Joe & Cyntia - Avagy haláli alakok haláli találkozása

Joe mosolyát látva Cyntia alig láthatóan megcsóválja a fejét. Egy pillanatra magát látta a fiúban. Amikor a világ és a halhatatlanság új és érdekes volt. Hosszú és keserű út áll már mögötte, azalatt pedig kiveszett belőle a jókedv. Szemöldöke megemelkedett a szendvics mögött a Csizmás kandúrt hallatán. Aztán kalóznak állította be amit hozzá hasonlított. Cyntia letette a szendvicset. Meglátva a macskát tényleg hasonlított egy kalózra. De nem rá... Egy régi barátra, egy társra. Csöndben ült és meredten bámulta az elé tolt kis figurát. Keserűséget érzett, a szíve majd meghasad. Arcizmai megfeszültek. Szemöldökeit egymás felé húzta az inger. Még mielőtt egy könycsepp si elhagyta volna sötét csillogó tekintetét, megacélozta azt és felkapta a szendvicset.
-Ez egy francia muskétás, a kalózok teljesen máshogy festettek.
Hadarta gyorsan és bekapta a következő falatot. A nagy szendvics serényen tűnt el az apró testben, a sült krumplit is 3-asával tömte magába. Időnként leöblítette a hozzá járó cukros itallal. Aztán jött egy kérdés. Már várta, illetve ő is felakarta hozni egy ideje. Beleharapott még egy utolsót, és míg rágta letette a szendvicset, megtörülte az arcát szalvétával és a kezét is. Látszólag elmélázott, ahogy számolgatott.
-Nagyjából... 2700 éve. Plusz-mínusz 50 év. Nem emlékszem jól a csillagokra...De egyet jegyezz meg...
Vált komoly hangnemre. Tekintete szigorú. Kezeit összefonja szája előtt és alkarral az asztalnak támaszkodik. Leejti csuklóját, hogy a kikerüljön a takarásból a szája, így érthető legyen amit halkan akar mondani.
-Nincs olyan, hogy halhatatlan. Mindenkit meg lehet ölni, véglegesen.
Hátradől és beleiszik az italába. Csöndben várja Joe esetleges kérdéseit, közben a krumplit kezdi nyammogni.

- 2700? – Kérdem teljesen le döbbenve. Még a kaja is meg áll a kezemben.De végül is feltör bennem a szokásos Joe.
- Nos, azt kell mondjam, te vagy a legszebb 2700 éves nő akit ismerek! Nem nézel ki egy napnál sem többnek, mint huszonkettő. A próba fülkében pedig a bőröd is határozottan hamvasnak tűnt nekem. – Mondom rajongva. Majd a nő szemébe nézek és meg próbálom magam olyan idősnek elképzelni mint ő.
- Uhh akkor én neked olyan vagyok, mint egy aranyos kis kölyök kutyus. De ügye nem haragszol ha ennek ellenére nem tudok le állni és továbbra is lelkesen ugrálok még a lábaidnál? – Kérdem tőle és újra neki állok a zabának. De mintha minden egyes krumpli csak egy számot tolna fel az agyamba.
- 2700 év.. meg áll az agyam! – Mondom, de valamiért úgy meg ölelném most ezt a nőt aki akár az egész családom ősanyja is lehetne. A komoly szavaira csak hátra dőlök és el gondolkozom. Vajon ő 2700 év alatt hány halált halhatott? Én talán egy éve sincs hogy fel fedeztem ezen állapotom, és még mindig nem tudom mitől van, vagy mivel érdemeltem ezt ki. De az biztos, hogy hetente többször is meghalok, vagy halál közeli élménybe kerülök. De eddig semmi olyannal nem találkoztam ami akár csak nyomot is hagyott volna rajtam. Meg vakarom a fejem búbját.
- Nem tudom. Voltam már le lőve, meg késelve meg mérgezve, felgyújtva, megfulladva többféle képpen, esett már rám műhold, lapított ki zongora. De eddig a végén mindig egészben jöttem elő. – Mondom, majd gyanakvó pillantást vetek Cyntiára.
- Estleg ismertél valakit, aki hasonló volt mint mi és egyszer nem tért többet vissza? Hány halhatatlannal találkoztál eddigi életed során?

Cyntia valami hasonló reakciót várt Joe-tól. A fiú ujjongását fapofával nézte végig és csöndben megvárta míg befejezi. Illetve majdnem, a próbafülke említésére csak megcsóválta a fejét és inkább a szendvicsbe harapott.
-Aranyosnak nem mondanálak. Csak naivnak. Meg egy kicsit idegesítőnek.
A végét már egy félmosollyal böki oda amolyan heccelés képen. Egy pillanat erejéig eljátszik a gondolattal, hogy ezzel az alakkal kéne együtt lógnia, más nem leélni az életét... Ami nem halad túl jól. De csak hamar elsepregeti a gondolatot. Eddig minden pasija csődöt mondott rövid időn belül. Mintha ez a valami arra menne ki, hogy Cyntiát felvidítsa majd egy könnyed mozdulattal a kínok kínjába taszítsa. Joe pedig csak folytatta a szövegelést. Cyntia jóízűen nyammogott ahogy a fiú újszülött kalandjairól mesél. Megrágja az ételt, lenyeli és leteszi megint a szendvicset.
-Lássuk csak...Próbáltak megmérgezni, Izzó vasat kovácsoltak a nyakam köré, elzártak egy templomba párszáz évre, ott éheztem és szomjaztam... Aztán felrobbantottak, lelőttek, de ilyen kis vas golyókkal nem ilyen hegyes vackokkal. Ez már mesés érzés. Keresztre feszítettek, karót döftek a szívembe nagyjából félévre. Aztán a kereszthez több helyen is hozzá szögeztek.. lássuk mit csináltak még... Spanyolcsizma, kerékbetörés, bronz bika, kötélen is lógtam pár napot. Ja igen máglyahalál, keresztre feszítve is gyújtottak fel. Lándzsákkal szögeztek padlóra... VASSZŰZ, három hónap tengeren... Szentelt víz...Az mondjuk büdös volt...
Minden egyes kivégzési kísérletet ujjain próbálta számolni, aztán merengve a plafont bámulta, ahogy pörgette az emlék képeket.
-Ja hát főbelövés, sortűz, méreg, igen múltkor a central parkban fejbe dobtak egy fejszével... Fura mukik voltak. Így nagy hirtelen ennyi.
Elégedetten bólogatott majd kézbe vette a szendvicset. Mielőtt beleharapott volna egy jóízűt még megszólalt.
-Szóval Joe, van mit pótolnod. Ha elkapnak, fogod is. A legrosszabb benne, hogy egyben jössz vissza, és nem lesz vége, soha... Még nem érted, de előbb utóbb megfogod.
Folytatja a szendvicset, de nem jut tovább két falatnál, ismét az emlékeiben kell kutakodnia. Nem nyitja szóra a száját csak belenyúl a krumplis dobozba és kihúz belőle 5 szál krumplit. Joe felé mutatja. Aztán bekapja az elsőt, a másodikat, harmadikat és végül a negyediket. Az 5. et a tálca szélére teszi sértetlenül.

- Az nem baj! – Mondom rá mosolyogva. Joe mostantól az új beceneved mosolyalbum lesz, mert annyit mosolyogsz Cyntia közelében. – Mármint ha naivnak tartasz. A kicsit idegesítő pedig sokkal jobb mint a „helyben kinyírnálak ha tudnálak”. – Mondom és a mivel a sült krumpli elfogyott és már a gyerek menüből sincs más nekem csak a csomagolás az elviteles szatyor elé nyúlok amiben a bacon sajtos herceg bureszeim rejtőznek. Majd ki veszem az elsőt a tucatból és majszolni kezdem. Amikor sorolja miken ment már keresztül meg csóválom a fejem. Nem tudom nála ez hogy jelentkezik. De nálam ez nem lenne probléma. Mármint magam ismerve gyorsan szörnyet halnék. De valahogy a feltámadásom után a fájdalmak emléke is mintha meg halt volna velem. Persze tudom milyen fájdalmas a tűzhalál. De valamiért nem hagy bennem nyomot vagy nem elég mélyet, hogy azon pánikoljak mikor fogok porrá égni megint. Ráadásul már rengeteg fura balesetet túléltem vagy történt a környezetemben és még egy rendőri szerv sem kérdezte meg soha tőlem miért szerepelek annyi baleseti jegyzőkönyvben. Bár lehet ami késik nem múlik. A szavai továbbra sem rémítenek meg. Hiszen sokszor haltam. A halált már biztosan nem leszek már soha képes felfogni félelmetes dolognak. Főleg akkor nem ha egyszer végül mégsem támadok fel többé.
- Nos csak 2700 évvel vagyok elmaradva ezen a téren. De az eddigi statisztikámat nézve szerintem ezer év alatt utol érlek. Bár közben te is kapsz új éveket. Nah jó legyen 2000 év és mire 4700 leszel már nekem is lesz annyi halálom mint neked. – Jelentem ki félelem nélkül. Lehet naiv vagyok vagy még nem szenvedtem eleget. De attól félek csak simán megörültem az első feltámadásaim során. De miért is félnék? Egészségtelenül szemtelen szinten van az önbizalmam ilyen tekintetben. A krumplis jelenet viszont el gondolkoztat.
- Én vagyok ezek szerint az utolsó krumplid? Hmm érdekes. Öt hasonló mint mi, de te is élsz még. Van kedved esetleg kísérletezni? – Kérdezem tőle, és tényleg furdal a kíváncsiság. – Ha esetleg elmondod, hogyan halt meg az a négy személy akkor ki próbálhatjuk, hogy ami rájuk hatással volt az rám is hatással van-e. Na nem mintha igyekeznék végleg meghalni. De ha nem halok meg akkor hozzád állok közelebb és nem hozzájuk.

A lány szendvicse lassan de biztosan elfogy.
-Ki tudlak.
Böki oda két falat között, teljesen ridegen. Mintha ez annyira normális lenne. Neki lényegében az is. Egy pillantásra méltatja az előkerülő másik szendvicset. De inkább a sajátjával foglalkozik. Lassan a végére ér. A közepe következik. Eddig szépen körberágta, az uborkát foggal kihalászta a hús és a pogácsa közül. Fintorogva de elropogtatta. A fiú matekolására harag lobban a szemében és az asztalra csap. Folytott hangon indulatosan szólal fel.
-Az isten verje meg ez nem egy játék ahol pontokat kell gyűjteni! Az ember nem csak egyszerűen főbe lő, ha megtudja, hogy halhatatlan vagy a végletekig kínoz és ha esetedben meghaltál, újra kezdi... Amíg el nem unja vagy rá nem jön mitől. Aztán elzár egy ketrecbe és magadrah agy évszázadokig!
Kel ki magából egy pillanatra, szemeiben felizzik a narancs írisz és füst terjeng szemgödréből. Vesz egy mély levegőt és lenyugszik.
-Nem akarok 2800-se lenni.
Morog magában rá és kissé komorabban küzdi le az utolsó falatot. Fejét megingatja a fiú kérdésére. Kivesz még egy krumplit az utolsók közül. Felé tartja. Biccent rá, jelezvén, hogy ez Ő. Félbe harapja és a másik mellé teszi. Lassan lenyeli az utolsó falatokat, leöblíti az italával. Hátradől és ölbe veszi a krumplis dobozt, egyesével kezdi nyammogni.
-Többféle "halhatatlan" van. Volt aki csak nem öregedett, de a fejét lecsapva meghalt. Salt Lake City, 1497. Élt 400 évet. Indián törzsfő volt, Inka. A legmacerásabbak a regenerálók. Hosszas bajlódás után a test kimerül és a lélek kiszakad belőle egy rövid időre. Ekkor az megidézhető és könnyedén elpusztítható. 2008-Chikago, 1752-Wasington DC, 1678 Denver. Aztán vagy te, valami furcsa módon ismételten manifesztálódsz. Gondolom a lelked vándorol és valahonnét megjelenik egy új test. 2016 - New York?
Hangja rideg, oktató jellegű. Fejét picit előre billenti és mintha szemüveg mögül nézne fel vár Joe-ra, hogy mit szól. Közben bekap egy adag krumplit és biccent felé immáron némi kíváncsisággal szemében.

Látom tapasztalatból beszél. És hazudnék ha azt mondanám én nem gondoltam már erre, elvégre ezért akartam a bankban annyira tudni mi is a helyzet a biztonsági felvételekkel. De a franc! Ha nem élvezem az életem, sem a halálom akkor meg mi a francnak van értelme halhatatlannak lenni? Igen a halálok nagyon fájdalmasok tudnak lenni. Ugyanakkor érdekesek is. Az élet meg még itt áll előttem. Most még csóró vagyok, de egy örökkévalóság áll előttem arra, hogy vagyont szerezzek, és az életem úgy éljem le ahogy nekem tetszik. Ha akarom veszélyesen, ha akarom nyugisan. Inkább csak figyelem a nőt ahogy ki fakad és a szeme mikro sütőzik.
Amikor azt mondja, hogy belefáradt az életbe, már már meg csóválom a fejem. De igazából nincs jogom őt elítélni. Főleg annak fényében, amit eddig magáról mesélt. Ha én éltem volna át ennyi kínzást lehet én sem akarnék már élni. De szerintem őt nem is a fizikai fájdalom az ami igazán tönkre teszi. Így egy ötlet kezd el megformálódni bennem, de még nem mondom neki, amíg nem kristályosodik ki a dolog.
Miközben az ötlet a fejemben lassan csirázik és növekszik addig továbbra is Cyntiát figyelem. Látom, mintha még éhes lenne, ezért az elmaradhatatlan Joe-s vigyorral az arcomon előveszek egy herceg burgert és át passzolom az ő tálcájára. A listája a halhatatlanokról egészen érdekes. Az is amit róluk mond.
- Túlságosan előre szaladtál szívem csücske édes kis sajtkukacom! – Mondom és be fejezem a saját herceg burgert amit az előbb kezdtem el. Igen ez hivatalos, Joe veszélyes mindenfajta hamburgerre.
- Én még mindig a te rajongó kis kölyök kutyusod vagyok. A kölyök kutyusokat meg max meg vered mikor a nappaliba kakilnak. De, hogy mindjárt a nyakukat tekergetni meg vízbe fojtogatni az már túlzás. – Mondom, majd veszek egy nagy levegőt és én magam is hátra dőlök.
- Őszintén? Gondolom, ahogy te sem úgy én sem kértem a halhatatlanságot. Engem is meglepett az első halálom, és párszor még meg kellett ehhez halnom, hogy feldolgozzam a dolgot és elhiggyem vagyok aki vagyok. Viszont én pont ezért nem értelek veled egyet. Nem tudom miért vagy hogyan, de hiszem, hogy valakiből okkal lesz halhatatlan. Azt sem tudom, miért végeztél a többi halhatatlannal akivel találkoztál. De egyet tudok. Ha meg is ölsz egy nap vagy meg próbálod akkor is örülök annak, hogy ismerlek. A titkunk egy súlyos titok, és ráadásul rohadtul magányos. Örülni fogok, hogy legalább egy valaki volt aki így is ismert és nem voltam egyedül. – Mondom és csak nem bírok magammal és előveszek egy újabb hamburgert. De lehet csak azért mert nem bírok a nő szemébe nézni túl hosszan. – És mivel pont te mondtad nem akarsz még egy plusz százévet magadnak én mondok neked egy ajánlatot. Úgy hiszem a magány és az egyedül lét miatt nincs kedved élni. Mert nincs biztos pont az életedben. Pontosabban olyan személy aki ne halna meg maximum száz éven belül. Ők el mennek te meg maradtál a fájdalmas emlékekkel. De velem ez nem történik meg. Ha nem akarsz minden áron megölni akkor meg lehetnénk barátok is, vagy ellenségek, vagy mind a kettő. De a barátság jobb lenne. Gondold el. Lenne egy tag akit felhívhatsz 500 év múlva kétségbe esetten, hogy gyere át terhességi tesztet csinálni velem. Vagy lehetek az akivel minden évben töltöd a karácsonyt mikor mindenki más csak a saját dolgával törődik. Lehetek a halhatatlan testvéred akit bármikor felhívhatsz. Lehetek az a személy aki kétségbe esetten kezd el téged keresni ha nem adsz magadról hírt, és nem engedi, hogy bárki is bezárjon téged. Lehetek a barátod akit nem zavar, hogy egy hidegvérű gyilkos vagy. Legyünk barátok Cyntia, legyünk szövetségesek az előttünk álló időkre!

Előre hajol és a dobozba túrva előhúzza az utolsó pár szálat és hátradől. Szabad kezét átfonja melle alatt. Jobb lábát az asztal alatt keresztbe veti a másikon. Leharapja a krumplicsokor tetejét és csöndben figyel Joe-ra. Az előkerülő hamburgert csak szemével követi. Egy pillantást még vet a nagy zacskóra amiből előkerült. Most tűnt fel neki igazán az a plusz csomag. Sokkal több figyelmet nem szentel neki, inkább Joe-ra figyel akinek szemlátomást mondani valója van. Neki ne lenne. Mosolyodik el magában a lány. A becézésre összehúzza szemöldökét és szúrósan pillant Joe-ra.
-Vászonzsák és a folyó.
Böki oda és bekapja az utolsó falatokat is. Előrenyúl egy szalvétáért amiben félkézzel megtörli az ujjait és másik keze mellé fonja. Sóhajt egy nagyot és elfészkel imagát a boxban. Joe belekezd, tőle szokatlanul komoly hangnemben. Ez a tény Cyntia figyelmét sem kerüli el. Átgondolja amik elhagyják a fiú száját. A fáradtság vagy csak védekezésből de a lány szkeptikus énje kezd felszínre törni.
-Okkal... Persze...
Pusmogja orra alá duzzogva, de hagyja, hogy Joe befejezze amit mondani akar. A fiú naiv felfogása kezdi érdektelenné tenni a témát számára így jobbra balra nézelődik, közben fülel és fenn is akad a hallottakon. Igen mélyen érintik a fiú szavai. Érdeklődve fordul vissza a fiú felé. Rövid ideig cska nézi, aztán tekintetét lassan lesüti, arcára hulló tincsei kitakarják a szemét. Füst szállingózik ki arca felől ami még inkább elmossa azt. A lány teste megremeg. Légzése felgyorsul, válla remegni kezd. Pusmog valamit az orra alatt. Majd arcához emeli kezeit. A vállai már szinte zakatolnak fel s alá. Végül a sírás helyett kacagás csendül fel. Felkapja fejét, haja kócosan hullik vissza arca két oldalára. Szemében írisze narancsosan izzik, tekintetében azonban az őrület látható. Megragadja az asztalt és egy hirtelen mozdulattal talpra áll. Fölé hajol, nagyjából 10 centire Joe-tól megáll. Mélyen a szemébe néz, szinte belefurakszik a fiú tekintetébe. Cyntia arcára áramló feketeség szinte az egész arcát elfedte. Az alóla kikandikáló fehér bőre világos mintákat képez. A lány aurája nyomasztóvá és fojtogatóvá válik, Joe számára talán ismerőssé is.
-Azt hiszed, hisztiből vagyok egyedül, mert nem tudom elfogandi az emebri múlandóságot?
Csendül fel túlvilági hangján.
-Neeem, valaki, vagy valami szórakozik a magunk fajtával... Amint egy őszinte mosoly megjelenik az arcodon....
Viszi le szépen lassan a hangját.
-BUMM!... Elvesz mindent. Legyen egy friss férj, egy meg vagy még meg nem születet gyermek. Nem válogat. Megvárja míg kísértésbe esel és utána elveszi mindenedet. Nem vár vele 50 évet, ó nem...
Ingatja meg fejét a lány. Szeme fakulni kezd, vonásai is elernyednek, a füst is kezd ismét kavarogni és lassan visszahúzódni arcáról. Ő is visszahúzódik az asztal fölül a saját térfelére. Behunyja a szemét és fáradtan sóhajt egyet. Higgadtan saját hangján folytatja.
-Azonnal. Azonnal és végérvényesen. Köszönöm de elég volt...
Néz a fiúra határozottan.
-Rendes tőled Joe, de kár lenne érted.
Oldalra fordul és felkapja a sarokból a táskáját, vállára akasztja. Haját egy lezser mozdulattal megigazítja.
-Köszönöm az ebédet. Jáh khá dzsi
Biccent és kilépve az asztal és szék mögül elindul a ruhatároló felé.

- Szóval el menekülsz? – Kérdezem tőle azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az egójára hassak. Hogy diszkréten gyávának hívom. Elvégre a gyávák szoktak futni. Meg persze akinek van egy kis esze. De most nem erre alapozom.
- Kihagytad a sorból. Hogy engem nem könnyű el tenni láb alól. Mert te tényleg félsz. Félsz közel engedni magadhoz valakit is félsz pozitívan érezni. Öt. 2700 év alatt csak öt halhatatlannal találkoztál engem is számolva. Ebből a jelek szerint négynek a halálához valamiért közöd van. Gondolj bele valóban ez mit is jelent. Hogy megint van egy esélyed egy olyan alakot ismerned akit nem kell féltened! Aki nem hal bele a te halhatatlan életmódodba. – Mondom neki, hiszen tényleg így van. Lehet az élet szivató, de lehet ettől még élvezni.
- Tudod ilyenkor mikor dühös vagy tisztára olyan, vagy mint az a nő akit akkor szoktam látni mikor meghalok. – Eltakarom a fejét és végig mérem. – Sőt igazából a tested mintha egy az egyben olyan lenne, mint neki. Akár két iker szobor. Csak neked szebb az arcod, és nincs kaszád.


(bocsi kicsit rövid lett de nem tudtam mit írjak rá)

Szinte azonnal megakad a mozdulatban Joe kérdésére. Válla fölött szúrósan hátra pillant. Nem fordul felé, de nem is megy már tovább. Így féloldalasan kissé kicsavarodva várja, hogy akar e még Joe valamit mondani. Bizony akar... Cynta türelmesen várja végig a monológot. Míg a fiú vesz egy levegőt közbe ékel egy apró javítást.
-Hat...
Lassan megfordul és mellei alatt összefonja kezét. Nekidől a box falának, haján dob egyet és úgy hallgatja meg a mondandó végét is.
-Esély egy újabb csalódásra. Ha beléd szeretek, meghalsz. 1496 november. Salt Lake City, a törzsfő újraházasodik. 1497 április, egy vadászaton életét vesztette. Felöklelte egy bölény. Egy-két törött borda, belső vérzés. Semmi komoly egy halhatatlannak, volt már rosszabb is. Nem épült fel. 1497 Augusztus, a trónörökös születése után 2 héttel meghal.
Ecseteli ridegen az akkori történéseket. Tekintete megfáradt. Joe visszakanyarodik Cyntia dühkitörésére, ami nála mindig is egy sarkalatos pont volt. Ellenben most nem fejmosást kapott, hogy kezeltesse magát, valami egészen más ütötte meg a fülét. A bók elment a füle mellett a kaszát pedig egyenlőre nem fogta fel. Összeráncolta homlokát és megrázta a fejét.
-Hogy mi van? Miket hallucinálsz?
Sóhajtott egyet, két ujjával megbökte a homlokát hiszen eszébe jutott miről is van szó.
-Sokszor a halál beállta után az agy még kiküld néhány jelet, valószínűleg neked is, mint sok másnak összemosódott az én képem a halál fogalmával. Onnan a kasza is.

(Bocsánat a kései válaszért...)

- Ácsi ácsi ácsi! Azt nem mondtam, hogy belém is kell szeretned. De ha nagyon akarod tesztelhetjük. – Kacsintok rá. – Én csak annyit mondtam legyünk barátok. Amúgy is kissé bánt, hogy azt hiszed te túlélsz engem. Mi van ha én vagyok a halhatatlanabb halhatatlan és nem te? NA na? – Kérdezem és a fejemmel újra az asztal túloldala felé intek. – Ülj le és ne ess pánikba! Nem fogok csak úgy meg halni. Akkor meg főleg nem ha véletlen egymásba szeretünk. De várjunk csak! Ügye nem azért vagy ilyen mert te már belém is szerettél? – Piszkálom egy kicsit és tudom, nem kellene mert nincs jó hangulatban. De ha nem piszkálom akkor lehet nem is reagál rám. Az pedig nem lenne jó még mindig nem tudom a telefon számát vagy a lakcímét. Röviden addig nem fogom békén hagyni amíg nem ad egy névjegy kártyát legalább. Viszont az utóbbi ki jelentésére meg rázom a fejem.
- Nem hallucinálok, vagy ha igen akkor mindent az első halálom óta és valójában már a túlvilágon vagyok. De most komolyan viccen kívül. Nem mindig, de néha mikor meg halok a lelkem ki kerül valahová. Ha tippelnem kellene ennek a dimenziónak egy magasabb létsíkjára és miközben látom a testem meg halni kívülről vagy éppen újjá születni ott szokott mellettem állni a nő. Aki szerintem a halál is lehet mert az a kasza ami nála van rendkívül gyanús. Eleinte mindig mérges volt mikor találkoztunk. De mostanában mintha csak mulatna rajtam. – Mondom és az ujjam a maradék kechuppba mártva fel rajzolok a tálcára pár szimbólumot amit a nő ruháján vagy kaszáján fel tűnt nekem és meg jegyeztem. – A kaszáján pl ez a jel van. Ez meg a köpenye szegélyét díszíti.

Sóhajt és elismerően bólogat Joe javítására. Pár lépéssel már előrébb jár mint a fiú. Magában már fogalmazza a kiegészítést amikor a fiú olyan feltételezésbe bocsátkozik ami Cyntiában megindít valamit. Lassan leül az asztalhoz, noha nem feltétlenül Joe felkérésére. Felkönyököl az asztalra és arcát tenyereibe temeti majd kacagni kezd. Eltávolodik az asztaltól és a boxba hátradőlve hasát fogva nevet. Beharsogja az egész éttermet. Egy könny csordul ki szemén amit letörül. Még ránt rajta egyet kettőt a rekesz izma.
-Hjajj... ne haragudj....
Néhány másodperc alatt össze szedi magát és komolyabb hangnemben folytatja. Tekintete ismét szigorú lesz amit belefúr Joe-ba.
-Akkor nagyon hosszú és keserves életed lesz. Én pedig végre békében pihenhetek. De erre sajnos nem fog sor kerülni.
Joe ismét alakít, de nem hibáztathatja érte, ő vezette fel rosszul az egészet. A lány behunyt szemmel megingatja fejét.
-Gondold végig... 1-2 évszázados barátságból mi lesz? Amikor minden ismerősünk már rég az enyészeté? Hova menekülnénk? Meghalni nem tudunk, marad a másik, abból meg mindenki tudja mi lesz.
Cyntia fejét oldalra biccentve hallgatja Joe beszámolóját. Szemeit összehúzza. Kicsiket bólogat a hallottak alapján kezd össze állni a kép Joe átkát illetően.
-Azt hiszem tudom miről van szó...
Felállítja az elfektetett krumplis dobozt. Vet egy pillantást, hogy Joe mire készül. Míg ő rajzol addig Cyntia is tevékenykedik. Mutató ujját beledugja, szemét lehunyja és mintha megkavarna valamit. Ahogy felnyitja szemeit azok felizzanak és fekete füst csapódik ki köré. A krumplis dobozba ujjából kiáramló fekete füst örvényleni kezd és közepéből feltűnik egy türkiz színben pompázó tompa fényű kis világító lelkecske. Piciny gömb alakot vesz fel, teteje mintha lángolna. Elveszi a kezét és visszanyeri teljesen emberi kinézetét.
-Első János Pál Pápa. A túlvilágról hívtam vissza a lelkét. Ha csak addig hívom ameddig állításod szerint te szoktál lenni rögtön visszatérne a túlvilágra. De így saját lelkének energiájából itt lehet. Amint az elfogy, vagy valaki....
Belenyúl a kis fénylő gömbbe, ami felizzik ettől, kihúzza belőle és kézbe veszi, mint egy tojást. Aztán hirtelen ökölbe zárja a kezét. Tekintetében némi gyűlölet villan. A türkiz színű kis füstgolyó semmivé lesz.
-"Véletlenül" el nem törli...Soha többé nem térhet vissza. Sok másik lélek árán be tudom zárni abba a köztes állapotba amíg nem kap egy testet...Ennyi, ha a lelked nincs a testedben, onnantól kezdve az enyém vagy...
Markára pillant amit lassan kinyitott. Kifújja belőle a lélek maradékát ami elszublimál. Joe rajzaira téved a tekintete. Ahogy a köpenyt ábrázoló jelet meglátja belülről valami megdobban benne. A lökés hatására pólusaiból fekete füst tör ki alig láthatóan. Haja lehelletnyit megemelkedik. Szemei felizzanak ám a sötétség most nem jelenik meg körülötte.
-Ehsto...
A kaszát ékesítő jelre kapja a fejét.
-Thalas...
Lenéz a kezeire, remegnek. Hitetlenül mered rájuk. Lassan rázni kezdi a fejét.
-Chigeinum... Immó... Imoide. Imoide!
Kiáltja miközben felpattan, hogy két kézzel mindent ami az asztalon van leseperje a sorok közé. Tarkójánál, haja alól ömleni kezd a fekete füst ami lassan körbeveszi egész testét. Az asztalon támaszkodik, zihál. Ujjai közé sötét masszaként csepeg a füst aztán ahogy elterül az asztalon felkúszik testére. Egész sziluetje lassan eltűnik ahogy a fekete köpeny kezdi elfedni.
-Ehsto ka Thalaso, Chigeinum....
Ingatja meg fejét mielőtt elfedné a kucsma és teljesen el nem tűnne az emberek szeme elől. Kilép az asztal mögül, és ezzel a mozdulattal a tálcát is odébb rúgta. A folyosón jövő személy ijedten torpan meg a hangtól majd valami betaszítja egy foglalt boxba tálcástul mindenestül. Cyntia egy lendületes mozdulattal löki ki az ajtó szárnyát ami egyébként befele nyílna. Az embereket egyesével lökdösi félre az útjából ahogy halad a tetőtéri kert felé. Az ottani ajtó kilincsére rámarkol és a hajlított fémcső kilincs behorpad keze nyomán. Kinyitja és kimegy. Tesz pár kört míg kicsit lenyugszik és talál egy kihaltabb helyet. Leül egy üres padra. A virágok körülötte lekókadnak. Róla pedig elkezd leperegni a füstköpeny és foltokban ugyan de láthatóvá válik. Térdein könyököl és két oldalról fogja előrehajtott fejét.
-Imoide...

Nem feltétlenül értek egyet Cyntia szavaival. Mármint okés, hogy azok akik sok időt töltenek együtt vagy egymásra vannak utalva esélyesen lesznek szerelmesek egymásba. De ahogy a barátság szerelemmé tud lobbani úgy a szerelem is barátsággá tud változni. Mármint én még nem láttam embert aki pár évnél tovább lett volna szerelmes. Elvégre a lángoló szerelmek pár év után mindig át alakulnak. Vagy tiszteletté, vagy szeretetté, vagy pedig valami negatívvá. De az igazi vak szerelem mindig véget ér néhány év alatt.
Mikor a szemei fel füstölnek megint meg csóválom a fejem.
- Túl sokat dohányzol cica mert már a fejed tetején is a füst jön belőled. – Amikor azonban a lelkes dolgot csinálja csak pislogok és el gondolkozom. Lehet ez be válna de nem hiszek benne. Ha a nő akiről beszéltem tényleg a halál akkor ezek a lehetőségek nem állnak fenn. Mármint nem mindig látom őt csak átlag 10 halálból egyszer. De amikor igen akkor sem tud velem mit kezdeni. Rengetegszer próbált elkaszálni, de a kasza mindig átsiklott rajtam anélkül, hogy bármi is történt volna. Persze a csaj mindig ettől lett rám mérges. Mostanában meg nem is próbálja az ilyet. Inkább csak nevet rajtam.
- Ha jól sejtem te nem vagy hívő. – Jegyzem meg a pápa lelkének el pusztítása láttán. Nem vagyok igaz hívő, de ez még szerintem is kitolás volt a kisöreggel.
Ekkor viszont Cyntia meg látja a jeleket amiket rajzoltam és furán reagál rá, és még furábban beszél mellé.
- Hmm? Tesco tálas? – Nézek rá furán nem értve mit is motyog. Vagy mond. Ekkor viszont elszabadul és ámokfutásba kezd, mint egy mini godzilla. Persze én esküszöm, hogy nem annak látom. Mikor le söpri az asztalt egy kicsit hátrébb húzódok nem akarom hogy engem is a földre lökjön. Mikor ki szalad a kajáldából gyorsan fel kapom a hamburgeres zacsimat és utána sietek. Nem kiabálok utána mert a jelek szerint a külvilágot csak korlátozott mértékben fogja fel, de én követem őt. Fel egészen a tetőkertig mikor is kicsit mintha kezdene vissza térni.
- Hahó! Cyntia? Itt vagy? Minden oké?

Az egész nem akar a fejébe férni. Hol rátör a röhögés, nem a jókedvű az őrült. Hol sírhatnékja támad. Egyszerűen nem tudja feldolgozni. Biztosra karja venni, hogy ez valami rossz vicc de valami belül megnyugodott benne. Valami megnyugvást hozott neki. Nevét hallva oldalra fordul. Arcáról leomlik a köpeny és mint egy lebegő fej válik láthatóvá. Meg se lepődik, Joe az. Megcsóválja búráját, majd térdére könyököl és megtámasztja a fejét. Karjáról és fél oldaláról is lemállik a láthatatlanság fekete köpenye. Végig néz magán. Ő úgy látja, hogy egy fekete füstből készült talár, vagy köpeny van rajta. Kínjában vigyorog rajta. Hiszen tényleg csak a kasza hiányzik a kezéből...
-Itt vagyok ne kiabálj...
Megragadja a még láthatatlan vállán a köpenyt és letépi magáról. Mélyfekete füstgomolyagként jelenik meg kezében, még látszik kicsit a köpeny ujja de aztán összekavarodik és elszublimál az egész a csípős szélben. Visszatámaszkodik a kezére és tanácstalanul néz maga elé. Megingatja a fejét de csak előrem ered 1 pontba.
-Nem tudom...
Hátradől a pad mögötti virágágyás oldalának. Kezeit összefonja melle alatt.
-Hát esz...
Rándul össze rekesz izma és fejét ingatja továbbra is. Szemöldöke fel s le jár a meglepődöttől az értetlen össze húzódásig.
-Nevetséges...

- Ki kiabált? Én biztos nem! Ez a füst biztos másodállásban instant hallójárat tisztogató is. – Mondom neki és rá kacsintok, bár a nemtörődömségem álcája alatt egy kissé azért aggódok érte. Na nem mintha attól félnék, hogy baja esik. Egy halhatatlan esetében ez nevetséges lenne nem? De attól a dolgok még tudnak fájni úgy is, hogy nem hagynak nyomot csak az ember lelkében. Szóval aggódva nézem végig ahogy próbálja össze szedni magát, majd neki dől a virágágyásnak, mint egy selejtesen kivitelezett német kerti törpe. Csak piros sapkája nincsen és alkoholista piros pozsgás arca. Sőt most mondhatni kifejezetten halálsápadtnak tűnik, de hát a mai nap után ki mondhatná neki, hogy ne legyél már sápadt. Le hajolok és mielőtt tiltakozhatna felkapom a kezeimbe és egy padhoz sétálok vele. Majd oda le ülve meg nyugtatóan kezdem simogatni a hátát.
- Nyugalom! Én itt vagyok, és hacsak nem próbálsz engem is meg nyuvasztani még jó pár évig itt leszek neked. – Bár ez utóbbi kijelentésem nem biztos hogy nyugtatólag hat rá. Mármint az hogy sokáig itt leszek neki. Elvégre nem is olyan régen még attól tartott belém szeret ha sokáig itt leszek neki. Őt ismerve persze nem fogja hagyni hogy túlságosan sokáig legyek a nyugtatója vagy csak a támasza, vagy egyáltalán a kis széke. Bár a saját komfort fokozatom, mint szék igazán nehéz lehet megállapítanom. Túlságosan elfogult vagyok saját magammal szemben. Minden esetre fel készülök arra, hogy el engedjem a nőt, ha hirtelen jobban lenne és megint kényelmetlen lenne neki a társaságom.

Joe hülye megjegyzését szinte fel se vette. Igyekszik fejben összerakni az elmúlt évek... évszázadok... évezred...ek történéseit. Ahogy pörög az a rengeteg emlék ami benne cikázik tudomást sem vesz a külvilágról. Talán ezért nem tekeri ki azonnal Joe nyakát ahogy felemeli. A padon is szinte önkívületi állapotban helyezkedik el, térdeire könyököl és mered maga elé egy fűcsomót bámulva. A fiú szavaira lassan felé fordul nagyra nyílt szemekkel. A megvilágosodás szikrája ég benne.
-Nyugodt vagyok... Nincs min idegeskednem rajtad kívül... De...
Kitör belőle ismét a hitetlenkedő nevetés. Letekeri a nyakáról a sálat és nyakán lifegő fémpántot kezdi el matatni. Mutató ujjával megkocogtatja az egyik rúnánál. Fordít rajta még egyet ahol egy másik majd a következő fordítás után egy harmadik szimbólumot mutat rajta. Ugyan azok amiket Joe mutatott illetve a harmadik amit ő rajzolt le.
-Ehsto, Thalas, Chigeinum. Kaszás... Halál... Fattyú...
magyarázza és elengedi a pántot, hogy sála alá rejtse ismét.
-Rúnaszavak, ez pedig amolyan billog. Az "Istenek" vagy az "Örök" fémből. Az istenek hagyták hátra a papjainkra. A népet fenyegető veszély ellen. Ehsto ka Thalaso, Chigeinum Pedig annyit tesz, hogy: A Kaszás Halál Fattya...
Sóhajt egyet. nem folytatja. Kíváncsian fürkészi Joe tekintetét. Vajon neki is össze állt e a kép.

- ÁÁ ez sok mindent meg magyaráz. – Bólogatok és mivel eddig nem nagyon tiltakozott tovább folytatom a megnyugtató simogatását a hátának. Nem kavar fel túlságosan az, hogy a jelek szerint a halálnak a lánya. Volt egy ilyen sejtés, főleg, hogy tényleg nagyon hasonlítanak testalkatra. Főleg mell és fenék tájékon. De nem kavar fel a dolog. Lehet ő egy veszélyes halhatatlan, de nekem akkor is csak egy morcos és törődésre váró nő. Egy nő aki a tagadása ellenére igen is bele fáradt abba, hogy nincs olyan személy aki tudja ki is ő és akire hosszú távon is számíthat. Ami inkább felkavar az a nyakdísze. Sokkal inkább látszik rabszolga nyakpántnak, mint egy ékszernek. Valamikor régen biztosan e célból is rakhatták rá.
- Például azt, hogy miért nem akarsz a barátom lenni. Zsigerből nem szereted a halhatatlanokat, mert arra emlékeztet, hogy nincs felettük teljesen hatalmad. Vagy az anyádnak. – Mondom az én véleményemet. – Az hogy félsz, az egymásba szeretéstől csak valami kifogás féle lehet. Elvégre te olyan vagy mint egy tarajon sün, én meg mint egy kis kutya. Te szúrós vagy én meg nyáladzok és megrágom a papucsot. Na jó ez utóbbi nem igaz, de a hasonlatom érted. Nem hiszem, hogy akár a századok során is egymásba szeretnénk. Szóval biztosan nem akarsz a barátom lenni? Elég tízévente találkozni ha a szerelemtől félsz. – Mondom, és hogy ne legyen ilyen búskomor a legszívesebben meg csiklandoznám. Persze ez instant halál lenne. A barátságunknak is, meg nekem is. Mivel ma már eleget haltam meg nem szándékozom meg egyszer.

Cyntia csöndben hallgatja Joe-t. Az talán jobban meglepi, hogy a fiút nem lepi meg. Kicsit ráncolja a szemöldökét aztán fáradtan sóhajt. Türelmesen, ami amúgy tőle szokatlan, végig várja a fiú mondandóját. Csünd telepszik rájuk. Cyntia emlékeiben kutakodik és csak mered előre. Lassan előre dől és feláll a padról. A kis út túloldalán lévő derékig érő falhoz sétál. Előre dől és rákönyököl a rajta húzódó fém korlátra. Letekint a lassan sötétségbe forduló városra. Testsúlyát jobb lábára, majd valamivel később a balra helyezi.
-Semmi bajom a halhatatlanokkal... Leszámítva egy apróságot...
tart egy hosszabb szünetet majd felegyenesedik és hátát veti a korlátnak. Kezeit összefonja a melle alatt.
-Az első pár száz év maga a mennyország. Tiéd a világ. Azt csinálsz amit akarsz. Látszólag nem kell félned semmitől... De idővel kifogysz a lehetőségekből. A dolgok elvesztik az értéküket. Már semmi újdonság nincs az életben. Egysíkúvá válik. Unalmassá. Onnantól kezdve két lehetőséged van...
Előkotor egy szál cigarettát és rágyújt. Mélyet szív majd kiköhögi a füstöt. Fintorogva eltolja magától a bűzölgő rudat.
-Kötődni kezdesz emberekhez. Esetleg családod is lesz akiket látsz megöregedni és lassan meghalni. Rájössz, hogy ez az élet rendje. Azt kívánod bárcsak velük mehetnél. De nem teheted.
Beleszív ismét majd lassan kifújja. A még égő cigarettát pedig messzire pöccinti.
-Rosszabbik esetben elkapnak. Kísérleteznek rajtad. Kínoznak. Keresik a határaidat. Keresik a választ, hogy ők...
Kitárja kezét a lámpafénybe boruló város felé.
-...miként lehetnének halhatatlanok. Persze pár év tortúra után nem találnak semmit. Veszélyesnek titulálnak és megpróbálnak megszabadulni tőled. Miután az nem sikerül, elásnak és magadra hagynak valahol a világ végén. Ahol azt szeretnéd, hogy vége legyen.
Oktatja Joe-t. Vár egy picit míg leülepszik neki a dolog. Aztán fojtatja.
-Ekkor jövök én a képbe... a barátság csak megnehezíti...

- Értem én ezeket, amiket mondasz kedves, de ez nem jelenti azt, hogy ezek kőbe is vannak vésve. – Mondom és mellé sétálok és meg támaszkodom én is a korláton. – Azt már tudom neked nagyon rosszak a tapasztalataid. De ez nem jelenti azt, hogy velem is így lesz. Vagy azt ha a barátom leszel akkor el is fogsz veszteni. – Mondom és én is el nézek a város felé. Lassan ki gyulladnak a hírek, és mostanra a bankrablás vagy mi már biztosan a vezető hírek közé tartozik a városban. A nő felé fordulok és meg fogom a kezét. – Te sokkal több fájdalmat éltél át. Talán nincs is senki ezen a földön, akinek több szenvedésben volt része, mint neked. De az én néző pontom szerint te elvesztetted a fonalat. Én nekem a halhatatlanság még mindig új. Még emberként gondolok magamra, noha valószínű nem vagyok az. De én úgy álok a dolgokhoz, hogy csak a jóra emlékszem vagy arra gondolok. Maradjunk magunknál. Lehet mégsem vagyok teljesen tökéletesen halhatatlan. Lehet megvan az a bolygó együtt állás, és az a fegyver és az a pillanat ami örökre kioltja az életem és nem támadok fel többé. Ha ez egy év múlva lesz akkor lesz egy évnyi boldog emléked arról, hogy ismertél engem és együtt ittunk buliztunk, és teheneket borogattunk fel a mezőn. Ha tíz év múlva veszek oda akkor tíz évnyi fasza emléked lesz velem. Ha meg ezer év múlva, akkor lehet már 100-szor össze vesztünk, 200-szor kibékültünk. De addigra 1000 évnyi kellemes emléket adtunk egymásnak. Szekta lapítást, majd szekta alakítást és bolygó gyarmatosítást, kormány váltást, globális felmelegedést és lehűlést. Csomó előttünk álló buli. Ne add csak így fel! Ne a rosszra emlékezz! A jóra! Volt halhatatlan férjed, aki meghalt? Ne a halálára emlékezz hanem a szerelmére és a szenvedélyre amitek volt. Csinálhatnánk egy halhatatlan titkos társaságot is. Recepteket cserélgetnénk, piknikeznénk, és persze titokban mi irányítanánk a világot a háttérből. Minden eszköz a mi kezünkben van ehhez. De miénk az örökkévalóság erre. – Mondom lelkesen. – Ha meg valaki fel akar bérelni hogy megölj öld meg őt, ne a haverod. Ha meg attól félsz, hogy a szeretőd leszek akkor menj a dolgok elébe és rángass még ma az ágyadba. Nem mintha ettől tartanék. Én értem te mit mondasz nekem, de te érts meg inkább azt amit én üzenek neked. Az élet szépségének újra felfedezése.

+16

Felvont szemöldökkel hallgatja a fiú válaszát. Tekintetével követi ahogy mellé sétál. Mosolyogva megcsóválja a fejét a szerinte elhamarkodott kijelentés miatt.
-Várd ki a végét. Megint rohansz...
Pillant rá, tekintete szúrós. Ujját is feltartja a figyelmeztetés mellé, hogy még hatásosabb legyen. Onnantól kezdve hallgat. Kezét akaratlanul is elhúzza ahogy a fiú utána nyúl. Szemöldökeit összehúzza intő jelként. Odébb is lép a fiútól, hogy némi távolságot nyerjen. Vonásai lassanként elsimulnak, elképzeli a fiú által felvázolt terveket. Néha bólint egyet-egyet, már már tetszik neki az ötlet de a komorság mindig visszaül arcára. Aztán a fiú egy kósza megjegyzésén megakad a füle. A fiúra pillant. Behunyja szemeit és zárt ajkai mögött végig nyalja saját felső fogsorát elöl. Vesz egy mély levegőt és lassan kifújja.
-Joe...
Szólítja meg halkan és bizalmasan. Felé fordul és vár. De nem sokat. Szemhéjjai felpattannak, mögöttük narancsosan izzik a haragos szempár. Egy gyors mozdulattal megpróbálja megragadni a fiú nyakát és rászorítani. Ezt követően megkísérel egy taposást Joe térdére, hogy egy csinos nyílt törést okozzon neki. Ha kalimpálna, szabad kezével igyekszik elkapni az egyik kézfejét és összeszorítani, hogy a csontok szilánkosra törjenek benne.
-Ha még egyszer letaperolsz, a másikat is szilánkosra töröm.
Jobban rászorít a fiú torkára.
-Ha még egyszer stírölsz, addig szorítom a torkod amíg ki nem ugranak a szemeid és csomót kötök az idegpályákra. Ne aggódj, túléled...és...
Elengedi Joet és odébb lép.
-Ha még egyszer szóba hozod a kefélést. A koponyádba építem a fogaidat és kitépem a nyelvedet.
Hagy neki időt. Ha a terve sikerrel járt akkor a pihenő után még rátapos a combjára, hogy a combcsont törése átvágja azt a vastag ütőeret ami mellette fut.
-3 perc.
Fordul vissza a város felé és mintha mise történt volna visszafordul a város felé, felkönyököl a korlátra és várja, hogy Joe elvérezzen.
-Plussz még kettő de akkor már nem leszel magadnál.

- ÁÁÁÁÁÁÁááááá – Tör ki belőlem a kín és a fájdalom hangja. Miért pont most nem vagyok éppen törhetetlen? Minden esetre lenne hozzáfűzni valóm Cyntia szavaira, de úgy gondolom meg tartom egy egészségesebb állapotomra a dolgot. Szerencsére nem húzza a dolgot sokáig és relatíve gyorsan végez velem. Nem szeretem mimkor kezem lábam van törve, és már tapasztalatból tudom a halál rendbe rak. Minden esetre a felvágott verőér gyorsan ki vérzik.
A feltámadásomkor még egy pillanatra látom a földön fekvő testem mielőtt az elenyészik a semmibe én pedig egy fehér füstfelhőből lépek elő a lány mögött. Valami fura van a fejemen. Meg tapogatom, és egy nyuszifüles hajpántot találok. Furcsa. Egy vállvonás kíséretében azonban egyelőre fenn hagyom a fejemen. Hátha szerencsét hoz.
- A kézfogás mióta taperolás nálad? Még ha csöcsödet, vagy a seggedet fogtam volna meg. De a kezed? Érintés fóbiád van? Eskü rosszabb, vagy mint egy autista. – Mondom és vissza sétálok a padhoz ahol nemrég ültünk.
- A stírölésről meg annyit, hogy rád kell néznem ha hozzád beszélek, szerintem egész rendes voltam mert a ruha bolt óta nem is lestem a melleidet, sem a seggedet, de még a combodat sem.  Amúgy ezt a szem kiugrásos dolgot majd egy nap ki kell próbálni. Nem ma, de kíváncsi lettem rá. Szerintem nem sikerülne. – Mondom és próbálom magam előtt elképzelni a dolgot, de nem megy. Egyszerűen azok az idegpályák nem lehetnek olyan hosszúak. Persze ha kíborg volnék, mint a hardcore henry akkor lehet menne.
- A dugásról meg annyit, hogy te rettegsz folyton attól, hogy 200 év múlva rám akarsz mászni nem én. – Mondom, és nyújtózkodom egyet. – Persze a viselkedésed elnézve rád férne az most is. Persze nem velem. Valami frankó pasi dominával aki elfenekel téged. – Mondom a tenyerem védekezően fenn tartva.
- Na szóval leszünk haverok? Ígérem nem kereslek sokat csak karácsonykor és nőnapkor rád sms-ezek. – Mondom mostanra teljesen elfelejtve a fejemen lévő nyuszifüles pántot.

Oldalra pillant ahogy a test megadja magát és elernyed. Visszafordul a város felé és vár. A halk léptekből arra következtet, hogy a fiú már vissza is ért. Könyékről inkább tenyerével támaszkodik a korlátnak. Picit vár. Gondolatatai rendezi, szavakat formál melléjük és lassan összerakja mondandóját ám belekezdeni nem tud. Joe hamarabb szólal meg. A szavak hallatán Cyntia megadóan lebiggyeszti fejét. Haragját most a vaskos korláton tölti ki ahogy az papírként gyűrődik szorítása alatt élesen nyikorogva. Vesz egy mély levegőt és lassan kifújja. Igyekszik nem túl reagálni a dolgot. Annak ellenére, hogy Joe olyan hangszínt üt meg vele amihez most nincs hangulata. Annak ellenére hogy van igazságtartalma a dolognak. Egy pontig. Ismét rámarkol a korlátra és fordulásból feltép egy majd 2 méteres szálat.
-Adok én neked dominát!
Ahogy felé fordul és lendíti közben a fém darabot Joe felé érve elengedi azt. A roncsolt csődarab suhogva pörögve repül el Joe feje felett a susnyásba és a hangjából ítélve egy fára tekeredve állapodik meg. Oldalvást áll Joe előtt. Mellkasa szaporán jár fel s le. Dühösen fújtat. Szemeiben kialszik a narancsos szín. Két ujja közé veszi homlokát és megcsóválja a fejét.
-Inkább hagyjuk...
Másik oldalra pillant a sérült korlátra. A kifele álló csonkot lassan elkezdi visszahajtogatni. Amolyan pótcselekvésként. Emésztgeti a fiú utolsó szavait. Kis idő múlva a sérült korlátrészről Joe-ra emeli tekintetét. Szinte kínzó lassúsággal fordítja fejét.
-Ha igent mondok... tényleg békén hagysz?
Hüvelykujjával a roncsolódott cső szélét birizgálja ami lassan húsába mar. Ekkor fogást vált és úgy hajlítgatja. Csak valamivel később veszi észre, hogy még mindig fáj az ujja. Ránéz, a mély sebből még patakzik a vér. A seb mentén a fekete füst vad táncot jár két vékony vonalban, de a seb nem gyógyul. Szájához veszi és bekapja a sebet. Kicsit megszívja majd a vért a földre köpi. Aztán ismét ajkai közé illeszti a sebet és nyalogatni kezdi.

- Persze, hogy békén hagylak. – Bólogatok lelkesen amitől a nyuszifülek hevesen lobognak. Hmm vajon répa is lenne a zsebemben? Meg tapogatom a zsebeim, de semmi ilyesmi nincs nálam. Pedig olyan jól esne most egy. Erről viszont eszembe jut, hogy én hoztam magammal egy csomó hamburgert. Úgyhogy a hamburgeres zacskó felé nyúlok és elkezdek egyet szépen komótosan kicsomagolni és be habzsolni. Csak miután végeztem vele, nézek a lányra újra.
- Kérsz te is? Neked is jut még. – Kínálom az illendőség kedvéért.
- Nem tudom milyen gyakran hívnálak. Az biztos ha nagyon nagy bajba kerülök valószínű fel foglak. Meg néha mikor eszembe jutsz. De nem naponta. Hacsak te nem kívánod te úgy. De őszintén meg van a saját életem, nincs időm furakodni a tiédbe. Max lájkolom a fészen a koponyás posztjaidat vagy valami. De persze ha te kerülsz bajba te se félj hívni. Segítek ahogyan tudok. – Pislogok rá kedvesen és nem a mell bámulóan. Csak olyan aranyos macskásan. Vagy nyulasan. – Szóval telefonszám csere? vagy posta cím csere? vagy mind a kettő? Küldök neked képeslapot is ha kell minden hellowienre.

Cyntia szívéről mondhatni egy nagy kő esett le. A kis békés világát ezek szerint nem sűrűn fogják bolygatni. Ahogy ujjából szipókázta a csordogáló vért Joet fürkészte szemeivel. Nem igazán tudta hová tenni azt a valamit a fején. Csak szemöldökét ráncolta egyenlőre. A hamburger láttán megingatta fejét. Halk cuppanó hanggal vette el szájától a kezét és megnézte mi a helyzet. Egy rövid ideig szugerálta, a seb körül vörös volt hófehér bőre, majd vér serkent. Visszakapta és hallgatta tovább a fiút. Szemöldökét lassan ráncolni kezdte, hogy az a két alakalom az kezd megszaporodni már így a 0. napon.
-Helef...Helyes...
Mondta ki üres szájjal végül, hogy érthető is legyen.
-A hol a mit?
Ráncolta szemöldökét. Sérült kezét maga mellé engedte és, hogy tompítsa azt a kellemetlen fájdalmat mutató ujjával rászorított a sebre. Segítségre lenen szüksége... Azon majdnem felkacagott.
-37. Sugárúton, van egy késdobáló... A műemlék műzeum mögött, alatt. Egy kocsma. Günter a pultos. Kérsz tőle egy koponya koktélt...
Ismét szájába vette ujját és letisztogatta. Megszívta utoljára és egy véreset köpött megint a bokorba. A kellemetlen zsibbadó érzés elmúlt.
-Álat em ké-evel...
Kiveszi emgitn az ujját.
-Árat nem kérdezel, leraksz egy 10 est és egy borítékot. Abba azt teszel vagy írsz nekem amit akarsz. Ha jót akarsz magadnak utána mész is.
Ismét ujjára néz, nem javul. megcsóválja fejét lerázza a kezét hagyja a francba az egészet.
-Ez a telefonszámom, postacímem. Néha én is ott vagyok.

- Értem, szóval a német pasikra buksz. – Vigyorodom el, és egy diszkrétet büfizek a hamburger után. – Nos ha érdekel én egy mezei kamion sofőr vagyok. Folyton úton vagyok az ország valamelyik útján. De van telefonszámom. 1-800- 5555-5555-800 ezen mindig hívhatsz. De ha este hívsz lehet morcos álmos lesz a hangom. A levelezési címem meg Texas Dallas postafiók 222222. Vagy ha véletlen cb rádió közelben vagy esetleg kereshetsz Hamburger Joe hívónéven. A kamionos körökben így ismernek. Szóval most már tudod hová küld a azt az 1967 májusi playboyt aminek te voltál a nyuszi lánya a ki hajtható poszteren. – Mondom ugratva. Mert amilyen öreg a csaj akár még igaz is lehetne, amit mondok. A nyusziról viszont eszembe jut valami. Felnyúlok, és végre le veszem a fejemről a nyuszis hajpántot és a nő felé nyújtom.
- Tessék ajándék! Mielőtt pedig tiltakoznál miatta gondold át mit is adok neked! – Mondom vigyorogva. – Ez a tárgy valószínűleg egy nagyon különleges egyedi műtárgy. Rajtam volt mikor vissza tértem a halál világából. Lehet nincs jelentősége, de szerintem szerencse hozó ereje van amit az is bizonyít, hogy amíg rajtam volt a pánt, meg enyhültél és meg adtad a címed. Valamint nem találtál el a korláttal. – Mondom és komolyan is gondolom. Ma lehet ajándékba adom a nyuszifület a morcos nyuszinak. De ki tudja? Lehet még száz év és egy mitikus legendás tárgyként fog be vonulni a történelembe amiért milliókat fizetnek.

Cyntia összefonja mellei alatt kezeit és csak szemét forgatja... habár... a németek nincsenek messze az ízlésétől... De nem Günter... Egész teste megborzong, ahogy eszébe jut az illető és kirázza a hideg. A telefon számot hallás után megpróbálja memorizálni kevesebb mint több sikerrel. Ahogy meghallaj a CB rádió frekvenciát el is engedi, hogy megjegyezze a telefonszámot. Szemöldöke felszalad a becenéven.
-Nem is értem miért...
Egy lesajnáló mosollyal arcán megcsóválja a fejét. Igen mosoly. Joe heccelésén most nem kapja fel a vizet inkább gondolkodóba esik... halkan motyogni kezd maga elé.
-67... illetve 967.... abból is volt pár... szóval 1967... Május... Anne Randall...
Emeli tekinteté Joe-ra.
-Megszottyadt szerencsétlen, pedig dögös volt... Én Margie Harrison-al voltam, 54 Juniusában. Nem nagy poszteren de azért is fizettek.
Forgatja szemeit ahogy pörgeti vissza az emlékeket. Tart is egy kis szünetet. Rezignáltan sóhajt és hasonlóképpen folytatja.
-Nem... nem pornóztam... ma többet láttál, mint abban fogsz.
Tartja felé tenyerét csitítólag. Aztán elhúzza ahogy felé tartja Joe a fejpántot.
-Tartsd meg, nekem van saját.
Kacsint felé, vissza utalva az előbbiekre.
-Ritka hülyén nézel ki benne, nehéz így haragot tartani...
Húzza el száját és ismét a város felé fordul.
-Jobb lesz ha magadon tartod. Előbb utóbb feltűnő lesz a sok haláleset...
Komorodik vissza egy kicsit. Tekintete a város fényeit pásztázza. Vonásai egy része elmosódik a sötétben.