Sötét éj a Central parkban - Ra'sheera: & Cyntia

Egy hosszú nap lassan a végéhez ér és egy még hosszabb éj lassan kezdetét veszi. Most míg a táj a legnagyobb átalakuláson megy át. az ég rózsaszínbe majd lassanként vörösbe végül sötétbe borul. Ez a pár óra, amikor az emberek egy része felfüggeszti az aznapi munkát, mások most indulnak neki. A nappali állatok is lassan elteszik magukat holnapra, az éjjeli lények pedig ébredeznek. Nyugodt mégis mozgalmas időszak ez nap mint nap. Azonban a park mélyén egy félre eső helyen van aki nem változik. Van aki nem foglalkozik az idő múlásával. Pusztán létezik. Maga sem tudja miért. Fehér orcáját a nap aranyló lándzsáiba fordítja, hogy azok elszínezzék sápadt bőrét. Mélyen a korongba bámul, szemgödréből mély fekete füst szállingózik fel, míg a hatalmas fényes gömb káros vakítása el nem hanyatlik. A hanyatlást követi a bukás. A bukás, egyenest a horizont alá. Cyntia szemeiből eltűnik a sötét kavargó rengeteg és a telihold kékes fényében felcsillannak aranyszínű íriszei. Lassan vékonyodik a színes karika ahogy a szembogár alkalmazkodik a sötéthez. Ahogy a nap tápláló melege megszűnik fűteni a parkot, a talaj lassan elengedi magából az összes meleget, végül kihűl. Cyntia az addig kényelmes ülőhelyét, leváltotta egy padra az út mentén. Fejét hátra hajtotta és úgy vizslatta az eget. Szemei a csillagokat keresték, azt asok milliárd apró pöttyöt amelyet oly áhítattal tudott szemlélni hajdanán. Amikor még látszottak az égi foltok, a vaskos vándorló égi híd, a tejút. De most... Vörös lámpák, eget hasító járművek sietős fényei. A mesterséges felhők sárgás árnyalata. Az az egészségtelen szmog... Tekintete a beteg égről egy távoli lámpára terelődött. Ébredező fénye alig vetett némi fényt. Körbetekintett a parkban. Rossz előérzete támadt. Vagyis, az izgalom fogta el. Ami hamar elillant. Lehunyta szemét. Tenyerét lassan felfelé fordította, koncentrált. Amikor szempillái felcsapódtak, szeme felizzott, majd sötét füst kavargott ki belőle. Körkörösen kavargott a keze körül míg ne melérték a tenyerét ott egy apró gömbbé sűrűsödött, majd a füst lassan oszlani kezdet és egy zavaros türkizszínű kis gömböcske maradt a helyén.
-Rég találkoztunk Rico Bíboros... Vége a jó világnak mi? Látod ezt? A kereszténység megbukott... Mivel annyiszor felgyújtottál, most én is felgyújtalak, mint egy kis lámpát...
Kacagott jó ízűen majd ellökte tenyeréből a kis világító pontot. Lassan ellibegett majd alig fél perc elteltével elhalványult és eltűnt. Még néhány lelket megidézett saját szórakoztatására, a sötétben jól mutatott ez a túlvilági fény, a túristák legjava pedig nagyot került.

Későre járt... Ami azt illeti kezdtem megszeretni itt az éjszakákat. Valamennyire mérséklődött a tömegek áramlása ilyenkor. Hűvösebb volt, és talán én is eljuthattam egyik helyről a másikra anélkül hogy zaklattak volna.
Úgy döntöttem a közeli parkba megyek... Hah park... micsoda kifejezés. A nagy beton rengetegben ez az egy hely tűnt egyedül valamennyire normálisnak. Valahogy ez a világ fejetetejére fordul, valahogy ezt kezdtem érezni. Nálunk két város között ott a rengeteg, tisztások erdők, kisebb falvak és tanyák. Itt viszon két kis zsepkednőnyi erdő között végtelen városok sora...
Ugy gondoltam egy nyugalmas séta jótt tehet. A csukját a fejemről azárt nem mertem levenni ennyire nem engedtem el magam. Úgy vettem észre, hogy egy földiérő kabát épp úgy feltűnő lett volna mint a harci öltözékem. Így a páncélom alját vastag fekete szövet nadrágra és csizmára váltottam. A hátitáskámban néha vidoran csörrent össze a fém olykor.
Azonban van az amikor... érzed hogy valami különös történik. Mágia akár... Először csak úgy tudatalatt piszkált a gondolat, majd rájöttem, hogy lehet ennek a fele sem tréfa. A kíváncsiság vezérelt. Megpróbáltam megkeresni a forrását.
Végül egy fa mellett bukkantam ki. A lépteim önkénytelenül is halkak voltak Talán ez amolyan bevett reflex volt. Ha a sötétben botorkált át egy viszonylag ismeretlen helyen és különöset veszel észre talán tényleg jobb a legrosszabra is felkészülni. Én meg csatamágus lennék vagy mi...
És ami azt illeti igazam lett.
Csendben figyeltem a különös illetőt, kívül a lámpák fénykörén, az egyik fa mellett. Talán jobban is rejtőznöm kellett volna. A látvány azonban lefoglalt, mellesleg fogalmam sem volt, hogy az illető mennyire ellenséges.
Amikor találkozott a tekintetünk azonban, akkor tudtam hogy észre vett. Én sem tudom miért a szívem nagyot dobbant. Annyi lehetőség futott át az agyamon, de mély levegőt vettem. Hiszen lehet az illető hölgyemény csak egy újabb barátságos idegen... de lehet hogy nem.

Cyntia méla áhítattal nézte a kérész életű zöldeskék fényeket. Azon töprengett, vajon tényleg nem tud meghalni, vagy csak még nem találta meg a módját. Különös érzések kerítették hatalmába a lelkek bámulása közben. A meseszép fényjátékot, csintalan táncolásukat egy haragos mozdulattal seperte el. Egyiküket megragadta, majd összeroppantotta mire az csillogva eltűnt a sötétben. Még egy darabig bámulta marokba szorult öklét. Lassan leengedte feszengő kezét, ahogy mögötte észrevett egy megcsillanó szempárt. Térdeire könyökölt, csuklója lazán lógott csámpásan álló lábai közé. Lassan előre dőlt és finoman oldalra billentette fejét. Szemöldöke összeszűkült, ahogy a kapucnis alakot vizslatta. Különös szempár volt ez. Mandula vágású kék szemek. Vagyis messziről úgy tűnt. Képtelenségnek tűnt, de bárhogy hunyorgott a kép annyit nem javult.
-Hjjahj...
Sóhajtott kelletlenül és térdeire támaszkodva lassan felegyenesedett. Szakadt fekete felsőjén a testére tekert szemes lánc lágyan csörgedezett ahogy megtalálta a helyét. Csípőre tett kézzel nyújtózott egy nagyot majd vissza görnyedt. Ezzel a rozzant testtartással indult el a szempár felé, vagy ahol utoljára látta. Séta közben elővesz egy szál cigarettát és valahol félúton megáll, hogy begyújtsa a koporsó szeget. Mély slukkot szív belőle, lassan engedi ki a gomolygó mérget. Visszateszi a szájába és tovább sétál a fa irányába, hogy megnézze magának jobban ezt a különös kukkolót. Már ha még ott van, ha nincs akkor tesz pár kört a fa körül és ugyan ezzel a méla unalommal keresgéli egy darabig.

Talán minden élőben meg van a képesség, hogy megérezze a veszélyt... hogy tudja, hogy bajban van. S hányszor tapasztaltam már, hányszor láttam már, hogy ez scsődt mond. A két lábon járó értelmes lények esetében mindenképp. Lehet az kíváncsiság, az elvont értelem által kreált erő, mely submisszív behódolásra készteti az ösztönöket, mint nem egy kollégámnál láttam. És bár nem minden napos dolog, elő-elő fordult, hogy az illetőnek ez okozta a vesztét, vagy vesztett el egy végtagot emiatt.
Ennek volt a totális ellentéte; amikor az illető vesztét túlcsorduló ostobasága okozta.
Én reménykedtem, hogy ezesetben az első kategóriába tartozom.
Ahogy a jelenséget, és a középpontjában lévő személyt néztem, volt valami ami legmélyen azt súgta valami nagyon nincs rendjén, hogy óvatosnak kéne lennem. De én csak ott álltam és bámultam a jelenést. A szőr nem csak a hátamon állt fel, hanem szinte mindenhol. Olyan volt az egész mint a pillanat amikor elhalad az khajiit mellett egy villámcsóva, ami ééphogy csak nem találta el. Egy utolsó földtúró paraszt, akinek halvány fogalma sincs a mágiáról, sőt mi több talán olvasni sem tud is azt mondta volna, hogy mágia van a dologban. Én viszont éreztem is, mint megannyi apró bizsergést, mely fel-alá futkos a bőröm alatt.
Egy ilyen jelenség még otthon is felkeltette volna az érdeklődésemet. Nem hogy még itt, ezen a világon melyben első ránézésre kihalt dolognak tűnik a mágia.
Ami azt illeti majdhogynem földbegyökerezett a lábam. De talán reméltem, hogy értelmet találok a különös illetőben így megvártam még oda ér hozzám. Elfutom amúgy is elég nagy udvariatlanság lett volna...
- Jó estét, sera - különös zavaromban csak ennyi fért ki belőlem, de ég így is csoda hogy nem teljesen szótlan maradtam. Ennek ellenére, hangom duruzsuloása olyan volt a akár a fajtámbéli vándorkereskedőé, ki sosem engedheti meg magának, hogy ne kedvesen és hívogatóan szóljon, úgy ahogy az Úthoz méltó. Micsoda badarság-e gondolat... mintha engem nem a Kilencek papjai neveltek volna egész gyermekkoromban... Én és az út, pff!

Félúton járhatott amikor csípőről jobbjával átkapaszkodott a sála alatt lévő fémpántba. Beleakasztotta mutató, középső és gyűrűs ujját. Tényleg nem siette el a dolgát. Mire a fához ért beszippantotta az utolsó slukkot, végül a csikket messzire pöckölte. A párás talajra érve halkan szisszent egyet. Épp nagyon udvarias akart lenni a maga módján és lószerszámmal illetni a jövevény kíváncsiságát. De az megelőzte és valóban udvariasan köszönt. Cyntia szemöldöke összeszaladt és kis késéssel de kifújta a büdös füstöt. Vonásaiból eltűnt a meglepettség és a maró unalom ütközött ki rajta egy rövid ideig.
-Cső.
Nézett végig a másikon, amikor a rövid unalom ismételten távozott arcáról.
-Há'tte meg mi vagy?
Jobbra-balra billentette fejét. Kezei ismét csípőjét díszítették és lassan elkezdte körbejárni a különös teremtést. Vadászott már hasonlóra, de az közel sem volt udvarias. Vagy értelmes. Jó, ellőtte a lábát azután kevesen udvariasak vagy beszélnek összefüggően. De ennek a lénynek tényleg sugárzott tekintetéből az értelem. Miután lassan körbe battyogta, ismét az arcát kezdte fürkészni. Figyelmét a közelben csörömpölő üveg sem terelte el. Az azt követő kiabálás és káromkodás se. Részeg bajkeverőkkel volt már dolga bőven, de ilyen különös lénnyel aligha.
-Valami azt súgja, nem vagy idevalósi.
Állapodott meg előtte, csípőjét kitolta oldalra ahogy a másik felén rátámaszkodott a testére tekert láncok, amibe fegyvere volt tűzve, lágyan csörögtek a hirtelen mozdulattól. Szabad kezét pedig ismét a kockás sál alá rejtette. Feje enyhén hátrább szegeződött a nyakát érő terhelést követően.

Felvontam a szemöldököm, de csak egy pillanatra. Az egész kép valahogy szürreális volt a számomra. De ezen igyekesztem nem fenn akadni. Nekem ez a világ úgy ahogy van szürreális.
- Valóban - feleltem végül. - Ra'sheera vagyok, a messzi Winterholdból jöttem. És ha már a származásomat firtatjuk khajiit lennék...
Ha úgy vesszük Winterhold valóban jó messze volt, tekintve, hogy egy teljesen másik világba tartozik.
Ami azt illeti kissé zavart ahogy így körbe mustrált. Önkénytelen ösztönös mozdulat volt, ahogy a farkam kibukott a kabát alól és lassú kört írt le a levegőben idegességem jeleként. Ösztönös mozdulat, amit el tudtam volna folytani ha figyelek rá, de jelenleg nem ez volt a legérdekesebb számomra.
- És te, sera? Hová valósi vagy, ha kérdezhetem? - vártam kicsit mielőtt ezeket a kérdéseket feltettem. Reméltem, hogy a kérdéseimre anélkül választ kapok, hogy feltenném őket. Az udvariasság így kívánta volna meg... de nem voltam olya balga, hogy az idők végezetéig várjak a másikra, hogy kitalálja a gondolataimat. Nem, sok évnyi akadémiai életmód után sem voltam ennyire snob.
- Bocsáss meg ha megzavartalak, de nem tudtam... elsiklani a jelenléted felett. Kíváncsi voltam. Te valahogy más vagy mint a többiek...
A tekintetem végig rajta tartottam. Persze amikor a hátam mögé sétált nem fordultam utána, bármennyire és szerettem volna. Ennek ellenére igyekeztem a hangok és az árnyékok alapján követni mit csinál. És ahogy megállapodott, láthatta a szemeimet halványan csillanni abban a keés éjszakai fényben amit a lámpák adtak.

Cyntia mélán bólintott, halvány lila gőze sem volt arról, hogy az a Winterhold merre van.
-Az valahol Kanadában van gondolom. Fenn északon. Khajiit?
Szalad fel szemöldöke és hangja is az ismerős szó hallatán. Tekintetéről lerí a kételkedés és hitetlenkedés. Vonásai elsimultak, ismét unottá váltak, a legendákban a Khajiitok macskszerű, hosszú farkú magas lények voltak, egy másvilág szülöttei. Cyntia népének még az istenek meséltek róluk elvétve.
-Nem is hasonlítasz egy....Macskára...
Fejezte be halkan, ugyanis ekkor került elő a vele szemben álló farka. Elégedetten elmosolyodott és Ra'sheera elé sétált, hogy jobban megnézze ki rejtőzik a csukja alatt. Így már jobban hasonlított a sziklákba vésett faragványokra.
-Cyntia, nem sera, de majdnem. Egy letűnt civilizáció királynője vagyok. Vagy Démona, ahogy vesszük. Az elmúlt... "néhány" évben inkább utóbbival illetnek.
Játszott a szavakkal. Ritkaság volt, hogy jókedvre derült, de végre talált valamit, pontosabban valakit ami újdonság volt az életében. Jókedve egy suhintásra odébb állt és komoran szegezte tekintetét a másikra. Feje nem mozdult, csak sötét szemei vágódtak a cél irányába ahol összetalálkozott a rikító szempárral. Mélyen belefúrta, kissé fenyegetően.
-Más?... Könnyen lehet... Mire gondolsz? Mi olyan, "más"?
Lassan összefonta kezeit melle alatt. Kihúzta magát, hátsó lábra helyezte test súlyát és fejét is hátra szegte egy kicsit. A szemkontaktust csak 1-1 pislogás erejéig vesztette el. Enyhén oldalra biccentette a fejét, hogy nyomatékosítsa: válaszra vár.

A szemem egy aprócskát megrándult mikor a beszélgetőpartnerem találgatni próbált arról hogy Winterhold merre lehet. Igaz nem olyan régóta voltam ebben a világban, de annyit azért sikerlt meg tudnom, hogy Kanada alatt a szomsédos országot érti... Nem tudom a képzelő erő hiányát véltem-e felfedezni, mely így zavart... de lehet csak túl hamar ítélkeztem.
- Fent északon az biztos, de annál kicsit messzebb... - incselkedő félmosoly jelent meg az arcomon. - De ha még Kanadán túl mennél sem találnád meg... tekintve, hogy nem ebbe a világba tartozó város...
Lehet rosszul tettem, hogy elmondtam az igazságot... de lehet hogy nem... Volt egy olyan érzésem, hogy továbbra is csak sejtelmesen mosolygok azzal egyikünk sem jut előrébb... Én viszont tudni akartam mivel van dolgom. Egyelten fénysugárként állt előttem itt a nő különös személye... a bizonyíték, hogy ebben a világban is létezik mágia rajtam kívül.
Ahogy a másik bemutatkozott, a szemeim a megléepődéssel vegyült felismeréstől kikerekedtek egy pillanatra.
- Halhatatlan... - rebegtem magam elé a szót, aztán kicsit össze szedtem magam. - Egy halhatatlan vagy?
Nos ha így volt, akkor előrébb léptem egy lépést... és nagy lépést és kicsit is egyszerre... Hiszen nálunk sem futkároznak csak úgy mindennap halhatatlan lények. Hirtelen csak a vámpírok és a daedrák jutottak eszembe, de az is lehet, sőt valószínű hogy Cyntia egyik sem a kettő közül, és akkor ismét nem tudok ,,semmit".
- Hogy mi más... arra lehet hogy magad feleltél az előbb. Az aurád magickától remeg mint egy gejzír felett a levegő... ami az itt élő emberek nagy tömegéről nem mondható el. Ezért figyeltelek az előbb... Ami ha kellemetlenséget okozott bocsánatot kérek.
Az utóbbit igazából csak formaságból, biztos ami biztos alapon mondtam. Tekintve, hogy íly szemérmetlenül körbe bámult, nem úgy tűnt, mintha ilyesmivel megsérthettem.

Cyntia számára Kanadán túl már csak hó és valami G betűs település létezik. Meg most már ez is majdnem oda került, de a másik megerősítette, hogy a régi mesékre még jól emlékszik, egy teljesen más világból való. Elégedettségében, előkotort egy szál cigarettát majd meggyújtotta. Méylet szívott bele, még mélebbet ahogy meghallotta a lány következtetését. Behunyt szemmel lassan kieregette a füstöt egy sóhaj kíséretében.
-Olyasmi, még kísérletezek...
Tartja le magától a koporsószeget és kicsit forgatja.
-Borzalmas ez a cucc, de állítólag halált okoz... Egyenlőre nem sok sikerrel...
Fintorogva de beleszippant még egy jó mélyet majd feladja és ismét elpöccinti a csikket. Összefont kézzel kíváncsian várja a másik válaszát, ugyan mégis mit értett más alatt. A válasz azonban meglepi. Kifinomult értelmes és tiszta. Már amennyire sejti, hogy a magicka mit jelenthet.
-Szóval te tényleg mindent látsz? Még ezt az "átkot" is?
Mutatott egész lényére fél kézzel majd visszafűzte a másik mellé. Arca ellágyult. Némi remény csillant szemében, bár a kétely hamar eluralkodott rajta. Szíve mélyén érzi, hogy aki ezt tette vele az túl erős, hogy megszabadulhasson tőle. Hiszen a legelemibb törvényt hágja át a puszta létével. A Halált...
-Esetleg, le is tudod szedni?

Eltűnődő tekintettel néztem rá. Abból amiket az előbb mondott nem ilyen válaszra számítottam volna.
- Mágus vagyok Cyntia, már egészen fiatal korom óta, de nem, nem látom, mint inkább érzékelem a magickát magamkörül. Azt hiszem bajban is lennék ha nem így lenne... - a hangom kissé vidorabb lett mikor ide értem, aztán ismét kissé komolyabb gondolatok felé terelődtem. Minden esetre nem így képzelt volna el bárki is egy halhatatlant, már ha a daedrákból indulunk ki... mondjuk másfajta halhatatlanhoz még nem volt annyi szerencsém...
- Átok? Hmm... Nekem először úgy tűnt te árasztod magadból ezt az energiát... - összehúztam a szemöldökeim. - Ha otthon lennénk bizonyára nagyobb mágusmestert is találnál mint én, ők talán tudnának segíteni... - elhallgattam egy pillanatra, és a fogaimon átszűrve vettem levegőt egy sziszegő hang kíséretében. - Bár nem garantálná semmi, hogy ne akarna ezzel bárki is vissza élni. Minden tiszteletem az akadémia többi mágusa előtt, de sokminden közbe jöhet... - ki tudja nem-e bukkanna fel megint a thalmor, vagy bárki más, ha esetleg ennek híre menne... vagy nem-e kapna vérszemet mégis az egyik okostojás...
- De csak hogy tisztában legyek vele, miről is van szó? Halandóvá akarsz válni? Vagy valami másról lenne szó? Egyáltalán hogy kezdődött ez az egész? Már ha kérdezhetem.

-Hát végtére mindegy is.
Vont vállat. A fő, hogy úgy fest valamiféle mágia lebegi körbe. Ami akár magyarázat is lehetne, hogy miért nem hal meg. De miután egy kicsit elgondolkozott azon, hogy körbeveszi, valami más jutott eszébe.
-Nem lehet, hogy ezt érezed?
Behunyt szemmel vesz egy mély levegőt, a túlvilágra gondol és néhány régi névre. Körülötte megremeg a levegő, mintha forró aszfaltról szállna fel, majd nem sokkal később a remegésből halovány fekete füst száll fel és megjelenik néhány lélek. Apró türkizszínű fényforrásként bukkannak elő a fekete füstből és lágyan lebegnek körülötte néhány másodpercig.
-Megakarok halni, ahogy ezek itt tették évekkel ezelőtt. De a túlvilág nem fogad be. A hívásomra válaszol...
Ekkor a földön egy fekete kapu nyílt és egy macskaméretű különös démon mászott ki belőle. Akit Cyntia egy elegáns mozdulattal jobb lábával vissza lökött a túlvilágra. Majd rálépett a kapura és féllábon egyensúlyozott rajta.
-...de be nem enged... Sosem engedett, több mint 2000 éve. Ez nem mágia, ez egy átok.
A kapu össze zárult lába alatt, ő is két lábra nehezedett.
-Miként kezdődött...? Nem öregszem 21 éves korom óta.

Ahogy a nő varázsolni kezdett, mert egyértelműen azt csinálta akárhogy is, ki kerekedtek a szemeim. Tudtam hogy valami nagy következik, mielőtt megjelentek volna körülötte azok a különös lidércfényszerűeségek. A Szőröm teljesen felborzolódótt az erőtől ami körbe lengte. Nem szóltam semmit, sőt inkább nehezemre esett volna egyből reagálni. Ámulva néztem, és egyben kutató szemmel analizáltam, hogy mi is történik körülöttem.
Fél lábbal még a valóságban voltam, nem besztem el azért annyira gondolataimban... De aztán a következő szavai zökkentettek vissza teljesen... Na igen, valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. A dolog nem lepett meg, csak nem akartam udvariatlan lenni.
Épp válaszolni akartam, de megvártam még befejezi a mondanivalóját. Az igazán lenyűgöző jelenet pedig csak ez után jött. Ismét jött a borzogás, és a szőrborzolódás... de valami más is. Azt hiszem egy kissé megijedtem. Hátráltam egy lépést anélkül hogy észre vettem volna. Az hogy a túlvilág válaszol a hívására ezzel a kis bemutatóval tényleg kissé ijesztő volt, de aztán ismét a mágus kerekedett felül bennem.
Megköszörültem a torkomat.
- Hmm... Nos... Remélem nem haragszol meg az egyenességemért; de hogy ha tényleg az a célod, hogy meg halj, az egyszerűsíti a dolgot, hogy mit és mennyire azt nem tudom. De még mindig egyszerűbb mintha ha halandóvá akarná válni ebben biztos vagyok.
Ez már csak azért is így volt, mert ha egyszer találnánk erre megoldást, és véletlen halandóvá válnak, de még mindig meg akarna halni, az sokkal könnyebben orvosolható...
- Viszont ezekszerint itt is létezik idéző mágia, ez valamelyest megnyugtató, nem gondoltam volna... - ezzel a kis mutatványára utaltam amikor meg idézte azt a csúfságot... bár lehet ezt a gondolatot mások megkérdőjelezték volna az én helyemben, de ez nekem fel sem merült. - Bár hogy milyen bolivionból hoztad ide ezt a lényt, vagy hogy milyen oblivionok tartoznak ehhez a világhoz az egy... teljesen más kérdés. Khmm....
Ismét torok köszörülés. Ebben a pillanatban vettem észre magam, hogy kissé elkalandoztam. Bár lehet ez nem teljesen így volt. Hiszen ennek igen is nagy köze lehetett az állapotához. Lehet abból a dimenzióból kapja az erőt ami életben tartja, vagy csak egyszerűen a megoldást befolyásoló tényező lehet... De ezt inkább nem fejtettem ki jelenleg, úgy éreztem csak felesleges találgatás lenne, tekintve, hogy jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy előbbre vitte volna őt.
- Nos ez valóban... fogós kérdés - hogy mást ne mondjak; tettem hozzá gondolatban, és jó pár pillanatig csöndben maradtam. Összefontam magam előtt a karjaimat, aztán végül az egyik kezemmel megtámasztottam az államat és mélyen gondolkodóba estem. Cyntiának bőven volt ideje türemetlenkedni, vagy közbeszólni.
Végül bosszúsan fel ciccentettem, és ismét a másikra néztem.
- Ez mennyivel egyszerűbb lenne, hogy otthon lennénk... legalább a könyvtárban utána nézhetnék... a papok segítségét kérhetnénk. Ki tudja, ha nem ők a kkor a Szürke Szakállak tudnak valamit.
Felsóhajtottam. Annyi úton elindulhattunk volna ha ez Skyrimban esik meg. Ilyesmire a válaszok nem lehetnek egyszerűek, de legalább valami mentén elindulni lett volna esély. Azonban erről a világról hiányosak voltak az ismereteim, nagyon.
Azt most ne vegyük számításba, hogy ha valóban egyszer csak ez történt vele... lehet hogy csak akkor vette észre, és ő az ami ember és pont... nem ez a hozzáállás most nem segített.

-Hühm...
Fonja össze kezeit melle alatt és hümmög egy nagyot. Tanácstalanul megvonja vállát is.
-Franc se tudja...
Letekint a kapura ami még tátongott.
-Jókat kérdezel, én csak teszem amihez értek... Szerintem ez a túlvilág lesz... Én meg a kaszás lehetnék...
Fanyar mosoly ült arcára a cinizmus mellé. Megingatta fejét és láncai között kezdett turkálni. A puskatus mellől előhúzott egy dobozt.
-Szép baleset lenne, esélyem se lenne elpatkolni...mintha most több lenne...
Arcára kiült a fáradtság a megkeseredettség. Szájába vette a cigarettát és rágyújtott. Míg a másik tanakodott ő csak merd maga elé, majd oldalra nézett ahol az a néhány suhanc úgy fest kipécézték őket maguknak. Szív egy utolsó slukkot a félig leégett dohányból és kiveszi a szájából.
-Pff... remek...
Mormogja orra alá nagyon halkan, inkább magának és elpöccinti az izzó szálat. Aztán vállat von, majd lerendezi őket ha ideértek balhézni. Felnéz beszélgető partnerére aki iránt különösképpen nem érez ellenszenvet. Ez ritkaság.
-Már akartam kérdezni, hogy a fenébe kerültél ide? Évezredek óta nem találkozott veletek senki.

Azt hiszem elragadott a hév... és ezt csak később vettem észre. Utólag belegondolva lehet a másiknak unalmas volt a locsogásom. Hiszen nem egy mágustárssal cseverésztem a legujjabb kutatásokról...
- Túlvilág? - kérdeztem vissza kicsit értetlenül. Hiszen az én képzeteim szerint ha léteznek istenek, akkor az ő birodalmukban biztos nincsenek ilyen szörnyetegek, csak egy oblivionban. De aztán gyorsan tovább léptem ezen, még akkor is ha nem hagytam neki igazán időt válaszolni. - Mindegy nem lényeges... de mi az hogy kaszás?
Igen, a második kérdés volt számomra a lényegesebb.
- Figyelj, nem akarlak untatni igazán... A fő területem, mégis a pusztítás mágia lenne. ÉS a te helyzeted azért mégis érdekes...Csak azt mondom, hogy a jelenlegi tudásommal nem hiszem hogy tudnék segíteni... hozzá teszem a jelenlegivel. Ki tudja mit hoz még a élet...
Tegyük félre, hogy ez alatt a kis segítés alatt most éppen arról beszélgettünk, hogy hogyan is öljem meg őt. Ami amúgy egy igen bizarr gondolat volt. Másrészről, ha ilyen sokáig élt akkor nem lehetett neki meglepő, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, és nem most azonnal fogja beváltani a vágyait.
Kérdően néztem rá, várva egy kis magyarázatott a kirohanására. A tekintetem az övét követte, de így sem értettem.
Azonban a következő kérdése visszaterelt a saját gondolataim hogy.
- Volt egy szerkezet, amit felfedeztünk az egyik feltáráson, egy betemetett kazamatában... - ennél a pontnál zavartan vakartam meg a fejemet. - Nem voltam, elég óvatos. De hogy érted, hogy nem láttak minket régóta? Jártak ezen a világon máskor is az én fajtámból?
Ha így van az egy elég érdekes fejlemény lenne.

-Szeretünk a fogalmak mellé képeket, alakokat rendelni. A Halál-t szokták egy koponya fejes, csuklyás alakként ábrázolni kaszával. Innen az elnevezés "Kaszás".
Fanyar mosoly jelenik meg arcán magyarázat fejét is rázza, hogy nemtetszését a gyermeteg gondolatmenet iránt, még inkább nyilvánvalóvá tegye. Felnéz hajkoronája alól. Szolid mosollyal, amolyan, lesajnálóval hallgatja partnerét. Valahol mélyen, aranyosnak gondolta a naivitást. Az első hetekben amit a piramisban töltött még ő is naív, vagyis, inkább reménnyel teli volt. Remény... amikor várod, hogy valami jobb legyen...
-Semmi újat nem hoz, kínt, szenvedést, halált. Már akinek...
Ironikusan felkacagott. Félre dobta fekete haját arcából és úgy nézett a másikra. Elsőre különösnek találta, hogy egy látszólag mágiát használó világban gépezetek legyenek de... Nem kizárt. Itt gépek vannak, de van mágia is... Felettük is állt valaki. Annyira nem isten szerű, mint ahogy a mesékben volt.
-Úgy vélem igen. Ahonnét jövök... vagyis ahol felnőttem, ott a legendákban emlegetnek Khajii-tokat. Különös macskaszerű istenek. Az erdőben rejtőzést és vadászatot tanulták el a harcosok és némi mágiát a papok. De ez több ezer éves história. Ne vedd magadra, de nem tűnsz túlzottan istenszerűnek.
-Te viszont istenien nézel ki babám...
Bugyogta mámoros alkohol gőzön keresztül egy idegen férfi a fának támaszkodva aminek Cyntia hátát vetette. Megforgatta szemét majd komótosan oldalra fordította fejét. A tagnak volt két haverja, ők is már egész tisztességes ívben megvoltak hajolva a szesztől. Cyntia egy hanyag ám gyors mozdulattal könyökhajlaton csapta az úriembert mire annak becsuklott a könyöke, arccal levette a fát és beesett mögé. Unottan vissza fordult, nem sokkal több érdeklődést mutatva megszólalt.
-Hol tartottunk?

- Áh, értem... érdekes képtársítás - gondolkoztam el a dolgon. Én úgy voltam vele hogy mindenkinek mást jelent a halál, és hát Tamrielben volt elég ehhez hasonló figura, ellenségképzet, ami megtestesíti a gonoszt, még akkor is ha csak az elterjedtebeket nézzük.
Reménytelen életfelfogása azonban nem volt túl imponáló, de azért megdobtam egy mosollyal.
- Te biztosan jobban tudod... hiszen ezekszerint te sokkal többet éltél nálam.
Bár ez simán igaz lehetett volna, ha egy Altmer (nemes-elf) áll velem szemben, még akkor is ha nem halhatatlan. Mondhattuk volna, hogy efféle életkor különbség mindennapos lett volna nálunk, bár Skyrimban manapság nem volt akkora a keveredés, többnyire nordok (emberek) lakták.
- Istenek? - vigyorodtam el. - Akármennyire is tetszik a gondolat, nem, én magam átlagos halandó vagyok... Na jó ebben a világban nem számítok annyira átlagosnak, de nem is ez a lényeg.
Ami azt illeti eléggé lekötött a beszélgetés... vagy ez, vagy az hogy nem tartottam olyan veszélyesnek a közeledő fickókat. Ahogy észre vettem őket azonban, néha a farkam a kabát alatt apró, ideges köröket tett a levegőben néha. Hogy ez néha hol látszott hol nem, az megint másik kérdés.
Cyntia mutatványán, azonban prüszkölve felnevettem.
- Várj - nevettem még ki magam, majd utána nagy levegőt vettem. - Hol is?
Tekintetem azonban, ahogy Cyntiára figyeltem a férfi társait leste olykor.

Lassan kinyújtotta maga elé karját. Könyöke enyhén meghajlítva, ujjai szintén.
-Igazándiból...
Felfordította tenyerét, majd vissza. Tekintete elmerült önnön végtagján. Emlékei megrohamozták, sebeket vélt felfedezni a kezén, kisebbeket nagyobbakat. Olykor egy-egy pillanatra mintha letűnt volna némelyik ujja. Fehér bőréből halovány fekete füst szált fel, majd el is tűnt. Az emlékeke lecsitultak és csak a sértetlen, sápadt kezét látta, alatta a sötétlő nyirkos fű.
-Mi számít istennek? Sok olyan lénnyel végeztem aki azt állította magáról. Engem is sokszor legyőztek. Emberek... Talán csak egy nemlétező dolog, egy egyszerű emberi ideál.
Továbbra is a kezét fürkészte. majd csilingelő fémes hangra lett figyelmes. Oldalra nézett míg Ra'sheera jókedvűen derült a korábbi eseményen. Nos az illető kevésbé volt jó kedvű. Nagyjából egy ezreléket szikkadt az eséstől. Ez elegendő volt neki ahhoz, hogy felkászálódjon és pillangó kést rántson. Cyntia megforgatta szemeit.
-Ez most kom....
Nem volt ideje befejezni a mondatot. Egyik pillanatról a másikra eltűnt korábbi helyéről, ahol most az egyik suhanc ácsorgott. Kigombolt kabátja lobogott és a hátszél ahogy utolérte azt a csekély mennyiségű avart is felkavarta. Cyntia pedig egy pár méterre odébb lévő fán puffant.
-Te kapd el a másikat...
Intett fejével a másik társának aki megforgatta a vállát és egy nagy levegővétel után ledobta magáról a kabátot, az alatta lévő buggyos póló pedig kezdett kicsi lenni. Izmok feszültek neki, a szövet finoman ropogott ahogy egy kétméteres kigyúrt emberré puffadt. Lomhán fordult Ra'sheera felé.
Cyntia időközben feltápászkodott a földről. Sötét alakja lassú sötét masszaként emelkedett a földről végül egy izzó szempár jelent meg a sötétben. Ami egy szempillantás alatt egy másik fán koppan, majd egy másikon és másikon ahogy a villámgyors ürge ide-oda pofozta.

Ahogy figyelem Cyntia átváltozását, vagyis inkább egyszerűen változását, nem tehetek róla, de elönt a félelem. Jó kedvemnek hamar vége szakadt. A szőröm felborzolódik, szinte az égnek áll, érzem ahogy a csuklyámnak, a ruhámnak, és a páncélom alatti szövetnek feszül. A szemeimben a pupillák autómatikusan kitágulnak, és az izmaim megfeszülnek.
Mig ha ez az érzés csodálattal és érdeklődéssel is vegyül, nem tudok neki gátat szabni. Valami legbelül, mélyen azt súgja fussak, meneküljek. Amit tehetek az, hogy enm ellenkezek a dologgal, inkább csak uralkodok magamon, és ennek ellenére a fejem tiszta marad.
- Nálatok nem tudom, hogy van, de nálunk az istenek igen is létező dolgok, úgy ahogy te vagy én... - igyekeztem a higadt azért némiképp derűsebb hangvételű beszélgetést folytatni. És ha lett volna időm, elmeséltem volna neki azt amit tudok, a saját tapasztalataim alapján, és amit a többi a mágus a feljegyzéseimben olvastam; mint például a nálunk már oly klasszikus Aedra és Daedra című értekezéstanulságát, mely legegyszerűebben foglal össze mindent.
De ami azt illeti rútul félbeszakítottak minket... ami azt illeti örülhetünk azt hiszem, hogy nem szószerint tőrtént így.
Az amúgy is magas adrenalin szintemnek köszönhetően én magam alrébb ugrottam, miközben nem is engem, hanem beszélgető partneremet érte az ütés. Hamar egyértelművé vált, hogy itt nem csak Cytiáról van szó, engem is kifigyeltek maguknak. Nem mintha nem lett volna még élményem hasonlóan kezdődő kocsmai verekedésben részem.
- Mara szerelmére...
Könnyed léptekkel hátratáncoltam pár lépést pedig a nagydarab még ide sem ért. Szikrák izzottak fel az ujjaim között, majd másodpercekkel később ki is sültek, polt melkason találva az illetőt. Elmosolyodtam. Ha csak nem volt a pasasnak valamilyen módon villám elleneállása ezt most biztosan megérezte. Sőt akár földre is rogyhatott tőle... Nem a legerőssebb varázslatomat használtam jelenleg, de ez ha nem is üt ki nagyon tud fájni... én már csak tudom. ÉS ha nincs hozzá szokva valaki...

Cyntia a harmadik pofon után egy fa tövébe csapódott. Az ütések sebessége felszaggatták a bőrét, fa rücskös kérge se tett jót a hátának. Lekókadt fejjel ücsörgött a fa tövében, lába keresztben, kezei ölében pihentek. Lassan fekete füst gomolygott hajkoronája alól. Feje emelkedni kezdett, arca lassan körvonalazódott a fekete hajzuhatag alatt. Tekintete vörösen izzott, arcát fekete füst lepte el. Hegei eltűntek, a füst pedig fekete udvarként ölelte a két izzó szempárt. Egy féloldalas vigyor jelent meg az arcán.
-De gyorsak vagyunk...Élmény lesz...
Ekkor kapott egy sorozatot ami belé fojtotta a szót. Kissé morcosabban nézett fel ismét a haja mögül.
-Kitépni a lábaidat...
A zúzódások ismét eltűntek arcáról. Villám Vilinek pedig két démon kapaszkodott a lábára a földből. Futott velük pár métert míg egyszer csak földre nem került üvöltve, vérző lábbal. Cyntia ráérősen kelt fel a fa tövéből. Áldozata felé haladt súlyos léptekkel. Közben a fegyverét ellenőrizte, hogy meg van e töltve. Elégedetten bólintott és becsukta a sörétest. Ez idő alatt áldozatához ért aki pánikszerűen viaskodott a két korccsal akiknek végül kioltotta az életét. A fekete lány kinyújtotta kezét és célba vette a sprinter amúgy is vérző lábait. Ciripelő búgó hang és Cyntia tett két lépést oldalra meglepetten. Fegyverét is leengedte. Meglepetten pislogott néhányat, majd vér gördült le a homlokán. Émelyegve pillantott fel. A főnök ujjaiból szikrák pattogtak testtartása egy baesball dobóéra emlékeztet, azonban pillangókésének nyoma sincs. Ugyanis az imént suhant át Cyntia szeme közt. A mögötte lévő fában állt meg a fegyver és még kicsit szikrázott.
A lány bambán tántorgott egyet jobbra, egyet balra majd a lecsorduló vér fekete füstté szublimált. Néhányszor összezárt szemmel megrázta a fejét. Fegyverét vissza emelte előző célpontjára és a fegyver eldörrent. A sörétek belemartak a futó lábába. Ismét halk zümmögés és suhogó hangot vélt felfedezni közvetlenül azelőtt, hogy három találat ismét hátrébb tántorította volna. Homlokához emelte az ujját ahol korábban egy luk tátongott.
-Nem zavar hogy...
Alig, hogy belekezdet már látta is a szikrákat az ipse kezeiből felcsapni, majd kéken pislogó sötét tárgyak repültek felé. Egyik a torkán ment keresztül másik a szívén. Összeráncolt homlokkal görnyedt erőre arra a néhány másodpercre míg összeszedte magát. Rosszallóan megcsóválta a fejét. Közben felnézett és látta, hogy az orjás akit Ra'sheera könnyed mozdulattal küldött padlóra, idegesen csapkodja a földet amin eddig vergődött. Némi kimaradás után Mellkasa szaporán járt fel s le, izmai megfeszültek, orrából és szájából szinte hallani lehetett ahogy áramlik a levegő miközben fújtat. Nem áll fel két lábra, inkább, mint valami gorilla a kézfején támaszkodik. Majd üvöltve ront ismét Ra'sheera felé. Üvöltés közben, mintha arca megnyúlt volna, szemfogai pedig kezdenek kilógni a szájából.
Cyntia vissza nézett a főnökre. Úgy fest alább hagyott a dobálással.
-Kifogytál haver?
Suhogó hang és pillanatokkal később Cyntia dob egy hátast, mellkasában egy fejszével. Szemei jojóznak és kábán kémleli a csillagokat.

Reméltem, hogy egy csapás elég lesz, persze tudtam, hogy ez naív remény. A bitang alak a padlóra került, de közel sem lett eszméletlen, vagy kapott szívrohamot. Amíg az vergődött a tekintetem, egy pillanatra körbe pásztázta a terepet és a jelenlévőket. És megrettentett a gondolat, hogy elég rendesen felszültem, mint az akadémia csatamágusa. Túlságosan elhittem Cyintiának hogy oly erős és sebezhetetlen, ha otthon lettünk volna, ha egy mágus társamról lett volna, szó hát azt bizony elég rendesen lemészárolták volna.
De úgy tűnt egyelőre a saját gondommal kell foglalkozzak, és minden ellenére meglepő módon Cyntia még mindig életben volt. Annak ellenére is hogy míly brutális módon igyekeztek elbánni vele.
Összeszorítottam kissé a fogaimat bosszúsan kimutatva az egyik szemfogamat. Az ujjaim között ismét szikrák keletkeztek még hozzá elég sietősen. Majd kisültek miközben igyekeztem kitérni a támadóm elől. De legjobb esetben is csak az oldalát találták el. Ha így volt és van időm újabb lővésre készülök, ezúttal a kezeim között összefutó varázslatot egybe gyúrva, egyetlen csóvába gyúrva az egészet. Ez csak kicsit lassítja a folyamatot. Az évek meg a rutin... Egy ilyen egybegyúrt, két kezes varázslat azonban a megfelelő mágus kezében, mint amilyen én is vagyok, képes egy egy embert letaglózni, sőt akár hátra lökni. Hogy milyen hatással van bestiára hasonlító barátunkra.
Természetesen az újabb támadások közepette sem állok meg. Hátrálás, kitérés, irány változtatás, újabb kitérés és még több hátrálás. Nem állhatsz meg, mert akkor könnyű célpont vagy.
Nos attól függően, hogy milyen sikeresek a támadásaim; az az van e időm a saját túlélsemen kívül máséval is foglalkozni, és feltéve, hogy még nem szakítottak ki belőlem egy darabot - igyekszem Cyntiának is segíteni, legalább azzal, hogy egy tűz golyót küldök az ellenfele felé, ami még ha nem is talál, talán kizökkenti az illetőt, így időt adni a cselekvésre neki.

Cyntia kábasága alább hagyott. Mélán nézte az eget. Mellkasa lassan járt fel s le. Ezzel ütemesen éles fájdalom nyílalt belé a seb mentén. Azt a néhány csillagot vizslatta ami az égen még látható volt. Elmerengett a látványon. Rengeteget változott az égbolt mióta először felnézett rá. A tűz kihúnyt a szemében, a sötét udvar eltűnt a szemgödréből. Pislogott kettőt és felült. Kihúzta mellkasából a fejszét és a földre dobta. A rajta lévő vér fekete füstté szublimált majd a seb is elfeketedett majd felbukkant alatta fehér bőre. Tekintete az üvöltés irányába terelődött. A gorilla szerű bestia egy villámcsapástól ami az oldalát érte akaratlanul is összerándult majd a földön terült el ahol önkénytelenül remegett az egyik keze és lába. Lassan feltápászkodott a behemót de addigra egy fényes csóva csapódott bele ami úgy fest, hogy hosszasan padlóra küldte.
Cyntia a fejszére támaszkodva felállt a földről, majd lezseren oldalra dobta alsó lendítéssel. Összehúzta szemeit és a támadójára koncentrált. Egy villanás, erősödő zümmögés és növekvő kékes fény közeledett felé. Amilyen gyorsan csak tudott kitért oldalra és a lövedék elsuhant mellette. Komótos léptekkel indult a célpontja felé, láncára rögzített fegyverét csörögve vonszolta maga után. A zaj lépéseitől szakaszossá vált. Kinyújtotta a kezét a főnök irányába. enyere az ég felé nézett, ujjai görbén szintén az ég felé mutattak.
-Lefogni...
Suttogta ősi Azték nyelven. Nem sokkal előtte a földön fekete kapu nyílt és 3 macskaméretű lény pattant ki belőle. Csupaszok voltak, szürke bőrük alól kidudorodtak a csontok, szemük nem volt, csak két rés az orruknak és szarus fogazat díszítette a szájukat kívülről. Sziszegve rontottak a főnök felé, hogy rámásszanak és leteperjék.

Amióta ebben a világban vagyok első volt számomra hogy szpóroljak a mágikus erőmmel. Hiába nyert egyre nagyobb bizonyosságot számomra, hogy a mágia itt is létező dolog, valahogy mégis minden más volt. Ugyanúgy tudtam varázsolni, valahogy az egész mégis jobban kifárasztott, a magickám is lassabban töltődött vissza...
Mégis jobbnak láttam ha biztosra megyek ezzel a trollszerű izével. Kapott még egy töltet villámot. És csak miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fog felkelni, legalábbis nem egy hamar, csak az után indultam meg eddigi beszélgető partlenrem felé. Közben azért körbenéztem, nem kell e további meglepetésekre számítanunk, méghozzá még több támadó formájában.
- Hűű... hát ami azt illeti egy darabig kételkedtem, hogy tényleg teljesen halhatatlan lennél. Ne vedd rossznéven, egészen más elméletben beszélni róla, mint gyakorlatban látni... - emeltem fel védekezően a kezem. Arra nem is gondoltam, hogy lehet más nyelven beszélek hozzá eddig. Fogalmam sem volt hogy működött ez a varázslat ami rajtam volt, de még az is lehet, hogy az általa előbb beszélt ősi, kihalt nyelven szóltam hozzá, ha az volt a lemegfelelőbb arra, hogy megérse, hogy hozzá beszélek ebben az állapotban.
- Akár mennyire is szeretném tudni, hogy mi volt ez az egész és ezek... ők miért támadtak ránk, talán jobb lenne ha lelépnénk, mielőtt még többen jönnek. Ki tudja...
Egy pillanatra jelentőség teljesen az utolsó megmaradt támadóra néztem. Nem tudom Cyntia mit szándékozott vele tenni, de feltátelezem nem túl sok jót. Az hogy ez így volt, számomra természetes volt. Bele sem gondoltam, hogy nem az. Megtámadtak, megvédjük magunkat, ez ilyen egyszerű. Nálunk ez ilyen egyszerűen ment. Ha egy csapat bandita megtámadott és megpörkölted ket az ő bajuk volt, csak utána kérdztél, ha túlélted.
Azon pedig, hogy Cíntia idéző mágiája miben más mint az otthoni, miféle léányek amiket ide tud hívni, ráérek majd utólag filózni, ha majd senki nem akar minket megölni.

A főnök tehetetlenül vergődött a földön. A kis lények fogaikat a csuklójába illetve bokájába mélyesztették és ha mozdulni kart volna szorítottak rajta.
-Sajnos, az vagyok...
Válaszol higgadtan ősi nyelven. Lassan az áldozatához ér aki már rimánkodik az életéért.
-Elhallgass! Féreg... Ezt az arcot, ezt a nevet jegyezd meg.
Cyntia mellett egy derekáig érő átjáró nyílik és elősétál belőle egy kutyaszerű, fekete bőrű, túlvilági kutyaféle. Cyntia a fejére teszi a kezét, a lény hatalmas éles fogakkal morog.
-Cyntia... Ha még egyszer valaki kikezd velem a városban... Írmagja se maradt. Értve vagyok?
Néhány másodpercet vár csak a válaszra és mivel nem érkezett időben rátapos az ipse bokájára ami recsegve törik el.
-Értve... vagyok?!
Az üvöltés és a bólogatás igennek számít a számára. Biccent a fejével mire a mellette lévő kapun az idehívott lények távoznak. Ra'sheera-ra néz. Tekintette unott, komor.
-Menjünk.
Miután kicsit távolabb értek és a jajveszékelés is elhalt a háttérben megszólalt.
-Egyszerű részeg huligánok. Mutánsok lehettek. Megesik az ilyen. Legalább egyet életben kell hagyni, hogy más is tudja, nem érdemes veled packázni. Jut eszembe, szépen csináltad. Életben maradt?
Áll meg egy pillanatra csípőre tett kézzel a társa felé fordulva. Ha úgy véli igen akkor elégedetten bólint egyet, ha nem leges a válasz akkor csalódottan megjegyzi, hogy milyen jó napja volt akkor annak a kettőnek, hiszen a sprinter jó eséllyel el fog vérezni, vagy ólommérgezést kap.
-Egy Gyros?

Mégegyszer végig néztem a park csatatérré vált részén. Valahogy Cytia válasza nem volt számora kielégítő. Már mint nem abban, hogy kételkedtem volna benne, hogy nem mond igazat... De hogy ezek, úgymond senkik letttek volna?
- Ömm... Kösz... és elvileg igen - néztem vissza a nagydarab magábazuhant testére, ahogy ott eszméletlen feküdt. - Ha csak nem kapott szívrohamot... meg esik az olyasmi néha... Ami azt illeti elsőre egészen megijedtem, de aztán kiderült a pacák semmivel nem nagyobb falat mint egy hegyi troll... - vigyorodtam el, tekintve, hogy olyannal már volt dolgom jópárral otthon.
Ami azt illeti, tekintve hogy megtámadott minket, és hogy a társai mit műveltek Cyntiával, a harc során ez a kérdés így kevéssé érdekelt. Ha az ellenfeleim ölre mennek akkor én is, ez ilyen egyszerű.
- Mutánsok... Erről már hallottam. Már hogy vannak ilyenek erre felé, bár még mindig nem tudom, hova is tegyem ezt az egészet fejben...
- Hogy? - kaptam fel a fejem. Egy pillanatra azt hiszem elvesztem a saját gondolataimban. - Ja, gyros.. persze, mért ne.Bár nem tudom, te hogy vagy vele, én egy sört is bedobnék vagy valami.

Cyntia is visszatekint a szóban forgó nagydarabra. Ahogy szóba került a szívroham csak vállat vont. Aztán döbbenten fordult Ra'sheera felé. Szemei nagyra nyíltak.
-Hegyi Troll? Tényleg láttál olyat? Gyerek koromban őket kedveltem a legjobban a régi történetekből. De így, annyira már nem izgalmas.
Nézett még utoljára hátra a manusra. Kissé tán csalódott volt. Aztán vállat vont és haladt tovább. A mutánsokra terelődött a téma. Cyntia megvakarta a fejét.
-Nos, ez a mutáns téma ez eléggé szerte ágazó dolog. Vannak emberek akik az egyedfejlődésben előrébb haladnak mint a többiek. Ők mindenfélére képesek. Mint például ez a három. Egyik egy sprinter volt, az a nagyon gyors. Macerás ellenfél, nehéz eltalálni de ha megvan a lába, onnan már gyerekjáték. A másik akivel te találkoztál neki valamiféle állati mutációja lehetett. Valószínűleg nem halt meg. Szívósabb, erősebb mint egy átlag ember. A főnök meg szerintem több mutációval is rendelkezett. Aztán lehet Inhuman volt. Emberre hasonlító fejlett lények a világ űrből.
Sorolja, maga sem tudja miért ilyen bőbeszédű, talán a gyermekkori mesékből ismert alakkal való találkozás feledteti vele a felnőttkor borzalmait. Talán azt az isteni alakot látja benne akiknek csodálatára nevelték. Aligha, réges-rég túl nőtt az istenek fogalmán, miután megölt vagy látott elhunyni néhány "Istent".
-Jó ötlet. A sör jöhet nekem is. Mond csak, a Hegyi trollok hogy néznek ki valójában?
Kérezte menet közben A parktól nem messze volt egy Gyrosos és egy kocsma ami az idők során gyakorlatilag egybeolvadt a kinti talponállónál.