Füst és lábdob - Tammy & Cyntia

Éjjel, ebben a városban mely sosem alszik az éjjel egy olyan dolog, ami csak az utca képet változtatja meg. A tömeg a zaj, mind-mind állandó velejárója a metropolisznak. Ahogyan a füstölgő, forró puska cső is. Amit egy vékony sápadt ajak közelít és fúj el. A sápadt formás ajkak fölött fehér bőr húzódott, ám még feljebb a szemgödörben fekete füst kavargott a narancsosan izzó írisze körül. A feketeség lassan felszakadozott és a narancs izzás is elaludt. Cyntia munkája ebben a napszakban kezdődik, ha jól megy, ahogyan most is, még aznap végez is vele. Végre nem átutalásos meló. Cserébe valami lebujba kell mennie találkozni a közvetítővel. Csinál róla egy képet és már küldi is tovább. Hamarosan jön a like-gomb és egy cím. A behemót mutáns mellett megnyílik egy sötéten kavargó kapu és apró sápatag vak lények másznak ki belőle. Szemük sincs, csak szájuk, hatalmas szaru fogakkal. Marcangolni és vonszolni kezdik a tetemet a kapu felé. Egy termetes karmos kéz nyúlik érte. Hatalmasat dübben a macska kövön. Cyntia felvont szemöldökkel fordul hátra, miközben épp begyújtotta a cigarettáját. A hatalmas végtag az egész testet megragadta és lerántotta a mélybe. A kapu pedig halk búgással összehúzódott majd megszűnt létezni.
-Ezt gyorsan elkapkodták...
Fújta ki a füstöt mialatt vissza fordult és lassan elindult a nyílt utcára. Eközben folytatta a cím felvitelét a GPS-be. Szájából lógó fehér pálca olykor felizzott, de javarészt csak pislákolt és keservesen eregette maga után a füst csíkot. Végül kialudt. Ekkor Cyntia nemes egyszerűséggel kiköpte az egyik fa tövébe az alig félig elszívott cigarettát. Finoman és nőiesen. Telefonba mélyedve próbált útvonalat tervezni magának. Minek után három embert is letarolt, jobbnak látta, ha leül egy padra és ott próbálkozik vele tovább. Hosszú percekkel később a telefon megadta amire a lánynak jelenleg szüksége volt. Vontatottan maga mögött hagyta a kényelmes padot és útnak eredt.

Már a távolban hallotta a gitárok, dobok és az emberek dübörgését. Az ég alján az épületek és fák fölött a világítás és effektek színkavalkádja táncolt. Kinyomta a telefont, ekkor már egyértelművé vált, hogy oda kell mennie ahonnét ez a kellemes zene szól. A bejáratnál meg sem akart állni. Ment egyenesen, míg két biztonsági elé nem lépett. Felnézett mindkettejükre. Várt, ahogy az őrök is türelmetlenül vártak rá. Alig láthatóan megingatta fejét egy hosszas szemhunyást követően. Bosszantotta, hogy megont nem adtak róla személyleírást a megbízók.
-Cyntia...
Lassan ugyan de kapcsoltak, egy-egy lépéssel odébbálltka az útjából. Majd a nagyobbik megszólal:
-Még nem ért ide az ember. De azt üzente a kontójára fogyaszthat és majd ő megtalálja ön.
-Hmh...
Azzal el is indult de az első lépés után megtorpant. Előhúzta a fegyverét, letekerte magáról a hozzá hegesztet 6 méteres láncot amibe bele volt fűzve és a biztonságiak kezébe nyomta.
-Ezért még vissza jövök.
Miután eltávolodott a két őr összesúgott és nevettek, őket másként informálták a lány sorsát illetően. Minek után kinevetgélték magukat lázasan a kommunikátoruk után nyúltak leadni a drótot.

Cyntia önkénytelenül is átadta magát a zenének. Jobbja folyton feszes combján kopogott az ütemre. Feje is lassan felvette a ritmust, aprókat bólintott minden lábdobra. Kért magának egy korsó sört. A pultos nem volt túl barátságos, egészen addig amíg ki nem derült, hogy Jacob számláját terheli a hölgy. Cyntia sörrel a kezében a színpad jobboldalához sétált közel a hangfalhoz, jó rálátásra az egész bandára. A sör fogyott a zene durvult a headbang pedig egyre jobban kilengett. Balja a magasba szegeződött, ördögvillát formálva. Régi emlékek ugrottak be amikor mámorlöttyöt ittak a faluban a zenészek pedig elengedték magukat. Azték nyelven pedig ő is a tömegbe hörögte, hogy:
-EZAZ!!!

Lassan fújtam ki a levegőt, mialatt végighúztam kiszőkült tincseimen a hajkefét. Ujjaim bele-belekadtak a hullámos szálakba, kritikus pillantással illettem önmagától megváltozott üstökömet. Képtelen leszek elfelejteni azt az éjjelt, amikor először léptem át a puszta játszadozás és a valós használat közötti vékony határt. A kárt nem én magam látta meg, hanem a számomra legfontosabb emberek. Egész életemben szeretettel és törődéssel vettek körül, megmutatva, érdemes küzdeni a lehangoló valóság ellen. Nem akartam bántani őket, az égnek ezerszer hálát adtam, hogy legalább ők maguk, egyszerű emberi valójukban sérülések nélkül úszták meg, amikor a képességeim elszabadultak. Nem kellett volna megtalálnom anyám naplóját, amiben részletesen leírta, mit tett vele apám, mialatt terhes volt. Néha jobb nem tudni az igazságot… Abban az egy pillanatban eddigi éveim során képtelenné váltam kontrollálni az érzelmeimet: harag, csalódottság, fájdalom… Még becsapottnak is éreztem magamat. Eleinte apámat hibáztattam azért, mert a kísérletei célja az volt, hogy létrehozzon egy különleges erőt, amit a katonaság fegyverként használhat. Évekkel később már érzelemmentesen tekintettem vissza múltam ezen részére- sokkal több olyan volt, amiért hálát adhattam. S bár olyan erő birtokában vagyok, ami Xavier professzor véleménye szerint elképesztő nagyságrendű, nem érzem azt, hogy áldásként kellene megélnem. Sokkal inkább tartom átoknak, hiszen a teljes ház, benne a család vagyonának jelentős részével az általam gyújtott lángok martaléka lett. Mély levegőt vettem és megpaskoltam sápatag arcomat. Azon az estén, maikor tekintetem valószerűtlen kék fényt árasztva felragyogott és a tűz ellentmondást nem tűrőn haladt előre felfalni mindent, megroppantam… Ennek nyomaként, emlékeztető jeleként viselem a szőke, már-már hófehér tincseket. Nem volt bátorságom szembenézni a következményekkel, Ann-el és Bob-al, ahogyan a fényem tekintetét sem lettem volna képes elviselni, amikor ráébred, ki volt éveken keresztül a legjobb barátja. Meg sem fordult bennem sosem, hogy elfogadhatnak, hiszen én magam is gyűlöltem azt, ami vagyok.
- Jack, szóljon neked a nap száma!- Kiáltott oda a színpadról az éppen arra elsiető főnökének, akinek gyűrött, borostás arcáról sütött a fáradtság. Még ennek ellenére is vidám volt, szerette a munkáját annak legrosszabb pillanatával együtt is. A mai egy húzós nap volt, a sráck megérdemelték az erőt adó zenét. Feltekerte a hangerőt, hogy a klub legeldugottabb helyiségébe is elszűrődjenek a dallamok. Biztos volt benne, hogy senki sem hallhatja, így elkezdett halkan dúdolva énekelni. Az utolsó roham előtti pillanatok voltak ezek, amikor mindenki megáll néhány másodperc erejéig, hogy erőt gyűjtsön a véghajrá előtt. Kezébe fogta a csavarhúzókészletet, vállára akasztotta a táskáját és elindult a legközelebbi állvány felé, hogy felmásszon és megigazítsa a lámpát, aminek az illesztése nem volt tökéletes. Mi több, siralmas volt.
Az elkövetkező órák úgy teltek el, mintha csupán percek lettek volna. Hamarosan a színfalak mögül figyelte a kedvenc számát játszó együttest, ajkain finom mosollyal. Ezért szerette a munkáját- a végén mindig összehoznak valami fantasztikust. Figyelte az arcokat és felrémlett benne egy évekkel ezelőtti beszélgetés életének fényével, lelkének másik darabjával. ”Miért csinálod?” A válaszon akkor sem kellet gondolkodnia. A mosolyokért. Nem a világon a legjobban fizető munka volt az övé, de megérte. Fejét alig láthatóan mozgatta a zene ütemére, amikor tudatába férkőzött valaki. Tekintete egy rövid pillanat erejéig ragyogott fel, amíg megpróbált behatolni a másik elméjébe. Ha elég élelmes volt és különleges, feltűnhetett neki, hogy nincs egyedül a saját fejében-, de nem kutakodni ment, pusztán kíváncsiság hajtotta. Meg akarta tudni, ki lehet az a lény, akit útjába sodort a Sors és a válasz után előrenyomakodott a tömegben, ügyelve, nyakán maradjon a beléptetője. Bár nem ez volt az első alkalom, hogy itt járt és a biztonsági őrök ismerték, nem akart komplikációt. Nem ásott mélyre, nem akart mindent megtudni- az Intézetben eltöltött évek alatt megtanulta kizárni a különösen erős kisugárzású elméket is, így többnyire csönd volt. Eleinte a borzalmas fejfájás, a kínzó, lüktető, tolakodó hangok kis híján az őrületbe kergették.
- Hello!- Odalépett a rövid hajú lány mellé és felemelte a kezét, hogy köszönjön. - Tetszik a koncert?- Cserben hagyta egyébként sem dicsérendő ékesszólása. Ami a szívén, az a száján volt azonnal… Éppen ezért tudott olyan közel kerülni Caelhez és kiépíteni azt a barátságot, ami egész fiatalságát és későbbi életét meghatározza. Jelen esetben jól jött volna, ha képes elvonatkoztatni a ténytől, de túlságosan zavarban volt. Annyira elképesztő, amit látott…

Cyntiát nagyon elkapta a hangulat, átengedte magát a zenének, épp kezdett teljesen feloldódni, már majdnem be is ment táncolni de az iménti volt az utolsó számuk. Kis szünet után jött a következő banda, de az.... nem volt annyira mélyen szántó. Sekélyes lett, felszínes, üres. A hangulat szabadesésbe kezdett.
-Egyszer minden jónak vége szakad...
Összegyűrte a műanyag poharat és maga mögé dobta. Abba na pillanatban különös érzése támadt. Bele is fagyott a mozdulatba. Tekintete körbecikázott a tömegen, de sehol sem látott senkit. Az emlékek megbolydultak benne. Egyszer régen érzett már ilyet.. annak nem volt jó vége...Könyékig és fülig véresen tért magához egy keresztre feszítve, fa karóval a mellkasában. Mellkasához emelte a kezét és összegyűrte ott a felsőjét. Szinte még érezte a benne lévő fadarabot. Billogok, izzó vasdarabok, az égett hús szaga, a zsibbadó végtagok mind kopott emlék, de a mellkasfájdalom szinte még mindig ott ficánkolt benne. Lassan kiengedte szorításából a felsőjét. Tenyerére nézett és egy pillanatra felvillant benne a vas szeg, a seb körül csápló fekete füstnyelvek. Lassan megfordította a kezét, ekkor egy pillanatra eltűntek a körmei. Ijedten pislogott egyet és az emlék visszatért a helyére, nem folyt össze a valósággal. Kezét bedugta a sálja alá és megkapaszkodott az alatta lévő fémpántba. Szinte már hozzá nőtt a vasdarab... Amikor az emberek istennek kiáltották, ez csattant a nyakán... Belül fényesre csiszolódott, kívül látszanak rajta millenniumok. Furcsa mód az évek alatt törnek le a felszínéről darabok, de nem tűnik vékonyabbnak, talán csak a felgyülemlett megkövült kosz az ami időnként lepattan. Nem próbált még megszabadulni a pánttól, ez emlékezteti arra milyenek is az emberek. Másfelől, ennyi viszontagság után még nem esett le, valószínűleg nem is tudná eltávolítani.
Maga elé meredve simogatta hüvelykujjával a pántot. Az emlékek lassan elültek. Cyntia is megnyugodott. Az együttesre emelte tekintetét. A zenére kezdte hegyezni fülét amikor valaki megszólította. Nem egészen erre a hangra számított amikor elképzelte, hogy majd valaki hátba veregeti és átadja a megbeszélt összeget. Összeszaladt szemöldöke egy pillanatra, majd nagyot sóhajtott, biztos lejmolni akarnak tőle. Amikor azonban odafordult és meglátta, hogy ki is áll mellette őszinte meglepettség ült arcára, de csak rövid időre. Visszahúzta, illetve a marcona arckifejezés inkább teret nyert magának ismételten.
-Öhm...Hali. Eddig tetszett, de egy ideje már elég sz@r...
Biccentett a színpad irányába. Ha Tammy bekukucskál akkor hallhaja, hogy valami halandzsa nyelven pörög Cyntia agya. Pontosabban ősi Azték nyelven. Elvétve pár angol szót, amire neki nem volt külön szava. Egy pillanatig csak áll és gondolkodik, ha a lány sem szólal meg Cyntia megtöri a csendet.
-Veheted bóknak is...
Ekkor kissé talán pofátlanul vizslatja végig a lányt, magában elismerően hümmög.
-Innen még jobban nézel ki... Ha már "itt"... mi járatban?
Felötlött benne a gondolat, hogy esetleg valakit likvidálni kéne, nem fűlött hozzá a foga, ma már csak felakarta markolni a zsetont és lelépni. De már csak kíváncsiságból megvárja mit szeretne, alapvetően kerülik az emberek, talán a kisugárzás, talán a "hozzám szólsz halott hús vagy" tekintet... nem votl kedve most ezen filózni jobban érdekelte a lány ittlétének oka.

Mély levegőt vett, torkát kaparta a helyiségben felgyülemlett cigaretta és testszag keveréke. Megmondani, hogy hányan vannak összesen első pillantásra nehéz feladatnak tűnt volna, annyira pedig nem érdekelte, hogy újra erejére támaszkodjon. Füle mögé simította hullámos tincseit, szemöldökét alig láthatóan felvonta a nő különös kijelentésére. Torkát megköszörülte, tekintetével keresett valamit a tömegben, amit – akit úgysem találhatott meg. Ostoba ösztön volt ez, józan ésszel tudta, hogy a férfi sosem fordulna meg ilyen helyen-, s ha mégis, az eltelt évek alatt nagyot változott. Sóvárgása utána nem múló szomj volt, mint az alkoholistáé. Pillantását visszavezette a vele szemben álló, őt húsáruként vizslató esperre.
- Nos… - Sokkal egyszerűbb volt lábai mozdulatát arra venni, a lény elé hozzák, mintsem megmagyarázza megszólításának okát. - Mondd, nincs kedved levegőzni egyet?- Megköszörülte torkát ismét, megkönnyebbülésért imádkozva. Nem volt hátsó szándéka, ő nem méregette a másik testét, nem az érdekelte, hogy hogyan néz ki. Az emberek között nyomakodott, felrémlett benne egy hasonló eset, amikor a tagbaszakadt, már akkor is erőteljes testfelépítésű fiú hogyan tört utat neki életük első házibuliján, ami nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. Akkoriban nem volt idegen az, hogy megalázták, egyáltalán nem érdekelte, megtanult elzárkózni az ilyen dolgoktól. Cael azonban feladatának érezte, hogy megvédje őt, annak ellenére, hogy ezt nem kérte és nem szívesen tűrte.
Mélyet szippantott a hűvös, kora őszi levegőből és a kiérkező nő felé fordult. - A nevem Tammy Phyllis és van egy képességem, amivel képes vagyok érzékelni dolgokat. - Vadidegen, botorság lenne a teljes őszinteség hibájába esni azonnal. - Igazából kíváncsi voltam… arra, hogy mire lehetsz képes.- Ártatlan kisugárzása ellenére nem vette száz százalékra, hogy nem kell majd védekeznie, ezért alig láthatóan hátrébb lépett. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen módon lerohant valakit, jellemétől idegen módon. Mégis, az előtte álló nő titka volt a fény, ő pedig a molylepke, mely ostobán repült bele halálába, melyet siettet. Sötét gondolatai úgy ölelték körbe, mint anya óvó karjai újszülött gyermekét: fejét ingatva igyekezett elvonatkoztatni a mételytől. - Nem láttam még ekkora lehetőséget senkiben sem azok közül, akikkel a képességem ébredése óta találkoztam.- Nem mert mélyre ásni, elég volt a felszínt karcolgatnia. Ha korlátaitól megfosztanák, ha megengedné, hogy ellásson teljesen mélyre… Szemöldökét ráncolva vezette lélektükreit a koszos, vizes, new yorki utca kövére. Ha a homályban akar maradni, nem játszhat mások elméjével. Nyelve hegyével megnedvesítette ajkait és a klubba beférkőzni vágyó fiatalkat figyelte. A fiú pont abban a korban volt, amiben az ő fényes holdja, amikor addig szorosan összefonódó útjaik megszakadtak, kettéváltak. Türelmetlen morranás hagyta el ajkait, figyelmét erőszakkal fordította vissza a nőre.

Cyntia arckifejezése igen csak furcsállódó grimasszal torzult. Fejét enyhén oldalra fordított,a hogy jól hallotta e az iménti kérdést. Aztán vállat vont. Úgy fest mégis valami üzletről lesz itt szó... Mindig is be akart csatlakozni a nagyok játékába. Elengedte nyakpántját, ráigazította a sálat és a művésznő nyomába eredt. Séta közben pörgette az agyát, melyik lehet az a tarifa amit még érdemes elkérni. Ne legyen tolakodóan sok mert akkor keresnek mást, ugyan akkor egy minőség felől is biztosítani kell az ügyfelet, olcsó munka ritkán jó. Meg éhen halni se szeretne... nem mintha menne... De azért nem akar megint mohát rágcsálni... Lassú komótos léptekkel haladt Tammy mögött akinek a járása sokkalta ritmusosabb volt, nem annyira trampli mint az övé. Nem érezte szükségét riszálni magát, nem férfi kuncsaftról van szó.  Volt köztük vagy bő 2 méter távolság, de hála istennek senki sem akart bevágni kettejük közé. A súlyos vasajtó komoly lendületet nyert Tammy után miközben önnön magától csukódott. Cyntia tenyerével csapott az ajtóü közepébe mire za nagy kondlással megállt majd a vékony kéz játékos könnyedséggel tolta kis, végül szabad utat kapott és nagy puffanással tompította el a kiszűrődő zajokat. Nem messze Tammytól megállt és mellei alatt összefonta a kezét. Kíváncsian várt, de az első szavak, nos, az amúgy is bájos "na mi a franc van" tekintetét még inkább előhívták.
-Nekem is van szemem de ez most....
Amekkora zagyvaságnak tűnt a kijelentés akkora torlasz ugrott torkára a folytatástól. Kézfeje lassan siklott teste mellett és tenyerei megállapodtak a csípőjén. Tekintete gyanakvóvá vált. Némi érdeklődés is felütötte a fejét vonásaiban. Ilyenben még nem volt része. Türelmesen várta most már, hogy hova akar kilukadni ezzel az egésszel. Eleinte úgy tűnt, valamiféle vizsgát szeretne végre hajtatni vele. Feltehetőleg a munka miatt. De ez a képesség ébredése előtt dolog nem fért bele abba a képbe amit ő vizualizált az imént. Nem volt egy agytröszt, de lassan kezdett össze állni a kép.
-Te... Te most... Te vájkáltál a fejemben tündérke?
Hitetlenkedett, a lány haragvó tekintettel nézett rá, ami Cyntiánál ki tud verni egy biztosítékot abból a néhányból ami visszatartja a féktelen dühöngéstől és öldökléstől. Sötét szemében narancssárga írisz gyúlt. Szemgödre pedig sötét udvarává alakult a két izzó gyűrűnek. Mivel közel voltak egymáshoz jól látszódott ahogy az udvar széle sok-sok apró fekete füstnyelv ként csápolt. Összehúzta tekintetét. Végtére, csak jó zenét csinált... még ő is élvezte. Haragosan kipréselte magából a levegőt. Alig láthatóan de vonásai megenyhültek. A sötétség is vissza húzódott valamivel.
-Mit értesz lehetőség alatt?
Mellkasa nagy utat tett meg fel is meg le is ahogy vette a mély levegőket. A narancsos izzás lassan kihunyt és a visszahúzódó sötét udvar is felfedte ismét fehér arcát. Végül szeme tökéletesen visszanyerte feketeségét.

Azt már az első másodpercekben sikerült leszűrnie, hogy végtelenül rosszul indított. Nem meglepő, nem volt szokása közeledni az emberekhez és mi tagadás, szégyenszemre hiányában volt mindenféle szociális készségnek. Az egyetlen, aki valaha is megértette őt… a fénye, lelkének ragyogó középpontja… a fiú volt, akit hosszú évekkel ezelőtt látott utoljára. Ő, aki körül forgott a világa, a középpont, a minden, az éltető oxigén…
Szaggatott sóhajt hallatott és felpillantott a nő narancsba forduló íriszeire. Valami ilyesmit látott, teljes képet viszont nem kapott, a fiatalnak tűnő lány számára ismeretlen nyelven gondolkozott. Furcsa módon nem érzett félelmet a másik túlvilági pillantását figyelve, sokkal inkább… Felpezsgett a vére.
Olyan rég volt már az, hogy hozzá hasonlóval találkozott, és amit látott, elbűvölte. Képtelen volt magában tartani és in medias res szólalt fel, aminek következtében az ismeretlen a védekezéshez nyúlt- számára egyáltalán nem meglepő módon. Ajkaifélénk mosolyra húzódtak és azúrkék, gleccsereket idéző tekintetét a hegyes arcú élőlényébe mélyesztette, fogva tartva azt.
- Elnézést. Nem állt szándékomban fenyegetően fellépni, csupán… Teljesen… Akaratlanul láttam valamit benned. Nem tudom még teljesen uralni a képességemet és… Bocsánat.- Vonta meg a vállait, hosszú fürtje a mozdulattól előre hullottak, jobbjával vetette át őket vállain. - Igazából… Félelmetes erőd van. Legalábbis az, amit láttam, az volt.- Szelíden mosolygott és közelebb lépett a feszülten várakozó nőhöz. Jobbját felé nyújtotta. - Tamara Phyllis vagyok, örvendek. Amennyiben ráérnél, lenne kedved meginni egy double scotchot velem?- Túlbuzgó. Igen, teljesen az volt, de tökéletesen felvillanyozta a lehetősége annak, hogy olyan valaki mellett tartózkodhat, aki talán megérti. A sóvárgás szikrái ott ragyogtak szemeiben, miközben felrémlett előtte a nyurga, kamasz fiú képe. Oh Lord of Hell, please, kill me now…
- Lehetőség… Nos… Nem akartam tolakodó lenni, csak izé…- Inkább elhallgatott és zavartan pillantott az ajtó felé, ami kinyílt és egy különös, negatív kisugárzású alak jelent meg. Karjait összefonta maga előtt és hátrébb lépett, amikor látta, hogy egyenesen feléjük vette az irányt, végig a rövid hajú nőn tartva a pillantását.
Tammy számára egyértelművé vált, hogy jelenléte nem kívánatos és mély levegőt véve mormogott valami olyasmit, hogy a pultnál lesz, ha a későbbiek folyamán a hölgynek esetleg lesz kedve beszélgetni. A vaskos, fémes ajtót meglökve lépett be a füsttől és izzadtságtól nehézkessé vált levegőjű terembe, átnyomakodott a tömegen és az egyik bárszékre ült föl.
- Hi, Tom. - Emelte jobbját üdvözlésre és rámosolygott a pultosra, aki kérdezés nélkül tolt elé egy tripla whiskyt. A lány vékony ujjai közé fogta a kristálypoharat és lassan forgatta, figyelve az aranyló italon megtörő fényeket. Az első korty égette a száját, torkát, nyelőcsövét és egy pillanatig attól félt, hogy amint gyomrába ér az ital, ki fogja hányni. Nem sűrűn ivott alkoholt, bizonyos okokból kifolyólag, de úgy érezte, ezúttal nyugodtan átlépheti a maga szabta határt.

Jobb szemöldöke felszaladt, furcsa érzéssel töltötte el a bocsánat kérés. Nem nagyon volt hozzá szokva. Összefonta kezeit melle alatt és úgy hallgatta a lány szabadkozását ami, hát leginkább szokatlannak volt mondható. Kapott egy dicséretet, vagy csak az irigység szolt a másikból, nem tudta de nem is érdekelte különösebben. Behunyta szemét és rosszallóan megcsóválta a fejét.
-Túlértékelik...
Sóhajtotta, majd amint szemei felnyíltak a lány már egy lépéssel közelebb volt hozzá. Lepillantott a felé nyújtott kézre majd vissza Tammy szemébe.
-Cyntia. Bár gondolom már tudod.
Csúszik félmosolyra szája. Komikusnak találja, hogy neki is be kéne mutatkozni valakinek aki már olyan dolgokat tud róla amit senki, erősen kétli, hogy pont a neve maradt volna ki. Meghát a kérdés felvezetése az egyenesen mosolygásra készteti.
-Időm mint a tenger.
Kacsint egyet. Épp indult volna amikor valaki kilökte az ajtót és partneréért jött. Cyntia meglepetten állt a történések előtt. Kissé összezavarodott az elmúlt percektől.
-Mi a f...om...?
Sóhajtott egyet és előtúrt egy cigarettát. Felét elszívta majd fintorogva eldobta és bement a pulthoz. Tammy mellé ült és intett a csaposnak az nagy fintorogva oda jött.
-Az előző mellé írjon fel egy stroh rumot, meg valami töményet.
A pultos nem vette jó néven, hogy a 80 fokos rum mellé még "töményet" kért. Oda csúszatott neki még egy fekete absinthe-ot.
-Egészség.
Emelte Tammy felé koccintásra a poharat majd lehúzat a Stroh-t.
-Mára végeztél?
Törte meg a rövid csöndet.

Nos, valószínű a lehető legrosszabbul indított. Összevont szemöldökkel méregette a vele szemben álló nőt és alig láthatóan vonta meg vállait annak válaszát hallva. A jobbján lévő órára pillantott és azon tűnődött, vajon mennyi idő múlva fog megcsörrenni a telefonja, hogy menjen segíteni bepakolni a kamionokba. Jack igazán elintézhetné ezúttal az ő asszisztálása nélkül is, sajgó tagjainak és megtépázott idegrendszerének kifejezetten jól esne egy kis lazítás.
Néhány whisky és egy forró fürdő a szálloda szobájában. Szép álmok… Hátán bizseregve ágaskodott fel minden szőrszál, amikor a busz zuhanyzója jutott eszébe és az a gyorsan kifogyó forró víz.
- Öhm.. Nem igazán értem a nyelvet, amin gondolkozol. Mindenesetre elnézést, nem tudom még teljesen uralni.- Torkát köszörülve nyúlt a zsebébe egy szál cigarettáért és meggyújtotta az öngyújtóval, amit vissza is süllyesztett a farzsebébe gyorsan. A gyümölcsös füst enyhén fojtotta, de hamar túljutott a kezdeti nehézségen és mélyre szívta le a mérget.

- Cheers.- Mosolyodott el, miután a Cynthia névre hallgató nő beült mellé a pulthoz és a koccintás után szépen lassan kortyolgatta italát. Meglepőnek tartotta, hogy ilyen ütemben igya valaki az erős töményt, de különösebben nem foglalkozott vele, nem az ő dolga volt.
- Igen, mára végeztem. Egyelőre. - Sóhajtott föl és fáradt pillantást vetett a színpad felé. Hosszú, szőke fürtös fejét pontosan akkor fordította a tömeg felé, amikor azon nyomakodott át egy enyhén dülöngélő férfi, egyenesen a mellette ülő nőt célozva meg. Tammy összébb húzta magát a széken és finoman a mellette ülő lány tudtára adta, hogy ha nem szeretne letarolódni a székről, jobb, ha élesen fülel.

Egy biccentéssel nyugtázta, hogy Tammy a mai napra már végzett, így vélhetőleg nem kell sehova se rohannia. Akár még valami jó is kisülhet ebből a napból. Az ő embere aki miatt idejött még nem tolta elő a képét, pedig lassan ideje lenne. Cyntia legyintett magában, majd jön, ha nem, akkor ő fogja előkeríteni de abban nem lesz köszönet. Inkább lehúzta a mélyfekete italt. Köhintett egyet mire a szájából alig láthatóan ám egyértelműen némi fekete füst távozott. Szipogott egyet mire a füst vissza is áramlott a testébe és elfoglalta a helyét. Öklét ajkára tapasztotta és megköszörülte a torkát.
-Azték.
Böki ki váratlanul. Kicsit vár aztán megkopogtatja a halántékát.
-Azték szoftver. Abból is a régi. Azért nem érted.
Int a pultosnak aztán Tammy poharára mutat, jelezvén, hogy ő is kér egy olyat. Cyntia visszafordul Tammyhoz. Így nem látja, hogy a pultos félre néz egy gyanús alakra a pult sarkában. Az csak biccent egyet, a pultos csak ezután áll neki a "koktél"-nak.
-Ilyenkor mi a menetrend? Kimenő 3-ig? Addig buli, pihenés?
Érdeklődik Cyntia közben a pulton az üres pohárba kerül két jég, egy bújtatott pici tabletta és a Whisky jönne ha nem ürült volna ki az üveg.
-Egy kis türelmet kérnék.
Szabadkozik és hátranyúlva már a kezében a következő üveg. Halk ropogás ahogy a kupak elsőre lekerül az üvegről. Picit szöszmötöl ahogy átszereli azt a kis fém vackot a másik üveg szájára. Addig a tablettát feloldotta a már betöltött ital. Feltölti szintre és Cyntia elé tolja.
-

Tagja fáradtan, zsibbadtan, elnehezülve mozdultak és a lány vállaira telepedett ólomsúlyú álmosságot a száját égető alkohol sem űzte el. Laposakat pislogott a falra szerelt órára, megigazította a haját és felsóhajtott. Ha a szokott ütem szerint halad az este, Jack hamarosan megjelenik a pult körül vöröslő arccal és rendel egy sört meg valami rövidet magának- Rosie pedig hasonló módon, vérig sértődve fogja neki magyarázni, hogy miért nem viheti fel a buszra azt az édes, cuki fiút, akit éppen most szedett fel. Fejét ingatva figyelte az italt és azon tűnődött, hogy ő nem lenne képes így hajszolni az élvezeteket. Úgy érezte, semmit sem érnek, ha nincs mögöttük érzelem és a kéjvágy az ő szemében kevésnek bizonyult.
- Oh, így már értem. Ősi nyelv…- Nem is ismert senkit sem, aki értené. Kékes lélektükrei enyhe elismeréssel fénylettek, amíg megkereste a másik nő pillantását és felsóhajtott. Talán mégis érzi az alkoholt. Összevont szemöldökkel figyelte a nő szájából előtörő fekete füstöt, mi egy levegővételt követően visszatért az orrába. Tammy rápislogott az öklét szájába tömő nőre és tökéletesen megilletődve csuklott egyet.
- Mindenki máshogyan tölti az estéjét. Van, hogy még a koncert után elpakolunk és indulunk tovább. Viszont úgy hiszem, egy darabig maradunk New Yorkban, szóval részemről… lazítás.- Megvonta gömbölyű vállait és belekortyolt az italba. - Nálad?- Szája szélében alig látható mosoly húzódott.
- Egészen… érdekesen alakul ez az iszogatás.- Jegyezte meg, miközben félrehúzódott a mellettük egymásnak eső két férfi elől. Nem vette volna teljesen jó néven, ha bármi is eltalálja- valljuk be, egy képességeit irányítani nem teljesen képes mutánst megsebesíteni vagy felhergelni nem a létező legjobb ötlet.

Elveszi az italt és belekóstol. Elismerően biccent egyet, hümmög is mellé egy rövidet. Figyelme ismét teljes mértékben a lányé lesz. Mosollyal nyugtázza, hogy pihenés van tervben. Neki sincs már sok kedve munkával törődni de hát, ilyen az élet, legalább ingyen fogyaszt. Vagy levonják. De akkor kiveri a balhét a kapcsolat fogaival együtt.
-Nekem?
Fordul vissza az italához. Meglögyböli a rézszínű nedűt. A benne úszó jégkockák kristályosan csengenek a pohár falán. Fáradtan sóhajt egyet.
-Nekem még van egy kis dolgom... Illetve már csak várok valakit. Jó lenne tudnom, hogy pontosan kit...
Pillant a lányra, nem téveszti szem elől azt az apró mosolyt. Valami oknál fogva, vélhetőleg az alkohol miatt, ő is hasonló képen tesz. Belehörpint egy mélyet az italba. Kicsit fejbe vágja a nagy slung és meginog a széken.
-Én se gondoltam volna hogy egy sztárral hoz össze az élet.
A mosoly addig nem hervad arcáról míg dulakodás nem tör ki mellettük. Tammy jól kezeli és kicsit odébb vonul, de ahogy a két fickó némi helyet kap azt is kihasználják.
-Elég lesz izomagy...Jól hallottad, be lehet fejezni.
Második mondatnál már feléjük fordul, tekintete és hanghordozása egyaránt fenyegető. A hozzájuk közelebb álló félresepri a mellényét és kihúzza magát, jobban mondva sörhasát. Akivel eddig dulakodtak az sem vette jó néven a beszólást egy alig 160 cm-es nőtől. Cyntia higgadtan fordult vissza, hogy megigya az utolsó kortyot a poharából de a bárpult tükrében látja, hogy az a kettő még mindig őt méregeti. Leteszi a poharat, a maró alkoholtól kipréseli tüdejében lévő levegőt aztán visszafordul hozzájuk.
-Valami nem tetszik?

Vett egy mélyebb levegőt és a kezében tartott pohárra függesztette a pillantását. Tagjait elemi erővel kerítette hatalmába a fáradtság és úgy húzta a föld lefelé, mintha vasporból lenne, és egy mágnes heverne lábai előtt. Izmai enyhén sajogtak- nem volt hozzászokva a megfeszített fizikai munkához annak ellenére, hogy évek óta rodaieként járta az országot. Talán, ha minden jól megy jövőre Európába utaznak, de ez még a banda menedzserén múlik.
Joe pedig minden követ meg fog mozgatni azért, hogy a négy tagú együttes világhírnévnek örvendjen. Halkan felsóhajtott és belekortyolt az erőteljes aromájú alkoholba, majd hosszú, búza szőke tincseit igazgatta néhány másodperc erejéig.
- Sztár? - Kissé meglepődve pillantott a nő hegyes vonású arcába és megköszörülte a torkát. - Szeretek a színfalak mögött lenni, jó érzés. Talán annak is eljön majd az ideje, hogy kilépjek egyszer a színpadra én is.- Megvonta a vállait és belekortyolt az italba, ami nem látszott fogyni a gyorsan olvadó jég miatt.
A nő mellett dulakodó férfiak nem vették jó néven, hogy a fiatal nő rendre intette őket és kékes íriszein feszült figyelem tükröződött. Eleinte hitt abban, hogy senki sem süllyedhet le olyan mélységű szintekig, hogy egy nőre emeljen kezet- az után gyorsan ráébredt arra, hogy túlzottan gyermeki szemmel figyeli a világot. Letette a poharat és kicsit kihúzta magát, ahogyan a két férfi megindult a fiatal, fekete hajú nő felé.
Ujjainak alig látható mozdításával az egyik férfi cipőfűzői egymásba gabalyodtak, majd egy szék nyikordulva csusszant ki elé…