Should Auld Acquintance Be Forgot And Never Brought To Mind? (Tammy és Cael)

Dr. Cael Rodd a motor nyergében előre dőlve suhant a 63-as főúton dél felé, a városnak. Hangos dübörgéssel adta Amerika tudtára érkezését az őszi atlanti vihar az óceán felől és susogva morajlottak a főút mellett a fák megfogyatkozott, barnuló lombjai. Meg-megpróbálta dobni a motort a rohamos szél, de a vadiúj BMW pragmatikusan kifinomult eleganciával dorombolva szelte a kilométereket százhatvan mérfölddel száguldva szinte az aszfalt felett, majdnem olyan gyorsan suhanva tova, mint gazdája gondolatai.

Egyszerű volt. Könyű volt. A motoron ülni, és csak bedőlni a kanyarokban. Sokkal inkább, mint majd besétálni a kocsma ajtaján.

Cael nem... Teljesen tudta, hányadán állnak a szőke lánnyal, gyerekkori jóbarátjával, Tammy-val. Mindig is arról álmodott, hogy újra láthassa és még mindig nem szokta meg az érzést, hogy Tammy... Tammy visszacsöppent az életébe.
Mint a vihar. Mint a tomboló atlanti zivatar. Tammy maga volt a vihar, nem csak átvitt, de a szó legszorosabb értelmében is. A visszatérése megrázkódtatásait együtt vészelték át, a támadókat, Tammy elrablását, a HYDRA bázist... Könnyen ottmaradhattak volna holtan a lángok között.
De nem, nem maradtak ott, hanem éltek tovább, vezetve sokszor egymás körül keringő életüket, mint az üstökösök, amiknek a tündöklő lángja felragyog a nap közelében, majd kilendülnek újra a sötétség felé.

A HYDRA bázis után kórházba kerültek mind a ketten. Tammy hihetetlen regenerálódásával napok alatt lett elbocsátva, ám Cael hetekig ágyba lett rendelve lőtt sebeivel. A lány majdnem minden nap bent volt nála, és az először kínos beszélgetések hamar feloldódtak. Újra előkerült az emlék, ahogy kirohannak a konyhából éjszaka és a nyarak a tóparton, és a téli hó, ahogy hullot a szobáik ablakán túl, és a halloweeni jelmezek és a diós cupcake illata karácsony reggelén és a korcsolyázás a tavon...
Cael újra...
Nevetett.
Voltak persze dolgok, amiket elkerült. A férfi, akit Tammy fejében látott, soha nem került elő. Tompa, borús nyomás volt Caelben mindig, ahányszor a lány karrierje és fellépései előkerültek, de mosolyogva hallgatta, és nem, egyszer sem szólt egy árva szót sem a barna hajú férfiól, akinek a nyaka köré kulcsolódnak Tammy karjai és a lány mosolyogva hajol Will arcába...
Cael keserű tudattal fogadta el, hogy...

... Van, amit el kell engedjen.
Van, amire csak koccintanak a borús őszi estéken a barátokkal.
Van, akit soha nem felejtünk el.

Egy kicsit könnyebb volt elmenni. Megrendelni a tönkrement régi motor helyett a legújabb, sportos, idei BMW-t és elindulni észak felé. A HYDRA bázisnál darabokra tört ékkövű gyűrű ott volt a zsebében, a skót hegyi kristály szilánkjai kis üvegcsében lógtak végig a nyakában, ahogy újra Kanada felé vette az utat, hogy bevegye magát a vadonba, annak a kutatásában, amire szüksége volt...
Az új ékkő az új foglalatban ott feszült a motoros kesztyű alatt. A férfi csak rápillantott néha a dudorra az ujján és saját erejében, saját hatalmában, saját magában való hite és meggyőződése mindig továbbvezette.

Zene
A pub előtt halkan duruzsolt a sportmotor, ahogy az avaron végiggurult vele a férfi, majd kihúzta magát és lassan szállt le, elgémberedett tagjait kinyújtva. Ahogy átlépte a Highlander pub küszöbét, egy pillanatra az ismerős szegfűszeg- és füstillat a küszöbre gyökereztette a lábát, amikor lehúzta fejéről a sisakot. Kirázta kócos, hosszabbra nőtt, sötétbe váltó haját és körbenézett.
A szőke lány ott volt a színpadon, Rosie barátnője épp valamit magyarázottTammy-nak, és Cael csak mosolyogva intett nekik.
Rosie sejtelmes, visszafogott mosolyát nem tudta mire venni.
Amikor Tammy elhívta a fellépésre, és Cael említette, hogy hoz még közönséget, Rosie is Tammy-val volt nála, a két lány talán bevásárolni indult fellépő ruhák után, vagy ki tudja, miért, Cael pedig ruháit hajtotta össze egymás után a zöld katonai utazótáskába csomagolva, Így nem látta Rosie arcát, amikor a lány mögötte mintha... Epésen kérdezte volna, hogy "Na és Kayla-t is hozod-e". Cael csak összevonta a szemöldökét és udvariasan válaszolt, hogy természetesen megkérdezheti őt is, hogy jön-e.

Jaime közben újra Irakban volt. Cael megkérdezte egy-két barátját és kollégáját, és a mentősök közti közelebbi barátai kaptak leginkább az alkalmon. Cassie, Ed és Kayla rögtön mondták, hogy jönnének, főleg, ha Tammy-ről van szó, és Cassie, a mindig magabiztos és nyugodt Cassie mintha zavartan kérdezte volna meg, hogy Deb is ott lesz-e... És miután Debről volt szó, igent mondott, Deb Cael és Tammy miatt is igent mondott, Harry pedig Kayla miatt mondott igent.

Most ott ültek már egy asztalnál, mind poharukat emelve, ahányszor Tammy arrafelé nézett. Cassie Deborah mellett ült és...
Épp...
Elpirult?
Damn Cassie. Ki gondolta volna?
Deborah pedig valamit magyarázott, ezért nem vette észre elsőre Caelt. De Kayla annál inkább, aki a nyakába ugrott szeretettel, majd hellyel invitálta.
Rosie arca megrándult, ahogy Cael felnézett Kayla válla felett a színpadra.
Na most komolyan mi az istent csináltam?
Az egyik zenész, a gitáros épp valamit nagyon...
Barátságosan magyarázott Tammy-nak...
Barátságosan? Dehogy is...
Hé.
Apád faszát.
Cael állkapcsa megfeszült.
Inkább csak bólintott az itallehetőségére. Deb csak egy "Oh, hi Cael"-lel köszönt, amiből a férfi rájöhetett, hogy Cassie tényleg teljesen leköti a merész és szépséges tengerészgyalogos nőt.

- Na és milyen volt Kanada? - kérdezte a pultnál Kayla.
Cael bólogatott sokat sejtetően.
Kayla elvigyorodott.
- Ne. Megtaláltad.
Cael elmosolyodott.
- Meg.
- Tényleg.
- Tényleg.
- Muti.
Cael lehúzta a kesztyűjét és...
A színfekete titán-nikkel kompozit gyűrű tökéletes, szolid eleganciával simult az ujjára és a poudrit kő fehéres-karmazsinos csillanása mintha zengett volna alig halhatóan, ahogy megcsillant rajta a fény.
- Wow - kerekedett el Kayle ajka.
Egy mozdulattal húzta le a gyűrűt Cael ujjáról és kezében forgatta.
Cael közben a színpad felé nézett. Tammy elmerülten csevegett és a gitárossal...
Rosie szemei pedig hideg, gyilkos pillantással mélyedtek Cael szemébe, majd a gyűrűt forgató Kayla-ra fordultak, majd vissza Caelre.
Sweet jesus. What???
A férfi annyira meg volt lepődve a fagyos pillantástól, hogy csak belekortyolt whisky-jébe, majd hagyta, hogy Kayla visszahúzza a gyűrűt az ujjára.
És mindezt Rosie úgy nézte végig, mintha most készülne valami mutáns tigrissé változni és átharapni az ő torkát, amin a legkisebb mértékben sem lepődött volna meg a férfi az elmúlt hónapok után.

Cael gyorsan összefoglalta a pultnál Kayla-nak a kalandos utat, a kő megtalálását, a veszélyeket, egy régi barátjának, Lily-nek a segítségét a gyűrű megformálásában.
Finoman kihagyta a rendezői változatos dolgokat. Az életveszélyt, Lily alapos fejmosását Caelre azért, amit tett az elmúlt hónapokban, a bekúrást Lily-vel a Szent Lőrinc folyó partján, nézve Montreál esti fényeit, az üvegek mérges elhajítását a messzeségbe...

- De és tudnál... Tudod. - Kayla sokat mondóan nézett rá.
Cael csak elmosolyodott és vállai felett körbenézett, majd közelebb hajolt és felnyitotta tenyerét...
A fénygömb úgy pattant elő az ujjaiközül, mint valami karizmatikus és egyszerre klasszikus, egyszerre kacér, atomenergiájú tündérfény. Az új instrumentumon varázsolni eksztatikus érzés volt. Mint egy új robotkar, vagy egy tökéletesre épített, új végtag, vagy mint egy új mesterhangszer vagy mint a szex. Kayla szemei elkerekedtek és felnevetett.
Majd megcélozták az asztalt. Ahogy beharangozták a zenekart, taps és ujjongás következett, Tammy nevénél Cael asztala egyhangú ujjongó üvöltésben tört ki....
...Ami két tengerészgyalogos és két mentős esetében komoly hangzavart jelentett...
És Cael nem tudta megállni a vigyort az arcán, amikor a gitáros srác kényelmetlenül feszengve nézte Tammy nem zenész barátait az asztaluknál. Cael őszintén mosolyogva emelte poharát Tammy felé, ahogy Kayla is, Deb meg Cassie pedig...
...
Deb meg Cassie?
Cael oldalra fordult és...
Oh, my.
- Talán ennek a kettőnek szobára lenne szüksége - duruzsolta feléjük bökve a fejével Kayla és Cael egészen...
Felnevetett és még egyszer az egymás karjában lévő két nőre nézett.
Koccintott a mentős lánnyal, majd elkezdőtött a zene.
- Harry?
Kayla csak sóhajtott.
- Hát jöhetne már.
Cael hallgatta a zenét...
És nagyon koncentrált, hogy Rosie pillantásai ne öljék meg ott helyben.
Amilyen csodás volt a zene és Tammy hangja elvarázsolta...
Annyira várta, hogy a lány végül odajöjjön az asztalukhoz, ahogy megígérték egymásnak, hogy elmesélhesse Kanadát és gratulálhassanak a fellépéshez.
"És komolyan édesem, Tammy," - fűzte hozzá Deborah, amikor Tammy Rosie-val az oldalán meghívta Caelt - "Velünk inni, érted. Tengerészgyalogosoknál jobb reklám a bandátoknak nem kell. Najó, a zenész haverjaidat is hozhatod, hogy együtt lássanak titeket rocksztárokkal. Who's like us, Doc?"
"Damn few," válaszolta mosolyogva akkor Cael pakolás közben és ökölpacsijukat látva nem tudta, Rosie hova rakta a két katonát a világképében... De a kis vörös lány most olyan gyilkosan nézett rá, hogy Cael majdnem megszeppent...
Majdnem. Azért annyira ne túlozzunk.
Amikor véget ért az utolsó szám, ő állt fel először tapsolni, és amikor Spotify-ról felrakta a pultos a háttérzenét Tammy-ék után, mosolyogva intett a szőkeségnek, hogy jöjjenek.

Halkan fújta ki a levegőt magából és ujjai bizonytalanul simítottak végig új otthonának asztallapján. Rövid fürtjei nagy hullámokban hullottak arca elé, ahogyan lehajolt és teletöltötte a két boros poharat. A lakásban uralkodó pasztell és fekete színek eleganciát, letisztultságot és kifinomult stílust kölcsönöztek, a lány vékony ujjai pedig megtalálták a poharat és megragadta. A másikat Rosie kezébe adta és leült mellé, intésére a vastag pokróc szétnyílt a levegőben és betakarta őket. Fejét a vörös hajú lány vállára hajtotta és sóhajtott.
- Ne legyél már ennyire… elveszett.- Fújta a lány és saját poharát, ami színültig volt öntve Tammyéhez érintette. Az üvegek koccanása hangosan csenget a lakásban, megtörve az addig uralkodó csendet. A mély, kék tekintet viszont üregesen bámult maga elé és tűnődőn kortyolt egyet a borból. Az italt ízlelgette, majd lenyelte és enyhén rekedt hangon szólalt meg.
- Nem elveszett vagyok, csak… - Szemöldökét ráncolva kereste a szavakat és újabb kortyot vett magához a száraz, fehér borból.
Az elmúlt hetek alatt a kezdeti feszültség kezdett feloldódnia közötte és Cael között. Újra úgy beszélgettek, mint amikor még gyerekek voltak és ez bár édes megnyugvással töltötte el a lányt, pokolian nehezére esett azt játszani, hogy minden rendben van. Kínosan kerülte az orvos baráti társaságának mentős részlegét, és ha a szőke lány szóba került, élesen váltott témát. Elméjébe beleégett a csók képe és amikor a tudatalattija úgy érezte, pont megfelelő a pillanat ahhoz, hogy kínozza a lányt, feldobta elé a jelenetet a semmiből. Ahogyan az italtól oldott hangulatúvá vált csinos, sportos lány egyre közelebb és közelebb lép a doktorhoz, aki ezt egy széles mosollyal veszi tudomásul. Lendülnek hosszú, szálkás izmú karjai és ujjaival a rövid fürtökbe túr, ajkát pedig a lányéra tapassza izzó szenvedéllyel.
Ezekben a pillanatokban fordult elő az, amiért magyarázkodnia kellett. Elfehéredő arccal ejtette ki kezéből a mikrofont, a kávéscsészét, botlott fel a járdán kis híján saját lábában… Elsötétülő tekintetét a tévére szegezte, amit Rosie bekapcsolt. Valami végtelenül rémes minőségű vígjáték ment a tévében, ami pontosan elég volt arra, hogy Tammy arcára kiüljön a tetetett mosoly és oda is fagyjon.  Addig legalább Rosie elhiszi, hogy nincs semmi…

Csatt.

Rosie balja apró taslit osztott ki a tarkójára, mire Tammy szemei elkerekedtek és csuklott egyet. Értetlenül nézett a lányra, aki szúrós tekintetével áthatóan vizsgálta.
- Ne vigyorogj nekem itt, úgy néz ki, mintha kínoznának. Felejtsd el azt a szőke libát, rá fog unni idővel és akkor csak leesik neki…- Idővel. Hangos, feszült sóhajt hallatott, az utolsó cseppig kiitta a borát és letette a dohányzóasztalra a kiürült poharat. Betakarózott nyakig és agyát kikapcsolva bambult a filmre.

Csakhogy nem volt annyira könnyű megjátszania magát Cael előtt. Végre megint érezte, hogy úgy vannak ott egymásnak, mint régen és az átbeszélgetett órák megteltek emlékekkel: A hűtőhöz való kilopódzással, amikor egy buliba elszöktek és hajnalban egymást húzták-vonták felfelé az ablakon át bebújva és az első berúgás, amikor Tammy annyira elhitte, bármennyit ihat, hogy végül lehányt egy cserepes növényt és Cael mellkasára dőlve aludt el a kertben, a hintaágyon ülve. A közvetlen interakciók azonban elmaradtak, és ha nagy véletlen mégis megölelte Caelt, mélyen magába szívta az illatát, félt, hogy az ölelés kétségbeesett kapaszkodássá válik.
A fellépés, amire elhívta Caelt – Rosie elmaradhatatlan felügyelete mellett hamarabb elérkezett, mint számított rá és a tükör előtt állva szemlélte végleges öltözetét. Legutóbb kissé túllőtt a célon és bár nem volt idegen tőle a kiöltözés, ezúttal nem állt szándékában kósza tekinteteket vonzani magára. Fekete, magas sarkú szandálba bújt és egy fehér táskába dobta bele a gyümölcsös ízesítésű cigarettát, gyújtóval együtt, valamint a telefont. Rosie kocsival vitte el a fellépés helyszínére, amit ő maga szervezett le egy régi exével. Tammy már nem tudta számon tartani a lány kalandjait, így nem is kérdezte meg hogy hogyan vagy ki által alakulhatott így, de egy Highlander nevű helyre érkeztek meg. Az őszi hűvös levegő révén összébb húzta magán a fekete, hosszú kabátot és kezeit a kabátzsebbe dugta. Szívverése a torkában dübörgött a gondolatra, hogy az eltelt hetek után előszőr találkozhat a frissen hazatért férfival.
Addig egyszerűbb volt, amíg Cael távol volt Kanadában. Nem kellett újra megtanulnia levegőt venni, vagy gondolkozni, ha túl közel került hozzá vagy elmosolyodott. Torkát köszörülve vette kezébe a mikrofont és viszonozta az integetést az asztaltársaságnak, ami miatta gyűlt össze. A zsúfolt, viszonylag tágas pub tömve volt emberekkel, a füstszag a lány arcába szállt és erősen elgondolkozott azon, hogy kimegy rágyújtani egy cigarettára, mielőtt belekezd az egészbe. A füléhez hajolt a nála két fejjel magasabb izmos, sötét tekintetű, markáns arcvonású gitáros és megkérdezte, hogy kezdhetnek-e. Tammy halvány mosollyal ajkán bólintott és futó pillantásra méltatta a férfit. Rosie szemeiből annyira ki lehet olvasni, hogy mit gondol… Fejét megrázta a szuggeráló tekintetet látva és felnevetett. A gitáros tekintete megállapodott a nevető lányon és egy futó mosollyal kezdett bele az első zeneszámba. Szépen építette fel a dalt, sikerült a katarzist tökéletesen kihoznia és akkor… látta meg a pultnál álló Kaylat Cael mellett, amint a férfi bizalmasan hajol felé közelebb. Vett egy mély levegőt és a vállaira telepedő, karjait elzsibbasztó érzés fölött elsiklott. Amikor újra kinyitotta a szemét, a lány éppen visszahúzta nagy mosolyok között a gyűrűt a varázsló ujjára és Tammy örült, hogy tizenöt perccel később lemehetett a színpadról. A gitáros utánaszaladt a pódiumról és kérdésére a lány tekintetét a Cael-Kayla kettős felé fordította, majd lassan bólintott.
Jobbját nyakára téve masszírozta a fájó csomót és megvárta Rosiet, akinek arcvonásai kemények és feszültek voltak, Tammy balját a lány vállaira fektette hogy erőt merítsen és megsúgta a lánynak, hogy most igazából ráférne egy double scotch. Rosie vetett még egy hosszú, velős pillantást az asztal felé és a vendégeket kerülgetve célozta meg a pultot.
- Sziasztok.- Emelte jobbját üdvözlésre, amikor odaért az asztaltársasághoz és mély levegőt véve huppant le a székre, egyenesen Eddie mellé. Táskáját felrakta az asztalra és az egymásban elmélyült nők felé nézett, torkát hangosan köszörülve ismételte meg szavait. - Khm… Neketek is szia.- Ajkaira felkúszott a pimasz vigyor és hálás tekintettel vette el Rosietól az italt, amit a lány elé csúsztatott, miután bevágott Eddie másik oldalára, szemben Kaylaval. Tammy koccintásra emelte a poharát és kék lélektükreivel körbepillantott a teremben. - Egészségetekre!- Ezután csöndesen kortyolta a scotchot, egy hajtásra legalább a felét leküldte. Amikor érezte, hogy az alkohol felkúszik az arcába, megkönnyebbülve sóhajtott fel. - Na és… Milyen volt Kanada?- Fordult Cael felé érdeklődve. Szelíden hallgatta a választ és lágy pillantása megállapodott Cael arcán. - Örülök, hogy épségben hazaértél.- Válaszolta a történet befejezte után és kiitta az utolsó kortyot is a pohárból, amit miután letett, Rosie magához ragadott és megcélozta a pultot. Tammy lassú mozdulatokkal vette kezébe a kabátot és a táskát, miután a gitáros egy cigarettára invitálta nagy mozdulatokkal és az asztalhoz érve harsányan köszönt mély hangján. - Ő itt Leo és régóta ismerem, nagyon jó gitáros és sokszor segít be nekem. Oh.. Oh igen, pillanat.- Kapkodva nyitotta fel a táskát és vette elő belőle a doboznyi cigarettát és a gyújtót. - Egy pillanat és jövök, csak... fellépés után el szoktam szívni egy cigarettát.- Vallotta be halvány, barackszín pírral arcán és felállt. Leo önként ajánlkozott hogy kikíséri, úgyis éppen rá akart gyújtani ő is. Rosie pedig egyenesen diadalittas tekintettel figyelte Cael arcát, ahogyan az ő feje a távolodó két alak felé fordult.

Ahogy Tammy az asztalukhoz közeledett, Cael mosolyogva követte szemével a lányt. A szőke zenész átfurakodta magát az embereken, majd hamarosan visszatért, Rosie-val az oldalán, aki Tammy elé csúsztatta az italt. Cael csak felemelte a sajátját, egy pillantást és bólintást vetett Rosie felé is...
Majd újra visszanézett a lányra. Két, mély, kék szemébe fúrta a pillantását, ahogy koccintott és Cael szemei...
... Mosolyogtak.
A világ egészen irreleváns lett körülöttük, ahogy felkönyöklt előre dőlve az asztalon. Kayla vidáman kezet nyújtott Rosie felé, de ezt a férfi tudata csak félig fogta fel, ahogy azt is, hogy Rosie úgy reagált, mint egy mérges macska, ha kutya szaglássza meg. Csak nézett Tammy szemébe és felnevetett, ahogy a lány torkát köszörülve szétválasztotta Cassie-t és Deborah-t, akik mint a lefülelt kisiskolások szakadtak szét, majd mind a kettő magabiztos mosollyal az arcán köszönt a lánynak.
Közben két ismerős lány haladt el az asztal mellett. Talán Olivia és Kenzie? Jaime nővérének barátnői, akik egyszerűen imádták a tengerészgyalogos srácokat. Negédesen vigyorogva köszöntek Caelnek, de ő épp csak intett feléjük, nem foglalkozott a csábos "Hey Cael" köszönésekkel.
Ott ült Tammy. El sem tudta hinni.
Tammy Kanadáról kérdezte, Cael tehát nekiállt elmesélni... Az elmesélhető részét, hogy milyen volt az út, az erdő, a barlang, a romok, milyen volt megtalálni a követ... Minden mást kihagyott a történetből.
Miközben beszélt, észrevétlenül jobbra-balra figyelt néha...
Semmilyen barna hajú énekest nem látott sehol. Will. Nincs itt Will. Máris tetszik ez az este.
- ... És... Hát szerencsére a dolgok így egész jól alakultak - fejezte be mosolyogva, a lány kék szemeibe nézve, és amikor Tammy egy szőke fürtje az arcába hullot, miközben italát ajkához emelte, Cael csak...
Felnevetett és...
Cael tud nevetni is? - futott át Cassie agyán.
Oh boy, Doc, nyakig vagy benne, azt most látom. - gondolta Deborah.
... a szőke tincset a lány füle mögé simította az asztal felett átnyúlva.

... És ekkor érkezett meg a gitáros. Tammy felállt, hogy kimenjen vele cigizni és Caelnek egy pillanatra megrándult az arca... Majd tíz perccel később visszatértek...
Bájcsevegve.
A férfi érezte, hogy a pulzus felszökik a torkába, a gyomra mintha fekete lyukba zuhant volna és alhason vágta volna egy teherautó.
Rosie arca kifele és visszafele is valami gonosz, diadalittas lázban égett, amit Cael nem tudott nem észrevenni. Ahogy Tammy visszaült, és a vállas, kreol bőrű, izmos gitáros mellé ült, karját felrakva Tammy mögött a lány székének támlájára, Rosie arca szinte ragyogott a kárörömtől.
Deb és Cassie csak összenéztek, Kayla az italába pillantott...
- Szóval... Leo. - mondta Cael, kihúzva magát, nem az asztal közepe felé dőlve már, csak egyenesen ülve.
- 'Sup bro - válaszolta lezserül a nagydarab gitáros.
- Klassz volt a zene - mondta vidáman és udvariasan Kayla, Tammy-re és a gitárosra mosolyogva.
- Jaja, elég jók vagyunk - mondta magabiztosan a másik férfi, ahogy vigyorogva közelebb húzódott Tammy-hoz.
- ... Kivéve a G dúrt. Szegény G dúr. - mondta Cael diplomatikusan. A hangja szinte vágásszerűen változott meg a korábbihoz képest, tíz fokkal volt hidegebb, ahogy a férfire nézett.
- Huh? - kérdezte a gitáros értetlenül.
- A G dúr akkord. A bundokon fogod teljesen. Berezonál még a hangszórókban is.
A gitáros csak pislogott és hosszan nézett Caelre.
Cael hosszan nézett vissza rá.
Az asztal feletti levegő dinamikája másodpercek alatt változott meg.
- Ah. Te vagy a doki, akiről hallottam, nem? Rosie mintha említette volna a neved egy csomószor.
Rosie láthatólag egy kanál vízben meg akarta folytani a férfit.
Cael a vörös hajú lányra nézett, majd a gitárosra. Tammy-ra egyszer sem.
Szóval... Will akkor...
Most akkor...
Tényleg? Ezzel a latin bikával?
Izzó, növekvő düh gyulladt valahol a gyomra környékén, ami dacos erővel kapaszkodott fel a gerincén csigolyáról csigolyára, az izmain végig, a vérében pezsdülő puha agresszióval keveredve.
- Nem tudtam - válaszolta kimért udvariassággal Rosie-ra nézve.
- Na. - mondta a gitáros, látva egy talpalatnyi talajt, ahol előre léphet. - Akkor ti Tammy-val ilyen... Régi exek vagytok vagy ilyesmi.
Cael a lányra nézett, majd vissza a gitárosra.
- Gyerekkori barátok.
- Aha, ja. Na. És akkor nem zavar, hogy mi...
Tammy-ra mutatott, majd magára. Majd megint Tammy-ra, majd megint magára.
Cael csak cinikusan elmosolyodott. Diplomatikus, megkeményedett arcvonásaiból semmit sem lehetett kiolvasni.
- Please. Már rég egyértelművé lett téve, hogy semmi közöm Tammy...
Most fordult feje lassan a lány felé. Hideg, kimért és majdnem ellenséges volt a hangja, ahogy Tammy szemébe nézett. Olyan nyomtalanul tűnt el az a pár perccel ez előtti derű, mint az utolsó, nyári napfény.
- ... Zenei ízléséhez.
Mintha a doktor fejében beboruló zivatarból olvasta volna, a hangszórókban a háttérzene új számra ugrott tovább.
Régi Cael eltűnt. Tizenéves énjére emlékeztető, nevető szemű Cael eltűnt. Veterán tengerészgyalogos, baleseti sebész, megfáradt és cinikus Cael vette át a helyét. A tekintete tökéletesen acélos volt, tökéletesen rezzenéstelen és tökéletesen híján mindenfajta mellébeszélésnek.
- Na. Ja. - Látszott a gitároson, hogy nem érti, merre haladnak. Megköszörülte a torkát. - Anyway, ezt a számot amúgy... Amit a zeneszakértőnk kritizál - mondta lezseren Cael felé intve, szarkasztikusan. - Még Mark Westonnal játszottuk a Babylonban tavaly előtt nyáron. Tudjátok. A Babylon. - nézett körbe teátrálisan, majd Caelre nézett. - Ezt még neked is ismerned kell, doc, aki számított, mind ott volt.
- Nem tudom, nem ismerem - válaszolta Cael hidegen és hátradőlt. - Tavaly előtt még Irakban szolgáltam.
A gitáros szemöldöke összehúzódott.
A tesztoszteron percről percre növekedett az asztal körül.
- Irakban? Mi ez valami civiles ilyen ugrabugrálás vagy...
- US Marine Corps - válaszolta Deborah és Cael egyszerre határozott hangon.
- Tudod, ilyen... Béke fenntartása, meg ilyenek - mondta Cael.
- Doc több tucat civil életét mentette meg - fűzte hozzá Deborah. Ő, Cassie és Kayla figyelték a beszélgetést, és most Cael szárnyán bedobta ő is a tüzérséget.
- De a Babylon is biztos érdekes volt - folytatta Cael szárazon és ironikusan.
Kínos csend feszült egy pillanatig az asztal köré.
- Szóval Deb - mondta Kayla, aki egyik arcról a másikra nézett. Gyorsan témaváltással törte meg a csendet. - Miért hívnak a dokiék Thundernek?
Deborah Caelre nézett. A kettő valami belsőséges pillantással összemosolyodott.
- Nos... Bagdadtól keletre történt, hogy az őrjáratunkon rajtaütöttek - kezdte Cael, a mellette ülő mentőslány felé fordulva. Cassie és Kayla kíváncsi érdeklődéssel hallgatták a történetet.
- Azt tegyem hozzá, hogy két hét szolgálat után. - mondta Deborah.
- ... És éjszaka - folytatta a doktor.
- Oké, szóval a weapons operator lesérült az ellenséges tűzben - mondta Deb.
- ... Aki a Humwee tetején ül a .88 mm-es géppuskával - fűzte hozzá Cael magyarázólag. Debre nézett büszkén. - És ez az őrült marine itt, aki mellettetek ül, átvetette magát a fedezéken az ellenséges tűzben és átmászott a Humween. Behúzta a terepjáróba a sebesült operatort, megragadta a géppuskát és azt üvöltötte...
- Here come the thunderbolts, baby! - fejezte be egy harmadik hang a box mögül a történetet.
Cael mosolyogva hátrafordult.
Kayla hátradőlt és szája fülig ért, ahogy elvigyorodott.
- Harry!!!! - mondta lelkesen. A fiatal, kócos marine mosolyogva lépett előre, Cael és Kayla közé könyökölt, a mentőslányhoz fordult és...
Hosszú, hosszú másodpercekre temetkeztek bele a csókba, Kayla ujjai Harry bozontjába túrtak. Majd végül elszakadt az arcuk egymástól.
- Lekésted Tammy koncertjét, baby - mondta dalolva búgó hangon Kayla.
- Oh igen - mondta szórakozottan Harry és végignézett mindenki máson. - Izé, szia Tammy, bocsi bocsi, bocsi, volt valami nagyon frappáns indokom idefelé, de elfelejtettem. Oh. Ki a szerencsés? - kérdezte végignézve a gitároson, aki már egyenesen Tammy oldalának simult.
- Szasz haver, mizu? - dobta oda Leonak, de már el is fordult, Cael felé.
- Doc, milyen volt Kanada?
- Hideg. Ha engem nem smárolsz le, bro, akkor elmesélem - mondta meglágyultabb hangon Cael.
Hogy az asztal másik felén közben mi történt, azt nem teljesen értette. Rosie arca felbecsülhetetlen volt, ahogy elteljesedett rajta a képzavar. Cael nem értette, Rosie mit nem ért, de igazából örült, hogy ez az ellenséges lány zavarban érzi magát.
Serves you right.
Majd visszafordult Tammy és Leo felé.
Harry vidáman szólalt meg.
- Várjatok, hozok egy széket.
- Nem kell - mondta Cael és le sem vette a szemét Tammy-ról. - Én úgyis pont a pult felé tartottam. Párok közé egy magányos csak kerékkötő, mondják a felmenőim Skóciában.
Kiitta a whisky-t és ívben rakta le az üres poharat az asztalra.
- Érezzétek jól magatokat... Tammy. És kösz a koncertet. - mondta valami megmagyarázhatatlan, hideg éllel a lánynak, majd felállt és hosszú lépésekben, kezét zsebre vágva indult a pult felé.
Deb hátradőlve nézett el Cassie háta mögött.
- Doc.... Azért ne menj messze, jó? - mondta és neki is valami megmagyarázhatatlan él volt a hangjában, aggódó és puha és törődő és szeme Tammy-ra siklott.
- Jó, errefele leszek, nagyfiú vagyok amúgy is, tudok vigyázni magamra - mondta Cael és továbbment Olivia és Kenzie felé a pultnál. A lányok széles mosollyal üdvözölték és már adták is a kezébe a shot-ot.

Harry előre dőlt, Cael helyén ülve, és megfogta Tammy ujjait. Ahogy az asztalra könyökölt, Kayla szinte dorombolva fonódott hozzá Harry karjához, fejét a srác vállán pihentetve.
- Tammy, drágánk, jól vagy? Biztos most már minden rendben?
Deb közben valami megmagyarázhatatlan aggodalommal nézett Cael irányába. Majd Tammy-ra nézett nyomatékosan. Majd Cael felé, megpróbálva a távolban elcsípni a figyelmét, ami persze nem sikerült.
- Oh you know nothing, Jon Snow - dünnyögte sóhajtva az orra alatt.

Zene
Torkában elmulaszthatatlanul ott fészkelődött a kellemetlen, nyomasztó érzés, ami lassan szivárgott lefelé és elérve gyomrát, felkavarta azt. A hányingertől elsápadva nyelt egyet bízva abban, hogy nem fogja az uzsonnára elfogyasztott bagelt az asztalra teríteni. Futó pillantást vetett Kayla bájos arcára és magára erőltetett egy mosolyt, ami…
Egészen őszintévé és lággyá vált, amikor tekintete találkozott Caelével. A lány arcán kirajzolódtak a gödröcskék és belekortyolt az italba, amit egy tizedmásodperccel később kis híján az ölébe borított. Cael ujjainak érintése mintha magas feszültségű áramot juttatott volna a szervezetébe, bőre szinte lángolt, ahol hozzáért a férfi. Az arcára kiülő oldottság abban a pillanatban illant el, amikor a két magas, vékony, sportos testű nő az asztal mellett Caelnak köszönt. A hangjukból félreérthetetlenül áradtak az információk, a lány pedig karba fonta kezeit és hátradőlt a széken.
Aha.
A tekintetében volt valami hűvös, ahogyan viszonozta Cael elmélyülő pillantását.

Elfogta a menekülhetnék míg a cigarettát szívta és a mentolos füst betöltötte a tüdejét. Oda sem figyelve bólintott néha tettetve, hogy figyel Leo beszédjére- gondolatai valahol teljesen máshol jártak. Nekidőlt az épület falának és a gyomrát kínzó hányinger felerősödött, ahogyan látta a két nő pillantását megakadni Caelen.  Nos… Azt hiszem, nem fogom megbánni, hogy elfogadtam a Prof ajánlatát. Lassan fújta ki a levegőt és beletúrt rövid, szőke fürtjeibe.
- Isten mentsen meg attól, hogy még egyszer színpadra álljak ma.- Rázta meg fejét mosolyogva Leo kérdésére és visszaült a helyére, Eddie mellé. Addigra valahogyan került elé egy újabb double, amit vékony ujjai közé fogott és forgatta lassan körbe-körbe a poharat, az aranyló italra függesztve tekintetét. Lesüppedt a székben és fel-felpillantott a férfira, mikor meghallotta a megváltozott élű hangját. Ha megkérdezték volna, mi történt körülötte, igazából képtelen lett volna megmondani. Teljesen elbambult és most… mintha fagyos, téli szellő kavargott volna az asztal körül. Tekintete arcról arcra járt, a szőke lány lélektükreiben csillanó aggodalomra magasra vonta bal szemöldökét.
- Az egész banda, akarod mondani.- Pillantott szúrósan Leora, aki valamivel távolabb araszolt a lánytól, akinek láthatóan jól esett a levegő és kijjebb húzódott Eddie oldalából. Szinte már beleborult a mentős ölébe, annyira menekült a másik férfi közeledésétől, aki mintha észre sem akarta volna venni a néma tiltakozást.
Régi exek…
Elhűlve fordította fejét Leo felé, majd egy fagyos, sötét pillantást vetett Rosiera, akinek arcából Tammy tekintetére kifutott a szín és összébb húzta magát a széken, belekortyolva az italába. A vörös hajú lány szeretett volna elsüllyedni a föld alá, de még jobban megsemmisülni a pillanatban és Tammy torkát köszörülve ragadta meg a maga poharát, olyan erővel kapaszkodva belé hogy ujjpercei elfehéredtek.
Mégis mi a fenéért kakaskodnak itt?
Feszülten nézett egyik férfiról a másikra és próbálta feldolgozni a helyzetet. Cael viselkedése… meglepte. Értetlenül figyelte a megkeményedő arcélét és lassan pillantott Kaylara, aki kissé sápadtan figyelte a doktor megkeményedő vonásait. Hangosan fújta ki a levegőt és figyelmét az asztallap felé fordította, úgy hallgatta az egyre élesebb hangon értekező férfiakat addig, amíg poharát le nem tette az asztalra, oda nem nyúlt táskájáért és…
Harry megjelenésre halovány mosoly terült szét sápadt, megnyúlt arcán és baljával intett a férfinak, aki mindezt figyelmen kívül hagyva hajolt Cael és Kayla közé, hogy ajkai hosszú, önfeledt csókban forrjanak össze a lányéval. Ha lehetséges volt, Tammy még jobban elsápadt és a csókot váltó párról Caelre csúszott a tekintete. Teljesen biztos volt abban, amit látott. De akkor ez itt…
- Hmmh?- Szétszórtan kapta fel a fejét és pillantott kérdőn Harryre, majd halványan elpirulva folytatta. - Oh… Semmi baj. Talán majd egyszer.- Mosolyodott el és belekortyolt az italába. A gyomrában lángoló tőrként jelen lévő érzés oldódni kezdett. Már megszólalt volna, amikor Cael tekintete jeges tüskeként nyársalta fel az övét és felállt az asztaltól.
- Khm… - Elhűlve nézett Caelre és kicsit megkapaszkodott baljával a székben, mert úgy érezte, mintha éppen egy hegyről zuhanna lefelé.
Ha nem Kaylaval volt, akkor… Miért nem…
Talán azért, mert ő nem…
Hm. Nem lenne meglepő, ha félreértettem volna a gesztusait.
Végül is, csak gyerekkori barátok vagyunk.
Hosszan nézett az ölébe és megválaszolatlanul hagyta Cael fagyos megjegyzését. Mintha kirántották volna a lába alól a talajt… Vállai lejjebb hajlottak ahogyan tanácstalanul nézett maga elé és idegesen rántott egyet vállán, amikor Leo ujjai át akarták fogni. A teli poharát ajkához emelte és kiitta az italt az utolsó cseppig, majd Debre és Cassire pillantott, miután magára erőltetett egy mosolyt.
- Csicseregjetek, madárkáim.- Mosolya cinkossá vált és kissé színtelenebbé vált, amikor meghallotta Cael nevetését. Szóval… Így állunk. Voásai kissé megfeszültek és összerándult Harry kezétől, értetlen pillantást vetett felé. Apró levegőt vett és lassan bólintott Harry szavaira.
- Persze. Minden a lehető legtökéletesebb.- Rávetett egy pillantást a poharára és felsóhajtott, amikor látta, hogy kiürült. Tekintetét visszavezette a kezét fogó tengerészgyalogosra és kedvesen elmosolyodott, bár hangjába vegyült némi szomorúság is. Leo a pulthoz ment egy körért, így Tammy nem látta okát, hogy ne beszéljen nyíltan. - Pár hónapot várnod kell majd mire törleszteni tudod a mulasztásodat. - Vigyorodott el. - Két nap múlva  elég hosszú látogatást fogok tenni Xavier professzornál, aki ragaszkodik ahhoz, hogy… Nos… A csapata szerves részévé váljak.- Úgy vélte elegendő volt ennyit mondania. A tengerészgyalogosoknak nyilván azonnal le fog esni, hogy ez mégis mit jelent. Látta maga előtt a hosszú órákon át tartó edzéseket, a képességei fejlesztését, a közelharci és a fegyveres ismereteket… Leo visszaért és a pultra helyezett tálcáról osztotta ki az italokat. Tammy halkan megköszönte a sajátját és belekortyolt.
- Először négy hónapban állapodtunk meg, a többi pedig elválik.- Vonta meg vállait. - Egészségetekre!- Emelte meg poharát és mély, kék íriszeivel Cael mozdulatát figyelte, ahogyan elmélyülten… Beszélgetett a két nővel és az egyik maga felé húzta a fejét. Tammy szíve kihagyott egy ütemet, majd a mellkasába csapódó nehéz kalapács-csapástól elfelejtett levegőt venni. Sápadtan itta ki a maradék italt és csuklott egyet, mire az asztaltársaság jelentős része felnevetett, ő pedig csatlakozott és megforgatta a szemeit.

Percekkel később felállt és magára vette a kabátot, valamint a dobozt és jelezte, hogy pár pillanat erejéig távozik. Arca enyhén kipirult a zsúfolt helyben uralkodó fülledt levegőtől és vállait megvonva hagyta, hogy Leo mellé csapódjon. Még megfogta a poharát, ami Rosie jóvoltából varázslatosan megtelt és kikerülte a részeget, akinek feltett szándéka volt elvinni a vállát. Mielőtt ujjai elérték volna az ajtó kilincsét, egy kéz fogta meg karját és húzta magához, az idegennek ható tenyerek derekára kulcsolódtak és Leo ellentmondást nem tűrőn közeledett az arcához ajkaival.
A pánik robbanásszerűen áradt szét benne, tágra nyílt pupillákkal figyelte az arcot és felvillant benne az emlék, ahogyan az ápolóruhába öltözött férfi durva kezei meztelen bőrén kalandoznak.
- Hagyj!- Lökte el magától a férfit jobbjával és a karját megragadó kezet erőteljes mozdulattal rázta le magáról és kimenekült az ajtón, hogy az épület előtti padok egyikét megcélozva összerogyjon. A sötét égről felhők takarása nélkül ragyogott le rá a számtalan csillag és remegő kézzel rakta le maga mellé a teli poharat, elővett egy cigarettát és tekintete megvillanásával meggyújtotta.

- Hát akkor... Tammy az X-Men egészségére! - vigyorodott el Harry.
- Here, here - mondta szintén mosolyogva Kayla és Deb meg Cassie is emelte a poharát. Összecsörrentek az üvegek az asztalnál. A csuklására felhangzó nevetés őszintén csilingelt az asztal körül, amire Cael is megfordult egy pillanatra...

Cael a pultnál állt és a feje szó szerint füstölt. Olivia és Kenzie kellemes elterelést jelentettek, de egy idő után csak a bevetésekről kérdezősködtek és zavarbaejtő módon közeledett hozzá mind a kettő.
Felnevetett valami aranyos marhaságon, ami teljesen abszurd volt az ő hősiességét illetve. Jaime keze nyomát vélte felfedezni a történetben, hogy ő egy iskolányi gyereket vitt ki a hátán egy leomló épületből Bagdadban egy századnyi ellenséges katona kereszttüzében. Oh, Jaime. Perfect wingman, just not for the right girl. Stay stafe and stay strong, brother. - gondolta magában a közben újra tengerentúlra került bajtársa arcát felidézve maga előtt. Olivia közelebb hajolt és...
Cael elig tudott elhajolni az érkező ajkak elől.
Eddie ekkor tűnt fel az oldalán és Cael indokolatlan lelkesedéssel vetette karját mentős barátja vállán át.
- Hölgyek, hölgyek, találkoztatok már... Eddie-vel?

Az asztalnál Kayla mosolyogva nézett Tammy-ra.
- Úúú, annyira menő leszel, Tammy. Nem mintha nem lennél az már most.
- Igen - fűzte hozzá Harry. - Egy dolog állandóan Cael szájából hallani és egy egészen másik...
Halk durranás hallatszott az asztal alatt, és Deborah megvonaglott, Harry pedig felszisszent. A nő alig feltűnően rúgta sípcsontot a nagyszájú tengerészgyalogost.
- Úgy értem, ez a haj is... There you go, girl - folytatta közben semmit észre sem véve Kayla. - Annyira megfordítottad a dolgot, hogy levágták a hajad. Ez már female power. És hidd el, - mondta cinkosan - Sokkal dögösebb is, mint azok a régi képek Cael telefo...
Durr.
Cassie rúgta bokán Kayla-t.
- Öhm...
- Egy ital.
- Igen.
Az összenéző Harry és Kayla pár hetes kapcsolatukban ennyire még nem értettek egyet semmiben és gyorsan fogták menekülőre a dolgot. Csak Cassie és Deb maradt Tammy-vel és ahogy a tengerészgyalogos nő a lányra nézett...
Cassie hol Tammy-re pillantott, hol Debre, majd tapintatosan felállt.
- Deborah, hozok neked is egy italt, sweetie.
Deb csak egy majdnem karakterhűtlenül édes mosollyal jutalmazta a távozó mentős tisztet, majd Tammy felé fordult és...
Balját a lány karjára tette. Egy pillanatig nem szólt egy szót sem, csak hörpintett még egyet a whisky-ből, majd mélyen nézett a Tammy szemébe.
- Tammy, sweetie, tudom, hogy nem ismersz rég óta, és én úgy érzem, nagyon régóta ismerlek, de... Igen. Ezt már mondtam. De így van.
Mély levegőt vett, majd folytatta.
- Nézd. Ehhez semmi közöm, és ha olyan területre tévedek, ami túlzás, megengedem, hogy a falhoz vágj a mutáns erőddel, ez egy free pass kártya, és csak ma estére él.
Elvigyorodott, majd megköszörülte a torkát és folytatta.
- Nézd... Doc régóta bajtársam és barátom. Messze nem olyan régóta, mint neked.
Fejét oldalra billentve kereste a szavakat.
- Annyit... Annyit tudok csak, hogy Cael nem mutatja, ami benne van. Mert egy hülye, nyakas skót feje van neki, azért. De egyvalamit mondott, miután a HYDRA-bázisról visszatértünk. "Will nagyon szerencsés fickó." Nem tudom, ki az a Will... De azt tudom, hogy Cael...
Mély levegőt vett újra. Elengedte a lány kezét. Megcsóválta a fejét.
- Nézd, én nem tudok semmit mutánsokról, varázslókról, általában csak kapkodom a fejem körülöttetek és próbálok a lehető leglazább arccal tempót tartani veletek. De egyvalamit azért tudok az emberekről. Cael elment hetekre, hogy megszerezze azt az új villogó szir-szart az ujjára, merthogy az kell neki. Magyarázott is valamit, de én őszintén szólva a felét sem hiszem el.
Tammy-ra pillantott újra.
- Nem hiszem el, hogy New York környékén varázslós bizbaszt nem lehetett volna szerezni az eltört kütyüjébe. Valami... Kő izé, instrumentum, mi az, én sem értem. De hogy nem kell ilyesmiért Kanadáig elmenni, az szerintem eléggé valószínű.
A nő sóhajtott egyet.
- Nézd, nyilvánvalóan több tapasztalatod van a férfiakkal, mint nekem, a dolgok természetéből adódóan, mert én még egyel sem voltam és nem is tervezek.
Felnevetett, majd a lányra nézett megint.
- De elég sok közeli, testvéri szintű szál fűz többhöz is, és Cael az egyik. És azt tudom, hogy akármilyen varázs marhasággal áll elő, egy férfi nem azért vesz egy új sportmotort és száguld el északnak hetekre a kanadai vadonba, mert új tiritarka bizbasz kell neki. Lehet, hogy még magával is elhiteti, hogy az kell neki, de nem, belül bántja valami. Persze, érted. Férfiak. Ahelyett, hogy leülnének megbeszélni a dolgokat azzal, aki fontos nekik, csak felfújják magukat, duzzognak, mint az óvodások, csinálnak egy-két tök indokolatlan baromságot és elvonulnak nézni valami tavat vagy erdőt vagy valami puskával ülni a fák között, merthogy az ugye sokkal érettebb és felnőttebb viselkedés. Vagy jelen esetben... Valami mérhetetlen baromságba keveredni egy kőért. Az a lila folt ott a nyakán, amit elfed az inge gallérjával akkor is egy bokszer ütése, ha ezért megkínoznak.
Megvonta a vállát.
- És... Ennyit tudok. És Cael egészen mostanáig azt hitte, Willel vagy, és most, hát... Csak tippjeim vannak, hogy mi megy a fejében, de valószínűnek tartom őt ismerve meg a férfiakat, hogy Leo és egy balta és egy csípőből elhajított asztal, különböző kombinációkban.

Cassie ekkor tért vissza az italokkal.

Cael nem látta a jelenetet az ajtónál, mert tökéletes átéléssel mesélt a lányoknak.
- Tényleg. Ha Ed nem vág ki az égő roncsok közül, ott maradok.
Ed csak álszerényen elmosolyodott, jóképű arca ragyogott a jábarátja által rá vetett fényben. Majd Cael pont akkor fordult, amikor Tammy után becsukódott az ajtó. Amikor kiértek a hűs levegőre, nem látta a padon arrébb ülni a lányt, a fák közt, csak ő, Olivia, Kenzie és Ed voltak odakint. A lányok és ő is cigarettára gyújtottak, és bár Olivia tüzet kért tőle, ő csak úgy tett, mintha nem lenne neki. Ed ajánlotta fel gálánsan az öngyújtót.
- ... Nahát Ed, nem is tudtuk, hogy ilyen hősies mentősei vannak New Yorknak!
- Jaja, most én is tökre meg vagyok lepve. Annyira szuper, hogy megismertünk!
- És az még mind semmi - mondta vigyorogva Cael. - Amikor a két kislány Ed karjaiban felnézett rá... Én ott voltam, és láttam a kis könnyes arcukat, ami kormos volt, Ed pedig fáradó karokkal tartotta őket a lángoló épület előtt... Tudjátok, hogy mit mondtak neki?
A lányok hatalmas, csillogó szemekkel figyeltek.
- "Mister, köszönjük, hogy visszament a kishúgunkért... Maga nélkül édesanyánk ma halálra sírta volna magát! Maga a hősünk!"
Ennyi. Olivia és Kenzie ekkor pityeredtek el és Cael hátba bökte Edet, aki átkarolta mindkét lányt, eldobták cigicsikkjeiket és elindultak visszafelé a bárba.
Cael csak csóválta a fejét, ahogy utánuk nézett. Még mindig nem vette észre a tőle tíz méterre a padon, fák közt cigarettázó Tammy-t. Csak előhúzott még egy szálat és csettintett egyet...
... A halvány karmazsin-fehér kő, mint egy doromboló, mágikus atomreaktor lüktette az erőt...
És a szikra fényesen pattant fel, meggyújtva a cigarettát.
Cael a válla felett az ajtóra nézett. Nem jött ki senki más.
Úgyhogy szórakozottan forgatta a lángot az ujjaival és...
Oldalra billentette a fejét.
Zene
Minden ujja lassan zongorázni kezdett. A szikra megnyúlt, cseppfolyós csillagfényként lebegett a levegőben és lassan elkezdett... Emberi formájúvá válni.
Finom metszésű arcvonások... Rövid, szőke tincsek és Cael másik keze bekapcsolódott, ahogy intésére a szemek egyik pillanatról a másikra kékbe váltottak...
Nyílt az ajtó. Cael összerezzent és a szőke, rövid hajú lány képe egy pillanat alatt eltűnt.
Deb tűnt fel és megállt Cael mellett. Zsebre vágott kézzel nézett fel az égre.
- Szóval... Te és Cassie...
Durr.
Cael egyenesen megtántorodott a vállába csapó ököltől.
- Thunder!
- Ezt azért, mert elterelted a témát.
- Nem is tudom, hogy...
- ... Dehogynem, pontosan tudod.
Cael sóhajtott.
- Jó. Thunder, ezen már átbeszéltük magunkat. Tammy kihúzta a kezét az enyémből, ott, a fűben, amikor Willt említettem. Szerintem egyértelmű volt, hogy...
Durr.
Cael most tényleg majdnem elesett. Mivel most már háttal álltak Tammy-nak, nem látták, hogy a padon ül, épp csak a lombok között.
- Dr. Cael Rodd. Még egy ilyen címeres idiótát, mint te, még nem láttam.
- Felteszem, a második ezért járt?
- Az még most fog következni. A második azért járt, ahogy Tammy-t otthagytad.
- Baszki Thunder. Te is láttad azt a latin bikát rámászni. Mintha direkt engem basztatni hozta volna oda. Olyan egyértelműen nyomni az arcomba, hogy "Cael, nem akarok veled lenni, tessék, ő itt Hosszúfarkú Carlos," mintha legalábbis megcsaltam volna.
Durr.
Cael most már dörzsölte a vállát és felegyenesedett.
- Áú! Ez most miért? Ez volt azért, mert idióta vagyok?
- Igen. Meg a Hosszúfarkú Carlosért.
- Thunder - pattant fel Cael hangja és a nő csak sóhajtott.
- Oké, oké. De egyvalamit tudnod kell. Egy, Juan vagy  Hernandez vagy Julio vagy mi a neve nincs Tammy-val, ez most az orrom előtt derült ki.
- Honnan tudod?
- Megpróbálta lesmárolni Tammy-t és ő ellökte magától. Barátunk egy isteneset káromkodott és lekurvázta Tammy-t, onnan.
Cael öklei felett ekkor gyulladtak ki a lángok. Úgy indult meg, hogy Deb alig bírta erővel visszatartani.
- Várj már, várj, a hülye skót fejedet, állj meg! Mielőtt visszamész, még valami.
Cael csak égő haraggal az arcán várta a további részleteket.
- Tammy két nap múlva elutazik.
A férfi öklei körül a fények kialudtak.
Szájából kiesett a cigaretta.
Deb csak a vállára tette a kezét, most már együttérzően.
- Erről nem is tudsz, oké? Nem is tudsz egy szót sem. Nem is hallottad, nem is mondtam.
A doktor hangja halk volt és megtört.
- Mennyi időre?
- Hónapokra, Cael.
A férfi a cigarettás dobozért nyúlt. Egy kicsit remegtek az ujjai.
- Szóval... Mégis csak ez a Will... És mégiscsak... megint itthagy...
Deb megcsóválta a fejét és sóhajtott.
- Az X-Intézetbe megy, szóval lassan szakadj már le a Will-témáról.
Cael csak vállat vont.
Hosszú pillanatokig nem szólt semmit.
- Megint kisétál az életemből és itthagy. Megint.
Deb nem szólt egy szót sem, csak megölelte a férfit, majd eltolta magától.
- És te ugyanúgy várod majd vissza, mint mindig is, nem?
Csak némán bólogatott a doktor. Halkan válaszolt.
- Always, Deb. For her, always.
- ... Because she's your childhood...
- No, because I... - Csak sóhajtott.
- You do.
- I do. Of course I do, fully, completely. Of this I was always sure.

Deb csak a férfi válla köré dobta a karját és lassan elindultak visszafelé a bárba.
- Can I break that fucker's jaw now for badmuthing my girl?
- For your girl, brother, you can always break a jaw.
- Thanks, sis.
Cael hangja áthatóan harsant az ajtóban, ahogy teli torokból elüvöltötte magát.
- OI, LEO YA FUCKING PIECE OF SHIT, I'LL FUCKING BREAK YOUR FACE YOU CHEEKY LITTLE...
Az ajtó becsukódott, és a kiabálás halk hangzavarrá szelídült. Csak a fák susogása maradt odakint és a tenger hullámainak sustorgó hangja.

Ha nem kellene Kayla és Harry válla között néznem díszpáholyból ezt a… műsort, még jól is érezném magamat.
Csípős tekintettel figyelte a két nőnek magyarázó Caelt és hátradőlt a székén. Mindennek eljön az ideje, az elengedésé is… Némán kortyolt a pohárból és azon elmélkedett, milyen érzés lesz újra az intézet falai között élni. Három évvel ezelőtt viharosra sikeredett a távozása és mivel nagykorúvá vált, a Professzornak sem volt a meggyőzés-próbálkozásnál több szava és ő eljött. Annak ellenére, hogy még éppen, hogy csak elkezdték feltárni a képességeit. Ha arra gondolt, hogy bármikor összefuthat Willel, miután benyitott a fiú szobájába és ott találta azzal a lánnyal egy félreérthetetlen pózban… Felfordult a gyomra. Idővel belátta, hogy ő sem volt teljesen őszinte saját magával szemben, hiszen úgy menekült bele a kapcsolatba, hogy mást szeretett. És még mindig…
Fejét kérdő pillantással fordította Kayla felé. Nem tudta megállni a szórakozott mosolyt és letette a mahagóni asztalra a poharat.
- Még ezzel sem vádoltak.- Ujjai lassan köröztek a pohár száján. Évekkel ezelőtt mindenki… őt találta meg, ha azt keresték, kibe kell belerúgni. Valahogy észrevették, Tammy nem közéjük való és úgy sereglettek köré kikezdeni őt, mit a vérszagot fogott farkas falka. Az akkori legjobb barátja pedig kötelességének érezte megvédeni őt és ha kellett, verekedésbe is keveredett. Ami után többnyire… összevesztek. Nehezen tűrte el, hogy Cael vívja meg helyette a csatáit és kockáztassa a saját pozícióját a gimnáziumban érte. A túlsúlyos, csöndes lányért.
- A… Mik?- Kerekedtek el szemei és nem kerülte el figyelmét Cassie precíz rúgása. Mi az ördögért tartana rólam képeket a telefonján Cael? Tökéletesen, teljesen megütközve nézett egyik arcról a másikra és mielőtt magához térhetett volna, Debbel ketten maradtak az asztalnál. Rosie jó szokásához híven megpróbált becserkészni valakit, úgyhogy vele kapcsolatos reményeit feladta a lány és elkönyvelte magában, hogy elő kell keresnie a szobájában lévő éjjeliszekrény fiókjából a fülhallgatót éjjelre.
- Deb…- Kezdett bele, de a nő ügyet sem vetett halk hangjára.
Szemei tágra nyíltak a nő szavaira és kételkedőn pillantott fel a vonzó arcba.
- Nem emlékszem ilyesmire.- Ha mondott is ilyet a férfi, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Annak sokkal inkább, hogy Willt szóba hozta. Talán… Túlgondolta azt a telefonhívást, amikor az ügyvéd felhívta és a bárban történt estéről érdeklődött. Sokáig tartott, míg megbarátkozott a gondolattal, de ritkán, évente egy-két alkalommal beszéltek telefonon. Még ha a csalódottság, harag, düh, fájdalom el is múlt… A barátság ott maradt közöttük.
- Nem tudom, Deb. Fogalmam sincs, hogy földrajzilag hová kell elmennie egy kőért. Már régen nem látok bele Cael fejébe.- Hangja üresen csengett, mikor végül megszólalt és ízlelgette magában a nő által mondottakat. Cael régen… Nem volt ennyire vad és fékevesztett. Azóta sem ült le vele elmesélni, hogy hogyan került a tengerészgyalogságba. Hogy mi törtét Irakban. Hogyan lett varázsló… Ahogyan ő sem hozott szóba semmit sem. A beszélgetéseik felszínesek voltak és többnyire megmaradtak a puszta, üres udvariasságnál, ami jobban fájt Tammynek, mintha egyáltalán nem beszéltek volna. - Willel három évvel ezelőtt szakítottam.- Jegyezte meg csöndesen és egy sötét, velős pillantással nézett a férfi felé, aki még mindig elmélyülten beszélgetett a két nővel. A benne éledező értetlen, keserű harag lassan szétáradt benne, ahogyan kiürítette a poharát és szűknek érezte a kocsma épületét.

Hátát a hűvös, kissé vizes padnak döntötte és fejével rezzenéstelenül nézte az égboltot, időnként letörölve az arcán végigfolyó könnycseppeket. Rosienak valami hihetetlen megérző-képessége lehet, a vízálló festék tökéletesen tartott és szemernyit sem kenődött el a smink. Beleszívott a cigarettába és visszagondolt az elmúlt percek eseményeire. Deb szavai… Megint felszínre hozták benne az ezer kérdést és a vágyat, hogy odamenjen Caelhez, megölelje és beletemesse fejét a széles vállakba. Kifújta a levegőt és ivott egy korty whiskyt.
Nem tudta, mennyi ideig ült maga elé meredve a sötétben, de a pohara már régen kiürült, amikor visszaindult az épületbe. Őszintén bízott abban, hogy Leo már nem az asztaltársaságukat fogja erősíteni, amikor visszaér és leül, hogy rendeljen még egy italt. Ezúttal átkozta a képességét, az alkohol éppen, hogy csak megérintette őt, pedig nem bánta volna, ha átjárja és erőt ad neki. Az ajtót belökve azonban kiesett kezéből a pohár és csilingelve tört apró darabokra a padlón… Viszont a bent uralkodó, lassan szétoszló káoszból kiindulva ez volt a lehető legkisebb probléma.
Az első, amit meglátott az egymásnak feszülő Leo és Cael volt, akik éppen egymás fejét akarták széttépni. Egy másodperc alatt leszűrte, hogy a gitárosnak igazából nem sok esélye van Cael ellen, akinek felrepedt szájából lassan szivárgott a vér. Egyszerre lobbant fel benne a halvány reménykedés és sápadt el, ahogyan elhajolt a felé repülő szék elől. Torkát köszörülve akasztotta féloldalasan magára a táskát, hogy véletlenül se hagyja el és apró léptekkel indult meg a két férfi felé. Tekintetében fellángolt a kék tűz, mire a két test messzire röppent egymástól, mintha valami szétrobbantotta volna őket.
- Ti meg… Mégis mi a francot csináltok?- Kérdezte élesen, elhűlve. Felpillantott Cael arcába és a vonásai megkeményedtek. Torkában dobogó szívvel lépett el egy repülő pohár elől és torkát köszörülve nézett a föld felé, hogy egy szék teljesen véletlenül mozduljon a férfi felé rontó Leo lábai elé, aki hangos csattanással ért földet. - Hogy nézel ki?- Engedte el a sóhajt és kutatón pillantott az arcba. Táskájáért nyúlt és megtalálta benne az autó kulcsait, félig haragos pillantást vetett Cael arcára és megfordulva elindult, vállai fölött hátraszólt: - Gyere…- Amíg az autóig ért, nem szólt egy árva szót sem. Nem volt kettesben a férfival a H.Y.D.R.A. bázisról való szabadulás óta és ez most…. úgy robbant be a tudatába, mintha ágyút sütöttek volna el a füle mellett. A kulccsal szerencsétlenkedett egy pár pillanatig, majd az ajtót kinyitva egy szó nélkül előbányászta az elsősegély dobozt, amit Rosie hanyagul az ülés alá dobva tartott. Felnyitotta és megkereste benne a jódot, feltépett egy zacskónyi mul-lapot és Cael elé lépett, felmutatva a kettőt. Lassú mozdulatokkal látott neki a sebek kitisztításának és szemöldökét ráncolva vetett egy hosszú pillantást az ing nyaka alól kibúvó sérülésre.
- Látom… Minden jól ment Kanadában.- A hideg, pikírt szavak szinte koppantak kettőjük között és amint végzett, a közeli kukába dobta az elhasznált gézlapokat.[/i]

Cael felkarral blokkolta Leo lendülő jobbját. Elvigyorodott.
Durr.
Ökle ropogó erővel érte el a férfi állkapcsát és Leo ívben hanyatlott bele egy asztalba. A mellette ülő férfiak még időben húzódtak hátra.
- 'Scuse me - vetette oda félvállról Cael. A négy férfi mind egyenruhában volt, szürke szövet, csillagok és sávok...
Cael rögtön tudta, kik.
Mind a négyen tökéletes reflexxel vették el a söröket, és felpattantak. Belekortyoltak söreikbe és érdeklődve nézték, ahogy asztaluk romjai között követi Cael Leot.
- Not at all - válaszolta az egyik kedélyesen. - Seems personal.
- Very.
Cael szeme a rangjelzések felé fordult.
- "Gory, gory, what a hell of a way to die."
A négy férfi éljenzett.
- Damn straight. Air Force too?
- Marine Corps.
- Looking at heaven's scenes, the streets are guarded by United States Marines?
- Damn straight.
Mindenki szalutált, majd Cael az újra feltápászkodó Leo felé fordult. A férfi lendült és Cael mellkason térdelte, majd a megragadott söröskorsót bal karral blokkolta és belehajította a falba.
Tammy akkor lépett be, amikor Cael beleüvöltött a srác arcába újra.
- So what did you call my girl?
- That little bi...
Puff, puff, puff. Háromszor öklözte gyomron Leot Cael.
- Oh, nem tudod, ez milyen rohadt jó érzés. És a G dúrod igenis lapos, te kis idióta barom.
Leo térdelésből öklelte volna fel Caelt, de egy szék is egyszerre mozdult a semmiből...
És Cael is hátba könyökölte a férfit, aki a földön maradt.
Megfordult. Cassie, Kayla, Harry és Deb elismerően bólogattak. Az Air Froce srácok tapsoltak és ujjongtak Tammy pedig láthatólag képes lett volna ott, álló helyben egyszerre lefagyasztani és lángba borítani Caelt.

A férfi követte. Nem szólt ő sem egy szót sem, csak megállt ott, ahol Tammy kérte, nekitámaszkodott a kocsinak és várt. A kezelésre, fejmosásra, esetleg egy helyben valami mutáns képesség haragja általi elsodrásra. Akármelyik is következett, ő már győzött. Felrémlett benne a kép, ahogy Leo a földön fekszik, és ajka önkéntelenül húzódott a leghalványabb mosolyra.
Majd Tammy szembeállt vele. Lehajtotta annyira a fejét, hogy a lány szemébe nézhessen. A szemöldöke felrepedt, az ajka is, és a mosoly eltűnt.
De nem is volt zord az arca. Nem volt hideg, és még közömbös sem. Mély, csendes, várakozó és sokat mondó pillantással nézte a lány két, mély kék szemét, miközben Tammy ápolta az arcát. Nem válaszolt a kérdésre, hogy hogy néz ki és nem vette fel a rideg stílust a lány szavaiból.
Csak egy gondolat volt a fejében.
Illetve, több kavargott, de egy volt középpontban.
Ott volt Tammy, ott állt előtte és a sebeit látta el. Ez egy olyan mély és megmagyarázhatatlan, ősi érzést indított el, amit meg sem próbált értelmezni. Csak nézett mély, hallgatag pillantással a lány szemébe, a kocsinak támaszkodva.
Amikor Tammy Kanadáról kérdezett, Cael nem reagált a fagyos hangra.
Csak lehajtotta a fejét, felemelte a jobbját és lassan lehúzta a gyűrűt. Tammy kezébe adta.
- Pouretit. Nagyon, nagyon ritka és értékes kristály. Gyönyörű frekvencián vezeti a varázserőt. A foglalat teljesen újszerű, ilyenre nem láttam még példát... Titán-nikkel lett a választás. Borzalmasan nehéz ötvözni, a tartó mátrix polimer, de... Ad neki egy csengő érzést, ami szépen rezonál a kristály csilingelő erejével.
Halkan és nyugodtan magyarázott, hol a gyűrűt nézve, hol Tammy-t. Közvetlen volt a hangja, mintha egy másik varázsló kollégához beszélne.
Egy mutánshoz beszélt.
Egy világba tartoztak.
És ezt a hangja is elárulta.

Ekkor tűnt fel a pub sarkán Eddie, átkarolva a két lányt. Olivia épp a nyakába mászott, Kenzie halkan és erotikusan kuncogott... A két lány rájuk nézett, majd újra Edre fókuszáltak. A trió Ed kocsija felé igyekezett.
Eddie feléjük nézett és hitetlenkedő arccal bámult Caelre.
- I'll be damned - mondta Eddie felé nézve, nagyon halkan Cael. Bólintott és felemelte az öklét Ed felé testvériesen. - Megcsinálta. Én beledobtam neki mindent és tényleg megcsinálta a mi Eddie-nk.
Fáradt, enyhén szomorú, de azért mégis valahogy... Melegen mosolygós volt a hangja.
Újra Tammy-ra nézett. Nem vette észre, de megváltozott valami. Valami, ami eddig más volt. A lány érintése, ahogy a sebeit látta el...
Az érzés, ahogy hagyta, hogy Tammy törődjön vele...
...
Megnyitott valamit.
A tudat egy gátját, amit a varázsló magára tud zárni... De egy valaki előtt megnyílik magától. A sok hormon, a rohangáló érzelmek és a harc miatti felfokozott állapot... Elég volt hozzá.
Nem vette észre. Nem jött rá, hogy a burok, ami miatt Tammy nem látja a gondolatait, most lefoszlik a lány tudata előtt, legalább percek erejéig. És hogy a következő érintéskor mint villámcsapás, robban be az ő tudatának emléksorozata a lány felé.
Csak halkan Tammy szemébe nézve várta, hogy mit akar mondani. Nem mosolygott, mert felkészült a legrosszabbra.
Azzal a görccsel a gyomrában, amivel az emberek akkor várják, hogy valaki megszólaljon, amikor tudják, hogy szakítanak velük. Amikor a világ görbül az ember körül, amikor megnyúlik az idő és kifut a vérármból a vércukor és sötét foltok futnak végig a a látóterén. Eszébe jutott a beszélgetés Debbel, az érzés az asztalnál, még Rosie érthetetlen pillantásai is... Nem tudta, hogy most mi fog következni.

Cael hangja hangosabb és erőteljesebb volt a kocsmában felcsendülő zűrzavarnál, ő pedig tágra nyílt szemekkel nézte a férfit, amikor beleüvöltött Leo arcába. Egyszerre több gondolat szökött a fejébe és egy pillanatra megtorpant, mielőtt tovább haladt volna az asztalok, székek és emberek között, hogy szétválassza azt a kettőt, akik egyenlőtlen küzdelmet folytattak.
His girl?
Nyúzott, sápadt vonásaiba némi szín költözött, ahogyan Cael közelébe ért és vett egy mély levegőt. Mellkasa szétszakadni óhajtozott, és amikor felnézett a két mély, diadalittas szembe, vonásai megkeményedtek. Eszébe jutottak a régi emlékek és csak sóhajtott egyet, majd miután a kocsihoz értek, ujjai óvatos mozdulatokkal kalandoztak Cael arcán egészen addig, amíg le nem fertőtlenítette a sebeket. Miután kidobta a mul-lapokat, tétova mozdulattal keresett sebtapaszt és a két legapróbbat vette elő, hogy Cael elé sétáljon és összevont szemöldökkel ragassza a felszakadt szemöldökre.
- Ez… nem olyan, mintha te csináltad volna, de… Igyekeztem.- Mondta halkan, kicsit rekedt hangon. Tétován állt a férfi előtt és csöndesen nézte a szemeit, mialatt megpróbálta maradék erejét lábaiba küldeni, hogy azok tartsák szilárdabban a talajon, mert ha így folytatják, el fog esni előbb-utóbb. Cael tekintete valami külön fényben égett, mintha a pillantása tartotta volna össze abban a pillanatban az univerzumot és a lány így is érezte. Ott állt előtte a legfontosabb, akinek hiánya éveken át égette belülről nem múló űrként.
- So… Your girl?- Kérdezte egy torokköszörülés után és elpillantott a földre, megkerülte Caelt és mellé érve felült az autóra, lábaival lökve fel magát. Fejét kérdőn fordította az irányba, amerre Cael nézett és látta a hitetlenkedő arcot, ahogyan a férfi feléjük nézett, miközben a két nőt kísérte az autó felé. Képtelen volt megállni a nevetést ami kitört belőle és megcsóválta a fejét. Örült, hogy nem Cael volt az, aki elkísérte az otthonába a két nőt. Maga a puszta lehetőség is kis híján megsemmisítette és nem tudott volna jó arcot vágni hozzá. Két karját a hideg motorháztetőre tette és fejét továbbra is a távolodó alakok felé fordítva tartotta.
- Azt hiszem, életed végéig üldözni fog a hálájával.- Fűzte hozzá végül és vett egy mély levegőt. - Ha pedig közeljövő… Igazából… El akartam mondani, hogy két nap múlva el fogok utazni. Xavier professzor… Felajánlotta, hogy legyek… X-Men.- Megköszörülte a torkát és vetett egy futó pillantást a férfi arcára. - Kezdésnek négy hónapig leszek ott, részt veszek egy két hónapos kiképzésen és… bevetéseken később, ha úgy adódik. Nem akarom még egyszer átélni azt az érzést, ahogyan az a férfi… Szóval, meg kell tanulnom megvédeni magamat.- Vonta meg vállait és elsötétülő tekintetét a földre vetette. A távozásban egyedül egyetlen dolog zavarta és az az volt, hogy nem láthatja Caelt. Amikor úgy tűnt, hogy végre feloldódik a közöttük feszülő kínos harag, az ölébe hullott az a lehetőség, amire nem mondhatott nemet, bármi is volt a háttérben. Felidézte magában ahogyan a férfi belenyomta kezeibe a gyűrűt és elmosolyodott. Fejét lassan Cael felé fordította, jobbja megindult és elhúzta az ing nyakát a férfi nyakától, szabaddá téve a sérülést, amiről Deb beszélt… és amikor ujjai finoman hozzáértek a lilás-vöröses bőrfelülethez, elméjébe engedélyt sem kérve robbantak be az emlékek. A beszélgetés Debbel, a fájdalmas, keserű harag és magány, amikor a plakátokat ragasztotta, a féltéken harag, ami fellángolt a gyomrában amikor meglátta az asztalnál a Tammyre pillantó magas, kreol bőrű férfit. Úgy húzta el ujjait Cael nyakától, mintha forró parázshoz ért volna és elfehéredve nézett maga elé.
- Szóval… Az hogyan került oda?- Hangjában rezonált valami gyenge, félénk felhang és belepillantott a szempárba, a mellkasában dobogó szerv pedig kihagyott egy ütemet. Maga elé pillantott és mély levegőt véve emelte meg jobbját, hogy összeborzolja Cael hosszabbra nőtt, barnába hajló, kócos fürtjeit. - Nem vagyunk már gyerekek… Nem kell helyettem verekedned és megvívnod a csatáimat.- Bökte könyökével oldalba a férfit és elmosolyodott. Mélyről induló, kellemes melegség árasztotta el tagjait annak ellenére, hogy a csípős, késő éjjeli levegőtől már vacogott. Közelebb érezte magához Caelt, mint az eltelt hónapok alatt bármikor és mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőle, amikor félretette félelmeit és a tudatot, ami szüntelenül sikoltozta a fejében, mennyire közel van hozzá Cael. Mélyen belélegezte az illatot míg a férfi állára hajtotta a fejét és csendesen énekelni kezdett. Régen, nem sokkal azelőtt hogy eljött az otthonukból, amit felgyújtott sokszor énekelte ezt a szobájában, vagy Caelnek, akinek fejét ölébe téve figyelte csendesen az arcát. Furcsa érzése volt, mintha visszacsöppentek volna abba az időbe, amikor még minden rendben volt.
- Nem tudom, hogy vagy vele, de… szerintem menjünk vissza. Talán Deb és Cassie még nem erőszakolták meg egymást az asztal tetején.- Mosolyodott el, miután végzett és lemászott az autóról, hogy megnyújtóztassa elgémberedett tagjait.

Cael csak halkan hagyta, hogy Tammy kezelje az arcát. Szeme néha a kecses ujjakra fordult, ám újra a lány arcába nézett és miközben Tammy a sebtapaszokkal foglalatoskodott, az ő pillantása mélyen és csendesen fürkészte Tammy sötét, azúrkék szemeit.
A kérdésre csak lepillantott a földre és valami nagyon halvány mosolyszerű fény kúszott az ajkaira, ami a borosta és a sebtapasz ellenére is látható volt. Nem válaszolt. Csak mosolygott csendben, miközben a lány felugrott mellette a kocsimotorháztetejére. Ott ült mellette és a tenger halk morajlása töltötte be a hűvös éjszakát. A hűvös szellő végigszállt a parton, sós levegőt hozva magával az Atlanti-óceán felől és ahogy Tammy csengően felnevetett, Cael nem tudott nem észrevenni valami...
Megkönnyebbülést?
Derűt?
... Tammy hangja mögött. Miután Ed és a lányok eltűntek, ő csak megfordította a fejét és a lányra nézett. Tammy szolid, zöld ruhája csinos volt, elegáns és nem domborította ki az alakját annyira, mint az, amiben legutoljára látta fellépni... De mégis valami szép festést adott, amin érvényesült a lány félhosszú, szőke haja és nagy, kék szemei.
Amint a lány a témára fordította a szót, arra, ami Caelnek is kaparta a torkát, mint egy égő parázsgolyó, a férfi csak megfordult és nézte a lányt. Újrafelkelt a hűvös szél és Cael csak hallgatta Tammy-t, miközben lassan kibújt a motoros bőrdzsekiből és gyengéden a lány vállai köré kanyarította, összehúzva Tammy álla alatt a kabátot.
Miközben a másik a földet figyelve beszélt, nem láthatta, ahogy Cael lenéz rá. Tammy sudár alakja szinte elveszett a tengeri só és arcszesz-illatú dzsekiben, és ő csak kezével finoman összehúzta újra a lány ajka alatt a kabátot, jobbja ösztönösen simított végig Tammy hátán, egy kis melegséget próbálva átadni.
Tammy pedig a nyakához nyúlt és megmelte az ing gallérját...
Caelnek minden idegszála megfeszült, ahogy a hűvös ujjak a nyakán a bőréhez értek, szempillái lecsukódtak az értinés közben... Majd kinyitotta a szemét és most most halkan ő köszörülte meg a torkát.
- Elejtenék egy viccet vörös hajú démonokkal, akik nyakból szívják ki az életerőt... De attól tartok, egy omega mutánst piszkálni nem valami életbiztosítás. Rövid úton kerülnék valami tűzviharral a tengerbe.
Arca oldalra fordult kutatóan, szemei a lány kezeire pillantottak. Nem nézett teljesen Tammy-ra, de várta a reakciót. Valami feltűnt a hangjában, ami csak nagyon rég volt hallható... Egy lehetlenyi játékosság.
Egy szellőnyi régi, tizenéves Cael. Majd mély levegőt vett.
- Nos, volt némi nézeteltérésünk egy-két nem evilági lénnyel, afelől, hogy kié legyen az instrumentumomba való kő.
Tovább játszott a játékos mosoly az ajkai körül. Hasonló volt a hanghordozása ahhoz, mint amikor nyári délutánokon egymást ugratták a beáramló arany napfény melegében, az ő szobája ablaka alatt...
Kivéve, hogy nem a sima arcú,tizenéves Cael állt a lány előtt, hanem a sebtapaszokkal ellátott, borostás, zilált sörényű férfi-Cael, és a hangja nem elcsukló repedt fazék volt, hanem ércesen és mélyebben zengő férfihang.
A lány sóhajtott és összekócolta a haját. Lágyan bökte oldalba és Cael csak mosolygott és bólintott. Majd...
...
Érezte Tammy haját a vállára borulni és énekelni kezdett...
A dal abban a pillanatban ragadta ki a férfit az atlanti part csendes, hideg, tiszta őszi levegőjéből és nyár volt Philadelphiában, és egy méh dongott a nagy, fehér ablakkeretnek ütközve újra és újra és halkan nyikorgott a verandán a hintaszék, amiben mind a ketten elfértek és Tammy a vállára hajtott fejjel énekelt és Cael csak nézte a tó hullámain olvadva csillogni a napfényt és a veranda előtti nyárfák halkan susogtak, majd csend lett... Végtelen, meleg, boldog csend, halk rovarzümmögéstől és a tó hullámainak sustorgásától kitöltött, nyári délutáni csend...
Jobb karja átfonta Tammy vállát. Fejét a lány feje búbjára hajtotta és érezte a szőke haj illatát. Felé fordult és arcát Tammy fürtjeibe fúrta, úgy vett mély levegőt és engedte ki lassan. Érezve a lány illatát, érezve teste melegét, érezve Tammy szőke tincsei alatt a fejbőrét és ahogy jobb keze a lány tarkóján lévő dús hajba túrt, lecsukta újra a szemeit...

És az ének véget ért. Tammy leszállt mellőle a kocsiról és újra a bárba invitálta. Cael a ránézett hosszan, majd ellökte magát az autótól. Megtette azt a hosszú lépést kettejük között és ott állt Tammy előtt közvetlenül, egészen közelről nézve le a két, mély azúrkék szembe.
- Egy perc, és mehetünk - mondta halkan, hangja lágy volt, mint amit felnőtt-Caeltől nem szokás hallani. Karjai egyszerre mozdultak, és... Átkarolta a lányt.
Egyik szemből a másikba nézett.
- Tudom... Hogy már nem vívhatom meg a csatáidat, Tams - mondta kedvesen,meleg hangon, némi... Szomorúsággal a szavai mögött. - Néha még mindig elfelejtem, hogy omega mutáns vagy, a legveszélyesebb és leghatalmasabb, legnagyszerűbb mutáns, akit ismerek.
Fejét oldalra billentette. Meglátott a vízálló sminkben egy icipici hibát, a lány bal szeme alatt nagyon halványan elkenődött a festék... Jobb keze lassan emelkedett és nagyon óvatosan simította végig Tammy arcát, hüvelykujja lágyan törölte le az elkenődött, pici foltot.
- De Tams... Nekem akkor is az a lány vagy. A lány a verandánkon. A lány a tó partján. Tammy. És a rocksztár Tammy, a mutáns Tammy... Mind büszke vagyok rájuk, és mind az éned részei. De az, aki itt vagy belül - leengedte jobját és tenyere Tammy kulcscsontja alatt a mellkasára simult. - Az az én Tammy-m, és ő a főnöke az összes többi Tammy-nak, akivel mindenki más találkozik.
Újra oldalra billentette a fejét elgondolkodóan. Jobb keze megint felemelkedett lassan, nagyon lassan és a lány arcélét simította végig, hüvelykujja szórakozottan játszva mozdult jobbra és balra a lány szép metszésű arcán.
Hosszú pillanatokkal később szólalt meg.
- Nem. Nem vívhatom meg a csatáidat... Te mindig is az a lány voltál, aki mellettem áll, nem mögöttem. És a vállát az én vállamnak veti. És most az lettél... Aki előttem áll, aki hatalmasabb nálam. És én nem tehetek mást... De akkor is csatába megyek. Nem helyetted, hanem érted. Nem érdekel más véleménye.
Lassan fordította meg magukat, és Tammy került háttal az autónak. Cael mélyen nézett le a lány szemeibe.
- Remélem... - kezdte halk, bársonyos hangon, most már elég közelről, centikre a szőke fürtöktől. - Remélem, az X-Men értékeli az omega mutánst, aki belép közéjük... Mert még egy ilyen lány nincs a föld felszínén, mint Tammy Phyllis.
Az ajkai közben egyre közelebb értek a lány arcéléhez, majd egy pillanattal később puhán érték el Tammy bőrét. Balja végigsimította Tammy haját és fülét, és ő még egy apró, intom csókot lehelt Tammy arcéle után a selymes bőrre az orcáján. Érezte, hogy orra a lány orrának simul és ajkai már majdnem Tammy puha, vörös ajkainak a sarkáig érnek...

Pár perc leforgása alatt változott meg körülöttük a levegő annyira, hogy a vállaira telepedő érzés azt az illúziót keltse benne, újra tizenévesek és valami ostoba csíny elkövetése után várnak arra, hogy kiderüljön, ők voltak az elkövetők. A várakozás feltornázta pulzusát az egekbe és a hosszú, egymásba kapcsolódó pillantásoktól virult ki az arca és nem a kint uralkodó hidegtől.
Az eltelt hetek alatt nem látta Caelt ennyire lazának és boldognak, mintha egy egyetemista életének legfontosabb vizsgáján lenne túl sikeresen. Fürkésző tekintettel figyelte a mozdulatot, amivel levette magáról a kabátot és elé lépve a hátára kanyarította. Kis híján megszédült az illattól, ami orrába tolakodott és szüntelenül ott lengett körülötte. A tengeri só, a cigaretta és az aftershave kellemes elegye. Cael illata.  
Némán figyelte, ahogyan az ingben álló férfi összehúzza álla alatt a kabátot és pillantása a kezekre izzott. Nem kerülte el a figyelmét az, hogy az öklein a bőr sokkal vörösebb volt az indokoltnál és visszagondolt a verekedésre. Összerezzent a hátán végig simító kéz érintésére és visszafojtott levegővel várta, hogy mi fog következni. Az érintés maga olyan volt, mintha elektromos áramat vezetett volna belé Cael és inkább csendben maradt, mert nem találta a hangját. Sem a mondanivalót…
Ajkai széles, vidám mosolyra húzódtak ahogyan felpillantott a mágus szemeibe és halkan elnevette magát. Fejét ingatva ráncolta össze szemöldökét mikor megtudta, hogy mégis mi történt Kanadában. Szóval… Debnek igaza volt abban, hogy Cael belekeveredett valamibe. Valami hülyeségbe. Én pedig ezen… nem tudok meglepődni. Feszült sóhajt hallatott és volt a hangjában valami feszélyezett felhang.
- Ezúttal ugye nem kell belemásznom a fejedbe és kirakni a betolakodót?- Még mindig nem volt biztos abban, hogy nem tett semmi kárt Cael elméjében. Minden létező óvatosságát félresöpörte, amikor megpróbálta kirakni a fejéből az éteri lényt, teljességgel szabadjára engedve az erejét… Az önkontroll elvesztésnek az oka pedig ott állt teljes életnagyságban előtte és őt nézte, mintha szándékosan nehezítené meg számára a koncentrációt a vállaira kanyarított kabáttal.  A folyamatosan körülötte lengő illat pedig elkábította, a széles állra hajtott feje hátsó zugainak egyikében felvillant a gondolat, hogy ez lassan meg fogja ölni. Lehunyta a szemeit miközben halkan, visszafogottan énekelt, hangja mégis belengte a parkolót és a fák lombjait, amiknek takarásában ültek. Tekintete akkor nyílt fel, amikor Cael jobbja átkarolta őt és beletúrt a hajába. Minden apró sejtje, molekulája szinte sikított a forrónak érzékelt érintéstől és az ajkaira kiülő halvány mosoly érezhető lett a megváltozott hangból. Majd, mint minden ilyen pillanat, ez is véget ért és ő maradék lélekjelenlétét összeszedve menekült távolabb Caeltől.
- Van valami baj?- Értetlenül nézett fel a varázsló arcába és abban a pillanatban telt meg a körülöttük lévő levegő Tammy szerint lassan szemmel láthatóvá váló szikrákkal, amikor tekintetük összekapcsolódott. Torkában dübörgött a szíve, Cael elsötétült, mély tekintete pedig foglyul ejtette az övét. Nyelt egyet, amikor a két erős, izmos kar derekára fonódott és közelebb húzta őt magához, és ezúttal már az életét merte volna feltenni rá, hogy a férfi hallja a szívverését. Zúgott a füle és arca szabályszerűen vérvörössé vált, amikor Cael közelebb hajolt hozzá.
Túl közel vagy…
Az egyetlen gondolata ez volt, mielőtt kihunyt volna a fény a fejében és ledermedve nézte a két, óriási szemet, aminek lágy tekintete rajta pihent. Önkéntelen mosolyra húzódtak az ajkai, és fejét lassan rázta meg tiltakozólag, majd megpróbált hátrébb lépni, de Cael karjai erősen tartották.
- Az a lány mindig melletted lesz és a válladnak veti a sajátját.- Mosolyodott el Cael szavaira és a mellkasában fájdalmasan gyönyörű érzés kezdett el ébredezni. Bőrén végigfutott a hideg, amikor Cael arca egyre közelebb és közelebb ért, pupillái elkerekedtek és ajkai leheletnyire szétnyíltak a csodálkozástól, ahogyan Cael hideg ajkai hozzáértek az arcához. Az erőteljesen lüktető, dörömbölő szerv egy hosszú pillanatnak tűnő másodpercig megállt, kihagyva egy ütemet és földbe gyökerezett lábakkal próbált ellenállni a késztetésnek, hogy összeessen. Cael borostája szúrta az arcát, ajkai égő nyomot hagytak a bőrén és az utolsó gondolat is kiszállt a fejéből, amikor arcukat egymáshoz simítva álltak. Látta Cael arcán megugrani a rágóizmot, amikor homlokát az övének döntötte. Egy egészen aprót kellett mozdítani a fején ahhoz, hogy Cael ajkai az övére csússzanak…
És abban a pillanatban, amikor ajkuk találkozott, mintha villám csapott volna belé. A finom, puhatolózó érintés elmélyült és két karját a férfi nyaka köré fonta, jobbjának ujjai beletúrtak a megnőtt tincsekbe és lassan, nagyon lassan tudatosodott a lányban, hogy mit művelt. Azonban ha Cael nem hátrált el, közelebb húzta magához és kábán viszonozta az apró érintéseket. Cael szájának cigaretta, whisky és vér íze volt, Tammy ajkával finoman simított végig a felrepedt alsó ajkon és beleveszett az ölelésbe. A gyengéd szeretet ott pulzált a lüktető, perzselő sóvárgásban, ami bombaként robbant benne és áradt szét. Az eddig keserű, fájdalmas teher, amit még ő maga sem címkézett fel immár kész tényként dörömbölt a fejében és balját finoman rásimította a borostás arcra. Amikor vége szakadt a csóknak, a másodperc tört része alatt tűnt el a pír az arcáról és sápadt el annyira, amit egy halott is megirigyelhetne tőle. Tágra nyílt szemekkel, majdhogynem rémülten nézte a férfit és hátrébb lépett tőle. Szeretett volna a föld alá süllyedni, de tenni az ügy érdekében nem tudott: minden megkezdett mozdulatba belefagyott és remegő kezeit összekulcsolta maga előtt, fejt lehajtva.
- Ezt… Ezt… Lehet nem… kellett volna. Ne... haragudj.- Hangja tömény bizonytalanság volt és olyan rekedt, hogy ha nem tudta volna, hogy ő szólalt meg, nem hitte volna el később. - Khm.- Köszörülte meg torkát és vett egy mély levegőt. Félve nézett fel, várva az elsöprő haragot, a csalódottságot, az undort, az Isten nyilát vagy Damoklész kardját…
- Öhm… Bár. Ital.- Próbálta rendszerezni a gondolatait és bukdácsoló hangon, teljesen összezavarodva mondta ki az első eszébe jutó szavakat és felpillantott Cael arcába. Minél messzebb, minél előbb, minél láthatatlanabbá válni…

Halkan csuklott egyet, miután visszaértek a bárba és még egyszer, majd még egyszer. Képtelen volt elvonatkoztatni a csóktól, Cael bőrének érintéséről, az ajka félelmetesen gyönyörű, durva hevességétől, ami felkorbácsolta benne a vágyat… Remegő hangon mondott valamit a felé siető Rosienak és kitért előle, hogy a pulthoz menjen és kérjen egy double scotchot.

Tammy hangja halk volt, elcsukló, és Cael érezte a karjai között a szívverését, mint egy kétségbeesetten verdeső kismadarat, és a fejében felbukkantak kérdőjelek, felkiáltójelek... De nem foglalkozott vele. Nem foglalkozott semmivel, nem törődött senkivel és a körülöttük lévő világgal sem. Tammy ott volt a karjai között, a mély, azúrtkék szemekbe nézett és képtelen volt elszakadni tőlük. Képtelen is lett volna, ha próbálja is, megállítani az agyára boruló vörös ködöt, a felszaladó pulzusát, képtelen lett volna megálljt parancsolni kitáguló pupilláinak, nyakában és mellkasában és jóval lejjebb... dübörgő vérének, enyhén megremegő tagjainak. Az utolsó szavakat már majdnem a lány arcához érve mondta és hallotta Tammy szívét robogni, hallotta a lány mély, szaggatott légzését, érezte a bőre édes illatát, érezte hamvas ízét az ajkain, és ahogy azok közeledtek Tammy ajkaihoz, lecsukódó szemeit pótolta a tapintás. Érezte az ajkán az aranyos kis gödröcskéket a lány szája mellett, érezte a másik két ajkat az övéhez simulni...
Bummm.
A világ abban a pillanatban robbant fel körülötte. Az agya vörös záporba lobbant szét és kirepült a koponyája hátsó falán. Caelnek nem létezett semmi, de semmi más, csak a karcsú lány testének minden rezdülése a karjaiban, és a szájának forró, édes íze. Mint a méz és a vörös áfonya és az élet és az érintés és minden, amit ember megtapinthat, mint az olvadt nyár. Mint a meleg napsütés, mint a tűz szétfolyó lángjai. Egy pillanattal később érezte, ahogy Tammy viszonozzaa csókot, és ujjai az ő sörényébe túrnak és ujjbegyeinek, tenyerének érintése millió apró szikraként vibrált végig a koponyáján. Egyetlen hosszú, végtelen pillanattá, vagy órává, vagy életté nyúlt az idő és a tér és meggörbült körülöttük a világ.

Tammy hátralépett. Cael előszörnem értette az arckifejezést. Megbánás? Harag? Zavar? Hosszan és mélyen nézett abba a két, elkerekedett, hatalmas pupillájú azúrkék szembe, az elsápadó arcra...
Majd beharapta az alsó ajkát.
Nem érdekel.
A feje nagyon finoman ingott jobbra és balra.
Nem érdekel... Ezt... Ha minden törik és szakad és a világnak vége is én...
A töredezett szavakra halkan, összeszedetten válaszolt.
- Tammy... Ne haragudj, de nem tudod milyen rég óta akartam ezt megtenni.
Megköszörülte a torkát.
- Ha Te nem... öhm...
Kereste a szavakat.
...
A szavak nem jöttek. Csak egy kósza, elbűvölt mosoly.

Majd megköszörülte a torkát.
- Öhm, igen, persze... Ital... A be... A őh, bár. Inni... ital... Igen.
Követte a lányt. Úgy érezte, két lábbal a föld felett lebeg. A csók túlragyogott mindent a fejében, minden értelem feltolult a sörénye alatti kis csücsökbe a feje búbjában, majd elszállt. Csak pislogni tudott és lépdelni előre, és a zavar a lány reakcióját látva ott égett benne...
De az az éles emlék is, Tammy ajkával az övén.
Tökéletesen bamba vigyorral ment neki a Tammy által elengedett ajtónak.
Majd átküzdötte magát az ajtó jelentette nehézségeken és egészen indokolatlan aljasságal ment neki a combjának egy asztal.
Cael nekitámaszkodott az asztalnak, amibe belement és bocsánatot kért tőle, majd nekisétált az asztal melletti széknek.
Deb és Cassie ott ültek az asztaluknál. Harry és Kayla valahol a pultnál smároltak, de a két nő csak feléjük nézett. Szemeik végigvándoroltak Caelen, majd megtalálták a pultnál Tammy-t, még mindig Cael bőrdzsekijében. Majd újra visszafordultak Cael felé, aki szélesen vigyorgott.
Cassie boldogan elmosolyodott.
Deborah teljes fogsoros vigyorral válaszolt.
- Nézd ezt a két dilinyóst - hallatszott, ahogy Cassie-nek mondja, de eznem jutott el Cael agyáig. Ő csak előrefele tartott és Kayla meg Harry találták meg, akik isten tudja hogy, de ugyanúgy rögtön tökéletesen felismerték a helyzetet és két oldalról karolták át a vállát. Az egyik asztal felé vezették, és Kayla Deborah-ék felé indult az italát megkeríteni, Harry italért sietett a sörcsap felé...

... Loccs.
Az arcába és nyakába boruló alkohol olyan tökéletesen lepte meg Caelt, hogy pislogni is majdnem elfelejtett. Haja, arca, inge, minden egy pillanat töredéke alatt telt meg vörösborral és ahogy felkapta a fejét, már érkezett is az ütés...
Nem volt pofon, de valami csépelő lendítés volt... Körmökkel. Ezt onnan tudta, hogy a karcoló érzés után a bor csípését érezte az arcán.
- Auöaögh - kommentálta a helyzetet a férfi majdnem artikuláltan.
- Mégis mit... képzfefsz maaaagadról Caaaéle... Caea..al... Roddd. DOK-TOR! Doktor Rodd Vészhelyzet, mégismitkép.... Zelsz?
Cael csak pislogott a székben ülve.
Egy tökéletesen becsípett és démoni dühtől vezérelt, harcias Rosie állt vele szemben, enyhén meg-megdőlve néha, és csak úgy izzott a szeretet és alkohol vezette bosszúálló haragtól.
- Mégisssazért szerin... hhhh... Szerintedmégis Tammyt méér érdemelnédmeg hallod szerintedmégisss! Mégismitképzelsz hogy itt játszola Zén legesleges... jobb barátnőm szívével te DOK-TOR! Megitt... Rohangálsz... Hülyeszőke csitri ribikkel... ésakkorazt meg hogy Tammyvalmégis... Mihogy te hogy bánszazt... Megleseszarod... MI!
A lány megdőlt egy kicsit, Cael nyúlt, hogy megtámassza...
De csak újabb csépelő zuhatagot kapott az arcába.
- MERTÉGED NEMÉRDEKEL IGAZÁBÓL UGYEEEE?
- Rosie... Rosie, állj, állj, Rosie, kérlek, félreértesz valamit és most ittas v...
Placcs.
A lány megtalált egy majdnem kéthamadik teli sörös korsót a mellettük lévő asztalon és nemes egyszerűséggel Caelre borította. A hideg sör abban a pillanatban folyt végig az összes ruháján
- Pfff - prüszkölt Cael és halványan mérgesen nézett fel Rosie-ra.
- Neked mégis mi a...
- MERTÉGED NEMISÉRDEKEL TAMMM...MMMY!

A pulthoz érve felült egy bárszékre és leforrázva nézett maga elé és miután megkapta a rendelését, egy üres poharat sikerült egy laza mozdulattal beborítania a pultba. Csöndesen kért elnézést és szótlanul forgatta a poharat maga előtt, az aranyló folyadékot nézve. Még mindig a parkolóban volt és Cael szorosan tartotta a karjaival, ajkaival pedig az övét ostromolta kérlelhetetlenül. Édes zsibbadás terjedt szét a karjain és beharapta alsó ajkát, majd belekortyolt a pohár tartalmába.
Cael... és a csók. Ezer kérdés merült fel benne és egyre sem kapott még választ. A miértek és a hogyanok úgy forogtak benne, mint az éles kés. Az ajkai duzzadtak voltak az intenzív élménytől, még érezte rajta a férfi száját, ahogyan a nyelve...
Mély levegőt vett és kiitta a kristálypoharat, majd a nevét sikító lány felé fordította a fejét és elhűlt. Sóbálvánnyá válva figyelte, ahogyan Rosie a söröskorsó teljes tartalmát ráborítja a vele szemben, széken ülő Caelre és közben bosszúálló fúriaként üvöltött rá. Rezignált sóhajt hallatva állt fel a széktől és sietett a lány elé, hogy elhúzza Cael elől.
- Legközelebb csak önts rám egy liter benzint és gyújtsd meg...- Mordult fel kedvetlenül és levette magáról a kabátot, amit sápadtan nyújtott át az alkoholtól bőrig ázott férfinak, majd belékarolt az enyhén dülöngélő alacsony, vörös hajú lányba aki gyilkos tekintettel bámult a mágusra. - Aaahh.... Gyere már kérlek.- Szűrte a fogai közül színtelen hangon és a kijárat felé indult a lánnyal. Menet közben elővette a kocsikulcsot, majd elengedte az ajtót, ami hangosan csapódott be utána.

Hosszú órákkal később kezében két kávéscsészével benyitott Rosie szobájába, a dohányzóasztalhoz lépett és lerakta a forró italokat. Az ablakhoz lépett és kinyitotta, a hűvős, esős, kora őszi levegő pedig beáramlott a szobába. A vörös tincsek kócosan meredtek a lány fejéből a világ felé és Rosie kétségbeesett pillantással ült fel.
- Nemnemnemnem! Nem! - Sipított fel ahogyan felült az ágyon és Tammy kemény, feszült arcélére pillabtott. A szőke, rövid fürtű lány az egyik csészét odaadta neki, majd az üres hintaszékbe telepedett és belekortyolt a kávéjába.
- Hazafelé azon gondolkoztam, hogy az első hídnál megállok és kilöklek. - A szavak halkan, de élesen csengtek. Kék szemeivel kissé üresen nézett maga elé. - Átaludtál másfél napot és egyszer sem keltél fel... Szeretlek, Rosie, de ez... Erős volt. - És hogy mennyire finoman fogalmazott! Gondosan visszapörgette az eseményeket maga előtt. A fekete sort és a világos, spagettipántos top volt rajta, amit pizsamának használt újonnan. Haja kócos volt és tekintete lázasan csillogott.
- De az a nyamvadt doki ott flörtölt a szőke libákkal és... Na! Miről maradtam le?- Állt meg a magyarázkodásban a lány és összevont szemöldökkel figyelte Tammy megváltozó vonásait.
- Cael az előtt nem sokkal, hogy te... Gondoskodtál arról, többé ne akarjak emberek közé lépni... Nos... Nem tudom melyikünk döntött de... Volt... Mármint... Egy csók. - Nyögte ki végül és azzal, hogy hangosan is kimondta visszavonhatatlanul valósággá vált, elvesztve azt az érzetet, hogy valamiféle delíriumos álom élénk emlékképe. Rosie sikítását megtörte Tammy elhaló nyöszörgése és a vörös hajú lány gyorsan öltözni kezdett, majd fél perccel később a füsrdőből tolatott ki szájában egy fogkefével.
- Nem megmondtam? Miiiii? Na milyen volt? Sokat nyelvelt? Vagy...- Elnémult a felé repülő párna láttán és visszamebekült készülődni, hogy Tammy nyugodtan azt kívánhassa, szakadjon rá az épület és nyelje el a pokol.

Korántsem volt olyan egyszerű úgy végigmenni a lakásban, hogy ujjaival ne érjen hozzá újra és újra ajkaihoz, mintha valami bizonyítékot keresne arra, hogy valóban megtörtént. Ruhái és személyes dolgainak jelentős részét már elcsomagolta és már csak annyit kellett tennie, hogy felöltözik az indulás előtt. Kuszábbnak érezte gondolatait, mint az elmúlt hónapokban bármikor és miután Rosie elrohant az utolsó közös ebédet jelentő kínaiért, Tammy a konyhába sétált és elmosogatta a két bögrét és hátával nekidőlt a hűtőnek. Üres volt a feje, értelmes gondolat nyomát sem találta meg. Ellökte magát a hűvös felülettől és a szobájába indult amikor meghallotta a csengőt. Mezítláb szaladt át a lakáson és szinte feltépte az ajtót.
- Nem megmondtam hogy kétszer nézd meg a zsebedben a kul...- Nem egészen az állt az ajtóban akire számított. Cael alig néhány centiméterre állt tőle, Tammy pedig lenyelte a szájából az utolsó falat banánt. A vérnyomása azonnal a torkába robbant és hátrébb lépett az ajtóból. A Caelből áradó illat lassan elérte az orrát és a lány elsötétülő tekintettel pillantott a földre.
- Ooh... Szia.- Megköszörülte a torkát és felpillantott a mágus arcába. - Gyere be. Öhm... Kérsz egy kávét? Vagy... Teát? - Az előbbi oldott hangnak nyoma sem volt, a lány megindult a konyha felé és menet közben beletúrt a hajába. Hálás volt a pultnak, hogy jó helyre helyezték le és megkerülve barikádként használta a bútort. A két nappal azelőtti este történései ott kavarogtak benne és várakozóan pillantott fel Cael arcába. Elővett a polcról egy bögrét és színig töltötte kávéval, majd belekortyolt.
- Még van két órám az indulásig.- Jegyezte meg csendesen és rápillantott a mikró órájára és csak kapaszkodott a porcelánba.

Ahogy Cael ott állt az ajtóban, látta Tammy arcán a megdöbbenést és a zavart. Csak halványan elmosolyodott, és lehúzta bőrdzsekije cipzárát, így felvillant a fehér ing alatta.
- A kulcsot? Nem adtál kulcsot nekem a lakásodhoz, Tams - mondta, halk, játékos hangon, valami pajkosság villant a szemében, ahogy a lány kék szemeibe nézett. - Már akartam is kérdezni, hogy ez mikor történik meg. Bár Rosie lehet, hogy ellenkezne.
Csak bólintott és besétált az ajtón. Körbepillantott, miközben bement - Tea illata, parfüm illata, és az a sor finom, édes, kellemes aroma szállingózott a levegőben, amit sose tudott, hogy honnan jönnek, de amik elengedhetetlen részei voltak egy lány lakás atmoszférájának.
A falak színe és az illatok és a mindenhonnan áradó vibrálása annak, hogy nők laknak a helyen. Az aromák a levegőben, amik messze lekörözik a férfilakás aftershave-, pizza-, valami kóválgyó hűtőszag és kávé-szagát. Cael csak kezét az oldalán lévő, vállán átvetett sporttáskára tette, hogy ne verjen le semmit és cipőit lerúgta az előszobában, hogy kövesse a lányt. Beért ő is a konyhába és udvariasan helyet foglalt a pult másik odlalán lévő bárszéken.
- Csak... Egy teát, köszönöm. - mondta udvariasan. - Nem maradok sokat, hagylak is pakolni, Tams, csak... El akartam köszönni, mielőtt elmész.
Elfojtott... Szomorúság és kimondatlan szavak százai sorakoztak a hangjában, az a fajta, ami a meleg, kedves tónus mögött is fájdalmasan feldereng. Cael érezte, hoyg valami forró tolakodik fel a torkába és valami mély nyomás ereszkedik a mellkasára.
Látta az összekészített táskákat az egyik szoba felé pillantva és úgy szorult össze a torka, mintha démonok folytogatnák.
Felnézett. Érezte, hogy valami meleg és keserű és folyékony tolul az arcába és nehezen tudja visszatartani. A hangja egy kicsit törött volt, amikor újra megszólalt, csak gyorsan terelni a témát.
- Hogy van Rosie? Kipihente magát?
Ahogy szeme találkozott Tammy-éval, és eszébe jutott az este, amikor Rosie ráborította az italokat...
Cael derűsen felnevetett. Majd megvárta az érkező italt és egy pár másodpercig csak nézett a lány szemébe, miközben hallotta, hogy ketyeg valahol egy falióra. Úgy tűnt, Tammy mintha egyenesen kapaszkodna a pultba zavarában... Cael tehát megköszörülte a torkát és ölébe vette a sporttáskát.
- Szóval... Igen. Csak két órád van és ... Miután átléptem a küszöböt, attól tartok, hogy csak bevágom azt az ajtót és itt maradok veled és nem lépek ki innen többet. Szóval... khm... Igen. Mielőtt elfelejteném.

Felnyitotta a táska cipzárát. Előhúzott egy kupacnyi könyvet és letette kettejük közé az asztalra. Majd egy laposüveget és a könyvek tetejére rakta.
- Ezeket Deb küldi neked... És ezt. - tette a szépen összehajtott, tollal átütött papírlapot a flaskára. A levélben erős, határozott kézírással ez állt:
"My dear Tammy,
I can't tell you how proud we all are that we know you and we all consider you as one of us now. And I am very, very proud and happy to call you my friend.
I think if anyone should be an X-Man it's you; And while I can't help train you myself, the best I can do is send you whatever I can to help preparing for what's out there. Here you find my copy of The Marine's Guide to Hand-To-Hand Combat, something that should help a lot in close quarters combat situations. The Marine's Guide to Urban Warfare can help manage a situation in city areas while The Marine's Guide To Survival can help you out in the wild. Figured latex jumpsuits is fun and games but a girl ought to know how to properly throw a punch or light a fire in the woods. Not that you couldn't do that with your mind. But catch a fish or fresh water. Those are important skills.
If you have an inclination towards classical literature as a refreshment, I'm also sending you Sun Tzu's The Art of War and On War by Clausewitz.
Be as brave and true as you already are, wild cat, and you'll be the damn ace card of that company. And don't forget, whenever you need to get away and have a drink or you're between a rock and a hard place, just call and tell me when and where you need a drop of US Marines.
Stay safe!
All my love,
Deb"
És a laposüvegen is volt egy felirat:
"Her gaze is ice and her wrath is fire. And her backup is the Marine Corps. If you see her angry, RUN"

Cael elmosolyodott.
- Thunder. Ismerjük, hogy milyen. Anyatigris.
Hosszan a lány szemébe nézett, majd újra a táskába nyúlt.
Előhúzott még egy laposüveget. Vékony, elegáns és... Nőies volt. Egy levél került ennek is a tetejére.
"Hey Tammygirl!
You're the boss! Never met a gal as crazy as you are, sister. You sure you're not Irish? (And that's the highest praise I can think of)
Go and kick some more ass!
xoxoxoxo
Kayla"
És a laposüvegre gravírozva ennyi állt:
"The Honourable Irish Magnificent Glorious Mutant Queen.
All your arguments are invalid"
Cael csak vigyorgott egy sort és újra a táskájába nyúlt. Kezdett fogyni a hely a kis reggeliző pulton.

Egy nagy, szép, színes fém dobozt húzott elő, amiben rekeszekben és fiókokban vagy két tucat féle válogatott teafű és tasakok voltak, ránézésre is hónapokra elég mennyiség. Egy levél került ennek is a tetejére, hoszú elegáns, gyönyörű írással írva.
- Ah igen - komentálta Cael. - Ezt a másik anyatigris küldi.
"Dear Tammy,
The number of lives you've saved, the strength of your unflattering bravery in the face of cruelty makes you the greatest hero that I know. You may not have a vibranium shield or adamantium claws. But you have us, those who all believe in you. And we all do, no matter what.
With love,
Cassie"
Csak megcsóválta a fejét és belenyúlt a táskába és előhúzta a következő kör búcsúajándékot.
Egy nagy, elegáns, mahagóni nyelű, összehajtható zsebkés és még egy laposüveg.
A levél keszekusza módon volt írva, ami melléjük került.
"Yo Tammy!
You kick ass bigtime and you're also very cool and awesome and you're also smoking hot a good friend. Damn the things Cael always said about you are all true and more. And when the Doc says something it's true. That's because he's Scottish and Scotsmen speak the truth. I'm one so I know. And you're tough as nails and amazing and long story short, I think there's some Scottish in you so hey, take this flask and my uncle Will's pocket knife, you should have it. The amount of crazy you'll face will make sure you'll need it. Here's my guide how to deal with any situation:
1. Stay calm.
2. Take a sip of scotch.
3. Kick ass and break bones.
4. If anyone protests break some more bones.
...
5. Finally, break some more bones just to be sure they got the message.

Go and be awesome, sister!
A very warm (and not like hitting on you kind) hug,
(Really like a bro hug okay?)
Harry"

Majd Cael előhúzott még egy üveg húsz éves scotch-ot.
- Ezt Ed küldte és túl másnapos volt, hogy írjon bármit is, de azt mondta, öleljelek meg és mondjam meg, úgy imád mintha ezer éve ismerne és a legvagányabb tökös csaj vagy, akit valaha látott.

Cael körbenézett a pulton, és letette a lába mellé a sporttáskát. Előreébb dőlt és...
Hacsak nem húzta el, Tamy kezére tette a sajátját.
- És végül...
Jobbja közben a kabátja belső zsebébe nyúlt... És valami halkan zörgő papírtasakot vett ki. Baljának hüvelykujjával végigsimította Tammy kezét és mélyen a szemébe nézett, mosolyogva, szomorúan és büszkén...
Majd felfordította Tamy tenyerét és a felnyitott zacskóból a lány kezébe hullott, ami benne volt.
Egy nyaklánc. Fekete, elegáns, matt láncon egy szépen kialakított foglalat és...
Egy karmazsin, áttetsző kristály benne, ami ahogyan fényt látott mintha halkan és fémesen zengett volna a reggeli levegőben.
- Pouretit. - mondta magyarázólag egy pillanattal később Cael. Felnézett a lány szemébe. - Ugyanannak a kőnek a másik fele, amiből ez készült - mutatta fel a gyűrűjét.
Megköszörülte a torkát.
- Nézd... Én nem értek a mutánsok képességeihez. De nekünk, varázslóknak az instrumentum stabilitást, energiát, csatornát ad. Arra gondoltam, hogy... Ha ez nálad van, talán... Könnyebben hozzászoksz elfogadni és stabilizálni az erődet. És hogy eszedbe jut, hogy én...
Lehajtotta a fejét és kereste a szavakat.
- ... Hogy nekem akkor is a lány vagy a tó partjáról, akármi is lesz és akárhogy alakul bármi is. Az én Tammy-m.
Halvány, szomorú félmosolyra húzódott az ajka és lerakta a papírzacskót a lány keze mellé.
Nem látszott, hogy még két dolog van a zacskóban. Két kép.
Az egyik a tizenötéves Tammy és Cael, ahogy mosolyogva néznek a kamerába, a hatalmas hintaszékben ülve, egy pokróccal betakarózva ketten, egy nyári estén.
A másik pedig... Cassie telefonjával készült. A pillanat volt a bárban, amikor Tammy odaült az asztalukhoz. Cael abban akkor dőlt előre, hogy a lány haját a füle mögé igazítsa... Valami mély és meleg látszott az arcán, ahogy mosolygott, Tammy ajkain is mosoly futott végig, ahogy szemeit lesütötte...
A két kép ott lapult meg a zacskóban.
A férfi csak tartotta kezében a lány kezét és végigsimította a karját.
- Tams... Kérlek, kérlek... Vigyázz magadra. Tudom, hogy te vagy a legerősebb és leghatalmasabb mutáns, és a szuperhumanek királynője... És erre a legbüszkébb vagyok. De... Hm. - A hangja nagyon halkan hallatszott, hogy megcsuklik. - ... Hiányozni fogsz. Újra. És nagyon. És... khm, én...

Cael hallotta a neszezést. Hátradőlt és jobbja keze megdörzsölte a szemeit... Merthogy a... Menetszél idefelé. A hideg levegő. Ez az októberi hülye hideg szél, az.
Nem is fordult meg, mert tudta, hogy ki van az ajtókeret mellett lapulva.
- Szia Rosie, hogy vagy? Kérhetek egy pár percet Tammy-val egyedül?
Csak kifele nézett az ablakon, ahogy beszélt.
Rosie úgy lépett be a konyhába nagy szemekkel, mintha épp csak most érkezett volna és nem hallgatta volna végig az egész beszélgetést az ajtó mögül. Megragadta a kulcsát és már menekült is.
Cael nem vette észre, hogy még mindig két keze Tammy balja köré kulcsolódik a bárpulton, ahogy csak szórakozottan nézett ki az ablakon. Rosie mögött becsukódott az ajtó.

- Neked? Ehm..- Megköszörülte a torkát és zavarba jőve nézett maga elé. Miért érezné szükségét egy kulcsra a lakásához? Értetlenül pillantott a férfira és a konyha felé indult, menet közben megigazítva a topot. Valahogy zavarta, nem jutott ideje a rendes felöltözésre, de Cael jelenléte lassan minden mást kiszorított a fejéből. A pult mögé érve megkönnyebbülve rogyott le egy székre és kicsit későn kapcsolva tett fel forrni vizet a teának. A hűtőből vett elő tejet, cukrot és citromlevet, a polcról lekapta a mézet.
- Az olyan... Nosztalgikus lenne. Emlékszel amikor egész téli szünetben a szobádba vettük be magunkat?- Ajkain lágy mosoly játszott és csillogó tekintetét a mély, sötét íriszekre vetette. Tudatának hátsó zugában ott zsibongott az emlék a csókról, élesen, felülírhatatlanul és az értelem maradéka is elillanni látszott elméjéből. A férfi közelsége olyan volt, mint molylepkének a tűz... De talán csak ő volt ezzel így. Még azelőtt szeretett bele a doktorba, hogy annak képességei felébredtek volna és ő megértette volna, mi az a gyomrában kavargó, erőtlen érzés. Tammy mindig fontosabbnak tartotta a másik fényének ragyogását, mint saját pulzálását és ezen nem változtathatott semmi, soha.
Vonásai ellágyultak, szemeiben ott rezegtek a meghatottság könnyei, mialatt a leveleket olvasta és a férfi szavaira néha felpillantott rá. Ujjai szeretettel simítottak végig az ajándékokon egészen addig, amíg Cael ujjai meg nem ragadták övéit és a kezébe nem ejtettek egy láncot.
- ... Biztos?- Csodálkozva forgatta ujjai között a vöröses kristályt, amin a napfény mintha ércesen tört volna meg, fémes hangot hallatva. Elbűvölve nézte az ékszert és tétova mozdulattal lépett Cael elé. - Ez gyönyörű, köszönöm. Megtennéd?- Emelte fel előtte a láncot és nyújtotta át neki, majd nyakából haját elvonva hátat fordított neki.
- Rosie... Él. Ez is sokkal több annál, amit érdemel.- Mordult fel sötéten és a földre pillantott.- Becsípett és szörnyű dolgokat vágott hozzád... Képtelen ostobaságokat. Tudom, hogy törődsz velem, másként nem mentettél volna meg.- Vékony hangja hálás volt, ahogyan Caelhez beszélt. Kerülte a férfi emlékeit, amiket saját szemeivel látott, a belé robbanó érzéseket...
Figyelte, ahogyan Cael elmélyülten keresi a szavakat és szó nélkül itta magába a látványt. Az elkövetkező négy hónap hosszú lesz az életét beragyogó fény nélkül. Nyelt egyet és elkészítette Caelnek a teát, amit lerakott elé. Rosie ekkor robbant be a lakásba és rakta le az asztalra a két adag kínait. Előbb vetett egy kósza pillantást Cael kezeire, amik a lány kezét ölelték körbe és cirógatták; majd jelentőségteljes pillantást mélyesztett Tammy kék szemeibe és elmenekült a lakásból, becsapva maga után az ajtót. A szőke lány kihúzta kezét Caeléból és belekortyolt a kávéjába. Játékosan akadtak bele jobbjának ujjai a vörös kőbe és egy rövid pillanatra elfelejtkezve magáról elmosolyodott. Ezután az ajándékoknak kerített egy táskát és elkezdte őket bepakolni, lezárásul a többi bőrönd mellé rakta a csomagot.
- Még csak most ismertek meg és máris annyira... Kedvesek. Megmondanád nekik, hogy mindent köszönök? - Távolinak és üresnek hatott a suttogása. Lebegett kettőjük között valami nehéz és kimondatlan, elmélyítve a sötét hangulatot a lányban. - Remélem vigyázni fogsz magadra és nem keveredsz semmi bődületes hülyeségbe... Megígéred?- Kisujját feltartotta kisujjesküre és ajka féloldalas, szomorú mosolyra húzódott, de a gödröcskék így is felvillantak.
Elvonult a szobája felé magára venni egy szürke farmert és egy fehér pólót tornacipővel, kimért mozdulatokkal. Vonásai élessé és keménnyé váltak ahogyan haladt előre és egy búcsúpillantást vetett a helyiségre, mielőtt végleg becsukta volna az ajtót. Hajába túrva bújt bele a fekete bőrdzsekibe és a még pultnál üldögélő férfihoz lépett. Lélektükreit az övébe mélyesztette és karjai maguktól lendültek egy ölelésre. Szinte kétségbeesetten kapaszkodott a széles vállakba, mialatt mélyen magába szívta a barnás haj illatát. Szemeit lehunyta és fejét Cael nyakába fúrta, lehelt egy apró, intimnek ható csókot az arcára, egészen közel az ajkakhoz. Fejét Caelének döntötte és közelebb bújt hozzá.
- Khm... - Amint belenézett a skót, kemény tekintetbe elfelejtette, hogy mit akart mondani. Azt is, hogy hová kellene mennie. Szíve fájdalmas görccsé alakult és ezer üvegszilánkként küldte szét testében a vért. - Te is hiányozni fogsz, Cael. Pokolian...  És ne félts, ideje megedződnöm.- Annyira halkan ejtette ki a szavakat, hogy attól félt, Cael meg sem hallja őket. - Na meg... Én csupán egy mutáns vagyok, semmi több. Te... Én... ezért is... Khm.- Arca vöröses színt öltött miután hátralépett az orvos elől és a csomagokhoz lépett. Utoljára ellenőrizte őket és megkordult a gyomra, pontosan akkor, amikor felegyenesedett. Elsápadva pillantott az órára és a pulthoz lépve felbontotta az egyik adag kínait. Szétválasztotta a pálcikákat és bekapott egy falat tésztát. Cael mellé dőlve evett csöndesen, miután a doktor elé rakta a másik adag ételt.[/color]

Cael elmosolyodott lágyan.
- Emlékszem, Tams. Tizenöt évesek voltunk? Igen. Akkor zuhant le az a nagy halom hó az egész keleti partra és hallottuk odalent hogy a szüleim nézik a híreket a viharjelentésekről.
Cael lassan vette be, mélyen a levegőt és lassan fújta ki.
- Emékszem, hogy halk és édes hangon dúdolgatsz a tükör előtt. Emlékszem, hogy a takaróval a válladon lépsz jobbra és balra és átdobod a vállad felett, mintha valami palást lenne. Akkor nyúlt meg az alakod kislányosból nőiesbe és semmilyen palást sem festett királynőibben bárkin bármikor valaha is, mint az a kockás pléd a sudár alakod körül.
Cael csak megköszörülte a torkát. Jóval többet beszélt és jóval lágyabban, mint általában szokott. Csak egy mosoly költözött az arcára, ahogy... Szokatlan módon lesütötte a szemét, majd belekortyolt a teába.
Tammy leült vele szemben és ő kipakolta az ajándékokat. Csak mindent értően somolygott az orra alatt, egészen felderült tőle egyébként szikár és kemény, klasszikus metszésű, szögletes arca.
- Persze, hogy... Tammy. - mondta halkan. - Azt hiszem, nem vagy tisztában azzal, hogy milyen hatással vagy a körülötted lévő emberekre... our Mutant Queen. - mondta, majd kitette az utolsó ajándékot is.
És Tammy kezébe csúszott a nyaklánc a zacskóból. Cael csak csendesn mosolyogva bólintott és átvette a lány vékony, selymes ujjai közül a láncot. Előre hajolt és óvatosan kapcsolta be Tammy nyakszirtje mögött a kapcsot, majd gyengéden engedte le az éket a lány mellkasára. Ujjai eligazították az elegáns, matt fekete láncot Tammy hófehér bőrén, a nyakán, és ahogy ott ült, előre dőlve, nem tudott ellenállni a vágynak és... Végigsimította a lány bőrét. Majd a haját, majd ujjaival gyengéden gereblyézte ki a fürtöket Tammy tarkóján, ujjbegyei elérték a lány fejbőrét a dús, vad szőke tincsek alatt...
Finoman és óvatosan rendezte el a szőke hajkoronát, mintha csak azért érne a lányhoz, hogy haját tökéletesen rendezze el a nyaklánc felett. Hátrébb dőlt és lassan, szaggatottan beszélt.
Mindketten...
Mintha beleolvadtak volna a kis konyha otthonos melegébe. Fájó szilánkok voltak a másodpercek és a lány megeskette a férfit, kisujját tartva előre, hogy vigyázni fog magára.
Cael csak... Szórakozottan elvigyorodott. Lehajtotta a fejét, majd megadóan bólintott és mosolygott tovább. A lány szavaira felnézett, ki az ablakon, mélyet sóhajtva... És Tammy visszament átöltözni.

Percek teltek el. A férfi az ablakon át nézte a fehér tömbházak, a parkoló, az irodaházak világos, fehér-szürke, őszi napfényben fürdő, tiszta, modern városi táját és gondolatai nagyon, nagyon messze jártak tőle.
Szemöldöke összehúzódott, szögletes állkapcsán megfeszült a rágóizom, ajkai pengevékonyra préselődve fordultak önkéntlene, fájdalmas kifejezésbe...
Zene
És feltűnt újra Tammy, fehér pólóban és szürke farmerben és egyenesen felé tartott és megvolt az a pillanat, amikor már odaért elé és Cael csak nézte, nézte azt a hosszú töredékmásodpercet, ahogy a lány átlépi a maradék távot kettejük között...
Karjai köré kulcsolódtak. A fehér kezek pedig az ő vállába kapaszkodtak. Így álltak másodpercekig, majd a fakó, kecses karok szorosabbra fonták az ölelést a lapockája körül és érzett egy forró arcot a nyakába mélyedni. Érezte a szemek melegét a csuklyás izmán, érezte egy aranyos, finom metszésű orr nyomását a nyaki artériáján és érezte a lehelet-metszésű ajkakat tapadni az ádámcsutkája mellé...
Cael olyan szorosan ölelte magához a lányt, mintha perceken belül érne véget a világ. Arcát Tammy szőke hajába fúrta és lassan, lassan ringatta a karjaiban, teljes testével karolva át Tammy-t, a lányt, akit...
Ujjai, tenyere megtalálták a másik arcélét és közben Tammy ajkai feljebb vándoroltak, az arca felé és a két ajak selymes puhasággal simult a bőrére... Annyira közel, és...
Cael arca csak egy kicsit fordult és ajkai a lány ajkaira simultak. Ujjai a lány állát találták meg puhán, jobbja átkarolta Tammy-t gyengéden, de erősen tartva a hátát, és balja felfedezően, simítva túrt bele a szőke hajzuhatagba, köröket írva le a tarkón...
Fejét a másik oldalra billentette, orruk összesimult és érezte újra a lány ajkainak és nyelvének édes és forró és millió lángban szétolvadó ízét, és érezte azt a forróságot szétrobbani minden idegében és az ereiben és csak egy pillanatra húzódott hátrébb, orruk még majdnem összeért, hogy közvetlen közelről nézhessen a lány két, mély, azúrkék szemébe...
- Ha azt mondanád nekem, Tammy Phyllis, hogy nem mész el, azt monád, hogy maradjak itt veled az idők végéig, én soha nem mennék innen, tőled, sehova. - suttogta halkan és selymesen a lány ajkaira. - Ha itt maradnál velem és nem mennél el... Soha semmi, de semmi más nem kéne. Se kocsi, se motor, se értelmetlen kocsmai verekedések, se céltalan agresszió, se sorban lehúzott éjjeli műszakok, hogy ne hallgassam otthon egyedül, éjjel, ketyegni az órát a falon. Minden.... - suttogta tovább, hangja forró volt és olvadt plazmaként feszültek benne az érzelmek - ... Minden, a száguldás, a háború, az ámokfutás, az éjféli cigaretta, a folyóba hajított üvegek, a balhék... Minden csak megpróbál kitölteni egy űrt. És nem tudja egyik sem.
És közelebb hajolt és ajkai újra a lány ajkaira fonódtak, és karjai erősen tartották a nőt, akit szeretett.

A szétválás úgy érkezett el, mint a jégvihar, és Cael csak tenyereit a pult lapjára támasztva, hátradőlve állt, üvegesen maga elé nézve. A lány szavaira csak bólintott, majd közelebb lépett... És karjai újra körbeölelték a lányt.
- Just a mutant, Tams? You're the queen of mutants. - súga a lány fülébe halkan. - My queen.

A taxi dudája halkan hallatszott fel az utcáról.
Cael segített a táskákkal.
Sisakjával a hóna alatt nézte, ahogy a lány a kocsiba száll.
Hosszan meredt a sárga taxi után, ami még apró foltként látszott a távolban a Hetedik Sugárúton, majd elkanyarodott... És egy pillanattal később eltűnt.

Tammy elment.

Cael szótlanul a fejére kapta a sisakot.
A BMW motor gyönyörűen morajlott fel a combjai között.
Húsz perccel később Cael már elhagyta a várost. Az esti szél a lombokba kapott a főút mellettt és a doktor tenyere alatt felpörgött a gázkar.

Az érkező alkonyatban Dr. Cael Rodd sportmotoron ülő alakja kétszáz mérföld per órás sebességgel szárnyalva veszett bele a csendes, megértő, puha, bársonyos szárnyakon leszálló éjszakába.