FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Szomb. Okt. 08, 2016 2:07 pm

Dr. Cael Rodd arca megfeszült, ahogy kivette az m4a1 gépkarabély tárát és még egyszer belepillantott. A hosszú, vékony, arany töltények ott sorakoztak hideg csillogással. Visszarakta a tárat a fegyverbe, majd felhúzta a kakast. Fémesen kattan a karmába az első lövedék.
Ma este emberek fognak meghalni.
Ma este annyi embert ölök meg, ahány az utamba kerül.
Előhúzta a .38-as oldalfegyvert és leemelt egy tárat a zötykölődő mikrobusz egyik polcáról. Tenyérrel lökte be a markolatba és felhúzta, majd övébe tűzte azt. Deb hoszan pillantott a férfira, majd bólintott. Se Jaime, se Harry, se Lisa nem szóltak semmit. Tárak ugrottak a helyükre és pillantások néztek ki az éjszakába hideg, gyilkos elhatározással.
A motorok és autók fényei mögöttük bevilágították a kanadai juharerdő sötétségét.

Harminchat órával korábban Cael az intenzíven ébredt fel. Kyla és Ed vörös mentős zubbonyban, elbóbiskolva ültek nem messze, Cassie az ágya melletti székben könyökölve aludt. A férfi mozdulataira felébredt és elmosolyodott.
- Hé, jó reggelt, Doki! Üdv az élők sorában.
Cael pislogott. A fejébe olyan erős, izzó fejfájás hasított az ébredés pillanatában, mintha izzó vasat forgattak volna a koponyája falai mögött.
- Ehhh.... Mi... Mi történt?
- Semmire nem emlékszel? - Cassie felvonta a szemöldökét és előrébb hajolt. Mosolya mögött aggódó törődés húzódott, ahogy fáradt, barna szemei kutatóan néztek Cael egyik szeméből a másikba. - A motorod, Cael... Baleseted volt. Azt hittük... Azt hittük, hogy elvesztünk, Doki.
- Micsoda? - kérdezte döbbenten a férfi. Semmiféle emléke nem volt arról, hogy került a kórházba, hogy került fehér kórházi köpenybe, egy nagy paplan alá, hogy került infúzió a karjába és miért van itt a fél mentős gárda féltve őrizni őt.
- Baleseted volt, Cael. Semmire nem emlékszel? Csoda, hogy életben vagy, azt hittük, amikor megláttuk, a motort, hogy.... És ott voltál lent, a szakadékban, a köveken, a tenger partján...
Cael pislogott. Ötlete sem volt, mi történt, csak fakón nézett maga elé. Az utolsó emléke... Mi is történt...
Kiabálás, csörömpölés... Üvöltött Tammy-vel, majd megragadta a motor kulcsait.... Száguldott ki a városból, észak felé a hatvankettesen és...
A szemei elkerekedtek.
Akkor történt. Abban a pillanatban, amikor a kanyar után ráfordult a szakadék felett menő útra ráhajlottak a sustorgó fenyők ágai, és egyik pillanatban még a szürke, atlanti ég, a sós levegő, a tenger és a menetszél hangja vették körbe...
Majd éles fájdalom. Pánik, kétségbeesés, egy tű forró, csípő érzése a combjában. Szőke fürtök repültek az arca előtt, ahogy küzdött, sikítás és elfojtott hörgés, agresszív férfihangok, egy taxi koszos belseje. Kétségbeesés és a megdőlő világ és fájdalom, mintha ezer és ezer éles szög és üvegszilánk folyt volna végig az ereiben... Harag, düh és szenvedés, a fájdalom könnyei, éles, metsző sikítás...
Érezte, hogy az erő végigfolyik a tagjain. Valamiért... Egy taxi belsejében volt, de ugyanakkor...
Fenyőfák közeledtek felé és a tenger... Az egyetlen, amit ösztönösen tenni tudott, hogy a férfi tapogató, durva ujjai és a fájdalom közepette elméje minden falat felhúzott, amit tudott. Érezte, tompán, valahol egy másik világban, hogy az energia kékes-kristályos üvegfalként húzódik fel körülötte, egy fenyőfa derékbe törik, ahogy nekiszáguld... De sokkal élesebb és valóságosabb volt az, hogy oldalra dőlve néz ki a kocsi ablakán, házak, raktárépületek tetői mennek el fejjel lefelé fordulva, csak szürke, hideg ég nincs kiesve a helyéről, ami egyre világosabban és vakítva ragyogott a szemébe, míg...
... Éles, átható, fehér fény ragyogott felette és meztelen volt, mellei emelkedtek és süllyedtek, ahogy levegőért kapkodott a hirtelen ébredéstől, hideg levegőtől borzongott fel a bőre, minden kis szőrszála felágaskodott. Kemény, jéghideg gén bilincsek tartották helyén a tagjait és elméje pánikban kapaszkodott bármilyen erő után, de a cseppfolyós, égő kín ott folydogált minden tagjában, és éles, átható fájdalom szaggatta a fejét... Zöld labormaszkos férfiak és nők hajoltak fölé, majd amint az első szike a hasába vágott, metsző, sikítása csengően visszhangzott a csempézett falakról...


...
Cael fel és alá járt, idegesen tépve a haját. A kandallóban ropogott a tűz, amit Deborah rakott. A nő a kezébe nyomott egy pohár whisky-t és ő lehajtotta, majd folytatta a járkálást.
- Biztos, egészen biztos, hogy Tammy volt. Egészen biztos, hogy valaki elrabolta, mindent tökéletesen láttam magam körül.
Deborah és Cassie összenéztek. A két nő valahogy első pillanattól megtalálta a hangot.
Cassie felnézett.
Kayla, Eddie, Will, Cassie, Deborah, Harry és Jaime körös-körül ültek Cael tágas nappalijában. A három tengerészgyalogos éles kontrasztban volt a vörös zubbonyos mentősökkel - Caelnek még meg is fordult a fejében, hogy mennyire furcsa és szürreális, ahogy két világa ütközik. A múlt és a jelen. Két különböző csapatnyi bajtárs. Ám mindennek közepébe egy harmadik világ ékelődött, mint egy ragyogó csillag, ami minden mást maga köré hajlít és minden körülötte forog.
Egyvalaki, aki egy külön világ volt.
Tammy.
És Tammy bajban volt.
- Szóval ... - kezdte Ed, szeme jobbra-balra cikázott, ahogy megpróbálta felfogni a hallottakat. - Szóval... Tammy, ő... Mutáns. Te pedig...
- Varázsló vagyok, Ed. De nem ez a lényeg. - vetette oda Cael, a másikra se nézve, türelmetlenül.
A mentősök újra úgy néztek össze, mintha egy földönkívüli járkált, és beszélt volna a tágas, téglafalú, indusztriális nappali közepén.
A tengerészgyalogosok csak belekortyoltak a whisky-be.
Cael forgatta a szemét és sóhajtott. Megállt és csettintett, majd felnyitotta az ujjait. Egy fénygömb vibrálva-ragyogva, fehérlő csillagfénnyel szökkent fel tenyeréből, hártyáján lassan zengett a galaxis derengése. Csilingelve hullott ki Kayla kezéből a pohár.
- Doc. Ha Tammy képes volt üzenetet küldeni, akkor... Hogy és miért...
- Nem tudom. Nem tudom, Harry, lehet, hogy bedrogozták valahogy. Vagy...
... Újabb éles, metsző fájdalom következett, ujjak, amik lassan, kiélvezve és kutatóan simítottak végig meztelen bőrén, miközben a tű a karjába mart. Végigfutottak csípőjén... Combjain... Mellein...
"Az enyém leszel, cicus, ha végeztek veled a fehér köpenyesek."
Halk nevetés, majd rikoltó, mindent átszaggató üvöltés csendült a torkából...


Cael a földön feküdt összegörnyedve, mindenki fölé hajolt a nappali derengő homályában.
- Tammy?
- Mit láttál?
- Doc, Doc, jól vagy?

Cael felnézett és kettőt megragadott a felé tartott kezekből. Deorah-ra nézett. A nő elszánt arckifejezésén végigpillantva, hosszú másodpercekig nem szólt semmit, majd lassan vette be a levegőt és lassan fújta ki.
- Hozom a tartalék tárakat és fegyvereket.
- Deb, nem. Nem kockáztathatom, hogy...
- ... Doc, fogd be és menj a pincébe a fegyverekért.
Cael mély levegőt vett és körbenézett. Értetlen pillantások cserélődtek a többiek között, majd Cassie bársonyos hangja szólalt meg.
- Tudja. - mondta fakóan. - Látott újra valamit, érzett valamit és közben most már tudja, hogy hol van Tammy.
Mindenki felé fordult.
- Kanada. - mondta Cael egy pillanat után halkan, rekedt, de elhatározott hangon. - Ottawa közelében. Titkos bázis. Vörös, halálfejes polipok a falakon.
Eddie arca megnyúlt.
- Kanada?! Kanada! - mondta és körbenézett. - Hogy a francba jutunk el oda? Az nyolc óra kocsival!!
Cael megrökönyödve nézett a másikra.
- Te miről beszélsz?
- Hát hogy jutunk el oda??
- Ed... Ugye nem gondolod, hogy belerángatlak ebbe?
Kayla szólalt meg. Bájos, szőke hajjal keretezett arca szinte meggyulladt, ahogy felcsattant a hangja.
- Ugye nem képzeled, hogy nem megyünk veled mind?? Tammy bajban van, valószínűleg be van drogozva, sérült, ki a faszt tudsz jobbat, mint mentősöket???
Cael tanácstalanul nézett körbe.
Deborah bólintott, majd Harry-re s Jaime-re nézett.
Harry is bólintott.
- Aham... Akkor telefonálok a lovasságnak.

Tizennyolc mutáns és tizenkét Inhuman ült motorokon és a kocsikban mögöttük. A bárban megismert idegenek, akik Facebook-csoportjaikban, redditen, tumblr-ön, zárt online fórumokon a péntek esti katasztrófa kapcsán már mindenhol Tammy-t beszélték ki. A hatalmas erejű mutáns, aki mindenkit megmentett. Egy közülük. A szuperhuman szubkultúra új híressége.
Our Queen, nevezték egyszerűen a kommentek százai.
Csak néhány posztra volt szükség és masszív felhördülés következett, az internet szinte összetört. Több száz New York-it mutáns és Inhuman rohant volna Tammy megmentésére. Cael kezéből kicsúsztak a dolgok, amikor Harry felhívta Tammy barátait, majd az újonnan megismert mutáns haverokat. Lilah, a villámszóró lány továbbadta az információt, a harmadik ember már több csoportba küldte fel...
Kilenc órával később pedig a Jaime által vezetett furgon a csatába menő oszlop élén állt.
És Cael üveges szemekkel nézett ki a sötétségbe. A kanadai vadon zord, smaragd-fekete lombjai a lámpák hasító fényében suhantak el, míg Deb intésére lekapcsolták a fényeket.
Magas, sötét épületkomplexum terpeszkedett fel a csillagos eget kitakarva, az erdő fái között. Rácsos, szögesdrótos kapu állta el a behajtó utat és kevláros-sisakos katonák álltak meg a furgon előtt, intve, hogy megállni...
Jaime a gázba taposott és áthajtott rajtuk. Zizegve-csörömpölve szakadt át a kapu és ahogy kifarolt a furgon, további fékező kerekek halngjai hallatszottak mögülük.
Cael széles mozfulattal nyitotta fel a minibusz oldalát. Rohanó lépéseket hallott az épület felől közeledni...
Vállához emelte a gépkarabélyt és tüzet nyitott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Vas. Okt. 09, 2016 1:32 am

Zene

A várostól távol eső raktárhelyiség koszos épülete alatt húzódott meg az a titkos bázis, ahová az elkábított lányt vitték. Hiába próbálta használni az erejét, egyszerűen… képtelen volt rá. Kaparta torkát a szomjúság, mellé társult a kétségbeesés. Ujjainak rövid körmei úgy martak ágyának fémkarjaiba, mintha esélyük lett volna azt megkarcolni. A körmök ellentmondást nem tűrőn küzdöttek a fémmel, míg szét nem kezdtek válni a hússal. Az előbuggyanó rubintvörös vércseppek ragyogó fényességgel hullottak a föld felé, az ujjaiba hasító kín mégis szelíd szúrásként hatott ahhoz képest, amit ereiben érzett. Hosszú, szőke fürtjei csapzottan tapadtak fejére, tágra nyílt tekintete egyik ismeretlen alakról a másikra ugrott, próbálva felfeszíteni az acélajtót, mely tudatukat zárta el előle… Haszontalan.

Az ablakokon minimális mértékben szűrődött be a fény, minimális, hazug reménnyel kecsegtetve a lányt, hogy egyszer még látni fogja a ragyogó juharfák leveleit. Nagyot nyelt, kiszáradt nyelve fájdalmasan súrolta szájpadlását. Kábultan pillantott a felé siető zöld ruhás nővérre, próbálva takarni magát, annak ellenére, hogy karjait elszakíthatatlan fémbilincsek tartották fogva. Amikor tudatánál volt, ezerszer és még ezerszer próbálta használni képességét. Csupán bejutna valaki elméjébe, hogy az felnyissa bilincseit és kieressze a levegőre… Az ereibe juttatott méreg marta szervezetét, mintha milliónyi apró penge hasítaná szét újra és újra apró darabokká… A lány oldalra fordította fejét és látta megelevenedni maga előtt az árnyakat, gúnyos táncot járva előtte. Ha lehunyta szemeit, újra hallotta Cael dühös, elkeseredett hangját, de már nem tudta felidézni magában a szavakat, amiket a férfi mondott neki. Emlékezett a szégyenre, az öngyűlöletre, a kívánságra, hogy zuhanna rá az ég és emésztené el őt megállíthatatlan lángjaival. Ajkaiba harapott és próbált a kéjesen kutató kezek elől menekülni, amik elidőztek mezítelen bőrén. Testét kényszerítette, hogy szembeszálljanak a szíjakkal, amik az ágyhoz rögzítették, csupán néhány milliméternyi szabadságot adva neki. Belevágtak bőrébe, de nem törődött vele, annyira undorodott az ujjaktól, hogy tovább feszítette a kérlelhetetlent.

”Az enyém leszel, cicus, ha végeztek veled a fehér köpenyesek.”

- Inkább a halál.- Cserepes, szárazságtól felszakadó ajkai szinte köpték a szavakat, rekedt hangja undorral vegyes iszonyattal zendült fel elhalón. Mióta vagyok én itt? Tekintete tágra nyílt a felé suhanó kartól… Az ütés erejét már nem érezte meg, csupán a szájába folyó folyadék fémes, vassal teli ízét. Nyelt egyet és csöndben maradt. A helyiség klórral vegyült hipószaga hányingerrel töltötte el, közel sem volt olyan vonzó, mint a kórházi szoba illata, amiben elvegyült az aftershave és a fájón ismerős illat… Cael… Szemöldökét ráncolva nézte a már unalomig tanulmányozott plafont. Biztos volt benne, hogy az egykor barátságnak írmagja sem maradt és a mágus gyűlöli. Ha ez erős kifejezés lenne… Akkor… megveti. Ez a gondolat jobban kínozta, mint a húsába hasító szike, aminek nyomán a vér agresszívan tört a külvilág felé és végigfolyt Tammy hasfalán. A sikítás, amit visszavertek a falak idegennek hatottak számára, mintha nem is belőle szakadt volna ki. Érezte a testébe hatoló kutató ujjakat, amint szétfeszítik a kis csepleszt, hogy utat törjenek és mintát vegyenek egy újabb belső szervéből. Ívben feszült meg a teste, a mellette álló fehér maszkos, zöld ruhás férfi leszorította. Villant a fecskendő, benne a jól ismert, ezüstös folyadékkal. Rángatózott, bár nem akarattal, amikor a tű sokadára juttatta szervezetébe a mérget. Hangja visszhangzott a falakról, amikor érzéstelenítés nélkül nyitottak rajta újabb rést. Mélyre hatoló ujjak, fertőtlenítő hányingerkeltő szaga, a szikén villanó fény…  A petri csésze, amibe a kivágott szövetet helyezték. Gyors, kapkodó mozdulatokkal állították el a vérzést és a lány elkapott egy pillantást. Vörös, félhosszú tincsek lapultak a sapka alatt, végtelen részvétet sugározva a lány felé.  

Órákkal később gyengéd kezek simítottak rajta végig vizes szivaccsal, enyhe szappanillatot érzett. Ólomnehéznek bizonyuló szemhéjit felnyitotta és újra a vörös tincseket látta megcsillanni a lámpa fényében, mélyre szívta a dohos, hipó szagú levegőt. Megnedvesítette nyelve hegyével ajkait és furcsa érzés kerítette hatalmába. Lepillantott és megdöbbenve látta, egy fekete short és sportmelltartó van rajta. Kérdő tekintetét látva az őt alvadt vértől tisztítgató nő elsuttogta, hogy nem bírta tovább nézni a mezítelenségét. Tammynek kedve lett volna egy sötét, mély, szarkasztikus kacajhoz. Ez minden, ami zavar téged? Valóban? Élettelen, üres tekintettel bámult maga elé. Úgy volt képes elviselni a csontjait kaparászó eszközök kegyetlen erejét, hogy felidézte a végtelenül mély, ragyogó tekintetet. Az óvatos, törődő, gyengéd érintést alkarján, amivel a doktor kereste az áruló jeleket. A heves, szinte kétségbeesett mozdulatot, amivel akkor még hosszú, szőke fürtjeibe túrt és tarkójánál megragadva húzta ölelésbe. Sötét, kilátástalan jövő rémképei elevenedtek meg. Hörgő, eltaszító nyöszörgés szakadt fel belőle, amikor egy ollóval még rövidebbre vágták tincseit. Levegőért kapkodva nézett körbe, majd újra hatalmába kerítse a feketeség. Azt nem vette észre, hogy a napokkal ezelőtt nyitott sebnek már nincs nyoma hófehér bőrén. Újra és újra felnyitották, kíméletlen ujjak kotorásztak a belsejében és a lány mellkasában raboskodó szörnyeteg egyre nagyobb erőre kapva követelte, hogy tombolhasson. Vérben akart fürödni, belekben tapicskolni és végignézni, ahogyan bántalmazóiból elszivárog az élet utolsó szikrája is.

Hasogató fejfájás térítette magához, szemei égtek. Minden levegővétel kihívásnak, teljesíthetetlen feladatnak bizonyult. Elszívtak belőle mindent és Tammy egy üres buroknak érezte magát. Ha kívánhatott volna, megállítja a lakásból kirohanó, dühös alakot. Akkor nem ült volna be a taxiba. Akkor nem veszítette volna el a világát valósághoz kötő gravitációt. Akkor talán ketten egy kávézóban ülnének egy kávé fölött átbeszélve az emlékeiket.
Összerándult a durva mozdulatra, amivel jobbját kitépték a bilincsből. Cael... Távoli volt. Egy világ, egy emlék, egy képzet, ami nem is biztos, hogy valós. Sejtjei vágytak a megváltásra, az erőre, ami benne szunnyadt. Mégis... Az az elsötétülő, hideg, gyilkos pillantás, ami felrémlett benne visszatartotta. Vagy talán az a különös ötvözetből készült bilincs, ami csuklóin feszült. Úgy érezte, apránként szívja el belőle az erőt, ami eddig mindig ott forrongott benne, ezúttal éppen, hogy csak pislákolt.

Annyi, de annyi mindent máshogyan kellett volna csinálnom...
Ha nem menekülök el, hanem szembenézek vele, nem szakítom el a köteléket, ami a legjobb barátomhoz fűzött.
Apránként talán Ann néni is képes lett volna... megszokni, hogy a nevelt lánya micsoda.
Talán sosem figyel fel rám a H.Y.D.R.A. és nem kerülök ide, Kanadába.


Mély levegőt vett és lehunyta szemeit, nem csupán testét viselték meg az átéltek- bár valamiért gyorsabban gyógyult-, szellemileg teljesen kimerültnek érezte magát. A fáradtság lassan hömpölygő ködként ereszkedett rá és fonta körbe. Az épületben felhangzó sziréna hangjára kinyíltak szemei. Az átlátszó üveggel berakott ajtó elé több fegyveres őr állt, a folyosóról kiáltások szűrődtek be a szobába, jellegüket nem tudta felfogni, agya helyén mintha izzó parázs lett volna. Torkát megköszörülve próbált feljebb ülni, de a karjába kötött infúzió, a hasfalába szúrt tűk és a csuklóit leszorító bilincs megakadályozták benne. Türelmetlen pillantással nézte rabsága jelképeit, fejét hátrahajtva folytatta a plafon bámulását- és ezredjére is elhatározta, elveit félre fogja tenni ha lesz rá módja és fel fogja kutatni a szervezet minden tagját, hogy saját kezével ölje meg őket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Vas. Okt. 09, 2016 8:22 pm

Zene
Cael felnyitotta a furgont. Lépésétől porfelhő kavarodott, halkan ropogott a bőrkabát, ahogy vállának támasztotta a gépkarabélyt....
Az m4a1 erős, határozott, ismételt visszarúgását háta gyakorlottan tartotta, ahogy feldübörgött a fegyver és a torkolattűz aranyló, villás fényben ragyogott fel. A férfi határozott lépésekben haladt előre, mögötte kiáltások és lábdobogás hallatszottak. Egy őrtoronyból lövések villanásai tűntek fel, ám Deborah fegyverének hangjától elhallgatott a távoli puskadurrogás, egy árny bukott ki a torony mellvédjén és zuhant lefelé...

- Jesus Doc, take cover!
A felnyíló dupla szárnyas ajtók mögött lézerirányzékos fegyverekkel tűntek fel a kommandósok, fekete kevlárjuk fölött sötét maszk és vöröslő intra-szemöveg, mellkasukon a vörös, halálfejes polip-embléma látszott. Cael bal karjának söprő intésére az energiaburok kék-fehér-kristály derengésben nyílt ki, és a hangtompítós mp5 géppisztolyok ropogásával egy időben halk, csilingelő hangokal álltak meg az aranyló .38-as golyók a mágia pulzáló hártyáján. Cael csak csettintett és a golyók felgyorsulva röppentek vissza, vér fröccsent, kiáltások hangzottak...
Egy embertelen méretű gorilla előzte meg a támadó foörmációjukat és átlendülve a mutánsok első során, öklein és rövid lábain vágtatott az épület sarkán túlról érkező erősítés közé. Csataüvöltése vérfagyasztó erővel robbant az éjszakába, öklei alatt csontok roppantak...
Fegyverek fordultak felé, de villámok pattantak Lilah ujjai közül, lilás-kékes földöntúli fényekbe borítva a kanadai vadon susorgó juharleveleit és az emberek arcait.
Lézer-irányzékok érkeztek a magasból, ahogy az őrző robotdrónok mini gunshipekként nyitottak tüzet, megpróbálva feltartani a támadókat...
Az első búgva zuhant bele a másodikba, a harmadik csak felrobbant, a negyediket robajló villámcsapás érte...
Cael a katonák közé ért. Egy kompakt katonai kést tartó kéz akadt meg a pajzson, ő pedig csak tussal vágott a férfi bordái közé, majd megfordult, és...
Durr, durr, durr.
A földre csúszó férfi szemébe nézett és homlokára emelte a fegyvert.
Meghúzta a ravaszt még egyszer.
Durr.
Majd még egyszer.
Durr.
Fordult a még küzdők felé. Az energiapjazson áterőltetett ujjak a gépkarabélyra bilincselődtek, egy másik, erős, vöröslő vállappal ellátott, páncél fedte kéz nagy nehezen keresztülnyomakodott a vibráló nergián és bal karjába kapaszkodott... Egy nő próbálta fegyverét áterőszakolni a varázslat burkán...
Cael csak hideg, gyilkos pillantással nézett fel és kegyetlen pragmatikus precizitás vezette minden mozdulatát, ahogy elengedte a gépkarabély markolatát. Övéhez siklott a keze és előhúzta az oldalfegyvert. Széles ívben fordult körbe.
Bamm, bamm, bamm, bamm, bamm, bamm.
Testek zuhantak össze. Emberek vergődtek, hörögtek, a nő száján habzó vér jelent meg és futott le mély, sötét-bordó csíkban az arcán...
A férfi lenézett a szemébe és homlokon lőtte.
Megfordult és minden vergődő testbe belelőtt még egy golyót.
Felnézett. Vádliig állt a halottakban. Deborah-ék csak ekkor érték utol.
- Doc...
Cael átlépett egy testet. Az utolsó HYDRA kommandós hosszú, mély vérfoltott húzva magával, törött gerinccel próbálta tovább húzni magát a karjain, kétségbeesetten...
Cael odaért mellé és egy rúgással a hátára fordította. Leguggolt a férfihoz.
Felemelte a telefonját. Ujjaitól vér kenődött a világító kijelzőre. Tammy mosolygó képe látszott a képernyőn, ahogy majdnem a férfi arcába tolta azt.
- Tammy Phyllis. Hol van?
A színtiszta pánik a szemekben elkerekedett a pupillákkal együtt.
A katona csak nyelt egyet.
- HOL VAN???!!!
Cael hangja ércesen zengett, ahogy teljes tüdőből ordított bele a kommandós arcába, nyakán és halántékán kidagadtak az erek, elnyúló ajkaiból nyál fröcsögött az indulattól.
- H....H-h-h.... Hail... Hydr...
Cael ujjai megtalálták a férfi tarkóját és állkapcsát, mielőtt befejezhette volna a mondatot és egy hátborzongató roppanással törte el a nyakát. Természetellenesen kifordult fejjel omlott össze a katona.
A doktor átlépett a testén és a vöröslő lámpáktól szürreális fényekbe festett, derengésben épp csak kivehető folyosón elindult a komplexum mélye felé.
Deb, Harry és Jaime alig tudták tartani vele a lépést, a kereszteződésekben fedezni.
A mentősök pár méterre követték őket, arcukon a riadalom és a bátorság egyenlő keverékével, karukban elsősegély-csomagot, morfium-ampullákat, felszerelést cipelve.
A következő forduló után félig leszakadt neon villogott sérülten, a plafonból kitépett kábelek táncoltak fejmagasságban, pattogó szikrákat vetve a sötétben, a kitágult pupillájú, megtört holttestek felett. Egy roppant oroszlán karmainak nyoma tépte fel a a kárpitot a falon, a szőnyeg süppedőssé vált a kiontott vértől, a megroggyant italautomata szikrázott a bele zuhant test súlya alatt, letépett testrészek foltozták a talajt...
Cael csak körbenézett, keresve a továbbvezető utat, hideg, gyilkos düh és mélyen izzó harag keveredett az arcán. A kereszteződésből nyíló egyik folyosón katonák fordultak be, fegyverek emelkedtek feléjük...
Egy gigászi, barna, szőrös kar úszott be és derékba törte az elsőt. Az ezüsthátú gorilla úgy gázolt át rajtuk, mintha csak rongybábuk lennének. Sikítás, üvöltés és hörgés csattant a falak között. A doktor oda sem nézett, csak gyűlöletben és mélyen kavargó kétségbeeséssel oldott aggodalomban forgó szemekkel nézte a táblákat, majd a laborok felé fordult.

Tammy üvegfalú kalitkája egy nagyobb csarnokban volt. A katonák, akik a megerősített üvegajtó előtt álltak, idegesen pillantottak egymásra. Odabent az egyik laborköpenyes épp kitépte a lány karját a bilincsekből, hogy szállításra készítse fel a kísérleti alanyt, a levágott, szőke hajú, megkínzott, álló helyzetben felfüggesztett omega mutánst, amikor...
Az egyik katona feje vérzivatarban robbant fel. A másik üvöltve nyúlt fegyveréért.
A tudós káromkodva kapkodott odabent, levert egy tálcát, ledobta az ezüstszínű méreggel megtöltött injekciós tűt és a polcon pihenő oldalfegyverért nyúlt, reszkető kezekkel emelve fel...
A második katona velőtrázó sikoltást hallatott, ahogy egy égető fénysugár csapódott a mellkasába, az üvegnek szegezve a testét. Kapart, üvöltött, hörögve sikoltott tovább.... Majd hangjai fokozatosan halkultak... Háta felfénylett és csonton-húson át égte magát a dübörgő sugár, ahogy a mágia csillag-forróságúra hevített ereje előtt engedett az élő szövet, majd...
Átható, ropogó csilingeléssel robbant be az üvegfal és zhant át rajta a megszenesedett, kettévált, füstölgő test.

A tudós felemelte a fegyverét remegő karjaival, ahogy a varázsló égő szemekkel, kócos baránásszőke hajjal és felemelt ballal átlépett a berobbant üvegajtó maradékán át. A pisztoly elsült, majd elsült még egyszer... Halk, csobbanó hangokkal álltak meg a membránban a golyók...
Dr. Cael Rodd intésére az összes golyó visszaröppent, és vér fröccsent, ahogy a tudós testébe csapódtak.
A fehér köpenyen vérfoltok terjengtek, ahogy a kopaszodó férfi megtántorodott. Felemelt egy szikét, egyet a sok közül, amik a lány testében jártak... Megpróbálta a közeledő varázsló felé lendíteni...
D.r Rodd csak megfogta a karját. Majd fordított egyet a sajátján.
A tudós áthatóan üvöltött fájdalmában, ahogy csuklója kitört. Majd üvöltése csak fokozódott, ahogy egy újabb, íves fordulattól ropanva szakadt el és fordult visszafele a könyöke. Majd felkarja hangos reccsenéssel tört el, majd válla ugrott ki a helyéből...
Majd saját, körkörös ívben visszafordított karja egyre közelgett arcához és az üvöltés sikításba fordult. Cael megkeményedő arcára vér fröccsent, ahogy a férfi szemébe tolta a szikét, majd tenyérrel nyomta beljebb.
Az elzuhanó testen csak átlépett és...

Intésére a bilincsek egyszerre felpattantak. A lány előre zuhant, de Cael köröző karjainak parancsára ragyogó fény jelent meg Tammy körül, amik megfogták puha, meleg öleléssel...
Ahogy lassan, lágyan engedték le a lányt a férfi karjaiba, a ragyogó fények szép lassan vastag, fehér, halványan derengő ruhákká változtak, amik puha, selymes melegséggel vették körbe a megviselt testet. Cael karjai körbeértek a lány körül és a férfi lassan, nagyon lassan ereszkedett a térdére...

Cael ott térdelt a sebesült, megkínzott Tammy-t tartva a karjaiban, mélyen nézve a lány szemébe, majd érezte, hogy a forróság elönti az arcát. Érezte, hogy mélyről, kínzó hevességgel fakad fel és... Aznap este... Az áldozatainak vérétől pettyezett arccal... Könyékig vöröslő vérben áztatott karokkal... Embernek érezte magát és nem csak egy gyilkoló varázsló gépnek.
Lassan előre hajolt és homloka a lány homlokához ért.
- Ez... Ez az én hibám. Ez... Nem kellett volna... Ha nem hagylak ott... Nem voltam ott és...
Felettük heves villogással csattogtak a szikrák. A varázsló szerető gyengédséggel borult a fehérlő, varázs-ruhákba bgyolált mutáns lány fölé és a tengerészgyalogosok villogó torkolattüzei belekaptak a kristály-üvegszilánkok záporától nehéz levegőbe, a romok felett átlendülő HYDRA-kommandósok vért fröcskölve zuhantak el, villámok robajló-repesztő hangja zúgott, és...
A férfi körül újra kéklő-fehér ragyogással emelkedett fel az energiaburok kettejük körül és a csata hangjai távoli, folytott morajlássá váltak.
- Soha, soha senki nem bánthat téged, csak a holttestemen át - mondta az erőtlen lánynak halk, zaklatott hangon a férfi.
És szemhéjai lecsukódtak, és szemei mögött ott égett az egész galaxis fájó haraggal...

A mágia cseppről cseppre zúdult át Tammy bőrén, robajló csatában égetve szét a mérget vénáról vénára, csontról csontra, izomról izomra. Cael arca eltorzult az erőfeszítéstől, és ereje szinte dübörgött, ahogy teljes megfeszítéssel pumpálta a cseppfolyós varázslatot ujjai közül.
A hullámok két oldalról elérték a lány gerincét, orgazmikus, forró hullámként égetve semmivé a mérget, majd továbbterjedtek csigolyáról csigolyára, Tammy koponyája és csípője felé. Szövetek ugrottak össze, sebek forrtak be, és amikor az idegrendszerbe ért a hullám, axonvégekről foszlott le az ezüstös halál, darabokra tört az idegméreg bonyolult láncolata, rabháló béklyói hullottak le a gondolatokról és az érzésekről...
Amikor az utolsó csepp méreg is megsemmisült, Cael torkából kiszakadt egy mély, fájdalmas sóhaj. Gyöngyöző izzadság futott le a halántékán és leengedte a padlóra a lányt, hogy térdeire támaszkodhasson, ahogy zihál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 12:02 am

A levegővétel fájdalmasan hasította végig légcsövén, köhögésre késztetve. Az orvos, tudós… szörnyeteg, aki bilincseit tépve szét futó pillantásra méltatta. A rövid, szőke fürtökön aranylón siklott végig a fel-fellobbanó lámpa fénye. Az áramkimaradások mocskos káromkodásra késztették a férfit, akinek szavait eddig nem i lehetett hallani. Tammy el sem kezdett könyörögni, valami furcsa dac megakadályozta, hogy szólásra nyissa a száját. Ki akarta bírni. Elég erős akart lenni, azt a hitet dédelgette magában, hogy ha ezzel képes lesz szembenézni, erősebbé válik. Alsó ajkába harapva szorította ökölbe jobbját és engedte ki, zsongva pezsgett fel az életerő. Zsibbadtak a vékony, arányos ujjak és a kék, élettelen tekintetbe illékony határozottság költözött. Pontosan akkor nézett az üvegfalakon át az egyik őrre, amikor annak feje elvörösödött, erek dagadtak ki rajta és szétrobbant. Az agyvelő és vér beterítette az ablakokat, a mellette álló társát, akinek testét másodpercek múlva izzó fényrúd nyársalta fel. A lány bőre libabőrös lett, amikor fülét a szigetelt falakon keresztül is megütötte a halálsikoly. Homályosodott a látása és megrázta a fejét, kiszabadított karjával szemeit dörzsölve. Itt az esély, amiért könyörgött magában, résen kell lennie.

A kelleténél jobban lapult hozzá a hűvös fémszerkezetű ágyhoz, amikor az üveg berobbant és nem messze az asztaltól, melyen kínzásának eszközei hevertek, a földre hullott az égett hús gyomorforgató szagát árasztó kettészaggatott test. Iszonyodva bámulta a testet, retinájába beleégett a látvány. A pánik lassan tört felszínre benne, elsöpörve a kábultságot és szívverését a fülében hallotta dübögni. A tudós felemelte a fecskendőt, a lány arcán páni félelem helyett fáradt, reményvesztett kifejezés terült szét. A szemeit lehunyta és a várt égető, maró szilánkok nem érkeztek. Értetlenül emelte fel a fejét, hogy az a kevés szín is kifusson az arcából, ami eddig élőnek hitette.

Cael.

Ott állt színtiszta energiából maga köré vont pajzsa mögött és intésére a felé kilőtt golyók a tudós testébe fúródtak. Kiszorult a levegő a tüdejéből és homlokát ráncolva erőltette kiszipolyozott agyát gondolkodásra. Hogyan kerülhetett ő ide pontosan akkor, amikor már feladni készült a küzdelmet? Nem tudott volna megszólalni- próbált, de nyelve nehezen forgott és meg-megakadt, értelmetlenné változtatva mindazt, amit kérdezni akart. A bilincsek engedelmesen hajoltak meg a mágus akarata előtt és pattantak szét, lefelé zuhanó testét valami meleg fogta fel és az elméje előtt derengő homály ellenére is érezte, hogy testét meleg ruhadarabok fedik be. Torkát köszörülve küzdött hangja előcsalogatásáért, ami valószínűtlenül rekedt és érdes volt- a sikoltások megviselték és edzették. A köré fonódó két kar közel sem volt olyan erőszakos és durva, mint azok, amik kéretlenül, undort kiváltva matattak a testén. Összerázkódott az ölelésben és lehunyta a szemeit.
- Nem a te hibád.- Halkan, távolian és idegenül csengtek szavai, amiket csupán azért nem nyomott el a körülöttük zajló véres küzdelem, mert Cael maguk köré vont még egy burkot. Felsóhajtott, ahogyan a férfi homloka az övét érte és mélyet lélegzett a sajátos illatból, amire már nem is emlékezett. Azt sem tudta, valóság volt-e az, ami jelen pillanatban történt. A látomások, a tévképzetek, amik gyötörték…
- De… Hogyan kerültél ide és… - Cael megviselt hangja félbeszakította, Tammy ólomnehéznek bizonyuló szemhéja mögül hallatott tiltakozó hangot, mielőtt megérezte volna az orvosból érkező elsöprő energiát. Mint az átfagyott testnek a meleg víz érintése, apránként oldotta a testében úrrá lett káoszt, kínt és görcsöt a varázslat. Tüdejét ne szorították össze vasmarkok többé, mély levegőt vett és homlokához ért. Érezte az éledező erőt magában, de ahelyett, hogy használta volna, tekintetét Cael arcára függesztette és tétova ujjakkal ért hozzá, végigsimítva a beesett arcon. A megkönnyebbült sóhaj remegőn szakadt fel belőle, elhaló hangja haélk suttogásnak hatott.
- Tényleg… itt vagy.- Térdein támaszkodott és visszahúzta a kezét, óvatosan mozgatta ujjait, próbálva, képes-e őket használni. Nem akart elsiklani a nyilvánvaló tény fölött, hogy a helyiségben bosszúálló démonként tomboló férfi miatta van itt és azért szennyezte be a kezeit vérrel, mások életének kioltásával, hogy őt kiszabadítsa. A hála mellett körvonalazódni kezdett benne valami gyengéd érzés, aminek helyét átvette a harag és sötét pillantással nézett a teremben heverő holttestekre. Végignézett a rajta lévő fehér ruhán és értetlenül bambult a férfi arcába. Mégis mi mindenre lehet képes még? Egyre erősebb hullámokban öntötte el a mélyről jövő vegyes érzéslöket, amikor megpróbált felállni és hátrébb lépett egyet, fülét ismerős hang ütötte meg. Földhöz szögezve állt és nézte a fegyvert ragadó alakot, aki az üres percekben, mikor elkerülték a figyelő tekintetek, belopózott a cellájába és…
Tammy tekintetében ezúttal nem a kék lángok lobbantak fel. A pupillái kitágultak, íriszei és a szem teljesen feketévé vált, végtelen űrt mutatva a külvilág felé. Arca megkeményedett és a belőle felszabaduló energia kirobbantotta azt a kevés üveget is helyéről, ami eddig érintetlen volt. Jobbját felemelte és a férfi teste elkezdett felé csúszni. Nem engedte moccanni a nővérruhás alakot, rezzenéstelen arccal nézte a tekintetet, amiben kéj helyett ezúttal félelem csillant.
- Szia, cicus.- Tammy nem bírta megállni, hogy a férfi többet mondjon. A fegyvert tartó kéz lassan, nagyon lassan megindult- a mozdulaton látszott, hogy küzd saját maga ellen, de teljesen hiába. A revolver csöve a nyitott szájba csúszott és a lány ökölbe szorította kezeit, a dörrenés pedig visszaverődött a falakról. De ennyi nem volt neki elég, míg leengedte feltartott kezét, a testeket lángnyelvek ölelték körbe és magasra csaptak. Megtörölte arcát és eltüntette a kéretlen könnycseppeket, majd hátrapillantott Caelre.
- Azok a minták… amiket tőlem vettek… Felhasználhatják arra, hogy a katonáikat… Fel kell égetnem mindent.- Hangja egyszerre volt az övé és hallatszott benne egy második csengés, egy sokkal teltebb és kegyetlenebb hang. Körülötte kavargott a levegő, Tammy karjain, lábain, testének teljes részén lángok lobbantak fel és lehajtotta a fejét. Mély levegőt vett és vetett egy fáradt, kimerült pillantást a fényre, kitartásának egyetlen okára. - Cael... Vigyázz midenkire, de legfőképpen... magadra.- Lassan indult meg kifelé a helyiségből, ahová napokkal ezelőtt cipelték. Jobbját végighúzta a falakon, a felé érkező lövedékeket akaratával fordította vissza és a holttesteket, melyek mellett elhaladt, kósza pillantással gyújtotta fel. Aztán... egy szőke, rövid hajú, vörös kabátos nő felé érkező kardot látott suhanni. Tekintete szinte lángokat vetett, mire a kard használója ellen fordult. A nő szemeibe nézve pedig nem ütközött akadályba, a rémület és az adrenalin szinte hívogatták, hogy tekintsen be tudata mélyére, ahol látott emlékképeket- talán ő maga kutatta őket- a csók látványától fájdalmas szúrást érzett mellkasában, fejét elfordítva ment tovább és toppant meg.
Számára érthetetlen volt az a rengeteg mutáns és inhuman, akik félelmet nem ismerve törtek előre a katonák között és mészárolták le őket. Látta elrohanni mellette a tengerészgyalogosokat és torkában dobogó szívvel kereste az ellent, hogy előre nyomakodva tűzbe borítsa mindet és mindent. Az energia, ami belőle áradt szinte kézzel fogható módon meggátolta, hogy a közelébe férkőzzön bárki is, ellentmondást nem tűrőn taszítva hátra az elszánt próbálkozót. Az utolsó csepp önkontrollját akkor veszítette el, amikor a felbukkanó varázslóra fegyvert emeltek, míg az egy másik H.Y.D.R.A. őrrel viaskodott. A Cael mögött álló férfi testéből lángnyelvek csaptak fel és az égett, kesernyés szag betöltötte a termet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 10:29 am

Cael a térdén zihált, ahogy a lányt nézte. Nagy, sötét szemei némán figyelték, ahogy Tammy felállt, és ő arcát felfelé fordította, ahogy követte a másik mozdulatait. Pillantásában fájdalom, megbánás és... Csodálat tükröződött. Jobbja tétován emelkedett fel, hogy a lány kezéért nyúljon... De Tammy már nem látta őt, a holttestekre fordultak a szemei, ujjai végigszántották a falat és elhaladtak Cael keze mellett. A férfi csak bólintott Tammy utasítására, gyorsan összeszedve magát.
A testéből kifolyt, nyers mágia mennyisége úgy hagyta füstölgő-sajgó mederként a sejtjeit, mint az elvonuló tűzvihar utáni mezőt és ő parancsolva tagjainak, megfeszítette izmait, hogy felkeljen...
És ahogy féltő, szerető, dühös, vágyódó pillantása a lány után fordult...
... Úgy fordult az a másik pillantás ő felé...

...
Ott volt. Egész végig ott volt, ahogy Cael gyilkolt, és tört, és haladt előre. Ahogy haragvó elméje tépte magával a csillagok erejét, úgy a valóság hártyájának másik oldaláról fordult felé az a mély szempár, tűnődő érdeklődéssel nézve rá. És amikor hatalmától kettévált a katona teste és sikoltva esett össze a tudós, amikor ereje végigperzselte Tammy testében a mérget, akkor az a pillantás elkezdte felserken figyelemmel követni őt.
Most pedig Tammy pusztított, és a tekintet, ami egy forró leheletként cirkált Cael nyakszirtjén, szinte végigsimította a bőrét. Tammy egy intéssel fordította meg a Kayla felé lesújtó kardot és Cael vértől csuszamlós ujjai megtalálták a gépkarabély markolatát. Alig hallotta a tompa kattanást és a fémes hangokat, ahogy kioldott a fegyverben a tár és egy másodikat tolt be a helyére, majd felhúzta a kakast. Az m4a1 torkolattüze a szemei előtt némán fénylett fel, lalssult az idő és ólomnehéz testekként mozogtak az emberek. A saját szívverésének haragosan robajló hangja visszhangzott a fülében, ahogy az a két kar a nyaka köré fonódott és a világ megdőlt. Cael ökölbe szoruló ujjaiból vibrálva harsant a mágia és vakító, fehér villanással hagyta el az erő a testét, lerobbantva a hátáról a támadó férfit.

Tammy távolabb került, ahogy magas, sudár alakja körül meghajlott a tér és idő, ahogy testek gyúltak lángra és emberi életek szakadtak meg körülötte. Olyan volt a tomboló energia viharának közepén, mint egy haragvó, pusztító angyal. Cael elkerekedett pupillájú szemei látták a valóság szövetét gyűrődni, ahogy a lány testéből kifutó energiaszálak harsogó fényességgel hordozták az energiát, a lángok úgy vették körbe alakját, mint valami csodaszép, elszabadult démonnak és Cael tudta, hogy ha ez a lány maga a pokol királynője, aki rombolva gyalogol végig a világon a mennyek felé, akkor ő követni fogja tűzön és fagyon át.

A fegyver felfénylett, lövedékek röppentek a közeledő kommandós nőbe, a maszk mögött felcsengő női sikítás nem érte el a fülét. Ívben lendült a karja, és a Deborah vállába kést szúró férfi halántéka felé repült a puskatus, és a reccsenő csont csak halk, távoli hangként érte el a mágus tudatát.
Kommandósok választották el Tammy-től, és ő tudta, hogy kevés lesz már az ereje átvágni magát rajtuk... A vérében az adrenalin és a tesztoszteron színtiszta, lángoló érzelmekkel keveredve hordozta az erőt, hogy izmai megfeszülve lökjék neki a következő ellenségnek és égett fehérje szaga csapta meg az orrát, ahogy lángba borult a mögé kerülő férfi...
Tammy pillantása ragyogott, miközben felé nézett, angyali arcán világon túli pusztítani vágyás látszott és gyönyörű volt. Cael nem akart mást, csak utolérni a lányt, de ereje nem volt rá elég... Elméje dühös kétségbeeséssel kaparta az univerzum membránját még egy kis energia után...
És az a pillantás valahonnan a valóságon túlról végig őt figyelte.

Yes, my child. Hold on to your anger, your hatred, your rage and your love and let them carry you through these bodies like a crimson wave of life and death.

A selymesen csengő, alt női hang vonzó, szinte erotikus erőszakkal simította végig a bőrét. Eddig csak a dübörgő emberi érzések kavarogtak az épületben, a félelem, a harag, a vak düh, a halál, a vágy. Kayla elméjében vibrált a pillanat arról az estéről a csókkal, miközben Caelt nézte, aki pedig Tammy után bámult. Deborah egy hasfalba szúrta a vállából kitépett kést és szintén Tammy után fordult a szeme, és egy kép úszott be az elméjébe, Tammy combjai az ő csípője köré fonódnak, meztelen melleik összeérnek az ágyon, Deborah sötét haja Tammy nyakára borul... Harry fejében a családja arcai, Jaime fejében az a motoros mutáns lány utáni vágy és aggodalom kavargott, és mindezt Cael nem látta. De érezte azt az elmét, ami úgy robbant be a valóságba forró, nem-emberi vágyódásával és haragjával és szenvedélyével, hogy szinte meghajlott körülötte a tér. Ha Tammy mentális szeme Cael felé nézett, akkor egy tűzben és olvadt csillagfényben kirajzolódó női alakot pillanthatott meg egy töredék másodpercre a férfi mögött, kinyújtott karja Cael vállához ér...

Just ask me, my child.
Just let me in.
Just open your world and open your mind and let my love fill your veins with liquid fire.


Cael nyakszirtjén és tarkóján felágaskodott a szőr. Küzdeni akart, átvágni magát az előtte összezáródó karokon, a gépkarabély már rég kihullott a kezéből, ujjai megtalálták az oldalfegyvert és jobbra is, balra is egy-egy lövés elég volt, hogy eldőljön a két támadó, ő pedig hosszú lábait megfeszítve rohanjon...

A magas, fémesen zümmögő, félelmetes robotok úgy tűntek elő, mint a halál kibernetikus lovasai. Több irányból közelítették meg a Tammyt, átgázolva testeken és romokon. Hatalmas mellkasuk, amiben elektromos motorok zizegtek, fém-kevlár-polimer páncélba volt borítva, a polipcsápos, vörös halálfej mellett sorszámok voltak felfestve fehéren. Karjaik emelkedtek, hogy a .88 milliméteres, automata gépfegyverek a mutáns felé szegeződjenek, a tárak forogni kezdtek és....

A Cael torkából elemi erővel felszakadó üvöltés kétségbeesett tiltakozásként harsant, élesen metszve keresztül mindenen. A férfi tüdejéből kiszorult a levegő, és tudata megragadta a valóság szövetét...

Just let me in, child

Elméje feltépte az univerzum membránját. Egy apró kis repedés futott rajta végig és az éteri nevetés emberi fülnek hallhatatlanul csengett fel, majd testtelen, vöröslően erotikus démoni ajkak közül szakadt fel a sóhaj. Csak egy szellő, de Cael minden artériája ugorva tágult meg, hogy a robajló csillagfény, mint valami eksztatikus, forrongó drog áradjon végig a szervezetén. Meguggró ereje még mindig messze sem ragyogott úgy, mint Tammy orkánként dübörgő hatalma, de a testek lángokat vetve robbantak le róla, és a férfi lábai megtalálták a talajt. Akkor érte el a lányt, amikor felfénylettek a torkolattüzek, és vállai Tammy vállának csapódtak. Cael a lány hátának vetette a hátát és intésére kinyílt a pajzs, kéklő kristály-üvegében pedig eddig nem látott, halvány, vörös szálak futottak szinte észrevétlenül... A záporozó golyók csengő-csilingelő hanggal álltak meg a kettejük köré nyílt energiagömbben.
Tammy érezhette Cael meleg, izzadt hátát az övének feszülni. Érezhette a vöröslő cseppekkel vegyülő energiát robogni a férfi testében. És láthatta a megnyíló tudatban önmaga tükörképét, Cael öntudatlan gondolatait, ahogy látja ujjait Tammy hajába túrni, ajkait vadul tapadni a lány ajkaira, jobbja végigszalad a hátán és erősen fogja meg a lány fenekét, felemeli és a falnak szegezi Tammyt, csípője a lányénak feszül, arca a szőke hajba borul, majd Tammy nyakába, majd apró rezdülésekkel halad végig a kulcscsontján Cael orra és ajkai fedetlen mellkasán haladnak lefelé...
Harag, kétségbeesés, féltés, pulzáló vágy és valami forró érzés, ami szinte felrobbant a lány közelségétől...
A golyók pedig nyári jégzáporként pattogtak a mágia membránján körülöttük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 1:26 pm

Sosem érezte még ennyire élesen és tisztán a képességét, amit egyrészt a genetikának, másrészt apja kísérleteinek köszönhetett. Az egész világegyetem apró molekulákból állt és koromfekete, sötét űrhöz hasonlatos szemeivel látta az egymásba kapaszkodó kötéseket, hogyan alkotnak érző, lélegző egészet. Mintha érezte volna a  körülötte kavargó indulat apró egységeit, fejét lassan mozdítva próbált ellenállni annak, hogy belessen a hívogató, védelem nélküli fejekbe. Miközben szemei mozgására életek hullottak a porba, egyedül az visszahangzott benne, hogy Cael miatta szennyezte be a kezét vérrel.
Az a Cael, aki gyermekkorától életeket akart menteni, akinek feltett szándéka volt csupán segíteni másokon… Felrémlett benne, hogy milyen gyengéd törődéssel viseltetett a legapróbb élőlény iránt is és a harag újult erővel lobbant fel benne. Leginkább, önmaga iránt. Ott volt az értetlenség is: a szavak már nem voltak meg emlékeiben, de tudta, hogy Cael elküldte magától, így még mindig nehezére esett felfogni, hogy itt van, nem messze tőle, térdig gázolva a szétszaggatott testekben. Karjait belepte a vér, az arca pedig… üres volt. Nem gondolkozva ragadta magához az első fegyvert és ujjai bizonytalanul simítottak végig a hűvös fegyveren, ujjai rásiklottak a sátorvasra és egy rövid pillanatig beledermedt a mozdulatba. Szürreálisnak hatott a gondolat, hogy ölni fog, túlságosan valósnak hatott számára a gondolat, holott már maga sem tudta, hány lélek elillanása szárad kezein. Jobb mutatóujja megtalálta az elsütő billentyűt és addig húzta meg újra és újra, míg a tár teljesen ki nem fogyott. Az előtte összeeső férfi tekintetét figyelte, míg elszivárog belőle a maradék élet is, majd a következő felé fordult.
Egyvalamit mindennél jobban akart, mégpedig véget venni az értelmetlen mészárlásnak, minél előbb. A testéből kiinduló energia mágikus töltete felpezsdítette a levegőt és a lány elhűlve figyelte a felé nyomakodó gépeket, rajtuk a vörös koponyával és a fehér, számozott festéssel. Az első robot még azelőtt elsütötte a fegyverét, hogy felocsúdhatott volna az iszonyatból, az utolsó pillanatban egy testet rántott maga elé és abba csapódtak a lövedékek. Fejét Cael felé fordította és a férfit körülvevő kommandósok láttán ereiben elhűlt a vér. Gépies mozdulattal lobbantott lángokat a gépek körül és már indult volna, de…

Úgy hasított bele az őket körülvevő térbe a mély, élveteg, romlott jelenlét sóvárgása, hogy szinte perzselte a levegőt, ami megtelt egy külön töltéssel. Egyenesen a Cael mögött felbukkanó, alig körvonalazódó lélekre emelte tekintetét és elsápadt, ahogyan kifutott belőle a levegő, a lény érintését látva.  A női alak humanoid volt, de semmi köze nem volt az emberi világhoz a benne tomboló pusztítani vágyásnak- s ezt úgy gondolta magában, hogy az eltelt percekben ő sem akart semmi mást sem tenni, csupán életeket kioltani. Megvédeni a mutánsokat, Deboraht, Harryt, Jaimet és a többi, megmentésére érkezőt. Vedd le róla a mocskos kezedet. Harsant elméjében a tiltakozó, indulattal teli morranás, amikor az ujjak végigsimították a férfi vállát. Az nem foglalkoztatta, hogy körbekerítették őt a kiborgok, a pillanatba dermedve nézett Cael felé, akinek torkából felszakadt az üvöltés, Tammy bőre libabőrös lett. Caelről lángba lobbanva hullottak le a testek, a belőle áradó erő jellege pedig… más jellegűvé vált. Sötétebb, és olyan érzés támadt tőle a lányban, mintha valami idegen testrészt akarnának hozzácsatolni Cael szelíd fényéhez. Fejét a robotok felé fordította és két karját megemelve, mozgatta rántó mozdulattal és az első robot mellkasa nehezen felnyílt, kiszakadtak belőle a vezetékek szikrákat vetve és lángra gyúlt. A második robot méretes karja hasfala felé lendült, baljából áradó erővel tartotta azt vissza és tolta egyre hátrébb. Ekkor csapódott a hátának valaki, meleg, verítéktől és vértől csatakos testtel. Meg sem kellett fordulnia ahhoz, hogy tudja, Cael érkezett meg, a pajzs körbeölelte őket és az eddig földöntúli szépségű kristályos szerkezetet átszőtte valami, ami eddig nem volt ott. Összevont szemöldökkel figyelte az érhálózatként futó vörös, hajszálvékony szálakat. Jobbjának ujjai lassan érintették meg a pajzsot, majd mély levegőt vett és a sürgetőbb problémát vette előre. A lángra gyúlt robot karját leszakítva csapta neki egy másik mellkasának, amibe az belefúródott, a világító szemek pedig lassan kihunytak. A következő pillanatban lehunyta éjfekete szemeit és a földön heverő éles tárgyakat magasba emelte akaratával, majd megindította az ellenfelek felé…

A pajzs még mindig vibrált, áttörhetetlen akadályként feszülve kettőjük és a világ közé. Tammy először látta megnyílni Cael elméjét és nem tudta, mit mondjon. Szíve a torkában dübörgött, miközben közelebb lépett az orvoshoz és tekintetét, mely üres és sötét volt, a férfiéba fúrta. A jelenet, ami lejátszódott előtte rózsás pírt varázsolt halottsápadt orcáira, egy pillanatra elfelejtetve vele, hogy tulajdonképpen mit akart. Már nem saját lángnyelvei marták a bőrét, hanem Cael közelsége és a kimaradó ütemek még nagyobb levegővételekre sarkallták. Végül… hosszú másodpercek múlva megemelte két karját és ránézett tenyereire, ujjain végigfutatva tekintetét.


Miért ne?
Mivel lesz jobb, ha így marad minden, benne azzal a…



Elkezdett Cael felé sétálni és ahogyan csökkent a távolság közöttük, úgy látta maga előtt kiteljesedni a jelenetet, egyre biztosabbá vált abban, hogy a lény védelmi mechanizmusként használta fel ellene saját gyarló sóvárgását. Mert azt tudta, hogy látja őt. Érezte a nem evilági, figyelő tekintetet magán, mintha felfigyelt volna rá. Meg-megremegő kezét ökölbe szorította és belenézett a két szembe, két kezének ujjait lassan a férfi homlokának két széléhez érintve, tenyereit óvatosan ráfektette a dús hajjal borított fejre.

Abban a pillanatban bent volt.

Cael elméje visszatükröződésének, materializálódásának helyszíne jelen pillanatban ugyanaz a raktárépület eldugott részlege volt, ahol zajlott körülöttük a küzdelem. De odabent, csupán hárman voltak. A férfi elméjét megtestesítő pontos más, ami a földön feküdt, mellette guggolva, a testre ráhajolva pedig a vöröslő, démonhoz hasonlatos lény. Lassan lépdelt közelebb, nyelt egyet- ostobaság lett volna magának nem bevallani, hogy egyenesen rettegett attól, amibe belevágott. Még soha, senki elméjébe nem hatol be ilyen mélyen, megerőszakolva a tudatát. Abban biztos volt, hogy Cael minden sejtjével érzi, nincs egyedül a fejében, ami nyitott könyvként hevert a lány előtt, de ő nem akart belelapozni. Úgy érezte, nincs semmi köze Cael gondolataihoz, emlékeihez, egészen egyszerűen csak el akarta tüntetni a férget, ami beférkőzött oda. Azt, ami lassan elfogyasztaná az őt raktározó testet, felemésztve azt a csodát, ami az orvos egészében volt.
- Takarodj, te utolsó kurva.- Meglepte, hogy mennyi harag sűrűsödött a hangjába. Szépnek, de annál sokkal veszélyesebbnek látta a felegyenesedő alakot.

He is mine now.

A tudata felé kaparászó manipulatív, édes mérget sustorgó hang erős volt. Nem találkozott még ilyennel és fogalma sem volt, mivel áll szemben, vagy mi fog történni, ha fellép ellene… Jobbja lassú emelkedésével eresztette szabadjára maradék erejét. A külvilágban a lány körül szinte lángra kapott a levegő és fagyott meg egyszerre, ahogyan elkezdett körülötte örvényleni a légtömeg. Mindent taszított magától, egyre távolabb, a kiborgokat, amiknek karjai apró szemcsékké kezdtek bomlani, mikor közelebb akartak nyomakodni. Tammy tudata ösztönösen különböztette meg a H.Y.D.R.A. ügynökeit, halálra ítélve a Deborah közelébe nyomakodót és hátát felnyársalva a hegyes üveggel, amit beleállított. Sorra haladt, ahogyan maradék energiái elszabadultak, felemésztve maga körül lassan mindent, ami halálra volt ítélve.
Ez alatt, Cael fejében egyre hátrébb szorította a lelket, ami megmérgezte a legjobb barátja elméjét. Nem kevés erőfeszítésébe került, vonásai keménnyé váltak, mikor a legutolsó falakhoz érve megtorpant a lény és erejét felszabadítva lépett fel a lány ellen. Tammy elméjét hasító fájdalom marcangolta, orrából, szemeiből és füléből lassú cseppekben kezdett csordogálni a vér, amint felhangzott a velőtrázó sikítás. Nem akart semmi mást, hogy pokoli kínt érezzen a vérszívó és egyre előrébb lépegetve taszította egyre hátrébb Cael tudatából. Végül… Tammy számára látható, de az egyszerű emberek számára láthatatlan módon a férfi hátából kihullott a lény és Tammy itt nem állt meg. Mielőtt elszakította volna kezét a fejtől, mentális gátakat helyezett le. Csapdákat, amikbe ha belesétál a betolakodó, kegyetlenül megjárja. Hevesen hullámzó mellkassal és remegő lábakkal lépett hátra, jobbjával letörölve a már szájába folyó vért. Tekintete végtelenül haragosan állapodott meg Cael arcán.
- Van fogalmad róla mit műveltél?- Élesen, hidegen csattant a hangja. - Beengedted. Egy szörnyeteget! Hogy lehetsz ennyire... Idióta?! Neked tudnod kellene, hogy az ilyesmi tilos! Semmi… Mondom, semmi nem lehet indok arra, hogy ezt tedd magaddal! Soha többé, még csak… meg se próbáld.- Morogta és türelmetlen mozdulattal itatta le szemei alól a még mindig szivárgó vért, majd tekintetét a még jelen lévő, pulzáló lélek felé fordította. Fekete pillantása fogva tartotta, nem engedte visszamenekülni a csillagai közé, biztonságos távolba. Talán, nem is akart menekülni. Egy másik színtéren bontakozott ki közöttük küzdelem, Tammy torkából tiltakozó nyögés szakadt fel amikor megérezte az újabb, csontja mélyébe hatoló kínt, szinte térdre rogyott, hogy a következő pillanatban minden frusztrációját és dühét a démonra zúdítsa és lángok öleljék körbe a parazita testét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 3:01 pm

Cael csak állt és nézte a pusztulást. A Tammy-ból felszabaduló erő minden eddiginél hevesebb kirobbanásban összpontosult, a férfi szemeit másodpercekre elvakította a puszta, nyers energia mennyisége, aminek hulláma nyomában vagy és üvegszerű jég követte a parancsot a puszta levegőből és szívdobbanások álltak meg, gondolatok aludtak ki, néma sikolyok csengtek a jég dermesztő kristályába, hogy aztán még hosszú visszhangjuk tovább csengjen hidegen, miután végleg kihunytak.

Ahogy megfordult, Tammy lépett felé, a lány körül derengő, dühöngő hatalom úgy vibrált a levegőben, hogy a férfi lábai a földbe gyökereztek a közeledésétől. Válla felett érezte az érintést, és a kutató szempár mélységes, gyönyörködő érdeklődéssel nézte most Tammy-t, kíváncsian, először észrevéve a lány tényleges hatalmát.
Az erőterek pedig ott találkoztak, ahol ő állt. A férfi úgy érezte, teste szinte felnyög, mintha bolygók magnetoszférája találkozna egy ütközéskor, és kozmikus erők feszülnének egymásnak a két horizont kereszteződésében. Egy fájdalmas sóhaj szakadt fel a torkából, és izmai végül ingedtek, fejét végtelen erővel húzta maga felé a talaj.
Cael lábai megroggyantak és egy pillanattal később, térdei döndülve érkeztek a hideg, vér, szikrázó elektródák és polimer-titán alkatrészek szennyezte talajra. Felpillantott az elé álló lányra, érezte az ujjakat a homlokán, érezte a hajába simulni és...

...
Cael a padlón feküdt. A karmazsin-skarlát aurában égő nő vörös ajkain csüngtek a szemei, és az aláhulló, lángszínű haj keretében mély, vakítóan fénylő szemek fúródtak a pillantásába.
És egy fénysugár, egy fehér-kék sugara az erőnek bevilágított a tűz martalékává lett romok és testek világába és máris... Máris minden megváltozott.
Cael egy hídon állt, a kövek ősi, lábak évezredes csiszolásától lekopott mintában sorakoztak és a horizont egyik felét lángok és tűzvihar, a másik felét mély, vakító fehér sarki jégzivatar uralta.
Ott volt körülötte minden, az egész útja mintha kavargó fonalként tekeredett volna a szakadék felett ívelő híd köré. Az egyik oldalon, a pillérek között a nő állt, gyönyörű arca köré lángoló haj borult, a másik oldalon...
Egy királynő. Ezüst-szőke haja rövid fürtökben ereszkedett le, kifinomult vonásai felett ragyogó azúrkékben égő szemek tündököltek, olyan gyönyörű volt, mint a hajnal, a napfény, a csillagok halkan rezonáló kórusa.

Takarodj, te utolsó kurva - szólalt meg a királynő zengő, csilingelő hangja, a parancs éteri erejét hordozva magával.

He is mine now - válaszolt buja, alt nevetéssel a vöröslő-lángoló nő.

Cael egyikről a másikra nézett.

And why not? - folytatta a nő. - He is mine now. And you can be too. Oh, such strength, such fiercely burning hatred and violence and anger and love. Your power outshines the sun of this world, my child.

És kirobbant az erő. Cael ott térdelt kettejük között és haja lobogott a zúgó nyalábok szelében, ütköztek a sugarak és mély ágyúdörgésként robbantak fel, millió szikrát szórva a világra. És a mélybe zuhantak, az emlékek közé. Ott volt a tópart a fákkal, ott volt Irak forró sivatagja és a lebombázott panelházak, és nem volt ott más, csak heves napfény és fájdalom és vér és durva homok, amit a szél hordozott és egy vérző kislány a karjaiban. És a ház, ami lángok alatt omlott össze, és a tölgyekre kapott a tűz. És a kórház, ahol Cael fehér köpenyben leült Tammy mellé. És a bár, és a motorosok, és a repülő tányérok a konyhájában.

You see the world as black and white, my dear, yet your own power is no different from mine when I was at the apex of my glory and I was Empress of worlds. I, too, was feared as the lesser of this world fears your beauty and I, too, was shunned for what I was capable of.

Döndültek a nyalábok, robajlott a csata.

Yet I was never afraid of who I am, my child. For the power of hatred and anger and love and passion and desire fuels the mind of reason, the mind that builds empires and rules the universe and reality.

Cael a térdére támaszkodva kelt fel. Egyikükről másikra nézett... Majd lassan fordult. Háttal a szőke királynő felé. Arccal a démoni hangú uralkodónőnek, és lépésről lépésre távolodva tőle, saját hatalmát gyűjtve ujjai között, engedve bele a jeges-fagyos orkánba, ami a királynő akaratának parancsára zúdult az örvénylő tűz felé. Mágiája kicsi volt a két uralkodóéhoz képest... De beleadott mindent, amit tudott. Kettejük ereje már billentette a mérleget, ahogy kőről kőre kapaszkodott tovább az erő a hídon, a démoni nő felé tartva lépésről lépésre
De ő nem foglalkozott vele. Csak elnevette magát.

Why do you fight who you are, my dear? I saw you in the reflections of his memories, I saw your image intertweened in all his waking moments and dreams. Yet you are even more beautiful and powerful as I anticipated. You could rule this world as its Queen and take him as a prince to your side. You could start an empire, greater than the tree of Ygdrassil or the dominion of Krypton.

Szemöldöke összefutott és most kiabálni kezdett, vészjósló hangon.

There are no gods but those who elevate themselves as gods of their own. Our power, yours or mine, is no different from the might of Asgard or the halls of knowledge on Krypton. Who is to say one is right and just and the other evil and corrupt? I could take you to my breast as I will take him and feed you the fire of my..

Dübörgő zivatarral érte el a nőt a fagy és az utolsó láng is kihunyt Cael elméjében.
Szemei felnyíltak és Tammy megkeményedett arca nézett le rá, ahogy előtte térdelt, szemei éjfeketébe válva bámultak az övébe és Cael homlokán, halántékán nagy cseppekben folyt végig az izzadság. Fejét a lány ujjai tartották erősen. Kirobbant a hátából az energia és érezte, ahogy elhagyja testét az utolsó erő is. A lény, a nő kapaszkodott belé és a mágia utolsó szikráit is magával rántotta, míg végül Cael teljesen kimerülve dőlt előre...
Tammy hasának.
A lány üvöltött. Cael egy szót sem szólt, csak jobbját a halántékára simuló kézre fektette és lecsukta szemeit.
Homlokát nekidöntötte Tammy hasfalának és hallgatta a kitörő szavakat.
Döbbenet, zavarodottság és kétségbeesés kavargott a fejében, kimerültség és ólmos, természetellenes fáradtság.
Tudta, hogy Tammy, aki megvédte, Tammy, aki a fejében volt, még nem végzett a csatával. És Cael balja megtalálta a lány balját, fejét felemelte Tammy hasáról, a lány arcára nézett fel és csak koncentrálta akarata maradék erejét és szinte könyörgött egy csepp erőért.
Az univerzum, ami nyögte körülöttük az energiák viharát, szinte megadóan sóhajtva engedte meg a világ csatornáit, és cseppről cseppre folyt Cael kimerült testébe az energia... Ami ujjain át tovább csordogált Tammy karjába, még egy utolsó erősítésként a küzdelembe. Az árban már nem volt nyoma vöröslő lüktetésnek, csak kék-fehér, halványan vibráló csillagfény volt. Cael érezte, hogy Tammy ott van még mindig a gondolatai között, ahogy a lány előtt térdel és érezte a pillanat... Intimitását, ahogy ő nyílik meg Tammy előtt, tudatával, nem máshogy, mint abban a képben ott, a csata közepén, ahogy a lány combjai körülfonják a derekát...
Nem tudta nem meglátni újra azt a képet, és a szikrázó vágy egy csettintésre úgy robbantotta az adrenalint a véráramába, mint a tűzre lökött gázolaj. Felfénylett a gyűrű köve fehéren és dagályként hullámzott végig a legutolsó lökete a mágiának, hogy vénáról vénára, csontról csontra folyjon át rajta, egyenesen Tammy karjába lépve át.

Majd a vihar egyre jobban robajlott felette és...
Csend következett.
A falakról lüktető karmazsin erőnek nyoma sem maradt a teremben. Csak a szikrák pattogása a robotok testéből, a sóhajok és az utolsó töltényhüvelyek csilingelő hangja, ahogy a földön gurultak szét.

Cael pedig nem szólt egy szót sem. Tudta, hogy a lánynak igaza volt. Nem tett semmit, nem védekezett, csak átkarolta jobbjával Tammy derekát, arcát hasfalába temette és mély, szaggatott, kimerült sóhaj szakadt fel a tüdejéből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 5:06 pm

Az utolsó csöpp energia is elszivárgott belőle, tagjai elnehezülve lógtak mellette, mintha erre lettek volna hivatva mindig is. Két karja erőtlenül lendült és simított végig arcán, nyelve hegyével nedvesítette meg száját és körbepillantott. A lüktető, más világi energia eltűnt, ahogyan a csata zajai is elhalkultak körülöttük. Őszintén… csupán néhány rémült nyúl utáni vadászatnak hatott az, amit a mutánsok műveltek a kommandósokkal, akik felismerve a reménytelenséget feladták és futni kezdtek. Úgy érezte, neki nincs több dolga és mély levegőt véve hunyta le szemeit. Megkeményedett vonásai lassan enyhülni kezdtek, tekintete visszanyerte egyszerű emberi küllemét. Ahogyan oxigénért kapkodott, megérezte a köré fonódó kart is és lefelé pillantva látta a belé kapaszkodó férfit, aki fejét hasába fúrva pihent.
Szeretett volna mellé guggolni és fejét a nyakába fúrva kapaszkodni a vállaiba, de e helyett ujjai óvatosan simították végig a fejét és túrtak bele a kusza, megnőtt fürtökbe. A tudat, hogy végül véget értek az elmúlt napok és béke honolt a vértől áztatott csatatér fölött, mély sóhajra késztette. Valahogyan… elillant belőle a feszültség és enyhén rekedt, fáradt hangon szólalt meg végül.
- Jól vagy?- Abbamaradt a féltő mozdulat és óvatosan lefejtette magáról a kart, várakozón figyelve a fáradt, térdelő alakot. - Nem voltam túl… durva?- Alsó ajkába harapott tépelődve. Rövid szőke fürtjei vértől csatakosan hullottak arca elé és szokatlanul hatott a mozdulat rövidsége, amivel föle mögé seperte őket. Ennyire messze elmenni… Évek óta nem találkozott a professzorral és kérte a segítségét, még mindig nem tudta, meddig mehet el. Iránymutatásra volt szüksége és mentorra, erre pedig egyetlen személyt ismert, aki alkalmas. Sötét pillantással figyelte Cael arcát, kutatva valami változás, szemmel látható hiba után, amit ő követett el. Az elme egy végtelenül ingatag és sérülékeny háló, a legapróbb heves sugallat is kárt tehet benne. A mágus pedig itt térdelt előtte, teljesen ledöbbentve a lányt. Érintésé forró parázsként hatott és felidéződött benne a rövidfilm, amit a varázsló szemszögéből nézhetett végig, a démon jóvoltából. Ez semmit sem segített a helyzetén és szinte kétségbeesetten lépett hátrébb, miután lefejtette a kart magáról gyengéden és a rohangáló inhumanok és mutánsok felé fordult.
- Mindenki… jól van?- Azzal is nehezen birkózott meg, amikor a bárban, a közönség előtt énekelt. Most, hogy a felcsillanó tekintetek kereszttüzében találta magát, elnémult. Tekintetét a földre szegezte és jobbjával átfogta bal karját. Legszívesebben elsüllyedt volna, annyira szégyellte magát, amiért annyi életet oltott ki, undorodott. De ha újra ezt kellene megtennie ahhoz, hogy megvédje akár egyetlen sajátját is, Caelt… Habozás nélkül ölne meg bárkit. Eddig hitt abban, hogy lehet béke a csoportok között, de rájött, hogy ez ugyanaz, mint az emberek világának vallási nézetei. Vagy a bőrszín… Akár a politika. Kavargott a gyomra és erős kísértést érzett arra, hogy lehajoljon egy félreeső ponton és kiadjon magából mindent, ami a semmivel lenne egyenlő. Napok óta nem evett és vett magához folyadékot, az infúziót kivéve. Lassan szívta be a levegőt és tartotta bent, még lassuló tempóval fújva ki és dőlt neki a hűvös falnak. A mutánsok körülötte holttesteket gyűjtöttek, egy tűzgyújtó pedig sorra lobbantotta fel őket egymás után. Tammy egészen addig maradt bent, amíg meg nem győződött arról, hogy mindenki más is kijutott. Ekkor megerőltette magát és mielőtt úgy érezte volna, végképpen elfogy, tekintetében kék lángok villantak és az épület falai lángra kaptak. Az ablakon kimászva ugrott le a földre és fáradtan egyenesedett fel, figyelve a raktárépületet, amint beborítják a füstbe nyúló karmazsin lángnyelvek. Látóterébe bekúszott a felé sétáló Cael és a pillantásával őt követő szőke hajú lány képe és megkeseredett a nyál a szájában. Nehezére esett lenyelni, fejét visszafordította az épület felé és úgy állt ott, mint akinek nincs ereje és kedve sem moccanni.
- Nem hiszem, hogy én vagyok a megfelelő ember…- Hamarabb csúszott ki a száján a válasz az invitálásra, mint belegondolt volna abba, amit mondott. Visszamenni oda, ahol azt a két feszültséggel teli hetet töltötte? Kék tekintetét ráemelte az orvos ragyogó szempárjaira és arcából leolvashatóvá vált a kedvtelen, rossz hangulat. Ennyire nyílt lapokat mutatni nem akart, de nem tudta kiűzni fejéből annak a kettőnek a látványát, ahogyan egymásnak rontanak. Kitörölhetetlen billogként égett agyába a jelenet és újra, újra elkezdődött. Frusztráltan nézett le a földre és fonta karjait össze maga előtt. Lélektükreit a mentős lányra függesztette és mély levegőt vett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Hétf. Okt. 10, 2016 8:33 pm

Ahogy kiértek a hűvös, őszi éjszakába, Caelt megcsapta a juharfák illata, és a levelek lassan barnuló zöldje ragyogott a lámpák és a tüzek fényében. Leheletük látszott, ahogy a sok ember egy csoportba gyűlt, voltak, akiket vállon vittek, vagy két oldalról támasztottak meg hónuk alatt. Lilah-t, a villámokat dobáló, félelmetes mutáns lányt Jaime tartotta a karjában, a lány homlokáról vér folyt. Az ezüsthátú gorilla már visszaváltozott azzá a szemüveges, félénk, vékony egyetemistává, aki igazából volt, és két motoros Inhuman lány borították be meztelen, reszkető testét bőrkabátjaikkal, miközben halk, duruzsló hangon beszéltek hozzá, a vállukkal támasztva a fiút. A nőstény oroszlánná változó amazon újra a tizennyolc éves mutáns lett, Harry terepmintás zubbonyába és Cassie vörös mentős kabátjába tekerve reszketett a hidegben, ahogy a fiatal tengerészgyalogos átkarolva segítette a járásban. A lány húzta vérző lábát.

Annyi sebesült volt, annyi megfáradt, győzelemittas lélek, akivel foglalkoznia kellett volna... De Cael szeme megakadt az egyetlenen, aki igazán számított. Hosszú léptekben indultmeg Tammy felé, nem foglalkozott vele, hogy a világ meg- megdőlt szemei előtt és vállal emberekbe ütközik. Ahogy a lányhoz ért, karja szétnyíltak, hogy kérdés nélkül ölelje át és...
Tammy szavai meglepő, hideg éllel vágtak a mellkasába. Szemei lecsukódtak és kinyíltak, arcán értetlenség tükröződött, ahogy a lányra nézett. Szőke, rövidre vágott haja idegen, mégis vonzó formát adott arcának, kiemelve kecses nyakát és megkeményedő arcvonásain táncolt a tüzek lobogó, homályos fénye...
A lány a mondat után még kraba tett kézzel elfordult tőle és Cael csak állt egy helyben, karjai gyorsan leereszkedtek. Mint a jégeső, érte a reakció, megkövülten és tanácstalanul állt, majd lassan fordult a világ...
Kayla és Deborah karjai támasztották meg a hátát, mielőtt elesett volna.
- Doc, jézusom, te jól vagy? - hallatszott Deb aggódó, alt hangja.
- Doki, ne vicceljünk, hordágyra, most
- mondta életteli hangján a mentős határozottságával Kayla.
- Nem, én... Foglalkozzatok a sebesültekkel és... Igen, minden... Öhm...
Elhaló hangja önmagát sem győzte meg, árnyéka volt a csatatéren parancsokat üvöltő, vagy a sebészeten hordággyal műtőbe rohanó Dr. Roddnak. Meglepetten pislogott, ahogy zúgó fejfájása mintha kilapította volna az agyát.
Mintha kurvára átment volna valami az agyamon...
Ja igen, egy csata például egy omega mutáns és egy démon között.

A gondolatai a vörös hajú nőre kalandoztak. Tényleg... Démon volt? Hiszen... Az érzelmei égetőek voltak, de nem keserűek és...
Gondolatai a London Circle óráit próbálták felidézni. De a péntek reggeli Éteri Lények mindig is másnapos regenerálódásának idejére csúszott, és leginkább sohasem foglalkoztatta a nem-evilági megidézése, így... Tudta, hogy lehet élesen és lehet megengedőbben határokat húzni entitások között, és...
Tammy arcélén viszont végigtáncolt a fény, és mindenki, minden mutáns és Inhuman szinte átgázolva rajta, királynőjükhöz siettek, akiért érkeztek, aki újra megmentette őket és Kayla még mondott valamit, mielőtt éles hangjával és kemény vállaival utat tört magának, hogy megvizsgálhassa a lányt, ellentmondást nemtűrően vette elő a stetoszkópot és a vérnyomásmérőt, ahogy Tammy-hoz ért, nyugodt, de határozott hangon kérve a lányt, hogy hadd vizsgálja meg egy mentős végre...
Cassie karjára támaszkodva Cael visszanyerte az egyensúlyát. Hátrébb szorult és még egyszer hosszan nézett a lányra, szinte még érezte Tammy ujjait a hajába túrni... Mintha gyomorszájon bokszolták volna a csengő, rekedt hangon elmondott, hideg szavak. Megfordult, és pár lépést tett meg, lassan a fák felé sétálva, reszkető ujjai előhúzták a gyűrött doboz cigarettát. Ahogy szájába vett egy szálat és baljának takarásában csiholt tüzet a lassan kifogyó gázgyújtóból, szemöldökei összevonódtak.
Nem értem, miért...
Hiszen...
Igen, az én hibám, nem jöttem érte időben, és én hagytam, hogy...
De...
Szóval... Szóval akkor mégsem...
Annyi éven át... És most...
Ő nem...
Nem lehet...

Majd egy új gondolat hasított a tudatába, ahogy lecsattintotta az öngyújtót és baljával zsebébe rakta, jobbjának ujjai pedig a cigaretta köré fonódtak. Kifújta a füstöt és elnézett a fák közé.
Ennyi lett volna?
A férfi szeme levélről levélre járt.
Igen, voltak robotok. Igen, voltak drónok és katonák. Ez alapvetően egy rejtett, tudományos bázisnak tűnt. De... Mégis, ennyi? Bementünk és mindenkit eltöröltünk? Vagy van esetleg...
...
... Egy contingency protocol...

Akkor fordult meg a felismeréstől, amikor a drónok felszálltak az épület tetejéről. Forgótáras, automata ágyuik már melegedve kezdtek el pörögni, a legtöbb Tammy felé fordult, a többi a mutánsok felé, vele nem foglalkozott egyik sem, aki ránézésre veszélytelenül, nem messze a fáktól, arrébb áll...

- Tammyyyyyy! - szakadt fel Caelből az érces üvöltés, balja felemelkedett...
... De varázsereje már nem volt...
... És kiapadt az univerzum minden csatornája körülöttük...

...

A varázsló még egy forráshoz nyúlhat, ha minden más csődöt mond.
A saját életerejéhez.
Cael füléből ekkor kezdett el patakzani a forró, nedves folyadék, érezte, hogy szövetek szakadnak át az izmai, szervei, idegei között. A felsikító sejtek megadva magukat robbantak szét, és az energia hullámként futott végig a karján.
Tammy körül egy pillanat alatt nyílt ki a kéklő-fehér kristály-üvegbúra, és valami mély, lilás bordóba hajló, zöld fény erei futottak szét a varázslat kvantum-mintázatú hártyáján. Nem az izzó, haragvó vörös a nő erejéből... És nem is a fehérlő csillagfény az univerzum energiájából...
Nem, a lüktető, a tengeri sót, a sarki fényt, az atlanti vihart, a fenyvek és a juharok illatát idéző smaragd-bordó-lila Cael saját életerejéből.
Újabb és újabb hártyák ugrottak elő az emberek feje felett. Sikoltások és üvöltések hallatszottak, kétségbeesett pánik, ahogy a golyók záporozni kezdtek a magasból. A hártyák pedig egybefonódó búrává változtak és a töltények csilingelve-bongva pattogtak le...
Öt drón fordult csak Tammy felé.
- Oi ya fuckers, eat shit and bloody well die, ya cunts - hallatszott Cael dübörgő ordítása a fák közül és baljából haragvó, vakító fehér-zöld fény robbant elő, éles hővel süvöltve-tágítva a levegőt a fák között. A drónok megbillentek, ahogy lézeres irányzékaikat és okos helyfelismerésőket szétzilálta a ragyogó fény, majd az új támadó felé fordultak és tüzet nyitottak...

Cael megtántorodott. A három golyó tiszta, sebészi vágással haladt át a testén, a juharlombok felé lökve a férfit. Szájából közben kihullot az égő cigaretta és jobbja megtalálta mellkasán a találat helyét.
Kardigánján és ingén hatalmas, sötétlő, meleg folt kezdett szétterjedni, beleíva magát a gyapjú szövetébe.
- Oh - szaladt még ki a száján, ahogy ívben elhanyatlott. Szinte puhán érte háta a gyepet és látta a fűszálakon táncoló, késő éjjeli harmat csepjeiben a lángok és a torkolattüzek, a felharsanó villámok az energiasugarak fényei fejjel lefelé megcsillanni. Drónok zuhantak égve, jobja pedig a tompa, égetően hideg fájdalommal küzdvemegpróbált fogódzkodót találni a fűben, mert úgy érezte, tudata zuhan...

A mértéktelen, nyers erő zabolázatlan használata ekkor volt elég. A testének és az instrumentumnak is. A gyűrűben eddig halmozódó mikro-repedések ekkor érték el a töréspontot. A tiszta, skóciai hegyi kristály csengő hangon pattant el a gyűrű foglalatában, kihulló szilánkjai között kavargó, tejfehér füstként szállt ki a fény.
- That is... Surprisingly... eh... cold...
A sebek szürreálisak voltak és Cael tudata meglepődve nézte, ahogy a táncoló levelek a fizika végtelen szabályai és az entrópia kaotikus kavarodásában hajlongtak a kanadai vadon szelében, a hideg, érzelemmentes, távoli, vibráló, halkan remegő csillagoktól pettyezett égbolt alatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Kedd Okt. 11, 2016 1:26 pm

Erőltetetten fújta ki a levegőt, köhögésbe fulladt a dolog. Az elmúlt napok jellemzőjeként a mellkasát összeszorító vaskarmok újra erőre kapva szorították össze tüdejét, bár ezúttal teljesen más oka volt. Elveszetten nézett maga elé és még mielőtt léphetett volna bármit is, vagy mondhatott volna, körülvették. Nem esett neki jól a tömeg, tekintetében megcsillant a zavartság és pillantása rásiklott Cael lehanyatló karjaira.
Nem hitt abban, hogy Cael… Szóval, hogy… nem lesz senkije sem, de látni az emlékképet sokkal jobban megviselte, mint kellett volna. Mintha egy láthatatlan kéz nyúlt volna be mellkasába, hogy zsigereit szaggassa. Nézte maga előtt az embereket és megnyúlt arcára fáradt mosoly kúszott. Udvariasan válaszolt, el-elmosolyodott, a felé nyúló karoktól szelíden tűrte, hogy ölelésbe zárják, vállon veregessék, de fejben máshol volt. Látta a megdőlő Caelhez siető két mentőst és a szőke fürtök láttán inkább elkapta a tekintetét. Kényelmetlenül érezte magát az emberek gyűrűjében és a felé nyomakodó mentőst látva vett egy mély levegőt, amit a kelleténél agresszívabban fújt ki.
- Nekem semmi bajom. - Hárította el dacosan a vizsgálatra való felszólítást és a mellette álló, vérző karú lányra mutatott. - Vannak, akik súlyosabban sérültek meg. Először őket kellene…- Nem fejezte be és kitért a nő elől, tekintetével a földet vizslatva. A fűszálakon az ősz közepi hűvös levegő és a páratartalom révén apró vízcseppek ültek, mezítelen lábait összevizezve. Furcsa módon nem fázott, teljesen hidegen hagyta az őt körülvevő időjárás.

Szóval… az a nő meg… ő.
Végül is érthető… A munka révén sok időt töltenek együtt és vonzó emberek.
De akkor…


Akadozó gondolatokkal botorkált előre és igazából azt sem figyelte, merre megy. Zavarta az, hogy ennyire hamar leküzdöttek egy titkos bázist, ahol több védelmi vonalnak is lennie kell. Feszélyezte, hogy képtelen örülni a két ember között kibontakozó kapcsolatnak. Letaglózva nézett maga elé és nekidőlt az egyik motornak, ami a közelben állt. Szüksége volt valami támaszra, teljesen kimerült és kongott belül az ürességtől. Egyszerre tekintett Caelre a legjobb barátjaként, a nélkülözhetetlen fényként és valami másként. A köréjük telepedő kínos pillanatok valahogy azt a képzetet keltették benne, hogy talán… Nem ő az egyetlen, aki többre vágyik. Megdörgölte arcát türelmetlen mozdulattal és jéghideg tenyereit homlokára tapasztotta. Először is el kellene tűnnie innen mindenkinek még időben. A többivel ráér később foglalkozni, ha végre, végre belemerülhet egy kád forró fürdőbe a Rosieval közös lakás fürdőjében és eléggé egyedül lesz ahhoz, hogy kiadhassa magából az elmúlt napok alatt felhalmozódott fájdalmat.

Összerezzent a felharsanó ordítástól és úgy fordult Cael felé, mintha azt várná, belécsapjon egy villám. Egészen addig fogalma sem volt, mi történik körülötte, amíg meg nem pillantotta a felé szálló drónokat, forgó ágyúikkal. Ezúttal volt ideje megijedni, de a következő pillanatban teste előtt felragyogott a burok, aminek belsejében ezúttal a lilás-bordó és zöld ötvözetének különös árnyalatában játszó erezet pulzált a gömbben. A pajzs pedig elkezdett tovább terjedni, hálóként borulva az emberek fölé és a kék szemek egyetlen embert kerestek. Amikor meglátta Cael merre áll, elindult felé, de a felé forduló drónok ágyúi felpörögtek. Kiürültnek érezte magát, végtelenül fáradtnak, de tekintetében fel-fellobbant a kék láng és jobbjának lendítésére elhajlott az ágyú csöve, halk nyöszörgést hallatva akarta nekihajítani az egyik gépet a másiknak, amikor azok megfordultak és tüzet nyitottak a védtelenül álló férfira.  Látta a testébe csapódni a golyókat és látta, ahogyan megtántorodva dől hátra.

Ezúttal… nem volt képes mindenkit megmenteni. Egy fiú szétlőtt mellkasa mellett haladt el, ahogyan egyik gépet a másik után semmisítette meg, hol tüzet gyújtva, hol pedig feltépve a páncélt és kiszaggatva a vezetékeket. Egy súlyosabb, fekete, rövid hajú lány karjából megállíthatatlanul ömlött a vér, de nem állt meg segíteni. Hosszú lábait gyorsan szedve sietett a fa árnyékába és térdelt le Cael mellé, rémült pillantást vetve az ingen növekvő vértócsára.
- Idióta…- Fújta ki a levegőt és felhasította a pólóját, hogy megpróbálja a gombócokkal elállítani a vérzést. Erősen nyomta kezeit a vérző sebekre és közben alsó ajkába harapott. A vér átitatta a fehér szövetet és gyorsan, sietve hagyta el a varázsló testét, csöppet sem nyugtatva meg a lányt, aki Cael felsőtestét előbb felhúzta az ölébe és megtámasztotta mellkasával a hátát. - Rendbe kell jönnöd… Te nem…- Elvékonyodott a hangja, ahogyan kétségbeesetten szorította a szerencsétlenül összegyűrt kötést és fejét a vállakra hajtotta, hogy lenyelje a feltörni kívánkozó könnyeket.

Aztán… lépteket hallott. Halkan szipogva pillantott fel és látta meg a két mentőst, Eddiet és Cassiet. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle és átengedte a terepet nekik, követve az utasításaikat, ha igényelték. A kettejük között egyre keményebben pattogó szavak élesebbé és durvábbá váltak, Tammy pedig egyre színtelenebb arccal állt és nézte a földön fekvő férfi arcát. Kiszáradt szájjal, dermedten figyelte a nő kezeit, ahogyan hiába pakolgat egyre több géztekercset a sebre, az egyetlen pillanat alatt átitatódik. Azon emlékei között, amiket elnyomott magában felrémlett egy, amit maga előtt látva letérdelt a mentősök mellé és remegő kézzel vonzott magához egy üvegszilánkot. Jobbjába fogta és belevágta bal combjába, lassan húzva a sebet végig és felnyögött. Ahogyan a szilánk távolodott, a sebből vér buggyant föl és kezdett el áramlani testéből a külvilág felé vastag csíkba, majd… a seb elkezdett összehúzódni, meglepően szürreális képet adva a gyógyulási folyamatról és a következő pillanatban a bőr ép és egészséges volt, a szövetek összeforrtak. Haloványan rémlettek neki a szavak, hogy ha áttörné a gátat, ami a fejében volt, felébredhetnének az alvó képességei. Az pedig, ahogyan a démont kitaszította Cael tudatából... minden létező erejét igénybe vette. Jobbjában görcsösen szorította a szilánkot és tekintetét Cassiere emelte.
- A vércsoportunk… ugyanaz.- Száraz, távolian csengő hangon szólalt meg és a sápadt mentős kezébe készített fecskendőre nézett. - Ha magamat meggyógyítottam… Talán őt is…- Várakozva nézett a mentősre és a fecskendőre, jobbjában még mindig ott szorította a szilánkot és bár érezte a fájdalmat, el nem engedte volna a világért sem a húsába vágó üveget. Attól félt, ha ez a fájdalom nem vonja el figyelmét arról a másikról, tudata összeomlik és megszűnik létezni. Odanyújtotta bal karját és türelmetlen pillantással nézte a két arcot. - Van más ötletetek?- Hangja éles volt, mint a penge, ahogyan felcsattant az elhalkuló csata hangjai között.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Kedd Okt. 11, 2016 3:12 pm

Cael pedig csak ott feküdt és nézte, ahogy a levelek táncolnak. Arca megkeményedett a görcsös fájdalomtól és szikrák ugráltak a szeme előtt, nem tudta megkülönböztetni, hogy mi volt az, ami csak a retináján körözött, és melyikek voltak a csillagok. Ujjai tehetetlenül, szinte szórakozottan kaparták a nedves földet, orrát betöltötte a zöld illata az erdőnek, a harmatos fűnek, a suttogó leveleknek, az őszi avarnak és a forró, fémes vérnek.
- Kgh... huh.
Érezte, hogy valami meleg és vasízű tolul fel a szájába és érezte, hogy ajkait elhagyva folyik le az arcán. A sötétségben tompán, üvegesen hallatszottak a sikolyok, a kiáltások, mintha lassan egy hatalmas, megnyugtató, minden fájdalmat kioltó, tejfehér, selymes köd borult volna a világra. Cael tudatának mélyén valami kiabált, valami üvöltött, valami lökte volna a testét felfelé, hogy talpraálljon, hogy küzdjön és fényeket szórjon és pajzsokat emeljen és energiahullámokat lökjön és...
Minek?
A gyűrű kövének szilánkjai kiomlottak a fű közé, és érezte, hogy valami odabent végtelenül megdöbbenve figyeli és tiltakozik, hogy azt nem lehet, azt nem szabad... De a férfi szinte késztetést érzett, hogy felnevessen a komikusságán a jelenet abszurditásának.
- Kgh - nyögött fel, mert a fájdalom tompa, nyomó érzésként hullámzott végig a testén, izmai megfeszültek...
Tammy.
Ez volt az első ép gondolata, miközben érezte, hogy agya egyet-egyet kihagy, és minden, ami a fejében van, úgy oszlik és hullik szét, mint a skóciai hegyi kristály szilánkjai a fűben.
Tammy... gondolta újra...
És a lány megjelent. A semmiből került elő, a sötétségen át, rövid, szőke hajába belekapott az éjjeli szél. Olyan hideg volt a levegő, de Cael már nem érezte, melegnek és kellemesnek érezte az éjjeli, kanadai szelet, csak a fagyos, nyomasztó fájdalom a testében, az égette egyedül...
A lány mellé térdelt.
Tammy itt van. Tammy jól van.
Akkor... Minden rendben van.

Mondott valamit, de szavainak értelme már nem jutott el a férfihez, csak dallamos csengésük. Cael ujjai felemelkedtek és végigsimították a szép metszésű arc élét gyengéden.
- Milyen... Milyen szép szemeid... vannak... Tams...
Összevonta a szemöldökét.
- ... Mondtam már... Neked valaha is... Hogy milyen szép szemeid vannak?
Az ujjak még végigfutottak a finom metszésű ajkakon... Majd miközben Tammy feltépte a ruháját, lehanyatlottak a láyn combjára.
A sebhelyek, a lőtt sebek beforrot nyomai, a hosszú vágások meghegesedett maradványai mellett, amiket a csatatéren szerzett, ott volt három nagy, körkörös seb a mellkasa jobb oldalán, a gyomroszájától nem messze és az alhasán, bal oldalt.
És ömlött belőlük a vér, maszatossá téve a bőrét. Tammy csíkokat tépett és kétségbeesetten mondott valamit, Cael érezte, hogy felsőtestét Tammy combjaira fektetik, de ő csak nézett fel a lány arcára alulról.
- Olyan... Sötét... Azúrkékek. Mindig... Mindig is gyönyörű... szemeid voltak és... Köh, köh, köh.
Ismerős arcok tűntek fel mellette. Árnyékok vörös zubbonyokban, jóakaró angyalok, nem teljesen értette, de a sok kéz, ami a testének feszült, mind sürgött-forgott. Megfeszülő hangok csattantak, parancsszavak, és érteni próbálta őket, de nem igazán sikerült.
Meg kedve se volt hozzá.
Tammy ölében feküdt.
De aztán a lány nem volt ott, csak a két vörös zubbonyos barát, akiket biztosan ismert... Valamikor... Vagy nem... Vagyis...
Hallotta Tammy hangját, de nem látta a lányt. Majd tanakodás következett és újra beúszott a képbe a lány és látott valami hosszúkás csövet, ami Tammy karjába lett szúrva és aztán nem is érezte azt, ahogy a vastag véradó tűz a karjába kerül, de abban a pillanatban...

...

... A világ robbanó energiamezővé vált. Caelben süvöltő energia robajlott és háta ívben feszült meg a gyönyörű fájdalomtól. Mintha tűz folyt volna végig a testén és ujjai megkapaszkodtak az első kézben, amit elért.
A part.
A fák.
Nézi a tavat és a hullámokat a vizen és a napfényt, ahogy ring. Mintha egy pillantást érezne a hátán és nem mer megfordulni, hogy Cael őt nézi-e. Az... Nem lehet... Cael nem néz rám úgy...
És ha tudná... Ha tudná, mi vagyok...
A ropogó tűz, a fájdalom, ami a mellkasában feszül, a könnyek és Cael távoli hangja, ahogy az ő nevét üvölti a lángoló falak között.
Nem volt már ott, de mégis hallotta éteri hullámokon.
A bőrkabát, ami halkan ropogott, ahogy a színpadra lépett, a reflektor, ami elvakította, és nem látta a közönséget, de hallotta a halk köhögést, a pohárcsörgést és torkában dobogott a szíve, mert tudta, mindenki őt nézi...
Egy barna hajú férfi karolja át a derekát és ajkai az arcáhz közelednek mosolyogva... Édes, gyúlékony vágy futott végig az arcán és bizsergett végig a tarkóján... Will...


Elég.

Cael szemei felpattantak, íriszei ragyogó, azúrkék fényben égtek. Lángok és fagy és félelmetes hatalom töltötték ki a fejét, olyan élesen és ragyogóan, ahogy a mágia sohasem. Mintha égő, izzó jég morajlott volna az ereiben és ütközésekor hullámzó plazma lövellt volna fel a csillagokig, mintha világok viharzottak volna a testében, mintha szét akarná lökni az erő...
Nem fért hozzá. Csak érezte a jelenlétét. Érezte azt, aki körül forog, látta háttal állni a jég és fagy és tűz és energia és vihar és tomboló orkán közepén állni, fehér dresszben, lobogó szőke hajával a szélben a lányt, a lányt, akinek felemelt kezeiből villámok ugrottak, megzabolázni a vihart és Cael mögé lépett és... Átkarolta...

- Jó. Nem. Nem, van egy határa a dolgoknak. Nagyon sajnálom, Tammy, de többet nem engedhetek - hallatszott Cassie ellenmondást nem tűrő hangja. - Az egyik beteg életéért nem kockáztathatom a másik betegét.
A tű elhagyta Cael bőrét és a férfi szemében lassan hunyt ki a kékség, ahogy arca feléjük fordult. Eddie, Cassie és Tammy térdeltek mellette, Tammy karján felhúzva a fehér ruha, Cassie épp kivette a lány vénájából a közvetlen transfúziós tűt.
...
Három másdpercbe került Caelnek megérteni a helyzetet.
Megpróbálta feltornászni magát és...
Csak a fájdalom millió tűje hasított végig a testén. Mllkasán és hasán a lőtt sebek már csak szivárogtak, és érezte a zsibbasztó fájdalmat a hasában... A mellében... Nem kapott levegőt. A fél tüdeje leeresztett és vérrel volt tele, belső szervei sérültek, vér szivárgott a hasüregében, de...
... Életben volt.
- Tams - hallatszott Cael rekedt hangja és a lány kezéért nyúlt. - Tams... Meg... megmentettél... - mondta halkan, töredezetten, hangja fátyolosan hangzott a leveleket hajtó, felerősödő kanadai szélben. Szája lassan húzódott szomorkás mosolyra.
- Érted.. Jöttünk és... Te mentettél meg... Engem...
- Azért nekünk is volt ebben némi szere... - kezdte Eddie de élesen elhallgatott. Valószínűleg Cassie gyilkos pillantása folythatta belé a szót.
Cael kifejezései... Nagyon ritkán láthatóan lágyultak meg, úgy, mint...
Mint kamaszkorában.
A tűz előtt.
És hangja finom volt, nem érces, erélyes és parancsoló.
- Tams... Annyi mindent... Kh... Köh... Ne haragudj, hogy...
Az égre fordította a pillantását. Mély levegőket vett, mert alig kapott az agya oxigént. Jobbjának hüvelykujja gyengéden simogatta a lány selymes kézfejét.
Majd újra Tammy-ra nézett.
- Ne haragudj, hogy...
Lassan, nehezen, szaggatottan lélegzett.
- Will... Igazán... Szerencsés... ember.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 26
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   Kedd Okt. 11, 2016 5:14 pm

A körülötte zajló ütközet csupán addig kötötte le figyelmét és érdeklődését, amíg eljutott a férfihoz. Miután nekilátott saját pólóját darabokra szaggatni, elhalkultak a külvilág zajai és arra figyelt, amit annak idején megtanult. Homályos képek volta, néha mégis különösen élesen bukkantak fel benne, azok legalábbis, amik gyermekkorához kötötték. Cael nem egyszer magyarázta azt, hogyan kell rendesen nyomni egy sebet és most szemöldökeit összevonva, homlokát ráncolva igyekezett felidézni magában néhány fontosabb momentumot és közben két kezével a tőle telhető legerősebben nyomta a két sebet. A harmadikat nem tudta rendesen befedni ujjaival és tenyere alatt kibuggyant a vér, vörösre festve az ujjait és Cael bőrét. Fejét ösztönösen mozdítva lehelt egy gyengéd puszit a férfi fejére. Csendben tűrte hogy Cael vérben ázó ujjai végigsimítsák az arcát és mélysötét csíkot húzzanak fehér bőrére. Cael vére. Istenem…

Pupillái elkerekedtek a férfi szavaira és egy rövid pillanatig döbbenten figyelte az egyre halványabban ragyogó, szinte halottsápadttá váló tekintetet. - Mi?- Értetlenül nézte Cael arcát és megköszörülte a torkát, hogy hangja erősebben zengjen. A belőle tükröződő aggodalom szinte elfúlóvá tette a hangokat, megnehezítve azt is, hogy érthető legyen az, amit mond. Fejét lassan ingatva rázta meg válaszul a kérdésre és szerette volna jobbját ráfektetni a borostát arc élére, de akkor a sebből újult erővel indulhatott volna meg a vér.  Cael lassú mozdulattal simított végig ujjbegyeivel ajkain és a lány fejében felbukkant a sóvár gondolat, hogy jó lenne, ha nem érne véget a pillanat és örökké tartana. Nem tudott mit válaszolni, igazából Cael eddig még sosem mondott neki ilyesmit és ez cseppet sem könnyítette meg a lány dolgát, nem tudott kiigazodni azokon, amiket tapasztalt és látott. Halkan szólította fel az orvost, hogy ilyen helyzetben ne a beszélgetésre pazarolja az erejét, hanem összpontosítson a kitartásra. Szorosabban tartotta a hűlő testet, szinte belé kapaszkodva.
A karjába szúródó tűt szinte már meg sem érezte, régi ismerősként üdvözölte és ezúttal ő maga sürgette, hogy vére minél gyorsabban áramoljon az átlátszó csövön keresztül a férfi karjába és csodát várt. Minimum az kell, hogy működjön a legostobább ötlet, ami csak eszébe juthatott. Majdnem elrántotta a kezét messzire, amikor a test ívben feszült meg, a férfi mentős szorosan tartotta a fejet hátrafelé rögzítve, hogy Cael ne tudja elharapni a nyelvét, vagy még nagyobb sérülést okozni magának. Bizonytalan pillantása találkozott Cassieével és tanácstalanságukon, némán osztoztak. Ajkai alig láthatóan szétnyíltak a csodálkozástól és amint megérezte, hogy Cael halványan, pislákoló módon jelenlévő tudata az övébe lép, csuklott egyet.

Látta a tópartot, a fákat, a nyári napfényt megcsillanni a víztükrön és a nála évekkel idősebb fiúra pillantott, aki a parton végignyúlva hevert és élvezte a nyári szünettel járó semmittevést. Apró mozdulattal igazította meg a fürdőruháját és a vízhez sétált, belegázolva a parthoz közel még csekély vízbe. A meleg kellemes ellensúlyozása volt a hűvös víz, ami bokáit körbeölelte. Lábait apró mozdulatokkal nyomta egyre mélyebbre a homokba és csüggedten nézte a tiszta vízben úszó halat. Szóval… Caelnek nem kellene megtudnia, hogy mi is valójában. Torkában gombóc nőtt, amit nem tudott lenyelni. Azt sem kellene megtudnia, hogy a legjobb barátjába… nem valami jó ötlet. Csiklandozta a hátát valami, ami mintha egy tekintet lenne, de nem mert megfordulni. Egyáltalán, miért nézné őt? Olyan úgysem lehet… Fejét lehajtva guggolt le és kezdett el játszani a vízzel, hosszú barna haja dereka alá ért és a vége a vízbe merült.


Változott a kép. Már egy apró, yorki kocsmában állt a színpadon és élete első fellépésére készült. Bizonytalan tekintetével kizárólag a mikrofont nézte addig, amíg a magas, barna hajú fiú elé nem lépett arcán azzal a mosollyal, amit úgy, de úgy szeretett. A látványától fájdalmas szúrást érzett a szíve környékén és karjait ösztönösen fonta a fiú nyaka köré, kipirult arccal túrt bele a barna hajba és az állát felemelő gyengéd érintésre szelíden hajolva közeledett ajka Willéhez, hogy egy gyengéd, puhatolózó csókból merítsen erőt.



Vége szakadt egy pillanat alatt és kihunytak a kék és fehér lángok Tammy szemeiben abban a pillanatban, amikor az orvos szemhéjai felpattantak és a sötét szemekben felragyogott az ő szemében égő tűz. Sápadt arccal és szédelegve tartotta magát, míg azon őrlődött, hogy az előbbi hogyan volt lehetséges. Tiltakozó nyögést hallatott, amikor Cassie ellentmondást nem tűrőn húzta ki Cael izmos, erős karjából a tűt.
- Ne viccelj már, még vérzik… Az elmúlt napokat is túléltem, ez ahhoz képest semmi. Hidd el.- A végére elszürkült a hangja és élettelen tekintettel figyelte, ahogyan eltávolítják az ő kezéből is a transzfúziós tűt. A fejében még érezte az előbbi egyre erősödő jelenlétet és csuklott még egyet. Tekintetét a kezét megragadó kézre fordította és vett egy mély levegőt. A szín kezdett visszatérni a férfi arcába és bár borzalmas állapotban volt, legalább élt és nem az a félig halott, eszméletlen test volt, amit pár perce még kétségbeesetten ölelt magához. A megkönnyebbülés egy mélyről jövő sóhaj kíséretében szakadt fel benne.
- Ideje volt viszonoznom, nem igaz?- Ujjait oda sem figyelve kulcsolta össze Caelével és szelíden nézett rá. - Ha még egy napot itt kellett volna töltenem, megőrültem volna. Szóval… köszönöm. Mindenkinek.- Lélektükreit a sápadt arcra függesztette, majd futólag felpillantott a mentősök arcára, akik egyre többen lettek, közöttük volt a szőke lány is, mire elengedte Cael kezét és maga mellé engedte karját. A vállaira telepedő láthatatlan súlyról nem tudta volna megmondani, hogy a kiszipolyozottság és a mérhetetlen fáradtság, vagy a látottak miatt volt. Ujjai körül érezte Cael meleg tenyerét és szerette volna a fejét gyengéden ölébe venni és addig ülni mellette, amíg jobban nem lesz. Amíg meg nem gyógyul. Véres ujjaival füle mögé simította furcsán rövid haját és értetlenül nézett le a doktorra, aki képtelen volt szót fogadni a mögé térdelő mentős férfinak és mégis beszélt.
- Nem haragszom rád. De most lehetőleg maradj végre csendben, hadd foltozzanak össze téged a kollégáid.- Szólalt fel erélyesen és felállt a férfi mellől, teret engedve a többieknek és egy közeli fához sétált, hogy a tövében összerogyjon és lángoló, parázsló, szétrobbanni kívánó fejét a fa nyirkos törzsének támassza, lehunyta a szemeit. Cael utolsó mondatait már nem hallotta a fülében harsogó zúgástól és halkan nyöszörögve hajtotta végül térdeire a fejét. A közeledőt pedig megkérte, hagyja kicsit békén, hadd pihenjen néhány pillanatot végre. Érezte, hogy ha vehet egy forró fürdőt, ihat egy csésze teát és magába falhat legalább kétkilónyi csípős csirke szárnyat, hetekig fog aludni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
Ajánlott tartalom
TémanyitásTárgy: Re: When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)   

Vissza az elejére Go down
 
When a Good Man Goes To War/No matter how strong I am I may break (Tammy és Cael)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Algernon & Gwen – Good luck

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG ::  :: Kanada-
Ugrás: