FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!

Share | 
 

 Morning after dark... Cael &Tammy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 95
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTéma: Morning after dark... Cael &Tammy   Szer. Okt. 05, 2016 12:04 am

Tammy szemei előtt furcsa, valószerűtlenül színes és éles képek bukkantak fel, valami furcsa, groteszk filmmé tömörültek össze. Látta maga előtt lejátszódni a balesetet, amiben elvesztette a szüleit. A dereka mellé nyilalló fájdalmat is érezte, ahogy testébe hatol a hideg fém. A homályból kibontakozott a nyúzott, borostás arc. Tekintetében ott égett az a lágy, kedves fény, amit az eltelt évek alatt annyira hiányolt. Cael volt mindig is a sötét éjszakában égő lámpafény, ő pedig a molylepke, ami kábultan követi, próbál egyre közelebb férkőzni hozzá. A hatalmas, gyönyörű, philadelphiai ház udvarán begyújtott grillsütő, ami mellett Cael apja forgatja a sülő hamburgerhús-pogácsákat. Ezalatt Tammy a zőldségeket szeletelte, a fiú pedig arcán azzal a pimasz, rosszfiús mosollyal és pillantással lopott el a tányérról egy szem paradicsomot, amiért először hagyott ki egy ütemet a szíve. A következő kép... Az a messzi, ködbe vesző tópart, ahol annyit töltöttém az idejüket. A nyári este első jeleként narancsba borult égbolt alól vastag fénysugarak kúsztak elő és búcsúzóul megsimították a jubarfák leveleit, gyengéd szellőt keltve. Tammy fázósan burkolta be magát a vékony törölközőbe és a magas fiút figyelte, amint egyre távolodik a parttól. Az akkor belé hasító meleg, pulzáló érzés volt az, ami felidéződött benne és jobbját a homlokára téve fordította el fejét, kinyitotta szemeit. Összevont szemöldökkel pillantott karjára és látta a gipsz nyomait, de magát az erős szerkezetet nem. Ujjait behajlította és kiengedte ökölbe szorított kezét, de fájdalomnak nyoma sem volt.

Akkor szemei tágra nyíltak, Balja ujjait egy másik kéz zárta meleg, óvó ölelésébe... Cael az ágy melletti fotelban ülve, az ágy szélére hajolva aludt, míg jobbjával az ő kezét fogta. Mozdulatlanul figyelte az alvó férfi hátának emelkedését és süllyedését, A torka száraz volt, hát nyelt egy nagyot és tompán hasogató fejét arrébb mozdítva visszagondolt az elmúlt estére.

Az előadás...

Az ismeretlen nő, amint Caelhez hajol...

A gépfegyverek hangja és a mindenfelé szétrobbanó szilánkok... A teste köré fonódó erős karok, amik a földre rántják.

Az apró, de erős ölelések, ahogyan az orvos hozzá bújt, megnyugvást keresve.

Amikor felállt mellőle és életében először, szándékosan használta az erejét korlátok nélkül...

Cael kéoessége.

Az a megmagyarázhatatlan, de valóságos pillanat, amikor csupán ketten voltak és majdnem...

A veséjébe fúródó kés.



Tammy óvatos mozdulattal nyúlt a helyre, ahol a sérülésnek kellene lennie, de nem talált semmit sem. Még heget sem... Tekintete újra az alvó alakra tévest és végtelenül óvatosan kiszabadította balját a másik kezéből, majd hangtalanul kimászott az ágyból, véletlenül sem ebresztve fel a szunnyadó férfit. Az ágy szélén lévő pokrócot felmarkolta és jobbjának mozdulataival még a levegőben szétnyitotta, Csuklója mozgatásával lágyan ráengede a férfi hátára. Percekig állt és nézte az alvó férfit, csöndesen fonta keresztbe magán karjait. Tisztában volt vele, hogy neki köszönheti az életben maradását és képtelen volt bármire is gondolni. Csupán egy hajszálon múlott a férfi élete, még most is látta az italpolcok közé zuhanni a tehetetlen testet. Ha nem élte volna túl...

Tekintetét a földre szegezte es kilépett a szobából, megcélozva a fürdőt és hosszú percekig folyatta magára a forró vizet. Amikor végül kilépett a zuhanykabinból, úgy érezte, mintha ezer éve ébren lenne. A tükör elé állt, miután magára öltötte az egyszerű, fekete, testhez álló pulóvert és a rövidnadrágot. Megváltozott a tekintete... Mélyebb, sötétebb csillogással telt meg, érettebb küllemet kölcsönözve neki. Haját nedvesen fésülte ki és a kinyhába indult, hogy lefoglalja magát valamivel. Gépies mozdulatokkal keverte össze a palacsintatésztát és látott neki az elkészítéshez. Megterített és főzött kávét is, egy bögrét színig öntött a keserű, fekete lével és belekortyolt. A napoali ablakához sétált és homlokát a hideg, hajnali fényben úszó városra szegezte. Vajon mit fog szólni mindehhez az alma, ha reggel lesz és a sajtó az éjjel történtektől lesz hangos? Lehunyta a szemeit és lenyelte a feltörni készülő, undorodó nyögést. Mennyi életet oltott ki tegnap... Mégis képes volt úgy aludni, mint egy kisded. Az arcok nem kísértették, csupán csuklyás maszkokat látott felvillanni maga előtt. Az ablakpárkánynak dőlve felhúzta térdeit és fellökte magát a széles párkányra, testét a hűvös üvegnek nyomva.

Ma el kell hoznia a lakáskulcsot Rosietól. Talán ez lesz a legjobb, amit tehet. A szobában pihenő férfihez fűződő érzései zavarosak, kuszák, kibogozhatatlannak tűnők voltak. Régen minden egyszerűbb volt, amikor gyerekek voltak, vagy pusztán az emléke volt meg egy mindent átszövő barátságnak. Újabb kortyot vett magához a gyorsan hűlő, fekete kávéból. Most azonban az emlékeiben élő kép megváltozott. A valóság minden létező idegszálát stimuláta, ingerelte és fogalma sem volt, mihez kellene kezdenie. Hogyan kellene elmagyaráznia a képességét és mit kellene kérdeznie? Lassan fújta ki a levegőt és még egyet kortyolt.

Az ajtó pedig erőteljes lendítéssel nyílt ki, mögüle pedig előbukkant akócos, megviselt arcú, feszültnek tűnő, fáradt férfi. A lány torkát köszörülve pillantott fel rá a földről és csészéjébe kapaszkodva lemászott az erkélyről.
- Jó... Reggelt. Csináltam reggelit és főztem... Kávét.- Baljában fogta a bögrét míg jobbjával füle mögé igazította a szőke tincset, ami az arcába hullott. - Te... Jól vagy?- Mezítláb állt a nappali padlóján és kék tekintetével kifejezetten kerülte a szemkontaktust.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Szer. Okt. 05, 2016 10:08 am

Dr. Cael Rodd tudata nagyon lassan merült fel a mélyálomból, és a világ fokozatosan realitássá vált körülötte. A nyitott ablakon beáramló, hűs, tengerszagú szél, a halk hangok a konyha felől, a palacsinta édes illata mind betöltötték az elméjét, mielőtt szemei lassan felnyíltak.
A doktor fáradt, üveges tekintettel nézte az ágyat, amin félre volt téve a takaró. A fotelban üléstől görcs hasított a karjaiba és oldalába, ahogy előredőlve feküdt az ágy szélén. Másodpercekig, talán egy percig csak oldalra döntött fejjel nézte a lepedő gyűrődéseit, a párnát, és érezte az illatot, ami a huzatból és a paplanból áradt.
Édes, finom illata volt. Parfüm illata és szőke haj illata.
Tammy-illata.
Cael úgy egyenesedett fel, mint akinek koffeint öntöttek intravénásan az ereibe. A mosdóban fogmosás közben a tükörbe nézett, majd hideg vízzel mosta meg fáradt, beesett, borostás arcát, nyakát, homlokán hajáról csöpögött a víz, és mély sóhajjal nézett tovább a tükörbe, miközben a mosdókagylóra támaszkodott.
Well, now what.
Tudta, hogy a lány a konyhában van. Tudta, hogy találkozni fog vele, és nem tudta, mit fog neki mondani. MInt valami izzó, fényesen ragyogó jelenség a nappali közepén, amivel nem tudja, hogy mihez kezdjen az ember, csak nézi megdelejezetten... Ilyennek látta Tammy-t ebben a pillanatban. És csak állt, és nézte a tükörképét.
Tammy mutáns.
Most volt ideje lassan nekiállni feldolgozni az estét. Az események precíz, de üvegszerű filmszalagként maradtak meg, nem tulajdonított túl sok érzelmet nekik. Kivéve egyvalakit. Aki szétfeszítette az üveglapok közé rakott képkockákat.
Tammy.
Ötlete sem volt, hányadán állnak a lánnyal. Cael fejében végtelenül sok kérdés halmozódott fel, a gyerekkortól a tűzvészig és az eltűnésig, a megjelenésig, a bárig, a csatáig...
Nem, egyszerűen... Ha akarnék, se tudnék... Meglepődni rajta.
Az érzés, ahogy egymás mellett álltak, fénylő-izzó képességekkel, az erő örvénylett körülöttük... A pillanat, ahogy látta magukat egymásnak támaszkodva, ellenfelektől körbevéve...
Euforikusan csodás volt.
Egy másodpercig elmosolyodott.
Aztán a mosoly lassan tűnt el az arcáról.
De ha véletlenül nem kerülünk oda egyszerre, akkor...
... Akkor sosem tudom meg.
Sohasem osztja meg velem. Pont ő. Pont velem.
Ennyire csodálatos dolgok vannak benne és...
... És pont, egyedül én vagyok alkalmatlan ezt látni. Egy nagy halom idegen nem, de én igen. És valamiért esélyt sem kaphatok, hogy mindezt lássam. Nem. Inkább másokkal veszi körbe magát. És tőlem pedig megvon mindent.


Cael állkapcsa megfeszült, ahogy megtörölte az arcát.
Az ujjai között közben gombóccá gyúródott a törölköző megfeszülő karjaiban és egy frusztrált, dühös lendítés után úgy repült el, hogy mindent letarolt a fürdőszekrényen. Hangosan kopogva-csilingelve hullott le a berendezés, borotva, borotvahab, after shave, sampon, tusfürdő, sebfertőtlenítő, minden.
Cael a szobába visszaérve egy fehér inget vett ki a szekrényből és vállára kanyarította, majd nem törődve olyanokkal, hogy be is gombolja vagy megfésülje a haját, kiment a konyhába.

A hatalmas, indusztriális konyhába tejüveg ablakokon át áradt a szürkés, ősz reggeli fény. A hosszú, polírozott acél pulton tányérok, csészék, gőzölgő, illatos palacsinta vártak.
Tammy pedig ott ült az ablakpárkányban, kócos, reggeli életerővel, nagy, kék szemeivel felé pillantva, és Caelnek egyből kétféle érzés robbant be a tudatába.
A keserűség, a düh, harag és csalódottság.
A torkába szökellő gyomorral tagjait vezető vágy, hogy oda menjen a lányhoz, átkarolja, végigsimítsa a haja alatt a fejét a tarkójáig, lehajoljon hozzá és ajkát a lány ajkára tapassza.
Nem tudta, melyiknek engedjen.
A tagjai az erők ütközésének valami eredményeként lassan indultak meg, majd odaért az ablakhoz. Tammy hangja dallamos volt és nőiesen csengő, mintha ujjbegyek simították volna végig a gerincét Caelnek, ahogy hallotta. Nem válaszolt, csak közelebb lépett és a lány szemébe nézett. Keze lassan, nagyon lassan emelkedett fel, szinte tépelődve, majd a legbiztosabb menedékbe kapaszkodott.
Orvos volt.
Két ujja megtalálta Tammy pulzusát a csuklóján. Kezébe vette a lány kezét, majd úgy tapintotta ki a szívverést. Aztán két ujja lassan közeledve kitapintotta a nyakán is. Várt egy kicsit.
Emelkedettebb volt, mint a normális, de hát az ő szívverése meg a torkában dübörgött, szóval erre egy szót sem szólt. Továbbra is szó nélkül nézte meg a lány begyógyult karját, fordította meg, végigsimítva az este még begipszelt kezet. Tökéletesen volt begyógyulva. Karja átfonta Tammy hátát...
A sebnek nyoma sem volt. Az izmok tökéletesen és szorosan tartották a lány felsőtestét.
Cael még egyszer hosszan Tammy szemébe nézett és azon kapta magát, hogy jobbja végigfut, gyengéden a lány haján, hüvelykujja megsimítja a szőke tincseket a halántékán, tenyere féltően és szeretettel simul végig a világos hajon a lány fülénél és...
Hátrébb lépett és célba vette a pultot.
- Köszönöm a reggelit - mondta halkan, és kinyitotta a hűtőt.
Igazából a gyomra hangosan korgott egy agresszív csatakiáltással és Cael rájött, hogy farkaséhes. Az energia nullára fogyott ki az elméjében, nem csak, hogy kimerült volt, de az ujjai közül egy szikra nem sok, annyit sem lett volna képes elővarázsolni. Szó szerint.
Megtalálta, amit keresett - Juharszirup, nutella, lekvár, vaj, mogyoróvaj, jelly, méz és tej. Karjaiban egyensúlyozta az egészet, ahogy elvitte a pulthoz és lepakolta. Minden, amiben cukor és zsír volt, elégséges mértékben.
A lányra nézett, várva, hogy Tamm felül a bárszékek egyikére a pult másik oldalán. Ő lezuppant a másik oldalon, szembe az ablakkal, és kivett egy jó adag palacsintát, a tányérjára téve, majd először juharszirupot állt neki végiglocsolni...
... Jóval, de jóval nagyobb mennyiségben, mint az általában polgárilag elfogadott...
... Majd a nutelláért nyúlt.
Egy pillanatra mintha játékos mosollyal nézett volna Tammy-ra, ahogy nutella került a kezébe. Az emlék, ahogy a lány szájába rakja a nutellás kanalat ösztönösen mosolygásra késztette. Majd újra a palacsintára nézett és gazdagon állt neki szórni rá a mennyei, édes, barna krémet.
Majd megragadott egy villát és hatalmas falatokkal állt neki enni.
Amikor az első palacsintával fél perc alatt végzett, felpillantott.
So, the elephant in the room.
Mély levegőt vett és lassan fújta ki.
Boy, is there one. More like, elephants, as in plural, as in, riding on the backs of a herd of giant mutant mammoths, more like.
Letette a villát és a pultra támaszkodott. Hangja halk volt, nyugodt és... Egy kicsit távoli, ahogy megszólalt.
- Szóval... A képességed.
Egy újabb falatot vett a szájába és lassan rágva gondolkodott. Először is, egy másik számára otthonos szerepbe menekült. Felpillantott és megfontolt, tárgyilagos hangon folytatta. Mágusként.
- ... Sosem láttam még ekkora kaliberű mutáns képességet. Valóban... Döbbenetes. Nagy tehetségre vall. A levitáció és a tűzfal egyszerre, a jeges fűszálak koordinált mozgatása sebesülten... Kreatív. Veszélyes is, de lenyűgöző és kreatív.
Megint palacsintát vett a szájába és szemeit lecsukta az élvezettől, ahogy a rengeteg cukor egyszerre olvadt a nyelvén. Amikor kinyitotta a szemét, még félig teli szájjal folytatta, villájával intve a lány felé.
- ... A phobhéma... a kihtahtáhhah han. - Nyelt egyet. - A kitartással. Kondicionálásra van szükséged és hosszan tartóan, egyenletesen fenntartani az energiát, különben gyorsan kiég és gyorsan elfogy. Képzeld el úgy, mint... Mint egy folyót. Ha egyszerre nyitod fel az összes gátat, szökőárként elsöpör mindent, akár még a csatornázást is tönkreteheti, ami vezeti. Fokozatosan kell felszabadítanod, csak utána menj a hatásfokra.
Tárgyilagos, objektív és nyugodt hangon beszélt.
Nem mondott mást. A keserűséggel ötvöződő düh érezte, hogy felkapaszkodik a hátán csigolyáról csigolyára, így inkább a palacsintára nézett és az indokoltnál erőszakosabban vágta le a következő, túlméretezett darabot, sebtében a szájába tolva azt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 95
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Szer. Okt. 05, 2016 11:20 am

Zene

Úgy kapaszkodott a még forró cserépedénybe, mintha az élete múlott volna rajta.  Hallotta az erőteljes, masszív léptek ütemes kopogását a hajópadlón, az egyre közeledő találkozás pillanata megbénította. Mégis… mit kellene mondanom neki? Tekintetét a reggeli fényben melegen izzó padlóra függesztette és vett egy lassú, mély lélegzetet. Eljutott a füléig a hálóból nyíló mosdóban megnyíló csap hangja, a csobogó víz, a csörömpölés… Mégis, képtelen volt mozdulni.

Az este történtek egy nagyon, nagyon távoli filmnek tűntek abban a pillanatban, amikor kinyílt az ajtó és meglátta a dühös, izzó szempárt.  Az elaludt, kócos haj ezerfelé meredt, valami szívet melengető összképet alkotva. Aztán tekintete lejjebb vándorolt és képtelen volt megállni.,, hogy ne fusson végig pillantása Cael precízen kidolgozott felsőtestén. Széles vállak, arányos alkat, szálkás izomzat.Istenem…

Cael pedig megindult felé, Tammy szíve nagyot dobbanva vette tudomásul a meleg ujjak határozott érintését és szó nélkül hagyta, hogy az orvos tegye a dolgát. A fejébe robbanó kérdések véget nem érve bukkantak fel egymás után, de a lány néma maradt. Egyrészt, nem tudta hogyan mondja ki… Másrészt, a tarkóját cirógató ujjak érintésétől úgy érezte, tagjaiból lassan kiszivárog az erő és félő volt, lassan összerogy. Tekintete megtalálta Caelét és ott fénylett benne ezer ki nem mondott kérdés, az értetlenség, a tanácstalanság…
Elfordult és újabbat kortyolt a kávéból, majd észrevette, hogy a bögre tulajdonképpen már azelőtt kiürült, hogy beleivott volna. Az arcát borító tejfehér bőrön halvány, rózsás pír gyulladt és a mosogatóhoz sétálva beletette a bögrét, majd gyorsan elmosta, a csepegtetőre helyezte száradni. Ennyi. Több kifogása már nem volt, hogy ne kelljen Cael felé fordulnia, így erőt véve magán lassú léptekkel a hűtőhöz sétált és elővette a narancslevet, majd a pulthoz sétált és egy poharat maga elé véve teleöntött egy pohara, majd felült az egyik székre, szemben elhelyezkedve a férfival.
- Jó étvágyat.- Szólalt meg halkan, amikor végül megtalálta a hangját. Az ő gyomra gombostűfejnyire volt zsugorodva, így meg sem próbálkozott azzal, hogy egyen. Helyette figyelte, ahogyan az orvos végez az első palacsintával.
Még a tengerészgyalogos nő… A barátnőd?... Még ő is tudott arról, hogy milyen csodákra vagy képes.
Én viszont…
Semmit.  


Csalódottság kavargott benne tanácstalansággal vegyülve. Ujjai megtalálták a poharat, kis híján felborították azt, de végül jobbjába ragadta és ivott egy kortyot a rostos üdítőből. Tekintete a nutellára siklott és szája sarkában egy halvány mosoly tűnt fel, az emlék a címkét nézve megelevenedett benne és elmosolyodott. Széllesen, vonásaira egy rövid ideig nyugalom telepedett, ami abban a pillanatban illant el, hogy Cael hideg, tárgyilagos hangját meghallotta. A hideg rázta ki… A férfi a tárgyra tért, Tammy pedig legszívesebben felállt volna, mezítláb kirohant volna a lakásból az utcára, beült volna az első taxiba és a világ végéig hajtatta volna padlógázzal. Karjai elnehezültek, fejét előre hajtva bámulta a konyhapultot és jobbja ujjpercei elfehéredtek, ahogyan szorította a kristálypoharat.

Csak ne…

A férfi hangja valami távoli zúgásként érte le, füleiben dübörgött a vér és nem bírt a mágus szemeibe nézni. Látta maga előtt az ernyedt testet, amit szelíden fektetett az ölébe és a fejet, amit combjára fektetve nézte a lehunyt szemhéjakat azért imádkozva némán, hogy nyíljanak fel. A csuklya mögött felizzó elégedett, már-már kéjes pillantást és még így, utólag is felizzott benne a harag. Nyelt egyet és végül lassan, nehezen elszakította tekintetét a fa burkolattól, hogy a borostás arcra függessze.
- Nem akartam használni.- Hangja üresen csengett, ahogyan kipréselte magából a szavakat. Ha volt életében pillanat, amit el akart kerülni, akkor ez az volt. Alig látható módon remegni kezdtek kezei, így összekulcsolta ujjait és ölébe fektette karjait, hogy Cael ne láthassa feszültségét. Mintha az nem lett volna leolvasható a legapróbb mozdulatáról is… - Csupán pusztításra vagyok vele képes, Cael. Nem nevezném tehetségnek azt, hogy tegnap éjjel gyilkossá váltam miatta. - Fejét elfordította és a szoba ajtaját fixírozta, erőltetett sóhajt hallatva. egy előtörő halk kuncogást hallatott hangulata ellenére is, amikor fülét megütötte a teli szájú beszéd hangja. Akkor pedig felelevenedett benne az a késő éjjeli, talán hajnali óra, ahogyan a fiú mellé támaszkodva idézi kedvenc szuperhőse monológját, szájában a nutellás kanállal, amit fél pillanattal azelőtt ő maga nyomott bele. Mély levegőt véve fordította vissza elsötétült tekintetét a férfira. - Nem akartam, hogy lásd… Képtelen voltam kontrollálni… Nem akartam ölni. Csupán ártalmatlanná tenni, de amikor… Amikor…[/i]- Amikor megláttalak bezuhanni a polcok közé, csak arra bírtam gondolni, hogy vesznie kell annak, aki kezet emelt rád. Annyi gyűlölet szabadult fel bennem, amennyiről nem is tudtam, hogy létezik. Ha nem keltél volna fel, mégis… Mihez kezdtem volna, mondd? A kanálért nyúlt és hogy ne kelljen mondania semmit, megmártotta az édes, mogyorós krémben és szájába vette, lassan elszopogatva a krémet.
- Köszönöm, hogy… meggyógyítottál.- Szűrte fogai között, miközben tekintetével a kanalat figyelte, amit éppen kivett a szájából. Kék íriszei melegen fénylettek, míg belenézett Cael szemeibe. Röviden, szinte csak futólag. - De… Mi történt, miután… Kijutottak?- Az utolsó emlékképe a nő volt, akinek karját megfagyasztotta és ezután képszakadás. Zavartan rakta le az előtte lévő tányérba az evőeszközt. Meg akarta kérdezni, hogy miért maradt ott mellette végig, egész éjjel a férfi, miért fogta még álmában is a kezét. De a hűvös, tárgyilagos hang megakadályozta benne és őszintén… bátorsága sem lett volna hozzá. Régen is aludtak már el egymás mellett, miközben filmet néztek, de az... Más volt. Az egy nappal ezelőtti állapothoz képest a kettőjük között feszülő körvonalazatlan kötelék átalakult valami kibogozhatatlan, kínos csomóvá, amit bármerről próbált közelíteni, eltaszította magától.
- Rosieval… tegnap megnéztünk egy Central Parkhoz közeli lakást és… kivettük.- Az utolsó szó szinte koppant kettőjük között. Tammy ujjaival játszott, feszültségét leplezendő. - Én… nem fogok visszaenni a bandához. Nem vagyok rá képes… Egy darabig még itt maradok New Yorkban, Jack bemutat egy producer barátjának. - Ránézett arra a két gyönyörű, ragyogó szempárra és kimaradt egy ütem. - Nem akarok tovább visszaélni a jóindulatoddal.- Fűzte hozzá színtelen hanggal. Talán így lesz a legjobb, ha nem kerülgetik a kettőjük közé feszülő érthetetlen hullámokat.[/i][/i][/color][/i][/i]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Szer. Okt. 05, 2016 12:55 pm

Cael csak ült és evett és maga elé nézett és hallgatta a lány halk válaszát. Volt valami mély szomorúság, abban, amit Tammy mondott. Felnézett és a másik csak az ajtót nézte hosszan, zavartan, miközben kereste a szavakat. A halk nevetés kéretlenül is mosolyra bírta a férfit és olyan erősen kelt fel benne a vágy, hogy a követkeező villányi édes-szirupos-nutellás palacsintát Tammy szájába nyomja, hogy alig bírt neki ellenállni. Szinte látta maga előtt, ahogy a szöszke tincsek alatt a két szemöldök összevonódik és panaszosan-teliszájjal ellenkezik a lány, hogy jaj, túl édes, ő pedig csak lerakja a villát és megbökdösi Tammy oldalát, majd előre hajol és a pultra támaszkodva tapadnak az ajkai Tammy ajkaira, aki csak ellenkezik, hogy jaj, hiszen tele van a szája, majd nyel és ujjai az ő hajába túrnak, miközben viszonozza a mozdulatot és...
Egy másik életben. Egy másik Cael. És egy másik Tammy.
Keserű ízt érzett a nyelve alatt, forgatnia kellett az ételt, hogy le bírja nyelni. Letette a villát és eltolta a tányért maga elől, majd karjait összefonva könyökölt fel.
- Csak pusztításra? - kérdezte felvont szemöldökkel a zavarodott nőt, és előrébb hajolt. - Lássuk csak. Tegnap este embereket öltél meg. Igen. És ezzel egy sor ártatlan életet mentettél meg. Ez definíció szerint az erőd jóra használata. Önvédelemből ellenálltál a támadóknak és megvédted azokat, akik képtelenek lettek volna megvédeni magukat. Ez igazából... Nem más, mint amire az ember mondjuk a kezét használja.
Cael felemelte jobbját, a pultra támasztotta és kinyitotta az ujjait. Egyenként, majd összecsukta ökölbe, majd megint kinyitotta.
- Az emberi kéz képes építeni, képes gyógyítani, képes simítani vagy védelmezni... És képes pusztítani. Képes fájdalmat okozni. Képes egy koponyát is bezúzni. A használójára van bízva. És ha magad elé emeled az öklöd és megvéded magad és azokat, akik mögötted állnak, és a támadód holtan esik össze... Akkor nem jóra használtad a kezeid? Nem a támadó hajtotta bele magát a saját halálába? Azzal, hogy kényszerített téged, hogy megöld?
Letette a kezét.
- Persze én nem tudom. Nem vagyok mutáns. Nem is voltam meghívva a tegnapi csak-mutáns-és-Inhuman zártkörű partira. Meg is értem, olyan helyes mutáns srácok rohangáltak ott.
Az utolsó mondat leplezetlenül majdnem bántó volt, de visszaemlékezett rá, hogy a lány ott ül az asztalnál azokkal az idegen férfiakkal és felé sem néz... És ez egy olyan érzés volt, mitn egy kés a gyomrába.
Megvonta a vállát.
- Meg különben is semmi közöm hozzá. Te mondtad, nem akartad, hogy lássam, és végül is, ez eddig is egyértelmű volt. Ezt hat évvel ezelőtt egyértelművé tetted.
Most, most kúszott fel a hangjába a keserű düh és rezgett minden szava tőle. Nem volt haragos. Nem kiabált és nem vádolt. Csak valami mély, csalódott, kesernyés szomorúság volt a mondatai mögött, és klasszikus metszésű, borostás, szögletes állkapcsa megfeszült, ugrott egyet a rágóizom, ahogy beszélt.
Felállt és a pulthoz lépett. A csapból vizet töltött a vízforralóba, és feltette melegedni, miközben nekitámaszkodott a kagylónak és kifelé nézett az ablakon.
- Amikor tizenkettedikben... Észrevettem, hogy valami... Valami forrong és kavarog bennem, nem tudtam, hogy kihez forduljak. Nem tudtam, mi történik, és időbe telt, mire sikerült megtalálnom azt, aki Londonba küldött vele. De tudod, mi volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy képes vagyok... Varázsolni?
Hátranézett a válla felett a lányra. Szárazon folytatta, és ugyanaz a csalódott szomorúság és elfojtott harag csengett a hangjában, mint eddig.
- ... Hogy vajon Tammy mit szólna hozzá? Hogy valakivel meg kell osszam és a suliban ott árválkodik mellettem az üres padja annak, az egyetlen embernek, akivel meg tudnám osztani, és aki megértené. De ez nyilván sosem volt kettőnk közt kölcsönös.
Újra kinézett az ablakon az East River öblére. A férfi borostás arcéle, vonásai kemények voltak.
- ... Szóval igen. A képességed, ha azt értjük alatta, hogy miatta eltolod magadtól, aki szeret... Akkor mondhatjuk, hogy csak a pusztításra jó.

A szavak ott csengtek a levegőben. Nem tudta tovább benntartani őket, csak felfakadtak. Cael szinte oda sem nézett, amikor leemelte a zubogó vízforralót és kiöntőbe töltötte át a gőzölgő, forró vizet. A kancsót fém tálcára rakta és teás csészéket rakott mellé, majd cukrot, mézet, citromot és tejet.
Igen, Cael Rodd nem csak doktorrá és varázslóvá vált Londonban, félig britté is. A "Police" feliratú, kék fülkét mintázó teás bödön, amiben a tasakok voltak, mindig Londonra emlékeztette... És amikor lerakta a tálcára, erősen vágyódott rá, hogy az a Police feliratú fülke életnagyságúvá váljon, kilépjen belőle egy kócos, öltönyös, vigyorgó férfi és elvigye őt messze térben és időben. Két darab Doktor elég hatásos lenne. Egy darab Doktor ide meg nem elég.

Megfordult és lerakta a tálcát a pultra kettejük közé.
A lányra nézett és csak bólintott. Valami olyasmit sugallt az a mozdulat, hogy "ugyan, nem tartozol köszönettel," majd megvonta a vállát.
- Utána rövidesen vége volt. Én veled maradtam, a többiek segítettek a mutánsoknak, nem nagyon figyeltem, hogy mi történik, merthát ugye... Khm.
A lány felé intett, mintha ez mindent megmagyarázott volna.
Ekkor zizgett halkan a zsebében a telefon. Cael előhúzta és a kijelzőre pillantott, majd forgatta a szemét és kinyomta. Letette maga mellé a pultra, és újra felfénylett a kijelző, a lenémított telefon búgva vibrált és lassan mászott minden vibrálással arrébb. A kijelzőn egy vigyorgó, barna hajú, egyneruhában és sisakban feszítő nő volt. Deborah.
Az időzítésed, Thunder. Priceless.
És Tammy elmondta, hogy elmegy.
Megint.
Cael érezte, hogy egy kicsit kifut a szín az arcából. Tudta, hogy ez mit fog jelenteni.
Minden reggel furcsa érzéssel ébredt fel, nem tudva, hogy kezelje Tammy-t. Minden este awkward módon esett haza, nem tudva, mit mondjon. De mégis... Tammy ott volt, ott volt vele, és Cael tudta, hogy ott van és látta, és hacsak hallgatta is éjjel a kanapén feküdve a nagy ablakokon át szűrődő fénytől pásztázott plafont nézve a karzaton Tammy halk szuszogását...
Valahogy...
Minden úgy tűnt, hogy...
Rendben van. Ahogy lennie kell. Igen, ritkán szóltak egymáshoz, de ott volt a lány, akit...
És így belegondolva rájött, hogy sosem vette észre, mennyire üres és magányos tud lenni a lakás egyedül.
Lehajtotta a fejét és forró vizet öntött a teafilterre. Az arca kifejezéstelenné vált, csak kapaszkodott az eleganciába, ami még maradt, hogy a felszínen tartsa. Közben minden szín kifutott az arcéléből és észre sem vette, hogy ajka egészen kicsit összepréselődik és lefelé görbül csalódottan.
- Persze. - mondta fél perc csönd után. - Ahogy khm, ahogy gondolod.

Ekkor szólalt meg a csengő.
Cael felnézett és felállt, kisietve a konyhából. Tammy hallhatta, hogy a férfi hosszú lépései elmennek az ajtóig, majd kinyílik és a kinti szél hangjai bejönnek, valamint emberi beszéd. Deborah és Cael szavai még a konyhába is behallatszottak.
- Doc. Jesus. Nem veszed fel a telefonod, nem vagy elérhető, azt se tudtuk, hazaértetek-e.
- Thunder. Őhm... Igen. Minden oké.
- És a szöszkeség?
- Hála valami magasabb akaratnak, - hallatszott Cael hangja egy kicsit... talán elérzékenyülve - ... Semmi baja. Még időben léptem közbe és...
- Doki. Jó voltál.
- Deb... Hhhh. - mély sóhaj következett. - Azt a kurva késes faszt észre kellett volna vegyem, de persze nem arra néztem, mert...
- Doc.
Egy pillanatnyi csend következett.
- Akkor mindenki jól van. És azt akartad mondani, fáradjak beljebb.
- Thunder...
- Ó, milyen édes vagy, Doki, köszönöm az invitálást. Na és...
Az utolsó mondatba némi cinkosság fonódott bele. Egy pillanatnyi csend következett.
- Deb, most tényleg nem a legalkalmasabb, hogy...
- Jaj Doki, na ez nem a szex utáni hangod. Komolyan, hazahoztad és semmi...
- Deb...
- Jézusom. Cael doki, ha nem viszed ágyba azt a csajt rövidesen, én fogom, az tuti.
- Deb az istenért...
Deborah hangja cinkos volt és vidám, Caelé egyre bosszúsabb és visszafojtott.

Fél perccel később Deborah lépett a konyhába, akit a férfi követett. A magas, szép arcú, erős és atlétikus tengerészgyalogos nő vigyorogva nézett a lányra, amint meglátta a pultnál, és egyenesen oda tartott. Lecsüccsent a lánnyal szemben.
- Szóóóval, te biztos Tammy vagy - mondta barátságosan életteli hangon.
- Persze, Thunder, kérlek, fáradj beljebb és foglalj helyet - mondta rezignált és bosszús hangon Cael és sarkon fordult, hogy inkább elmenjen zuhanyozni. Nem sokkal később a zuhogó víz hangja hallatszott a lakás másik fele felől.
Deborah csak nézett Tammy-ra, majd újra elvigyorodott.
- Én Deborah vagyok, de szólíts csak Deb-nek. Vagy Thunder. Mindegy.
Egy palacsintáért nyúlt és elkezdte szórakozottan harapdálni, majd folytatta.
- Szóval... Mutánsok, heh? Durvák vagytok.
Rágott és lenyelte az ételt.
- Ami azt illeti, a srácok új kedvence lettél. Jaime és Harry annyira el voltak tőled ragadtatva tegnap, hogy ha Tammy-posztert látok bármelyiküknél, azon nem lepődnék meg a legkisebb mértékben sem. Szerintem meg fognak próbálni lecsapni a Doki kezéről. Mit mondjak, nem hibáztatom őket, csak álljanak sorba - fűzte hozzá játékos hangon, és a flörtölés megtűzéseként még kacsintott is egyet.
Majd felállt és a konyhaszekrényhez lépett. Kinyitotta és poharakat vett elő.
- Na de fogadjunk, hogy Doktorunk minden jómodorról megfeledkezve nem is részesített a megfelelő, ütközet utáni rituáléban.
Egyik kezében az üveget tartotta, másikban pedig a poharakat, ahogy lerakta a lány elé őket. Lecsavarta a scotch kupakját, és a mély, arany színű whisky gyönyörű fényben ömlött a jégre. Az egyik poharat a lány elé tolta, a másikat megfogta és koccintásra emelte.
- Well, you're one of the pack now - mondta újra kacsintva egyet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 95
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Csüt. Okt. 06, 2016 1:47 am

Zene

Kifújta a bent tartott levegőt és tekintetét rövidre vágott, lakk nélküli körmeire szegezte. A kettőjük közé feszülő energia kétséget kizáróan kínos volt, ez pedig lassan kezdett elmélyülni, feszültséggel megtelni. Már várta, hogy szemmel látható szikrák kezdjenek pattogni. Nem csupán a férfiból áradó düh, saját feszültsége is kezdett éledezni. Pillantását kitartóan távol tartotta az orvostól, még véletlenül se kelljen látnia a mozdulatait. Attól félt, hogy Cael képes lenne kiolvasni tekintetéből a gondolatait és akkor… nos, egyszerűen nem akarja. Az egy dolog, hogy az elméje köré folyamatosan felvonva tart egy erős burkot, mely megakadályozza a kéretlen leskelődést más telepaták számára, az pedig teljesen más lapra tartozik, hogy eszméit titokban akarja tartani a férfi előtt. Ujjai tétova mozdulatokkal játszottak egymással, míg csendbe burkolózva hallgatta a férfi szavait, hosszú monológját.

Zene

Fejét felemelve pillantott az eltolt tányérra és felötlött benne, hogy talán túl sok cukrot tett a tésztába. Régen ez nem zavarta a fiút, de régen sok minden más volt. Mély levegőt vett, íriszeinek sugarát pedig a férfi kinyújtott, ökölbe szoruló, újra kinyújtott ujjaira függesztette. Azok az ujjak, amik nem is olyan rég annyi szakértelemmel és gyengédséggel vizsgálták a jobbját és hátát, keresve a sérülések nyomait. Gúzsba kötött rabnak érezte magát, szeretett volna felállni és elvonulni a lakás egy csöndes, biztonságos pontjára, ahol nem érheti el Cael csöndes, mégis elsöprő erejű dühe. A hangjába költöző kemény éltől Tammy bőre libabőrös lett és ösztönösen vonta magasra szemöldökeit, arcáról a teljes, tökéletes értetlenség tükröződött vissza az orvos felé.
- Mégis… Helyes mutáns srácok?- Szemei elkerekedve függtek a mágus arcán. Megsemmisülve nézett maga elé és megköszörülte a torkát. A hangban megbúvó él és a kiérződő érzelmek azt sugallták számára, amire puritán… Gondolni sem volt képes, nem hogy elhitte volna. Hangja halk és színtelen volt, ahogyan megszólalt, talán még suttogásnak sem volt nevezhető, talán meg sem hallotta a vele szemben, neki hátat fordítót alak. - Te most… féltékeny vagy?- Nézte a széles vállakat és teljesen kiürült agyát erőszakkal akarta cselekvésre bírni. Az elhangzott mondatokban, a legutolsókban ott bujkált valami különösen maró, éles, bántó él, ami tökéletesen eltalálta a lányt. Összébb húzta magát a széken és lehajtotta a fejét, beszívta alsó ajkát és erővel tartotta bent, fogaival ráharapva.

Mintha valaha is bántani akartalak volna…
Fogalmad sincs, milyen érzés…  Ahh, annyira mindegy.


Jobbjával megdörgölte az arcát és beledermedt a mozdulatba, hallva a folytatást. Szóval, eljutottunk ide is… Érezte, hogy a szemei égni kezdenek, de sűrű pislogással igyekezte távol tartani a kitörést követelő könnyeket. Vállai megrogytak, elesett tartás sugározva a külvilág felé. Nem érzett magában mást, csupán önutálatot, bűntudatot és erős vágyakozást arra, hogy belécsapjon most egy villám. Minden sejtje tiltakozott az irány ellen, amerre haladtak, ám elkerülhetetlen volt, hogy válaszoljon. Vagyis… a tekintetében fellobbanó indulat átsugárzott teste többi tagjára is és végtelenül fáradtan szólalt meg, távolról csengő hangon. Olyan távolságról, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne hangereje az éterben.
- Így is fel lehet fogni… De az én okom más volt és nem az, amit te hiszel. - Két könyökével feltámaszkodott a pultra és tenyereivel megtámasztotta egy rövid pillanat erejéig a fejét, amibe visszaköltözött az előző esti szaggató, kíméletlen lüktetés.  - Hat évvel ezelőtt, amikor a padlásotokat takarítottuk édesanyáddal, megtaláltam azt a dobozt, amiben a szüleim hagyatéka volt. Pár lényegtelen ékszer, apám órája és… ott volt anyám naplója. - A világért sem nézett volna a férfire, helyette felegyenesedett és felállt a székről, biztos távolságot kresve a konyha legtávolabbi pontjának dőlve. - A terhessége előtti évben kezdte el és felvázolta benne… Apám képességét. Hogy génkutatással foglalkozott és a vállalat, ahol dolgozott kísérletekre bíztatta. Ő pedig kísérletezett... a munkahelyén és otthon is.- Összefonta kajait maga előtt és megkeményedett tekintettel nézte az ablaknál álló alakot. Arcára a harag enyhe pírt festett. - Különböző vegyületeket adott be anyámnak, még akkor is, amikor már várandós volt. Elég részletesen írta le az átélteket, én a lapokat olvasva pedig úgy éreztem, darabokra szakadok… és akkor, életemben először használtam az erőmet, akaratomon kívül.- Hosszú csönd követte szavait, a poharáért nyúlt és megengedte vízzel, amiből ivott pár kortyot, mielőtt folytatta volna. - Úgy lobbant lángra egyszerre az egész épület, hogy semmihez sem értem hozzá. Felhívtam a tűzoltókat és... Eljöttem. Emlékszel, hogy édesanyád, Ann néni milyen undorral beszélt a mutánsokról mindig?- Ajkaira keserű mosoly ült ki, ami inkább volt szája lefelé görbülése. - Ez volt az egyik ok. Ő gyűlölte a fajtámat... A másik, az te voltál. Nem akartam, hogy undorodva mézz rám azért, ami vagyok. - Karjait leeresztette és kinézett a konyha másik ablakán, bár nem látta a célt, Tekintete üres, üveges volt. - A legjobb barátom, a testvérem voltál. Nem hiheted azt, hogy könnyű volt elfutnom és egyszer sem bántam meg. Cael... Te a mágiáddal életeket mentesz. Gyógyítasz. Ha én használom a hatalmamat, amit isten tudja miért én kaptam... Képes vagyok péppé kínozni valaki elméjét. valósággá alakítani a legrosszabb rémálmait, visszaadhatom vagy elvehetem az emlékeit... Tüzet gyújthatok vagy fagyaszthatok,  lehűthetem a levegőt, de nem vagyok képes gyógyítani. Az affinitást nem változtathatom meg sajnos. - Vállait megvonta és a konyhapulthoz sétált, Caelt jó ívben megkerülve szedte össze a tányérokat és tette a mosogatóba, majd elöblítette őket. A csönd elmélyült, Tammy pedig nem mondott többet, így is akarata ellenére szakadt ki belőle mindaz, amiröl másnak még nem beszélt. Arcából eltűnt az az élénk üdeség, ami jelenlétének állandó kísérője volt. Most örült a távolságnak, ami közéjük feszült- nem akart Cael közelében lenni. Figyelmét pedig nem kerülhette el a telefon vibráló mozgolódása és kék lélektükrei elsötétültek, amikor meglátta a kijelzőn felvillanó arcot. Előző estéről, Cael asztaltársaságából az erős, harcos tengerészgyalogos nő. Aki ajkaival kis híján a férfi fülét érte nagy kuncogásában... Fejét elfordította és lehúzta csuklójáról a hajgumit, magasan elhelyezkedő lófarokba köt e hullámos, hosszú tincseit. Ajkai elkeskenyedtek, ahogyan összepréselte őket az indulattól és mély levegőt vett. Cael szavai pedig elmélyítették a benne tomboló űrt.

Tehát nem számít neked, mihez kezdek és hogy elmegyek.
Félvállról, kelletlenül válaszolsz....


Nem várta, hogy szerves részévé váljon az életébek újra Cael, a fény, de.... A belé hasító fájdalom sejtette vele, hogy enné többre vágyott. Nem látott át a zavaros ködön, halvány sejtéseit pedig elengedte a szóváltás után. Ha így érez... Mégis miért mentette meg? Orvosi és varázslói kötelezettség...? Miért maradt vele? Az orvos, a régi legjobb barát vagy mindkettő volt az éjjel? Tammy halántékán láthatóan kezdett lüktetni az ér, mialatt az ajtó felésiető férfi lépteit hallgatta. a felcsengő ismerős hangtónust hallva megforgatta a szemeit és a szoba felé vette az irányt, hol lebette a töktőről a telefont és bekapcsolta, ellenőrizve az üzeneteket. Átpörgette őket, elolvasni nem aksrta, most nem volt hozzá sem ereje, sem kedve. A szobából kiléett még időben ahhoz, hogy visszaüljön a helyére még azelőtt, hogy a két alak beért volna a konyhába. Közelgő léteik zaja megütötte a lány fülét, kirakta maga elé a telefont és elsápadva figyelte a vele szemben helyet foglaló nőt.
- Cael és én... Nem vagyunk együtt, nem vagyok rajta senki kezén sem. - Szűrte színtelen hangon és felnézett a nő arcába. Már nem hallotta a zuhanyt csobogni. Ujjaival körkörösen simított végig a poháron, majd megragadta és lenyelte a folyadékot, ami marta a torkát és köhögésre késztette. - Ez... Elég erős.- Prüszkölte és megtörölte a száját. A telefonja a pulton megszólalt, az AC/DC- Thunderstruck című dalára, a kijelzőn pedig felvillant egy rövid, barna hajú férfi sármos, mosolygós képe. A kijelző a "Will" nevet hirdette és a konyhába lépő Cael tekintetének kereszttüzébe eshetett, mielőtt a lány kezébe vehette a készüléket és elvonulhatott volna a szobába telefonálnai, ahonnan fojtott hangja szűrödött ki.
- Will.... Mit akarsz?.... Nem, jól vagyok.... Nem szeretnék találkozni újra és köszönöm, de ez most nem alkalmas... Rendben, vigyázok. - Vonásairól egyértelműen leolvasható volt az indulat, amikor kijött a hálóból és egy feszült mozdulattal lerakta a készüléket a pultra. A Deborah nevű élénk, mosolygós nő egy újabb pohár ital elfogyasztására ösztönaözte. Mielőtt találkozhatott volna a tekintete Caelével, a csengő újra megszólalt és olyan módon, mintha valakinek ráragadt volna a tenyere. Összevont szemöldökkel pillantott az ajtó irányába, amerre valaki már el is indult...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Csüt. Okt. 06, 2016 11:18 am

Cael a teájába kortyolva hallgatta a lányt. Elgondolkodva pillantott maga elé, majd felpillantott és Tammy szemeit nézte, miközben a másik beszélt. Ő sóhajtott és bólintott. Merengő volt már az arckifejezése, nem haragos. A történet, amit a lány mondott úgy illeszkedett az emlékeibe, mint a kirakós eddig hiányzó darabjai. Nem csak sejtéseit igazolta és rakta össze a történetet, de a másik oldalt is hallotta végre, és megérthette, hogy miért...
... Nem. Nem értem meg, hogy miért.
Állkapcsa megfeszült. A rágóizmok újra ugrottak egyet borostás, szögletes állán, sötét szemei felett szinte fellegek gyülekeztek, ahogy a csészét nézte, majd a lányt.
... Tehát tényleg. Tehát nem bízott bennem. Tehát nem voltam elég és nem volt meg a... Szóval ő sosem érezte úgy, hogy én...
Lecsukódtak a szemhéjai. Látta maga előtt az estét. Látta a lángokat és érezte a hevüket a bőrén, mintha túlforrósodna és leolvadni készülne az arca. Az anyja üvölt utána, de ő berohan a bejárati ajtón, miközben nagy, terebélyes lángnyelvek csapnak ki a nappali és a konyha ablakán, szürkére és feketére színezve a fehérre meszelt deszkalapokat a ház oldalán. A csillagos-sávos zászló sziszegve kapott tüzet, és hangos csörömpöléssel tört ki az emeleti ablak a szobájában. "Tammy!" üvöltötte teli torokból, öblös, kamasz fiúhangja már férfiassá vált, és telítődő kétségbeesés, düh és félelem rezonált az ordításban, ahogy karját maga elé tartva próbált eligazodni a lángtengerbe borult hallban. A nappali ragyogó tűzvihar volt, a konyhában csörömpölve hullottak az edények és tányérok a tűz alatt meghajló és összeomló polcokról...
A lány nem volt sehol, nem volt egy élő lélek sem már a házban...
"Taaaamyyyyyy!"

Felnyitotta a szemét.

Elpillantott a konyhaablak felé. Az East River feletti gomolygó, októberi fellegek metsző, atlanti hideget hoztak az óceán felől. Cael csak letette a csészéjét. Szája szólásra nyílt, de újra és újra zizgett a telefon és Deb berobbant a reggelbe, hanyag vidámsággal törve utat a zavar és a harag üvegfalú burkai között.
Cael már a zuhany alatt volt, amikor Tammy és Deb belekortyoltak a whisky-be.
- Oh. - válaszolta a tengerészgyalogos nő, arra, hogy Tammy azt mondta, nincsenek együtt. - Oh boy - folytatta, és újra a whisky-be kortyolt. Fejét oldalra billentve nézett maga elé.
- Nos... - kezdte, és hangja jóval komolyabbá vált. Hátradőlt a konyhaszéken és forgatta a poharat. - Amikor ezt elmondod Caelnek, mármint... Hogy ti nem...
Felnézett a lányra és a szavakat kereste.
- ... Nézd. Semmi közöm hozzá. Nem is ismersz, bár én úgy érzem, már ismerlek évek óta. Amikor együtt voltunk Irakban... Sokszor hallottam a neved Caeltől.
Letette az üres poharat és újra töltött.
- A Doki amilyen szúrós és kemény, annyira... Hm. Mondjuk azt, hogy az érzelmek mélyen vannak a nyakas fejében.

Pár perccel később lépett be a konyhába a férfi, és megkerülte a pultot. Haja még vizes volt, farmerben, félmeztelenül vonult át, szinte törtetett, a lambéria padlón. Felkapta a teás csészét és a telefonját, az előbbit kiita, az utóbbit a zsebébe süllyesztette. Töltött még teát és megfordult. Arca... Meglágyult egy kicsit. Mély levegőt vett és kifújta, majd Tammy-ra nézett és látszott, keresi a szavakat, amikkel mondani szeretne valamit. Már nyitotta is a száját, amikor...
Megcsörrent a telefon, és az AC/DC hangjára felfénylett a kijelző. Egy barna hajú férfi, "Will" néven. Tammy felnézett és megfogta a készüléket, elvonulni a szoba felé.
És Cael arca elsötétült. Amit mondani akart, az úgy foszlott szét, mint az utolsó napfény, mielőtt teljesen ráborult az East Riverre és az öbölre a szürke, óceáni felhőtakaró. Ajkai pengevékonyra préselődtek össze. Tammy nem sokkal később vissza is tért és letette a telefonját a pultra. Cael csak egy megmagyarázhatatlanul megkeményedett, sötét, hideg pillantással nézett felé, és megfordult, ökleire támaszkodva a pulton.

Szólt a csengő és Deb hol egyikükre, hol másikukra nézett. A csilingelés szürreálisan hasított a kialakult, dermedt csendbe.
A nő letette a poharát.
- Aham, megnézem, ki az, pont... Öhm... Úgyis ki akartam ugrani a levegőre, hogy őhm... Igen.
És már ott sem volt. Fél perccel később hallatszott Jaime és Harry hangja az ajtóból, és Deb, ahogy terelte őket kifelé, azzal a címszóval, hogy milyen alkalmas időpont ez egy szál cigarettára.
Ketten maradtak a konyhában. A konyhapultnál ülő Tammy és a mosogatókagylónak támaszkodó, az öbölt néző Cael. Lassan belebújt a vállára dobott, szürke pólóba, amin enyhén megkopott felirat szerepelt:
U.S. Marine Corps
És végre a férfi megszólalt.
- A tűz, az te voltál - mondta halk, tárgyilagos hangon. Némi szomorúság keveredett a szavai mögé. - Igen. Ezt... Szerinted nem sejtettem eddig is?
Válla felett a lányra nézett, majd megcsóválta a fejét és folytatta.
- ... Igen. Anyám mindig utált mindenkit, aki mutáns. Meg tudom érteni, hogy ez miért zavarhatott.
Lehajtotta a fejét.
- ... De én... Én mikor értettem egyet anyámmal?
Mély levegőt vett.
- ... Miből gondoltad, hogy én, én, Cael, bármikor is... Képtelen lennék megérteni? Képtelen lennék felfogni? Ki volt az, aki mindig melletted volt jóban és rosszban? Ez a... Will?
Hangja hirtelen csattant élesen az utolsó mondatnál.
- Vagy én? - kérdezte most már lassan növekedő haraggal.
Megfordult és a konyhapultnak támaszkodott.
- Apámmal vagy egy évig ragasztottuk a plakátokat, hogy eltűntél. Egy évig. Én még tovább. Amikor reggelre elült a tűz, nem akartak beengedni a tűzoltók. Én átküzdöttem magam a sárga szalag alatt és téged kerestelek a romok között. Tudod... Tudod milyen érzés úgy bemenni a házba, hogy kiugrik a pulzusod a torkodon? Hogy úgy léptem be, hogy nem tudtam, hol találok rá a megszenesedett testedre?
A férfi szemei szinte szikrát vetettek.
- És? Leégett a ház. És? Ki nem szarja le a házat? A ház csak tégla és fa és semmi, de semmi értéke nincs egy élethez képest. Hozzád képest... Nálad semmi sem volt értékesebb és egyedibb és megismételhetetlenebb, ezt nem tudtad?! - csattant egyre hangosabban zeng hangja.
Ujjai kifehéredtek a csészén és letette a pultra.
- Úgy látom, nem teljesen ismertél sohasem, Tammy Phyllis, tehát hadd mondjam el, mit tettem volna, ha tudom a titkod és melletted vagyok. Megfogtam volna a kezed. Belém kapaszkodtál volna és megtanulod kezelni, amire képes vagy, nem félni tőle. Megtanulod a részeddé tenni.
Vagy ha ez nem sikerül, én magam vittelek volna el a Xavier Intézetbe. És minden hétvégén én mentem volna el érted, hogy elvigyelek onnan valahova messze, és csak te meg én legyünk. Mindegy, hogy hova. A Niagarához. A pennsylvaniai erdőkbe. Vagy bárhova.

Orrcimpái remegtek az indulattól. Mély levegőt vett és újra, lassan fújta ki.
- De Cael, te ezt nem értheted, Cael, benned nem bízom meg, Cael, inkább magadra hagylak és dolgozd fel, ahogy akarod. Tudod mit?
És most emelte meg a hangját. Ércesen és zengett és harsogta be a konyhát.
- Igazad van! Igazad van, Will biztos sokkal izgalmasabb, meg a roadie rocksztárok, mint unalmas, kispolgári Cael, mint béna, lassú felfogású Cael! Igazad van!
Megfordult és elhallgatott.
Először halkan szólalt meg.
- Menj.
Majd fejét felszegve nézett ki az öbölre.
- Menj és hagyj itt újra. Ne is nézz hátra, ne is nézd, mit hagysz magad mögött. Menj, vár a rocksztár élet.
Emelt hangja éles volt és bántó, és vibrált az indulattól.
Majd megfogta a csészét és ívben lendülő karral, teljes erővel vágta neki a mosogatónak. Hangos, éles csörömpöléssel robbant ezer darabra a porcelán, majd Cael egész egyszerűen megragadta a mellette álló, tányérokkal és bögrékkel teli szárító állványt és egy lendületes mozdulattal söpörte el, zengő-bongó csilingelést, ripityára törő tányérokat, poharakat szórva mindenfele.
Megfordult. Szinte lángoltak a szemei, arca megkeményedett és kipirult a haragtól.
- Menj, de most nem fogom végignézni, ahogy kivonulsz az életemből. Most nem fogom végignézni, ahogy itt hagysz. Úgyse tudtalak sose megállítani, akkor annak idején se adtál időt, és most is csak lelépsz. Inkább nem is akarom látni, ahogy becsukódik mögötted az ajtó. Nem akarom még egyszer átélni, hogy itt hagy az, akit...
A férfi fújt egyet.
Megfogta az első kezébe adódó tárgyat, ami a vizes kancsó volt és cspből hajította neki a falnak. Ahogy négy métert repült, zengő-bingó hangon robbant fröccsenő víz és sziporkázó üvegszilánkok záporára a szemközti falon a kiöntő.
Majd Cael egyszerűen kiviharzott a konyhából. A bőrkabátot menet közben kanyarította a hátára és ujjai között csörrent a kulcs.
Egyszerűen átgázolt az ajtó előtt cigarettázó barátai között és fél perccel később feldorombolt a motor.
Hangos, high-tech gépi oordítással és süvöltve csikorgó kerekekkel visszhangzott az utcában a jármű hangja, majd hallatszott, ahogy a férfi kilő vele és lassan halkuló, távolodó búgása beleveszett a Hunts Point-i reggelbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 95
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   Csüt. Okt. 06, 2016 3:30 pm

Egyetlen, árva szó nélkül figyelte a neki háttal álló alakot. Várta, hogy mit fog mindehhez szólni és semmi jóra nem számított. Így, kimondva… olcsó, gyáva kifogásnak tűntek. Felidézte a lángokat, ahogyan a puha, fehér szőnyegbe belekapnak és az égig törnek, elviselhetetlen hőt ontva magukból. Torkában dobogott a szíve és néhány, elképzelhetetlenül hosszú pillanatig állt, mintha sóbálvánnyá vált volna. Nehezen emelte fel tekintetét és látta a végtelen csalódottságot Cael arcán, ami tőrként hasított belé.

Karjait összefonta maga körül és hátradőlt a széken, miután kipréselte magából Debnek a szavakat, amik nehéz kőként koppantak a padlón, kettőjük között. Magukkal vitték Tammy maradék életerejét is és színtelen, fakó arccal nézett maga elé. Mi történt az elmúlt huszonnégy órában? Tegnap ilyenkor még azt sem tudtam, hogy… Nem kellett még ezzel szembenéznem. A legnagyobb problémám a fel… Nem, akkor is ez volt. Most csupán zavaróan az arcom előtt áll tisztán az egész és… hogyan mondjam el neki? Kiszakadt belőle a sóhaj és a pultra rakta a poharat, tekintetét a barna hajú nő arcára vetette. Szóval az, amit látott… mégsem úgy volt? Torkát köszörülve nyílt szája kérdésre, de valami egészen más lett belőle.
- Nem… mintha nem… akarnám.- Sápatag arcába némi szín költözött, vívódását szavakba öntötte, hangja bizonytalanul hatott. - De nem egyszerű…- Elveszve pillantott a konyhába berobogó félmeztelen férfira és beléhasított jelenléte, tekintete apránként járva be a mesébe illő, fedetlen felsőtestet. Azután… megszólalt a telefon és minden még rosszabbra fordult.  A pillantás, amit a férfi felé küldött, megsemmisítette. Mintha feneketlen szakadékba taszították volna egyetlen futó pillantással.

A következő pillanatban ketten voltak a konyhában, a tengerészgyalogos nő a kínos… mit kínos, pokoli feszültséget megérezve menekülőre fogta. Ő pedig kővé váltan, megsemmisülve hallgatta Cael egyre fokozódó haragját és úgy nézett a férfira, mint akit először lát tisztán. Soha, egyetlen egy alkalommal sem látta így tombolni és egyre kisebbre húzta magát a széken. Aztán az egyre növekvő hangerő és düh egyszer csak áttörte a gátat és lassan megindult, majd az arcán végigfolyva, állán legurult a föld felé az első könnycsepp. Valahogy... Remélni sem merte azt, hogy a gyerekkori legjobb barátja hasonlóképpen formálhatja át magában az éruelmeket. Hiszen ő... Túlsúllyal küzdött. Cael volt az egyetlen barátja. Mindenki őt piszkálta. Cael figyelmét nem egyszer a népszerű lányok felé fordította, amit ő úgy értelmezett, ilyen téren semmi esélye. Mégis... A színtiszta káosz volt az, ami hatalmába kerítette az újratalálkozásnál. Barátra, nyurga kamadzra emlékezett és egy olyan embert látott, aki elbűvölte. Nem tudta, hogyan lehetséges az, hogy valaki felülmúlja a tökéleteset, de Caelnek sikerült.
- Nem… Nem tudtam.- Miből tudta volna, hogy Cael is elkezdett rá másként nézni? Jobbjával letörölte az áruló jeleket és lehajtotta a fejét. - Fogalmam sem volt róla… De ha nem is hiszed el, ugyanígy éreztem.- Mondta rekedtes hangon és belekapaszkodott a székbe. Cael… volt a minden. Most sem érzi másként. Fájt a közelsége, hogy nem érhet hozzá és hogy ennyire… csalódott benne. Neki talán még jobban fáj, a követező levegővételnél félt, széthasad.
- Senki sem… ér fel hozzád. Az lehetetlen. - Tiltakozott elhaló hangon, de abban sem volt biztos, hogy a férfi hallotta-e, annyira belejött az üvöltésbe. Aztán… poharak, tányérok repültek és Tammy összerándult, leszállt a székről. Lenyelte a feltörni akaró sírást és ledermedve figyelte a lakásból kirohanó alakot. Hangosan szipogva kapkodott levegő után és a halában gyorsan, koordinálatlan mozdulatokkal dobálta össze minimális ingóságát. Megtörölte az arcát még egyszer és remegő térdekkel lépett ki a lakásból, a nála lévő kulcsot a még mindig ajtó előtt ácsorgó három alak egyikének kezébe nyomva. Fogalma sem volt, kinek adta oda, a szemét elhomályosította a néma, hangtalan sírás és megállíthatatlan léptekkel ment előre, az első taxiig és úgy ült be, hogy az ülésen szinte összerogyott. Fejét a koszos, bűzös ülésnek döntötte és tenyerei mögé temette az arcát. akadozó hangon adta meg a címet és mély hallgatásba burkolózott.


Valahogy… kiürült.

Minden eltűnt belőle és vég nélkül ismétlődött benne a gondolat, hogy mennyire elrontott mindent. Hogy ezúttal tényleg elvesztette Caelt.


Ajkaiba harapva nézett ki az ablakon és ráncolta szemöldökét, néhány pillanatig csendben figyelve azt, merre haladnak. Végül fáradt hagon, de megszólalt, a sofőr vállát megveregetve.
- Elnézést… Nem erre kellene…- Ekkor a sofőr kezében megvillant a már odakészített fecskendő, amiben szürkés folyadék villant az ablakokon beáramló napfényben. A lány kék szemeiben először értetlenség csillant, majd hátra akarta rántani a kezét, de már késő volt. A sofőr belevágta kezébe a tűt és a fecskendő teljes tartalmát a szervezetébe juttatta. Tammy vénáit marta, égette a folyadék, minden sejtje sikított a fájdalomtól. Tudata szintre lángra kapott, kétségbeesetten, elgyöngülő karokkal próbálta felfeszíteni az ajtót, sikertelenül. Szemeiben fel-fellobbant az éjsötét tűz, némán könyörgött segítségért. A telefonjáért nyúlt, előkereste belőle az egyetlen személy számát, akire gondolni tudott és tárcsázott. Mielőtt beleszólhatott volna, az erős kéz hátranyúlt és kitépte kezéből a készüléket, makd a lábai alá hajította.
- Engedjen el... Azonnal!- Követelte remegő hangon, majd szédülő fejét megfogta jobbjával. - Mit adott be nekem? Mi... - Erős hányinger tört rá, köhögve hajolt előre, az ülésbe megkapaszkodva. A középkorú, erős testfelépítésű férfi felröhögött és a műszerfalon eloltotta a cigarettáját, mielőtt válaszra métatta volna.
- A H.Y.D.R.A. szép pénzt fizetett az új kísérleti alanyáért. - A férfi kinézett az ablakon és még jobban nyomta a pedált. Tammy érezte, egyre biztosabban, hogy valami nem stimmel vele. Az ahya darabokra akart szakadni és képtelen volt felülni, a kín görcsbe húzta a testét. Felsikított, amikor a férfi egy másik fecskendőt szúrt a combjába és ujjaival lesodorta magáról az eszközt, de a tű beletört a húsába.
- Azt az ellenálló szuka anyádat... Kussolj már el!- Mordult fel a férfi a lány tiltakozó nyöszörgését hallva.

Tammy számára nem az volt a félelmetes, hogy elrabolták és beadtak nrki valami szert. Lelki szemei előtt felvillant Cael arca és ujjaivval egyre gyengülő erővel rángatta az ajtót, hátha megadja magát a zár. Most nem volt körülötte senki sem, de nem lett volna képes használni a képességeit. Ereiben, mint ezer üvegszilánk hatott a méreg, elméje pedig egyre nagyobb homáyba burkolózott.

Az elkövetkező napok Tammy számára testet szétmaró mérgek, elviselhetetlen fájdalom és emlékeztvesztések, szikék és rémlépzetek között teltek. Arról fogalma sem volt, hogy képességei révén Cael maga előtt láthatott mindent, mintha vele történtek volna meg a dolgok. Filmként vetítve le előtte a lány által átélt borzalmakat. Ezután... Sötétség következett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
Sponsored content
TémanyitásTéma: Re: Morning after dark... Cael &Tammy   

Vissza az elejére Go down
 
Morning after dark... Cael &Tammy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Morning Star Pub
» Lány + Fiú + Sivatag = ???
» Dark Ravens
» Nini-Well, a tévelygők és megtérők városa
» Whispers in the dark - [Wanda&Thanos]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG :: Otthonok, bázisok :: Otthonok, lakások :: Dr. Rodd otthona-
Ugrás: