A lámpa fénye bevilágította a szobát. Nem teljesen, a helyiség túl felében félhomály uralkodott a kinti sötétség miatt. Már vagy 9 óra lehetett, mert az ébresztő megcsörrent a párnán. Nubia, aki eddig ruhástól aludt az ágyon, kicsit összerezzenve emelte meg kócos fejét és nézett fel álmosan az órára, majd leállította. Felült, megdörzsölte szemeit, aztán egy nagy sóhajjal megérintette nyakában a nyakláncát. A tárgy hidegen köszönt vissza neki, továbbra is mozdulatlanul. Kikelt az ágyból, aztán gyorsan elment lezuhanyozni, hajat mosni, sminkelni, újra öltözni, készülődni. Alig egy óra múlva már az utcán sétált sietősen, vállán nagyobb sporttáskájával, amelyben a cuccait hordozta. A Seagull klubhoz ment, amely a kikötőhöz közelebb esett. Egyelőre itt talált csak munkát. A szél sós tengeri levegőt és halszagot sodort felé. Az eső eshetett valamikor órákkal ezelőtt, mert az utakon pocsolyák és víz csillogtak. Az épületek nem voltak túl szépek már ezen a környéken, a legtöbb igen erős felújításra várt, némelyen már a penész futott a falakon. Nubiat azonban a legkevésbé sem zavarta az ilyen környezet. Ő szinte mindig ilyen helyeken jár, hiszen a pubok, klubbok, ahol feketén dolgozhat, nem kifejezetten vannak a csillogó városi gazdag negyedben. Attól sem fél, hogy esetleg belé kötnek, hiszen merénylői elől menekülve sokkal nehezebb helyzeteket is túl élt már, mint egy tinédzser kisfiú rablási próbálkozásai. Wadjet ajándéka megvédi őt az ilyen átlagos alakoktól. Fene gondolta volna, azonban, hogy a mai nap máshogy lesz: hogy nem ő lesz a célpont, hanem maga az ajándék..? Ő biztosan nem. Így aztán teljesen nyugodtan lépett a klubba, ami felett egy bikinis sirály díszelgett rúdtáncos pózban. A cégér már annyira nevetségesen nézett ki, hogy a kíváncsiság vonzotta be inkább az embereket, s a bent lévő alkohol, na meg a nők tartották ott őket. Belépve az épületbe Nubia biccentett a csaposnak. A Sirály klub inkább volt kocsma, mint sztiptíz bár, ugyan is a hajósok jártak ide főleg iszogatni, néha legeltetni a szemeiket az amúgy nem túl díszes női társaságon. A hely lepukkant volt és kicsi, a pult alig pár méterre volt a nem túl szépen összebarkácsolt magasított "előadói tértől", ahol egy darab rúd állt nem túl biztonságosan. Nem is használta senki, miután az egyik lány kiszakítva a hanyagul összebarkácsolt padlót eldőlt vele. Nubia biztos volt abban, a történetet hallva, hogy jobb, ha a közelébe se megy annak a résznek. A világosítás és hangosítás is pont olyan volt, mint maga a színpad. Minél olcsóbb költségvetésű házibarkács. Nem számított, hogy nincs rendesen kivilágítva a terem, és inkább a bent ülők szemeit vakítja, mint felhívja a figyelmet a lányokra, de George, a tulaj köpött erre is. Arra viszont nem, mikor előző nap Nubia beállított, hogy dolgozni szeretne. Többször végig mérte őt, és kérdezett rá, hogy tuti-e, nem veri-e át. Valahogy nem gondolta volna, hogy a nő komolyan gondolja. - Ige' elkeseredett lehetsz, ha itten akarsz dógozni ilyen bájokkal... - jegyezte meg, sűrű, ajkára lelógó bajuszát pödörgetve a 60-as éveiben lévő, halszagú és soványka férfi. - Számít ez bármit? Felléphetek, vagy sem? - kérdezte "Anita türelmetlenül, mire George védekezően felemelte a kezeit - No', nyugalom! Istenke mentsen attó' he, hogy visszatartsalak ebben a nagy elhatározásodba'. - és az üzletet megkötötték. George szétkürtölte, hogy ma "nagy banzáj lesz", hogy az ő szavaival éljünk. Körülbelül néggyel több ember volt bent, mint az átlag: tehát nagyjából 10-12 fő lehetett épp bent, mikor Nubia belépett. Ezen a szűkös helyen már ez is tömegnek bizonyult, szóval kénytelen volt oldalazva hátra jutni valahogy a szertárhoz, ami egy miniatűr öltözőnek lett átalakítva. Még be sem lépett, mikor hátulról dulakodásnak tűnő hangokat hallott. Hátra pillantott, s látta, hogy néhány férfi, akik egyértelműen nem a kocsmához és a környékhez tartoztak ránézésre, igen erősen próbálnak eljutni hozzá. A veszélyt megérezvén azonnal becsukta a szertár ajtaját és inkább a színpad mögötti mosdóba igyekezett. Hátra pillantott, s mikor látta, hogy a férfiak bele gyorsítanak, hát ő is szaladni kezdett. Berohant a wc-be, bezárta az ajtót, majd azonnal fordult is az ablakhoz. Kidobta rajta táskáját és már fel is mászott, félig kilógott, lábaival, mikor az ajtót betörték. Landolt az utcán, ám ekkor hátulról átkarolták a vállait, s a nyakékére fogtak rá: csak hogy a rossz végére. Wadjet ajándéka kobraként életre kelve mart a farkát markoló férfi kezébe, aki ordítva engedte el őket. Nubianak több sem kellett, azonnal könyökével orrba nyomta a férfit és felkapva táskáját futni kezdett az utcán.
Elise Heart hóna alá vette a motoros sisakot. Körbepillantott az utcán és ahogy hajába kapott a szél, a lányon végigfutott a menthetetlen, kontrollálatlan didergés. Talán negyvenhat fok lehetett, vagy annyi se.* San Francisco lejtős, elhanyagolatlan utcája meredek esésben futott a tenger felé, és a sós, csendes-óceáni szél benzin, füst, és nyer hal szagát hozta az öböl felől, hosszan elnyújtott, mély hajókürt hangja keveredett a szellőbe, ami a téli Csendes-óceán metsző hidegével söpört végig a város kikötői negyedén. Déli oldaláról látva, mérföldekkel arrébb, a Golden Gate-híd vöröslő-karmazsin keleti pillére diadalmasan magasodott az alacsony tetejű házak felett meredeken a sápadt, téli ég felé. Kábelei lassan ereszkedve indultak meg nyugatnak, hogy a pompás, öböl fölé feszülő hidat függesszék fel. Büszke titánként emelkedett a híd, ellenállva a maró téli szélnek, ami a meredek hegyoldalakon tutulva szárnyalt végig, az este hírét hozva, és meghajoltak előtte a kőrisek és a keménylombú erdők.
Nem volt annyira hideg. Talán. Egy embernek. Az ablakokban itt-ott lógó karácsonyi lámpák meg-meglibbentek a szélben, de a mediterrán californiai lankákon határozottan enyhe volt a tél keze. Egy földi embernek, de nem Elise Heart számára. A lány máris érezte bőrén a hűvösség égető érzését, mintha jeges kések perzselnék le a hámot az arcáról. Még egyszer összeborzongott, és aranyló haját válla mögé dobva belépett a bárba. A magas, atlétikus lány széles vállaival, 6'2" magasságával**, karcsú alakjával szinte oldalazva és lehajolva kellett átlépje a Seagull bejáratát. Hogy mi keresnivalója volt San Francisco legkevésbé említésre méltó, kikötői negyedében? Jó kérdés volt számára is. Hogy lehetőség volt-e figyelmen kívül hagyni a veszélyt? A legkisebb mértékben sem. Ahogyan a feszültség napról napra, szinte tapinthatóan nőtt a S.H.I.E.L.D.-en belül, ügynökök, tisztek, alkalmazottak álltak egyik vagy másik oldalra. Az ügynökség saját emberei házon belül ugyanazta háborút vívták, mint amit nagyban a politikusok, szenátorok a tévében, a twitteren, kormányzók állami törvényhozásokkal szemben, mint amit a Legfelsőbb Bíróság zárt ajtók mögött. Velük, vagy nélkülük? A superhumanok, a mutánsok, az Inhumanek jelensége szinte olajként robbantotta fel Amerika közvéleményét és egyre kiéleződött a konfliktus. Kire terjednek ki az állampolgári jogok? És meddig terjed a szabadság? Ki ellen kell megvédjen a S.H.I.E.L.D., és egészen pontosan meddig terjed az állampolgárok köre, akiket meg kell védeni? És az ország mélyen megosztott volt. A S.H.I.E.L.D. pedig úgyszintén. Elise pedig, aki azok közt volt, akik a leglátványosabban törtek lándzsát amellett, hogy a mutánsok igenis emberek, és igenis jár nekik a védelem, nem hagyhatott elsiklani bármilyen apró riasztást. Ki tudja, miből lesz a következő botrány? Mi robban be este a CNN hírekbe? Ha rajtam múlik, nem mutánsok megint. Lépésekre vagyunk attól, hogy... Nem. Nem, nem.
Ahogy helyet foglalt a pultnál és letette maga mellé a motoros sisakot, motoros dzsekijének cipzárját le sem húzta. Melegítették is a rajta lévő rétegek... És mindenesetre, bármi történjék is, senkinek nem ártott még meg egy golyóálló kevlár mellény. Elise tűnődve és szórakozottan tapintotta ki belső zsebében a jelvény négyszögletes tokját és már leintette a csapost, amikor... A mögötte elsiető alakok úgy kapták el a pillantását, mint egy macskának, ami mocorgást vesz észre az avarban. Elise mellkasában szinte kérdés nélkül és ösztönösen dobbant meg a hő, és minden artériáján hullámokban folyt végig a lángok sodrása... Gondolkodás nélkül cselekedett.
A pozdorja ajtó roppanva beomló hangja már a színpad mögötti folyosón érte. Ahogy az apró fürdőbe lépett a lány, egy férfi üvöltve tántorodott vissza az ablakból, társa megpillantotta őt és ökle emelkedett... Durr-reccs. Az érkező ütés akkor csúszott meg Elise felemelkedő alkarján, amikor a lány jobbja elkapta az alak mellkasán a ruhát és reccsenve szakadt a szövet, ahogy egy dobással vágta át a férfit a kis helyiségen. A háttal a tükörbe érkező, tagbaszakadt alaknak csak akkor volt ideje üvölteni, amikor a tükör, a csempe, pókhálósan tört be mögötte, és összeroskadva vitte magával a wc csészét is... Társa, vérző kezével kiabálva fordult meg... - Mi a f... Durr. A fürdő ablakával és a laza téglafallal együtt repült ki a férfi a sikátorba, omló, tört téglát, maltert, pergő mészport, csilingelve hulló csempét sodorva magával. Elise hosszú lábai olyan gyorsan lökték el, hogy még a mellkason térdelt férfi épp csak, hogy földet ért a túloldal kukái között, amikor a szőke valkűr már az utcán volt, és a távolban kopogó, szaladó léptek felé fordulva nézett a rohanó lány után. - Hé! Hé állj, segíteni jöttem! Hé, állj meg! Argh. Mindig, mindig kardióval van összekötve a nyomozás. Nem csak, hogy egy sört nem bírok baj nélkül meginni soha, de mindig, mindig futás jön a verekedés után. Az utolsó mondatokat fejét csóválva, magának jegyezte meg, majd megiramodott. A felhangzó lövések a háta mögött süvöltő golykat vágtak két oldalt a sikátor téglafalába.
Megszokta a futást. Már olyan rutinosan és fürgén szaladt, mint egy gepárd. Gond nélkül ugrotta át az akadályokat, vagy épp kerülte meg őket. Hallotta a téglafal ledőlésének hangját, azt, hogy utána kiált egy női hang, de nem érdekelte. Megszokta, hogy vissza se néz, ha egyszer menekülőben van, bármit mondjanak neki. Most is, hiába állítja a nő, hogy segíteni akar, Nubianak esze ágában sem volt megállni és meggyőződni erről. Mondani bárki mondhat bármit, ő túl elővigyázatos és bizalmatlan. Azonban sajnos nem futhat örökké. Nem is csak azért, mert elfárad, vagy mert már nincs oka futni. Nem tudja, hogy egy ember egy magasabb épület tetejéről figyeli és jelenti társainak, merre megy, no meg hogy az első hullám csúfosan elbukott, hála a szőke amazonnak. Épp egy sikátoron halad át, mikor annak végén egy fekete terepjáró jelenik meg, elállva az utat. Már épp szállna belőle ki egy férfi, mikor Nubia úgy dönt, hogy változtat a futás irányán és még is csak visszafelé indul el. Ekkor a férfi visszaszáll a járműbe, amely aztán kis tolatás után, felpörgetett motorral hajt be a sikátorba a nő után. Az üldözött célja egy tűzlétra az egyik épületen oldalt, így minden erejével azt igyekszik elérni, annak ellenére, hogy már látja közeledni a nőt, aki eddig utána szaladt. Lendületesen kapja el a piros fémcsövekből alkotott létrát, s kezd rajta mászni. Épp időben, ugyan is a terepjárós nem spórol a kocsival: annak oldalát a falon lehúzva kapja telibe és töri le a létra végét, majdnem Nubia lábát, ám időben felhúzta, cipőjének csak a hegye érte el a terepjáró tetejét. - Ez.. rohadt szoros volt... - zilálja lefelé nézve, és remegő tagokkal felmászik az első emeletig. Eközben a terepjáró még nem áll meg, megpróbálják Eliset elütni, hogy egyel kevesebb gondjuk legyen.
A nő persze nem állt meg, ami az Elise mögött dörgő fegyverek hangját figyelembe véve nem is volt sem meglepő, sem buta lépés. A lány szemét forgatva eredt utána, és haját átdobta arcán a szél, miközben hátrafordult, a sarkon bekanyarodva. Öltönyös férfiak, automata fegyverekkel. A géppisztolyok fénylő torkolattüzei villásan ragyogtak fel, csilingeltek az aranyló töltényhüvelyek az eltorzult arcú férfiak és nők kezében ropogó fegyverekből repülve. - Mindig, mindig öltönyösök automata fegyverekkel... Nem is praktikus viselet az öltöny a lövöldözéshez, komolyan... A lány, ahogy bevette a fordulatot, izmainak erejétől majdnem a falnak repült, de talpa megtalálta a téglákat és tovább rúgta magát a sikátor oldalfaláról. Menet közben érkezett jobb lába a nagy, bádog szemetesre, amit magával rántott és a fémes, kolompáló hangon eldőlő kuka tartalma egyből végigborult a kis közön. Elise izmain a forróság közben már tetőzve hullámzott, így egy pillanat se kellett, hogy a jobbjának ujjait elhagyó lángoktól tűzre kapjon a szemétkupac, lángoló barikádot hagyva a lány és üldöző között.
Ahogy a következő sarkon befordult, látta vele szemben futni a nőt. Látta a terepjárót is, ami épp hátramenetből váltott megint, megemelkedett egy kicsit a kocsi orra, ahogy egyesbe kapott a motor, és szikrázva-csikorogva pattantak le a visszapillantók a szűk utcafalakon. A sudár, barna hajú nő, akinek egzotikus metszésű, szép, mediterrán barna bőrű arcára most tudott Elise végre egy pillantást vetni, talán egy fél másodperccel úszta meg a gázolást, és a vörös tűzlépcső nyikorogva szakadt a gép ereje alatt, ami most tovább száguldott felé. Nem volt más kijárat az utcácskából. - Oké, most komolyan? Ezért keltem fel ilyenkor? Lövöldözni délelőtt tizenegy előtt súlyosan udvariatlan önmagában is de gázolási kísérlet... Na elég. Tudta, hogy cselekednie kell, és tudta, hogy félmegoldásokra nincs idő. Nem akart felesleges rombolást, de már csak másodpercei maradtak a lánynak...
Elise jobbjával füle mögé simította a vadóc, szőke tincseket, és két keze kiegyenesedett maga előtt, tenyérrel előre. A kocsi ugrással gyorsult tovább, ahogy sebességet váltott a sötét üveg mögött csak körvonalasan látszódó sofőr. A lány karjaiból pedig kirobbant az energia. Nem impulzusok és nem is cseppfolyós tűz vagy íves lángok, nem, két hihetetlenül forró, arany-fehér plazmasugár, ropogó-süvöltő hangon. A kocsi elejébe csapódó nyalábok alatt pillanatok alatt sziszegve halott fel a karosszéria, egy kisebb robbanással adta meg magát a motor és a terepjáró oldalán felgyűrődött a fém, ahogy a hirtelen megállító erőnek engedelmeskedni nem akaró hátsó traktus megemelkedett a tehetetlenségtől hajtva. A lány megvetette lábát, hosszú combjai erősen tartották, de talpa így is csúszott hátra fele a töredezett aszfalton a hajtóerőtől. A lángoló autó, farával félig megemelkedve, kifordult első kerekekkel, szikrákat vetve csúszott tovább felé, egyre lassulva és Elise ekkor rugaszkodott el. Hosszú lábain szinte repült, ahogy rohant előre és egy íves ugrás kellett csak... Térddel érkezett a motorháztetőbe és a csengő-bongó, szikrákat és lángokat vető autó egy hosszú másodperc után átfordult a feje felett, még egyszer megpördülve a levegőben és a hátába érkező üldözőkre zuhanva. Elise finoman lihegve nézett fel a tűzlépcsőre, ahol az első emelet magasságában kapaszkodott a lány. Miközben felegyenesedett, talpaiból lángok lövelltek ki, felfelé hajtva őt a levegőben, és elkapta a másik nő alatt a vörös fém lépcsőfokokat. - Szóval. A jókkal vagyok. Bízz bennem, a rosszfiúk kevésbé elegánsak és a beszólásaikban sincs annyi kreativitás. Esetleg másszunk tovább, ha nincs ellenedre. És észre sem vette, hogy futás közben a kicipzározódott motoros dzsekije alól épp hogy csak kikandikál a kevlár golyóálló melllény mellkasán a fehér sas feje. És a nyakában lógó aranylánc, rajta az ankh-kereszttel.
Nem hallotta a messzi fegyverropogásokat. A saját bakancsának kopogása, zilálása, szívének dobogása a fülében elnyomott szinte mindent. Futott előre, majd futott vissza, és épp hogy feltudta magát húzni a tűzlétrán, centik választották el attól, hogy elüssék. Hálát adott Wadjetnek, mert tudja, hogy ő figyeli és védelmezi. Az első emeletig mászott, ott a fémrácsra lépve pillantott a tovább száguldó, szikrákat szóró kocsi után. A motor bőgése a sofőr azon elhatározását, hogy a megjelenő szőkeséget felkenje a szélvédőre, ám a történések olyan gyorssá változtak, hogy Nubia nem tudta követni. Szemei elkerekedtek a plazma láttán, szinte száját is eltátotta, ahogy az a kocsin átszáguldott. - Mi a f... - robbant a motor, elnyelve a mondat további részét. Kissé össze is rezzent rá, de tovább figyelt elnyílt ajkakkal, amint a nő egyszerűen csak fogta és átdobta maga felett a kocsit, mintha csak egy WWE-s birkózó lenne. A dolog ne továbbja, hogy a súlyos és lángoló jármű egyenesen a megjelenő üldözőkre estek. Nubia talán sokkot kapott. Talán csak annyira meglepődött, hogy moccanni sem bírt, de a lényeg, hogy vagy másodpercekig ott állt és figyelte a nőt, aki végül újabb fura energiáknak hála elkezdett felfelé mászni. A kérdésre a félvér kezdte összeszedni magát. - Mászni? Egy francokat! Én innen már csak lefelé és elfelé megyek! - mondja határozottan a mellé érkező nőre nézve. - Kösz a segítséget, de én most megpattanok! - és már indulna is. Ugyan észrevette az ankhot, túl sok jelentőséget nem tulajdonít neki, hiszen manapság már a legutolsó egyiptomi szakra járó egyetemista is tele aggatja magát ilyesfélékkel. Wadjet ajándéka felsőjének ujja alatt rejtőzik, figyelve, ha esetleg elő kellene ugrania marni.. bár egyelőre nem úgy tűnik, hogy a rejtélyes idegen bántani akarná, Nubia sose kedvelte a természetfelettit. Túl sok gondot okoznak, túlságosan felhívják a figyelmét az átlag embernek is, ami aztán ahhoz vezet, hogy érdekelni kezdi őket.. és elkezdődnek az ilyen hajszák, mint most is. Nem, Nubia határozottan nem kedvelte őket. Vagy talán irigy rájuk..? Az is meglehet. Irigyli az erőt, amellyel megvédhetné magát. A tudást, a hatalmat. Most is. Rá nézett a lányra is mit látott: egy tündöklő nőt, aki egy ugrással és némi tűzzel elküldött ibolyákat szagolgatni egy csapat embert.. alulról. Igen, kétség sem fért ahhoz, hogy irigyelte ezt a dolgot.
Elise szavai láthatóan nem értek el túl sok eredményt a meglepett nőnél. Miközben a lány a tűlépcsőbe kapaszkodott ott a nő alatt nem sokkal, felpillantva nézte a barna szemeket, amik őt figyelték. Jézusom, de érdekesen ismerős. Láttam már valahol? Egy mutáns? Egy mutáns bulin? Inhuman? Bahh. Észre sem vette, hogy szemöldöke összeráncolódik, miközben a gondolatok végigfutnak a fején. - Sweetie, igazán nem akarom az esti kardiódat megzavarni, pánikszerűen futkorászni sikátárokban és létrákat mászni végtelenül egészséges, sok adrenalin, pulzus, a lényeg, hogy valami megizzasszon minden nap, nem? - kérdezte életteli hangszínnel a lány. Körbenézett. - De ami azt illeti, az, hogy lövöldöznek rád nem feltétlen kéne a kardió része legyen. De éppenséggel az. És ez egy olyan sport, amiben nem csak a fittséged, de... Tudod, az életed is a tét, szóval... Ekkor kanyarodtak be a másik sarkon, amerről az autó érkezett, a további támadók. A félautomata oldafegyverekből érkező golyók hangja süvöltve jutott el hozzájuk, a lelassuló ívben repülő fém lövedékek szikrákat vetve pattantak meg a létrán és téglaport verve, a falakon. - És igen, mint egy drámai sztorielem. Én nem annyira értékelem, ha az esti első sör menetrendszerinti idejében lövöldöznek rám, gondolom, ízlés kérdése, de talán... NYOMÁS! Az utolsó szót mezoalt hangja erősen csengve hordozta és miközben a lány arra várt, hogy a két oldali bekerítés elől a nő meneküljön, amerre még tudtak - felfelé, - Bal kezével elengedte a létrát és viszonozta a tüzet. A lángok sistergő ívekben, egymás köré csavarodva hagyták el az ujjait és csaptak be egymás után - durr-durr-durr - fény-indákként a talajba és a falakba, az egyik fegyverest leterítve, és a többit átmeneti visszavonulásra kényszerítve. Majd felnézett és megiramodott a létrán felfelé.
Az első, ami eszébe jutott a lányt hallgatva, hogy mindig ilyen sokat beszél..? Illetve, hogy van-e bármilyen mentális problémája..? Ezek a kérdések ki is ültek az arcára, értetlenül és úgy nézett a lányra, mint egy gyogyósra. - Elég fura értékrended van, ha az esti söröd számít neked a legtöbbet egy ilyen helyzetben is! - arra már nem is tud válaszolni, hogy hozzá van szokva a futáshoz, már jön is az újabb ellenség hullám. Még lepillant a rácsról a földön maradt táskájára, amely a tűzben kicsit meg is pörkölődik, de nagyobb baja nem lesz. Idegesen elvicsorítja magát, majd mivel az élete fontosabb, mint az értékei, azonnal meg is indul felfelé a létrán. A golyózápor persze elég erős ösztönzőerő egy ilyen helyzetben. Tovább mászik a második emeletig, de annál nem tovább. Nem fog a tetőre menni, az tényleges zsákutca, és addig legalább nyolcszor lelőhetik. Ezek elkerülése érdekében nem mászott tovább, hanem betöri az ablakot, amely mellett megáll a szinten és benyúlva kinyitja azt, majd már mászik is befelé. A lakásban sötét van, úgy tűnik, nincs itthon senki és ez a nagy szerencséjük. Arrébb siet, keresi a konyhát, ahol egy nagyobb kést kap magához, hogy azzal is védekezni tudjon, ha esetleg megtámadják. - Ammit nyelné el a szíveteket, hogy nincs nekem így is elég bajom... - morogja, miközben a kinti fegyverropogást hallgatja, azután elindul a bejárati ajtóhoz, hogy elhagyja a lakást. Nyakában az ajándék kobra formát öltve vár, hiszen ki tudja, lehet épp most fognak betörni az ajtón, vagy felmásznak a tűzlépcsőn. Nubia azért hátra pillant, hogy önkéntes, ideiglenes testőre is bemászott-e az ablakon, vagy innentől egyedül halad tovább.
A nő teljesen megrendülten nézett le Elise-re a létrán feljebb kapaszkodva, ami végső soron nem volt egy szokatlan reakció bárkitől, aki Elise Heart-tal találkozott. Ő pedig csak egy pimasz vigyorral válaszolt, forgatta a szemét és intett, hogy a morális kérdések megtárgyalását ne direkt ellenséges tűz alatt folytassák. Ahogy a nő továbbhaladt, Elise még egyszer lángokat bocsátott alá az utcára - ez úttal hagyva végigéri a forróságot az ujjai begyéig, felnyitva az impulzusindákat, és teljes, forró lángokat eresztve a kezéből, ami csuklójának mozdulatára orkánszerű tűzesőként záporozott a sikátorba, kiáltva menekülő öltönyösöket küldve fedezékbe. Ahogy a lány átlendült az ablakpárkányon, sóhajtva válaszolt végre a magas, sötét hajú, karcsú, egzotikus nő válaszára. Miközben elhaladt mellette, végre közelebbről is szemügyre vehette. Elise nem sokkal volt magasabb, ám az ő széles vállaihoz képest, sudár dereka ellenére is, a karcsú nő jóval nőiesebbnek tűnt a szemében, főleg, sötét pillantásával, ragyogó, dús, fekete hajzuhatagával és kreol bőrével. Volt valami egészen megfoghatatlanul ismerős a másikban, valami, amit nem tudott hova tenni, csak felemelt szemöldökkel tanakodott. - Az értékrendem elsődleges pontja az emberi élet, sweetheart, és éppen a tiédet próbálom menteni. De mint mondtam, nem lenne egy utolsó, ha a gonoszkodó gonoszok megtanulnának némi illemszabályokat. Például, az első sör előtt nem indítunk balhét, mert az rohadtul, rohadtul illetlen és ráadásul indokolatlan is. Majd sóhajtva haladt tovább a szobában, jobbra és balra fordulva, kijáratot, használható tereptárgyakat keresve. Mígnem az a másik mondat megütötte a fülét. Feje billenve fordult, kérdő pillantással nézett a nőre, majd vállat vont. - Ó, nem válaszolnak, hidd el. Trust me on this one. Na lássuk... Lássuk, merre jutunk ki innen - folytatta a mondatot. Valakinek a nappalijában voltak. Elise intett és a folyosón keresztül megcélozta a bejáratot. Fülét az ajtóra tapasztva figyelt kifelé.
Kezdőlap
Tárgy: Seagull klub - Aurora&Nubia 
Szomb. Dec. 31, 2016 2:50 pm