If you're going through hell, keep going. (Tammy & Cael 18+)

Ujjai végigsimították a high-tech készüléket és egy halk sóhaj kíséretében kapcsolta ki a jeladót. Megterhelőnek érezte az eltelt heteket és teste kimerült, halovány fájdalommal jelezte számára tiltakozását, amikor megmozdult és az edzőgép karjában megkapaszkodva felállt a földről. Lassabban reagált, mint kellett volna és a fémes kar feltépte ütésével az ajkát borító finom bőrt, amiből lassan szivárgott a vér, amíg…
Néhány pillanattal később teljesen le nem állt a vérzés és a seb össze nem húzódott. Tammy megtörölte izzadt homlokát és kézfejével lesöpörte álláról a vért. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, ahogyan levegő után kapkodott, miközben a vizes palackért nyúlt és alaposan meg nem húzta.
A jelmezbál óta kerek egy hónap telt el és nem volt egy szabad pillanata sem. Biztos volt benne, hogy Xavier professzor közbenjárásának volt köszönhető a hatóságok rendkívül gyors eljárása és a négy éves kisfiú két napja már ténylegesen az ő fiaként volt nyilvántartva. Bill Phyllis… Ajkaira halovány mosoly húzódott, ami elillant midőn lelki szemei előtt megjelent a tizenéves lány, aki életét adta öccse megmentéséért. Kedvetlenül fújta ki a levegőt és sajgó izmai ellenére mozgásra bírta magát, megtalálta a fürdőt és a hosszú, forró zuhany alatt nem csupán fáradtságától, de mételyező gondolataitól is megszabadult.
Haját szárítva felmerült benne a gondolat, hogy talán meg kellene látogatnia azt az embert, akinek jelenléte égető űrként forgott benne minden pillanatban. Mióta bevallotta Caelnek az érzéseit, minden egyes üzenetre- legyen az egy SMS, vagy Messengeren küldött link- szíve kirobbant torkán keresztül mellkasából. Kínosan kerülte az azon esti eseményekről folytatott beszélgetést és a varázsló sem hozta különösebben szóba azt a… beszélgetést. Torkát köszörülve bújt bele a szürke felsőbe és a fekete farmerba, felhúzta az edzőcipőt és magához vette a kocsi kulcsot. Minden sejtjével gyűlölte a vezetést, legszívesebben gyalog közlekedett volna mindenhová, de tekintve New York városának nagyságát… Fölöttébb időigényes lett volna. A kora reggeli levegő hűvössége elűzte kábult bódulatát és fázósan húzta össze maga körül a fehér kabátot.
- Just do it.- Biztatta magát, miközben a helyére illesztett kulcsot nézte, majd indított. Igazából… Nem voltak különösebb elvárásai vagy elképzelései a tervét illetően, egyszerűen csak látni akarta a doktort. Jelenleg elég nyugodtnak tűntek a körülmények ahhoz, hogy távol lehessen kicsit a bázistól és kiélvezhesse a szabadságát. Egy Starbucksnál megállva magához vett két kávét és a rádiót hallgatva csöndesen dúdolva tette meg az utat Cael raktárépülethez hasonlatos házáig. Az autóból kiszállva hosszú léptekkel tette meg a távot a lakás ajtajáig, ahol csöngetett.
És…
Az ajtót nyitó alak nem az volt, akire számított. Egy magas, karcsú, sportos és kifejezetten gyönyörű nő állt előtte, arcán kérdő kifejezéssel. Ujjai hirtelen szorosabban markolták meg a két műanyag poharat, mint az szükséges lett volna és a szavakat keresve pillantott végig az előtte állón.
- Öhm… Cael itthon van?- Hangja valamivel halkabb volt, mint amit szeretett volna kipréselni magából. A lány bólintott és az ajtóból félrelépve engedte be az épületbe őt, amikor pedig elhaladt mellette, felkeltette figyelmét a lány testén lévő ruhadarab.
Mélyről jövő, sötét, lángoló féltékenység robbant be mellkasába és keltett benne hányingert. Nyelve alatt epés ízt érzett és nyelnie kellett, hogy ne tálalja fel a protein shake-et Cael nappalijának finom anyagú szőnyegére. Az ismeretlen nőn az a póló volt, amit Cael azon a napon dobott át olyan hanyagul izmos vállain, amikor mindent összetört a konyhában. Fejében ezer kérdés visszhangzott, kibogozhatatlan, értelmetlen zagyvasággá olvadva össze és kótyagosan nézett maga elé. Hallott valami kérdést a nőtől, de hogy mit, azt nem tudta… Nem is akarta felfogni.
Cael látványa egyszerre volt felpezsdítő és haragot keltő, de erőt véve magán ajkaira erőltetett egy hűvös mosolyt.
- Hello. Gondoltam, megleplek…- Emelte a magasba a két kávét és letette a konyhapultra. Tekintete a két sötét, ragyogó szemre tévedt, majd a lakásban mászkáló nő után pillantott. - Bár úgy tűnik, eléggé elfoglalt vagy…- Hangjába hideg él költözött és tekintete, ha képes lett volna rá, ott helyben öli meg egyetlen minutum alatt a doktort. Jobbjának ujjaival hullámos fürtjeit végigsimította, mikor szeme elé hullottak és elsötétült tekintetét a zsebéből elővett kulcsra vetette.

Fucking asshole.

- Nos, nem is akarok tovább zavarni. Élvezzétek ki egymást.- Hosszan, sötéten nézett a férfira, minta szerette volna megsemmisíteni és észre sem vette, hogy a szobában lévő levegő hűlni kezdett, a hozzá közel eső felületeken vékony rétegnyi dér jelent meg és terjedt Cael felé, akinek a kezében tartott bögre oldalán halvány, mély repedések futottak végig. Tammy lehelete már látszott, amikor megfordult és semmire sem figyelve vagy hallgatva szaporázta meg lépteit és az ajtót halkan, óvatosan csukta be maga mögött. Alsó ajkába harapva vette elő a telefonját és egyetlen gombnyomással kikapcsolta a készüléket és táskája mélyére süllyesztette, majd az autóba ülve feltekerte a hangerőt és a Central Park felé vette az irányt, hogy megmérgezze szervezetét egy illetlenül sok cukrot tartalmazó fánkkal.

Dr. Cael Rodd egy törölközővel a fején haladt felfelé a pincéből a lakásba vezető lépcsőn. Hajából víz csöpögött, vállára volt dobva egy száraz póló, felsőteste majdnem megszáradt már. Heidi elment átöltözni, miután teljesen eláztak mind a ketten, de meg voltak elégedve. Izomlázzal hagyták el a férfi pincéjét, amit azért választottak, mert onnan semmilyen hang nem hallatszott ki az utca felé.

Cael lenézett jobb kezére. Még halkan vibrált a karmazsin gyűrű fénye. Távolról tudata talán hallotta az ajtócsengőt, de nem fogta fel, ahogy halkan dúdolva lépegetett felfelé, fáradtan, izomlázasan, de egészen elégedetten.
Még mondta Heidinek, hogy kivehet egy pólót a szekrényéből. Heidi pedig miután csontig átázott, gyorsan nadrágot cserélt, majd ledobta még melltartóját is pólójával együtt táskája tetejére, és egy USMC marine pólót bányászott ki, amit csak felhúzott, melltartó nélkül...
És akkor csengett az ajtó...
- Ah, guut morning, kann I help you? - kérdezte csilingelő hangján, nedves hajjal, melltartó nélkül a pólóban és melegítóban állva, enyhe német akcentusban Heidi az ajtó előtt álló nőt...
Aki Tammy volt.

Cael ekkor ért fel a pincéből. Törölközővel és pólóval a vállán, a törölközőt elhajította, a pólót ekkor húzta fel...
- Ez egészen jó volt, Heidi, az utolsó körben eltaláltad a ritmust. Kezded élvezni, de kondentrálnod kell a testedre, mert az izmaidon van a hangsúly...
És ekkor látta meg Tammy-t.
Cael szélesen elmosolyodott.
- Tams, kerülj beljebb. Óóóh, kávé, ere van most szükségem - mondta mosolyogva és közelebb lépett volna a lányhoz, de az csak elviharzott mellette.
Cael a szemével követte.
Most megint mit csináltam?

- Öhm, nem, nem zavarsz, pont végeztünk, esetleg... Ugye ti még nem találkoztatok? Hadd mutassam be...
A férfi megijedt a hőmérséklet esésétől és a csésze pedig elrepedt a kezei között.
- Ez... Tammy, ezt te...
A levegőben úgy áramlott az energia, mintha egy kirobbanni készülő orkán kavarodna a konyhájában, és a férfi hátrébb lépett...
Ahogy fordult, hogy letegye a csészét, hallotta az ajtó csukódását.

Heidi, aki egész végig ott állt a bejárat mellett, és csak pislogva nézte végig az eseményeket, most nagy szemekkel nézett Caelre.
- Nem értem, Mesiter Claymore, valami... Rosszat csináltam?
- Heidi, szólíts Caelnek kérlek és...
A férfi összevonta szemöldökét. Eddigre minden vér megfagyott az ereiben és a lehelete páraként kavargott a konyhában.
Heidi beljebb lépett és kezeit felemelte.
- Ez... Az, amire... Amire gondolok?
- Nos, Tammy mutáns. Talán a legerősebb, akit valaha láttam. - mondta Cael, de már a cipőjét húzta, majd leakasztotta a motor kulcsát a fogasról és miközben válla köré kanyarította a téli kabátot - oda sem figyelve, hogy se pulóver, se semmi más nincs rajta, még gyorsan vetette oda:
- Heidi, ne haragudj... El kell mennem. Nyugodtan használd a fürdőt, a hűtőben van étel, és csak hagyd a lábtörlő alatt a kulcsot.


Huszonöt perccel később Cael motorja dorombolva állt meg a Central Park felé futó egyik sugárút végében. A férfi lehúzta a sisakot és rohamos léptekben kelt át az úton, bevágva a park barnuló lombú fái közé.
Egyvalamit tudott.
Bajban volt.
De valami hatalmas, orbitális bajban.
Tudta, hogy hol fogja megtalálni a lányt, és tudta, hogy fánkot fog majszolni a tó partján, a hatalmas platánfa alatt. Ahogy odaért, lelassította lépteit és meglátta Tammy-t felhúzott térdekkel egy padon ülni. Cael mély levegőt vett, egy kicsit még szuszogott a rohamtempótól, amivel átvágta a parkot. Óvatosanközeledett a pad felé és lassan ereszkedett le, lábát átvetve a pad deszkáján, teljes testtela lány felé fordulva.
- Tams...?
A férfi érces hangja most lágy volt és végtelenül óvatos, mint egy aknamező közepén atombombát szétszerelő tűzszakértőnek, aki remegve kérdezi, melyik piros vezetéket vágja át.
- Tams... Beszélj hozzám... Mi a baj...?
Jobbja nagyon lassan közeledett a lány válla felé és rásimult, cirógatva Tammy bal vállát...

Tűnődve nézte az ölében heverő, papírtálcán csücsülő vaníliás porcukorral meghintett, nutellával töltött fánkot. Jobbjának vékony ujjaival megpiszkálta a kalóriabombát és megpróbálta lenyelni a torkában növekvő csomót, kevés sikerrel. Alsó ajkába harapva tépett le egy apró darabot és tömte a szájába- sokkal jobban esett neki az édesség, mint azt várta volna.

That fucking little horny bitch…

Felrémlett előtte a lány képe és reflexszerű mozdulattal dobta a kukába a fánk maradékát. Térdeit felhúzta maga elé és átkarolta őket, állát ráfektette a két térde közötti apró résre és némán figyelte a tavat, aminek felületén megtört a kora téli napfény. Gondolatai máshol jártak, azúrkék íriszei élettelenül követték a vízben úszó kacsákat. Cael kicsivel több, mint egy éve került vissza az életébe és az óta minden a feje tetejére állt. Ennyi idő után sem volt képes megszokni a férfin végbement változásokat és nem volt pillanat, hogy ne lepje meg. Cael maga volt a vihar, amitől egyszerre rettegett és bűvölte el teljesen…
Égő szemeit megdörzsölte két tenyerével és sűrű pislogásokkal igyekezett visszatartani a forró folyadékot, ami ki akart törni belőle. Nem szívlelte a sírást és sejtette, hogy ha most elkezdi, képtelen lesz abbahagyni. Igazi New yorki lakos lévén előfordult már, hogy sírt a metrón és élete egyik legkínosabb pillanata volt- a Central Park közepén újrajátszani a jelenetet… Semmi kedve nem volt.
- Oh. Oh. Fuck.- Ércesen szaladtak ki belőle a szavak, amikor a távolból meglátta a rohamtempóban közeledő mágust. Nem tudta nem figyelni a férfit és a mellkasában tomboló fájdalmas keserűség ellenére is megmozdult benne mélyen valami halovány… öröm. Nem szólt semmit Cael kérdésére, csak figyelte a mellé ülő férfit, akinek balja lendült és átkarolta őt.

Tényleg képtelen vagy észrevenni, mi?

Feszülten sóhajtott fel és arrébb húzódott a padon, hogy Cael ujjai már ne érjék el a vállait. Addig csupán a késztetést érezte, hogy átlendítse magát, a férfi ölébe üljön, átkarolja és beletúrjon ujjaival az aranyló fürtökbe, magához húzza a fejét és megcsókolja. Mintha apró, elektromos áramütések érték volna az érintett testrészt, még akkor is bizsergett a háta, amikor már lehunyta szemeit néhány másodperc erejéig.
- Your girlfriend will not be furious because you let her alone?- Nem, véletlenül sem nézett a minden felé és mélyedt el a veszélyesen varázslatos tekintetben. Érezte a levegőben elkeveredő illatot, ami a férfiból áradt és sötét pillantással nézett maga elé. Szinte érezte, hogy Cael meg akar szólalni és testtartásából áradt az elutasítás.
- Don’t. I don’t care about your… freetime… activities.- Mordult fel és remegő ujjakkal keresett elő egy szál cigarettát. A levegő körülötte hűvösebb volt, mint a park más területein, de ennek nem volt tudatában. Tammynek fogalma sem volt arról, hogy a képességei ezt is lehetővé teszik számára. Bár Xavier professzor saját tanítványaként kezelte, erről még nem esett szó. Sosem fejlesztette vagy használta szándékosan így azt sem tudta, meddig mehet el. Ajkait megnedvesítette nyelve hegyével és a pillantásában fellobbanó gleccser kék lángok kialvása után a cigaretta már égett. Mélyre szívta le a füstöt, hosszan fújta ki és csöndesen nézett maga elé.
- Billie két napja az én nevemet viseli. Igazából… ezért akartam elmenni hozzád és… - Elhallgatott és megrázta a fejét, majd felállt a padról és nyújtózott egyet. Tekintetét körbehordozta a parkon és egy unott, tiltakozó nyögés szakadt fel, amikor meglátta a futóruhában közeledő alakot. Az utóbbi hetekben egyre inkább ellenszenvessé vált számára a férfi nyílt közeledése, ami annak ellenére is folytatódott, hogy megkérte, kezelje barátként. miután… Will meglépte azt, amit tett vele mintha egyetlen pillanat alatt vágták volna el az őt hozzá fűző kötelékeket és Tammy nem akart többé férfiként gondolni a mutánsra. Törődött vele és szerette, de csak úgy, mint egy bajtársat akivel vállt vállnak vetve küzd és egy barátot, akire számíthat a bajban.
- Szia. Hogy végződött a tegnapi pered?- Kérdezte, miután a férfi megállt mellette és a hogylétéről érdeklődött, amire a válaszadást kérdéssel kerülte ki.

Cael ahogy leült, a lány úgy húzódott el tőle, és ő pedig tökéletesen értetlen arccal nézett Tammy-ra. Kinyújtott jobb kezét lefektette a pad támlájára és miközben mellkason vágta a lány felől érkező hűvösség...
... Felső testét szó szerint ütötte meg a hideg.
A férfi rájött, hogy csak pólóban van az őszi kabát alatt. Körbenézett. A fagyos levegő mintha másodpercek alatt lepte volna el... Kifejezetten őt. Cael szemei előtt látta az energia folyékony csorgását a körülöttük lévő világban, mintha a lány körül lassan kavargó ciklonként sűrűsödne, és álla teljesen leesett, amikor mind e mellé Tammy mondatát hallotta.
- My girlfr... My... What??
A férfi érces hangja a tökéletes zavart fejezte ki, összevont szemöldökei felszaladtak a homloka közepére, szája akaratlanul nyílt ki, és majdnem hátradőlt meglepettségében, de nem volt mögötte semmi, ami megtarthatná.
Tammy hideg szavai úgy pattantak, mint a fagyos szél, és Cael mindeközben látta saját leheletét gomolyogni maga előtt. Fogai összekoccantak, ahogy egész lassan, remegve, vacogni kezdett. Összehúzta maga előtt a kabátját.
- My freetime... My... What, say what again?

Cael fejében ekkor állt össze a kép. Heidi. És Tammy. És az időzítés. És a...
Oh, for fuck's sake.
Oh fucking...
Fuck.
Seriously.
Fuck.
Give me a break.
Generally.
Fuck.

A férfi mélyet sóhajtott és míg a lány utolsó mondatára bólintott, jobbjába temette arcát. Majd felnézett és miközben ujjai megtámasztották halántékát, hüvelykje szögletes állán nyugodott, a férfi még egyet sóhajtott és halk hangon szólalt meg.
- Tammy. Tams. ... Oké. Hol is kezdjem. Kezdjük ott, hogy nincs barátnőm.
A férfi közelebb húzódott és a lány arcába nézett oldalról.
- Nincs, és amióta visszatértél, én... Senkivel... A legkevésbé sem. Mármint. Úgy értem, még csak... Semmi. Oké? Nem csak, merthogy... Nem mintha, mielőtt ott nálad, vagy a bárban... Szóval hogy... De azért sem, mert nem is akartam. Mással nem. És... Utána... Na utána meg aztán főleg nem. Nem is... Basszus. Semmit. Nem is akartam volna, és különben is... Nem. Khm.
A mindig karizmatikus Cael olyan szinten sikerült zavarba tolja bele magát, hogy...
Észre sem vette, de lassan, egészen lassan, kamaszkora óta először, a nyakába, majd az orcáiba pír költözött.
Fuck. Can I just punch something now? Please? Just let me beat a bunch of thugs up or punch a wall or something?

A férfi még egyszer megköszörülte a torkát.
- Tammy... Khm. Oké. Emlékszel... Emlékszel, hogy említettem, hogy lesz egy tanítványom?
Kifújta a levegőt, majd újra belevágott.
- Basszus. Heidi work not free time and business, not pleassure. Emlékszel, mikor elmentél hónapokra X-Menkedni? Nem azért mondom, de megértettem. Még azután is, hogy az exed, aki folyamatosan utánad kajtat, egy házban élt veled. És él most is.
A férfi dühösen fújta ki a levegőt.
That's right. Én azt értsem meg, de ő meg rögtön jelenetet szervez? Mi ez már?
Majd nyugalmat erőltetett magára, és összeszedettebb hangon folytatta. Közben fogai hangos koccanásokkal ütődtek össze, ahogy vacogott a természetellenes hidegben a lány körül, ami montha egyenesen őt kereste volna meg.
- Szóval, mint tudod, én mágus vagyok és a London Circle adeptusa. És ami azt illeti... Elég jó is. Amikor a Berlin Circle segítségünket kérte, Heidi-t átterelték hozzám. Ugyanis adeptusként végzős növendékeket intézeten kívül, terepen és a gyakorlatban szoktak nevelni mágusok. Adeptusok, mesterek. Ez amolyan... Szakmai gyakorlat.
A férfi oldalra billentette a fejét.
- Heidi azért került hozzám, mert jég/víz iskolájú mágiája még mindig jóval több koncentrációra és összeszedettségre szorul. Nagy ereje van, de a kontroll és az irányítás neki nehéz. És én vagyok ebben az egyik legjobb. Nekem mindig elismert érzékem volt az energiák áramlásának látására és kordában tartására, az akaraterővel formákba rendezésre. Szerinted hogy tudok fenntartani három különböző pajzsot egy időben és fényt szórni? Kedves X-manem. Gondold végig.
Most némi büszkeség és erő folyt bele a hangjába. Az érces él nem bántó volt, hanem... Lelkes.
- ... És az én fény/élet iskolájú mágiám fókusza, különösen az energia látásának tehetségével a lehető legjobban transzferálható Heidi mágiájára. Amikor megérkeztél, láttad, hogy csupa víz voltunk? Igen, mert a pincéből jöttünk fel. És láttad az elmúlt hónapokban a pincémet?
A férfi közelebb hajolt.
- Gyakorló terem van ott, Tams. És Heidi öt perccel korábban egy félrecsúszott varázslattal sikerült a felét vízbe borítsa, a másik felét lefagyassza. Ettől áztunk csontig. Mi, szerinted valami európai szőkeségekkel enyelgek? Azt gondoltad, valami zuhanyzós vad szex volt? Hogyne. Persze. Ott vagy nekem, rád várok hónapokig és majd felszedek egy bármilyen kis szöszit, aki bebotlik a lakásomba? Mégis... Minek nézel, valami kiéhezett kutyának, vagy minek?
A hangja most már megemelkedett. Nem volt továbbra sem bántó, csak felfortyant és mérges.
- De tudod mit? Láthatólag nem bízol bennem. Tessék. Tessék, nézd meg te.
A férfi felemelte a bal kezét, intve a lány felé. Újra és újra mozgatta fel-le, várva, hogy Tammy hozzáérjen.
- Bele tudsz lépni az emlékeimbe, tehát minek raboljam itt a szavakat, basszameg. Nem bízol bennem, hát tessék, kérlek, én ragaszkodom hozzá, hogy nézd vissza. Kérlek. Nézd vissza. Kérlek szépen, Tammy, tedd meg.

A férfi közben lecsukta a szemét és tudatosan leengedett minden falat a lány előtt.

Egy halom új emlék volt a legutolsó találkozásuk óta. Kaland a Louvre-ban Párizsban, a levéltárban. Autós üldözés Oklahomában. Démonok Miami-ban... És Heidi.
A lány, egy morcona kinézetű paladin és Cael egy mezőn találkoztak. Kezet ráztak, majd Cael végignézte a reggeli ködben, ahogy Heidi ujjai közül fagy repül és jégfalak emelkednek. Karját összefonva, ajkához érintett ujjakkal, merengve állt, egyenesen egy vizsgáztató egyetemi professzorra hasonlítva kardigánjában. Intett a lány varázslatai felé és kommentált. Utasításokat adott. Majd újra.
Cael és Heidi a férfi pincéjében. A padló rugalmas matrac-szőnyegekkel tele, célpontok és gyakorló bábuk mindenfelé. Cael intett és a lány varázsolt. Megállította. Újra. Megint. Újra. Közelebb lépett és megigazította a lány karját. Hátralépett és intett megint. A fagy félrecsúszott. Cael pajzsa felfogta a kicsapó jégvihart, ami vízzé robbant szét.
És aznap reggel. Heidi varázslata letarolta az első bábukat. Már jobb volt, mint korábban. Cael intett és kommentált. Állt, összefont karokkal, szigorú, összevont szemöldökökkel. Kinyújtott mutató ujja hol ajkaira simult, hol utasításokat adva mutogatott, melyik mozdulatot merre. Végül az utolsó varázslat kicsúszott és... A szétrobbanó fagy-jégfal oldalából valóságos cunami robbant ki. Az adeptus felemelkedő fala későn érkezet.... Caelt nekisodorta a víz a bordás falnak. Heidi megpróbálta arrébb vezetni a hullámot.... Őt is lesöpörte a lábáról. A szőkeség a bábuk közé zuhant a terem másik felében. Cael felállt, hogy pajzsát Heidi felé hajtsa... Ám megcsúszott egy oldalhullámban... Ráborult a szekrényből egy sor bábu. Az energiapajzs elpattant és Cael még arréb húzódott a lezuhanó bordás fal elől...
A terem két végében ültek a földön, csurom vizesen. Vidáman hullámzott a víz bokamagasságban az egész pincében és patakok csorogtak a termet keresztülszelő jégfalból.
A férfi csak sóhajtott, és mondta a lánynak, menjen fel és keressen valami váltóruhát.
Majd feltűnt Tammy...
Az emlékek itt homályosabbak lettek, mert Tammy arca ahogy beúszott a képbe, Cael tudatának naplójában egy kirobbanó, vörös homály fogta keretbe az egész emléksort, az elpattanó csésze és a csapódó ajtó, a szavak az értetlen Heidi felé már csak homályosan voltak meg.

Cael hátradőlt. Kifújta magát. Most már minden tagja reszketett a szürreális hidegben, ami körbevette. Csak nézte Tammy kezében az égő cigarettát, és vágyódva pillantott a felvillanó parázsra. Nagyn szüksége lett volna egy szálra, de nem hozott magával semmit, otthon maradt, a lánytól meg valahogy egyelőre nem volt mersze cigarettát kérni. Hát csak lesöpörte az apró jégcsapokat az ajka alól. Szemöldökébe beleköltözött a fehérlő dér. Hangosan kocogtak a fogai.
Megcsóválta a fejét.
- For fuck's sake, Tams. I'm a fucking wizard. That may seem as a joke to an X-Man but... Just... Jesus.
Sóhajtott.
- Oké... Ne haragudj, az utóbbi mondatom... Nézd. Szeretnéd, hogy átadjam Lilly-nek? Átadhatom. Lilly a városban van. Végül is, ő is ugyanúgy jó Heidi-nek.
Közelebb húzódott a lányhoz.
- Szeretnéd?

És akkor.... Pont akkor futott arra Will.
A két férfi pillantása találkozott. Tammy ráköszönt.
- Fuck, now? Seriusly, now? - bukott ki Caelből az irritált kérdés.

Cael karja már majdhogynem… csalódottan hullott a padra, miután elhúzódott tőle, a lány pedig beharapta alsó ajkát. Óvatosabbnak kellett volna lennie és körültekintőbben kellett volna fogalmaznia, de nem ismert önmagára. A csalódottság valami középkori boszorkány üstjében rotyogó levesként bugyogott fel benne és erős késztetést érzett, hogy a gyomrában lévő fánkot és shaket a pad elé tálalja. A kettőjük közé ékelődött értetlen, feszült csöndben Tammy vett egy mély levegőt, amit nagyon lassan fújt ki.
Tompa, halántéktájon jelentkező fejfájás nehezítette számára, hogy összeszedetten gondolkodjon. Azzal hosszú, nagyon hosszú évek óta tisztában volt, hogy Cael mindig ott volt a gondolatai mögött, mint valami kísértő jelenés, ami annyira beléivódott az emberbe, hogy már úgy érezte, teljességgel a részévé vált. Önmagaként gondol rá és eszébe sem jut, hogy máshogyan is lehetne. És ez így volt jó mindig is.
Most azonban ott lángolt benne a keserű, feneketlen mélységekbe lerántó féltékeny fájdalom. A világa ér véget, elveszik minden és ő pedig elsüllyed a kétségbeesés tengerében. Ott fullad meg. Égszínkék tekintetét csöndesen vetette a tökéletesen értetlen férfi frissen borotvált, markáns vonásaira és felerősödő szívdobogását érezve tekintete végigfutott a fáradt, kissé beesettnek tűnő arcon. Halkan sóhajtott és elfordította a fejét, dermedt csöndbe burkolózva, várva, hogy Cael agya működésbe lépjen.
És amikor megtörtént, a lány arca mondatról mondatra vált egyre sápadtabbá. A férfi szavai akadozva, zavartan indultak meg és Tammy vállai egészen megesettnek tűnhettek a külvilág számára. Kellett idő hozzá, mire összerakta magában a mágus szavainak értelmét és szemöldökeit összevonva, homlokát ráncolva figyelte a kora téli hűvös levegőben fürdő park fáinak leveleit. A szél meg-megrezzentette a fakuló lombokat és az a néhány levél, ami még kitartóan küzdött az elkerülhetetlen ellen, szelíden ringott.
Fejét oldalra fordítva, kissé megdöntve pillantott Caelre és látta a férfi nyakán, arcán elterjedő pírt. Ha nem lett volna teljesen letaglózva, megdörzsölte volna a szemeit, hogy megbizonyosodjon róla, jól lát-e. Soha, soha nem látta a doktort elpirulni annak idején. A látvány beleégett elméjébe és egy tünékeny, zavart, mégis aranyos mosolyt csalt az ajkára. Jobbjának ujjai már moccantak volna, hogy a férfi arcához érjenek, megtapintani a lehetetlent, de a kitörő szavak intenzitása megakasztotta a mozdulatot és ujjaival inkább megigazította kabátját magán.
- Mintha én egy fedél alatt akarnék vele élni.- Csattant fel hangja közvetlenül Caelé után. Valamivel összeszedettebben zengett árnyalt altja, tekintetébe pedig visszaköltözött a tűz. - Része vagyok az X-Mennek. Ha van valami, ami miatt ugranunk kell, így jutok a leggyorsabban a helyszínre. Nem kell értem külön elrohanniuk. - Most komolyan? Tényleg emiatt kell magyarázkodnom? Feszült pillantást vetett a férfira, akinek hangjában némi düh rezgett. - A legkevésbé sem érdekel, ki után akar kajtatni Will.- Megköszörülte a torkát és a kukába pöccintette a csikket. Legszívesebben remegő ujjaival már nyúlt volna a következő szálért, vagy egyszerűen kiszaladt volna a világból. Ehelyett azonban ott ült a bántóan egyszerű padon és csak nézett maga elé.
- Igen, azzal tisztában vagyok, hogy páratlan varázsló vagy, Cael. Büszke vagyok rád.- Nehezen küzdött meg a szavaival és kimondani őket… Meglágyult pillantást vetett a férfira ami abban a pillanatban vált távolságtartóvá, amikor Cael szavai hűvösen pattantak ki ajkaiból. Szemöldökét feljebb vonva nézett rá és bólintott egy aprót, mielőtt válaszolt volna.
- Oh, please. Te mégis mi a fenét gondoltál volna, ha engem látsz egy ilyen helyzetben? Ha példának okáért úgy jelensz meg a szobámban, hogy ott van egy eléggé… szabadon öltözött férfi és én szinte félmeztelenül jelenek meg? Hm?- Most emelkedett meg az ő altja is és türelmetlen mozdulattal simította ki a tincseket arcából. Tekintete elsötétült és mintha arcul csapták volna, úgy nézett Caelre.
- Fuck. Rohadtul nem fogok belemászni a fejedbe, Cael.- Úgy húzódott a lehető legtávolabb a férfitól, minta valami fertőző, halálos vírust akarna rászórni. - Őszintén… Cseszd meg. Te tudod a legjobban, mennyire tartózkodom ettől és csak akkor teszem meg, ha muszáj. - Nem volt olyan földi, égi, galaxison túli hatalom, ami rávehette volna a lányt, hogy belenézzen Cael szemébe, belépjen a tudatába. A lányban kavargó érzelmek akaratlanul feszegették azt a határt, amikor tudtán és ösztönein kívül képességei felélednek és cselekednek. Tammy ereje alapjaiban véve határozta meg a személyiségét és a lány teste körül az energia szinte pattogni kezdett. Mély levegőt vett, hogy elcsitítsa háborgó lelkét, vajmi kevés sikerrel.
- Nem véletlenül lett a te tanítványod. Hát tanítsd jól, Cael.- Hangja halk és messzi volt, nehézkesen, kissé megtörve állt fel és kezdett beszélgetésbe a felé érkező sportos férfival. A legkevésbé sem vágyott a gesztusokra és a hanglejtésre, amit megengedett magának az ügyvéd, amikor a közelében volt és most is légiesen könnyedén siklott el a nem kívánatos kérdés előtt. Nem, nem volt éhes. Leginkább hányni szeretett volna, és… Felgyújtani valamit, összezúzni, hagyni, hogy minden ereje kiszakadjon belőle és pokoli viharként tombolva pusztítson maga körül.
Will tekintete megtalálta Caelét és az irritált hangnemre egy kissé gúnyos mosolyra húzódtak ajkai. Fejével biccentett a másik felé és részéről teljesen ennyi volt az összes figyelem, amit a mágusra szánt. Tammy felé fordulva túrt bele a hajába és mély, zengő, kellemes csengésű hangon folytatta a társalgást.
- Sima volt, Tams. Az alperes ügyvédjét elég hamar elsöpörtem és a gyógyszercégnek csinos kártérítést kell fizetnie a nő családjának. Ah, majd szólj ha értelmesen akarod eltölteni az idődet.- Fűzte hozzá a végéhez, mire Tammy ajkai közül fáradt, unott sóhaj szakadt fel.
- Nem tudnád végre abbahagyni? Kérlek…- Kínosan, pokolian feszülten pillantott a férfira aki magabiztosan vigyorogva nézett rá. - Jean keresett téged, szüksége lenne rád ma délután. Hand to hand combat… - Ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést és minden továbbit figyelmen kívül hagyva Caelhez lépett megjegyezni, hogy neki jelen pillanatban szüksége van egy kávéra.

Cael felfortyant, és szemöldöke még szorosabban vonódott össze, sötét, mérges pillantása egy mágus haragvó erejének minden karizmájával...
... Ragyogott volna.
Ha nem kocognak össze a fogai, ahogy vacog. A szemöldökében sűrűsödő dér és a szája és orra körül kavargó párából lecsapódó apró kis jégcsapok határozottan nem javítottak ezen a képen. A férfi most már jobbját is felemelte a padról és kabátját összefogó bal karjára fektette, dideregve simítva saját felkarját. Kezdett annyira összehúzódni, amennyire lehetett, mint egy vacogó madár egy ágon, így hát a bosszús skót varázsló helyett egy bosszús, fázós skót ücsörgött a lány mellett, de azért nagy, sötét szeme és összepréselt ajkai dacosan tartották magukat.
- Nem tudom, egy fedél alatt a-a-a-karsz-e vele-e-e élni, de egy fedél alatt élsz v-v-v-vele, én m-m-meg nem szóltam rá semmit.
A férfi azért felhúzott kabátgallérjai között megengedett egy mosolyt, amikor Tammy Willt említette, abban a kontextusban. Egy apró kis diadal és egy örömhullám. Mérge egy pici fokkal lejjebb hagyott ezt hallva, de azért makacsul tornyosuló szemöldökei egy kicsit sem engedtek szorításukból.

De Tammy folytatta, és dühös szavai mögött Cael kezdte felismerni a harag forrását, és...
Morcos pillantása kezdett lassan, egészen lassan felengedni. Nem szólt egy szót sem, csak érezte, hogy mellizma, karjai, hasizma remegve feszülnek meg, combjai is reszketnek, megpróbálva annyi meleget termelni, amennyit lehet. Az erő úgy kavargott a lány körül, mint egy sarki vihar, lehorgonyozva Tammy elméjének gravitációs vonzása körül. Mint egy ragyogó csillag, terelte a lány az energiát, szinte észre sem véve, hogy milyen erő mozog az ujjai alatt. A szél belekapott a Central Park barnás lombú fáiba. Lassan kezdett az előttük lévő tó vizének széle megdermedni jéggé és fehér dér csapódott le az elsárgult fűszálakra.
Igazából...
Hm.
Bassza meg, van valami abban, amit mond.
Cael mostanra felhúzta térdeit is. Arrébb húzódott a lánytól, mert Tammy közvetlen közelében volt a leghidegebb. De azért a fagy mintha követte volna, ahogy mozog. Nem sok menekvés volt előle, de végső soron a férfi csak sóhajtva hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. A gyűrű köve halk, vibráló fényben csillogott, Tammy akaratának puszta energiája fodrozódott benne. Cael csak a pad végében felhúzott lábait most már átkarolva, szemöldökében hóval és jégcsapokkal, borzongva nézett térdei felett a lányra.
- I-i-i-igazzzzzából.... l-l-l-l-lehet, hogy én is je-je-jelenetet cs-cs-csapok, m-m-m-már v-v-volt is rá példa, sz-sz-szóval.... I-i-i-gazad van, d-d-de...
A férfi csak fújt egyet. Minden szava reszketett, ahogy vacogott.
- K-k-k-kérlek mégis cs-cs-csak n-n-nézz bele a...

És ekkor tűnt fel Will, és Caelben egy áramütésszerű örömhullám futott végig, ahogy látta, hogy a lány lekezeli a férfit. Látta Will arcán az elváltozásokat, látta a zavart, látta a felkapaszkodó indulatot. Cael...
Halkan elnevette magát.
A felhőkarcolókat is lassan elfedő, őszi ködbe úgy hasított bele a nevetés, mint egy kis utolsó csengése a melegségnek.
- W-w-hhh-well, William - szólalt meg, a férfire nézve Cael. Akcentusa egyből britbe váltott, arcán valami sötét és megmagyarázhatatlan erő terült el. - As joyful as i-i-it would be to see you d-d-dig yourself deeper, this is m-much more important th-than you. B-b-brr-britain will take it from here. R-run along now.... chop, chop.
Ahogy a lány felkelt, Cael is egyből mozdult. A mérges, makacs, büszke tartás eltűnt a tagjaiból. Egyszerűen közelebb lépett a lányhoz és hangja...
Megbékélően lágy volt, ahogy megszólalt.
- A-a-and when the Queen of... M-m-mutants wishes coffee, her w-w-wish is an order to me.
Lassan, nagyon lassan futott végig egy mosoly borostás arcán és jobbja óvatosan közeledett Tammy válla felé...
- Áhhhh.
És el is kapta, ahogy a fagy belemart a bőrébe.
Mindenesetre, kihúzta magát és hóna alá csapta dér marta jobb kezét, némi melegség után. Intett a fejével. Will még lehet, hogy mondott volna valamit, de mögöttük kékes-kristályos ragyogó energiaként feszült ki abban a pillanatban az energia, véget vetve Will ellenkezésének lehetőségeinek.

- Tams - kezdte a férfi. Sóhajtott egyet. Lenézett a lány arcába. - Esküszöm neked, hogy Heidi csak a tanítványom. Nem... Is akarnék... Sem vele, sem mással... Khm...
Inkább felhúzta orrnyergéig a kabát felhajtott gallérját. Majd a szövet takarásából megszólalt újra.
- Kérlek. Én m-m-m-megengedem, hogy b-b-belenézz a... Fejembe. M-m-megbízok benned és szeret.... szeretném, h-h-hogy t-t-t-te is bízz.... bennem.
A lányra nézett. A szövetkabát mögött most már kedves volt a hangja.
- És e mellé.... H-h-h-ha jól sejtem, tartozom i-ki-kiengesztelő k-k-k-kávéval, egy jó n-n-nagy és meleg kávéval és... Fánk. S-s-sok fánk... Extra csoki és.... n-n-nutella?
A szavak békéltető kis kezekként próbáltak a lány dühös-féltékeny hangulatába belekapaszkodni. Cael félig-meddig egy jég-tűz-nukleáris vihart várva, ami az arcába robban, egyenesen... Óvatosan nézte a mellette sétáló lányt.

Mit is kellene mondania a mellé, ami már kirobbant belőle? Mint valami földöntúli vihar megtestesülése, feszültsége a fizikai valóság szabályait áthágva formálta a megfoghatatlan energiát és festette át az előbbi látképet, előrevetítve a következő hónapok kíméletlen hidegét. A fűszálakon megállapodó leheletvékony dér kristályai egyre gyorsabb ütemben terültek szét és a lány felkavart érzelmekkel figyelte a cipőjét, amit egyre mélyebben próbált belemélyeszteni a fagyott talajba.
- És… Miért nem?- Árnyalt, mélyebb hangjában ott remegett a feszültség és érezte, hogy egy hajszál sem választja el attól, hogy átsodródjon azon a nagyon vékony határon, amit átlépve már nem lesz képes kézben tartani az irányítást. Az arcába robbanó forró késztetést megérezve a hidegtől elgémberedett ujjait a fehér, puha tapintású bőrre tapasztotta és fáradtan sóhajtott. - Én… Nagyon… Khm, szerettem Willt. De annak vége lett és… nem bánom. Nem vágyom oda vissza és késztetést sem érzek rá, hogy… vele vagy mással… Öhm.- Elhallgatott és ujjait eymásba fonva fektette ölébe a kezét.
Nem volt túl sok tapasztalata, azzal sem volt teljesen tisztában, hogy mégis mi az, ami kettőjük között feszült pillanatban, csak azt tudta, hogy abban a pillanatban, Cael nappalijában legszívesebben tombolt volna. Ezer kegyetlen véres lehetőség fantazmája játszódott le szemei előtt és a mellkasában lakozó kaparászó, zöld szemű mételyező létforma ádáz instrukciókat suttogott a fülébe. A levegővétel nehézkessé vált számára és elfogta az az érzés, hogy hiába próbálja éltető oxigénhez juttatni tüdejét, nem bírja. Remegő ujjakkal nyúlt a zsebébe és az első szál kiesett ujjai közül, amit egy halk, gyermekieshez hasonló tiltakozó, kétségbeesett nyögéssel vett tudomásul és lehajolt a szálért. A dobozt a férfi felé fordította oda nem nézve, és ha vett magának, a szál vége apró, narancsszín lángot vetve gyulladt meg- ahogyan a sajátja is. Próbált erőt meríteni a gyümölcsös füstből, de csupán megszédült a nikotintól, így enyhe köhögéssel dörzsölte ki szeméből a füstöt és azt a néhány könnycseppet, ami odagyűlt.
- Cael…- Annyira meg akarta kérdezni, hogy mégis miféle példa, csupán azért, hogy hallja a mély hangon elzengeni az interakciót, de a szavak nyelve hegyén ragadtak. Helyette beleszívott az égő ízesített dohányba és hosszasan fújta ki a füstöt.
- Nem.- A dac megacélozta szavait és orrát feljebb húzva pillantott a férfire. - Sem most, sem máskor, csak akkor, ha muszáj leszek rá. Példának okáért, ha leszel olyan hülye megint, hogy valami indoknál fogva engeded, hogy megszálljon valami túlvilági démon.- Mint a vihar utáni első fényes, ragyogó, szelíd reggel- ennyire tiszta volt számára, hogy a férfiért akár saját magát is feláldozná, ha bajban lenne vagy veszélyeztetné az épségét. A lány számára nem a galaxisban kialakult rend tartotta helyén a valóságot, hanem a mellette ülő mágus, a gyermekkori barát, a szikrázó fény a sötét éjben… Szinte félve emelte elsötétült, fájdalomtól égő szemeit a másikra és összevonta szemöldökét a férfi vacogását látva.
- What? Why would…- Cael magabiztos, már-már jókedvvel piszkálódó szavait hallva vonásaira kiült a tökéletes értetlenség és ajkai kicsikét szétnyíltak meglepődöttségében, ahogyan figyelte a sebész mozdulatait. Lélektükreit a fagyos föld felé fordította és mély levegőt vett, mielőtt megindult volna előre egy halk mondatot követően.
Cael nem sokkal maradt le mögötte, hallotta az erőteljes, gyors lépteket maga mögött. Összébb húzta maga körül a kabátot, aminek cipzárját elfelejtette eddig felhúzni, most már pedig meg értelmetlennek tűnt. Megtorpant a szavakat hallva és a férfi felé fordulva szúrós, haragos pillantást vetett rá.
- Erre nincs semmi szükség. - A feszült, irritált pillantás némileg… zavarodottabbá vált, ahogyan a doktor tekintete fogva tartotta az övét és arcára a pír egyre erőteljesebb jelleggel ült ki. Alsó ajkát beszívta és fogaival harapott rá, majd lassan engedte ki. Cael jellegzetes, rá valló, tiszta és férfias illata betöltötte az orrát és kimaradt egy ütem. - Mégis eléggé… vehemensen kezeled Willt. Vagy… bárki mást.- Nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda neki és szája szélei feljebb görbültek, de a mosoly még azelőtt tűnt el, mielőtt kialakulhatott volna.
- Nem tartozol nekem kiengesztelő kávéval. Ami az édességet illeti… Nem tartom jó ötletnek. Már ezért a pár falatért is az edzőteremben fogok izzadni egész délután.- Megvonta a vállait és lassú léptekkel indult meg a kávézó felé, aminek ablakán matricaként ragyogott az üzlethelyiség aktuális neve és egy csészényi kávé. A zöld faajtót belökte és arcába csapódott a kellemes meleg, a reggelire készített ételek tömény, nehéz illata és a benti kellemes, vidám zsivaj. Az egyik üres boxhoz érve levette a kabátját és az ablak mellé beülve kezébe vette az étlapot. Kerülte Cael pillantását, félt ránézni a férfira annak ellenére, hogy semmire sem vágyott jobban, mint hogy jobbjának ujjait az övébe fűzze és végigsimítson hüvelykujjával a hatalmas tenyér felszínén. Hajlamos volt elfelejtenie, amikor távol volt, hogy mennyire nehéz uralkodnia magán és kezelnie a zavart, ami úrrá lesz rajta. Baljával véletlenül felborította az asztalra helyezett sótartót és gyors mozdulattal állította fel.
- Én egy hosszú kávét kérnék két cukorral és tejszínnel, meg… két vajas pirítóst egy tükörtojással.- Mondta a fiatal, mosolygós pincérlánynak, aki az asztalukhoz lépett kezében jegyzettömbbel. Tekintetét kérdőn vetette Caelre és nem vette észre a lány arcán végbemenő változást, amikor a boxban ülő másik alak felé fordult. Csillogó, szelíd érdeklődő mosollyal figyelte az aranyba hajló fürtökkel keretezett arcú férfit, Tammy pedig egy halk sóhajt követően vette elő a telefonját és kapcsolta be a készüléket.
- Én… Szóval arra gondoltam, hogy ha esetleg neked lenne kedved… és Debéknek este akár elmehetnénk… Valahová. Nagyon hiá… Hideg van kint egyébként.- Sikerült annyira összezavarodnia, hogy arcán újra megjelent a pír, egészen lázas küllemet kölcsönözve neki.

Cael didergett. Vacogott. Mostanra szabály szerűen fagyoskodott. Érezte, hogy a hideg kezd belemászni a tagjaiba, az az egy szál kabát sokat nem segített. Nem szólt róla egy szót sem... Csak hallgatta a lányt és feszült, dühös szavait. Sóhajtott, majd átkarolt térdei felett remegve pillantva Tammy-ra, megszólalt.
- Miért? M-m-m-m-mert t-t-tiszteletben tar-tar-tartottam a szabadságodat, Tammy, azért. M-m-m-mert akármennyire akartalak ma-hhhhh-marasztalni, n-n-nem elengedni, nem b-b-birtokollak és nem állíthatlak meg, hogy a... Saját utadat járd.
Szorosabbra fűzte karjait a térde körül.
- Őszintén.... szólva.... m-m-m-most is így érzem. Sz-sz-szerinted hányszor akartam egyszerűen.... Motorra pattanni és.... Megcélozni az Intézetet és... Elvinni... Téged magammal? Valahova... Messze?

A férfi elfogadta a felé kínált cigarettát és mélyeket szívott a szálba. Legszívesebben megfogta volna Tammy remegő kezeit, amikor kiejtette a cigarettát, de nem nem mert közelebb húzódni a lányhoz.

És nem tudta megállni, hogy el ne vigyorodjon.
- N-n-nos, csak kérned kell... Tams. Ha rólad van szó, magát a Sátánt idézem meg, semmi sem érdekel. Huh-húúúhhh.
Még mondott volna valamit, de a jéghideg levegő, ami a tüdejébe áramlott, megakasztotta a szavait.

És meglepően könnyen maguk mögött hagyták Willt.

Érezte, hogy némi engesztelődés folyik Tammy szavai mögé, és ő csak követte a lányt, hallgatva őt. Cael is megengesztelődően nézett a lányra. Felfortyanó mérge mostanra olyan nyomtalanul múlt el, mint a nyári jégeső és amikor megálltak egymással szemben és Cael felszisszenve kapta el Tammy válláról a kezét, egymás szemébe néztek.
Cael pillantása a lány szépen metszett ajkaira vándorolt. Ahogy Tammy alsó ajkábaa harapott, Cael szája egészen kicsit nyílt el, mély levegőt véve.
Az az egyetlen pillanat úgy ütötte fejbe, mint egy sebes vonat. Nem tudta a szemeit levenni róla, hogy a lány öntudatlanul is... Annyira érzékien és vonzóan nézett fel rá...
Hogy az ő sötét szemei leplezetlen vággyal vándoroltak vissza Tammy két, azúrkék szemébe mélyedve.
És amikor a lány tovább ment, Cael csak kifújta a levegőt és másodpercekig állt tovább egy helyben, míg fordult és Tammy után iramodott.

Ahogy Tammy visszautasította a fánkot, nem bírta megállni a vigyort. Felfedező oldalpillantásokkal fürkészte a lányt, miközben hangjában alig leplezett vidámsággal felelt.
- Én meg jó ötletnek tartanám, Your Majesty, Queen of Mutants, - felelte, még játékos meghajlással meg is tűzve a kedves élcelődést. - És a délutáni testmozgásra is teljesen jó ötleteim lennének - folytatta egy vigyorral, majd megköszörülte a torkát.
Egy villanásnyi tizenéves Cael tűnt fel az orvosban.

Szerencsére a körülöttük forgó sarki ciklon mostanra abbamaradt. Szinte tavasziasan melegnek érződött nélküle a novemberi levegő.
Ahogy helyet foglaltak a kávézóban, a férfi csak bólintott a lány szavaira. Szórakozottan pillantott a pincérlányra, aki Tammy-tól felé fordult. A leányzó, ránézésre egyetemista, hol egyikükre, hol másikukra nézett, és Cael rápillantott az itallapra amit elé rakott, nem túlságosan figyelve, ami előtte van írva a papírra.
- Hmm, esetleg ha ajánlhatnám a... Pumpkin latte, az a kedvencem, karamellel - mondta a pincérlány, közelebb lépve Caelhez, hosszú barna haját egy mozdulattal fésülve a füle mögé és nagyon elnyújtott pillantással nézett a férfira, miközben ujjai megkeresték Cael előtt az itallapon az említett kávét. Úgy is maradt a férfi mellett, válla felett még egy egészen hosszú pillanatig bájosan mosolyogva nézve le...
- Öhm, tessék? - nézett fel Cael. - Ja igen. Kávé. Igen, kávét. Köszi. Mást nem.
És már vissza is fordult Tammy felé.
A pincérlány majdnem... Csalódott kifejezéssel lépett hátrébb, bólintott és elsietett.
Cael az egészből nem vettészre semmit.

- Szóval... - kezdte, elmosolyodva. - Nekem is, te is, nagyon, hmm, igen, hideg van.
Meleg mosoly terült szét az arcán. Arcvonásai majdnem nem tudták, ezt a meglepő és szokatlan fordulatot hogy kövessék. A karizmatikus szemöldök feletti ráncok megadóan simultak el.
- Tams... Legközelebb, ha kiérdemlem, nem lehetne inkább tűzvihart kérni a nukleárwinter helyett?
Elkezdte a havat kisöpörni a szemöldökéből, majd nagyon, nagyon lassan és óvatosan megindult jobb keze a lány asztalon heverő balja felé...

Megköszörülte a torkát és a csonkig szívott cigarettát a kukába dobta, némi telekinézis segítségével. A mellette… didergő férfi indulatos szavai nem nyugtatták meg és föl sem zaklatták, egyszerűen csak… Csalódottságot érzett. Hogy miért, azt maga a pokol Ura sem lett volna képes megmondani ebben a pillanatban, a lány fejében annyira össze voltak gabalyodva a gondolatok. Félredöntött fejjel, elnémítva pillantott Caelre és vett egy mély levegőt, hogy inkább annyiban hagyja a dolgot, mert… Kezdett olyan irányt venni a beszélgetés, amitől nagyon félt.
- És én mikor akarnám, hogy bárkit is megidézz?- Ajkai apró, oldott mosolyra húzódtak, azúrkék szemeiben felvillant a vidámság, ahogyan felnézett a mágusra. - Ha megint ilyen marhaságot követsz el, nem kell oda démon, kicsinállak én.- A vége morgássá alakult és megrovóan figyelte az éles, markáns vonások rezdüléseit. Az emlék gondolata is elegendő volt ahhoz, hogy erősebben kapaszkodjon keresztbe font karjaival egymásba, mint amennyire az szükséges lett volna. Nagyon is beleégett sejtjeibe a galaktikus létforma képe, amint vékony, vörös ujjait végigfuttatja a mágus vállainak ívén és szinte apró porszemként söpri félre annak erőteljes tudatát. - Nem lehetsz ennyire felelőtlen.- A hűvös levegő apró pengékként karcolta a torkát és lehelete látszott a kora téli reggelen, mialatt kilélegzett.

Az a rövid, mégis végtelenbe nyúló pillanat pedig már-már ösztönzően feszegette a lehetőségek határát. Ott állt Cael előtt és egészen elveszett a sötét szemek kereszttüzében, amiben ott csillogott valami megbabonázó, elbűvölő és gúzsba kötő… Tammyt már nem zavarta a hűvös levegő, tagjain lassan hömpölygött végig valami melegség és pillantása a szemekről lejjebb tévedt a doktor ajkaira. Nyelt egyet, amikor felidéződött benne lágy érintésük, ami a másodpercek törtrésze alatt vált egyre tüzesebbé... Mielőtt pedig bármit is mondott volna, menekülőre fogta. Égő arcának tükörképét látta egy autó ajtajában ékeskedő üvegben. Mint egy bakfis… Megrázta a fejét és kis híján elbotlott az aljas módon, úton felejtett dobozban, mikor meghallotta háta mögül a piszkálódó hangnemet.
- I’m not… the Quoeen of Mutants. Please…- Mondhatni panaszosan csengett hangja. Hátrafordulva látta a felé intézett rövid meghajlást és megforgatta a szemeit.
- Ó… Hát… Abban biztos vagyok. Khm. - A lány menthetetlenül elpirult. A magas, szikár alkatú férfi marcona vonásai mögött felsejlett egy régen elfeledett kor képe, ami megdobogtatta egyébiránt sem nyugodt szívét. A téma pedig… Nem tudta eldönteni, mennyire kellene komolyan vennie. Zavarodottan engedte le karjait maga mellé és lazított valamennyit a tartásán. Ami szépen, lassan, fokozatosan vált egyre feszültebbé, míg figyelte a kávézóban kibontakozó jelenetet. Caelnek szemmel láthatóan fogalma sem volt róla, mi zajlik éppen az orra előtt- és a lány képtelen volt eldönteni, hogy szándékosan játssza-e a vakot, mert ő jelen van… Vagy csupán tényleg ennyire nem érdekli.
- Eh, mi?- Karja önmagától mozdulva borította fel a vizes poharat, amit éppen meg akart fogni. A szerencséje csupán annyi volt, hogy a pohár üres volt, így nem áztatta el sem az asztalt, sem pedig önmagukat.  Lemondóan sóhajtott és lélektükreit a térdeire függesztve várta a pincérlány visszaérkezését, miközben azt latolgatta magában, mennyire lenne… egyértelmű, ha visszafelé elesne a lábában. Ajkát harapdálva nézett maga elé összevont szemöldökökkel, amikor eljutottak hozzá a férfi szavai és azután már teljesen más kötötte le a figyelmét.
A dér, amit Cael ujjaival éppen akkor söpört ki a hajából és… a kép összeállni látszott.
- Ah. Én nem…- Elsápadva figyelte a külvilágot és halkan csuklott egyet, miközben figyelte a napfényben fürdő, reggeli New York dér és fagymentes utcáit. - Oh. Fuck. - Közben Cael jobbja megtalálta az ő asztalra fektetett jobbját és óvatosan fektette rá hatalmas tenyerét a férfi az ő kezére. Elfelejtett levegőt venni, újra kinézett az ablakon, vissza a kézre és… csuklott még egyet. Vonásairól a tökéletes értetlenség volt leolvasható.
- De én… Sajnálom.- Nem mozdította el a kezét, kifogása nem volt rá és nem is akart találni. Hüvelykujjával lassan simogatta a férfi tenyerének felszínén elterülő finom bőrt és közben azon tűnődött, vajon hányan köszönhetik az életüket ezeknek a precíz, sebészi kezeknek. Az utóbbi hetekben teljesen háttérbe szorultak a hétköznapok, a munka… Tammy lassan szétrobbant a benne felhalmozódott feszültségtől és erőtől. Tekintetében ott égett a bűnbánat, amikor félve belepillantott a mágus mély, meleg tekintetébe. - Azt hiszem ilyesmire eddig nem voltam képes…- Elhallgatott és körbepillantott a kávézóban, mielőtt folytatta volna. - A reggeli után visszamegyek az intézetbe és beszélek a professzorral.- Ehhez volt a lehető legkevesebb kedve. Szerette volna a napot Caellel tölteni, még ha abban a feszült, zavart csöndben is telne el, mint ami a New Yorkba való visszatérése után feszült közéjük. Amikor a férfi lakásán élt.

Cael csak állt és mosolygott. Nem vette észre. Nem is jutott el a tudatáig. Nem is fogta fel.
...
... A régi Cael volt. Az arvonásai még magukbanhordozták egy kornak a kifejezéseit. Egy kornak, amikor fényesek voltak a nyarak, amikor sok volt a nevetés, amikor...
Sötét szemei egyszerűen ragyogva nézték a szép lassan zavarba eső lányt. Pontosan ugyanúgy, mint annak idején. Mint Philadelphiában. Mint a tó partján.
- Of course not, Your Majesty - hajolt meg újra. - You are not our Queen, Majesty. As Your Majesty commands.
Újra és újra hajbókolva hajolt meg, jobb kezével körkörös mozdulatokkal egészítve ki az udvarias meghajlások sorozatát, elszélesedő mosollyal az arcán. És amikor Tammy elfordult, Cael meg mert volna esküdni rá, hogy a lány elpirult. Vigyorogva követte a kávézó felé, és amikor beértek, leült a lánnyal szemben. A pincér valami ok miatt nagyon sokat ajánlgatott valamit, nem teljesen tűnt fel neki, micsodát, és közben ő megfogta a vizes poharat, amit Tammy felborított, és visszaállította a helyére. A lány kifele nézett, mintha valami borzasztóan érdekeset találna a tóban, arckifejezéséből ítélve akár a vízi tündér is átadhatta volna épp az Excaliburt Artúrnak, a brittek királyának, miközben sárkányok repkednek az égen és tűzcsóvákat lőnek alien űrhajókra. Ennyire figyelmesen fordult a lány a külvilág felé, ő pedig csak lepillantott a menüre, hogy annyira ne hozza zavarba Tammy-t azért.
A korábbi csuklást még egy követte, ahogy Cael keze megtalálta Tammy-ét az asztalon. Ő csak nézte a lány arcát. Tammy-ba mintha áram ütött volna, amikor a kezük összeért... Őszintén szólva ő is hasonlóan érzett. A gyűrű jobb kezén, a karmazsin kővel haloványan derengett, a tagjaik körül önkéntelenül kavargó energiától. Tudatalattijuk szakíthatta fel a körülöttük lévő világból az erőt, de csak finoman cirkált körülöttük. Cael felnézett és szemei látták, ahogy a fényes hullámok, mintha lehelet-fátylak lennének, köröznek kettejük körül, mint az olvadt, és párolgó csillagfény. Szemei előtt látta, hogy Tammy halántékát, mint valami selyemfüst, hagyja el a selyemköd, a lány mérhetetlen ereje halkan duruzsolt csak, épp annyi erőt párologtatva, mint egy forró lehelet a bőrön. És Cael fejében megállítahtatlanul vetült ki egy kép, hogy egymást átkarolva fekszenek a hatalmas ágyban a lakása rusztikus téglafalai között és ahogy ajka a lány nyakát simítja végig, Tammy-ból sugárzik az energia...
Majdnem nem értette, amit a lány mond. Közben a tudatáig eljutott a lábdobogás, a mellette megjelenő kávé, de nem igazőán fogta fel, ahogy a pincérlány következő kérdését sem. Egy idő után feltehetőleg otthagyta őket, mert a kávé ott maradt és a lány már nem állt az asztaluk mellett.
Tammy következő szavaitól a mágus elnevette magát. Halkan. Bársonyosan.
- Miss Phyllis, ha nem ismerném, azt mondanám, Ön féltékeny.
Előrébb hajolt és jobbja végtelenül óvatosan simította végig a lány szőke haját.
- És... Meg kell mondjam... Őszintén szólva ez imponál. - Hangja halk volt és majdnem duruzsló. - És ha legközelebb alulöltözött szőkeségeket találsz a lakásomban, aki nem te vagy, akkor engedélyezem, hogy akármilyen jég-tűzorkánt szabadíts rám.
Cael hátrébb dőlt és Tammy felvetésére csak megcsóválta a fejét. Nem engedte el a lány balját. Hangja egy fokkal karizmatikusabb és ércesebb volt, de még mindig lágy.
- Nem. - mondta.
Balja megtalálta Tammy jobbját. A lány két kezét az ujjai közé vette és mélyen nézett abbaa két, gyönyörű, azúrkék szembe.
- Nem. - ismételte meg és egészen lassan megcsóválta a fejét.
- Nem engedlek vissza. Most szabad vagy. Most nem.
Mélyet sóhajtott és lassan engedte ki a levegőt.
- Ha jól emlékszem, Tammy Phyllis kisasszony, én egy egészen tapasztalt és tehetséges varázsló vagyok. Aki pontosan azért kapott tanítványt, hogy az energiák áramlását tanítsa neki.
Cael elmosolyodott. Magabiztos, de kedves mosolya szétterült borostás arcán.
- És ha jól emlékszem, ma pont rendelkezésére állok. Most elég volt a London Circle-ből, elég volt a Berlin Circle-ből, elég volt minden varázslóból, tekintélyes mennyiségű időn kívül egy pincét is feláldoztam nekik. Heidi csak menjen szépen haza és gyakoroljon. És most elég volt mára az X-Men is. Állandóan minden idődet nekik szenteled. És anyuka vagy. És mikor volt időd magadra legutoljára?
Újra megcsóválta a fejét.
- Nem, Tammy, a mai napon nem engedlek sehova. És ha gyakorolnod kell, ha edzened kell... Most itt vagyok én.
Óvatosan, egész lassan emelte a lány jobb kezét az ajkához, egy csókot engedett rá a vékony, karcsú ujjakra, majd leengedte őket. Keze egészen lassan újra megtalálta a lány szőke fürtjeit és gyengéden simította őket végig.

Tammy… Közel sem érezte azt a hűvös nyugalmat, ami tagjait körbeöleli és stabilitást ad, amikor a férfi mellett volt. Cael jelenlétének tudata úgy söpörte félre minden elraktározott határozottságát, mint az utcán heverő üres nejlonzacskót a tavaszi szellő. Úgy érezte magát, mint tizennégy évesen, amikor a családi pikniket a tóparton tartották és a vízben játszottak egy felfújt strandlabdával, a fiatal Cael pedig játékosan élcelődve kapta fel a nyakába és dobta bele a mély vízbe.
Ugyanaz a torokszorító érzés kerítette hatalmába most is, az ablaküvegen kinézve.
Felrémlett benne a beszélgetés, amikor megnyíltak egymás előtt. Fejét Cael felé fordítva belemélyesztette a zöldes tekintetbe saját ragyogó, zavarodott íriszeit és halványan elmosolyodott. Mióta kiejtette a száján, hogy szereti a vele szemben ülő férfit, nem tudta, hogyan viselkedjen mellette. A zűrzavar lángjai lassan az exoszféra alsó rétegeit nyaldosták és ahelyett, hogy bármit is mondott a mágus élcelődésére, teletömte a száját tükörtojással és pirítóssal.
Féltékeny…
Gratulálok, Sherlock.
Szúrósan nézett fel a tányérja fölött és nyelvével forgatta szájában az ételt, ami a sötét szemek hosszú pillantásától állagra és valószínűleg ízre is a szőnyeg széléhez vált hasonlatossá. Jobbjával megkereste a poharat és kortyolt a vízből, majd egy fájdalmasan nagy nyelést követően megszólalt.
- Ah…- Pulzusa a torkában dübörgött és a lelki szemei előtt kibontakozó jelenet… Még erőteljesebb pírt festett az arcára. Cael lassan dönti végig az ágyon, miközben ő elszántan húzza le róla a pólót és amikor testük végre összeért, beletúr a fürtökbe és apró csókokkal halmozza el a férfi nyakát… - Ha egyáltalán akarok majd felöltözni bármennyire is.- Hangja alig észrevehetően vált rekedtebbé és pillantását az ételre szegezve, gépiesen fogyasztotta el a reggelinek kinevezett töreket. Ami egyébként valóban nagyon finom lett volna, ha nem egy görög isten ül vele szemben és téríti el gondolatait minduntalan.
Mégis…
Mikor jutottunk el odáig, hogy ezen élcelődjünk?
Sweet Lord of Hell…
- De…- Meghökkenve nézte a Cael arcán tükröződő elszántságot és valahol mélyen, nagyon mélyen felzsongott benne az öröm. Az élesebbé vált, felnőttes vonások mögött látta a dacos kamaszt, aki vacsorára hamburgert akart enni és nem az anyja által összeállított salátát. Az emléktől kis híján felnevetett, de még időben fogta magát vissza és nézett le maga elé. Cael érintései ezer és tízezer apró áramütéssel értek fel, amik felborzolták karján és nyakán az apró szőrszálakat. Alig tudta felfogni a férfi szavainak értelmét és csupán egy egyetértő hümmögésre futotta tőle, míg végül kezeit elhúzta Caeléből és folytatta az evést.
Hallva, ahogyan Heidiről beszélt arcán feloldódott a feszültség és valamivel vidámabban vágta ketté az utolsó falatokat.
- Hm… A végén még azt hiszem, hogy kettesben szeretne velem időt tölteni, Dr. Rodd. A többi volt páciensével is ennyire… figyelmes?- Piszkálódóan szólt oda a vajas pirítós fölött majd ivott egy korty vizet. - Akkor, amikor még nem volt fiam. Ezen túl őt mindig magam elé fogom helyezni és… ezt tudod te is.- Tekintetébe szomorú él költözött és eltolta magától a tányért, száját megtörölte a szalvétával. - Nh..- Cael ajkai ekkor leheltek csókot a kézfejére és minden létező, értelemmel bíró gondolat elpárolgott elméjéből és tekintetével követte a férfi mozdulatait. Összerándult a haját végigsimító ujjaktól és mintha a körülöttük kavargó energia apró szikrákat vetve pattogott volna közöttük. Tammy azúrkék szemei leplezetlen sóvárgással állapodtak meg Cael ajkain, majd torkát köszörülve a pohárért nyúlt és töltött még bele vizet, amit az utolsó cseppig kiivott.
- Öhm… Rendben. De akkor tartsd magadon az instrumentumodat, ha javasolhatom.- Halkan válaszolt a férfinak és nem sokkal ezután kifizette a reggelit, majd az autójához indult, hogy beindítsa a motort és elinduljon Cael lakása felé.

A férfi összekulcsolta maga előtt a karjait és úgy könyökölt az asztalon. A kellemes meleg belekapaszkodott a tagjaiba, elkezdte áthevíteni a kihűlt ízületeket és izmokat, és a férfi egészen halványan meg-megremegett - Azzal az érzéssel, amikor az ember melegbe kerül a hidegből, és akkor jön rá, milyen nagyon hideg is van odakint. Amikor az izmai már melegednek, de fölöttük a bőre még teljesen kihűlt, és saját bőrében fázik az ember percekig, mielőtt lassan visszatérne minden tagjába az élet.

Tammy csak rágta és rágta a pirítóst a tojással, ki-kinézett az ablakon és valami megmagyarázhatatlan szúrós pillantásokkal válaszolt neki, amit Cael nem tudott teljesen értelmezni. Leginkább olyan volt, mint valami felhergelt nagymacska, kecses, gyönyörű, veszélyes, és a hosszú pillantásait latolgatva az ember nem tudja eldönteni, hogy ha közelebb lép és simogatni kezdi, akkor dorombolni fog-e, vagy átharapja a torkát.
50-50%
I'll take those odds any day, are you kidding?
Cael csak egy bátor mosollyal nyugtázta a lány szúrós pillantásait. Előre nyúlt... És kihúzott egy darab pirítóst, tojással együtt a tányérból. Diadalmasan rágta nagy mozdulatokkal az ételt, ahogy a szájába vette, rágóizmai csak úgy ugráltak az arcán. Tammy pedig egy halk szavú célzással válaszolt arra, amit mondott - Az alulöltözöttség kérdéskörében és Cael egészen egyszerűen félrenyelte a pirítóst.
- Kgh... köh... köhköh... - volt a legelegánsabb reakció, amit ki tudott préselni magából és csak megcsóválta a fejét.
Egy nagyon óvatosan elterülő vigyor derengett fel az arcán.
Well at elast we know what's on her mind, the same thing as mine.

Ám az azt követő mondatok közben megfogta a lány kezét és az arca komolyabb lett. A pimasz, kamaszos vigyorgás helyett egy lágyabb mosoly költözött a vonásaiba. Egy megértő mosoly. Egy megnyíló mosoly.
- Tamara Phyllis, - kezdte halkan és komolyan, miután Tammy a kisfiút említett. - Visszatértél az életembe annyi év után. Nem érdekel, hogy... Semmi sem érdekel. Nem érdekel Will, és hogy mi volt vele, nem érdekel... Hm. Nézd. Te te vagy, és a te döntéseid a tiédek, és ha én az életem részeként fogadlak be, úgy kell befogadjalak, ahogy vagy. És én úgy fogadlak be, ahogy vagy. Örömmel és kérdés nélkül. És ezen nem változtat Billie, nem változtat az X-Men. Ők az életed részévé váltak, és nem ennek ellenére, hanem velük együtt vagy az én Tammy-m.
Elmosolyodott.
- Meg különben is, mindig is tudtam, hogy benned egy kiváló anyuka van és tudom, hogy egy kis szuperhős kistigris a fiad, ez Super Mom címre tesz alkalmassá. Tammy Phyllis, Super Mom. Super X-Man, Super Awesome Mutant Girl.
Cael előre hajolt és...
Egy csókot engedett nagyon finoman a lány homlokára. Balja megtalálta Tammy arcélét, és ajkai tovább vándoroltak, Tammy füle felé. Halkan suttogott. Nem hallhatta senki más, csak ők ketten.
- Super Mom and Super X-Man and Super Rockstar Singer Tammy. And Super Mutant Girl. My girl. My Tammy.
És miközeb bal keze nagyon óvatosan simította végig a lány arcát, ajkai egy finom puszit leheltek a lány füle mellé.

Majd mosolyogva hátradőlt.
- I wouldn't have it any other way, you know.
Kacsintott egyet. És megfogta a lány két kezét.
Lázadásra volt idő. Kész. Nem volt tovább, nem volt több munka a magánélet előtt, nem volt több közbejövő akadály. Sarkára állt és meg kellett mondja a lánynak, most nem engedi el. Közelebb hajolt és újra vigyorogva válaszolt.
- Well, nem minden páciensemmel bánok ilyen különleges figyelemmel, Miss Phyllis, ami azt illeti. De a szuperszexi szőke mutáns femme fatale rocksztár hölgyek külön foglalkozást kapnak - kacsintott mellé újra.

Cael csak bólintott a következő kérésre. Felemelte kezét a gyűrűvel, hogy az instrumentum igenis nála van, majd lerakott húsz dollárt az asztalra.
Nem nagyon figyelt rá, hogy mit rendeltek igazából, tehát ez legalább kétszer annyi volt, mint amibe az egész került, de legkisebb mértékben sem volt érkezése ilyen dolgokkal foglalkozni, csak letett annyi pénzt, ami biztosan jó lesz úgy. Ő motorral, Tammy kocsival hagyta el a helyszínt.

Tammy előbb érkezett meg a házhoz pár perccel. A kulcs a lábtörlő alatt volt, egy levél volt az ajtón.

Meister Claymore,
Megpróbáltam a pincét rendberakni, de nem túlságosan sikerült. Remélem, nem sértettem meg a barátnőjét reggel? Az Önök szokásai kicsit még idegenek számomra, nem biztos, hogy mindig jól mérem fel a szociális helyzeteket.

A megbeszélteket gyakorlom tovább, a következő edzésen felkészültebb leszek. Esetleg Meistresse Phantom Dancer segíthet a felkészülésben?
Heidi

Ajkaira széles, diadalittas és valami gyermekiesen angyali mosoly ült ki látva Cael reakcióját látva. Az élcelődés eszébe juttatta azt az időszakot, amikor meg sem mozdultak szinte a másik nélkül. Cael néhány évvel felette járt iskolába, de még ez is olyan volt, mintha egész nap együtt lettek volna ott is. Nem egyszer lopózott fel a tetőre és vitte a kis füzetét, amibe dalszövegeket írt ha volt rá ideje. Addig legalább nem kellett foglalkoznia semmivel sem, ami körülötte történik. Sem azzal, hogy Cael népszerűsége révén egyre ritkábban látja a legjobb barátját, sem azzal, hogy ő már régen nem úgy nézett rá, ahogyan illett volna. Igazából… akkoriban elég önző volt. Ez a jellemvonása megmaradt most is és bár próbált a háttérben maradni, a férfi valahogyan mindig előrángatta a saját magának választott vacokból a napfényre. A jelenlegi helyzetet is valami ilyesminek tudta volna leírni. Tágra nyíltak pupillái miközben hallgatta a mágus szavait és arcát megint elöntötte a pír.
- Szóval…- Hangja vékonynak hatott, amikor végül felemelte a szemeit és a férfira nézett. - A te Tammyd. - A lányból sugárzott a teljes, tökéletes zavar. Ha mosogatólé lett volna előtte egy pohár víz helyett, jó eséllyel azt is megpróbálta volna meginni, annyira figyelmetlenné vált a külvilággal szemben. Torkát köszörülve pillantott ki az ablakon és fordította Cael felé a fejét kicsit megdöntve. - Én nem várom el, hogy ennyire… Elfogadó legyél.- A tizenéves Tammy egy ilyen beszélgetésnél végérvényesen elnémult volna és rákvörösre pirult arccal zárta volna magára az ajtaját. Tammy tekintete körbefutott a termen, magára zárható helyiséget keresve, de néhány mély levegővétellel később felsóhajtott és alaposabban kezdte el vizsgálni a sötét, lakkozott faasztal lapját. - Néha még most is… nehezemre esik elhinni, hogy mennyire… félelmetes és csodálatos lettél. Nagyon büszke vagyok rád, hogy mindezt elérted.- Hangjából az erő apránként párolgott el és helyzetén csöppet sem segített Cael egyre közvetlenebbé váló viselkedése.
Sweet Jesus…
Meg akar ölni.
- Nekem nem áll szándékomban hangyányit is korlátozni a munkádat, vagy a magánéletedet, vagy felkavarni azt… Viszont azzal szembe kell néznem, hogy még ha veled… Khm.- A szó legszorosabb értelmében némult el. Kissé remegő kézzel ivott egy korty vizet és sötét pillantást vetett Cael ujjaira, amik másik kezét még mindig fogva tartották.
Ami pedig ezután következett, Tammy emlékezetében fehér ködbe burkolózott. Megfakultak az őket körülvevő reggeliző emberek, a rendelésekkel rohangáló pincérlányok és a zaj is. Ott pulzált a fülében szívverése, a fülzúgástól alig hallotta a szavakat, amiket Cael a fülébe súgott. Az ő gondolatai még ott jártak, hogy alig néhány másodperccel ezelőtt a férfi puha, meleg ajkai lágy csókot leheltek homlokára. Gerincén végigfutott a hideg, elektromos áramként lökve belé energiát. A füle mögötti érintéstől pedig… Tammy agya morogva mondta fel a szolgálatot és a lány kételkedően, összevont szemöldökkel nézte fedetlen karját, ami libabőrös lett. Gyorsan össze is fonta maga előtt, hogy legalább ne szúrjon szemet a férfinak.
- Hmm… Sem femme fatale, sem rocksztár nem vagyok. De igazán imponáló a kedvességed.- szája szélein finom mosoly játszott és ezúttal úgy állt fel a boxból, mint akit dróton rántottak. Ha csak egyetlen pillanattal tovább ül a doktorral szemben, lángra kap. Vagy ő, vagy az épület.
Ebből kiindulva kifejezetten örült annak, amikor magára csukta az autó ajtaját és elhatározta, hogy a továbbiakban kínosan kerülni fog bármiféle élcelődét a férfival. Még így sem volt képes visszanyerni teljesen az önuralmát, remegő kezekkel indított és lopva lepillantott, miközben benyomakodott a tömegbe, mert a bőrén még mindig ott érezte az erős ujjak cirógatását.
Well done.
Most pedig pontosan oda tartasz, ahol csak ti lesztek.
Zseniális.

Mielőtt bekapcsolta volna a riasztót, az autó csomagtartójához lépve hanyag mozdulattal nyitotta fel azt és kiemelte a papírtáskát, amiben két üveg sokat sejtető, mély hangot hallatva koccant össze egymással. Belepillantott és megkönnyebbülve konstatálta, hogy az üvegek nem törtek szét és a szükséges intézkedések után az ajtó felé vette az irányt. Nem akart bemenni az épületbe addig, amíg a férfi meg nem érkezett. Iazán ráért és az arcának is jót tett a hűvös levegő- legalább a pír elhalványult. Azúrkék íriszeinek látképébe bekúszott az ajtóra függesztett levél és…
Nem tudta megállni, hogy ne olvassa el. Ajkai vidám mosolyra húzódtak és amikor a levél végére ért, jobbjába fogta a papírlapot, míg baljában tartotta a csomagot.
You know your place, little bitch.
Lábaival halkan toporogva álldogált a raktárépület előtt és a motor közeledő hangjára a mágus felé fordult. Szőke tincsei kócosan meredeztek ezerfelé a szélnek köszönhetően és Tammy vonásai nyugodtabbnak látszottak, mint az elválásuknál voltak.
- Kaptál egy levelet a tanítványodtól.- Vörösre lakkozott körmei közé csippentve mutatta fel a levelet, amit Cael kezébe nyomott. A következő pillanatban türelmetlen mozdulattal igazította meg a haját és lepillantott a zacskóra. - Ezt pedig tőlem. Még az előbb… Oda akartam adni, csak… elfelejtettem.- Pillantását lesütve nyújtotta át a két aranyló folyadékkal telit üveget tartalmazó barna zacskót a férfinak

Cael vörös, kötött kardigánja fölé bocsátott kockás inggalérjával, ahogy karbafont kezekkel könykölt előredőlve, úgy festett, mint egy fiatal oxfordi doktorandusz. Mélyen nézett a lány szemeibe, Tammy arcára, pillantását nem tudta levenni Tammy-ról, miután elhúzódott a szőke fürtöktől. Homloka majdnem a lány homlokához ért. Úgy ültek ott, közel egymáshoz. Halkan beszélt, amikor végre végighallgatta Tammy szavait, csak nagy, sötét szemeivel nézett a lány azúrkék szemébe. Jobbját újra a lány kezére fektette és hangja egészen finom volt és lágy, megolvadt bariton...
Az a hang, amikor egy férfi megnyílik, amikor a szúrós és kemény felszínen a kapuk egymás után nyittatnak ki.
- Tams... - kezdte. Mély levegőt vett. - Igen, az én Tammy-m. Az én Tammy-m, aki mindig is hiányzott mellőlem. Aki saját útját járja. Aki az a nő, az az erős és ragyogó és nagyszerű nő, akinek mindig is láttam. Aki mutáns. És anya. És X-Men. És tanár. És saját lábában elbotló, szórakozott Tammy. Istenem, mennyire imádom. Pontosan, így, ahogy vagy, így vagy tökéletes.
Cael felemelte a fejét. Arca büszke volt és erő, karizma és... Valami melegség terült szét rajta.
- Igen. Jó vagyok. Jó, tehetséges varázsló, jó orvos, jó sebész, jó katona. De te... Te valaki egészen különleges vagy. És az a vihar, az az állandó energia, ami benned van, állandóan gyönyörködtet és elcsodálkozom rajta. Ha képes vagyok stabil talajként és erős sziklaként lehorgonyozni a vihart, hogy tudjon kibe kapaszkodni a tűzciklon úrnője, én... Én arra büszke vagyok, Tams.
Hangja józan volt, erős és világos. Valami harcias... És férfias... Él volt benne.
És ahogy a lányra nézett, ez a zengő él egyvalamit hordozott magában.
Mély, színtiszta büszkeséget Tammy felé.

Ám a vonásai és a hangja és a mosolya is meglágyult újra és megint közelebb hajolt. A büszke orvos és katona és mágus helyett most megint a tizenéves kamasz arckifejezése költözött a vonásaiba.
- Of course not. Your Majesty. As Your Majesty commands.
Még egy újabb meghajlást is belefűzött a dologba, majd bal kezét felemelte és játékosan bújt kinyitott tenyere mögé, mint aki valami mérges támadást vár. Kinyitotta ujjait és szemei nevettek a szétnyitott ujjak között.

Ahogy a lány felpattant, Cael csak pislogott és amikor leállt a motorral, hóna alatt a sisakkal tette meg az utat a lépcsőn felfelé. Átvette Tammy-tól a papírt és...
... És ahogy olvasta, valami lerázhatatlan érzése támadt, Mert a helyzet, maga... Az érzés, ahogy Tammy-val egyszerre érkeztek meg, ahogy Tammy átnyújtotta a levelet, olyan volt...
Hm.
- Tudod, ha... Itt élnél velem, most nem ezt nyújtanád át, hanem a számlákat és... Most esnél haza fáradtan a sok X-intézet tanulótól kimerülve, és forró vacsira volna szükséged és egy zuhanyra és egy pohár vörös borra és egy masszázsra a kandalló előtt.
A férfi csak rápillantott a levélre, majd mosolyogva hajtotta össze sebtében és vágta zsebre.
- Yea, yea, whatever. Hogy edzhet-e Lillyvel. Ezer örömmel. Kérlek. Csak rombolja le most Lilly pincéjét, én boldog vagyok.

A felnyíló ajtó után következett a lakás, a maga parfüm- és lakásszagával. A ruhák öblítője, a függönyök, a szőnyegek, a bútorok minden lakásnak sajátos illatot adnak. Tammy-é édes volt és finom és csodálatos. Caelé... Leginkább a sós tenger, egy halászkabin, egy skót kastély és egy szalon egyenletes arányban keveredő szagát hordozta. A férfi vigyorogva vette át a zacskót a lánytól.
- Köszönöm, Tams - mondta és egy gyors puszit lehelt a lány arcára, majd előre engedte az ajtóban.
- Hmmm. Meg is bonthatjuk esetleg? - kérdezte és közben intett a nappali felé.
- Kérlek...Foglalj helyet, mert én is hoztam Neked valamit. De csukd be a szemed.

És ha Tammy engedett a kérésnek, Cael megcélozta az emeletet, ahol még nyitva volt a Párizsból hazahozott bőrönd.
- Nos... Még ne nyisd ki, csak annyit mondok... Amikor legutoljára kutatni mentem Párizsba, - mondta, egyre közeledő hanggal, míg le nem ült a lány mellé a kanapén. - Nos, fenn a Montmartre-on, közvetlen a Sacré Coeur-től nem messze... Ott akadt rá a szemem, és egyszerűen nem hagyhattam ott, mert te jutottál eszembe róla és azok a... mély, kék szemeid.
Tammy érezhette, hogy a hajába két, erős kéz ujjai simítanak bele és óvatosan, gondosan emelik fel. Valami finom és selymesen melegérintette meg a nyakszirtjét, majd a nyakát két oldalt, és ereszkedett le a mellkasára. Cael bőröndjétől menthetetlenül... Férfi parfüm és Cael-illata lett, de a pua, leheletfinom érintés körbeölelte a lányt. Cael egy nagyon óvatos mozdulattal tekerte meg újra és igazította el Tammy álla alatt...
- Voilá, kinyithatod - mondta játékosan.

Egy mély, azúr-türkíz színekben játszó, a fényben színt váltó, gazdagon szőtt kasmír-selyem sál volt, majdnem olyan színekben, mint Tammy két, kifejező, azúrkék szeme.
- Mint mondtam... Elég unalmas volt így egyedül Párizs. Valamit hoznom kellett... Khm.
Cael a lány pillantásában mostanra kifogyott a szavakból, úgyhogy csak...
Hátrébb dőlt és...
Oh God, too much?
És megint érezte, hogy... Az a pír, ami... Korábban.... Kapaszkodik fel a nyakán és az arcán...
Fuck. Jesus, fuck, you're a grown man damnit. Just... Punch something and break something and... Throw bottles or beat up thugs or.. Something.
- Öhm, khm, igen, szóval... öhm... Én... Ital, oké?
Gyorsan fordult el, mielőtt teljesen zavarba hozná magát és hosszú, menekülő lépésekkel vette célba a konyhát.

Eddigi feszültségét teljesen megsemmisítette Cael közelsége, mint amikor a testen eluralkodó baktériumok legutolsó, menekülő példányait is felfalják a T-lymfociták… Homlokukat alig választotta el távolság egymástól és a lány nem volt képes nem… ellágyulni. Kék szemeiben kimondatlan kérdések kavarogtak, miközben szótlanul nézte a megviselt, fáradt vonásokat. Megint túl sok ügyeletet vállaltál el, ugye? Aggodalom villant pillantásában, amit elvezetett a maga elől eltolt, nagyjából üres tányérra.
- Én ezekkel a… dolgokkal születtem és nem lehetek rájuk büszke. Mindez lassan felemészt és…. Mindegy.- Ujjai zavartan doboltak az asztal lapján, sajátos ütemet felvéve. - Az eltelt évek alatt próbáltam úgy cselekedni, mintha… kikértem volna a tanácsodat. Cael, nem vagyok tökéletes, ne viccelj.- Alsó ajkába harapva fordította el a fejét, de nem tudta megállni, hogy ne pillantson vissza azokba a ragyogó szemekbe. legszívesebben magához húzta volna a férfi fejét és ajkait az övére tapasztotta volna, véget vetve a további beszélgetésnek, de… Ez a módszer nem mindig alkalmas. Végképp nem annál az embernél, akit szeret.
- Furcsa ilyet hallani a szádból, tudod? Régen mindig… Mögötted lépdelve csodáltalak és ez nincs így másként ma sem. Tengerészgyalogos lettél és még azt sem tudom, hogyan. Miket éltél meg ott? Ki bántott téged és mikor ölhetem meg? Azután megtudtam, hogy képes vagy… és a mai napig nem tudom nem elbájoltan nézni, amikor…- Körbepillantott, nem-e hallja őket valaki, de visszafogott hangja csupán a mágushoz juthatott el. - Ha nem is hiszed el, de folyton érted aggódtam.- Ujjai meg-megremegve keresték meg Cael jobbját és mielőtt szívrohamban halt volna meg a stressztől, összekulcsolta őket sajátjaival. Mindezt észre sem véve. - Senki más… Nem lehet a szilárd pontom, csak te. Mindig is…te voltál.- Sokkal szabadabban beszélt, mint képes lett volna rá és biztos volt benne, hogy mindezért a férfi közelsége a hibás. A levegőt szinte kapkodta és hátradőlt a boxban, biztonságosnak hitt távolságba merülve a mágustól.

Cael arcának minden rezdülését figyelte, miközben olvasott. Maga sem tudta, mire várt, de az öröm gejzírként bugyogott föl benne, látva a megkönnyebbülést. Rózsás ajkaira kiülő mosoly megdermedt és pupillái teljes kitágultak Cael óvatosan tapogatózó, tűnődő szavaira. Majdnem kicsúszott ujjai szorításából a zacskó nyaka, de az utolsó pillanatban ráfogott és sápadtan nézte a doktor arcát.
- Ha én… Itt élnék veled, vacsorával várnálak, és nem akarnék semmi mást, csak megnézni veled egy filmet, betakarózni egy pokróccal és a válladra hajtani a fejemet. Mint régen. - Tulajdonképpen néhány információt elhallgatva azokat mondta ki, amikre jelen pillanatban a legjobban vágyott. A lehetőség adrenalin bombaként robbant szét benne és szinte fájón nézte a ház falára függesztett számokat. Ez lenne az otthonom…?
- Lehet, tudnék tenni valamit a pincéd érdekében. az elmúlt hónapokban kiderült, hogy egészen sok mindenre tudom használni a… képességeimet.-  Cael fölé magasodó alakja a kulccsal babrált és Tammy elmosolyodott. A férfi maga volt a megtestesült… otthon érzése számára és volt valami szívet melengető pillanatnyi ügyetlenségében. Mintha csak most kelt volna fel az ágyból és még nem teljesen lenne tudatánál, keresné a papucsát…
Az ajtóban állva Cael átvette tőle az ajándékot és ajkai elérték az arcbőrét…
Wha…t?
Fuck.
Seriously.
What?
Tammy tökéletesen… kiürült fejjel nézte a nyitott ajtót és azon gondolkozott, mihez kellene vele kezdenie. Becsukni maga mögött? Jobbját lassan mozdítva tapasztotta a helyre, ahol a férfi ajka gyengéd, törődő és lágy csókot lehelt a puha bőrre. Összevont szemöldökkel nézett még egyszer az ajtóra, hogy az biztosan nyitva van-e és… ormótlan léptekkel vonszolta magát előre. A folyosón megállva levette magáról a csizmát és a kabátot, majd bólintott a kérdésre.
Attól félt, hogy a futó puszi marandó nyomot hagyott rajta, ő legalábbis úgy érezte, csontjáig mar az égető érzés és vére ismeretlen dallamot járva dübörgött a fülében. Szőke fürtjeit füle mögé simította és megpróbált erőt venni magán. Emlékezz. Vele nőttél fel, akkor… valahogyan csak túlélted. Na igen… Cael akkor még nem viselkedett vele ennyire közvetlenül. Nem csókolta meg és...Akkor még nem tudta, hogy szerelmes belé. Akkor még…
I’m hopeless.
Helyet foglalt a felkínált helyen és… tekintetébe izgatott csillogás költözött. Már attól boldog volt, hogy a férfi gondolt rá távolléte alatt és valahol, agya távoli zugában megfogalmazódott a kérdés, hogy miért nem mondta el neki, merre megy… De el is vetette ezt, amint felbukkant. Végül is, Cael sem tudott arról semmit sem, ami vele történt.
Megdermedt a nyakánál motozó ujjak tétova érintésére és egy elfojtott, halk sóhaj szakadt fel mellkasából. A puha, selymes, kellemes meleg hangyányi békével töltötte el és meleg, szelíd tekintettel figyelte, ahogyan a mágus nyaka, majd arca is elpirul. Elmosolyodott és felállt a székről, alkalmazva az elmúlt hónapokban tanult tudást végtelenül halkan és óvatosan lépdelt a nyomában. A konyhaajtónak dőlve figyelte a tevékenykedőt és megmagyarázhatatlan, különös nyugalom és béke olvadt föl benne.
Cael mellé lépett, amikor éppen nem volt semmi a baleseti sebész kezében és levett neki két poharat a polcról. Nyakában ott volt a sál és nem is tervezte levenni onnan, a világ minden kincséért sem. Végül… lábujjhegyre állt és ez leheletnyi puszit lehelt a varázsló arcélére.
- Köszönöm szépen. Nagyon kedves volt tőled és imádom.- Vidáman mosolyogva érintette meg a puha kelmét és a hűtőhöz lépett jégért.

A férfi csak tovább könyökölt az asztalon karba font kezekkel, és a lányt nézte...
Mosolyogva.
A legtöbben, akik ismerték, arra gondoltak volna, befagyott a pokol, ha egyszer Dr. Cael Rodd ellágyulva mosolyog valakire, mozdulatlanul, csendesen.
De a férfi csak ott ült és hallgatta a nőt. Hallgatta Tammy-t és némán mosolygott tovább. És amikor Tammy a mondandója évégre ért, ő csak kivette jobbját az összefont tartásból, lassan előre nyúlt és újra megfogta a lány kezét.
Tartotta Tammy kecses ujjait a sajátjai között. Némán, nevetve fújta ki a levegőt, amikor a lány megkérdezte, mikor ölheti meg azokat, akik bántották őt. Csak tartotta jobbjában a lány kezét, csendesen mozgatva ujjai között, hüvelykjével végigsimítva Tammy baljának kézfejét, érezve a selymes bőr tapintását az ujjai alatt.
Egy párat pislogott, és utána felnézett a két, mély, azúrkék szembe.
- Ne mondd, hogy nem vagy tökéletes, Tamara Phyllis. - mondta csendesen. Balja megtalálta Tammy felkarját és lágyan simította végig.
- Dehogynem vagy tökéletes. Így vagy tökéletes, ahogy vagy. Az erőd. A csengő hangod, ahogy énekelsz. A nagy szíved. Az ügyetlen mozdulat, ahogy felborítasz valamit. Te vagy a lány, akit hiányoltam annyi éven át, Tammy.
Majd sóhajtott.
- Elmesélem... Elmesélem majd mind. A maradék középsulis évek. London. Az egyetem. A London Circle. Irak. A bevetések és a szolgálat. A helyem keresése, miután hazatértem. Mind... Mind el fogom mesélni, Tammy.
Érezte a lány hangján, hogy lassan felszabadul, mint egy forrás tavasszal a kristályos jég alól. Benne végül, végül nagy nehezen, kinyíltak a kapuk, és leomlottak a falak. És az arcának megkeményedett vonásai végül engedtek, engedtek egy régi mosolynak szétterjedni az arcán, a borostás állkapocs kiengedett, a sötét szemek körül finom kis szarkalábokat gyűrt a mosolygás. Észre sem vette a mellette elhűlő kávét vagy a teázó többi vendégét, vagy bárki mást a világon. Tovább ült csak csendesen.

Az ajtó előtt a férfi gyorsan futotta át a levél sorait és elbíbelődött a kulccsal. Tammy válaszolt arra, amit mondott és Cael lehajtotta a fejét. Finoman somolygott az orra alatt, ahogy a lány felé fordult.
- Rendben - mondta, egy kis játékkal a hangjában. - Legyen az. Minden második nap csinálhatsz vacsit te. De minden első nap az enyém, és ha tudnád, milyen recepteket vettem fel az évek alatt...
Továbbra is a lány szemébe jobbjával felnyitotta az ajtót. Tammy végtelenül... Óvatosan lépett be, mintha iskolás lenne, aki először jár osztálytársa otthonában. Édes ügyetlenséggel hámozta le csizmáit és kabátját és amikor felajánlotta a segítséget a pincével, Cael csak bólogatott mögötte.
- És azt lehet, hogy el is fogadom. Mit szólsz, ha... Ebédet ajánlok fel pincém hősies megmentőjének? Én úgy hallom, az X-Man tiszt kisasszony borzasztóan sokat edz mostanában, ráférne egy békés, nem rohanós, civilizált ebéd?
Közben a fogas melletti falnak dőlt, ahogy Tammy-hoz beszélt és nem tudta megállni, hogy hangja ne csengjen némi játékosan karizmatikus éllel. Szelíd meggyőző erővel függesztette sötét szemeit a lányra, és karjait összefonta maga előtt.
Miután Tammy átnyújtotta a csomagot, láthatólag némio üggyel-bajjal, hogy el ne ejtse - A férfi utána kapott és csak mosolygott, miután a lány megfogta - Cael hellyel kínálta és nem sokkal később ott ült Tammy mellett, csak hogy halványan elkezdve pirulni, felpattanjon megint. Miután az aranyló italt felbontotta, tett és vett a konyhában, arréb rakva a konyhapultról a műszereket és eszközöket, amik leginkább instrumentum gyártásához kellenek. Miután térült egyet, azt vette észre, hogy Tammy áll előtte, két pohárral a kezében, amit épp keresett, a türkiz sállal a nyakában még mindig.
Ahogy lábujjhegyen emelkedett fel, hogy Cael arcához érintse az ajkát, a doktor érezte a parfümöt, érezte Tammy illatát, és érezte teste melegét egy pillanatra az övéhez simulni. Érezte felkarján és mellkasa oldalán az érintést, ahogy két, kerek, telt...
Oh boy.
Miután a lány a hűtőhöz fordult, a férfi csak állt a kagyló előtt és halványan vigyorodott el. Lehajtotta a fejét és lassan csóválta meg.
Ajkát beharapva fordult Tammy felé és nagy, vidám szemekkel tartotta a poharakat a jégért, majd letette őket a pultra és az üvegért nyúlt. Ahogy a gyöngyöző ital táncolva futott végig gyönyörűen a jégen, Cael csak nézte, míg feltelik félig mindkét pohár, majd átnyújtotta a lánynak az egyiket és koccintásra emelte fel a sajátját.
- To Tammy Phyllis, Super-mom, Super-mutant queen, super-teacher, super awesome X-Man and drop dead gorgeous superheroine.
Egészen incselegve mosolyodott el. Szemei végigvándoroltak a lány arcán és szemein és gyönyörű metszésű ajkain állapodtak meg. Cael csak egy hosszú és mély levegőt vett, lassan fújva ki, majd újra Tammy szemébe nézett, előre dőlve és a pultra támaszkodva.
- Szóval. Hadd halljam. - vigyorodott most már el. - Egy pince megmentésért milyen ebéd illik X-Man hősnőknek? Én... Ugyanis valami franciára gondoltam.
És hogy a dolgokat fokozza, Cael még a mondat végén finoman arrébb is söpörte a lány haját, mintha csak a sálat igazgatná, ujjaival fésülve végig a tincseket Tammy fülén, mosolyogva.

Cael élcelődése lassacskán pezsdítette fel, feledtetve vele korábbi feszültségét. Az enyhén piszkálódó játék, amibe belekezdtek piszkáló lehetőségként vibrált elméjében és halvány sóvárgást ébresztett. Felpillantott a mellette falnak dőlt férfi arcába és bólintott.
- Nem, mintha kételkednék abban, hogy neked sem kerülne sokkal több időbe eltüntetni a káoszt.- De azért nem akarta annyiban hagyni. Legalább lesz egy módja, amivel… vezekelhet a korábbi jelenetért. Teljesen új volt számára a… féltékenység, de nem tudott ellene tenni. Régen csak alig körvonalazódó fájdalomként tombolt mellkasában ilyesmi, amikor Cael lelkesen beszélt a csinosabb lányokról. Amióta viszont megcsókolta, Tammy érzelmei egyenként váltak irányíthatatlan viharrá, ledöbbentve saját magát is.
- Ha már ebéd… Bouillabaisse?- Gondolatban már számolta a kalóriákat de amint tekintete találkozott a férfiével, fel is hagyott vele. Torkát köszörülve nyújtózott egyet és figyelte a távolodó alakot. Nem tudott nem elégedetten mosolyogni látva a pírt, ami még mindig nem tűnt el a férfi nyakáról.
Well, well…
Ki gondolta volna, hogy ilyesmire is képes?
Miután átnyújtott a poharakat, végtelenül óvatos mozdulattal vette le nyakáról a puha, meleg sálat és hajtogatta össze, majd a konyhapultra helyezte. Nem szerette volna, ha tönkremegy a pincében történő dolgok következtében, ahhoz már most túl értékessé vált számára. Caelhez fordulva elvette saját poharát és hosszasan nézte az aranyló folyadékot, oda sem figyelve arra, amit Cael mond. Elsötétülő pillantással forgatta a poharat maga előtt és ajkába harapva tűnődött, míg végül…
- Tudod… a képességeimnek megvan a maga hátránya. - Koccintott és az egyik székre ült fel, lábait keresztbe téve egymáson. - Az egyik ilyen, hogy régen nem ihattam alkoholt, mert… A tudatmódosító szerek, nos… Másként engem emésztettek volna fel az energiák, amiknek képes vagyok parancsolni.- Belekortyolt az erős, nehézkes és mégis selymes ízű folyadékba, majd az alkoholtól ércesebbé vált hangon folytatta. - Amikor a H.Y.D.R.A. bázisra kerültem és… kísérleteztek rajtam, felébredt bennem egy képesség, ami mint kiderült… apám szérumainak köszönhető. Gondolom, tudod, hogy ez a gyors regeneráció.- Nem mert belenézni Cael szemeibe, még mindig félt attól, hogy meglátja benne azt a csillanást, amit az iszonyat vált ki az emberekből. - Minden rosszban van valami jó, nem igaz?- Szarkasztikus mosoly ült ki ajkaira, ami el is tűnt onnan rövid időn belül. - Persze van, amivel én sem bírok el. A bázison ezt is kiderítették.- Fejét oldalra fordította és ujjaival körözött a pohár száján.
- Hm, ha nem bánod, tartom magamat a halleveshez, kivéve, ha te nem szereted. Nem vagyok válogatós, bármi megfelel. - Tammynek nem esett le az esetleges utalás, ahhoz túlságosan is lefegyverezte a férfi közelsége. A komolyabb téma fölött úgy siklott át, mintha fel sem merült volna. Ivott egy kortyot és a pultra helyezte a poharat, majd felállt és levette a nyakába függesztett láncot, amin egy kereszt medalion lógott. Némi útbaigazítást követően megindult a pince felé, hogy szembesüljön….
Egy világháború pusztításával. Kissé elsápadva pillantott körbe és ajkai szétnyíltak, míg tekintete körbejárta a megtépázott bábukat, megállapodott a bokáig érő vízben ázó matracokon majd a célpontokon. Mély levegőt vett és becsukta maga mögött a vaskos ajtót, tekintete világított az égkék, gleccser fehérrel keveredő fényektől, és ahogyan emelte karját, az udvar felé néző ablakok engedelmesen kinyíltak, a víz forrni kezdett és a gőz kiutat keresve áramlott az ablakokon kifelé. A szemét és az edzés során keletkezett törmelék engedelmesen gyűlt egy kupacba, a matracok felállítva sorakoztak a fal felé és amikor Tammy végzett…
A körülötte kavargó energia lassan ült el és a lány kicsavarta hajából a vizet. Mély levegőt vett és végigpillantott magán, majd a testére tapadó, víztől nehézkes ruhákban megindult a konyha felé. Léptei erőteljesek és a nedves zokni miatt kifejezetten hangosak voltak, arcát dörgölve lépett be a konyhába.
- Azt hiszem egész jó ötlet volt tőlem, hogy itt hagytam az ajándékomat. Megtennéd, hogy vetsz egy pillantást a pincédre, jó lesz-e így és nem estem-e túlzásokba?- A poharához sétált, megkerülve a férfit és libabőrös jobbjával a pohárért nyúlt, amiből nagy kortyokkal tüntette el a folyadékot. Tammy jelenléte szinte vibrált az energiától, amit nemrégen szabadított fel és tekintete fényesen csillogva állapodott meg Cael arcán. - Esetleg… Kérhetnék egy törülközőt?- Majdhogynem suttogva kérdezte meg a mágust.

Cael, ahogy ott állt a falnak támaszkodva és a lányra mosolyogva, a következő mondat után egyszerűen elnevette magát, fehér fgai villogtak és csak hátébb vetette a fejét, hogykirázza a haját az arcából, majd hóna alá csapva tenyereit, karba fonta a kezét.
- Hm, nos, abban kételkedhetsz, Tams, mert én varázsló vagyok és nem szuper-mutáns, és az én képességeimnek más határa van.
Mosolyogva folytatta.
- Pajzsokkal és fényszórással túl sokat nem tudnék odalent kezdeni, nem igaz? Esetleg kigyógyítanám a jégből a rosszaságot. Meg... Elismerően bólogatnék a tanítványomnak, mágiaelméletileg milyen kiválóan engedte el az erejét, csak koncentrálatlanul. De persze egy csúnya egyest is rávághatok morcosan. Utána... Marad a jégcsákány és a felmosóvödör.
Mosolyogva lépett a lányhoz közelebb és szórakozottan söpört arrébb egy kósza, rakoncátlan, szőke tincset a hajából, a füle mellé rendezve a szőke hajkoronába, majd ahogy átadta az ajándékot, és Tammy követte a konyhába, koccintottak az itallal.
Cael sokat nem tudott kezdeni a nyakáról arcára kapaszkodó pírrel, amit csak fokozott az érzés, ahogy Tammy lábujjhegyre állva puszit nyomott az arcélére...
...
Basszus, annyira meg tudnám szokni.
Nyári meleg van és Tammy bikiniben ül ki a teraszra és koktélt viszek neki a nyugágyhoz. Ősz van és forralt bort iszunk a Times Square-en. És tököt faragunk Halloweenre. És Tammy kinyitja az ajtót a gyerekeknek és cukrot nyújt nekik. És átkarolom a vállát. És közeleg a karácsony és Tammy hasa domborodik és sűrű pelyhekben havazik odakint és... És méretre vágom a fát a lábba, és káromkodok, ahogy kidől, és ő meg csak ül a kanapén és nevet és egy intésére kiegyenesedik a fa. "Nem segítenél a díszítésben?" kérdem, de ő csak néz hatalmas macskaszemekkel és nevet a fahéjas tea felett. "Tessék csak dolgozni, doktor úr" és nézi tovább, ahogy rakosgatom fel a gömböket...
Hmmm.
A férfi egy percig csak állt és nézett ki az ablakon. És látszott, hogy nem ezen a világon jár, ahogy lassan egy mosolyra húzódik a szája, egy meleg és csöndes mosolyra és szemei a lány felé fordulnak. Csak nézte másodpercekig Tammy-t, majd koccintásra emelte a poharát.

A pultra könyökölt, és úgy hallgatta a lányt, aki helyet foglalt a másik oldalon. Komoly arccal bólintott, megértően. Amikor Tammy ironikus éllel beszélt a képességéről, és lepillantott, ha újra felnézett, nem a doktort láthatta maga előtt. És nem a tengerészgyalogost. És nem a kamasz srácot és nem is a mérges skótot.
Nem. A varázslót.
A férfi arcába az a kifejezés ült, amivel Lilly és társai eszmefuttatását hallgatja egy krízis közepén. Feszült. Teljesen figyelmes. Koncentráló és töprengő.
Miután Tammy befejezte az utolsó mondatot, csak mosolyogva koccintott, de újra visszaköltözött az arcába az a kifejezés.
- Tams - kezdte, és a pultot nézte közben. Gondolatai élesen futottak össze, összeszedetten. Merengő volt a hangja, ahogy folytatta. - Ami azt illeti, nem illogikus, amit mondasz.
Felnézett a lányra.
- Nézd. Alapvetően a nagy erő... Nagy töltöttséget jelent, mondjuk így, oké? Nagy koncentrációt egy helyen, ami könnyen borulékonnyá válhat. És kisülhet.
Nem vette észre, hogy már lerakta a poharat és kezei köröket írnak le, ahogy gesztikulál. Hangja átváltott abba a hangnembe, ahogy varázslónövendékeknek magyaráz. - Hatás és ellenhatás. És a nagyobb magnitúdójú hatalmak exponenciálisan több labilitást és instabilitást hordoznak. Az elme fogja őket össze. Ez úgy igaz a mágiára, mint mondjuk.... Egy mutáns erejére. - nyújtotta jobbját a lány felé, mintha egy tankönyvi példáról beszélne.
- Ami azt illeti, az egyensúly megtalálása minderre kulcsfontosságú. A hatások, amikről beszéltél... Mind egy-egy triggerre nyílnak ki. A HYDRA kísérletei okozta fájdalom és érzelmi megrázkódtatás is erre példa. Az elméd felnyitotta a képességed új... Szintjét. Az alkohol például erre egy másik példa. Egy gyenge pontot talál el az idegrendszered szerkezetében. Ezt kezelni tudjuk. Ezt védeni tudjuk. Alátámasztani, betakarni. Kontrollálni. Körbejárni, hogy milyen hasadás van még ekörül. Például, mint ma láttuk, az érzelmi teher. Hm.
Lassan bólogatott, ahogy tervezett magában.
- Hm, igen, alapvető kontroll-metodológia... Hm, igen... Kritikus kontroll... Diszciplináris fejlesztett applikációk, ahol persze kifejezhető mutánsokra... Hm, igen...
Motyogott csak maga elé, szemei jobbra-balra cikáztak. Amit a lány mondott, azzal tudott kezdeni valamit. Arra tudott tervezni. Arra tudott választ keresni és lépéseket előre lejátszani.
Hirtelen nézett fel és hangosabban szólalt meg.
- Jóga. Próbálkoztál már vele? Várj. Kezdjük ott, hogy... Meditáció. Meditációval mennyire vagy tisztában? Nagyon jó bevezetés a kontrollhoz.

Aztán persze valami praktikusabbra került sor. Cael csak bólogatott, kizökkenve.
- Persze. Persze, jaj, ne haragudj... Igen, természetesen. Ebéd. Hogyne. Ahogy kívánja, mademoiselle, je suis á votre disposition. Bouillabaisse, une bonne choix, je veux vous la préparer.
Kacsintott és hosszan nézett Tammy után, ahogy a lány elhaladt a pince felé.
Cael halkan dúdolgatva fordult meg. Elővette a bagettet és keresgélt a fagyasztóban hal után. Makréla és... Pisztráng. Nemjó. Talált pár mediterrán halat és tintahalat, úgyhogy bedobta a forró vízbe, miközben vágta fel a fokhagymát egy nagy, mattan csillogó séfbárddal.
Hallotta a sistergést, a zúgást, a víz dübörgését.
- Hm. Talán ő kéne Heidit tanítsa. Hm. Hacsak meg nem tépi szegény lányt ott helyben.
Nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el. Cael hüvelykujjáról nyalta le a majonézt és letette a pultra. Elővette az olivaolajat és öntötte a felvágott fokhagymára, amikor meghallotta azt a hangot maga mögött...

Dúdolgatva és mosolyogva fordult meg a férfi, hogy meglássa maga előtt a lányt.
Cael-nek majdnem kiugrott a pulzusa a torkán, akkorát dobbant egy helyben.
Arca nem tudta eldönteni, elsápadjon vagy vörösödjön, de vérárama azonnal tudta persze, hogy merre induljon el, és az nem az agya iránya volt...
Tammy ott állt előtte bőrig ázva. Szőke haja nedvesen tapadt nyakára, szeméből enyhén elkente a sminket a víz, ruhái pedig...
Sötétszürkévé vált a top, ami Tammy felsőtestére tapadt, minden vonalat és ívet tökéletesen emelve ki. A farmerből csöpögött a víz. Úgy állt ott a lány, mint valami tengerből felemelkedett istennő és...

Cael kezéből kicsúszott az olivaolaj üvege és csilingelve tört ripityára a konyha csempéjén, olajat és üvegszilánkokat szórva a lába előtt mindenfelé.
Észre sem vette.
A férfi beharapta alsó ajkát és valami mélyen parázsló tűzzel nagy, sötét szemeiben, elindult a lány felé. Elindult és hosszú léptekben haladt. Nem állt meg előtte, nem állt meg válaszolni és ha mondott is Tammy valamit, Cael nem foglalkozott vele. Jobb karja magától mozdult, hogy átkulcsoja a lány hátát, érezte a nedves ruha alatti forróságot a bőrében, balja pedig emelkedett és ujjai mélyen szántva túrtak bele a hűvös, illatos tincsek közé.
Szemei nagyon közelről néztek le Tammy mély, tágra nyílt, azúrkék szemeibe. Erős tagjai nem durván, de megállíthatatlanul mozogtak és magával vitte a lányt, lépésről lépésre hátrébb, míg a mögöttük lévő konyhafalnak szegezte. Testük összesimult, minden kerek domborulat nekifeszült Cael izmainak, minden megremegő vázizom alatt a lány bőrének forrósága terjedt szét, és Cael érezte Tammy lehelletét az arcán. Mély, megindult sóhajban vette a levegőt a férfi és lassan engedte ki, a szemekről az ajkakra tévedő pillantással. Egy másodpercig csak égően nézte a tökéletes metszésű ajkakat és az egyetlen gondolata az volt, mennyire erotikusan és tökéletesen szépek. Baljának hüvelykujja végigsimította Tammy arcélét és az állát és lassan harapta be saját alsó ajkát, ahogy felnézett újra a lány hatalmas szemeibe amik olyan mélyek voltak, mitn az északi égbolt.

Majdhogynem megforgatta szemeit Cael szavaira, hiszen mindaz, amire a férfi képes volt… Sokkal csodálatosabb volt, mint amit ő valaha is tehet. Nekidőlt a mögötte álló konyhapultnak a székről és szkeptikusan nézte Caelt. egyszerre volt a régi, általa ismert önmaga és az a félelmetes, veszélyes és vonzó ismeretlen, akit az elmúlt hónapok alatt próbált megszokni, de képtelen volt rá, mert amint képes lett volna megnyugodni, jött a férfi és egyetlen érintésével vagy szavával tette semmissé nyugalmát. Mint ahogyan most is, közelebb lépett hozzá és a lány azt is elfelejtette, hogyan kell levegőt venni. Pulzusa a fülében dübörgött, bőre bizsergett akkor is, amikor Cael ujjai már messze jártak a fülétől és halántékától. Zavartan pillantott le a földre és nyelt egyet, mielőtt megpróbált volna értelmesen megszólalni.
- Nem vagyok szuper-mutáns és egyáltalán nem helyes, hogy így beszélsz erről, Cael.- Telt, nőies altjában fellelhető volt halványan az a hangszín, amivel az általa adott órán beszélt, ha egy-egy diák illetlenül viselkedett és meg kellett fednie.  Vonásairól le lehetett olvasni a bosszúságot és ajkait alig láthatóan csücsörítette, majd sóhajtott. Figyelte Caelt, aki teljesen… máshol járt. Mintha valami túlvilági jelenetet vetítenének le a szemei előtt, amit csak ő láthat. Szeretett volna odalépni hozzá és megsimítani a kócos fürtjeit, ujjaival beletúrni és játszani kicsit a hajával. Lehajtotta a fejét, lassan megrázta és felállt a székről, pont időben ahhoz, hogy lássa azt a meleg pillantást és szíve akkorát dobbanjon, félő, elrepeszti bordáit. Viszonozta a mozdulatot és belekortyolt az italba.
S miközben szűkszavúan, esetlenül és nem teljesen pontosan elmondta, ami nyomta a lelkét, Cael figyelő tekintetét érezte magán.  A szkeptikus mutánsból egyre gyorsabb ütemben fejlődött vissza azzá a bakfissá, aki képes volt magára önteni egy pohár vizet is a másik futó pillantásától. Mély levegőt vett, lassan engedte ki, fokozatosan és elmosolyodott, figyelve Cael gesztikulálását.
- Nem lenne jó ötlet új szinteket felnyitni bennem…- Karjait elutasítón fonta össze maga körül és arra gondolt, mennyivel másabban alakulhattak volna a dolgok, ha annak idején nem ébred fel benne semmi erő. Ha megmarad egyszerű, szürke, hétköznapi lánynak. Nem kellett volna elmennie és talán Caellel lehetett volna. Mellette kelhetett volna fel, rátehette volna fejét a mellkasára és mosolyogva figyelte volna a férfi alvó arcát. Lehelhetett volna egy apró csókot az állára és kilopózhatott volna reggelit készíteni neki. Rezignált pillantást vetett Caelre és felvonta szemöldökét.
- Mi?- Kérdezte elsápadva és a megemelkedett hangerőtől sikerült kiönteni egy kevés folyadékot a padlóra, amit megsemmisülten nézett. Fejét megrázta, hullámos fürtjei röpködtek feje körül, mialatt árnyalt hangja felzendült. - Egyikkel sem próbálkoztam még, Cael. az Intézetben… egészen más módszerek vannak.- Válaszolt és ujjai mozgatásával a folyadékot felszedte a padlóról, az aranyló cseppek pedig a mosdókagylóba hullottak. Oh, God.

Fázott. Legszívesebben egy kádnyi forró, illatos és habos vízben merült volna el percekre, hogy felmelegítse áthűlt tagjait. Dideregve állt a konyhában és ujjaival finom mozdulattal helyezte vissza a pultra a poharat, amikor tarkóján az apró szőrszálak felborzolódtak és Cael felé fordulva még pontosan látta, hogy a férfi ujjai közül kicsúszik az olívaolaj.
Elsápadva pillantott az üvegre, beledermedt a megkezdett mozdulatba és azúrkék tekintete kérdőn pillantott a felé magasodó Cael arcába, választ várva, de… Abban a pillanatban, hogy tekintetük találkozott, Tammy tudata sötétségbe borult és az utolsó értelmes gondolat is elolvadt elméjében.

Ajkai leheletnyit szétnyíltak, látva a sötét tekintetben égő vihart.
Szíve kihagyott egy ütemet, majd féket nem ismerve kezdett el dübörögni egyre hangosabban.
Tammy torka kiszáradt és szeretett volna köhögni, de ebben a pillanatban még azt sem fogta fel, hogy visszatartja a lélegzetét. Csak nézte a két óriási, parázsló tekintete és zavartan pillantott végig magán, arcának egésze lángvörös pírba borult.
Hallotta a felé tartó lépteket, ahogyan a férfi lábai sietve, erőteljes koppanásokat hagynak maguk mögött a konyha kövén, és amikor felemelte fejét, Cael ott állt előtte, jobbja átfonta a hátát és baljával beletúrt csapzott, nedves hajába.
Egyszerre akart megfagyni és felgyulladni ott, az ölelésében és tekintetében Cael saját érzéseinek visszatükröződését láthatta. Tammy mozdulni nem volt képes, meg-megakadó lábakkal lépdelt hátra, ahogyan a doktor tolta, és amikor háta nekiütődött a konyha falának, torkából rekedt nyögésben szakadt ki a levegő.

Cael teste teljesen az övének simult, karjai önmaguktól mozdulva karolták át a magas termetű férfi nyakát és jobbjának ujjai a tarkóján lévő hajat cirógatták apró, finom mozdulatokkal. Lehunyta szemeit, amikor Cael ujjai újra a hajába túrtak és elsötétült pillantással figyelte azt a végtelenül… megindító és erotikus mozdulatot, ahogy a férfi beharapja az ajkát.
Tammy nyelt egy nagyot és homlokát Caeléhez érintette, mélyen belélegezte a belőle áradó illatot, ami elkábította. Érezte a köré fonódó karokból áradó erőt, a meleget, amiért az előbb még sóvárgott és egy halk sóhajt hallatva közelebb préselte magát a másik testhez, ami mint valami pokolból felszállt kárhozatba vivő démon hívogatta magához egyre közelebb és közelebb. Pillantását végigvezette az annyira szeretett arcon, megfigyelve minden apró részletet és elkábultan mosolyodott el. Látta ugrálni a férfi állkapcsán a rágóizmokat és szinte érezte, hogyan telik meg körülöttük a levegő feszültséggel. Jobbja megtalálta Cael arcát és szerető, finom mozdulattal simult rá, végighúzta ujjait az arcélen, végig Cael nyakán és végül megkapaszkodott a széles, szálkás izmokkal borított vállban, hogy lendítsen egy aprót magán és ajkaival elérje a másikét. Puha, tapogatózó módon simította saját ajkait a férfiére, miután vett egy mély levegőt. Abban a pillanatban pedig mellkasában mintha forró parázs robbant szét, tagja lángra gyúltak és ha lehet, még szorosabban kapaszkodott az előtte álló emberbe, akit jobban szeretett minden élő lénynél. Remegő lábakkal próbált állva maradni és tudta, hogy ha Cael nem nyomná a falnak, egészen egyszerűen elborulna. Ujjaival beletúrt az aranyba hajló, barnás fürtökbe és érezte, ahogyan a másik iránt érzett, elfojtott vágy felszínre tör benne, miközben a csók egyre följebb korbácsolta a vérnyomását. Akkor és ott nem létezett semmi más, csak Cael forró ajkai és a szája íze, a nyelve... A külvilág megszűnni látszott körülötte.

Cael karjai szórakozottan lendültek, ahogy magyarázott, gesztikuláció közben íveket írtak le, mintha Oxfordon, vagy a London Circle-ben tartana előadást. Szemei szétnyíltak, Tammy óvatos, hűvös hangját hallva és felemelte szemöldökét.
- Új szinteket? Ó, nem, nem. Nem, már így is nagyon sok minden van a válladon, dehogy is. Nem, inkább a meglévőeket kéne kezelni. Megkeresni a... Repedéseket. Gyenge pontokat, amikre aktiválódik, amire kicsúszik a kezeid közül. Hm... Plasztikusabbá tenni. A dinamikájába ütemet tenni, hogy eltaláld a saját frekvceniádat, ha...
A férfi sóhajtott.
- Ha ennek van egyáltalán értelme? Számodta? Tudom, te... Te mutáns vagy és nem varázsló és nem akarom rád erőltetni a módszereinket.
Leengedte a karjait maga mellé, a combján nyugtatta tenyereit.
Rezignáltan sóhajtott.
- Te mutáns vagy, nem is akármilyen erejű mutáns. Bámulatos, hogy mire vagy képes. Képes lennél minden egyes diákot, aki alád tartozik, egy magadban megvédeni egy hadseregtől, a képességeiddel. Én... Én ilyesmiket... Ilyesmiket nem tudok, Tammy. Eltörpülök melletted. Csak... Asszisztálni tudok. Támogatni. Ha egy kicsi stabil pont lehetek Neked a viharod közepén, akkor... Akkor az már bőven kimeríti azt, amire képes vagyok.
Megcsóválta a fejét és közben végignézte, ahogy a lány az arany folyadékot a kagylóba vezeti. Szórakozottan. Nem nagyon figyelt oda.

Ahogy Cael átlépte az üvegszilánkokat és a lányhoz ért, érezte, hogy a vörös köd úgy borul végig az agyán, mint a sötéten megérkező trópusi monszun, megállíthatatlanul, engesztelhetetlenül, eltörölve a színeket, formákat és vonalakat az útjában. A körülötte lévő világ, a lakás, minden és maga a józan ész is integetve repült ki az ablakon, és sötét szemeiben valami végtelenül mély és megállíthatatlan fénylett, miközben a lányra nézett le.
Semmit nem akart, semmit nem érzett, csak azt, hogy ujjait végig akarja vezetni Tammy nedves haján és mélyen beszívni a nyaka illatát és orrát végigvezetni a füle ívén és ajkaival végigszántani a hamvas bőrt. Cael körül szinte vibrált a levegő, mert dübörgő pulzusa egy gőzmozdony erejével robajlott a mellkasában, szinte semmi nem volt a vérében, csak tömény adrenalin és vöröslő vágy. A nő, akire vágyott, aki mindig is A Nő volt számára, ott állt, csuromvizesen, testére feszülő ruhákkal és Cael tekintete végigvándorolt minden tökéletes domborulaton, majd megállt Tammy azúrkék szemeibe fúródva. Cael beharapta az alsó ajkát és hallotta, ahogy a falnak szoruló lány torkából egy apró sóhaj szakad fel, és érezte a sóhaj forróságát az arcán és látta az apró fogakat, ahogy a tökéletes ajkakba harapnak egy apró, szépségesen, cseppfolyósan erotikus mozdulattal. És ez a józanság utolsó szikráját is vöröslő, folyékony sötétséggel öntötte le a tudatában. Cael arca, ajkai, egyszerre indultak meg, érezte az izmainak feszülő domborulatok melegségét, érezte a sóhajtást a nyakán, érezte Tammy testének minden rezdülését és ahogy arca végigsimította a lány arcélét, ajkai végre elérték a hamvas bőrt, végigvándorolva az állkapocstól a fül felé, lefelé a csuklyás izmon, egy apró kis csókot hintve oda, ahol nyak és váll találkozik...
Fejét felemelte és nem szólt, egy szót sem szólt a férfi. Ha az élete múlt volna rajta, sem tudott volna egy értelmes mondatot kiejteni, torka lecsukódott, valami sokkal mélyebb és ösztönösebb és ősibb ébredt fel és vette át a vezetést benne, mint ami beszélni képes lett volna. Nagy szemei egézen közelről mélyedtek bele a lány mély, gyönyörű szemeibe, és látta a mozdulatot, érezte a simítást az arcán, feje lágyan dőlt meg, szemei lecsukódtak, ahogy hagyta az ujjakat végigsimítani a borostás bőrt. Mint a farkas, aki megszelídülve engedi az emberi kezet hozzáérni. A hosszú ujjak pedig továbbvándoroltak a bőrén, a nyakán, le a válla felé. Megkapaszkodtak és amikor a lány feljebb emelkedett, Cael szemeit kitöltötte az ajkak lassú közeledése, a szép metszésű, vöröslő formák, és már ha próbálta volna sem tudta volna saját mozdulatait irányítani, amik maguktól válaszoltak. Arca nagyon enyhén dőlt meg, és megnyúltak az utolsó pillanatok, végtelenül hosszúvá váltak a legutolsó töredék másodpercek, amikor már érezte a lány leheletét saját ajkán, majd az a halovány, selymes érintés...

A férfi csak állt, erős karjait a nő köré fonva, pillanatokig csak hagyva, hogy elméje színekben robbanjon darabokra, végigsöpörve az érzések és a hormonok hullámával, amik úgy robbantak szét a testében, mint gátját szakító folyó. Majd előrébb dőlt és ajkai a lányéra fonódtak, nyelve finoman mozdult, és találkozott Tammy nyelvével, és minden, minden abban a percben megszűnt, minden érzése elsötétült, csak az íz és a mozdulat és a meleg és alig vette észre, hogy két karja mozdul, hogy ujjai Tammy arcára simuljanak két oldalt, vagy hogy beletúr újra a nedves, szőke tincsek közé, vagy hogy hüvelykujja úgy simítja végig a lány orjáját, hogy közben eléri Tammy tarkójának szélét és felfedezően, mohóan, mégis gyengéden mozdult minden tagja...

Talán örökkévalóság lehetett, talán évek vagy órák vagy nem, de Cael szemei újra felnyíltak és... Mosolyogtak, ahogy Tammy azúrkék íriszeibe mélyedtek.
Szája némán csukódott le. Képtelen lett volna mondani bármit is, csak végigsimította a fürtöket, és karjai erősen tartották a lányt, míg jobbja, ami átfonta a hátát, lejjebb vándorolt...
Cael a feneke alatt emelte fel Tammy-t és szemük egy síkba került. Arca előre dőlt, még egy hosszú, hosszú és érzéki csókért, majd megfordult és magával vitte a lányt. Alig érezte könnyű súlyát adrenalintól hajtott karjai között, míg végül a hatalmas konyhaszigetet megcélozva a férfi egyszerűen felültette a nőt a pultra és hosszan nézett a szemébe, miközben vállához közeledtek az ajkai.
Egy nagyon apró, finom harapás, majd még egy oda lehelt csók, már feljebb, az ajkai, amik végigszántják Tammy kulcscsontját,orra megtalálja a kis gödröt a nyaka alján, a kulcscsontok között. Cael odaérintette száját, és közben ujjai finoman siklottak a lány hátán az átázott, szürke top alá, a hűvössé vált, nedves bőrt fedezve fel, jobjának ujjbegyeit végigvezetve Tammy gerincén, majd tenyerével folytatva a mozdulatot, míg a lány háta közepéig ért, és a szemébe nézett hosszan. Átkaroló, érzéki mozdulat volt, amit felerősített a halovány mosoly és a mély pillantás a szemekből. Balja is elindult és ujjai elkezdték felfedezni Tammy sportos alakjának ívét. Majd hátrébb húzódott, kezeit összekulcsolta a lány háta mögött, a csípőjén és újra ajkába harapva nézett fel. A pulton ülő Tammy arca talán tíz centivel volt az övé felett és Cael szemeiben egy szőke, mindenkit túlragyogó angyal volt, aki hatalmas, azúr szemeivel néz le rá.

Alig tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el és bólogasson Cael szavaira. Mintha újra a gimnáziumban lett volna, biológia órán, kezében szike és elkerekedett szemekkel figyelte volna a tanárt, aki elmélyülten győzködte őket, hogy ejtsék meg az első vágást. Lágy vonású ajkainak szélei felfelé görbültek. Íriszei színtiszta, elmélyült szeretettel figyelték a mozduló karokat, a Cael arcáról leolvasható elragadtatást.
- Van értelme.- A mosoly láthatóvá vált és Tammy ujjai beletúrtak válláig érő fürtjeibe. Kissé elpirulva pillantott le a férfi konyhájának padlójára, majd vissza a tökéletes szemekre. - A mai napig nem sikerült megtanulni uralni a képességeimet teljesen… Ez pedig veszélyessé tesz.- Megvonta a vállait és egy halk sóhajt is megeresztett mellé. Isten a tanúja rá, hogy sokkal boldogabb lenne, ha egyszerű embernek születik.
- Téged sem voltalak képes megvédeni. Majdhogynem a kezeim között haltál meg.- Megrázta a fejét. Ha azt az egy embert nem képes megvédeni, aki a világon a legfontosabb a számára, mi értelme van az erejének? Felrémlett előtte az emlék, a képek lejátszódtak előtte és karjain a pehelyszerű szőrszálak felágaskodtak. Elborzadva kulcsolta öleiben össze ujjait, amik kétségbeesetten kapaszkodtak egymásba, stabil pontot keresve.

Mindössze annyira volt képes, hogy figyelje kettőjük között az egyre csökkenő távolságot. Minden egyes lépéssel, amit a férfi ruganyos léptei megtettek, torkában dobbant a szíve, hangosabban és fájdalmasabban. Mintha egy álomba került volna, valami keserű, kínzóan édes tévképzetbe, amit bármelyik pillanatban összezúzhat a valóság kegyetlensége. A sötét pillantás, ami végigsiklott arcán kiszorította belőle a levegőt, tüdeje sikított az éltető erejű oxigénért. Tudatáig ez el sem jutott, esély sem volt rá. Élesebben látta Cael íriszeit, fehér bőrét, borostás arcát, a markáns és kérlelhetetlenül makacs vonásokat, mint valaha. Ajkai kicsit szétnyíltak, ahogyan levegőt vett és kék pillantása elveszett a rá lenéző örvényben.
Tammy egyedül annyit érzett, miután elemi erővel robbant agyába a felismerés, hogy magához akarja húzni Caelt. Nem érdekelték sem következmények, sem az eljövendő holnap, ami magával fogja hozni azt a fajta józanságot, aminek most híján volt. És még csak nem is hiányzott neki. Naggyot nyelt, bár nyála nem volt és látta maga előtt a hallgatag, feszült férfit. Azt, aki két kezével a mosogatóra támaszkodva néz ki az ablakon, miközben meztelen felsőtestét narancsszínűre festi a kora reggeli, felkelő nap fénye. Földöntúli, kísértő, megsemmisítő képpé téve a jelenetet, ami beleégett az elméjébe. Izmos vállain megfeszült az izom, ajkai vékony vonallá préselődtek, tekintete sötétebb volt, mint egy középkori éj ahol a szellemek és démonok a földön jártak. Megragadta mindazt, amit ért és a falhoz csapva megsemmisítette- de Tammy akkor csupán táncoló izmait látta és érezte a belőle áradó fékevesztett haragot.
Perzselő, izzó, mindent elégető forróság áradt szét ereiben, elhomályosította látását és mélyen magába szívta Cael illatát. Mintha egy függő jutott volna a hőn áhított szerhez, elgyengülő hangon nyögött föl és fejét a férfi vállaira hajtotta. Ahol a testük összeért, bőre szinte lángra kapott, annyira égette Cael közelsége. Ujjai végigsimítottak az arcélen, pontosan ott, ahol az a rágóizom minden egyes alkalommal megugrott, amikor a férfi feszültebbé vált. Égboltszín szemei sötét, már-már fénytelen pillantással vándoroltak végig a mágus testén, minden egyes négyzetcentimétert sóvárogva bámulva. Megpróbálta összerakni magát a gondolatot, de valami kezdetleges, értetlen, akadozó elképzelés volt csupán, hogy hogyan lehet valaki ennyire tökéletes. Nyelve hegyével megnedvesítette kiszáradt ajkait azelőtt, hogy elrugaszkodott volna és forró száját Caelére tapasztotta volna.
S hogy mit érzett? Talán ahhoz lehet hasonlatos, amikor Ádám először harapott bele abba az almába, aminek elfogyasztására Éva ösztönözte, elméjét megmérgezve. Az adrenalin dübörögve követelte tőle, jobbjának ujjaival túrjon bele a kusza, kócos fürtökbe. Cael nyelve az övéve folytatott előbb gyengéd, egyre hevesebbé és forróbbá váló csatába és Tammy úgy kapaszkodott a doktor nyakába, remegő térdekkel, kezekkel és törzzsel, mintha megváltásért könyörögne. Ott volt előtte minden, amit az életétől valaha is akart és a varázsló rezdüléseiből annyit volt képes leszűrni, hogy akarja őt. Érezte a testének feszülő széles, félelmetes és veszélyes izmokat, a végtelen gyengédséget és erőt, ahogyan tartotta. Levegőért kapva húzta el a fejét és lélektükrei leplezetlen… tűzzel meredtek a zöldes íriszekre.
- I love you… so much.- Halkan, talán már suttogva és érthetetlenül ejtette ki a szavakat, félve, hogy felébred és körbe kell néznie a turnébusz belsejében, keresve maga mellett az álmot, ami most még előtte állt.
Ajkait ostrom alá vette a férfi, ő pedig készségesen viszonozta a mozdulatokat, érezve a másikból áradó forróságot, a hasfalának feszülő, megcáfolhatatlan bizonyítékát a másik vágyának és… egészen egyszerűen ölelve húzta magához a férfit. Ujjai megtalálták a póló alját és alattuk siklottak fel a kemény hasfalon, felfedezőn. Azután a hátra, a vállakra, amikbe belekapaszkodott, mikor Cael kezei végigsiklottak vonalain és feneke alatt megragadták, felemelni. Tekintetében ott örvénylett a vágy, a lehetőségek sora és fel sem tűnt neki, hogy bőre egyre forróbbá válik, ugyanúgy, mint az őket körülölelő levegő.
Torkából mély, rekedtes nyögés szakadt fel, ahogyan felültette a pultra Cael és lábaival gyengéd erővel fogta át a férfi csípőjét. Testüket egyetlen milliméter sem választotta el, baljának ujjaival a mágus tarkóján lévő rövid hajat cirógatta körkörös mozdulatokkal. Ha mondott is valamit a férfi, a fülében pokoli módon dübörgő és zúgó vérnyomástól nem hallotta. Homlokát a másikhoz támasztotta és ajkain keresztül halk, boldog kuncogás szűrődött ki. Valami olyan, amit már évek óta nem hallatott. ajkai megtalálták a Cael nyakán húzódó finom bőrt és apró, lágy csókokkal haladt végig a nyakán, megtalálva a füle mögötti területet, ahol a forró sóhajt kiengedte és fogaival apró, incselkedő módon harapta meg a fülcimpáját. Ujjai finom, bizonytalan mozdulattal húzták följebb a férfi pólójának szélét, lábai szorosabban tartották Cael csípőjét és lehelt egy hosszú, érzéki és égető csókot a vágyott ajkakra.

- De nem haltam meg, mert megmentetted az életem, Tammy. Neked köszönhetem. Soha ne felejtsd el, mert én sem fogom, soha - mondta a férfi, és miközben beszélt, jobbja emelkedett, közelebb hajolt... És a lány fülére, nyakára simult a tenyere, úgy hajtotta arcát Tammy arca felé. Bátorító és bennsőséges mozdulat volt. Akkor nézett utoljára így a lányra, mielőtt Tammy elment volna. Amikor a tó partján ültek a verandán és a nyári napfény végigragyogott a smaragd lombokon. Cael megsimogatta a lány arcát. Tizenhárom éves volt, és érzékeny, és az alakja miatt félénk. És nagyon, nagyon rosszul kezelte, amikor a menő pompomlány-csapatvezető puszta kegyetlenkedésből kínozta a súlyával. Cael átvetette magukon a pokrócot a hűvössé váló esti levegőben és miközben Tammy arcát simogatta, halkan és kuncogva suttogta el, hogy Jennifer hogy sikított majd hisztériázott, majd sírt, amikor csótányokat csempésztek a szekrényébe.
Valakik.
Hogy ki volt, az sosem derült ki.
Az sem, hogy a Mrs. Rodd által a hűtő tetején hagyott befőttesüveg hová tűnt az éjjel.
Most pedig újra ugyanúgy hajolt közel a lányhoz. Ugyanazzal az arckifejezéssel. De a hangjában volt valami... Valami egészen más szín. Nem csak, mert érces férfi hangja lett a fiús kamaszhang helyett. Hanem mert valami felolvadt és szétáradt benne. Valami, ami...

Kettejük teste úgy préselődött a falhoz, mintha hormonok és dübörgő pulzus hajtotta ösztöneiken kívül minden csepp józan ész elpárolgott volna belőlük.
És nem is volt rá szükség.
Cael elengedte a józan eszét, elengedte az agyát, és valahol mélyen, belül, tudta, hogy nincs is rá szüksége. Minden egyes mozdulat, minden sóhaj, minden rezdülés helyes volt. Minden a helyére került, aminek már annyira ideje volt. Tammy ujjai, ahogy a nyakán simítanak végig, ajkaik találkozása. A pillantás az intimitás forróságának közeléből szemeik között és a megnyúló pillanatok, mielőtt találkozik az arcuk. Tammy nyelve a nyelvén és a véráram, ami a fülében tombolt, és erein indult meg, és érezte, hogy végigfut a tagjain... Megállíthatatlanul... Forróan... És keményen... A lány hasának feszülve...
Izmai meg-megrendültek, pulzusa dübörgött, nyakán ugrált a két verőér. A karcsú ujjak, amik hajába túrtak, végigsiklottak nyakán, és miközben Cael széles tenyerei lassan csúsztak végig Tammy selymes bőrén, felfedezve háta ívét és csípőjét, és arcát és nyakán feszülő izmait, a lány kezei, ujjbegyei megtalálták az ő vállait, abba kapaszkodtak, ahogy ajkaik újra Összekulcsolódtak.

Az elsuttogott szavak pedig az érzések és a vággyal keveredő érzelmek gátját szakító hullámát fakasztották fel benne. Cael lepilantott a lány szemeibe, hosszan, mélyen, arcán megindult kifejezéssel. Minden arcvonása felengedett, a ráncok, amik éveken át gyűrődtek a homlokán elsimultak. Csak nézte a két, mély, azúrkék szemet, nézte a hatalmas szemeknek azt a gyönyörű pillantását, és másodpercekig állt, a nővel a karjaiban, akit szeretett.
- I do love you too, Tammy.
Hangja lágy volt, halk és ajkai a lány nevét követően lassan indultak meg újra...
Hosszú, hosszú pillanatokig összefonódva Tammy tökéletes metszésű, vöröslő ajkaival.

Majd felkapta a lányt és a konyhapultra ültette. Minden mozdulata erős volt és talán türelmetlen, de gyengéd és felfedező. Széles tenyerének hosszú ujjai kutatóan futottak végig a lány hátán a nedves ruha alatt, és közben a két hosszú comb ölelően fonta körbe a csípőjét. Hallotta a halk, csilingelő kuncogást és érezte, hogy mereven feszül neki a lány hasfalának, érezte az ajkakat, amik elindulnak az ajkán és feje akaratlanul is oldalra billent, hagyva, hogy Tammy felfedezze a csuklyás izmát apró, forró, puha csókokkal, míg fogai játékosan haraptak fülcimpájába. Ettől az egy, vonzóan incselkedő mozdulattól is úgy érezte, hogy az agya újra színes robbanásban gőzöl el. Cael torkából felszakadt egyetlen, nagyon halk sóhaj. Tammy illata, és testének közelsége és melege, és nedves hajának érintése... A szőke haj finom, sajátos illata, a bőr puha, édes íze, mintha tökéletesen megrészegítették volna a férfit, akinek nem létezett akkor semmi más. A lány ujjai kósza, felfedező mozdulatokkal indultak felfelé a hasfalán és gyűrték fel pólója szélét, Cael tehát egy mozdulattal felemelte karjait és már le is húzta, elhajítva a ruhadarabot, közelebb hajolva újra a lányhoz meztelen felsőtesttel, átkarolva és egy vehemens csókkal ostromolva újra ajkait. Közben balja Tammy hajába túrt, jobbja végigfutott a lány oldalán, érezte a bordákat és érezte az izmok lágy ívét, ujjai tovább haladtak és csigolyáról csigolyára simították végig Tammy gerincét gyengéden, míg elértek a tarkójáig, a sűrű, dús, nedves fürtök közé túrva.
Orra végigsimította a lány arcát, ahogy feje oldalra billent és ajkai lassan szántották végig azt a tökéletes metszésű állkapcsot, hogy fogai finoman simuljanak Tammy hófehér bőrére a nyakán... Közben ujjai megtalálták a szürke top alját és elkezdték lassan, nagyon lassan felfelé húzni a ruhát. És ha a lány nem ellenkezett, Cael felhúzta, majd feje felett áthúzva bújtatta ki az átázott topból.
Ajkai Tammy nyaka felől apró csókokban haladtak a vállához, majd lassan körözve lefelé a kulcscsontján végig, mellkasa közepe felé... A férfi lejjebb hajolt és ahogy ajka, orra végigsiklott Tammy szegycsontján, lassan, nagyon lassan haladt a melltartók közé zárt domborulatok felé.. Érezve a bőr édes illatát, és selmyes ízét...
Majd felegyenesedett és mélyen nézett a lány szemébe, figyelve minden rezdülést, enyhén beharapva alsó ajkát, sokat sejtető pillantást mélyesztve Tammy azúrkék tekinetébe...

- Egyetlen apró hajszálon múlott…- Soha, soha életében nem látott semmi rémítőbbet, mint Cael vérző teste. - Ne keverd magadat még egyszer ekkora kalamajkába, kérlek.- Az lenne a lehető legjobb, ha Cael a kórházban töltené minden percét és közben fogalma sem lenne arról, miféle erők mozgolódnak a világban. Ha nem lenne egy szemkápráztató módon gyönyörű mágus, akinek intésére omlik apró szemcsékké a világ akarata és rendeződik új alakba. Akkor biztonságban lenne, távol a sötét démonoktól, akikkel fel kell venni a harcot.
Egészen megrendülten figyelte a férfi arcát, ahogyan előtte állt. Még mindig ott kavargott benne ezer kérdés, összeolvadva egy színes, ragyogó egyveleggé és halkan fölsóhajtott. Annyi éven át vágyakozott Cael után, sétált el a felismerés előtt, hogy az a szituáció, ami kialakult közöttük elemi erővel kerítette hatalmába. Nem is tudta megállni, hogy ne nézzen elgyöngülve a zöldes szemekbe, az éles vonású, széles arccsontú arcra. Ajkai ismételt mosolyra húzódtak és pontosan tökéletes volt az a pillanat, ahogyan a férfi a karjában tartotta, nedves felsője alatt végigsimítva, felfedezve a bőrét.
Cael érintései ezer és ezer apró áramütésként érték, végigszáguldva szervezetén és gerincén, levegőért kapkodva simította meg az arcélét és egy szerető, apró csókot lehelt az ajkaira.
Félő volt, hogy egyszer csak kiszakad mellkasából az éltető folyadékot pumpáló szerv, egyre hevesebben és fájdalmasabban dörömbölt bordái közé zárva, szűknek érezve a teret, amit rendelkezésére bocsátottak. Szája kiszáradt, miután kiejtette a vallomást és felsóhajtott. Még mindig hihetetlennek tűnt az, hogy kimondta és végtelenül helyén való volt egyszerre. Alig mert felnézni a felé tornyosuló férfi arcába és ajkai elnyíltak a csodálkozástól, amikor meghallotta a viszonzást. Barackszín pír terjedt el arcán és elfelejtett levegőt venni, csöndesen figyelte azt a megnyúló másodpercet, ahogyan Cael ajkai közeledtek felé és vad ostrommal vette birtokba az övéit, egyre távolabb űzve a világ valódiságába vetett hitét.

Torkából meglepett hang szakadt fel érezvén hogy Cael változtat a pozíción és máshová ülteti, karjaival átfonta a nyakát és… úgy engedte el, mintha fizikai fájdalmat okozott volna. Lábaival szorosan tartotta a férfi csípőjét, szelíd erővel húzva közelebb magához, homályos pillantását a másikéba mélyesztve, mikor megérezte a vágy fizikai formáját. Mélyen lélegezte be Cael sajátos, magával ragadó illatát és egy túlfűtött, szenvedélyes apró nyögés tört magának utat, mikor ajkaik elváltak egymástól. A bőre szinte lángokat vetett, érezte, hogy el fogja emészteni a forróság. Ujjai tétova mozdulatokkal érintették meg a Cael testén árválkodó sérülések nyomait, olyan lágyan simítva őket végig, mintha megpróbálná őket eltüntetni. Végigsimította Cael felsőtestét, ajkait finoman helyezve a puha, felhevült bőrre és apró csókokkal halmozta el a férfit, akinek karjai köré fonódtak, majd elengedték egy rövid pillanat erejéig, amíg megszabadította a testére tapadó hideg, vizes ruhadarabtól. Tekintetét lesütötte maga elé és beletúrt a barna fürtökbe, ujjaival kapaszkodva beléjük, mialatt Cael ajkai végigvándoroltak nyakán, lefelé mellkasán, érzéki csókokat hagyva maga után kulcscsontján, a melltartótól szabadon hagyott bőrfelületen… Halk, érzéki nyögések sorát csalva ki belőle. Alsó ajkát megnedvesítve nézett a gyönyörű, kristálytiszta, ragyogó tekintetbe és érezte, hogy lassan elpirul.
- Nem… Nem tudnál sötétet csinálni?- Tammy arcán felvillant az az évekkel ezelőtti, szégyenlős mosoly és mély levegőt vett. A levegő körülöttük szinte vibrált, hangja rekedt volt a vágytól és jobbjának ujjait összekulcsolta Caelével, lepillantva a kezeikre. Nem igazán volt abban biztos, hogy képes lesz meglépni, még mindig rettegett attól, hogy a férfi egyszer csak közli vele, mégsem akarja őt. Alsó ajkát beszívta, lassan engedte ki és felpillantott a frissen borotvált arcra, ami egészen kisimultnak és békésnek tűnt jelen pillanatban. Elengedte lábaival Caelt, lecsúszott a pultról és a férfi kezét fogva húzta maga után, mialatt remegő lábait könyörögve bírta mozgásra és lassú léptekkel célozta meg az ágyat, ami egészen közel volt a konyhapulthoz. Az ágyra húzta maga fölé a férfit, ujjaival végigsimítva hátának feszes, kemény izmain, és ahogyan testük újra egymásnak préselődött, Tammy alhasában valami forró, lüktető vágy és borzongás kezdett felszabadulni, szétáradva minden sejtjében és rekedtes sóhajjal vett magához némi levegőt, mielőtt Cael fejét magához húzta, egy elmélyülő, szenvedélyes csókba kezdett ajkaival, egyre hevesebb táncot vívva a férfi nyelvével. Lábát rákulcsolta Cael derekára, nehogy egy pillanatra is szétváljanak és karjaival szelíden simogatta a férfi izmait…

Cael csípője köré úgy kulcsolódtak Tammy lábai, mintha sosem akarnák elengedni. Dübörgött a pulzusa, minden pórusa kinyílt, a férfi észre sem vette, hogy pupillái kitágulnak, hogy izmai finoman remegnek az izgalomtól. A lány ajkainak és nyelvének íze egyszerűen földöntúli volt, úgy érezte, mintha a fejében a gravitáció és a fizikai törvényei szétpattantak volna, mintha cseppfolyós izgalom folyt volna végig az erein. Feje finoman dőlt meg, Tammy mozdulatát követve, orra hozzásimult a lány orrának oldalához. Érezte a szke haj illatát, érezte a nyelvén a hamvas fehér bőr ízét, és édes volt, mint a napfény, mint egy nyári délután. Ajkai követték az izmok ívét, a tökéletes metszésű kontúrokat. Orra úgy simította végig a puha bőrt a kulcscsont felett, hogy mély lélegzetvételével minden pillanatban érezte a bőr illatát, a ruháktól megszabaduló test vibrálását. A lány ujjai felfedezően jártak végig a hegeken Cael testén, és ő csak mély, szótlan pillantással, mosolyogva függesztette szemeit a lány elmerengő arcára, kíváncsi gondolatokkal, hogy mi futhat végig a fejében a szőke fürtök alatt, amikor elmereng.

Ahogy elrepült Tammy pántos felsője, a melltartó kapcsa a ruhába akadt és kioldódott, és Cael gyengéden határozott mozdulatainak megadta magát. Ott álltak tehát egymás előtt és miközben átkarolta a lányt, mélyen sóhajtva Tammy nedves, szőke hajába, érezte a karcsú test melegét a bőrén, érezte a meztelen karok puhaságát a nyaka körül, a sima alhast feszülni a gyomorszájának és érezte, a szinte áramütésként, Tammy telt melleit a mellkasához érni... Minden ösztön egyszerre kapcsolt be a tudatában, és amikor a lány ujjai az övébe fonódtak, nem tudta levenni pillantását az apró mozdulatról, Tammy arckifejezéséről, mikor beharapta alsó ajkát... Félénk, vágyakozó, kíváncsi és bensőséges pillanat volt, és nem akart tenni Cael semi mást, mint karjai közé kapni a nőt, és egyenesen az ágyba vinni, kiteríteni szőke haját a párnára, mély pillantással magasodni fölé és beletemetni arcát Tammy nyakába...

A kérdésre nem felelt, egyszerűen csak bólintott. Amikor a másik lecsusszant a konyhapultról és el sem engedve a kezét, húzta tovább, magával, Cael csak egy megadó mosollyal fordult meg és követte. A korábbi kérdés parancs volt számára, így a konyha sarkán még épp elérte a villanykapcsolót, és egy gyors mozdulattal oltotta ki az összes lámpát. A kinti szürkeség és a behúzott drapériák együttállása miatt félhomály borult a lakásra. Cael csak felnézett a lányra, ahogy a lépcsőn haladt előre, a galériára, az ágy felé. Pillantása a karcsú lábakat, a hosszú combokat követte, a kerek formákat, a tökéletes alakot...

Ahogy végigdőltek az ágyon, egy halk nevetés szaladt ki a férfi torkán. Majd arca majdnem elkomolyodott. Tammy ott feküdt előtte, haja kibomolva omlot végig a lepedőn, hatalmas, azúr szemeinek pillantása lángra kapott, mély tengerként nézett fel rá, millió érzéssel és vággyal. Cael előre hajolt és miközben Tammy combjai a dereka köré fonódtak, érzéki, szinte követelőző, erotikus mozdulattal, ő egy halvány mosollyal az arcán merült bele a lány minden vonásába, lassan hajtva előre a fejét. A nő ajkai szinte parancsolóan fonódtak az övére, előre-hátra mozdultak tagjaik, miközben Tammy nyelve felfedezte az övét. Cael érezte a vérkeringése dübörgésében, hogy teste megállíthatatlanul indult be, és érezte Tammy szívét hasonlóan viharosan dübörögni a mellkasában, ami a testének feszült. Egy pillanatra hátrahajtotta a fejét, elszakadva a lány ajkaitól, gyönyörködve nézve le a csodaszép arcra. Két oldalt, a lány válla felett támaszkodott könyökkel-alkarral, így ujjai elérték a szőke tincseket, mélyen túrva közéjük, óvatosan, féltően simítva végig a másik halántékán, fülének ívén, a fejbőrén a dús hajzuhatag alatt. Észre sem vette, hogy mosolyog, megindult, őszinte mosollyal.

Majd újra előre dőlt és Cael ajkai rátapadtak Tammy-éra. Elindultak felfedezően, végigsimítva a lány állkapcsát, a füle alatt a vékony bőrt, a nyakának ívét... A kulcscsontjait. Apró, játékos harapással találta meg Tammy vállát, és orra hegyével körözött rajta, majd hagyta, hogy a kiengedett sóhajtás végigfusson a nedvességtől hűvös bőrön a mellkasán. Cael minden egyes kis csókkal centiről centire haladt lejjebb és lejjebb, érezte a domborulatot a szája alatt és arca oldala simította végig Tammy bal mellét. A bőr illata szinte részegítő volt, édes és finom, a ruhák szorításából megszabadulva. Apró, édes kis anyajegyeken akadt meg a pillantása a lány melle és kulcscsontja között. Ajkai egyenként találták meg őket, majd ahogy felpillantott, a melltartó pántja által hagyott nyomot követték szemei, és egészen végigfutottak újra Tammy arcáig, megkeresve az azúrkék szemeket. Aztán tovább haladt, arca leheletfinoman vándorolt át a völgyön, a nő szegycsontján, megtalálva a bordák ívét, alsó ajkával követve a csontokat, lassan, nagyon lassan haladva felfelé...
Orrnyerge járomcsontja érte el először a lány mellét, és arca úgy dőlt meg, hogy a leheletnél finomabban tudják ajkai érzéki finomsággal megtalálni az íveket. Finoman, gyülekező, türelmetlen vágytól épp csak halványan megindulva járt körbe. Cael minden mozdulata körözött, közelebb ért, majd eltávolodott... És újra tovább vándorolt... Amíg átsiklott újra Tammy mellkasán és kicsi mozdulatokkal közelítette meg... Egyetlen, szinte selyem-vékony csókot bocsátva a csúcsokra...

A férfi felnézett, majd lépésről lépésre haladtak végig az ajkai a nő mellkasán, majd a kis gödröcskén a nyaka tövében, a dübörgő pulzustól ritmikusan megugró nyaki ütőér mellett, a lány álla alatt, majd állcsúcsán, majd finoman lehelve a szája sarkára, míg újra elérte az ajkait...
És csípője közben egészen finoman süllyedt le. A combjai között dübörgő pulzus keménységével feszült Tammy-nak, majd egy kicsit eltávolodótt, hogy újra nekifeszüljön, ritmusosan...

A lány összes idegszála pattanásig volt feszülve és Cael minden egyes érintése, sóhaja, rezdülése azzal kecsegtetett, hogy elszakadnak. Kék, mély pillantását vonzotta a férfi kipirult arca, a szemében kavargó sötét, égető, éjjeli vihar elnémította. Miközben jobbjának ujjai között érezte Cael ujjait, ajkain egy lágy mosoly bontakozott ki és midőn felfelé haladt a lépcsőn égette hátát a mágus pillantása. Halkan, mély levegőt vett és végigpillantott magán, majd nyelt egyet- a szituáció abszurditása kész tényként dörömbölt a fejében. Ő és Cael… a tökéletes, csodálatos férfi, amint ruganyos lépteit követi az ágy felé és olyan készségesen magasodik fölé, feje mellett támaszkodva alkarjával.
Pont fölé.
Tammy tekintetében némi hitetlenséggel figyelte a vékony ajkakat, amint megtalálják nyakán a puha, hűvös bőrt. Élesen szívta be a levegőt és elméjére sűrű köd ereszkedetett, pusztán a testén vándorló gyengéd, kutató, vágyakozó ajkak jelenlétét tudta fölfogni. Homályos tekintettel nézte a férfi arcát és ujjaival lassan simította végig tapogatózón a vállának ívét, karjának erőteljes izomzatát. Egy apró mozdulat és ujjai már az alhasán feszülő izomzattal játszott, végigsimított a pehelyfinomságú szőrszálakon, ahogyan vezette ujjait felfelé… és Cael ujjai végigsimították fejét, mélyen túrva a tincsekbe, lehunyta a szemét és egy pár másodperccel később nyitotta ki, lélektükreiben ott fénylett minden, amit képtelen lett volna kimondani abban a pillanatban, mert elvesztette a hangját.
- Haah… Ah.- Cael ajkai a kulcscsontja alatt díszelgő anyajegyek körül játszottak, az érintés intimitása pedig elfojtott sóhajt váltott ki a lányból. Háta egészen kicsit emelkedett el az ágynemű melegétől és vissza is hanyatlott, hogy tekintete összekulcsolódhasson a másikéval. Torkában dübörgött a pulzusa és égő arcáról tudta, hogy a színe vetekedik az ereikben rohanva áramló folyadékéval is. Megnedvesítette kiszáradt ajkát és összerándult, amikor Cael arca végigsimította bal mellét, majd ajkai közé vette a mellbimbóit, egyiket a másik után és egészen gyengéden megcsókolta őket… Tammyben pedig bombaként robbant a kéjes öröm és ujjai belemélyedtek a férfi vállaiba. Remegő, forró érzés korbácsolódott benne egyre följebb és följebb egészen addig, amíg el nem tolta magától gyengéden Caelt és ki nem bújt alóla, hogy határozott, mégis lágy mozdulattal lenyomja az ágyba és az ölébe üljön, fölé magasodva és lassan haladva nyakától lefelé, mellkasának közepén át hasfaláig leheletfinom, gyengéd csókokat hagyva maga után.
Balja közben a férfi hajával játszott és mélyen belélegezte bőrének erős, tenger-, after shave és Cael illatát. A legcsodálatosabb illat, ami csak létezhet a földön- elgyöngülve pillantott föl és hajolt az egyenes vonású arcra egy érzéki, mély csókért és egyre világosabban érezte, hogy képtelen lesz betelni a férfi csókjaival.
Ujjai közben pedig egészen óvatosan, tapogatózva keresték meg a farmer szélét, aminek gombját kioldva keze besiklott a durva anyag alá és finoman kulcsolódott rá a szeretett férfi keménységére…