Aurora & Landmine - robbanékony elegy...

Kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtaját. Még egyszer, utoljára végigpillantottam magamon. Veszélyes játékba kezdtem ezzel a találkozóval és mindennek a helyén kell lennie, hogy egyáltalán legyen esélyem a sikerre. Ugyanakkor a siker óriási haszonnal kecsegtet. Alig pár napja jutott eszembe ez a duplafenekű művelet, de mostanra megérett a helyzet a kipróbálására. Felhívtam a néhai Kaufmann ügynök mobiltelefonját, ahol gyorsan kérdőre vontam az azt felvevő S.H.I.E.L.D. tisztet, hogy miért nem jött el a megbeszélt találkozóra, megvan amit kért. Felvilágosítottak, hogy az ügynök halott és persze azonnal utánam és a megszerzett dologról érdeklődtek. Megadtam a Thomas McNamara álnevet és nagy nehezen beleegyeztem ebbe a találkozóba.
Igyekeztem tökéletesen játszani a táplálékláncban nem túl magasan álló alvilági informátort. Ebben segíteni fog, hogy az ügynökséget biztosan nem verik át a hamis papírjaim, így rá fognak jönni, hogy hazudtam, de aligha várhatnák el egy bűnözőtől a tiszta őszinteséget. Hamis bejegyzésű fantomcég a szállítmányozásban, nem létező adóbevallás, hamis személyi, jogsi. Egy csempész háttere. Ezt kell nekem eljátszani ma és ha lebukok... Na az nagyon fog fájni.
Az egész tervet arra a puszta tényre építettem, miszerint egyetlen ügynök sem teszi be a központi nyilvántartásba az összes kapcsolatát. Egyik sem bízik a technikai rendszer feltörhetetlenségében annyira, a besúgóikra meg nagyon vigyáznak, nélkülük még a S.H.I.E.L.D. is megvakulna. Na meg főleg megsüketülne. Reálisnak fogják hinni - legalábbis remélem - egy hivatalos listán kívüli kontakt feltűnését. Én pedig, ha jól játszom el a szerepem, talán többet is megtudhatok arról, milyen információkkal rendelkezik az ügynökség.
Gyors mozdulattal kissé széttúrtam a hajamat. Az álca felépítésénél mindig az a lényeg, hogy kerüljük a szélsőségeket. Nincsenek típus emberek. Tökéletesen rendezett, vagy tökéletesen hanyag mindig gyanút kelt ösztönösen is, hát még egy kiképzett hírszerzőben. Hajszálcsíkos szürke nadrág, fekete félcipő, fehér ing, fekete nyakkendő, szürke mellény. Pedáns, konzervatív viselet, kellő kontrasztot fog adni vele a zilált frizura. Az ing ujját feltűrtem a könyököm fölé. Ez volt az egyik megbeszélt jel, amiből az összekötő rám ismer, mellette a szürke mellény és a zsebből előlógó három toll, balról jobbra kék, fekete és piros. Semmi feltűnő, de így együtt egyértelműen azonosít majd a számára.
Felsétáltam a cukrászda teraszára. Elvileg itt kint kell lennie a S.H.I.E.L.D.-esnek, egy valódi csempész be nem menne zárt helyre egy hatósági személlyel való találkán, így nekem is így kellett tenni. Tekintetem végigsöpört a kávézó vagy fagylaltozó embereken és kerestem a megbeszélt ismertető jeleket. Azért az megnyugtató volt, hogy hagytam elterelést arra az esetre, ha leszakad az ég és minden balul üt ki.
A terasz szélénél... nocsak. Rendkívül csinos nő, szőke hajkoronája kellemetlen emlékéket idéz bennem, de azonnal vaskézzel szorítom zablába szétszaladni készülő gondolataimat. Valóban feltűnő szépség, ráadásul, ha én ügynök lennék, akkor azt az asztalt foglalnám el. Onnan belátni az egész utcát és ugyanúgy gyorsan érhető el az épület fedezéke, mint az utca egy menekülő után rohanva. Optimális. Már felé indultam, miközben elkezdtem számba venni az azonosító jeleket rajta, amiket megbeszéltünk. Ha mind megvolt, akkor az asztalnál megállva bizonytalan mosolyt villantottam rá és látszólag idegesen babráltam az ujjaimmal, mint aki erős zavarban van. Elvégre most nem a Hezbollah ex-harcosa vagyok, hanem egy egyszerű seftes, aki éppen belépni készül az oroszlán barlangjába. Torok köszörülve szólítottam meg:
- Hódolatom kisasszony. Ha jól gondolom talán rám várt. Azt hiszem... - kezdtem, majd megragadtam a vele szemben álló szék háttámláját. -
Leülhetek?
Ha nem volt ellene kifogása, akkor helyet foglaltam. Hagytam kidudorodni a mellényen az alatta viselt SIG Sauer jellegzetes formáját, hiszen egy valódi bűnöző sem jönne fegyvertelenül és főleg nem rejtené el ügyesebben. Nos, akkor jöjjön a neheze, csapjunk bele! Nehéz sóhajjal indítottam.
- Részvétem maguknak Felicity miatt. Én is ismertem valamelyest, sajnálatos a halála. Mindenesetre még mindig hangsúlyozom, nem tudom mi szükség van erre a beszélgetésre. Én Felicityvel üzleteltem, nem magukkal. A halálával a kontraktus felbomlott úgy hiszem... - pillantottam elveszetten a nő szemébe, kb mint az egér, aki éppen győzködi a macskát a vegetariánizmus egészséges voltáról. Na lássuk, ráharap-e?

Elise Heart "Aurora" az arcára erőltetett egy készséges mosolyt, miközben előre dőlve, kis noteszét maga elé tartva nézett a vendégekre.
- Kérnek még valamit a kávé mellé?
Felpillantott, csak borús szemeinek egy villanása jelezte, hogy figyeli a lépcsőzet alatt elterülő, californiai köves, napsütötte kis teret. Galambok csaptak fel, selymes szárnysuhogással röppenve a kéklő, tavaszi ég felé, és a kora délutáni, ragyogó, márciusi napfény arany csillogással borította be a felhőkarcolók üveg-titán-acél oldalát.
- Sajttortátok van?
- Persze - válaszolta készségesen Elise. Fogalma sem volt, van-e sajttortája a kávézónak, de a bólintásra csak leírta gyorsan azt is, majd még mosolygott egyet és sarkon fordult.
Lapos sarkú cipője halkan kopogott a kövezeten, idegen érzésként suhogott hosszú combjai körül a kék szoknya, de ha muszáj volt, hát muszáj volt a viselet. Minden pincérnő ugyanazt a kék uniformist viselte, és a lány csak pragmatikusan tette a dolgát.

Semmilyen protokollt nem követett az, amit tett.
Ez a S.H.I.E.L.D.-et szinte biztos, hogy a legkevésbé sem érdekelte. Támadás érte őket. Tragédia és aztán gyors csapások. Több oldalról. És a protokoll az protokoll, a sajátjaik védelme pedig megint egy másik kérdés.
Kauffmann ügynök halott volt. Hogy a mindig vidám Felicity távozott közülük, közvetlen kollégáinak megdöbbentő hír volt, de még nagyobb sokkot keltett a két órán belül feltűnő öltönyösök látványa, akik bedobozoltak mindent az ügynök személyes holmijaiból, kirámolták a szekrényét és sötét furgonokba cipelték el. Maga Hill is megjelent az üvöltöző Elise sarkában, aki egész egyszerűen lezárta a bejárati rácsokat az öltönyösök előtt. A S.H.I.E.L.D.-hez nem lehet csak úgy besétálni.
Ekkor csörgött a telefon mellette, és az elsápadó portás átnyújtotta Elise-nek a telefont. Az, hogy a vonal túlsó felén megszólaló, csendes, száraz férfi hang egyenesen Heart ügynököt kereste, meglepő volt. Nem csak azért, mert az ismeretlen, névtelen hang tudta, hogy Elise Heart állja útját az öltönyösöknek a S.H.I.E.L.D. főbejáratánál, de azért is, mert a parancs érezhetően visszautasíthatatlan volt.
Elise pedig nem engedett a megfélemlítésnek és közölte a hanggal, hogy az ő közvetlen felettese Steve Rogers kapitány, és ő, Elise Heart, a S.H.I.E.L.D. hadnagya az Alkotmány cikkeinek és a törvényeknek a védelmére esküdött fel.
Hogy a hang közölte vele, a parancs olyan szintről érkezik, ahova nem kineveznek, hanem megválasztanak vezetőket, nem ingatta meg a válaszában.
De a zár berregett és a titánium rácsok felnyíltak.
Valaki, valahol, egész egyszerűen, egy gombnyomással felnyitotta a S.H.I.E.L.D. biztonsági zárjait. És a CIA bevonult az épületbe, titoktartási nyilatkozatokat nyújtott mindenki kezébe és eltűntette Felicity Kauffmant a történelemből.

Elise pedig tizenkét órával később motorjával megállt egy felső-manhattani kávézó előtt. Valakik, valamilyen hivatalosan nem is létező bázison felvették Kaufmann telefonját, és tökéletes amatőrséggel közölték a hívó féllel, hogy az ügynök meghalt. Ha nincs Aurorának egyszerre S.H.I.E.L.D. kapcsolatrendszere és kiterjedt összeköttetései Inhumanek és mutánsok közt, nem találja meg a forrást, ahol felvették a telefonvonalat...
De megvoltak. És soha, senki nem jött rá, igazából hány mutáns és hány Inhuman ül éjjel monitor előtt, részvényeket csencselve, vezérigazgatói irodákban, vagy éppen szenátusi termekben.
Elise szeme megakadt a nőn. A lehető legjobb asztalt foglalta el. Stratégiailag fontos pozíció - Elismerően bólintott. Rövid, szőke haj, mézbarnább az övénél, karcsú alkat, az ő magas, vállas, atlétikus vonalaihoz képest nőies és törékeny. Elegáns kosztüm, kimért profizmus.
Secret service, CIA, bármelyik lehet. Nem FBI, ránézésre. Valószínűleg CIA.
Remek.
Ennyi a törvények fenntartásáról...
Aurora vérében szinte pezsgett a harag. Felicity a barátja volt. Nem voltak a legközelebbi ismerősök, de gyakran találkoztak. Ebédeltek, néha még kávéztak is együtt. A nő egyedülálló volt és egy öt éves kislányt hagyott hátra. Egy tündéri, csodálatos kislányt, akinek édesanyján kívül senkije nem volt...
És most az a meleg szívű nő halott volt és a CIA mindent megmozgatott, hogy a nyoma is elvesszen mindenhonnan.

A lány az ég felé nézett. A felhőkarcolók büszkén magasodtak felfelé, halovány derűvel borult föléjük a kelet-anglai, tavaszi égbolt. Érezte, hogy szorítja a pincér kosztüm, hogy szorítja a hátát, hogy legszívesebben lecsapna, lecsapna újra, fel, az ég felé...
Sóhajtott. A nő nem vette észre őt, és ez nagyon jó is volt így. Többen mgneszelték, amikor motorra pattant. És a S.H.I.E.L.D. bázison senki nem állította meg. Vagy vonta kérdőre. A mai napon minden folyosói pletyka vagy ádáz politikai késvillogtatás elhalt. Mind S.H.I.E.L.D.-esek voltak. A sasos zászló és a csillagos-sávos lobogó együtt lengett félárbocon az épület előtt...
És Aurora kérdés nélkül hajtott el. Pár lépés volt megtudni a helyszínt és csak a hátsó ajtónál kellett felmutassa a jelvényét, majd a konyhafőnöknek átnyújtani pár összehajtott száz dollárost, és öt percen belül pincér kosztümben sürgölődött a teraszon. A jelvény és a pénz együtt elég volt. Senki nem kérdezett semmit.

Az épület sarkáról nézte végig, hogy a férfi megközelíti az asztalt. Hegyezve a fülét a beszélgetésre, felvett még egy rendelést. Az érkező halszálkás öltönye, sötét inge és nyakkendője nevetségesen hatott számára. Mintha valami maffiafilm öltözékeiből inspirálta volna magát a ránézésre is kispályás bűnöző stylus tekintetében. A fegyver pedig jól láthatóan dudorodott a zakója altt...

Elise ekkor döntött úgy, hogy az asztalhoz lép.
- Óh, egy gyönyörű nap randihoz! - szólt oda a pároshoz, csicseregve és vidáman. A szerep, amit választott, tökéletes volt. Az akcentus, a vehemencia, a közvetlenség megvolt hozzá: Vidám, nagyvárosba költözött, déli lány. Hagyta, hogy az otthoni, tennessee-i kiejtése magával ragadja. Még egy varázslatos mosolyt küldött meg mindkettő felé.
- Mit hozhatok? - kérdezte várakozóan, és ha választ kapott, gyorsan jegyzetelte is. Majd ellibegett, miközben szemből is végigmérte a nőt. Nem volt ismerős. Az pedig szintén nem ismerte fel.

- Hagyjuk a kertelést, Mr. McNamarra. Pontosan tudja, mennyi vádat fel tudunk hozni maga ellen - kezdte szigorúan a nő. - Mindent tudni akarok arról, hogy mikor találkozott Kaufmann-nal utoljára, hogy mit tudott az ügyleteiről és hollétéről és hogy kit látott még vele az elmúlt hetekben.
Elise pedig csak, miközben távolodott,felvonta a szemöldökét.
Full arogancia, nulla taktika. Biztos, hogy CIA? Nem, ez Homeland lesz.

A pincérnő lépett az asztalunkhoz bájcsevegve és persze a rendelés után érdeklődve, jelenleg a legkevésbé sem foglalkoztam vele. Fel sem pillantottam, a tárgyalófél kötötte le minden figyelmemet, úgyhogy csak foghegyről vetettem oda, hogy minél előbb szabaduljak tőle:
- Egy hosszú kávét kérek tejjel és két cukorral.
- Hozhat egyet nekem is - biccentett az ügynök.
Utána kezdetét vette a "tárgyalás". Meglepően keményen indított, megpróbált azonnal megfélemlítésre játszani. Ostoba szuka. Ilyenkor mutatkozik meg a yenkik elmebaja a nők alkalmazásával ezen a területen. Mi otthon sosem követtük el ezt a hibát. Instabilak és szükségét érzik mihamarabb bizonyítani, érnek annyit mint mi. Aztán mit érnek el vele? Szóval pontosan tudod mennyit tudsz felhozni velem szemben? Akkor a SWATtal jöttél volna ide kisanyám... Azért ennyire nem adom olcsón a bőrömet, még ebben az álcában sem. Elutasítóan intettem a kezemmel.
- Ugyanmár kisasszony - ráztam meg a fejemet. - Felicity halott, márpedig ez azt jelenti, hogy aligha tudtok olyan sok mindent rólam. Neki tartoztam egy-két szívességgel, de nektek semmivel. Ő tudott rólam olyan dolgokat, amik... khmm... némi kellemetlenséget jelentettek volna a számomra, de... ez most már a temetőbe kerül vele együtt. Mit is tud rám bizonyítani? Hamis névhasználatot? Óh, csak tessék. Számítottam ilyesmire. Az ügyvédem - talán hallott már a "Csótány" Joe Bradburyről - alig várja miként szedje darabokra a vádat. Mit is kapok érte? Kétezer dolcsis pénzbírságot? Oké. Tessék, vigyen be - nyújtottam előre blazírt nyugalommal a csuklóimat a megbilincselésre, amire persze úgyis tudtam, nem fog sor kerülni. - És, nehogy rám süthesse a hatóság munkájának akadályozását, még válaszolok is: nagyjából három hete találkoztam utoljára Felicityvel. Időnként körbe kérdeztem a számára a - hmm - speciális körökben forgó ismerőseim között. Bizonyos bizalmas természetű információk ügyében. Ez azonban, mint mondtam, bizalmas természetű, ha bármit is hallani akar erről, nos... Kezdjük onnan, lesz szíves igazolni magát? Egyelőre azt sem tudom, maga valóban egy kollégája-e szegénynek? Kit láttam vele? Mindig négy szem közt találkoztunk - ráztam a fejemet. - Az egyetlen akiről tudok, hogy tavaly kerítettem neki egy hackert. Ralph Simmons. Igazi számítógépzsonglőr az a fiú. Talán még tartják a kapcsolatot.
Azt hiszem jól alakítottam a csigaházába rögtön visszamenekülő alvilági informátor szerepét, legalábbis nem láttam, hogy valahol hibát vétettem volna. Megérkezett a kávénk, mire biccentettem a pincércsajnak, aztán amint távozott az asztaltól kortyoltam egyet és a megbízott mogyoróbarna szemébe néztem.
- Nézze, nem akarok balhét. Magamnak sem, másnak sem. De féltem az életem oké? Felicity nem tüdőgyulladásban halt meg, márpedig rendőrt, FBI ügynököt, rangert és hasonló hivatalok embereit csak a legkétségbeesettebb bűnöző lő agyon, az álmoskönyv szerint nem jelent túl hosszú életet. A S.H.I.E.L.D. meg amúgy is külön kategória. A hivatalos személyek bajtársnak tekintik egymást és mindig véreb üzemmódra váltanak, ha közülük való az áldozat. Én meg csak egy istenverte.. öhmm... vállalkozó vagyok, nem sokan sírnának értem. Ha valaki golyót mert repíteni Felicity hátába, akkor nem egy életbiztosítás ebbe belebonyolódni.
Idegesen remegő kézzel előhalásztam a cigarettás dobozt és a számba toltam egy szálat. Meggyújtottam, aztán kissé ellazultak az arcizmaim, ahogy visszafordultam a nőhöz.
- Nézze, Felicity nem volt a barátom, de... segített nekem a múltban és kedveltem őt. Én is szeretném, ha megtalálnák azt a szemét állatot, aki kivégezte, de nem akarok emiatt a tepsibe kerülni mellé, oké? - tártam szét a karjaimat. - Javaslom kezdjük újra, ha már ilyen rosszul indítottunk. Szólítson Thomasnak Miss...?
Parolára nyújtottam a kezemet, kíváncsian vajon visszavesz-e a lendületből a nő és lesz-e annyi esze, hogy valamiképpen igazolja magát?

Elise megértően bólogatott, jegyzetelte a rendelést, és elszöszölt még a teraszon, hallgatva a megbeszélést. Készségesen mosolyogva vett fel további kéréseket, nem feltűnően a páros közelében, de hallótávolságon belül maradva. Már fordult volna sarkon, amikor megütötte valami a fülét - Valami, ami mindkét ügynököt elérte. A férfival szemben ülő, kosztümös nőt és az undercover sürgölődő Elise-t is.
Felicity-t hátbalőtték? Ez új.
- Honnan tud arról, hogy hogy halt meg Kaufmann ügynök? - hallatszott a kihallgató nő hideg, parancsoló hangja. Aurora nem látta, de a nő összevonta szemöldökét, szemei résnyire húzódtak. Elise csak nyelt egyet és feltűnésmentesen pillantott a válla felett a párosra. A férfi háta mögött egy másik pár, kézenfogva és cseverészve ült le a szomszédos kis kávézóasztalhoz. Ideális volt - Még egy kifogás, hogy Elise megint az informátor és vallatója közelébe mehessen.
Nem tudta eldönteni, hogy a férfi igazat mondott-e és azt sem, hogy tényleg tud-e valamit vagy nem tud semmit. Még abban sem volt biztos, hogy amit mondott, csak szófordulat vagy valós információmorzsa volt-e, főleg így, állandó zavaró tényezők között. Visszatért a pulthoz, leadni a rendelést és nem hallotta a beszélgetés folytatását, amíg a zúgó, gőzölgő, csillogó króm kávégépre várt türelmetlenül dobolva a kassza melletti polírozott, fa könyöklőn.

- Ez nem elég. Ez édeskevés - mondta a nő a férfinak. Szemei továbbra is összehúzódva indultak jobbra-balra, minden kis mozdulatot figyelve, mint egy ragadozó, aki a gyengeség bármilyen jelére vár. Majd ajkai örömtelen, fenyegető farkasvigyorra húzódtak. A kérést, hogy igazolja magát, tökéletesen elengedte a füle mellett. Csak folytatta a monológját. - És hiába a nagy szavak, nem érdekel. Azt hiszi, nem tehetünk maga ellen semmit?
Közelebb hajolt és fenyegetően, halkan, egyenesen a férfi arcába beszélt.
- Terrorizmus vádja, Mr. McNamara, vagy akármi is legyen a neve, nem érdekel. Nem kell bírósági végzés, nem kell alapos gyanú. Bármikor, bárhol bevághatjuk egy sötét furgonba, és soha, de soha senki nem fogja láni többé. Nem érti, de a kezünkben van, és ez az utolsó esélye, hogy valami épkézláb információval segítse a nyomozásomat és önmagát.
Elise ezt már hallotta, közeledve a kávéval. És a kérdőjelek fokozódtak a fejében.
Mmmmi? Ezt most miért? Egyáltalán mi célja van az izmozással, ha egy törékeny kontaktot próbál újra beszervezni?
Letette a két kávét az asztalra, láthatólag nem törődtek vele és udvarias mosollyal fordult a férfi háta mögött üldögélő párhoz.
- Sziasztok, milyen szép nap egy randihoz, mit hozhatok? Esetleg...
És a nő bőrdzsekije dekoltázsán át, csak egy pillanatra, de észrevette a hóna alatt majdnem tökéletesen elrejtett Smith&Wesson markolatát.
A nő felpillantott rá, látva Aurora szemének mozdulatát. És ahogy a két nő pillantása összeakadt, ő egy másodperc alatt rájött a helyzetre.
Nem kihallgatni érkeztek egy CI-t... Hanem elvarrni egy szabadon maradt szálat.
Ha eltüntetik, az utolsó nyom is elveszik Felicity után.
Akkor semmi nem marad, amin elindulhatok.
A másodperc töredéke maradt cselekedni és Elise gondolkodás nélkül tette, amit tudott, álcája felfedése nélkül. Tudta, hogy McNamarra közvetlenül a háta mögött ül. Fennhangon sopánkodni kezdett.
- Ó édes istenem, istenem, rendőrök vagytok?? Jézusom, istenem, csak egyetlen füves cigi volt, csak egyetlen és az a hülye kuzinom vette, nem én, jézusom, ne tartóztassatok le, istenem istenem!!!
A két ügynök, akinek a lehető legmódszeresebben robbantotta szét az álcáját, felpattant, félrelökve őt az útból, a rövid, szőke hajú homeland-es pedig egy pillanat alatt rántott fegyvert hóna alól, McNamara felé szegezve azt.
- Most pedig velünk jön. Semmi feltűnés, álljon fel és induljon el előttem.

Kurtán, idegesen felnevettem a nő gyanakvására és megráztam a fejemet.
- Maga szerint honnan tudom? Abból élek - többek között - hogy rendelkezem információs bázissal. Felicityt a metroban durrantotta hátba valaki. Ott sokan megfordulnak. Seftesek, zsebesek, koldusok, lepattant sarki punkok tekerik a füves cigit, meg ilyenek. Olyan csávók, akik kiütést kapnak a jelvény láttán, de velem szóba állnak. Tudok a haláláról olyas valakitől, aki látta is. Ami azt illeti, talán többet is mint maga. Félek, oké? Ki tudja mi miatt volt. Engem is érinthet, szóval utána kérdeztem a dolgoknak az utcán.
Összehúzódott a szemem a nő szavaira. Érdekes. Ezzel a stílussal tutira nem fog újra beszervezni egy spiclit. Amatőr. Amatőr? Aligha, a jól rejtett maroklőfegyver, az asztalválasztás, ezek mind egy profira vallanak. Nem akar valós találkozót, márpedig egy S.H.I.E.L.D. ügynök vért izzadna ha kell, hogy megtudja ki mészárolta le egy bajtársát. Valamelyik más ügynökség embere közel sem biztosan játszik egy oldalon azokkal a vadbarmokkal. A letartóztatástól nem féltem, sőt, gyanítom simán meglógnék előle, de először csalódnék az ismereteimben, ha nem lenne itt egy pár lézengő a S.H.I.E.L.D.-től is. Akkor pedig előttük is lelepleződöm. De talán egy kicsit másképp használva az egyes számú elterelést... Dühösen csattantam fel:
- Mi van?! Terrorizmus?! Maga megőrült hölgyem - háborogtam látványosan. - Nem utazom nehéz fajsúlyú dolgokban. Műtárgyak, cigi, pia, igen ezeket olykor behozom a vámon, de semmi... Hé! Mi a francot akar tőlem tulajdonképpen?! Én eljöttem, hogy...
Na ekkor sikoltott fel a pincérnő a szomszéd asztalnál. A párocska, valójában persze a nehéz fedezet a kontaktnak felugráltak, akárcsak a kihallgató. Magam is talpra kecmeregtem kellően megdöbbent arckifejezéssel és széttártam a karjaim.
- Csak nyugalom, én nem akarok semmi...
Eddig jutottam, amikor tekintélyeset rúgtam az asztalba, ami röppályára állt és letarolta a csajt. Sarkon pördülve kezdtem rohanni a kocsim felé, egyenesen bele a tömegbe, amit bármilyen bűnöző is tenne. Minden ügynökbe FBI-tól CIA-ig belenevelik, hogy lőfegyver szigorúan tilos tömegben. Lehet, hogy ezek hajlandóak lesznek lőni, de a kiképzés mélyen ivódik bele az emberbe, másodpercet tétovázni fognak, ami nekem pont elég is. Nem vagyok egy magas ember, azonnal belemerültem az utca sűrűjébe, még egy mesterlövésznek is nehéz célponttá válva és sprinteltem a Ford felé egy mindenki számára láthatatlan, takart mozdulattal megnyomva a mellényem zsebéből kilógó egyik toll fejét. A rádiójel elérte a kocsim üzemanyagtartálya alá szerelt pokolgép detonátorát és a mechanizmus beindította a halálos folyamatot. A kiszolgált, öreg Ford tűzgolyóvá vált, cafatokra robbanó karosszéria darabok záporoztak a környéken állókra, a légnyomás engem is vagy három méterre hajított el az utcán, a légnyomás utóhatásától süketen tántorogtam fel újra és látszatra sokkosan meredtem a lángoló roncsra és a körülötte heverő halottakra és sebesültekre. Nagyon lassan előhúztam és a földre hajítottam a SIG Sauert, majd felemeltem a két kezemet, nagyot nyelve a szintén leblokkolt trió felé:
- Azt hiszem, mégis csak magukkal megyek... MOST!
Kíváncsi vagyok mennyire vált be az ötlet. Elméletben sikerült bizonyítanom ezzel a kis "félresikerült" merénylettel, hogy nagyon fajsúlyos információk birtokában lévő kontakt vagyok és aki minuszba rakta Kaufmannt bármire hajlandó az elvarráshoz. Nem tudom miként reagálnak ezek, de ha van itt S.H.I.E.L.D.-es, akkor reményeim szerint kényszerhelyzetbe hoztam, valamit tennie kell, ha nem akarja elveszíteni ezt a nyomot. Na de most halálra rémült, sokkot kapott csempész vagyok éppen, úgyhogy kábán keresztbe tartottam magam előtt a csuklóimat és vártam, megbilincselnek-e?

A hangnem élesebbre váltott, és Aurora nem mulasztotta el, hogy minden apró részletre és hangsúlyra figyeljen. A szavak, az expozíció, az információk, minden tökéletesen új volt és a nagy, fehér foltba, ami Felicity halálát jelentette, vonalakat kezdett rajzolni. Lassan, szóról szóra kontúrok jelentek meg, helyszín, helyzet, körülmények, potenciális szemtanúk... Ha mindez igaz volt, a férfi aranybányának számított.
Egy ijedt, vonakodó, két lábon járó aranybányának, amit kosztümös kollégája módszeresen próbált a komfortzónájából kipofozni, hogy ... Egészen pontosan, miért is?
Az egész ügy, az egész találkozó, minden a feje tetején volt. Semmi nem protokoll szerint működött, semmi nem követett semmilyen jól látható irányelvet. Ötlete sem volt, kik irányítják a szálakat a háttérből, de kezdett arra gyanakodni, hogy valami nagyon magas szintű érdek minden eszközzel való védelméről lehet szó.
Ekkor borult a helyzet, ekkor fordult az asztal. Egy könyök vágta mellkason, a leleplezett ügynök valószínűleg oda sem figyelt, hogy hogy löki arrébb a lányt. Azonban nem rég beforrott sebei még mindig érzékenyek voltak - A HYDRA nem mulasztotta el az előkészületeit és a folyékony nitrogénes, krionikus golyókat - úgyhogy a fájdalomtól kiszökött a tüdejéből a levegő és egy akaratlan nyögéssel tántorodott neki a korlátnak.
A vendégek felhördültek, felsikoltottak, volt, aki ijedtében kiáltott fel. A dolgok tökéletes úton tartottak a megborulás után a lejtőn lecsúszás felé. Operatív szempontból máris másodperceken belül katasztrófa felé sodródott a helyzet és az acélrugóként kilövő ügynökök a férfi nyomába eredtek.
Nem, nem, nem, nem. Nem, nem kapjátok el az orrom elől, ezt már nem hagyom.
Aurorát hosszú combjai ellökték a kövezetről, majd féloldalt fordulva vetette át magát a korláton. Teljes erőre kapcsolva futott az ügynökök után, és a forróság ekor robbant szét a mellkasában, hogy pezsgő hullámokban hordozza szét minden artériáján az energiát. Fordult, hogy ívben kerülje meg a tömeget, látta, hogy a férfi a tér másik oldalán parkoló autók felé veszi az irányt. Látta a fekete, lesötétített ablakú furgonokat is állni, egy szebb napokat élt Ford mögött, tőlük nem messze pedig a motorja állt csendesen várakozva.
Már megelőzte a férfi és ekkor vágott egyenes vonalba, hogy mind a négy futó alak előtt érje el saját járművét. Ekkor ért a Ford mögé, és már a pincérkosztüm zsebébe nyúlt a motor kulcsai után...
Bamm.
Az ágyulövés-szerű hangorkán közvetlen közelében, pár lábra tőle, elemi erővel vetette szét az autót. Elise ösztönösen a tűzgolyó felé fordult és az autó egész egyszerűen az arcába robbant.
Egy töredékmásodpercig tudta csak a lángokat élvezni, mielőtt egy elröppenő karosszériaelem mellkason vágta és magával repítette hat láb magas ívben, aminek a végén kemény aszfalt következett...

Ahogy a lány felnyitotta a szemét, a világ fájdalmas, megdőlt szögben úszott be az agyába. Kemény úttesten feküdt, sikoltások, hörgések, kiabálás mindenhol. A bőre még mindig visszhangzott a lángok gyönyörű erejétől, de mintha ólomsúlyú fájdalom nehezedett volna a mellkasára. Körülötte mindenhol tűzbe borult a fekete aszfalt - Égő motorolaj, benzin, és valami fokozottan lobbanékony, szintetikus anyag ízét érezte a lángok között. Ujjai ösztönösen másztak tovább a kemény útburkolaton, és a tűz meghajlott, ahogy bőre itta az égés erejét. Ellökte magát és feltámaszkodott - Senki nem foglalkozott a csupa kormos, félig leégett ruhájú, kócos, szőke pincérnővel, épp elég halott és sebesült nyögött és hörgött mindenfelé, a tömeg pánikmódba kapcsolt, és a tér másik felén hárman vették körbe a férfit, aki az utolsó mentőöv lehetett Felicity halálának megoldásához...
Gyorsan cselekedett. Aurora felkapta a tőle több lábra repült slusszkulcsát, és ahogy combjai közé kapta a motort, a gépengedelmesen dorombolva ébredt fel. Teljes gázzal, csikorgó kerekekkel ugrasztotta el a járművet és kikerülve az embereket, egy meredek ívben közelítette meg a négy alakot, akik egy másik furgon felé haladtak...
Elise egészen egyszerűen eléjük vágott, lassítás nélkül. Jobbjával átkarolta a McNamara néven bemutatkozó informátort és közlés vagy kérdés nélkül rántotta fel maga elé, keresztbe, majd gázra tekert. Ha a másik küzdött és ellenkezett, egyszerűen erejét használva próbálta együttműködésre bírni, miközben mezoalt hangján megszólalt, most már a csicsergő, naív déli lány nyoma nélkül.
- Ne ellenkezzen, maradjon nyugton. Ha azok az öltönyösök elviszik, soha többé nem lát napfényt, ezt garantálom. Velem több esélye van.
És a távolodó kiáltások és fegyverdörrenések sebesség miatt altorzuló hangjai közepette pár másodperc alatt hatvan mérföld per óra felé pörgetve a gépet, kilőtt a kilencvenkettedik utca irányába.

Hát végül is megtörtént amire vártam. Először engedelmesen követtem az ügynököket, szükség esetére a kocsiból fogok meglépni, de erre végül is nem került sor. Hirtelen felbőgő motorhangra kaptuk oldalra a fejünket, mintha zsinóron rángattak volna minket, oldalról egy ha jól nézem még a kissé homályos tekintetemmel egy gyorsasági motor bőgött fel veszedelmes sebességgel, nyergében az egyébként megkapó, szőke pincérnővel, akin kevés ruha és még kevesebb tiszta bőrfelület maradt, már az is kész csoda, hogy túlélte a detonációt. Az elénk vágó motor szabályszerűen elsodorta az egyik fogdmeget a csaj pedig egyszerűen felrántott maga elé. Nem akármilyen testi erő kell ehhez, még akkor sem, ha viszonylag apró termetű ember vagyok a magam alig 160 centijével, de azért fél kézzel felrakni valakit így egy száguldó motorra, miközben meg kell zaboláznia a kitörni készülő - ha jól nézem - Kawasakit, ez azért teljesítmény a javából, amit nem csinálnék utána. Szerepem szerint küszködtem egy kissé, de egyrészt valósan nem akartam kiszabadulni, másrészt különösebb nehézség nélkül lefogott fél kézzel is, miközben nyaktörő módon bevett egy kanyart, reflexből elkerült egy kamiont, nagyjából másfél kiló gumit égetve az asztalra. Azt a rothadt...
Miután eléggé eltávolodtunk a helyszínről újra megkíséreltem kiszabadulni és nyögve odaszóltam a nőnek:
- Nem azért, de szerintem lassíthatna most már... Kérem... Azzal a furgonnal tutira nem követnek minket, lángokban állt, mikor... khmm... indultunk.
Ha nem hatotta meg, akkor kellő pánikot imitálva csapkodtam magam körül és segítségért üvöltöztem, ha hajlandó volt megállni végre valahol, akkor verejtékezve meredtem rá:
- Mi..? Mit akar tőlem? Úgy értem... Értem küldték? - ami persze a világ leglogikátlanabb kérdése, lévén akkor az agyamon ment volna keresztül a motorral, de sokkal inkább illik egy halálra rémült civilhez, mint a logikus gondolkodás. - Kérem... Nagyon kérem, engedjen el! Megteszek, amit csak akar, de ne bántson. Eltűnök! Akárhová! Urugayba, Ázsiába, vagy amit akar, csak eresszen el!

Természetesen, az érintett ellenkezett, ami nem volt meglepő, mert egy semmiből előrobbanó indokolatlan szőke valkűr BMW motoron, ha magával rántja az embert hatvan-hetven mérföld per órás sebességgel szlalomozva a manhattani forgalomba, az általában az embereknél fel szokott vetni, legalábbis, kérdőjeleket.
A kérdések, a panaszok, a küzdés, kiabálás, eljutott a füléig, de Elise jobban el volt foglalva a visszapillantó figyelésével és a mögöttük feltűnő, fekete kocsikkal, mint a férfival. Ezért a kilencvenkettedik utcát elérve rá is pörgetett még jobban a gázra, és aztán nagyjából kilencven mérföld per óra mellett pedig már nem hallotta, mit üvöltözik a férfi. A szembesávba bele-belevágott, hogy elugorhasson az üldözők elől, majd, amikor már bőven lehagyta őket, egy éles bal kanyarral célozta meg a Brooklyn Hidat, és a következő másfél percben kitárult előttük a kék égre feleselő, sötét azúr East River, a Hudson-öböl valahol a távolban a Szabadság-szoborral és az után, a végtelen óceán.
Még körülbelül tíz percig manőverezett Brooklyn mélyén, míg végül egy sikátorban állt meg a lány, hagyva, hogy a férfi lekecmeregjen a motorról.
- Nyugalom, Hans Solo, nem Jabba küldött érted, ma rajtad marad az irhád. - válaszolta egy vigyorral a lány, és ha nem kapott választ, hát megforgatta a szemét és folytatta. - Star Wars? Han Solo, a nagyszájú csempész? God. Amikor az emberek nem veszik az utalásokat, az annyira...
Sóhajtott és lepillantott magára. A kosztüm és alatta az ing felül félig leégett, felsőteste jobb felén csak a melltartó maradt fenn, a szoknya is megégett, és a maradék ruhán - ahogy bőrén is - mindenhol korom borította. Megcsóválta a fejét, felnézett a férfira és megveregette a felkarját.
- A nevem Liz. - kezdte. Nem bonyolított álnevekkel, egyszerűen kihagyott majdnem mindent, és kész. - Felicity barátnője vagyok és nagyon érdekel, hogy hová tűnt. Mindig is tudtam, hogy a munkája veszélyes, de...
Sóhajtott egyet újra. Majd folytatta.
- Mindenesetre, érdekelne minden, amit el tudsz mondani. De előbb egy hamburger és nekem egy sor tiszta ruha. Erre.
És kinyitotta a Sorceress Lodge hátsó ajtaját. Azon kevés helyek egyike volt a városban, ahol tényleg minden elment, ahol mutáns, inhuman, bárki szabadon megfordulhatott... Lényegében az Elíziumok megfelelője, summázta egyszer Elise magában. Intett a személyzetnek, ahogy áthaladtak a konyhán, majd nemes egyszerűséggel a tompa fényekbe burkolt, bőrkanapés-csupasz téglafal stílusú klubba érve intett egy box felé. Ledobta magát az asztal egyik oldalára, várta, hoyg a férfi leüljön és a szeme sarkából figyelte a másik reakcióit.

Végre megállt ez az eszeveszett tyúk a BMW-vel, amiről rekordsebességgel kászálódtam le és idegesen pislogtam az amazonra, aki idáig repült velem. Szavai azért halvány mosolyfélét csaltak a képemre és biccentettem.
- Jabba még hagyján lenne, az ő fajtájával, mármint maffiózóval, volt dolgom elég, de ez most valami más. Mindenesetre örülök, hogy nem te rejtőzől Boba Fett páncélja mögött - sóhajtottam. Ha nem is volt nagy kedvencem a Star Wars, azért én is megnéztem.
Bemutatkozására és barátságos közlésére gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy feltűnt a S.H.I.E.L.D. ügynöke, ahogy vártam is. Bólintottam válaszul és felsóhajtottam.
- Az én nevem mindegy... Mondjuk legyen Tom, ha már ez volt ma eddig aktuális - morogtam. - Menjünk, jövök neked eggyel.
Ismertem a bárt, ahová beléptünk és a lehető legfinomabban fogalmazva nem voltam a törzsvendége. Gyűlölöm az itteni állatkertet, a mindenféle "különlegeseket", amik egyik törzshelyének számított ez a krimo. Kellően erős ellenszenv volt ez bennem, hogy hosszú távon biztosan ne tudjam eltitkolni, így ezt inkább jobb lesz felvállalni, végül is egy átlagos csempésztől is normális reakció lehetne. Fáradtan ráztam meg a fejemet.
- Ismerem ezt a kocsmát és egy kissé... hogy is mondjam... kényelmetlenül érzem magam itt. Ne érts félre, tudom sokan rajonganak a mostanság a Földet elárasztó UFO-k, istenek, félistenek, titánok, óriásnők, mittoménmik iránt, tőlem a digimonok vadonat új generációi is lehetnek, de én inkább elkerülöm őket. Valahogy olyan, mint egy tigrist szemlélni. Szép és hatalmas, de az állatkerti rácsok nélkül, nem a legjobb szórakozás - vakartam meg a tarkómat, helyet foglalva a boxban.
Óvatosan körülnéztem, felmértem az egyelőre még gyér forgalmú krimo vendégseregét, de hát persze úgy sem egyértelmű ki is ember itt és ki a szörnyszülött. Nagyot fújtam, majd belekezdtem.
- Nézd nem tudom mit is tudsz eddig, de ha tőlem hallod először, akkor részvétem a rossz hírért. Felicityt pár napja agyonlőtték a metroállomáson. Részleteket ne kérdezz, vagy legalábbis ne tőlem. Inkább a haverjai, vagyis hát kollégái tudhatnak többet, gondolom nyomoznak erősen. Én... hát szóval az informátora voltam. Nem hivatalosan. Nézd, nem hiszem, hogy sok értelme van hazudoznom neked, legyen elég annyi: Felicity tudott egy-két dolgot rólam és pár éve kisegített egy kicsit. Olyasféle dologban, ami miatt nem kellett vendégeskednem egy olyan két évet az állami fegyintézetben. Azóta nyitva tartom a szemem meg a fülem, ha valami érdekli. Most is kutattam neki a... hát szóval valami után és sikerült is pár adatot kibányásznom, ami alapján, bár az egész képet nem látom át, de valami igazán csúnya ügybe tenyerelt bele. Úgy értem az adatok, amiket le akartam szállítani neki elég magasra mutatnak, ráadásul közismert különleges erejű egyének köreihez kötődő személyek egyikére irányulnak. Ezt elmondtam neki és kértem, hogy vonja be az FBI-t, de azt mondta, ha a dolog "inhumanekre" irányul, akkor az az ő kompetenciájuk. Össze akart szedni mindent aztán átadni a kollégái közül az illetékesnek, de ezt már nem érhette meg. Úgy gondoltam megteszem azt az utolsó szívességet, hogy leadom a kollégáinak az adatokat, hátha mennek vele valamire, aztán felszívódom, de a mai után részemről a hatóság lendületesen feldughatja ahová a nap se süt az efféle gesztusokat. Én felszívódok. Vannak régi kapcsolataim a tengeren túlon. Te pedig Liz maradj ki ebből. Felicityn már nem segít, ha ez az ügynökség hozzáállása, akkor csak te is kinyíratod magad az ilyen kaszkadőrmutatványokkal, amit azért köszönök amúgy. De szerintem ne nézz hátra és csukd be a szemed. Ha le akarsz lépni valamerre, akkor... nos... jövök eggyel - vontam vállat. - Hamburgerhez nincs étvágyam jelenleg, de egy sör most le fog csúszni - sóhajtottam.
Végiggondoltam még egyszer amit elmondtam, de jónak tűnt. Értékes informátor, aki viszont még nem mondott semmit ki. Innentől neki kell kicsalogatnia a csigaházból, az pedig nem lesz egyszerű.

Elise bólintott.
- Tom, oké, nekem működik a Tom, több nem kell.
Áthaladtak a konyhán és miközben figyelte a férfi reakcióit, nem maradt el a várt válasz a metakommunikációban. Van egy hatása annak, ha az ember a motorjára ránt valakit és keresztülrepíti New York-on. Könnyebben lejönnek a hátsó gondolatok és érzések. Szó szerint kirepíti az embert az ilyesmi a komfortzónájából.
Mindez szembe is jött, amikor a férfi elmondta véleményét, kereken és nem visszafogottan a helyről és vendégeiről.
Aurora töreltenül, nyugodtan nézett közben a szemébe. Érezte, hogy düh szivárog szét a mellkasában, és fel is írta magának egy mentális jegyzetre, ne kerüljön közelebb a másikhoz - Amúgy is emberfeletti testhője még tovább emelkedett az indulattól. De önuralommal élt és mindez az arcán nem jelent meg. Válaszul csak vállat vont.
- Lehet szeretni, lehet nem szeretni. Nem akarok beleszólni, Tom, de én alapvetően úgy gondolom, hogy mondjuk a ... Szürke zónában, számunkra, az ember legjobb, ha pragmatikus. Nem kell kedveld egy kocsma vendégeit, annyi neked elég, hogy senki nem néz itt rád, akármit csinálsz, és nem fognak itt baszogatni semmiért. Kell alkalmasabb hely? Nem kell. Kell szeresd a dolgot? Nem kell szeresd. A szeretet az szeretet, a business meg business.
Aztán végighallgatta a másikat. Hátradőlt. Nyugodtan fülelt, karba tett kézzel, türelmesen. Minden egyes részletet elraktározott és aztán végül bólintott.
- Oké. Ha te nem eszel, nem eszel, én igen. Egy perc, kikérem az italt. Nevezzük formális gesztusnak, hogy leültél velem beszélni.
Majd felállt és elment a pulthoz. Letett egy húsz dollárost és feltűnésmentesen odasúgta a pultosnak: Őt, most, itt, nem ismerik. A pultos nem reagált. Kék haját a füle mögé tűrte és már csapolta is a sört. Elise tudta, hogy a másik megértette, majd elindult visszafelé a halk rockzenétől áthatott, félhomályos klubban és visszaült a férfival szembe.
- Nos, akkor nézd, Tom. - kezdte egy sóhaj után. - Köszönöm az aggodalmad, nagy lány vagyok. Beszéljünk inkább a lényegi dolgokról.
Maga előtt eltolta a sótartót a férfi felé, aki úgysem evett és az érkező pincérlány lerakta elé a hamburgert, majd mindkettejük elé a sört. Megvárta, míg a lány elmegy, felemelte a sörét, a másik felé intett vele, majd belekortyolt és módszeresen megitta körülbelül a feléig. Aztán jólesően levegőt vett és visszatette az asztalra a korsót.
- Te Felicity felé voltál elkötelezve, ezt tökéletesen értem. Neki tartoztál még némi információkkal, nem nekem. Értjük egymást.
A lány hátradőlt és megint karba fonta a kezét.
- Ne is raboljuk egymás idejét, te már tűnnél el. Egy. Mondj egy árat. Egy árat az anyagra, amit neki adtál volna át. Ha te úgyis meglépsz, neked értéktelen, én meg még itt folytatom a business-t, szóval nekem még hasznos lehet. Akár még meg is bosszulhatom a barátnőmet.
Vállat vont.
- Szerinted te voltál Felicity egyetlen kontaktja? Szerinted téged húzott ki egyedül a szarból?
Majd felemelte a sörét, megint belekortyolt és be is fejezte. Felemelte a pult felé az üres korsót, meglibegtetve, hogy kéri a következőt.
- Kettő. Mondj egy árat a Felicity gyilkossága körüli információkra. Ki látta, mit látott, hol találom meg, hol vannak a felvételek, ha vannak. Bármit. Értelek - Te is az üzletből élsz. Csak árat mondj.
Majd Aurora elmosolyodott és feldobta azt a kártyát, amivel berakhatta az ékkövet a profilba.
- Három. Ha most számolod fel a boltot, akkor csak-csak van valami kiárusítás. Mesélj nekem, mid van és mennyiért.

Na ez kezd egyre érdekesebben alakulni, lévén ez a spiné már a lehető legprofibban kezelte az ügyet és azonnal üzletre fordította a dolgot, ami nekem nem elsődleges kérdés valójában. Persze, ha úgy alakul, akár elrakom a zsebpénzt is, de jobb szeretnék információt szerezni. Látványosan felnyögtem a fejemet fogva és a sört kortyolgatva, majd sóhajtottam.
- Szerinted miért nem mentem ezzel az anyaggal a rendőrségre? Várj, megpróbálom elmesélni, hogy jobban megértsd - kezdtem savanyú arccal. - Mint mondtam az információ forró. Nagyobb baj, hogy az én forrásom hallott. Egy huszadrangú kis maffiózó, de az agyveleje három utcát terített be, amikor éppen olyan helyes kis bomba robbant a kocsijában, mint ma az enyémben. Felicity halott. Sőt tartok tőle egy másik barátja, a hacker Ralph is minuszba lehet már. Kíváncsi vagyok vajon a S.H.I.E.L.D.-nél tudnak-e arról a gépzsonglőrről, Felicity nagyon szigorúan magánügyként kezelte és védte a kis kockát. Nála biztosan vannak bizalmas adatai, de aligha hiszem, hogy még él, nem bírom elérni. Ma pedig én is majdnem otthagytam a fogam. Ráadásul a kontaktom megpróbált eltüntetni. Ez nem egyszemélyes bosszúhadjáratra való szint. Ráadásul ha kiadom az infokat, céltáblát is festhetek a fejemre akár, így talán még van esélyem. Ha az ember egy S.H.I.E.L.D. kaliberű szervezettel köt üzletet és ők azt mondják megvédik cserébe, az valami esély, egy gyorsulási bajnok amazon, már bocs, de még nem garancia - ráztam a fejemet. - Hidd el egy életveszélyes adat meg amúgy is baromi drága lenne egy pincérnői fizetéshez viszonyítva, még ha Felicityre tekintettel olcsóbban is adnám.
A második kérdésére úgy döntöttem adok némi információt, hogy értékesebbnek mutassam magam a szemében és meggyőzzem a nyílt kártyákkal való játszadozás fontosságáról.
- Egy zsoldos csinálta állítólag - vontam meg a vállaimat. - Van egy ismerősöm, egy csöves, aki éppen ott kéregetett. A csávó várt Felicityre, vagyis ismerte a napirendjét. Talán már egy ideje követte. Profi. Nem viselt feltűnő kesztyűt, testszínű harisnyát húzott a kezére, ami kinek tűnne fel a tömegben? Mögé került egyetlen egyet lőtt, majd eldobta a pisztolyt, hátrahőkölt a tömeggel együtt, kihajította a harisnyát, aztán elpárolgott. A haverom nagy gyűjtögető, elrakta a ruhadarabot és némi régi adósság fejében oda is adta nekem. Zacsiban van a raktáram irodájában. A lövész DNS-e tuti rajta maradt. Lebeszéltem a csövest a zsarolás idióta ötletéről, hogy hol lehet megtalálni, arról fogalmam nincs. Gondolom valamelyik melegedőben. Időről időre feltűnik nálam némi zárjegymentes piát kunyizni. A neve Fred Marshall. A bérgyilkos középmagas, átlagos testalkatú, barna hajú férfi, de a jobb kezén van egy tetoválás, ami öt pontot ábrázol. Mivel ez közismert börtöntetoválás, jó eséllyel a fickó megjárta a sittet már, tehát benne van a rendszerben, de részemről aztán a római pápát is leszedheti, én elégetem azt a sz*rt, az ügynökség meg elmehet a búsba, nem dugom hurokba a fejem - dühöngtem szolídan.
Magam is hátradőltem, nagyot kortyolva a sörbe, majd széttártam a karjaimat, mint egy válaszul a szavaira.
- Nem tartok semmi extra cuccot Líz. Én nem vagyok nagy pályás. Cigi, pia, műtárgyak, esetleg egy kis fű. Nem utazok semmi olyanban, amiért kicsinálnak, vagy legalábbis eddig azt hittem. De ha kell valami, akkor szólj, mert tényleg kiárusítást rendezek, leadom a drótot az ismerőseimnek, hogy akinek van S.H.I.E.L.D.-es kontaktja, az inkább tartsa a száját, mert... hát láttad mi volt ma. Utána pedig jah, eltűnök - biccentettem. - Ennyi volt? Mert ha lehet én mennék. Csomagolnom kéne és az emberen túliak jelenléte nekem egy kissé sok. Semmi bajom velük, de... Idegenkedem tőlük. Vigyázz magadra Líz és tényleg jövök eggyel, szóval ne ölesd meg magad, higyj nekem, nem éri meg.
Kiittam a sört, látványosan menni készülve. Miután bizonyítottam, hogy finoman fogalmazva is forró információk, sőt tárgyi bizonyíték is van a birtokomban, kizárt persze, hogy utamra engedjen, de a szimpla pincérnő álcát dobnia kell, lévén megvenni sem tudná az infokat és kikényszeríteni sem. Lássuk a következő dobását.

Aurora nem szólt közbe, csak végighallgatta a másikat. Kezdett neki nem tetszeni a dolog. Valami egészen nem stimmelt az egész legendával, ahogy azt a férfi lefestette.
Először is, csempész, üzletember, de nem adja el nekem a számomra fontos dolgokat? Főleg, mivel egy, most lép le, tehát ő már nem fogja használni, kettő, most lép le, tehát kell neki a pénz és mindent likviddre kéne váltani, három, most lép le pont azért, hogy elkerülje a bajt, mert máris úgy gondolja, jeges neki a levegő, de mégis azért nem adja el,
mert túl jeges lesz?
... Forró.
Az emberek forró levegőnek hívják. Igen. Mindegy.
Másfelől... Szemtanú, az volt, de halott, maradék szemtanú, csakis tőle függ és nem fogja kiadni, tárgyi bizonyíték van, de hamarosan mégse lesz... Ez a van is, meg nem is.
Ő tudja, hogy halt meg Felicity, de bárki, aki szintén igazolhatná, meglepő módon, halott.
A lány oldalra billentette a fejét a távozni készülő férfi láttán.
Előre dőlt.
- Várj csak, haver, várj. Nem kell nekem a vásári kofát eladni, csak mondd az áradat. - Sóhajtott, és közben kiérkezett újra a pultos lány. Elise csak intett, hogy még egy sört kérnek, és közben a lány által az asztalra helyezett ruhákra pillantott. Lenyúlt derekához és lehámozta magáról az amúgy is most már hasznavehetetlen pincérnői ruhát. Feje felett átbújt a fehér póló nyakán, és végighúzta a testén. Egy pillanatra felvillant teljes, csak melltartó takarta felső teste - Széles vállak, atlétikus, karcsú, de nem vékony, izmok. Halvány, fehér golyónyomok a bordáin, kerek mellei alatt.
Elise felhúzta a pólót, és folytatta.
- Szerinted pincérnői fizetésből telik nekem BMW motorra? - kérdezte vigyorogva. Sóhajtott, mintha most adná be a derekát és újra előre dőlve könyökölt. Mosolygott tovább.
- Mondjuk azt, hogy ismerek errefele egy-két ... Arcot. Te most likvidálsz. Pénz kell, vagy könnyen hordozható, vagyontartó, nagy értékű eszköz. Mennyi fűről és milyen műkincsekről van szó? Kezdjük ezzel. Mit kérnél a raktáradért? Terragen kövek. Mit szólsz? Kokó ezer grammjáért egy, fűből... Hm, fűből mondjuk, maradjunk a barátinál, tízezer gramm, egy kő. Műkincsek, attól függ. De kérem vele a kontaktjaidat is. A teljes praxist.
Felemelte a sört.
- És ha rádobod még az infókat, a hacker búvóhelyét, azt az ujjlenyomatos kesztyűt, mellé dobok még útravalót. M4A1, gyári szám nélkül. Hatos láda. A rendes, katonai, automata, nem ez a vacak AR-15. Darabonként három tár extra lőszer és két tár teflon köpenyes.
Megvonta a vállát.
- Ez azt hiszem, igazán úrinői ajánlat... Közös barátunk emlékére. Neked útravaló és könnyebben pattansz meg. Nekem további nyom. Akárhogy is, de jól jársz. Üzletember vagy te is, látod a lényegét.
Elise hátradőlt, továbbra is karba font kézzel.
Most a férfinál volt a labda. Kezdte azt gondolni, hogy a másik egyáltalán nem az, akinek kiadja magát, - De ha tényleg egy csempész, ha tényleg azok a körülményei, amiket elmondott, akkor a lehető legkedvezőbb ajánlatot kapta, amire New Yorkban számíthat. Egy ilyen deallel másnap hajnalban megléphetne nemzetközi vizek, vagy a kanadai határ, vagy Kuba felé, vagy akármerre, amerre akar. Meg volt róla győződve... Erre egy üzletember nem mondhat nemet.
És a saját elvei pedig...
Embert nem ölök.
De hogy a saját emberünk becsületének megmentése érdekében, ha eltűnik ez meg az a bizonyíték-raktárból...
Háborúba kerültünk, egy nap alatt.
És én egy hercegnő vagyok. És egy tiszt.
És ha valakinek meg kell hoznia a nehéz döntéseket és lepaktálni az ördöggel, hát én vagyok az.

Kimeredt a szemem, mint ahogy minden tisztességes seftesnek kigúvadt volna úgy levesestányér méretűre. Erre csak egy válasz létezik az álca feladása nélkül és én még nem szándékoztam feladni azt. Ki kell jutnom erről a helyről. Itt túl sokan vannak, túl instabil, túl sok a változó. Az ügynök biztosan egyedül van, abban a nyaktörő száguldásban feltűnésmentesen követni lehetetlen. Ha négyszemközt maradok vele majd más módszerekhez folyamodom. Kissé keményebbekhez... Kaufmann gyilkosát akarod kislány? Hmm... Here i come, and the hell come with me... Gondolataimmal szöges ellentétben állt a kapzsi vigyor, ami kiült az arcomra.
- Azt a rothadt... Oké kislány, ne mond, hogy én nem figyelmeztettelek. Kezdjük azzal, amit tudok. Valaki, mégpedig valószínűleg egy nem kis hatalommal rendelkező valaki, sikeresen beépített egy ipari kémet, vagy átállított valakit a Stark Industriesnál. Bizonyos súlyosan bizalmas robottechnológiai és fegyverfejlesztési adatok birtokába került. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem az adatsorok még töredékesek, arról tudnék, ha már piacra dobták volna, olyan visszhangja lenne, ami utoljára szerintem Hirosimának volt. Szerintem valami nagyobbra játszik, a teljes fejlesztési csomagra. Gondolom az ipari kém csak lassan tud dolgozni, esetleg nem teljes körű a hozzáférése - morogtam és az asztalra hajítottam egy doboz cigit. - Gyújts rá - biztattam, ha vonakodott sokat mondóan biccentettem a Lucky Strike felé. - Szerintem gondold át.
Ha kinyitja a fél doboznyi rákkeltő mellett egy pandrive akadhatott a szemébe. Szélesebbre váltott a mosolyom.
- Adatminta. A negyedét se értem, sőt szerintem az ezredét sem, de a lényeget ki tudtam hámozni a leírásból. A vasember távvezérlő chipjének leírás részlete. Van még pár ilyen, egyéb adatokkal. Fémöntési eljárások, kézifegyverek tervrajzai. Passz. Nem vagyok technikus. Kontaktlistát, harisnyát meg az árut egyaránt a raktáramban kaphatsz, ha hajlandó vagy eljönni oda. Beszéljünk meg egy időpontot, amikor te eljössz és kipakolod én pedig nem leszek ott. Bocs, nem tudom ki vagy és a mai nap után senkiben sem bízom már. Paranoia, fél egészség...
Hátradőltem és elégedetten mosolyogtam. Volt némi kockázata, hogy elfogadja az üzletet és későbbi időpontban akar majd eljönni a nem létező raktárba, de ennek kis esélyt adtam. Ez a nő elég eltökélt, szerintem most akarja majd látni az árut. Hosszú napom lesz, mire kiverem belőle, amire én vagyok kíváncsi.

Aurorát nem kellett unszolni a cigarettára. Nem kedvelte különösebben a dohányzást, de egy S.H.I.E.L.D. ügynök eljátssza a szerepet, amit játszania kell.
A férfi pedig felnyitotta a dobozt és ő értetlenül, kérdőn nézett rá.
Közben kihúzott egy szálat és...
Megállta a mozdulatot, hogy az ujját emelje fel. Mire a férfi végigmondta a Starkról szóló részt, Elise agyában ötmillió kérdés zakatolt, ugyanannyi felkiáltójel ugrált és lámpa villogott. Mindez, minden, amit a másik csak úgy beejtett, a lehető legnagyobb mértékben első rangú biztonsági fenyegetésről szóló információ volt.
Stark tech-jét akarják ellopni? Az oroszok. A kínaiak. A Hammer Industries. Jobb esetben csak valaki az országban, de hogy ő mit csinál vele utána...
A megannyi röpködő gondolat közepette azonban egyvalami nem kerülte el a figyelmét.
Minden, amit a másik mondott, minden, amit a szemei előtt lengetett, máris eltért a témáról. Egy szóval sem említette, hogy milyen árat kér, és a terragen kövekről szóló ajánlat csak úgy elsiklott a férfi figyelme mellett, ahogy a fegyverszállítmány is.
Egy csempész, aki a városból akar meglépni, nem kapja el ezt az ajánlatot? És mi több, még csak le sem reagálja? Csak úgy beleegyezik, semmi alkudozás, semmi kérdezősködés? Például, hogy hogy kapná meg a fizetséget?
De bedob egy információt, valamit, ami az ő érdekét a legkevésbé sem szolgálja. A kesztyűért ajánlottam a fegyvereket. A maga részéről elég lenne elirányítani a hacker búvóhelyéhez, átadni a kesztyút, a cuccot és még éjjel meglépni innen.
De egy ilyen kritikus információ?
Nem, ezt nem egy másik üzletkötőnek ajánlunk.
Hanem egy S.H.I.E.L.D. ügynöknek.

A lány így hát hátradőlt. És amikor a férfi végzett, felvonta a szemöldökét és maga elé tartotta a cigarettát.
- Bámulatos. Van tüzed?
És ha kapott, meggyújtotta vele a szálat. Ha nem, akkor leintette érte a pincérnőt. A pendrive-ot mindenesetre otthagyta a dobozban, nem foglalkozott vele. Hosszan szívta be a füstöt, fújta ki, és egyik kezét a hóna alá csapva, másikkal a cigit tartva, nézett a férfi szemébe.
- És ezzel most én micsináljak? - kérdezte vállat vonva. - Azt mondd meg, ez nekem mennyit ér, vagy azt, hogy ez miért nyom Felicity gyilkosának megtalálásában.
Várta a választ, majd előre dőlt és lazán az asztalra hamuzott.
- Oké. Mondok valamit. Ha elviszel most a raktáradba, átadod, amit kell, akkor utána egyből megállhatunk nálam és megkapod a fizetséged. Az idő ketyeg mindkettőnknek. Ha ez a szar valamire jó, elfogadom előlegnek. - intett a pendrive felé. Nem tette el magától.
Ha tényleg fontos, majd elveszem tőle.
Bárki is ez az alak, nem szuperhuman.

Végjátékba fordult ez a kis találkozó, de figyelembe véve a nő motorvezetési és fizikális adottságait, az nem lesz sétagalopp. De tartogatok neki néhány meglepetést, a tüzesebb fajtából. A nő kérdése éppen ezért megmosolyogtatott, hanyag mozdulattal hajítottam elé az egyik Zippomat. Ami azt illeti túlságosan is hanyag mozdulattal, figyelmeztettem magamat, elvégre én csak egy rémült seftes lennék, aki kizárt, hogy ennyi idő alatt összeszedje magát. Mindegy, már úgy is gyanakszik feltehetőleg valamennyire, elvégre nem volt módom és lehetőségem hosszan felépíteni az álcát, sokat kellett rögtönöznöm és mégiscsak egy S.H.I.E.L.D. ügynök, még ha csak egy nő is.
- Óh, nekem mindig van tüzem, anélkül el sem mozdulok otthonról - mosolyogtam talányosan.
Széttártam a kezemet és felsóhajtottam az újabb kérdésére. Csak legyintettem egyet.
- Honnan tudjam? Azt tudom, hogy ezekért az adatokért kellett meghalnia Felicitynek. Ha valami csoda folytán sikerül összeraknod az összképet, akkor ez elvezet ahhoz, aki elrendelte a gyilkosságot. Ha inkább a lövészre pályázol és nem az érdekel, ki küldte, akkor a harisnya segít, feltéve, ha szerzel egy hozzáférést a rendőrségi adatbázishoz. Aki hozzád hasonló lazasággal hajlandó idedobni a Nemzeti Gárda felszereléséhez elég nehéz katonai cuccot, annak ez nem lehet probléma. Még ha te vagy az egyetlen általam ismert nagystílű fegyverkereskedő, akinek a pincérnősködés a hobbija - tettem hozzá némileg gúnyosan. Aztán újra üzletiesebb hangnemre váltottam. - Jól van, elviszlek a raktárba, megnézed az árut, átutalod az anyagi részét és megbeszéljük hol vehetem át az én részemet. Utána eltűnök mint a kámfor, te pedig kipakolhatod a cuccokat. Ez jó így?
Ha belement kiittam a sört, mindkettőnk fogyasztására elég pénzt hajítottam az asztalra, majd felálltam és kifelé indultam. Odakint beleszívtam az utolsókat a bagóba, majd amint elhajítottam a csikket a lányhoz fordultam.
- Staten Island, kikötői raktárak, északi rész - közöltem az úti célt, majd sandítottam egyet a motor felé. - Gondolom nem mehetünk taxival, de egy kicsit lassabban lehetne?

Ó, anélkül én se, gondolta Elise magában és tökéletesen ellenállt egy vigyornak, miközben csak szívta a cigarettát és hallgatta a férfi válaszát.
- Okés. Akkor a flash drive jön velem? - kérdezte pragmatikusan, és ha igenlő volt a válasz, kihúzta a cigarettás dobozból, lenézett rá, mintha nem lenne túl sok ötlete, mire is lesz az majd jó, és zsebre rakta.
A férfi láthatóan hajlott rá, hogy elviszi a telephelyére, és Elise-ben felvetődött a kérdőjel: Végső soron akkor mi is a végjátéka Tomnak, vagy akármi legyen a neve, ebben a helyzetben?
Ő telefonált, ő sétált el hozzánk - Hát, jelen esetben a Homeland-hez, de ez lényegtelen. Minden, amit mond, arra csak a saját szava a támaszték, és amennyit tudunk szerencsétlen Felicity haláláról, ha unikornisokat, sárkányokat és boszorkányokat mesélne be, hát azt is azt is megetethetné velünk.
Főleg az elmúlt egy év után?
Nem lepődnék meg rajta.
- Pincérnő hobbi, vagy bármilyen más hétköznapi foglalkozás, mint hobbi ... Mindannyian eljátsszuk a magunk szerepét, nem igaz? Mindannyian napról napra élünk.
Bólintott a férfi kérdésére, immár odakint. Ő is elhajította a csikket.
- Na akkor pattanj fel, Han Solo és már lépünk is.
Kényelmesebb, nagyjából ötven mérföldes sebességgel haladt, hosszú, elnyújtott ívekben kerülgetve a kocsikat az úton. Megcélozta a gyorsforgalmi utat dél felé, aztán a brooklyni kikötők mögött haladtak, a délutáni napfény aranylóan sütött Elise szemébe jobbról, miközben kérdések zakatoltak a fejében.
Délnek haladt, Fort Hamilton felé, és a Verrazano-Narrows híd végül feltűnt, két magas, modern pillérével, átívelve az öblöt és elválasztva New Yorkot New Jersey-től. Eddigre már jó fél órája voltak úton, és még további húsz-huszonöt percbe telt, mire a motor halk dorombolással bekanyarodott a Staten Island-i kikötők elhagyatott raktárai közé.

Miután kiértünk Statenre elkalauzoltam a raktárépületek egyikéhez, amit volt szerencsém belülről is ismerni, egyike volt a tartalékbúvóhelyeimnek. A pandrive a nőnél maradt, számomra a világon semmi haszna, magasról teszek rá ki és mit játszik Stark kütyüivel, sőt ha őszinte akarok lenni, remélem valaki még időben seggbe durrantja a neppert, nem lenne jó, ha még többen szórakoznának ilyen marhaságokkal.
Odabent már nem sokat adtam az álcára, a mozgásomban többé nyoma sem volt a rémült, elveszett civilnek, egy harcos kemény és céltudatos lépteivel haladtam előre a ládák között az épület vége felé. A nőhöz csak pár szóban adtam erre magyarázatot.
- Hátul van a gépem meg az adatok. Először ellenőrizd le azokat, az árut végigvenni úgyis egy fél éjszaka lesz.
Ha hajlandó volt követni, akkor a raktár végében álló kis számítógéphez vezettem. Beüzemeltem a masinát és további pandriveokat szedtem elő. Lehívtam az adatokat, ugyanazoknak a másolatait, amiket Simmonstól megszereztem. Bármilyen profi is legyen, azt hiszem ezt még ő sem lesz képes könnyedén lekezelni, lévén ezek a cuccok hitelesek. Nem vagyok mélységében hozzáértő, de annyit megértettem, hogy a Stark Industries legforróbb kutatási adatainak egy része fekszik itt fegyvertechnológiák terén illetve a Vasember páncélzat technológiai specifikációinak töredékes részletei. Ahhoz kevés, hogy valaki újraépítse, de ahhoz tutira elég, hogy szívinfarktus kerülgesse a S.H.I.E.L.D.-et. Meg Starkot. Az asztalon heverő vörös színű pandrivera mutattam.
- A kapcsolati listám, amit felhasználtam az ügyben. Nézze át, addig előkerítem a leltári jegyzeteim az áruimról.
Ha és amennyiben a nő figyelmét kellően lekötötte a gépen megjelenő adattömeg, amire lássuk be elég jó esély volt, akkor a zsebemben lévő apró kis csomagra fonódott a kezem, majd újra megszólaltam.
- Óh és volna még itt valami...
Arra számítottam, hogy megfordul vagy visszapillant én pedig már hajítottam is a kis csomagocskát. Ha a benne lévő por beteríti az ügynököt, akkor itt lesz az ideje egy sokkalta őszintébb beszélgetésnek, ha csak nem akar a tűzzel játszani...

A férfi viselkedése teljesen megváltozott, ahogy beléptek a nagy raktárépületbe. Aurora még egyszer körülnézett, mielőtt követte a másikat. A tenger sós illatába motorolaj, por, rothadó szemét szaga keveredett, az öböl vize halk morajlással, egykedvűen mosta a beton és acél pallókat, rakodó rámpák cölöpeit, halkan nyikorogtak hatalmas, kirögzített teherhajók láncai és döbbenetes fémtestük.
Aztán sarkon fordult és belépett ő is az idegen után. Lapos talpú cipője ütemesen kopogott, ahogy követte a férfi most már dinamikus és eltökéltnek tűnő lépteit. Bólogatott arra, amit a másik mondott, miközben kérdések tucatjai keringtek továbbra is az elméjében.
De nem mondott semmit. Nyugodt és nem túl meggyőzött arcot vágott, mintha nem látná túl sok értelmét az adatok átnézésének. Vállat vont, és bólintott mind az adattárra, szemét forgatva, mind a kontaktlistára, a vörös pendrive-on, amire már nagyobb lelkesedést színlelt.
Pontosan leszarom, kikkel üzletel ez a random bűnöző, ha egyáltalán, tényleg az. A Stark anyagok a fontosak... De ügyesen, Elise, ügyesen...
Úgyhogy először is a vörös pendrive-ot vette fel. Előre hajolt, a gépbe dugva a kis flash memóriát, már pittyent is a rendszer, felismerve az adathordozót, amikor a háta mögül megint megszólalt az idegen. Megfordult és...

Puff.
Egy meglepett kiáltás szakadt fel Elise-ből, majd köhögni kezdett. Valami irritáló, szúrós, teljes arcát beterítő por volt, és abban a pillanatban rémület és stressz robbant szét a lány agyában, pulzusa robbanva gyorsult fel.
Fokhagymaillat és valami kesernyés íz...
Hitetlenkedve és elkerekedő szemekkel nézett fel, hátraugorva a székből, megbillentve a számítógép-asztalt.
- Köh... köh, köh, köh... - kezdte, először csak levegőért kapkodott, majd megtalálta a hangját. - Mi ez... Mi ez, valami méreg? What the fuck??

Az orvtámadás sikerrel járt, a halványszürke por beterítette a nő arcát és a felső teste jó részét, de még a szemreváló lábaira is jutott belőlük egy kevés. Elvigyorodtam - és ez már a prédáját leső hiéna idegtépő vigyora volt, nem az életét féltő kisember ideges mosolya többé. Gúnyosan felhorkantam a riadt kérdésére és megráztam a fejemet.
- Nincs olyan szerencséd kislány - köptem felé kásás hangon. - Saját találmány. Foszfor-termit por. A termit paszta még a legerősebb széfek acéllemezelését is átolvasztja másodpercek alatt, a vulkánokat és a napot leszámítva az ember által ismert legmagasabb hőfokon égő anyag, közel tízezer celsius fokkal hevül fel. A foszfor pedig elképesztően gyúlékonnyá teszi, bármilyen hatvan foknál magasabb hőmérséklet beindítja a reakciót - ismertettem vele a tényeket, majd vidáman megemeltem felé a cigarettámat. - A parazsa nagyjából nyolcszáz fok. Csak hogy értsük egymást, ügynök...
Kuncogva hátráltam két lépést és széttártam a karjaim, kihívóan és reményeim szerint kellően idegesítően. Egyenesen a lány szemébe nézve folytattam lassan és hangsúlyosan, hogy biztosan megértse.
- Nem így terveztem, de ez sem rossz végkifejlet. Kaufmann gyilkosát keresed? Parancsolj! - mutattam végig magamon. - A nevem Landmine. Én lőttem szét a tüdejét a metroban. Dum-dum lőszer, egy lövés, halálos. Én iktattam ki a kontaktjait. Azt a barom állat Montemuriot és a számítógépzsonglőrt, Simmonst. Utóbbi inkább volt férfi mint az olasz. Kicsit sajnáltam is, abban a fiúban volt tartás, de hát... ez a munka sosem kívánságműsor. Gondolom kíváncsi vagy igaz-e amit elhadováltam neked a Stark Industriesról, mi? Nos, az utolsó szóig az. Sőt azt is tudom, ki rendelte el Kaufmann halálát, kinek ért meg 800.000 ropogós amerikai dolcsit. Na de ez most már egy másik beszélgetés.
Lassan előhúztam a mellényem alatt hátul a derekamra kötött páros kukrikat. Megpörgettem a gonosz kinézetű, hajlított késeket, arcomra torz, elmebeteg vigyor ült ki.
- Mostantól az üzlet felállása megváltozik, de tiéd a lehetőség, hogy válassz. Elcseréljük a maradék információinkat, vagy ennyiben maradunk és kész. Mindketten tudjuk ügynök, ezt a raktárt csak az egyikünk fogja élve elhagyni. Te döntesz, hogy az mennyi információ birtokában lesz. Keresek valakit a S.H.I.E.L.D. adatbázisából, segíts megtalálni és megmondom ki áll a háttérben. Aztán eldöntjük ki a keményebb. Vagy támadj és a túlélő nem kapott semmit. De egyet ne felejts. Én az a fajta seggfej vagyok, aki - jelentőségteljes pillantás a szürke por felé - imád a tűzzel játszani...

Aurora szemei még jobban elkerekedtek az agresszív szóáradat hallatán.
Kibújt a szög a zsákból.
Csak figyelte a férfit, figyelte miközben ott állt a másik előtt, tetőtől talpig szürke porba borítva, még hajába is beleállt az anyag és folyamatosan pislogott, érezve, hogy szúrja a szemét. Mire lassan, nagyon lassan könnyek kezdtek gyülemleni a szúró portól jegesen égő szaruhártyája körül és a pislogástól kifolytak az arcára.
Aztán a másik kéjes vigyorral ecsetelte az anyag várható hőfokát és Aurora torkából egy akaratlan nyögés szakadt fel, kezét a szája elé kapta megdöbbenve...
Hihetetlen, majdnem erotikus kíváncsiság gyulladt fel az agyában.
Tíz... Tízezer fok? Tízezer?
Remegő hangon, halkan szólt közbe.
- Tíz... Tényleg, tízezret mondtál?
Ám a férfi mondanivalója is eljutott a tudatáig és a harag szóról szóra, másodpercről másodpercre kúszott fel minden vénáján, dübörgött a pulzusában. A mellkasa közepén olyan erővel dobolt a düh és a tettvágy, hogy fülében harsogva visszhangzott minden pillanattal egyre jobban hormonokban úszó pulzusa.

A gyűlölettől és lobogó haragtól már alig látott, amikor remegő keze megindult, hogy felmarkolja a pendrive-okat.
Meg fogom... Meg fogom, saját kézzel... A lángjaimmal...
Istenem, Felicity... Istenem, a kislányod...
Ezeket a pendrive-okat félre kell tennem.
Elhajította biztos távolságba a maréknyi flash drive-ot.
- Nos, Tom - válaszolta újra megremegő hangon, miközben visszafordult a férfi felé. Mezoalt hangja rengeteg érzelemben úszott. - Mielőtt egyenként töröm össze a csontjaidat, adok egy lehetőséget, hogy próbálkozz. És aztán elmondd, ki bérelt fel. Ettől fog függeni, pontosan hogyan halsz meg. - mondta rezzenéstelenül a férfi szemébe nézve saját, nagy gleccserkék szemeivel.

Torokhangon felnevettem a megjegyzésére és megráztam a fejem.
- Sajnálom, ez most már nem így működik kislány. LightningBolt, vonalban vagy?
A számítógép hangszóróiból eltorzított, gépivé változtatott hang jött válaszként a kérdésemre.
- Itt vagyok Landmine. Nem azért mondom, de hallottam az eddigieket és ha nem haragszol, szeretném megjegyezni, hogy nagyon remélem, az a csaj a végén kitapossa a beledet. Mindenesetre üzlet az üzlet, én megpróbálom feltörni neked a S.H.I.E.L.D. adatbázist, a jelszóval nincs is gond, de... valami baromállat kitalálta plusz védelmi vonalnak, hogy meg kell adni a lekérdező jelvényszámát. Tizennégy szám meg két betű! Tudod mennyit fogok ezzel szöszölni? Megőszülök ennyi kombinációs lehetőség miatt. Ha a hölgy megadja az övét már bent is vagyunk és előások akármit, amit a biztonsági szintje megenged, de ha nem mondja meg... apukám lesz vagy egy hét, mire ezt megbabrálom.
A hiénavigyor nem tűnt el a képemről, továbbra is fogva tartotta a tekintetem a nő nagy, tiszta, gleccserszín szemeit. Mint a skandináv tavak befagyott tükre, aminek a mélyén azonban pislákol valami... talán a harag emésztő tüze? Ha így folytatod, akkor igazán meg fogod tapasztalni mi is az emésztő tűz.
- Nos, ügynök, íme az alku. Keresem az egyik drágalátós kollégádat. Személyes ügy pár évvel ezelőttről, amit rendezni szeretnék vele. Véglegesen. Bediktálod a jelvényszámodat és máris elköhögöm neked, ki akarta Kaufmann halálát, meg bármit, amit tudni akarsz az ügyről. Aztán pedig átépítem az arcodat, ha már ennyire szeretnéd - tettem hozzá sötéten kuncogva. - Vagy tartsd a szád, de akkor kénytelen leszek kiverni belőled...

Elise megint nem szólt. Csak az arca torzult el a haragtól, egyre jobban és jobban. Élesen kapta a fejét a számítógép felé, majd visszafordult teljes testtel, hogy a férfi szemébe nézhessen újra. És ahogy végigmondta a követeléseit, addigra a lány szemöldöke teljesen felszaladt a homloka közepére, szemei pedig elkerekedtek.
- A jelványszámomat? És mi, megb*szni nem szeretnél? - kérdezte nagyon nyíltan és alpárian, majd ajkai elnyíltak, fejét hátravetette...
És elnevette magát. A düh és a helyzet ironikussága olyan lobbanékony elegyet alkotott, hogy még Elise-hez képest is harsány, ropogó kacaj volt, ami a torkából felszakadt. Majd fejét lehajtotta és most rajta volt a sor, hogy elvigyorodjon.
- Öcsém, ez... Ez nem a te napod.
Karjait közben tárta ki, nyitott tenyerekkel felfelé.
- Mit is mondtál? Nem szereted különösen az istenségeket, félistenségeket? Hát öregem. Hármat tippelj, melyik elem istenét sikerült kifogd.
És eddigre amőgy sem tudta már visszafogni az izmait remegésben tartó, tomboló dühöt, így nem is próbálta tovább. Az energia minden izomszálán át a bőréből kiszaladt. Még látszott, ahogy kék szemei hullámokban fordulnak aranyba, aztán...

BAMM.
Az anyag a bőrén egész egyszerűen felrobbant, mert a foszfor-termit heves reakciójától a másodperc töredéke alatt tágult ki a levegő. Joulok ezrei, tízezrei szabadultak fel, sok ezer fokos lángok rohantak szét Aurora bőrén és...
- Ah.... hah.... aaaaaaahhhhhhh.... - a lány hátravetette fejét és a nyögés a torkából teljesen kontrollálatlanul szakadt fel.
Egész egyszerűen, annyira eksztatikus volt a gyönyör, amit érzett, mint még soha. A hőfok magasabb volt, mint eddig bármi, amivel találkozott. A tennessee-i ház fehér deszkás fala, a csillagos-sávos zászló, Steve Rogers mosolya, anyja sosem hallott, dallamos nevetése, Freya ajkainak íze...
Minden egyszerre robbant be a tudatába.
Miközben a sejtjei a végsőkig túltöltődtek energiával.
Aurora lehajtotta fejét, és bár egész teste lángokba borult, fehéren fénylő szemei látszottak azon keresztül is.
Nem szólt semmit, csak jobb kezét előre szegezte, úgy átlalában a férfi irányába...
És tüzet nyitott. A plazmanyaláb sok ezer fokos, fehérlő sugara recsegve-ropogva szántott végig mindent az útjában, szikrázva robbant fel és esett égő roncsokra a számítógép, mögötte a fém konténerek, majd a lefelé csúszó, többi konténert is keresztbe vágta a nyaláb, olvadt fémcseppeket szórva mindenfelé.

Vannak napok, amikor tulajdonképpen annyira nagyon felesleges volt reggel kikelni az ágyból. Vannak tervek, amiket jobb lett volna nem megvalósítani. Meg van az az érzés, amikor az ember elmegy vadkanra vadászni és ehelyett egy elefántcsorda feldühödött vezérmatriarcháját találja meg és akkor szembesül vele, hogy otthon hagyta a puskáját, helyette egy vajazókést hozott. Nagyjából ezt az érzést éltem át, amikor a csaj lazán narancsba borult és a tetőszerkezetig csaptak fel a testéből a lángok. Ez nem játszik a tűzzel baszki... ez egy megelevenedett vulkán! Általában az indulatszavak az ember anyanyelvén tolulnak az ajkaira, de most mégis angolul szakadt ki belőlem egy kellően ide szófordulat.
- Óh crap...
Oldalra szaltóztam a kitörő lángok elől majd tovább gurultam a ládák felé és a legközelebbi tetejére pattanva pörgettem meg újra a páros kukrikat. A velem szembeforduló ügynökre vigyorogtam, bár ez most már egy kissé hamisabb gesztus volt, mint eddig.
- Istennő mi? Nekem még azt tanították, hogy Allah az isten és Mohamed az ő prófétája és már abban sem hiszek jó ideje.
Újabb oldalszaltó egy másik ládára, röptében indítottam el az egyik kukrit a nő felé. Most már a menekülési útvonalakon gondolkodtam, ez már bőven nem volt tervben. Amikor újra szilárd talajon állt a lábam fél másodperc alatt felmértem a környezetet. A gép bevégezte, legalább LightningBolt szövegelése nem lesz aláfestője ennek a rémálomnak, az idióta hacker mindig viccesnek hiszi magát. Egy eleven, dühöngő máglyával álltam szemben. Király. Odakiáltottam a nőnek.
- Nem azért, de most az én terepemen vagy - köptem recsegve. - A ládákban tárolom a cuccaim jó részét. Ha ilyen lendülettel játszol a tűzzel, lehet nem fogják értékelni a S.H.I.E.L.D.-nél, mert fél Statenre elhozod a Ragnarököt... Gondoltam szólok, de amúgy...
Leugrottam a padlóra és hívogatóan intettem a lány ragyogó szemébe.
- ...come on baby, dance with me!

A lángok sisteregtek, Aurora bőre hevesen pezsegve nyelte másodpercről másodpercre őket. Fogyott a testén a vakítóan égő foszfor-termit, és közben egyre jobban felsejlett a bőr alatta.
Teljesen meztelen volt - A műszálas-gyapjú ruha másodperceken belül semmisült meg, hogy testén kirobbant a kémiai tűz. Elise ajkai összepréselődtek. Ízlelte a lángokat. Kesernyés, kémiai ízük volt, nem a napfény édes melege...
De annál hevesebbek, táplálóbbak, izgatóan cirógatóbbak voltak.
- Crap indeed - válaszolta, és elrugaszkodott. A gurulásban érkező férfi mögött vágott bele forgórúgásban érkező lába, térde, combja egy konténerbe, felhasítva, olvadt fémet fröcskölve maga körül. Arra fordult, amerről újra a hangot hallotta és útjára engedett egy lángcsóvát - Nem fénylő plazmanyaláb volt, hanem kavargó, ragyogó narancs-vörös tűzvihar, perzselve-égetve mindent az útjában.
- És tanítottak valamit Asgardról is? - kérdezte hevesen és lendületesen.
Ekkor érkezett a semmiből a görbe tőr-kard, macséta-szerű penge. Aurora bal karját emelte, mert kitérni már nem tudott.
mély vágással állt meg és csúszott le baljáról a kés, vért fröccsentve minden irányba. Az adrenalintól nem is érezte a hosszú vágást, csak elrugaszkodott újra, abba az irányba, amerre a férfi állt meg.
- A Ragnarököt bízd ránk, cica - mondta gúnyosan és hosszú combjai tovább lökték, majd az érkezés előtt egy pillanattal az energia lábszárából talpába ért.
Két lángcsóva lökte fel ívben, öt láb magasba a lányt, hogy meredeken érkezve, térddel előre repüljön a másik mellkasa felé.

- Oxfordban végeztem, tanítottak hát - sziszegtem inkább csak úgy magam elé.
A repülő kukri felületes sebet ejtett a nő karján, ami jó hír, eddig azt hittem az isteneket nem fogják a halandó fegyverek, egy gyerekmese mehet a kukába. A rossz hír, hogy le sem szarta, hanem jött mint a tüzes istennyila. Leginkább szó szerint. Baromi látványos, viszont cserébe elképesztően fárasztó szaltókkal igyekeztem elkerülni a dühöngő fúria támadásait, ám tiszta sor volt, ez így nem tarthat sokáig és amint elér, nekem annyi. Kétségbeesetten cikáztak a gondolataim, de egyelőre nem találtam semmi kiutat. Mígnem bekövetkezett a legrosszabb. Az ügynök belerobbant egy szép nagy ládába és a felcsapó lángok színe rögvest kékre változott. Kimeredt a szemem a döbbenettől és a pánik adta összes megdöbbentő fürgeséggel rohantam a raktár vége felé. Igazából ha most eltalál, akkor game over, végleg, de nem tudtam mást tenni, ez most kényszerhelyzetté vált. Ha volt egy kis szerencsém, akkor a kékes lángok fellobbanása adott egy pillanatnyi haladékot, már ha meglepi ezt az istenverte valkűrt. Nem foglalkoztam vele én csak rohantam és a hátsó ládasorban álló tárolók egyikéből gázmaszkot rántottam elő, majd cikk-cakkban oldalazva magamra rángattam. Az egyik ládahalom teteje felé menekülve kiáltottam vissza.
- Asgardban hogy bírják a mérgeket? Merthogy mire az a láda teljesen elég, három kilométer sugarú körben élő ember nem marad. A vegyi tűz szinte olthatatlan és a krómcianid elég barátságos anyag. Statennek még van egy tíz perce, te viszont benne állsz babám... So... Ragnarök started!
Ha csak nő nem ért rendkívüli mértékben a vegyészethez, fogalma sem lesz, miként kell eloltani a vegyi tüzet, akkor csak tőlem várhat megoldást, vagy a S.H.I.E.L.D.-es szakértőktől, de a számítógépet és a mobiltelefonját egyaránt kivégezték a lángjai, ha engem porrá éget, akkor pedig velem jön az enyém is. Érdekesebbé vált a helyzet.