FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Landmine - The Deathly Terrorist

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 25
Join date : 2017. Mar. 17.
Age : 34
Tartózkodási hely : ahová a meló szólít...
TémanyitásTárgy: Landmine - The Deathly Terrorist   Szomb. Márc. 18, 2017 6:48 am

Név: Mustafa Rashid Kassad (az USA-ban használt neve: Thomas McNamara)
Alias: Landmine (Taposóakna)
Avatar: Ray Park
Adatok: Baalbek (Libanoni Köztársaság), 1984. március 28.
Világ: Föld
Tudnivalók: Egy szóban? Bombagyáros. Két szóban? Hivatásos zsoldos. Egy mondatban? Az a rothadék a S.H.I.E.L.D. körözési lista 524. helyéről... Még részletesebben? Olvasd el az egészet, ha ennyire érdekel.
Külső megjelenés: Landmine egy alacsony (kb 163 centi), atlétikus, kisportolt testalkatú férfiú a harmincas évei közepén jár. Alapvetően sötét haja korán őszülni kezdett, rövidre nyírva hordja. Felmenői között vannak európaiak is, ez kiütközik bőrszínén, ami alapján senki meg nem mondaná arab származását. Jellemző öltözködési stílusa nincs, a feladatához igazítja, azon kívül olyasmi, amivel a lehető legjobban beleolvad a környezetbe.
Gondolati séma: A Hezbollahban kiképzést kapott körözött terrorista, mostanra szabadúszó zsoldos, bombagyáros. Egykori elvei, vallásos meggyőződése már a múlté, erkölcsi elvei nem nagyon maradtak. Kiégett és fatalista, leginkább pénzért vagy saját jól felfogott érdekeiért dolgozik. Bár nem rendelkezik semmilyen szupererővel, hozzáértése a robbanóanyagokhoz és a harcművészetekhez kellemetlen ellenféllé teheti. Rideg profi. Ugyanakkor Landmine elméje sajnos elborult, ez nem érinti intelligenciáját, ellenben egy enyhe tudathasadást mondhat magáénak. Ellenségnek tekinti a S.H.I.E.L.D. minden ügynökét. Mint bérenc technikailag nem elképzelhetetlen, hogy egy "jó" karakter mellé álljon adott esetben, de alapvetően ő bizony inkább "ellenség" típusú karakter. Landmine viselkedésében lenézi a nőket, ami talán arab neveltetéséből fakad, hajlamos lehet alábecsülni a "gyengébb" nem tagjait, de legbelül valójában talán egy kissé fél az asszonynépségtől. Fontos megjegyzés, hogy Landmine neveltetéséből és hátteréből fakadóan rasszista, vagyis utál mindent, ami nem ember. Márpedig szerinte semmi nem ember, ami többre képes, mint amire egy homo sapiensnek elvileg képesnek kell lennie. Se asgardiak, se time lordok, se mutánsok, se genetikai torzszülöttek, se semmi. Ő a jó öreg emberiségben hisz és ezt tekinti megmaradt erkölcsi romjai alapvetésének. Ez nem jelenti azt, hogy egy megbízáson, vagy kényszerhelyzetben ne tudna együttműködni egy "izével", de hosszú távon csak egy féle kapcsolatba kerülhet egy szuperrel, ellenségesbe. Szintén vallásos arab neveltetésének hagyatéka, hogy elutasító a homoszexualitás, na meg úgy általában a liberális értékekkel szemben.
Előtörténet:
Egy líbiai napilap cikke, 2009. szeptember 14.
"A tegnapi napon közelebbről meg nem nevezett módon terroristák szivárogtak be a Rász Lánuf-i közös líbiai - amerikai katonai kórházba és az épületben nagy erejű pokolgépet indítottak be. A robbanás megsemmisítő erejű volt, a Próféta Dicsősége kórház két oldalfala és a teteje valósággal megsemmisült, a gyorsan elharapózó lángok rengeteg áldozatot követeltek. A mentésirányító parancsnok elmondta, hogy a terroristák a gyermekosztályon helyezték el a robbanószert, de az intenzíven ápolt magatehetetlen betegek nagy része is odaveszett részben a légnyomás, részben az azt követő heves tűz miatt. Az áldozatok száma eddig 147, de további 62 ember után még kétségbeesett erőfeszítéssel kutatnak a romok között a mentőalakulatok, akiknek a munkáját amerikai rangerök is segítik. Az USA, az Európai Unió és az Orosz Köztársaság egyaránt elítélte és barbár cselekedetnek nevezte a az egészségügyi intézmény megtámadását és minden lehetséges segítséget felajánlott a líbiai kormánynak. A terrorcselekményért a felelősséget a Hezbollah fegyveres szárnya vállalta magára, akik további, ennél sokkal komolyabb merényleteket helyeztek kilátásba, de követeléseket ez alkalommal nem közöltek. Meg nem erősített hírek szerint a robbantással kapcsolatban egy amerikai elit osztag katonái őrizetbe vették az egyik feltételezett merénylőt, a hírt sem az amerikai katonai attasé, sem a líbiai rendőrség nem erősítette meg."
Líbiai Köztársaság, Bengázi, titkos S.H.I.E.L.D. bázis, kihallgató terem, 2009. szeptember 22.
Az orromból dőlt a vér, ahogy nekivágódtam a kihallgató terem steril, fehér falának. A yenki akkorát ütött, hogy egy teve se rúg olyat. Nem tudom meddig fogom bírni, igazán azt sem tudnám megmondani, mióta is vagyok itt. Két napja? Két hete? Lekötözve a székhez a vaksötét teremben, miközben a homlokomra csepeg a felolvadó jégtömbből a borzongató hideg víz cseppje. Ott először az időérzékedtől veszel érzékeny búcsút, hogy a világ lassan beszűküljön. Furcsa dolog az emberi agy, lassanként megszűnik a múlt, a jelen, a jövő és nem marad semmi, csak a csepp. A víz. Cseppen. Őrjítően. Lassan. Idegtépőn. Egyre súlyosabban, egyre nehezebben, egyre lassabban. Nincs világ. Nincsenek eszmék. Nincs Isten, nincs haza, nincs család, te sem vagy többé. Csak a várakozás. A víz. Idő sincs. Feloldódsz a semmiben.
Mire kirángattak onnan már azt sem tudtam ki is vagyok tulajdonképpen. Ehhez képest a nigger pofonjai valóságos felüdülések voltak, pedig Allah látja lelkemet, így életemben nem vertek még össze. Mindenem fáj a fal tövében heverve és szűkölve küszködök minden korty levegőért. Mióta is? Ki tudja? Csak ők. Azok a mocskos állatok.
Koppanások. Lassú, ütemes koppanások. Magas sarkú cipő? Egy nő? Rothadt yenkik. Egy asszonyt küldtek ez alkalommal. Idióták. A fehér nép gyerekszülésre és vacsorafőzésre lett teremtve. Persze így összebilincselve egy nő is össze tud verni, de már az sem számít. Kínlódva felemeltem a tekintetem az új kihallgatóra. Szemrevaló szőkeség volt, aki felettem állt egy vékony mappát lapozgatva, unottan vetette oda felém foghegyről:
- Neve?
Félig alvadt vért köptem a padlóra, torkomból inkább vadállat mordulására, mint emberi hangra emlékeztetően törtek elő a szavak:
- Na ne szórakozzunk egymással - nyögtem. - Pontosan tudja ki vagyok, elvégre a kihallgatásomra érkezett. Gondolom maga a "jó zsaru". Hadd mondjam el mit is akar tenni. Kávét és bagót hozott magával, megmondja a keresztnevét, kettő perc és úgy fogom érezni, mintha gyerekkori pajtások lennénk és persze alig várja, hogy a vállán elsírjam ami kínozza a lelkemet. Spórolja meg magának a fáradtságot és küldje vissza az előző bulldózert - sziszegtem.
Na ekkor rúgott a lengőbordám alá. Elképzelni sem bírjátok, mennyire tud fájni egy ilyen prada - vagy tudom is én micsoda - sarkának boldogabbik vége. Levegő megint búcsúzunk hát - gondoltam a hátamra fordulva. A yenki csaj a gégémre taposott és némi undorodó fintor keretében, lenézően válaszolt.
- Kiábrándító leszek kisfiam. A S.H.I.E.L.D. kötelékébe egyetlen jó zsarut sem vettek fel, te meg közel sem vagy olyan fontos fickó, hogy érdemes legyen megjegyeznem a nevedet. Te csak egy idióta vagy, aki tud valamit, amit nemsokára mi is tudni fogunk. Mert garantálom, hogy megmondod, hol vannak a csökött agyú haverjaid, meg az ellopott robbanóanyag, ezt hidd el nekem. Utána pedig kirakunk egy börtönbe, mondjuk Laoszon a dzsungelbe moszkítót számolgatni, amíg rád nem rothad a műanyaglakat. Neve?
Kifejezetten megalázó volt a szituáció. A fájdalom az hagyján. A Hezbollah egyik legjobbja voltam a kiképzés során, nem is foglalkoztam vele, de maga a helyzet marta a lelkemet és próbáltam volna szabadulni bármi áron. Sóhajtva biccentettem, amennyire tudtam.
- Oké... A nevem... a nevem Landmine...
- Taposóakna? - emelkedett meg a lány szeme. - Na akkor tisztázzuk: mostantól tisztességes válaszokat adsz, különben a fedőneved első fele teljesen reális lesz, mert a szádba lépek és a manduládig nyomom le a sarkamat, világos? Mi a következő célpont?
Nem válaszoltam, a képemre amolyan vigyorféle ült ki, egy idegesebb farkas elszaladt volna tőle ijedtében, de nem szóltam semmit. A szőke hangja korbácsként csattant újra.
- Azt hiszem nem érted. Te meg a Hezbollahos cimboráid felrobbantottak egy katonai kórházat. Több száz halottat szedtetek. Gondolom boldog vagy. Gratulálok. Remélem ha anyád elkapja a tuberkulózist csak ott tudnák ellátni. De a maradék játékszereiteket elfelejthetitek, most már mi foglalkozunk a kérdéssel. Tehát, Landmine, hol vannak a tieid? Utoljára kérdezem szép szerével, utána nagyon nehéz lesz az életed, azt garantálom.
Nagyon igyekeztem, hogy le tudjam köpni a cipőjét, de ebből a helyzetből nem sok esélyem volt rá. Félig beszakadt gégével recsegtem vissza.
- Ti yenkik lepaktáltatok a szörnyekkel. Tudjuk miféle kísérleteket folytattatok abban a szentségtelen hodályban, amit volt pofátok kórháznak nevezni. Ezt nem tűrjük el. Soha! Mert eljő az ítélet napja...
- Aha és azon te úgy kétszáznegyven évet fogsz kapni - szállt le végre a nyakamról, majd unottan leült a kihallgató székbe és különféle szikéket, elektromos sokkolót meg vegyi anyagokat tartalmazó fiolákat kezdett kipakolni egy kis táskából. - Szörnyekkel, mi? Most éppen melyik a sláger szörny? Az UNICEF? Az ENSZ? A NATO? Valamelyik segélyszervezet?
A düh és a megalázottság érzése kezdte kikezdeni az elmémet az éhezéssel és a sötét szoba emlékével összefogva, parttalan gyűlölet öntötte el az agyamat. Felültem és jegesen sziszegtem felé:
- Azokra gondolok, akik olyan hatalmakkal játszadoznak, amiket Allah nem szánt halandók kezébe. Felfuvalkodott démonokra, kik nem átallják isteneknek hazudni magukat. A boszorkánymesterekre, akik többnek hiszik magukat az embernél, kit Allah teremtett.
Ha magamnál lettem volna és a körülmények miatt nem vesztem el félig-meddig az önkontrollt, akkor észrevettem volna a kíváncsi pillantást a szöszi szemében. De még az önbecsülésem romjai között hevertem a különféle fájdalmakkal birkózva, így erre reményem sem volt.
- Utálok megint kiábrándító lenni, de a kórházban még csak egy nyavalyás mutáns sem volt, nemhogy mondjuk asgardi. Sajnos, mert akkor kevesebb lenne talán az áldozat. Szóval akkor ezt eléggé elbaltáztátok, Landmine...
- Tudjuk, hogy ördögi kísérletek helye lett volna a kórház! Ott akarta az ördög egyik követte kikísérletezni embereken a szert, ami szörnyekké tesz minket, valódi embereket. A magadfélék és a kormányod eladott minket a szörnyeknek!
A tiszt úgy ugrott fel, mintha skorpió lett volna a formás, kerek hátsója alatt és döbbenten, elnyílt szájjal meredt rám.
- Xavier professzor látogatása! - szisszent fel. - De hát ő csak előadást jön tartani az evolúciós genetika... ő a célpont... A reptér!
Sarkon perdült és az ajtó felé sietett én pedig kénytelen voltam felmérni a szomorú tényt, hogy egy ilyen asszonyállat nem csak lábtörlőnek használt, ami a bilincseket figyelembe véve még hagyján, de csúnyán meg is etetett. Csalódottságom, megalázott fájdalmam egyetlen mondatban tört ki belőlem.
- Egy az Isten és Mohamed az ő prófétája! - üvöltöttem.
A fiatal nő egy pillanatra visszanézett a válla felett és kegyetlen mosolyt villantott rám.
- Meglehet. Ha az USAba helyeznek, majd megkérdezem Thórt, mikor nevezte ki.
Az ajtó becsapódott és kezdtem azt hinni, tényleg elrozsdál a műanyaglakat, mire újra kinyílik.
Amerikai Egyesült Államok, New York City, napjaink
Lassú, kimért mozgással léptem be a kis kínai étterembe, szemem máris kíváncsian pásztázta a helyet, kerestem a kontaktomat. Régen nem jutott eszembe már az a szeptember végi este, mikor a yenki rüfke kiszedte belőlem a támadási célpontunkat. Megvan már vagy hat órája. Minden tervünknek, sőt a harci sejtünknek is vége volt! A támadás meghiúsult, a többiek vagy börtönbe mentek velem együtt, vagy meghaltak. Persze a szervezet a kisujját sem mozdította értünk. A Harcosaiért! Gyáva férgek. Azóta járom a magam útját és nem hullajtanék könnycseppeket, ha a Hezbollah valamely tagját kéne kilőnöm. Óh nem. Észrevettem a nyurga, vékony olaszt, aki a megbízást kínálta nekem ma este. Lezökkentem vele szemben, a parolára nyújtott kézről nem vettem tudomást.
- Signore - vakkantottam. - Hallgatom.
- Öhmm... Igen... Jó estét Mr..?
- Landmine. Az jó lesz továbbra is - feleltem.
- Tehát Mr Landmine - pislogott még mindig meglepetten a spagettizabáló. - Önnek bizonyos körökben igen jó hírneve van. Úgy mondják a legjobb tanítványa volt a hírhedett Dr Demonak, a világ elismerten legjobb bombatervezőjének...
- Nem - csóváltam a fejemet. - Én voltam az egyetlen tanítványa, legalábbis aki még életben van. Most pedig térjen a tárgyra, tisztában vagyok azzal, ki is vagyok én.
- Értem - visszakozott a digo. - Nézze, tudja kicsoda Salvatore Costello?
- Tudom. A "Kövér Sal". Egyike a New York-i maffiafőnököknek. Az öt nagy család egyikének a feje. Fegyverekben, drogokban és nem nyilvános technológiákban utazik.
Az olasz ajkain mosoly árnyéka játszott a neonlámpa fényében szavaim hatására.
- Helyes. A nevem Angelo. Don Salvatorét képviselem ezen a tárgyaláson és szerettem volna ha megérti, kinek is tartozik elszámolással a feladata sikeréért. A donnak problémái adódtak. Minden jel szerint az egyik emberünk sajnos más kenyerét is elfogadja. Találkozott többször is egy bizonyos nővel. Vele - tolt elém néhány fényképet. - Attól tartunk bizalmas információkat adott át a szervezetről.
A fotográfiákra pillantottam, amelyek egy meglehetősen átlagos kinézetű, barna hajú, középkorú nőt ábrázoltak. A zárt ruházat, a fegyelmezett tartás, a deréktól kissé ellógó kéz, ami megszokta a pisztolytáskát elárulták a katonát. Felpillantottam Angelo szemébe.
- FBI? CIA? Delta Force?
- Rosszabb - morogta. - Minden valószínűség szerint S.H.I.E.L.D.
- Őket kevéssé érdekli a szervezett bűnözés - ráztam meg a fejem, de azonnal módosítottam is az álláspontomat amint jobban belegondoltam. - Azaz... Attól függ milyen nem legális technológiákhoz jutott hozzá a Costello család..?
- Okos - bólintott a maffiózó. - Öröm Önnel tárgyalni. Signore Salvatore szeretné, ha megoldaná megtévedt családtagunk nyugdíjazási kérdését és egyúttal borzasztóan örülne, ha utána tudna nézni, eddig mit szivárogtatott ki Clemente. Az ár pedig...
- 800.000 - vágtam a szavába.
- Ez az összeg...
- Nem alku tárgya. Nem talál ép eszű bérgyilkost ez alatt, aki rá szabadulna egy S.H.I.E.L.D.-esre.
Pár másodperc gondolkodás után Angelo rábólintott az ajánlatra. Még nyugodtan tarthatta kedvezményesnek is a lehetőséget.
- Magának volt már dolga velük, nemde, Mr Landmine?
- Éppen ezért vállalom el a munkát - engedtem meg magamnak is egy halvány mosolyt. - Két évig aszalódtam miattuk egy szomáliai börtönben. Ha meg nem döntik az aktuális rezsimet, akkor már valahol ott porladnék. Szóval vegye elintézettnek. Három hét múlva ugyanitt találkozunk.
Ezzel felálltam és köszönés nélkül távoztam.
Három héttel később
Kényelmesen hátradőltem az ócska Ford vezetőülésében és vártam, hogy Clemente Montemurio végre telezabálja magát és útnak induljon a családi fészekbe. A brutális gengszter sarkában voltam már hetek óta és vártam, hogy azonosítsam minden kapcsolatát. Ráakadtam a tartótisztjére, őt is lenyomoztam. Felicity Kaufmann. Úgy tűnik tényleg az ügynökség embere. Ő utána legalább annyit koslattam. Most már ideje cselekedni. Ez a környék amúgy is az agyamra megy. Érződik rajta a szegénység, a nyomor, a reménytelenség szaga. Hasonlít a baalbeki szeméttelepre, ahol felnőttem. Persze amíg be nem kerültem a Hezbollahba. Utána volt étel. Életcél. Barátok, sőt testvérek. Ott mutatkozott meg az érzékem a kémia, a fizika és persze a robbanóanyagok iránt. Csak emiatt küldtek továbbtanulni egy jó nyugati egyetemre a szervezett pénzén és én bizony Oxfordban is megálltam a helyem. Ezért választott ki Dr Demo. Akkoriban már igazi legenda volt. Kiugrott iráni atomtudós, aki hajlandó volt bármilyen iszlám terroristát elképesztő pokolgépekkel ellátni. Nem sok embert tanított ki életében, aminek a végére a pletykák szerint egy yenki ügynök nyílvesszője tett pontot. Mások szerint meg a Vasember. Az ennél is vadabb elmebajokat már nem is említve. Mostanra hiszek benne, hogy jobb vagyok mint az öreg. Amikor bombát építek az ujjaim ösztönösen megérzik a benne lévő rezgést. Mindegyik másképp áramlik, ez az ő halálos zenéjük. Gyönyörű, mint a hurik éneke. A sikere pedig... kirobbanó. Ha meglátom a tűzgolyó felvillanását, amit én nemzettem, én bábáskodtam a születésénél, én vagyok az apja minden egyes bombának ami Allah vagy az emberiség nevében felrobbant a Közel Keleten éveken át. Látni, hogy a gyermekem felemészti a vasat, betont, izmot és inakat, katonákat vagy éppen gyermekeket, az... mint az orgazmus, vagy annál is több... az anya érezhet így, mikor először adják a karjaiba csecsemőjét. Csoda. Ők mindig engedelmeskednek nekem és nem hagynak cserben, mint az úgy nevezett testvéreim. Mert persze a Hezbollah a kisujját sem mozdította annyi szolgálat után a kiszabadításomért. De Mustafa Rashid Kassad nem az az ember, akit csak úgy le lehet írni. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy nem láthattam Ibrahim sejk arcát, amikor az ajtót kinyitotta. Én állítottam be két másodpercre a késleltetést. Én használtam olyan fene szoros ütőszeget, hogy biztosan meghallja a kattanását. Akartam, hogy tisztában legyen azzal mi történik, legyen ideje felfogni. Csak utána tépte szét cafatokra az én kis babám. Elvégre ő tanította meg a Hezbollah minden harcosát az örök érvényű igazságra: "Minden kiegyenlítetlen adósságról számot kell majd adnunk Allah ítélőszéke előtt." Mostanra magasról teszek ugyan az egész vallásos mizériára a szervezettel együtt, csak magamban hiszek, elvégre nem ők hoztak ki a szomáliai pokolból. De azért nem maradtam adósa a sejknek, aki csak úgy leírt. ENGEM!
Montemurio kirohant és bevágódott a Porschéba. Az indítókulcs elfordult, ráadta a gyújtást. A detonáció még a szomszéd utcában is darabokra tépte az ablakokat, az égre gyönyörű narancsfényű lángok csaptak fel az összeolvadt fémforgácsok felett. Felnyögtem a gyönyörtől, a nadrágom elejét markolásztam ágaskodó férfitagomat csillapítva. Mostantól időre megy a játék. Sietni kell.
15 perc múlva, a S.H.I.E.L.D. kirendeltséggel szembeni metroaluljáróban
Kaufmann ügynök tapasztalt New York-i volt, tudta, hogy semmire sem megy az állandó dugóban, tömegközlekedéssel járt be a munkahelyére. Három hete követtem minden lépését neki is, katonás jellem, pontos a beosztása, így jól tudtam mikor fog érkezni. A jobb kezemre már testszínű harisnyát húztam. Sokkal kevésbé feltűnő, mintha kesztyűben ácsorognék itt a tavasz végén lassan vagy harminc fokban, de az ujjlenyomatokat éppen olyan jól elfedi. Csikorogva érkezett meg a szerelvény. Nyilván még nem értesült a besúgója haláláról, mert nyugodtan sétált, minden sietség nélkül. Most elmegy, vesz egy újságot, meg egy kávét, utóbbit megissza, aztán bemegy a központba. Illetve mindennap ezt csinálja, de a mai kicsit más lesz. Egy pillanatra egy másik S.H.I.E.L.D. tiszt szőke fürtjei lebbentek lelki szemeim elé, de kellő profizmussal uralkodtam az ilyen megingásokon. Hagytam a tömegnek, hadd sodorjon Kaufmann mögé, jobbom ráfeszült az olcsó, eldobható kis olasz pisztoly agyára. Közvetlen közelről sütöttem el, a lövedék átütötte a hátát, a tüdejébe fúródott, majd ott darabjaira szakadt, amelyek a testben továbbpörögve szétroncsolták a légzőszerv puha szöveteit. Felicity Kaufmann, 42 éves, nő, S.H.I.E.L.D. adminisztratív tiszt, két gyermek anyja. Mostanra csak egy hörgő, vért köpködő bőrzsák, ami éppen búcsút vesz a szép napvilágtól a metroaluljáró mocskos padlóján heverve. És garantálom nem ő lesz az egyetlen ezek közül a tetvek közül, akiknek megfizetem annak a szeptemberi estének a tartozását.
A pisztolyt a földre ejtettem és a tömeggel együtt hőköltem hátra, segítségért, mentőkért kiáltoztam és kellően rémült arccal tántorogtam ki az emberek közül, majd a harisnyát egy szemeteskukába dobva elindultam vissza a Fordhoz. Még dolgom van.
Egy óra múlva
Igazából pont erről szólt ez az egész három hetes macska-egér játék, amit Kaufmann-nal játszottam, hogy megtaláljam és azonosítsam ezt az alakot. Nincs olyan ügynök széles-e szép világon, aki nem tart az ingujjában néhány kártyát, amiről még a saját ügynöksége sem tud. Nincs mese, ezzel a szakmával együtt jár a paranoia. Kaufmann profi volt, a profikra pedig bizton lehet számítani, egyedül az amatőröktől mentsen meg az ég. Energikus léptekkel sétáltam a régi bérházhoz, majd kikerestem a kapucsengőn a Simmons nevet és nekifeküdtem a gombnak. Hadaró, fiatalos hang szólt bele:
- Igen?
- Andrew Callahan vagyok Mr Simmons. Kérem engedjen be, fontos ügyben. Egy közös barátunk küldött.
- Közös barát?
- Felicity Kaufmann.
- Jöjjön.
Az ajtó kinyílt, én pedig egy-két percen belül a kilencedik emeleti lakás ajtaja előtt álltam. Gyanakvó hang szólt ki a túloldalról.
- Nekem azt mondta a közös barátunk, hogy sosem fog maga helyett mást küldeni ide hozzám...
Arcizomrándulás nélkül játszottam a szerepemet.
- Váratlan helyzet állt elő Mr Simmons. Kaufmann ügynök halott. Azzal az utasítással küldtek, hogy kísérjem egy biztonságos menedékházba. Kérem, engedjen be uram.
- Mi? Felicity meghalt? - kérdezte levegő után kapkodva a házigazda és kitárult előttem az ajtó. Huszas évei végén járó, kövérkés, kócos és borostás fiatalember fogadott egy elképesztően ízléstelen hawaii ingben, bermudában és kínai strandpapucsban, egy szódásszifonnak is becsületére váló vastagságú szemüveg mögül pislogva rám, miközben a kezét nyújtotta nekem.
- Ralph Simmons, megtisztel uram - mormolta gépiesen. - Hogy... Hogy történt?
- Minden jel szerint egy ismert és regisztrált terrorista, Landmine lőtte agyon, a mai napon, a metroban - soroltam hidegvérrel, miközben bezártam magam mögött az ajtót és követtem a fickót a szobába. Számítógépes játékok és ismert pornószínésznők plakátjai borítottak be minden falat, én meg igyekeztem nem röhögni. - Okunk van feltételezni, hogy Ön is célpont, Mr Simmons, kérem működjön együtt velem.
- Landmine? - morogta a ruhásszekrényében kotorászva valami szalonképesebb szett után. - Miféle hülye név ez? Sose hallottam róla. Mit tudnak róla? És főleg mit akar tőlem?
- Fedőnév leginkább - feleltem készségesen. - Nos, a fickó pszichológiai eset, a dilidokik szerint van egy nagy rakás elfojtott komplexusa, piromániája, meg tudom is én mije nem. Amúgy Közel Keleti veterán. Gyakran adja ki magát S.H.I.E.L.D. ügynöknek Andrew Callahan néven és jelenleg azt akarja, hogy hagyja a ruhákat és nagyon figyeljen rá.
Simmons álla leesett, néhány hosszú másodpercig bambán meredt rám, aztán ösztönösen megindult. Nos ha száznegyven kiló csont, hús meg háj mozgásba lendül, az nem tréfa dolog senkinek, de itt volt az ideje rendezni a hatalmi kérdéseket. Gyomron ütöttem, aztán keresztül löktem az üveg dohányzóasztalon. Nyögve szedegette össze magát visszafojtottan szipogva.
- Maga nem harcos Ralph, én viszont igen. Kérem ne kényszerítsen erre. Beszélgessünk.
- Legyen átkozott - hüppögte felkecmeregve a padlószőnyegről.
- Azon azt hiszem már túl vagyunk egy párszor - mosolyodtam el. Igyekeztem a lehető legmegnyugtatóbb hangot megütni. Ez a férfi nem egy képzett ügynök, mostanra nyilván pánik közeli hangulatban volt. Ha hasznát akarom venni, le kell csillapítanom.
- Mit akar tőlem? - meredt rám.
- Üljön le - intettem a széke felé. Megtette. - Maga számítástechnikai szakember, aki a néhai Kaufmann ügynöknek dolgozott. Mellékállásban. Biztos vagyok benne, van valamilyen védett szerver, ahol az ügynök tárolt arról adatokat, amikről információkat szerzett. Szeretném, ha ehhez hozzáférést biztosítana. Én most beüzemelem a gépét, maga pedig mondja, mit tegyek, ugyanis nem vagyok hacker.
A kövér, verejtékező fiú kétségbeesetten rázta a fejét.
- Én nem tudok semmit Felicity adatairól.
- Ralph - sóhajtottam, - nem kell ennek nehéznek lennie, de ha megint hazudik, eltöröm a hüvelykujját. Aztán egy másikat, majd megint egy másikat. Ugye értjük egymást? Meg fogom tudni amiért jöttem, csak magán múlik, mennyire fog ez Önnek fájni. Tehát?
A klaviatúra-zsonglőr rezignáltan vállat vont és leroskadt a székének mélyére, majd megadóan bólintott.
- Valóban építettem ki neki egy ilyen tárhelyet, de oda csak neki volt hozzáférése, sok időbe fog telni, míg feltöröm és azt hiszem nekem kéne inkább odaülni. Kérem.
Három másodpercig csak néztem a férfit, aztán egy lecsapó kobra sebességével elkaptam a csuklóját és egy mozdulattal kitörtem a bal hüvelykujját. Üvöltött mint a sakál, fájdalmasan dédelgetve sérült ujját. Visszaereszkedtem a rendszergazda dédelgetett kedvence mellé és vártam, hogy úrrá legyen a kínjain, ami néhány perc után meg is történt. Amikor nem remegett többé a válla a visszanyelt könnyektől komolyan felvettem újra a beszélgetés fonalát.
- Ha ez így lenne, akkor te volnál az első a világ első hackere, aki nem hagy saját felhasználásra valamilyen kiskaput. Te tervezted a rendszert, éppen ezért tudnod kell miként lehet rajta átjutni, nemde Ralph? Működjünk együtt. Kérlek.
Lassan, kínosan lassan felemelte a tekintetét és valami eddig nem látott különös kifejezés jelent meg az arcán. Kásásan, de erős hangon felelt.
- Meg fogsz ölni.
- Én... - kezdtem, de most ő nem hagyta.
- Meg fogsz ölni, te rothadt állat. Ne is fárasszuk egymást. Tudom a kiléted, nem hagyhatsz életben. Segítek átjutnod a biztonsági résen, te pedig eltűnsz. Békén hagysz mindenkit, aki hozzám tartozik. Van egy testvérem, él még az édesanyám, nekik pedig semmi közük sem a S.H.I.E.L.D.-hez, sem semmilyen elcseszett terrorista dolgaihoz. Esküdj, te sz@rházi!
Elismerően biccentettem. Nem néztem volna ki ennyi keménységet a fiúból. Nem volt okom nemet mondani.
- Nem célpontok - válaszoltam. - Nem gyilkolok úri passzióból, semmi közöm a tieidhez. Nyugodj meg.
Útmutatásai alapján behívtam az adattár elérését, majd a számítógépzsonglőrre néztem kérdően. Simmons felsóhajtott.
- Felicity kódját nem ismerem én sem, de hagytam magamnak egy elérési jelszót szükség esetére. Írd be: "Weiss ügynök érzéki lábai".
Felszaladt a szemöldököm, farkasvigyorral feleltem a legalábbis érdekes jelszóra.
- Érzéki lábak?! Többet kellett volna kimozdulnod itthonról Ralph... Amúgy ki a fene az a Weiss ügynök?
- Mit tudom én - morogta. - Egyetlen egyszer jártam a S.H.I.E.L.D. kirendeltségen, mikor Felicity felvett a külsős szakemberek közé és beregisztrált a rendszerükbe, akkor láttam ott azt a bombanőt. A nevét is csak Felicitytől tudom, de... Hú, micsoda nő...
Fejcsóválva fordultam a monitorhoz. Tipikus kocka. Virág, kávémeghívás, akármi? Ugyanmár! De még a jelszava is a csaj neve. Édes Istenem. A tekintetem végigfutotta az adatokat, kinyomtattam, majd Ralphoz fordultam. Hideg tekintetem mélyén csillant valami együttérzés féle. A fiú nem volt képzett harcos, ami azt illeti még valami kemény macho sem, de ehhez képest egész jól viselte magát és volt felelősségérzete.
- Nem fogsz érezni semmit Ralph. Megígértem, nincs több fájdalom. A családod pedig tőlem megérheti minden unoka születését. Fordulj meg.
Simmons megfordult, jómagam pedig akkora taglózót vertem az összetört asztal lábával a tarkójára, hogy rongybabaként, ájultan zuhant a padlószőnyegre. A konyhába siettem, széthúztam a gázbekötést, mire ömleni kezdett a szúrós szagú, légnemű matéria. Megbabráltam a villamos vezetéket is, majd sebesen távoztam. Már az utca túloldalán jártam odalent, mikor a kilencedik emeleti lakás ablakain kicsapott a gyönyörű, kékes-vörös lángförgeteg. Megbabonázva bámultam néhány másodpercig. Gyönyörű. Angyalian gyönyörű.
Egy hét múlva
Két kézzel markoltam a kormánykereket Kövér Salre várakozva a kocsiban. Az utóbbi hetekben már szinte részemmé vált a várakozás, már fel sem tűnt a dolog. Nyugodt voltam, félig-meddig egy másik világban pihenve. Ujjaim Lucky Strikeot toltak ajkaim közé, csendesen fújtam a füstöt. Mintha gyermekeim kicsiny, korcs mostohatestvére lenne. Következmény. Égő életek utolsó rebbenése, mit elsodor az élet vihara, hogy emléke se maradjon.
Az olasz kilépett a kapun és elkezdett a limuzin felé gurulni. A járást inkább talán tartsuk meg máskorra, a maffiafőnök nem véletlenül kapta a "Kövér Sal" becenevet. Beszuszakolta pohos hasát a hátsó ülésre, majd előre szólt.
- A Washington Streetre.
Bólintottam és gázt adtam. Lassan gurultunk ki a fő útra, majd előre haladtunk, majd a főúton felgyorsult a Lincoln. Don Salvatore hökkenten szólt előre:
- Te mióta dohányzol a kocsimban Vittorio?
- Meg kell védjem az emberét uram, ő nem merne ilyet, de ha nem haragszik, nekem hosszú volt a várakozás - feleltem nyugodtan. - Üdvözlöm. A nevem Landmine.
Az öreg bűnvezér jól viselte a megrázkódtatást, inkább tűnt dühösnek, mint ijedtnek. Húsos kezei megfeszültek sétapálcája fején, ridegen válaszolta.
- Az arab bérgyilkos. Mit akar tőlem? Már elküldtem Angelot a bérével.
- Tudom - mondtam kijelentő hangsúllyal. - Tudja signore, nem véletlen tény az, hogy a legtöbb titkos szolgálat nem tart külön bérgyilkost. Inkább kifizetik a kérdéses díjat a szervezett bűnözésnek. A maffiának sincs állandó kifejezett gyilkosa, igaz Önöknél valahol mindenki az. De túl sok hírhedett maffiafőnök sorsa mutatta már meg, mennyi hátránnyal jár, ha valaki túl sokat tud az ilyen kényes történésekről. Különösen, ha képbe kerül a S.H.I.E.L.D. is. Maga is tudja, én is tudom. Angelo elhozza a béremet a kínai étterembe. Gondolom három-négy golyót. Majd a tv-ben meghallgathatja mit is talált ott. Nagyjából egy kiló ekrazittal aknáztam alá a helyet. Én vagyok Landmine. Én hajlandó vagyok szembe szállni a kedvéért az ügynökséggel, de rosszul tűröm, ha át akarnak ejteni. Azt a képzeletére bízom, hogy ebben a kocsiban mennyi bumm-bumm koktél pihenget.
A maffiafőnököt leverte a víz, hiába, a legtöbb ember nem képes meglátni a gyermekeim különleges szépségét, erre csak a kiválasztott kevesek képesek, akiknek van füle a halláshoz, ha közösen énekel a tűz és a halál.
- Tehát most meg akarsz ölni. Legyen. Hatvanhét éves vagyok, el vagyok készülve rá régen. A fiaim pedig majd egyenként tépkedik le a körmeidet, aztán a tökeidet, majd kibeleznek. Kezdhetjük.
Erre már nem tudtam visszatartani egy hiénaröhögést. Az öreg láthatólag még nincs képben. Megráztam a fejem elutasítóan.
- Félreért - közöltem. - Most felveszi a telefonját és átutaltatja a kialkudott összeget a számlámra, amit megadtam. Utána felhívja és visszarendeli Angelot, ha siet, még eléri, akkor nem a darabjaival lesz tele a kínai negyed. Még a sofőre is csak ki van ütve, ha ez megnyugtatja, ott szunyál a csomagtartóban. Kloroform. Nincs mellékhatása. Nem akarok háborút magával signore Costello. Magának még szüksége lesz rám, higgye el. Akinek volt pofája ipari adatokat lopni a Stark Industriestől, az előbb-utóbb rá fog szorulni a nyomok eltüntetésére. Higgye el, ehhez én vagyok a megfelelő specialista. A kis afférünk miatt ez legközelebb drágább lesz, de meg fogunk alkudni. Hiszek benne.
- Ha elkapják, ki fog adni... - morogta az olasz, de már tárcsázott.
- Egy embert megtörni csak idő kérdése - ismertem el. - De ha nem holnap, hát holnap után le fog bukni az ipari kéme is. A rendőrök rendszeresen begyűjtik az embereit. Időnként köpnek magáról Don Salvatore, ez a pozíciójából fakadó kockázat, szerintem megtanult már együtt élni vele. Nos? Lesz üzlet?
- Már elutaltam az összeget - biccentett, mire lehúzódtam és kiszálltam az autóból, majd búcsú nélkül, gyalog elindultam a Central Park felé. Costello leengedte az ablakot és utánam szólt:
- Vigyázzon magára, Mr Landmine.
Nem fordultam meg, csupán megálltam egy pillanatra és jól hallhatóan válaszoltam:
- Vagy húsz éve erről szól az életem.
Két sarokkal arrébb jártam, amikor rezgett a zsebemben az ősöreg Alcatel. SMS értesítés a pénzről, amit már el is utalt további Kanári szigeteki meg Észak Koreai bankokba, majd felszámolta saját magát a számla. Helyes. Nehéz lenne lenyomozni a pénz alapján. Az öreg mobilt odahajítottam egy csövesnek, majd energikusan tovább sétáltam. Talán ma megnézhetnék valami filmet is. Mondjuk a Pokoli Tornyot... Holnap meg újra kezdődik a vadászat. Hisz még olyan sok S.H.I.E.L.D. ügynök él, olyan sok épületben, amiket tűzbiztosnak hisznek. Annyira szeretem a kihívásokat!
Képességek:
Titulus - Zsoldos, terrorista (0 pont)
Nyelvismeret - angol (0 pont) - anyanyelve az arab
Ismeret - számítástechnika (0 pont)
Beszivárgó kiképzés - képes feltűnésmentesen behatolni jól őrzött épületekbe is (és azokba bombát rakni...) persze egy bizonyos szintig. Egy átlagos katonai bázisra valószínűleg igen, a S.H.I.E.L.D. főhadiszállására maximum ha nagyon sok segítséget kap technológiailag és felkészülésben, akkor esetlegesen, a Xavier Intézetbe meg tuti bukás (és akkor jön a lábtörlő üzemmód...) (1 pont)
Hivatás - Hezbollah elit harcos - egy kommandós szintjén kezeli a legtöbb ismert lőfegyvert. Harcművészmester krav maga stílusban. Talán nem állja meg olyan jól a helyét mondjuk a vadonban mint egy nyugati kommandós, sőt egy kicsit még az általános erőnlét terén is lemarad, de jól ismeri ellenben az alkalmazott pszichológia fogásait, vagyis remekül tud másoknak hazudni, illetve jó a vallatásban (2 pont)
Hivatás - Bombagyáros - óriási ismeretekkel rendelkezik a robbanóanyagok terén. Bármikor, bármit, bármennyire fel tud robbantani. Ha ideje és felszerelése van toxikus, gyújtó vagy akár atombombát is képes összeszerelni, vagy MacGyver módra rögtönözni valamit villámgyorsan. Ezen a szinten bizony már nem nagyon van lehetőség deaktiválni a bombáit, ha volt ideje rajta dolgozni. (2 pont)
Súlyos hátrány: Niktofóbia - átesett egy S.H.I.E.L.D. vallatáson, ahol teljes sötétben jeges víz csepegtetésével próbálták megtörni mentális ellenállását. Utóhatása maradt egy jól fejlett niktofóbia formájában, vagyis Landmine betegesen irtózik a teljes sötétségtől. Ha minden létező fényforrás elalszik, vagy a karakter elveszti bármilyen okból a látását, akkor azonnal harctéri idegsokkot kap, minden ízében remegve mereven áll, tehetetlenül és minden védekezésre képtelenül, vagy cselekedeteit kontrollálni nem képes módon menekülni próbál a helyszínről. Ilyen állapotban minden határozott parancsra azonnal reagál függetlenül attól, hogy ki adja azt ki és legjobb tudása szerint megpróbálja azt teljesíteni. 5-10 perc alatt képes leküzdeni a rettegését és újra szabadon cselekedhet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2015. Sep. 20.
Tartózkodási hely : A fórumon mindenhol
TémanyitásTárgy: Re: Landmine - The Deathly Terrorist   Szer. Márc. 22, 2017 9:05 am

Kedves Landmine!

Üdvözlünk karaktereddel az oldalon. Kényes témát találtál el és mégis sikerült egy gondosan összerakott és szépen felépített történetet megírnod vele.
A karaktered nem csak precízen, de részletesen is ki lett dolgozva, odafigyeléssel és elismerést érdemlő energiabefektetéssel. Részletgazdag, sok benne az árnyalat és a nüansznyi plusz információ.

Egy ilyen karakter biztos, hogy új színt tud hozni az oldalunkba önmagában is. Úgyhogy jó játékot kívánok vele!

Megjegyzem: Egy pontos harci képzés és egy pontos lőfegyveres képzés volt benne eredetileg, én ajánlottam ezek összevonását egy elit katona hivatásba, amiben így további kompetenciák is vannak ezeken kívül, de továbbra is elit professzionális szinten űzi mindkettő korábbit.

Elfogadva!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://earthbynight.hungarianforum.com
 
Landmine - The Deathly Terrorist
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG :: Earth By Night Klub :: Karakteralkotás :: Készülő karakterek-
Ugrás: