(Halloween) Kikötő

A töklámpások éjjelén, avagy, basically, run (Maya, Steve)

Ricsajgó buliktól volt hangos az egész város. A kastély felől zene, a pub felől zene, mindenfelől utcai örömködés hallatszott, és a kikötő csendes, sötét, hideg vize csak úgy vezette a hangokat. Sokkal több ember volt a városban, mint máskor. És sokkal érdekesebb társaság. Egy biztos: A városka mindent magába foglalt aznap éjjel, ami nem teljesen volt emberi, vagy több volt annál.

Steve pajzsával a hátán állt a kikötőben. Csak pár perce rakta le a quinjet, és még nem tudta, hogy mit merre talál. Későn érkezett a hívás, és meglepő is volt. A S.H.I.E.L.D. az egyik csapattársa révén elkezdett jobb viszonyokat ápolni az X-Mennel. Xavier emberei időről időre kisegítették őket törvényen kívüli, veszélyes mutánsokról szóló tippekkel, olyanokról, akik nem akarták a törvényeket, vagy a mutáns-Inhuman megállapodást betartani. És aznap este ők kértek segítséget.
A Xavier intézet maroknyi tanulója megszökött amolyan tizenéves lázadásként bulizni egyet a városba. Nem tűnt volna veszélyesnek...
Ha nem mutánsokról van szó.
És ha nem leselkedik rájuk veszély.
De Xavier professzor, aki személyesen kérte Steve Rogers kapitányt, aggódva mondta el: A városba még az ő Cerebro berendezése sem lát be, ami... Több, mint aggasztó. És az X-Man tag, bizonyos Tammy Phyllis, akit a nebulókért küldtek, már ebben a zónában volt, így nem érték utol, hogy figyelmeztessék a veszélyről. A Kapitány segítségét kérte, hogy erősítésként menjen utána.

Maya ugyanúgy a furcsa aura miatt érkezett. ,egérezte a szakadást a TARDIS a téridőben, műszerek ugráltak és pittyegtek és zörögtek, még szikrák is pattantak a kontrollpanel felől, míg végül puffanással ért földet - Vagyis, hajót - a szerkezet, füstöt szórva a kontrollpanel felől, ránézésre is többb órás ön-javítást igényelve.
Maya ekkor jött rá, hogy hol van. Egy kisvárosban.
Halloween napján.
És csak úgy bizsergett a tér-idő a városka körül. Kaland szaga érződött a levegőben.
Egy érdekes férfit látott a dokkon állni. Hátán csillagos-sávos pajzs, széles, vállas, magas, szálas alakján kék egyenruha.

És mind a ketten meghallották a csobogást a víz felől, kettejük között. Egy férfi prüszkölve próbált kimászni a stégre a jéghideg, tintafekete hullámok közül.
- Segítség... Segítség! - kiáltotta, mielőtt elkezdett visszacsúszni a jeges, fekete tengervízbe.

Kattog, zörög, zihál, pittyeg... hogy a rosseb bele, épp most kell tönkremennie, mikor piknikre indultam. Rávágok a pultra - nem mintha ezzel valaha is elértem volna bármit is - amin egy pillanatra még fölsorjáznak a fények, aztán a gépezet egy utolsó kerregéssel leáll. Remek, most órákig használhatatlan lesz. Idegesen a hajamba túrok: ma délután már tuti nem leszek ott július huszonötödikén reggel Hawaiin.

Kiszállok a kisbuszból, bevágom magam mögött az ajtót, és csúnyán nézek a tiritarka virágokkal telefestett járgányra, ezzel pontosan annyit érve el, mint a kontrollpanel csapkodásával. Úgy bosszant, hogy átmenetileg lemaradok a buliról, hogy csak percek múlva érzékelem a hideg szelet, ami csupasz lábam szára körül táncol, és bebújik meggypiros, kötött miniruhám réseibe. Sötét is van. És határozottan nem ott vagyok, ahonnan elindultam. De még csak ott sem, ahová érkezni szerettem volna.

Sárga lámpákkal megvilágított kikötőben állok, köröttem konténerek, néhány autó, a dokk falához oda-odadöccennek a sötét hullámok hátán billegő hajótestek. Sehol senki, egy magas férfit kivéve, aki valami furcsa jelmezbe öltözve ácsorog a közelben... és valaki... valaki segítségért kiabál.

Nincs időm azon gondolkodni, ki lehet a kék ruhás, magas idegen, a hátán azzal a csillagos paj... hogy mivel?! pajzzsal?! miafranc?!... mindegy, majd később, valaki veszélyben van. Hogy az illető, aki csak ott ácsorog felelőse vagy csupán szemtanúja a dolognak? Ez is ráér később. Pár lépést futok a kikötő széléig, ahol a dokk fala meredeken zuhan alá több méter mélységbe az óceánig. Futtomban kilépek a cipőmből, áthúzom a fejemen a ruhám, és egy lendülettel fejest ugrok a jéghideg vízbe oda, ahol a segítségkérőt sejtem. Úszkálok vagy két percig, lélegzetvisszatartva a sötétben, mert a férfi elsüllyedt, ebben biztos vagyok, nem látok semmit, csak kalimpálok, hátha beleakad valamibe a kezem, de nincs szerencsém. Mikor aztán a felszínre bukok körülnézni, meglátok egy sziluettet a vízen tőlem vagy tíz méterre. Nem látom pontosan, de felteszem, ő volt a segélykérő, hát gyors karcsapásokkal elindulok felé, közben felkiáltok a dokk tetejére:

- Kérem, uram, segítsen! Valakit ki kellene húzni a vízből!

Nem tudom, ott áll-e még, egy raktár lámpájának  szúrós fénye pont a szemembe világít, de ha a közelben van, hallania kell.

Valamire mégiscsak jó ez a Halloween, mégpedig, hogy az ember nem tűnik ki a tömegből, még egy hatalmas csillagsávos vibrániumpajzzsal a hátán sem.
EGyébként még csak percek óta állok itt egyhelyben, de már legalább háromszor szembejöttem magammal, mármint értitek, nem is tudtam, hogy ilyen népszerű Halloween kosztüm vagyok.
Nagyrészt tinédzserek, vagy kora huszasok, az egyik elhaladó csoport meglát, abban is Amerika Kapitány jelmez, kettő, nevetnek, és integetnek, majd hüvelykujjukat feltartják felém.
- Jössz egy AmcsiKapcsi csopiképre? - kérdezi az egyik lány, én meg csodálkozok, mert sehol nem látok nála kamerát, de odaállok velük egy kis félkörbe, és tulajdonképpen meg se lepődök, mikor előveszi féltenyérnyi mobiltelefonját, és azzal kattint. A modern technika. Még mindig nem barátom.
Aztán elköszönnek, én meg még mindig tanácstalanul állok a sötét vizet nézve.
Legalább tudom, merre van a buli, csak követnem kell a sok embert, ide világítanak a kastély fényei.
CSak nem tudom pontosan, mit is keresünk.
Xavier professzor hangja aggodalmas volt, de hát persze, végtére is a gondjaira bízott diákokról van szó, és hát persze, hogy meglógnak - mondjuk Xavier professzornál nyilván más értelmet nyer a meglógás, úgy értem, ember, olvas a gondolataidban, meg minden, szóval teljesen kizárt, hogy a tudta nélkül ilyen messzire eljöttek volna.
Ez is egyike lehet a számtalan pedagógiai elvének, ahogy magyarázta, hogy hagyja a diákjait szabad döntéseket meghozni, és az összedolgozásuk jobban melengeti a szívét, mint a tény, hogy őt próbálják átverni. Gyerekek, mondja, ez a dolguk. Próbálgatják a korlátaikat.
Hirtelen a messzeségből elhaló segélykiáltást hoz felém a víz, de bármerre nézek, nem látok semmit a sötétben. Letéve a pajzsot, a vízbe ugrok, és úszni kezdek a hang forrása felé, férfi hangja volt, csak ennyit sikerült kivennem.
Ám mire odaérek, konstatálnom kell, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a bajba jutott segítségére siet.
Egy fiatal nő, ahogy a hangját hallgatom, aztán azt is meghallom, hogy valószínűleg nekem kiabál. Hát persze, a fényszórók eléggé vakítanak, honnan is láthatná, hogy itt vagyok mögötte.
- Ne ijedjen meg, de itt vagyok. - figyelmeztetem, majd megragadom a férfit. - Jöjjön, ússzunk kifelé, mert maga nagyon meg fog fázni. - figyelmeztetem, és elkezdek tempózni kifelé, még nekem is hideg a víz.

Az érkező felmentősereg még időben menti ki a férfit a vízből, akinek feje épp csak a sötét hullámok felett van, miközben kapálózik. Először a szőke nő hangját követve fordul.
- Asszonyom, naccsága, jaj asszonyom segítsen!
Ám ahogy a Kapitány odaér, belekapaszkodik, és elkezd vele együtt a vízből kifelé tempózni.
Ahogy Steve Maya közelében kiér a stégre, a férfi rutinosan kapaszkodik a fa tartóoszlopokba. Biztos egy pórul járt halloweenező lehet, a jelmezéből ítélve...

Valamikor fehér, mostanra elsárgult, durva lenvászoning fölé valami barnás posztómellény társul, foltozott, bő gatya, egy tengerész egészen autentikus kinézete, épp csak a mindenhova rátekeredő hínár rontja az állagot, és az átható, rothadt iszapszag, ami minden tagjából árad... A férfi felnéz először megmentőjére, majd a nőre és ékes akcentussal újra megszólal.
- Jaj Mister, há' a rosseb vigye azt a Joe-t, esküszöm émmár aszittem Szűz Máriát látom majd a tenger aljába' no, az a féreg ganaj nem csak csal pókerben, de még a torkomat is megnyiszálja?
És valóban. Az autentikus akcentus és ruházat mellé még sűrű, rászáradt vér is társul a férfi álla alatt a képbe, aminek egy hatalmas részét lemosta a víz, de azért még makacsul kapaszkodik borostás bőréhez.
Körbepillant a két alakon.
- Há' Mister, csinoska fehérnép a neje, ne legyen a nevem Billy Smith, ha nem fizetek egy jó grogot mindkettejüknek amiér' kihúztak a habokból, no, a hétszentségit Joe-nak mán.
Körbepillant újra értetlenül.
- Há mi ez a sok fáklya no, és a hajónk meg hun van, nemlátták tán?

Kicsavarom a hajamból a vizet, és csak hallgatom szerencsétlen pasast, szegénynek eszét vehette egy kissé a jeges óceán, összevissza hablatyol valami pókerpartiról meg a rosszéletű haverjáról. De mikor eligazgatom a ruhát a vizes bőrömön, és jobban is megnézem a figurát, látom, hogy vagy nagyon élethű művér borítja a nyakát és a szakálla egy részét, vagy valóban elvágták a torkát. Jó, láttam már furcsa dolgokat, de azért egy ilyen után normálisan nem szoktak mászkálni az emberek, pláne beszélgetni.

Beszélgetni...

És akkor beugrik a másik furcsaság. Ezt a nyelvhasználatot valamikor háromszáz évvel ezelőtt hallottam legutóbb, mikor kényszerűségból egy hetet töltöttem Nassauban a kalózok között. Mondjuk így utólag belegondolva nem is volt olyan rossz. Ahhoz képest, milyen népek lakták akkoriban Amerika kontinensét, egészen üdítő változatosságot jelentett ennyire szabad és kötetlen társaságban forogni.

De ki lehet ez az ember? És a másik? Bár lehet, farsang van vagy Halloween, ahhoz öltözött be. Kíváncsian, de tanácstalanul toporgok. Be kéne őket invitálni a járgányba, ott kissé elfogadhatóbb a hőmérséklet, egyikük sem kapna tüdőgyulladást, és talán azt is kiderítheném, mibe keveredtem már megint. Thanks, TARDIS, my dear, csak szerettem volna egy napfényes, nyugis hétvégét. Bevetem hát a csontig átfagyott nő szerepét, még a fogamat is sikerül egészen élethűen vacogtatni. Halvány mosolyt villantok a két férfira.

- Igazán jól esne az ital, köszönöm, de ha megengedik, előbb valami száraz ruha után néznék. Itt parkol nem messze a ... khm.. járművem, ha lesznek olyan szívesek, hogy megvárnak, akkor utána szívesen leülnék valahol megbeszélni ezt a furcsa helyzetet.


Újabb mosolyt varázsolok az arcomra, reménykedő tekintettel  és látványos didergéssel kombinálva, és erősen bízom benne, hogy elhiszik. Nem szeretném éppen én még több kérdéssel bővíteni a katyvaszt, ami pedig biztosra vehető, ha kiderül, hogy abszolút nem fázom, vagy hogy miféle szerkezet is az én járművem. Úgyhogy igyekszem annyira hétköznapinak mutatkozni, amennyire csak lehet.

- Esetleg tudnak valami jó helyett itt a közelben? Én nem vagyok helybeli - ez utóbbi mondjuk legalább igaz is.

Értetlenül hallgatom a pasast, akit kiszedtünk a vízből, nem tudom eldönteni, hogy részeg, vagy szimplán őrült, de a tekintetem elkalandozik a véres csíkon a nyakán.
Túlságosan élethű.
Megborzongok.
Nem mondanám, hogy fázok, hiszen, a szérumnak hála, a testhőmérsékletem magasan a normális fölött van.
- A nejem? Én.. - egyből zavarba jövök, ahogy végigmérem a mellettem álló hölgyet, aki erősen vacog és didereg. - Na de nézze, kedves William Smith, hát gyorsan, engedjük, hogy a hölgy átöltözzék, erősen hideg volt az a víz, de ezt maga tudhatja a legjobban... Mit keresett benn egyáltalán? - kérdezem szemöldök összevonva, és lovagiasan nyújtom a karomat a hölgynek, nem tartva időszerűnek felvilágosítani Mr. Smith értesüléseit, hogy a hölgy nem a nejem, vagy bármi ilyesmi.
Nem kell rögtön mindent tudnia.
- Bocsánat, hogy hagytunk itt vacogni. -mosolygok rá a lányra, aki most a tiszteletbeli nejemmé avanzsált. - Gyorsan, kell tiszta, száraz ruha, hideg szél fúj itt, egészen csontig hatoló.
Megborzongok, mintha fáznék, majd az emberünkhöz fordulok. EGyébként is, ő miért nem fagy meg? kizártnak tartom, hogy ennyi alkoholt elfogyasztott volna, hogy ennyire meg se kottyanjon neki a hideg.
- Jöjjön , Smith úr, meg kell beszélnünk, mi történt magával.
Lehet paranoiás vagyok, de nekem gyanús ez a fazon... roppant mód gyanús. Van benne valami furcsán... Nem ide tartozó, mintha abszolút nme is ebbe a világba tartozna. Oké, persze, lehetne csak egy részeg Halloweenozó is, aki az alkoholos bódultság miatt ennyire beleéli magát a szerepébe, de azt hiszem, itt valami másról lehet szó.
- Na jöjjön - taszítom meg kicsit a vállát, mert úgy látszik magától nem akaródzik megmozdulni. - Megfagy a nejem, ezt nyilván maga sem akarhatja, hisz derék fickó maga Smith úr. Aztán keresünk valami jó helyet - mondom a lánynak címezve, majd biccentek, hogy menjen előre, mi jövünk utána.
Közben közelebb húzódok a lányhoz, és a fülébe súgom.
- Elnézést a kellemetlenségekért, Steve Rogers vagyok. Valami nekem nem okés ezzel a fickóval, maga hogy van vele...?

Miközben Steve megpróbált értelmet beszélni belé és a nőhöz fordult, Billy előhúzott egy laposüveget, meghúzta és egyszerűen elkezdett énekelni.
- Háde egyik hétfőn hazamentem, részeg vótam én...
Leült egy pillanatra az egyik bakra a palló szélén, ám miután meghúzta a laposüveget, egyenesen Steve mellkasának nyomta azt és tántorgó léptekkel megindult.
Láthatóan megörült, amikor a pub felől érkező hangokat felismerte. Jó kedv és alkohol. A pub, központi intézménye a városkának, szolidan szivárgó zenével és meleg fénnyel, hívógatóan emelkedett a kikötő után következő tér másik felén. Billy siralmas állapotát megszégyenító sebességgel indult meg a lehetséges alkohol megszerzésének helye irányába, meg-,egbillenve és szolid hullámokat írva le az egyenes vonalhoz képest. Hátrafordult Steve és Maya felé, úgy ötven méterrel később.
- No há' Miszter meg Missus, há' akkó' jönnek-e mán áldomást meginni az életem Szűz Mária meg atyaúristen meg a jóságos Miszter általi megmentése végett mán? No. Billie Smith nem hagyja szárazon, akik megmentik és rumot visszautasítani hét év ragyával vert balszerencse, hukk, há mán no.

Basszus. Most akkor lebukjak, vagy bukjam a sztorit? Azt hiszem, nem kérdés. Tempójából ítélve az öreget úgysem kell sürgetni, hogy mihamarabb a pubhoz érjen, ennyi talán még belefér nekem is a hihetőségbe. Azt is csak egy pillanatig fontolgatom, vajon kéne-e hagyni, hogy emberek közé menjen. Újdonsült férjemre pillantok, vajon ő mit gondol a helyzetről, töprengő arca láttán elfojtok egy mosolyt, közben lovagiasan felkínált karjába fűzöm az enyémet. Neki is gyanús az alak, és valószínűleg egyedül is le tudná rendezni a dolgot, bármit jelentsen is ez, de nem bírok a kíváncsiságommal. Szokás szerint.

- Részemről a szerencse, Maya Smith vagyok, és azt hiszem, igaza van. Valami rossz érzésem van a pasassal kapcsolatban. Mit gondol, kövessük, vagy inkább állítsuk meg? - susogom vissza, bár Billie már jócskán előttünk jár billegő mozgásával, amiről nem tudom megállapítani, vajon csak a tengerhez szokott emberek szárazföldi furcsa egyensúlyának, vagy a rumnak köszönhető. Esetleg valami másnak, aminek nem is nagyon akarok nevet adni, hisz sosem láttam még halálból visszatért földlakót. Azt sem tudom, egyáltalán lehetséges-e ez. Jelen tudásom szerint nem, de az univerzum csodái végtelenek...

- Örvendek a szerencsémnek, Maya - rázom meg a kezét a lánynak, majd magamban hozzáteszem ,hogy kérdés, mennyire lehet szerencsének nevezni azt, ha elvágott torkú részeg kalózokat kell kihúznunk a jeges vízből... Na de sebaj.
Pár percre eltöprengek a lány kérdésén. Mnidkét lehetőségre ott van a pro és kontra, és...
- Hát tudja, alapból az a gondolatom, hogy meg kéne állítanunk, leültetnünk, beszélni vele, neadjisten hívni a mentőket... - nézek bizonytalanul a fickóra, aki jó-jó, részegnek tűnt, de semmi olyan trauma nem látszott rajta, hogy esetleg... most húztuk ki a jeges vízből, ahol kishíján megfulladt, vagy hogy... el akarták vágni a torkát...- Ki tudja mibe keveredett? - vakarom meg a fejem. - most mégis azt mondom, hogy talán jobb gondolat, megfigyelni, hogy hova indul, hogy mit akar csinálni. Szorosan a nyomában maradunk, és megakadályozzuk, amint az első gyanús mozdulatot megpróbálja megtenni. Egyelőre nincsen jobb tervem. - ismerem be, majd észreveszem, hogy elhaladunk egy lakókocsi mellett. Igen. Mintha a lány az előbb lakókocsit emlegetett volna. Biztos ez lesz az.
- Hohó, itt megállunk - szólok Billy után, vagy hogy az ördögbe hívják, a kedves nejemet pedig bezavarom a kocsijába. -legalább egy pokrócot terítsen magára - súgom neki gyorsan - tényleg bitang hideg van. Nyugodjon meg, addig én itt tartom.

- No hát Miszter meg Missus, há jöjjenekmán' hé!
Kiáltja Billy és majomfürgeséggel iramodik meg, most már megállíthatatlanul, a bár felé, mint egy utolsó száz méterének nekiveselkedő, hősies olimpiai fáklyahordozó futó. Majd egészen majdnem átgázol rajta egy autó.
Furcsa jelenség, majdnem szívroham-kategória a terepjáró, ami csikorgó kerekekkel zúg át a pub előtti kis téren, fék nélkül, szinte kilapítva szerencsétlen Billy-t, aki még egy utolsó pillanatos ugrással és halálsikollyal ugrott el a biztos végzet elől.
A kocsiban ki tudja, milyen zene szól, de szinte... Hörgésnek hallatszik, ami történik odament, ám minden további nélkül elszelel a következő utcán.

Billy pedig sikítva tovább fut a bárba, a maga módján színesen kommentálva az élményt, amit átélt.
- A HÉTSZENCSÉGIT AZTAZÖRDÖGFARKÁT CIBÁLÓ ANNYÁT ANNAK AZ ŐRÜLT AKASZTANIVALÓ... JÉZUSKRISZTUSURAMSZENTPATRIK MEG MINDEN SZENTEK MEG SZENCSÉGES AZTAK...VAMINDENSÉG SZŰZMÁRIÁM TE CSODÁLATOS ESDEKLEM JÉZUS FIAD VÉRIRE HOGY SZÁLLJON LE JÓSÁGOS ANYAI KEZED SZŰZ MÁRIA ÉS B...SZARINCSAD TARKÓN ÚGY HOGY FOGGAL VEGYE LE A MÁSIKAT HOGYAHÉTSZÁZÁT JÉZUSOM

Ha Steve és Maya követni akarják, akkor a játék a a pubban folytatódik.