(Halloween) Pub

Raise a glass (Tammy, Océanne)

Halloween megérkezett. Parti, parti, szexi kosztümök, ivás és fejfájás. A helyi pub is szórakozó és italozó helyiektől, turistáktól, egyetemistáktól volt hangos. Megfordult itt mindenféle lélek, ki tudja, mennyiféle helyről.

Mutáns, legalábbis, kettő is.

Tammy külön Xavier professzor utasítására érkezett, mivel korábban megszökött egy kisebb kompánia X-Intézetes tanuló, akiket fülön kellene csípni és hazavinni. A nebulók persze, amikor meglógtak, hogy a maine-i fergeteges partiba induljanak, nem tudták, hogy a járgányok GPS-el követve vannak, és hogy hamarosan X-Men érkezik értük, forszírozva a hazatérést és pizsifellövést. Tammy-nak elmondta Xavier, hogy egy rakás lázadóbb és elevenebb diákról van szó, és "köztük van Lorna Dane, egy igazán tehetséges és eleven diák, aki körül a baj viharként jár," szóval most mindet össze kell majd gyűjtse. De Tammy csak addig jutott, hogy a pub-ban voltak valamikor az este folyamán, és most ott volt, nem tudva, merre keresse őket a városban.

Océane azért érkezett, mert egyik mutáns haverja hívta el. Ez talán önmagában nem lett volna elég... Hacsak nem tudja meg, ki élt a városban ötven évvel az előtt.
A Rodd család.
És állítólag a felmenők körüli furcsaságok történetei ígéretes kutatási témát jelenthetnek a lánynak...

Nem állt szándékában túlzásba vinni a kiöltözést, de… Kénytelen volt kicsit jobban belemerülni a témába. Xavier professzor külön utasítására a lánynak el kellett csípnie a megszökött diákokat és hazavinni, ehhez pedig felhatalmazást kapott arra is, hogy szabadon használja képességeinek azon részét is, amit a mindennapokban titkolt.
Ajkai közül halk sóhaj szűrődött ki és rövid, egyenes tincsein végighúzta a hajkefét. Az aranyló jelmez kellő takarást biztosított és ha valami történne a véletlen folytán, könnyebben is fog tudni mozogni. Fejét mozdította és a pár fekete bakancs az előszobából odaröppent az ágyhoz, a lány pedig belebújt. Magához vette az autójának a kulcsát és halkan csukta be maga mögött az ajtót, miután adott egy leheletnyi csókot az alvó Billie arcára. Megcirógatta a kócos, barna üstököt és bekapcsolta a Cartoon Networköt, az éjjeliszekrényre pedig odakészítette a meleg kakaót, ha talán felébredne a csöppség, amíg ő távol van.
Fejére húzta a kapucnit, ami cipzárral volt rögzítve és pár perccel később a high-tech motor halkan zengett fel az alagsorban, majd kilőtt new york éjszakájának fényébe. Pár gombnyomással ráhangolódott az eltűnt autók koordinátáira, amiknek nyomai egy bárig voltak követhetőek, utána követhetetlenné váltak. Hangos csattanással zárta be maga mögött az ajtót és bekapcsolta a riasztót, majd a bár felé indult, miután elszívott egy cigarettát.
A tömegen vállaival nyomakodta át magát és a bárpulthoz érve felhuppant egy székre és rendelt egy double scotchot sok jéggel. Szórakozottan vette kezébe az italt és azúrkék tekintetét a gépekből eredő füsttől kissé átláthatatlan helyiségen hordozta körbe, ismerős arcot keresve. Lehunyta a szemét, hogy ne láthassák felragyogó tekintetét és a tudatokba észrevétlenül, óvatosan hatolt be, emlékeket keresve, amik felhasználhatók. Arra ügyelt, hogy jelenlétét ne vegye észre senki sem magában, jelenléte megérezhetetlen maradjon. Csalódott sóhajjal emelte szájához a fagyos poharat és kortyolt az italból, amit később letett maga elé a pultra.
Legutóbb akkor járt ilyen helyen, amikor Rosieval fellépett. Cael pedig egy asztalnál ült a baráti társaságával, őt várva. Alsó ajkát lassan beharapta, mialatt felidézte magában az estét. Az az éjjel kornyi történést hozott magával és a legélesebben az rajzolódott ki előtte, amikor Cael a kocsi felé fordította a hátát, nekidöntötte és megcsókolta. Arcára halovány pír ült ki, fejét megrázva terelte vissza gondolatait a helyes útra.
- Oh. Elnézést.- Húzódott arrébb, hogy teret adjon. A pulthoz nyomakodó hosszú, vöröses hajú nő vonásaiban volt valami… fájdalmasan ismerős. Az arc vonása, az orr íve, a száj tartása… Tammyben egyetlen személyt idézett fel. Pontosan azt, aki egész életét meghatározta és minden pillanatában jelen volt. - Kérnék még egyet. - Szólt oda a pultosnak és megemelte az üres poharat.

Mindig is kíváncsi voltam a családom másik részére, ami a biológiai apám része. Most, hogy erre lehetőség nyílik, megragadom és igyekszem mindent megtudni, ami lehetséges. Kár, hogy Halloween alkalmával kerül erre lehetőség. Mindig is utáltam ezt a jelmezes bohóckodást, olyan giccses és nem mellesleg az ember nem tudhatja, hogy kit rejt a maszk vagy a ruha maga alatt. De mivel jelenleg máshogy képtelenség egyes bárokba bejutni magamra öltök egy fekete, testhez simuló estéji ruhát, felteszek egy sötétebb sminket és a maszkot, voala, kész is van Demóna a gonosz boszorka. Nem fordítok több figyelmet a kinézetemre, hanem elindulok, hogy ne vesztegessem az időmet. Cael nem tud róla, hogy magánakciózásba kezdek, valamiért azaz érzésem, hogy nem különösebben örülne neki. Mióta volt egy leheletnyi időnk arra, hogy kicsit megismerkedjünk, úgy kezel, mint egy páncélszekrénybe bezárható tárgyat, márpedig nem vagyok az, de nem ám.
Belibbenek a bárba és az első, ami megcsap a dohány össze nem téveszthető illata és a testek által kibocsátott hő. Elmosolyodom és egyik pillantást sem viszonzom, ami rám irányul. Nem azért jöttem, hogy szórakozzak.
A bárpulthoz igyekszem és ahogy teret kapok el is foglalok egy széket.
-Egy vodka narancsot kérek. – Szólok a pultosnak és közben felmérem a terepet. A Nő, aki mellettem ül és az imént engedte, hogy helyet foglaljak, úgy néz rám, mintha ismerne, és ettől kissé megborzongom. New York nem a kedvenc helyem, távolról sem, túl sok itt az ármány és ördögi dolog, sose lehet tudni, hogy akibe belebotlasz nem maga e az ördög. De továbbra is úgy gondolom, hogy jobb, hogy nem szóltam Cael-nek, ez az Én dolgom, csak az enyém.
Akarva-akaratlan hallom, ahogy összesúgnak az emberek maguk között. Vannak megjegyzések szexről, piáról, buliról, megtervezett lopásról és akad itt több egyéb obszcén megjegyzés is, szinte kimerítik az undorító fogalmát.
Bár nem akarom hallani nem tudom kizárni a környezetem, ez az egyik legnagyobb hátránya a képességemnek.
-Vigyázzon, magától jobbra az a néger fickó, aki úgy néz ki, mint, aki most szabadult a sittről, azt tervezi, hogy, amint lehetősége nyílik rá, elkapja magát, a többit, had ne kelljen kimondanom még mit akar. – Sandítok a mellettem ülő nőre. Lehet bolondnak néz majd hisz honnan tudhatnám mit akar az a fickó. De tudom, ami most jelenleg előny, hisz tudtam figyelmeztetni egy leendő áldozatot.

Képtelen volt elvonatkoztatni a gondolattól, hogy a nő ismerős volt számára. Vagyis… emlékeztette őt valakire, akivel együtt nőt fel. Torkát köszörülve vette maga elé a megtelt poharat és jobbjának mutatóujjával körözött a fagyos pohár szélén. Azúrkék szemei elmélyült pillantást vetettel az aranyló folyadékra, mintha meg akarná látni a molekulák közötti kötéseket.
A mellette ülő nő fojtott hangon szólt neki és Tammy ajkai valami egészen… szórakozott mosolyra húzódtak. Fejét a kérdéses férfi felé fordította, majd visszanézett a vörös hajú nőre. Lerázhatatlan volt az érzése, hogy lekéste a diákokat és halovány elképzelése sem volt arról, hogy mégis merre lehetnek a gyerekek. Szaggatott sóhajt hallatott és poharát felemelte, hogy koccintson a mellette ülő nővel.
- Igazán kedves, hogy figyelmeztetett.- Tammy szelíden mosolygott és kihúzta magát a széken. Az alkohol hatását abszolút nem érezte… A képessége révén a teste veszélyesen gyorsan regenerálódott, ami lehetetlenné tette számára a részegség állapotának elérését. A scotch-ot és társait már csupán az íz kedvéért fogyasztotta és most… nem bánta volna, ha az etil-alkohol nyugtató és oldó hatása rátelepedett volna vállaira.
- Kíváncsian várom a próbálkozását. Nála sokkal… komolyabb ellenfeleim is akadtak már.- Időm azonban az efféle játékokra nagyon nincs. Belekortyolt a pohár tartalmába és letette maga elé a poharat, ujjaival türelmetlenül dobolva az asztalon és azon tűnődött, hogy mégis merről próbálja megközelíteni a problémát.
- Tammy, a következőt is én állom. - A csaposnak egy pillanatnyi ideje volt, hogy a rövid, szőke hajú lány felé forduljon, mire az halványan elmosolyodott. Ujjaival haját jobb füle mögé igazította és körbepillantott a termen. Lehunyta szemeit és egy egészen rövid pillanatig arra gondolt, hogy beül az autóba és minden létező helyet felkeres, miközben az összes elé kerülő elméjének ajtaját feltépi és kíméletlenül keresni fogja az emlékeket, amikor…
Egy nagy, durva bőrű és erős tenyér telepedett a vállára. Fejének finom mozdításával konstatálta, hogy a lány által előbbiekben említett férfi elszánta magát a cselekvésre. Válla erőteljes mozdításával próbált szabadulni a kéretlen matatótól, sikertelenül.
- Gyere daba, szórakoztass egy kicsit.- A férfi lerántotta Tammyt a székről, aminek kétféle következménye lett. A lány a hirtelen mozdulattól beejtette a pult mögé a félig teli poharát és jobbjával elkapta az őt szorító kart, visszafordította teli erejéből és fülét a helyiségben uralkodó zaj ellenére is megütötte a csont roppanása, amint megadja magát a mozdulatnak.
Egy évvel ezelőtt bepánikolt volna.
Az eltelt hónapok alatt azonban volt alkalma önvédelmet tanulni, az X-Intézet bázisa alatti termek egyikében naponta edzett addig Willel, amíg izmai már nem akartak szétszakadni a fájdalomtól. Cael pedig hébe-hóba, ha volt szabadidejük egészen hasznos trükköket tanított neki. A felé hasító ököl elől nem tudott kitérni és a a levegő sípolva hagyta el tüdejét. Nekiesett a pultnak, majd tekintetében egészen rövid ideig fellángolt a gleccserek fényét igéző tűz.
- You little…- Lenyalta a felhasadt szájából kibuggyanó vért és elnézést kért a vörös hajú nőtől a kellemetlenségért.

Miután megkaptam az italomat lustán belekortyoltam és élveztem ahogy végig perzseli a torkom majd jóleső melegséget teremt a gyomromban. Nem gyakran iszom, de olykor muszáj kicsit, felrázza az embert.
A családom története miatt jöttem ide, de egyelőre válaszok híján ragadtam és már nem találom olyan jó ötletnek azt sem, hogy ide keveredtem. Talán kissé megrögzötté váltam a Rodd familia felkutatásában, de tudni szeretnék mindent a családom ezen ágazatáról még, ha a bátyámnak vagy éppen a szüleimnek nem is tetszik az e fajta magánakciózás. Sose hagyatkoztam segítségre ami egyesek szerint vakmerő és meggondolatlan, szerintem pedig szimplán boldogulok magam is és semmi kedvem apuci kislányának lenni az idők végezetéig.
-Nem tesz semmit. - Viszonoztam a nő szelíd mosolyát. A képességem olykor valóban jó szolgálatot tesz és ha csak ránézek arra a férfira a gyomrom is felfordul tőle, hallani azt, mit tervez a nővel, felér egy kisebb csapással, a legkevesebb, hogy figyelmeztetem hátha ezzel segíthetek neki és megelőzhetem a bajt.
-Nos ebben akkor hasonlítunk, nekem is akadtak már komolyabb ellenfeleim is, de jobb nem alábecsülni a fickót, aki nem erős az ravasz. - Megtanultam már, hogy a hiányosságokat mindig ki lehet pótolni, a gyáva is tűnhet bátornak és a gyenge is erősnek, attól függ milyen eszközökhöz fordul.
Újabb vodka narancsot rendeltem, mert az unalom olykor dolgokra késztet, mint jelenleg arra, hogy italozzak még egy kicsit és közben szemmel tarthassam a fickót.
-A tulok megindult. - Sóhajtottam és kissé arrébb húzódtam mikor a nagydarab fickó beállt közém és a nő közé, szinte taszított egyet a székemen, hogy elférjen. Több eszem is van annál, mint szóvá tegyem neki a viselkedését, a baj sosem jár egyedül és ha lehet jobb elkerülni.
Kellemes meglepetést okozott mikor a szemem előtt kibontakozott küzdelem nem volt egyenlőtlen és új ismerősöm felülkerekedett.
Intettem a pultosnak, hogy azonnal hívja a biztonsági személyzetet, szerencsétlen csak bámult egy percig mire észbe kapott, hogy lépnie kellene.
-Ugyan, megesik az ilyen, nekem elhiheti. Esetleg szüksége lenne segítségre? Momentán tudnék valakit. - Elmosolyodtam, de előre tudtam a választ, egyedül is boldogul a férfival.
A biztonságiak feltűnése a bár ajtajában csendre intette a jó népet, akik eddig felbuzdulva kántálták akinek szurkoltak.

Tammy arca lüktetett a fájdalomtól és biztos volt benne, hogy a második ütés révén megrepedt az állkapcsa. Azúrkék szemeivel csillagokat látott, de mély levegőt vett és előrébb lépett, hogy a következő ütést hárítsa egy bárszék segítségével. Minden porcikája iszonyodott a kialakult szituációtól, de mélyen… Nagyon mélyen valami édes dorombolásba kezdett és ösztönözte a lányt, hogy csupán nyissa ki a tenyerét, amibe beleröppenne egy darab törött üveg és azzal mennyire egyszerű lenne véget vetni az egésznek.
Tágra nyílt pupillákkal lépett hátra és megremegő térdekkel engedte át a terepet a biztonságiaknak, majd a pulthoz fordulva elkapta a jéggel teli whiskyt, a poharat szájához emelte és az utolsó kortyig itta ki a folyadékot. Az ilyen atrocitásokra az óta különösen érzékeny volt és erőszakosabban reagálta le őket a szükségesnél, mióta a HYDRA bázison az a nővérruhás szörnyeteg belopózott hozzá és… Tammy pohara csattanva érte a pult felszínét. Összébb húzta magát, megrogyasztott vállai kissé gyámoltalan külsőt kölcsönöztek neki.
- Nem igazán volt időm reagálni az előbbi szavaira… De köszönöm, végül sikerült megoldanom.- Ujjaival végigsimított nyakán és apró mozdulatokkal masszírozta meg a csigolyákat. A körkörös, erőteljes cirógatás pedig enyhítette tompán lüktető fájdalmát. Tapogatózó mozdulattal simított végig arcélén és az állához közeli ponton erőteljesebben nyomta meg a csontot, ami visszapattant a helyére… és érezte, ahogyan a szövetek elkezdenek újra egymásba kapaszkodni, apró nyalábok húzzák egymáshoz közelebb a széthasadt csontokat. Eközben az égkék szemek követték a teremben szálldogálva rohangáló foltokat és halkan megköszörülte a torkát.
- Egyébként… Nem látott errefelé véletlenül egy csoport tizenévest, feltűnően nagy hanggal és arccal, akik nemrégen távoztak? Őket keresem.- Visszafojtott hangon kérdezett, reménykedve, hogy a válaszban fog találni némi támpontot.
- Minden okés, Tammy? - A borostás pultos a rövid, szőke hajú lány elé állt és aggódón fürkészte. Élénken élt a férfi emlékezetében az Auld Inn-es eset, amikor a lányképességeit elszabadítva kelt a bent tartózkodók védelmére. Tammy ujjai ütemesen doboltak a faborításon és aprót bólintott.
- Rosszabbat is túléltem már, azt hiszem az egyiknél pont ott voltál. - A csapos elvigyorodott és rápillantott a hosszú, vörös hajú nőre, annak poharára és kettőjük elé tolta a következő kört.
Tammy nem számolta a poharakat. Igazából nem számított… Az alkoholt a szervezete elég gyorsan lebontotta ahhoz, hogy ne legyen képes elérni a részegség állapotát. Sajátját a nő felé emelte és rápillantott az órára. Ez az utolsó, ezután már el fog indulni… Még maga sem tudja, merre.
- Elnézést, még nem mutatkoztam be. Tamara Phyllis, jelenleg… Tanárként dolgozom a Xavier Intézetben.- Volt egy olyan érzése, hogy a nő számára nem fog meglepetésként szolgálni a foglalkozása.

Bár nem mutatom nem érint kellemesen a kialakult helyzet azonban nincs semmiféle gyógyító képességem ha a fickó ökle elé lépek azzal annyit érek el csupán, hogy felhasad a képem amitől Cael nem volna elragadtatva sem a drága szüleim. Ettől természetesen benne van a vágy, hogy mutassak valamit az erőmből, ám a helyzet és a hely sem épp megfelelő ahhoz, hogy bármi történjen, sok a bámészkodó és nem mellesleg a civilek is megsérülnének, átkozott hangtávolság ugyebár.
Szerencsére a két gorilla felnyalábolta a fickót, aki egy ideig vesződött ugyan azzal, hogy kiszabaduljon majd feladta, Még hallani lehetett ,ahogy kidobják és az a nagy test földet ér.
Csak biccentettem a nő felé. Megoldotta ez szent igaz, biztos vagyok benne, hogy nem egyszerűen csak jól helyt állt hanem valóban voltak már hasonló esetei. Még mindig megborzongok akárhányszor eszembe jut a helikopterek hangja, az üldözés lármája, ahogy golyó követ golyót és ott liheg a halál a tarkómba. Akkor szerencsém volt, nagyon nagy szerencsém, egy kiképzetlen fiatal mutáns voltam, egy tizenéves lány, aki olyanba keveredett, amihez semmi köze nem volt. Bár nem telt el hosszú idő azóta, már nem vagyok az intézet diákja, és egy percig sem bánom, hogy saját lábakra álltam.
-Nem, mióta itt vagyok még nem fordult meg itt egy hangoskodó tini csoport sem. – Ami igaz is, a nagy darab fickókon és alul öltözött nőkön kívül nem sok mindenki más tartózkodik a bárban. Halloween van, az emberek mulatni akarnak és csak a kétesebb fajta ragad le egy ilyen helyen.
Ha lett volna a számban ital bizonyosan félre nyeltem volna.
-Hogy mondta? – Először is maga a neve volt nagyon ismerős, és mennyire lehet kicsi a világ, hogy pont kifogjak egy intézetes tanárt? nagyon kicsi.
-Elnézést. Az Én nevem Océane Rodd, volt Xavier Intézetes diák. – Nyújtottam neki kezet és éreztem ez az éjszaka igazán furán,d e izgalmasan kezd alakulni, oh, ha Cael ezt látná.

Miközben Océane és Tammy beszélgetnek a pultnál és a fennforgás is elül, épp csak az ablakokon ki lehet látni a tömegtől és hallani a hangzavartól. A lampionok himbálóznak, ahogy neki-nekiütődik valaki fejek felé emelt pohara és a pultnál hatalmas a tülekedés, így közelebb is nyomja a két nőt egymáshoz a tömeg. Szinte épp csak hallják egymás szavát, és Tammy alig érti Océane utolsó mondatát. Ekkor az ablakon túl észreveheti a közelgő három alakot, ha kinéz.

A kikötőre néz egyenesen a pub frontális ablakainak sora, és kinyitja valaki a bejárati ajtót, így kibontakozik a csendes hullámokon himbálózó hajók felől közeledő három alak. Az egyik valami részegesen dülöngélő matrózforma fazon, ránézésre a kosztümös ünneplők egyike. A második egy nő, aki mögötte halad, és közvetlenül mellette egy magas, szőke férfi, csillagos-kék egyenruhában, kerek pajzzsal a hátán.

A pultnál alig lehet érteni továbbra is a beszédet, de egyvalami feltűnik. Közvetlenül Tammy és Océane mellett, egy barna bőrkabátos nő kiabál, hogy a pultos értse a szavait.
- Nem, nem érti? Nem találok egyetlen nyamvadt telefonfülkét sem, pedig volt itt egy a pub előtt! A telefonjukat akarom ahsználni, nem tudom, ötven cent elég rá? Nagyon sürgős lenne!
- Lady, használja már a mobilját az ilyenekre!
- Mi... Mit mond? Mondja már hangosabban!
Barnabőrű, afro-amerikai, retro frizurás nő, aki ott áll mellettük. Fehér garbójára húzta retró, barna bőrkabátját, és valószínűleg valami kosztüm lehet, mert egy látványos vérfolt van rászáradva a lapockái között a kabátra, aminek közepén egészen élethű, golyó ütötte nyom van vágva a ruhákba...

Kissé csalódottan sóhajtott föl és fejét egy rövid másodperc erejéig leszegte, mielőtt belekortyolt volna az italba és fojtatta.
- Akkor azt hiszem, nincs mit tennem.- Még egyszer körbepillantott és letette a poharat maga elé, majd meglepődve préselődött közelebb a másik nőhöz, a kialakult tolakodásnak köszönhetően. Azonban, még így is megütötte a fülét a nő neve. Kissé elsápadva pillantott az arcára és megköszörülte a torkát.
- Oh. Nem… Ismer véletlenül egy bizonyos Dr. Cael Rodd-ot?- Hangja feltűnően fakó volt és elgondolkodóan nézte a szép szemeket. Nem igazán lenne meglepő, végül is a vonásaikban volt valami kísérteties hasonlatosság.
Persze, lehet véletlen egybeesés is, hiszen Cael Roddon kívül is van élet, csupán nem Tammy számára. Az ő világának közepe a férfi volt, egészen öt éves kora óta, amikor a nála valamivel idősebb fiú a legjobb barátja lett. Az évek múlásával pedig egyre inkább a lelke részévé vált a fiú jelenléte, nem is tudja tökéletesen körülírni, mennyire fontossá vált a számára. Alsó ajkába harapva vezette tovább pillantását a közelben kiabáló nő felé és felvonta szemöldökét.
A sérülés valószerűtlenül élethűnek tűnt számára- némán figyelte a nőt, megpróbálva kiolvasni gesztusaiból az igazságot. Tammy számára úgy tűnt, hogy a nő pánikol… Ösztönösen mozdult és apró léptekkel, lassan, óvatosan mellé lépett.
- Talán azért kéri a hölgy a telefont, mert nincs nála mobiltelefon… Elképzelhető, hogy segítségre van szüksége, akkor miért kellene megtagadni azt tőle?- Gyengéd en mosolyogva elővette a saját készülékét és a billentyűzárat feloldva a nő felé nyújtotta. A készülék lenyomozhatatlan szerencsére, erre figyeltek a laborban. - Jól van? Segíthetek esetleg valamiben?- Nagy, őszinte, kék szemei érdeklődve vizslatták a nő arcának négyzetcentimétereit és csak akkor néztek el róla, amikor látóterébe bekúszott egy magas, szőke férfi képe, akinek hátán egy pajzs volt.

Nem ez volt a nevem, ezelőtt természetesen, apám neve Nado, igazi francia férfi és mikor megtudta, hogy szeretném felvenni a vér szerinti apám családnevét, nos, finoman fogalmazva is a guta ütötte meg szerencsétlent. El kellett neki magyaráznom, hogy ez csupán jogi lépések miatt szükséges, ha többet akarok meg tudni a családomról egyszerűbb kutakodni a nevük alatt. Bár hiába érveltem szerintem jogosan és érthetően Ő hallani sem akart a dologról, a beleegyezése nélkül is megtettem, jelenleg van köztünk némi feszültség, de meg fogja érteni ez egy kényszerű lépés volt, meg kellett tennem. Ettől még Ő marad az apám, Ő nevelt, senki másnak nem tartozom nagyobb tisztelettel, mint iránta.
-Dr. Cael Rodd-ot? Ennyire kicsi lenne a világ? Ő a bátyám. – Gondoltam ennyi információt ugyan csak elhinthetek egy vadidegen számára is anélkül, hogy megütném a bokám vagy éppen Cael akarna megfojtani. Úgy tűnik nagyobb az ismeretségi köre, mint az gondoltam volna. Szinte nincs város, ahol ne hallottam volna már vissza a nevét.
Megfordultam, ahogy a kiabáló nő felhívta szinte az egész pub figyelmét magára. A pultostól nem voltam éppen elragadtatva, bárki kerüljön szorult helyzetbe olyan megrögzötten kapaszkodnak a szabályaikhoz vagy az elveikhez, hogy szinte az már sértő. Csupán egy telefonálást kért, nem a világot mégsem akartak segíteni neki.
Tammy a nő segítségére sietett, de ha nem tette volna meg, megteszem Én. Igaz nem okos dolog a személyes tárgyad átszolgáltatni másnak hiszen olyan dolgok lapulhatnak benne, amik csak rád tartoznak és senki másra, de még így is odaadtam volna jóhiszeműen.
A nő jelmezét figyeltem, már-már olyan igazinak tűnt, hogy egy pillanatra elbizonytalanított, de hogy erről jobban meggyőződhessek, már nem volt idő, megjelent egy szőke férfi, a kisugárzása valamiért nem tetszett nekem, azt az érzést keltette bennem, hogy jobb ha távol tartom magam tőle.

A nő megfordul a bárban, hálásan nézve a segítséget nyújtó Tammy felé.
- Milyen telefon? Jaj, hallja, nem értem ebben az istenverte isten háta mögötti kisvárosban mi ütött mindenkibe, de... Egyetlen telefonfülkét se találok itt sehol, posta ilyenkor zárva sürgönyözni és istenem, két óra és lapzárta....
Felhúzza arna bőrkabátját a karján és rápillant az órájára, majd tehetetlenül fújva ki a levegőt néz felfelé a plafonra.
Oldalra fordul Tammy felé.
- Hhh. Ebből vezércikk lenne holnap reggelre, de higgye el, nem ez a fontos, hanem, hogy valaki most is veszélyben van. Mert eltelt huszonhét... Istenem, és nem tudok telefonálni. Ebben a városban egyetlen normális telefonfülke sincs? Hát hányat írunk, mintha nem a huszadik században lennénk!!
Most már látszik, hogy a színes bőrű, csinos, nagyvárosi riporternő rendesen frusztrált.

Ekkor kint kiabálás harsan és közeledik és ahogy feltárul az ajtó...
Egy szedett-vedett, víztől csöpögő, véres nyakú matróz esik be rajta, ékes ír kiejtéssel üvöltve, miközben zúgó motorral száguld el odaint egy terepjáró a kastély irányába.
- A HÉTSZENCSÉGIT AZTAZÖRDÖGFARKÁT CIBÁLÓ ANNYÁT ANNAK AZ ŐRÜLT AKASZTANIVALÓ... JÉZUSKRISZTUSURAMSZENTPATRIK MEG MINDEN SZENTEK MEG SZENCSÉGES AZTAK...VAMINDENSÉG SZŰZMÁRIÁM TE CSODÁLATOS ESDEKLEM JÉZUS FIAD VÉRIRE HOGY SZÁLLJON LE JÓSÁGOS ANYAI KEZED SZŰZ MÁRIA ÉS B...SZARINCSAD TARKÓN ÚGY HOGY FOGGAL VEGYE LE A MÁSIKAT HOGYAHÉTSZÁZÁT JÉZUSOM - üvölti torka szakadtából az illető, majd ahogy mindenki felé néz, még liheg egy sort, és meghajol.
A kocsma közönségében sokan felnevetnek, mások forgatják a szemüket, ám mindenki visszafordul társaságához és italához. A férfi pedig nekiáll átverekedni magát a tömegen, és egyenesen Tammy és Océane másik oldalán köt ki a pultnál.
- Hé mán koma no, figyejjémán... Háde mitörtént itt, no... Mi történt ezzel a lebujjal, ez még legutóbb olyan egy lájbitépő volt mán mi ez az úrias csicsázás, na de aszongyad meg kérlek gined meg jó söröd van-e.
Hadarja el és miközben a pultos még pislog, oldalra fordítja a szemét, Océane-ra néz és egy kacsintást követően játékosan lendíti a kezét, és egy legényeset paskol a lány fenekére.

A helyszínen van továbbiakban Tammy és Océane, és ha követik Billy-t, Maya és Cap.

Steve ugyan lovagias lenne, de a részeg őrült, aki Billynek nevezte magát, már iramodik is a kocsma felé, ahol utánpótlást sejt, de olyan sebességgel, amit akkor sem néznék ki belőle, ha nem épp most húztuk volna ki a jeges óceánból. Persze, hogy majdnem elcsapja egy kocsi, mert eszében sincs körülnézni vagy lassítani, aztán még neki áll feljebb, mikor a terepjáró - szintén a fékezés legcsekélyebb jele nélkül - elhajt egy sötét mellékutcán.

Ennyit a száraz ruháról, sóhajtok magamban, vetek egy pillantást nem ok nélkül megdöbbent férjemre, és megfogadva tanácsát, a tengerész után sprintelek. Cipőm még mindig a kezemben fityeg, nem is baj, magas sarokban esélytelen lennék még a pub előtt elkapni ezt az ámokfutót. Aki sajnos túl hamar magához tér az autó okozta sokkból, és célba veszi az ajtót. Egy szívdobbanásnyi időre felmerül bennem a kép, amit odabent nyújtani fogunk: egy ázott figura kétségbeesetten ordibálva, sérülten, aki menekül az őt üldöző félbolond párocska elől, akik minden bizonnyal valami jelmezes buliból léptek le, nyilván teljesen betépve, aztán belekötöttek egy szegény csövesbe. Remek. A következő pillanatban az is eszembe jut, hogy Steve esetleg nem is követ, mert neki is fölrémlett a látszat milyensége. Ez esetben még idiótábbnak fogok kinézni.

De a pubban legalább meleg van. Az ajtóban megállok, fölmérem a helyiséget, aztán belépek, hogy megkeressem Billyt, aki persze már eltűnt a tömegben. Azért van egy sanda gyanúm, hogy merre találom, és minden méltóságomat összeszedve nekiállok utat könyökölni magamnak arra, amerre a pultot sejtem.

Tammy ajkai leheletfinoman szétnyíltak a fiatal nő válaszát hallva. Akaratlanul bár, de végigmérte z előtte álló nőt és nyelt egyet- így már értette, miért emlékeztette annyira valakire. Mellkasa enyhén összeszorult, amikor arra gondolt, a férfi valamiért még sosem említette, hogy van egy húga. Egy igazi húga.
Hosszasan fújta ki a levegőt, megigazította kusza tincseit. Annak ellenére, hogy újra belecsöppentek egymás életébe és a kettőjük között feszülő kapcsolat megfoghatatlan módon változni kezdett, legbelül örült volna, ha Cael beavatja. Talán mégsem érzi úgy, hogy helye lenne az életében? Megköszörülte a torkát és rámosolygott a fiatal nőre.
- Tammy Phyllis, örvendek. - Nyújtotta a kezét egy kézfogás erejéig. - Cael és én… Nos, mi együtt nőttünk fel.- Örült, hogy elterelődik a figyelem a témáról és talán túlzott sietséggel fordult a nő felé. Első pillantásra látszott rajta, hogy teljesen össze van zavarodva és korábban elhangzott szavai révén Tammy összevonta szemöldökeit.
- Sürgönyözni?- Ez volt az, ami leginkább megragadta a figyelmét. Közelebb lépett a hangosan beszélő hölgyhöz és arcára függesztette égszínkék szemeit. - Tudja, milyen évet írunk?- Hangja visszafogott és nyugodt volt, nem akarta még jobban felzaklatni az ismeretlent. fcolor=darkblue]- 2016 van, kedvesem. Mondja, ki van veszélyben? Biztosan… Jól érzi magát? Hogy hívják? Azt hiszem, tudnék segíteni önnek.[/color]- A pultostól átvett két italt és az egyiket az időzavarba keveredett asszony kezébe adta, a másikba pedig belekortyolt. Közben, a háttérben a harmadik pohár Océanehoz került, de ezt Tammy nem látta.
- Ég és pokol…- Pillantott elhűlve a véres nyakú, fölöttébb modortalan férfire, aki egyenesen mellé verekedte magát és olyan stílusban beszélt, hogy a szőke lánynak majdhogynem erőfeszítésébe került értelmeznie a hallottakat… Állkapcsán pedig megugrott egy rágóizom és jobb szemöldökét magasra vonta fel, látva ahogyan a férfi Cael húgának a fenekére csap.
- Jobb lenne, ha tanulna egy kis jó modort. Ez nem egy piros lámpás negyed… Javaslom, azonnal kérjen bocsánatot a hölgytől.- Húzta ki magát és jeges pillantása a férfi kissé hegyes arcán állapodott meg.