FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 you're still an innocent

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 61
Join date : 2016. Sep. 19.
TémanyitásTárgy: you're still an innocent   Pént. Okt. 07, 2016 2:38 am

Nem tudom elengedni.
Milyen ember lennék, ha megtenném? Ha most itt teremne 16 éves kori önmagam, a kicsi szőke, beesett, sápadt arcában nagy sötétkék szemekkel, ott állna, pont ott, ahova Bucky daliás árnyéka vetül, ott állna a két számmal nagyobb, foldozott kabátjában, nagy gonddal megkötött, mégis lógó nyakkendőjében, és vádlón nézne rám, úgy, hogy soha többé nem bírnék tükörbe nézni.
És a naplójában üzenne nekem.
"Hogy tehetted", írná, a vékony hurkolású gyöngybetűkkel "Hogy tehetted ezt vele, láttad, hogy beteg, és láttad, hogy nincs jól, ugye? Mégis hagytad, hogy elsétáljon. A vonat leszaggatta a karját, hogy fájhatott neki, és egyáltalán HOGY TEHETTED, hogy nem másztál le utána? Elrobogott a vonat, te meg csak... sírtál rajta? Pedig nagy vagy, és erős, és egy szuperkatona, én nem vagyok nagy, se erős, se szuperkatona, de tudod jól, hogy ÉN leugrottam volna utána, és inkább vele halok meg, de nem hagyom, hogy ez történjen vele... Hogy tudtál úgy élni utána, hogy azt hitted, meghalt, és még a végtisztességet se adtad meg neki, hiszen neki a leggyönyörűbb temetés járt volna a világon, ezer virággal, harangokkal, és díszlövéssel, és a sírjába csillagsávos zászlót tettek volna... EZ járt volna neki, ha meghal... Ha meg nem, ahogy hála istennek történt... (És ezért rózsafüzért fogok imádkozni legközelebb a misén) akkor meg ott kellett volna legyél vele, hogy ne szenvedjen annyit, és mielőbb orvoshoz kellett volna juttatni őt! Hogy lehetsz ennyire önző, Steve Rogers, és te nevezed magad Amerika Kapitánynak? Nem érdemled meg Bucky barátságát. Nem érdemled meg, hogy melletted legyen, és lásd, nincs is melletted. Hát elfelejtetted, hogy Bucky..."
Itt elsírná magát, szinte látom, ahol a könnycseppektől elmaszatolódik a tinta a szedett-vedett papírosokból összefűzött naplóban, és szinte érzem a mellkasában szaggató borzadó rémületet, amikor szembesül vele mi történt, és megtudja, hogy Bucky elsétált tőlem.
Úgy kapok utána, mint ahogy egy fuldokló kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, két kézzel ragadom meg a vállát, egyik kezem alatt az élő, lélegző izmok, túl erős. Túl izmos. Bucky mindig szép szál, markos gyerek volt, de ez már sok, ez már nem ő.
Ez a Tél Katonája.
És akkor ott a másik váll.
A hideg tapintású vibránium, a precízen egymásba simuló lemezek, a vörös csillag, ez nem az övé, ezt a HYDRA-tól kapta, és mégis.. Belémfájdul, hogy de igen. Most már ez ő.
Most már ez ő.
"Akkor is ő az. " makacskodik bennem a gyermek. "Ő az. Bucky. Most mert fémből van a karja? Mert megkínozták, és olyan borzalmas dolgokat kellett elviselnie, hogy lehet, hogy megbetegedett tőle az agya? Akkor is ő Bucky. Ő nem félt tőled, és nem tagadott meg téged még a tuberkolózisod idején sem. Melletted aludt. Beszökött a kórházba. A nővér a partvissal kergette már ki. És akkor is visszajött. Nevetett, hogy felvidítson, és csak akkor sírt mikor azt hitte, alszol. Nagyon undok vagy, Steve. Borzalmasan önző. Bucky körberajongott, mikor beteg voltál, hogy úgy érezd, minden rendbe fog jönni, és jobban legyél, de te semmit nem akarsz megtenni érte, amikor ő betegedett meg, és mindennél nagyobb szüksége lenne rád."
Nagyot nyelek, mintha megállna az idő, mesterséges karján lévő kezem lecsúszik, végig a vállán, a precíz vonalú könyökén, ujjaim lassan siklanak le az alkarján, a csuklóján, a tenyerén, és végül sorra veszem az ujjait, egyesével végighúzva rajta az ujjbegyeimet, mintha bármit is érezne az érintésemből, lélegzet-visszafojtva várom, hogy elkapja a kezemből az övét.
A másik kezét veszem, hideg a bőre, olyan megmagyarázhatatlanul hideg, lassan megfogom a kezét, és magam felé fordítom a tenyerét. Kérges a keze, száraz, lőporfüstös, a vonalak közé beette magát a korom, halvány fehér hegek mindenütt, minden szónál ékesebben tanúskodva arról, hogy Bucky mennyi mindenen keresztül ment az elmúlt évtizedek alatt.
Gyere haza, Bucky.
A kis Steve vágyakozva nézi, az ő szemében még mindig egy Hős, egy Példakép ez a megtört, üres tekintetű férfi, és tudom, hogy én sem gondolhatom másként.
Mi értelme a játéknak.
- Maradj itt, Buck. - szólalok meg halkan. - Maradj velem. Hidd el... minden rendben lesz. Gyere. Hozzunk rendbe téged...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 139
Join date : 2016. Sep. 09.
Age : 100
Tartózkodási hely : Rémálmaidban...
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Vas. Dec. 25, 2016 6:43 pm


~Nem tudom elengedni.~ Ahogy ő sem engem. Elfordulok tőle, készülök megtenni életem talán egyik legnehezebb tettét és otthagyni miközben ennek éppen az ellenkezőjét akarom tenni valójában; de nem hagyja, inkább utánam kap mint a vízben fuldokló és belém kapaszkodik mint valami reményt jelentő, utolsó szalmaszálba. Megtorpanok, belefagyva az időbe mozdulatlanul és hagyom, hogy megérintsen. Nem tudom mivel ártok többet, ha maradok vagy ha elmegyek. Most sebezhető vagyok, ahogy ő is.
- Nem tudom, hogy én megérem-e ezt az egészet Steve. - Mondom neki őszintén, hangom lemondóan és szomorkásan cseng. A keze lecsúszik, végig simít a fémmé lett balomon. Nem érzem az érintésének melegét ám mégis érzem a kezének érintését. Tekintetem az ujjait figyeli amint felfedezi magának, ismerkedik vele az ujjbegye. Legszívesebben elrántanám a kezem, mielőtt ismét önállósítaná magát és rátámadna akaratom ellenére. De mégsem teszem, mert önző vagyok és jól esik a figyelme. Nagyon régóta nem volt velem senki ennyire gyöngéd vagy kedves. Éppen ezért ijesztően furcsa ennyire és késztet megtorpanásra. Nem tudom, hogy mit tegyek: mozduljak-e én is és viszonozzam az érintését vagy sem.


Lassan fordulok meg, szinte vontatottan mint valami lomha csiga miközben végig azon gondolkozom, hogy mit is mondhatnék neki. Közben már az ép kezemet veszi a kezébe, szinte forrónak hat az én hideg bőrömnek az ő meleg tenyerének érintése. Ahogy lenézek a kezeinkre, látom milyen éles kontrasztot képez a kettő egymással szemben. Az én heges, lőportól feketéllő, durva tenyerem szemben az ő fehér, ápolt kezével. Tekintetem lassan, egy sóhaj kíséretében emelem fel hogy szemébe nézhessek és hazudnék, ha azt mondanám nem lep meg amit ott látok. Ijesztő az az áhítat és vágyakozás, ami Steve szeméből visszaköszön. Ő nem engem lát, hanem azt a másikat. James Buchanan Barnest, a hős katonát aki talán egykor voltam. De már más vagyok, megrontottak. Minden vagyok, csak hős nem többé. Inkább csak egy selejtes gyilkológép. Nem ismerem a világot, az egyetlen amihez értek az a gyilkolás, abban vagyok halálosan jó. Tudom, hogy el kéne mennem. Mindkettőnknek az lenne az érdeke, hogy ezt itt és most befejezzük; még mielőtt ismételten a parancsszavak vennék át az irányítást a testem felett és ártanék neki újfent, de olyan esdeklően kér. Halkan, szinte alig hallani a város zajától a hangját.


Nem bírok elsétálni, helyette oly ájtatosan ejtem ki a nevét mintha maga a Messiás volna akiről a vasárnapi iskolában együtt tanultunk a régmúlt ködbe vesző homályában.
- Steve... - Hiába vagyok kettőnk közül én az erősebb, még sincs erőm ellenkezni vele. A könyörgésére vagy szenvedésére sosem tudtam közömbös maradni. És most érzem a lelkem mélyén, hogy ő is szenved ettől az egésztől, nem csak én. - ... ez, ez nem jó ötlet. Logikátlan. - Még mindig gépiesen gondolkozom, stratégaként az eszemre hagyatkozva a szívem helyett, ami most egészen mást súg. - Mégis mit kezdenél velem, mond? Veszélyes vagyok és köröznek. - Keresem a kifogásokat, de nem mozdulok egy jottányit sem. Valójában többé már nincs is hová mennem. - Mi lesz, ha... mi lesz, ha valaki rájön? Vagy ha megint bekattanok és ártok neked... ha rád támadok? - Kétfelé akarok megint szakadni: elmenni és Őt biztonságban, életben tudni; ugyanakkor maradni akarok mellette és elhinni, hogy amiről beszélt az lehetséges. Hogy minden veszély ellenére tud segíteni rajtam és ez még messze nem a vég számomra. Hogy van kiút ebből az egész rémálomból. Görcsösen hinni akarok ebben, hogy tud segíteni, hogy van még számomra remény és nem így kell, ilyen selejtessé válva leélnem az életemet már, ami még vissza van belőle. Ugyanakkor félek tőle, ha most itt maradok vele... romlásba döntöm mindkettőnket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 61
Join date : 2016. Sep. 19.
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Szomb. Jan. 21, 2017 11:49 pm

Régen Bucky beszédét mindenki megismerte, még az is, aki egyszer hallotta csak azelőtt életében.
Nem tudnám leírni úgy, hogy ti is értsétek, de már a hangja is olyan volt, mintha mindig mosolygásba akarna fulladni, micsoda szinesztézia, de mézízű volt a hangja, aranyszín, mint a kezedre csorgó lámpafény téli estéken, erre pedig rájött az enyhe brooklyn-i akcentus, ami görgő volt, és életteli, mégis andalgó, mint a jazz a füstös kis lokálokban, aminek az ajtaján belógtunk néha.
Bucky hangja ringatott, és mesélt, még a matekleckét is olyan megnyugtatóan és barátságosan tudta elmondani, hogy az ember azt gondolta, ugyan haver, mi gond lehet, ez csak egy mese, egy egyszerű dalocska, és nyugton aludt el - persze másnap megbuktunk a vizsgán, de akkor is jobb érzés volt így bukni, mint görcsölve és fájdalmasan görnyedve fölötte éjszakákon át.
Bucky hangja dalolt és muzsikált, hanglejtése délies volt, végtelenül lágy és türelmes - sehogysem illett össze örökké száz százalékon pörgő lényével, és mély volt, és érzékeny. Nemhiába volt oda érte mindenki, a lányok imádták, a fiúk csodálták, és egyetlen felnőtt sem bírt rá sokáig haragudni.
Bucky hangjából augusztusi nap sütött, és most..
most csikorog belőle az orosz tél.
De végre megszólalt.
Végre beszél hozzám.
Megindult döbbenettel hallgatom, hol van már életteli, pergő beszéde, csendes mélységű hangja, lassú, és vontatott, gépies, és, mintha elfelejtett volna hangsúlyozni, saját anyanyelve idegenül cseng az ajkán, torkára forrnak a szláv mássalhangzók, és üvölteni tudnék, és szét tudnám verni a világot, ami ezt tette vele.
De a keze még mindig a kezemben van. Ép keze, élő keze, úgy fogom, hogy egy pillanatra se érezze, hogy korlátozni próbálom akár egy mozdulatban is, csak fogom, mert érzem az ütőerét, ahogy dübörög az ujja alatt, és ujjong bennem az öröm, újra és újra meg kell bizonyosodnom arról, hogy életben van.
El kéne mondani neki.
El kéne mondani, hogy nem tudna olyat mondani, amit ne érne meg ő nekem.
Ha a pozíciómat, ha a rangomat, bármit kéne feladnom érte, egy szóval sem ellenkeznék. Ha azt mondanák, szakítsd ki magad a mostani világból, és indulj el egy másikba, én kárát nem vallanám.
Mert amúgysem tartozok ebbe a világba.
Ahogy ő sem.
- Ez jó ötlet. - bólintok, ahogy tiltakozni próbál, szegény, fáradt, beteg barátom, hát nem érted, én azért vagyok, hogy meggyógyítsalak Téged, hogy amíg megtalálod régi önmagad, én ott legyek szorosan melletted, és segítsek lélegezni is, ha kell, ahogy Te tetted egykor.
Azt mondja veszélyes. Azt mondja körözik. Elmosolyodok.
- Nem számít, Bucky. Hát nem érted? NEm számít, mit tettek veled- bár világért sem bagatellizálnám el a kínjaidat, drága barátom. Nem számít, hogy tönkre akartak tenni Téged, mert számomra ugyanaz az értékes, drága barát maradsz, mint annak idején, régen. Nem számít, hogy veszélyes vagy, és nem számít, ha köröznek. Én a bajtársad vagyok. Felesküdtem akkor a csillagsávos zászlóra, és felesküdtem rád, felesküdtem a Howling kommandóra Veled. Én pedig olyan fickó vagyok, aki nem tekinti semmisnek az esküjeit.
A legkedvesebb mosolyomat engedem rá, szinte érzem, ahogy a szemeimen túlcsordul a szeretet.
- Nem bánom, akármi lesz, nem bánom, ha megpróbálsz megölni. És tudod, miért? - kezemmel önkéntelenül próbálom melengetni az övét- Mert ismerlek, Buck. Bízom benned, ahogy magamban sem bíztam soha. És tudom, hogy Te soha életedben nem bántanál.
Kis szünetet tartok, és lenyelem a felindultságomat.
- Ha meg... - megköszörülöm a torkom - Ha meg a másik győz, az a másik, aki most Benned van, és megölsz... Azt se bánom. Mert ez így nem élet, Buck. Nélküled... nem az.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 139
Join date : 2016. Sep. 09.
Age : 100
Tartózkodási hely : Rémálmaidban...
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Szomb. Jan. 28, 2017 12:48 am


Elromlottam. Nehezen jönnek a szavak is a számra, de Ő csak ezt a nyelvet érti... oroszul hiába szólítanám meg, éppen olyan értetlenül meredne rám mint amikor rákiáltottam korábban. Steve arcán döbbenet ül és nem tudom miért. Frusztrált vagyok ettől az egész ambivalens érzéstől, hogy kétfelé akarok szakadni. Azt tenni amit az eszem diktál, miközben a szívemet követem. Sajna a kettő most két szöges ellentétes irányba húz: az egyik el tőle, míg a másik hatására még mindig nem húztam el tőle a kezemet. Pedig szinte forrónak érzem a tenyerét az én hideg és érdes kezemen. Át kéne gondolnom, hogy mit teszek, de hiába hajtom le a fejemet - hogy ne nézhessen a szemembe - és bámulom a kezeimet, ez most valahogy nem igazán van a segítségemre. A forróság ellenére jól esik, amit tesz pedig nem mozdul, nem érzem ettől csapdában magam. Inkább megnyugtató érzés, ami furán ismerősnek hat. Ennek nem kéne ennyire nyugtatóan hatnia rám. Emlékszem a HYDRÁnál nem bírtak lenyugtatni, folyton azokkal a baszott nagy tűkkel jöttek és teleinjekcióztak... ~Pedig tudták, hogy mennyire gyűlölöm a tűket!~ már, amikor nem küldtek vissza aludni a hidegbe. Azt gyűlöltem, jobb szerettem ébren lenni mint aludni. De újabban már valahogy ez sem az igazi.


Mert amúgy sem tartozok ebbe a világba. Sehová sem tartozom, egy fantom vagyok csupán. Egy árny, ami elpusztít mindent maga körül. Ezért is kéne távol maradnom tőle. Nem akarok neki ártani. De mégsem mozdulok egy tapodtat sem, csak kivert kiskutya tekintettel lesek rá alulról - szemembe hulló hajam függönye alól - felpislantva arra a tökéletes arcára. Nem értem a mosolyát, hogy miként tudja ennyivel elintézni a komoly szavaimat. Őszintén szólva ha képes lennék rá most le lennék nyűgözve mindattól, amit művel. Ám mégsem működök megfelelően, így reagálni sem reagálok mást minthogy tekintetem elpárásodik minden más bennem reked. Nem tudom kifejezni, amit jelenleg érzek így csak nézek Steve-re. Nézem a férfit, aki a világom közepe és utálom magam, amiért képtelen vagyok ezt a tudtára adni.  
- Steve... én nem az vagyok... én már... már megváltoztam. - Hajtom le a fejem, most először szégyenlem azt amivé váltam, amivé tettek... nem én akartam, mégis ilyen selejtes valamivé lettem. Most először éreztem úgy magam, hogy szörnyeteg vagyok és emiatt szégyenkeznem kellene. Azelőtt sosem érdekelt, hogy milyen vagyok csak gépiesen tettem amit parancsoltak gondolkozás nélkül.


Azt mondja nem bánja, ha bántom is. Érzem a kezét, ahogy simogatja az én érdes kezemet és mégsem rántom el tőle; látom a belőle sugárzó bizalmat és ez megijeszt. Hirtelen menekülhetnékem támad, mégis hátrafelé helyett előre lépek egyet... felé.
- Én nem bízom magamban. Azok az átkozott szavak... - Elharapom a mondatot és oroszul káromkodom egy cifrát. - elég kimondaniuk és nekem azt kell tennem, amit parancsolnak. Most is azt akarják, hogy végezzek veled... - Nem merek a szemébe nézni, lehajtom a fejemet. Épp az imént vallottam be, hogy parancsba adták meg kéne öljem. De képtelen vagyok, nem bírom megtenni, nem akarok ártani neki. Arcomra a döbbenet ül ki szavainak hála. ~Hogy mondhat ilyet? Hogyan gondolhatja komolyan ezt?~ Tagadóan megrázom a fejemet, újabb és bizonytalan lépést teszek felé, ezúttal én fogom meg az ő kezét és fordítok a fogásán. - Ne mondj ilyet Steve! - Kértem és mielőtt még elsírtam volna magam előtte a nyakába vetettem magamat áthidalva teljesen a köztünk lévő távolságot. - Nem akarom, hogy meghalj! - Suttogom megtörten. Nem akartam, hogy lássa a könnyeimet és a nyakához fúrtam a fejemet és szorosan öleltem át a testét, magamhoz szorítva teljesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 61
Join date : 2016. Sep. 19.
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Hétf. Jan. 30, 2017 6:06 pm

Megváltoztam, mondja Bucky, és jól láthatóan megrendül tőle.
CSendben vagyok, és hallgatom őt, nem akarom megtörni a pillanatot, amiben magába néz, és rátalál önmagára - mert másképp hogy is mondhatná ki ezt a mondatot, ha nem úgy, hogy tudja, hogy mihez kellene mérni magát.
Nem szólok, ez a pillanat most nem rólam szól. Óvatosnak kell lennem, és nem amiatt, hogy bevallja, hogy ellenem küldték, hogy azt akarják, végezzen velem, nem.
Attól félek, hogy egy rossz mozdulat, egy rossz szó azonnal visszaveti öntudatra ébredésének percét.
Tudom, hogy itt van a felszín alatt. Csak meg kell kapargatni, ott van a drága barát a felszín alatt, nem veszett oda teljesen.
Lehajtja a fejét, egész testtartásából süt a megbánás, sűrű, sötét haja összetapadva hull az arcába.
Sűrű, sötét haja.
Milyen hosszúak a homlokába hulló tincsek. Milyen durva borosta serken az állán, az arcán, a régi Bucky elszörnyedve kiáltana fel, ha a tükörben látná. Mindig büszke volt szépen fésült frizurájára, amin olyan szemrevalóan állt a félrecsapott sapka, és gondosan ügyelt a borotválkozásra is.
- Sajnálom, hogy neked nincsenek emlékképeid a régi Bucky-ról . -mondom csöndesen. - És nem azért, amiért gondolod. Nem azért, hogy lásd, hogy milyennek kellene lenned. Hanem...- tétován nézek rá, a rémület, a bizalmatlanság a szemében egyenesen egy kissrácé. - Hanem egyszerűen azért, mert... A régi Bucky mindenkit fel tudott vidítani, és megnyugtatni. A régi Bucky-tól hidd el, jobb kedved lenne, és nem félnél annyira a következő pillanattól, nem agyalnál azon, hogy mi lesz, ha. Ha emlékezhetnél rá, sokkal könnyebb dolgod lenne, érted?
A következő mondatomra mintha kiszaladna a vér amúgyis sápadt arcából, egy lépést közelebb jön, de nem rémít meg, most ő ragadja meg a kezem, szorítása durva, és koordinálatlan, felkiált, és akkor...
Akkor a nyakamba borul.
EGy pár pillanatra, mi tagadás, meghökkentem, és nem csak azért, mert tiz perccel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna ez a gesztus Buck mostani állapotában.
De aztán rájövök, hogy nincs ebben semmi rendkívüli.
Buck nem gonosz, hanem egy végtelenül megkínzott, összetört, beteg ember. A legjobb barátom, és segítenem kell rajta.
Nagyon óvatosan karolom át, egy pillanatra se érezze fenyegetve magát, és egyszerre ismerős, és furcsán idegen a teste, az ölelése. Sokkal robusztusabb, izmosabb, mint régen, és ez egyelőre nagyon szokatlan.
És eljön a pillanat.
Bucky sír.
Nyakamon érzem forró, ziháló leheletét, ahogy levegő után kapkod, és önkéntelenül is szorosabbra zárom az ölelésemet, és elátkozom az évtizedeket, amiket távol töltött, egy olyan helyen, ami egyenlő a földi pokollal.
- Semmi baj. - szólalok meg rekedten, nekem is sírás fojtogatja a torkomat - Semmi baj, Buck. - ismételgetem. - Nincsen semmi baj. Gyere, Bucky. Majd én elviszlek innen. Gyere. Gyere, rendbe szedünk téged.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 139
Join date : 2016. Sep. 09.
Age : 100
Tartózkodási hely : Rémálmaidban...
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Vas. Feb. 05, 2017 10:50 pm


Elszorul a torkom. Ő nem engem lát, hanem azt a másikat. A hős katonát, aki tökéletes volt... legalábbis Steve számára. Olyan átható csodálattal beszél róla, szinte látom magam előtt a férfit aki minden csatába elsőként veti magát és utolsóként távozik, nyertesen. Talán ebben hasonlítunk, egyikünk sem bukik el sosem és katonák vagyunk; de minden másban, a céljainkban, a motivációinkban különbözünk. Én oda megyek, ahová küldenek és halál jár a nyomomban. Nem védelmezek, hanem pusztítok; érjek bármihez is, fémes vasmarkom szorítása alatt semmivé lesz. Szégyenkezve hajtom le a fejemet, a szemeimet is lehunyom egy pillanatra és érzem a hajamat függönyként arcom elé borulni. Nem akarok ránézni, látni azt a tekintetében ahogy ő is elítél.
~Vajon mit gondolhat most rólam?~ Azelőtt sosem törődtem vele, hogy másik mit gondolnak rólam vagy milyen vagyok és mit cselekszem. Azelőtt bárkin átgázoltam volna a céljaim elérésének érdekében. Aztán jött Ő meg az az átokverte kérdése és felkavarta lelkem állóvizét, felolvasztva a benne lévő jeget. Olyan mélyre jutottak el a szavai, ahová azt hittem sosem érhet el senki sem.


Ő talán sajnálja, én nem. Már más ember vagyok, megváltoztam. Már nem vagyok többé sem James Buchanan Barnes, sem a Tél Katonája... valahol megrekedtem a kettő között félúton. Lehajtott fejjel, ajkamat harapdálva hallgatom a férfit, aki a múltról.. a múltamról beszélt és arról, hogy ha emlékeznék könnyebb dolgom lenne ezzel az egésszel. Talán igaza van, meglehet. De nem emlékszem. Hiába próbálkozom veszettül, nem jut semmi használható az eszembe... csak zavaros emlékképek, amiket mintha ködfüggönyön át szemlélnék. Nem sokat látok így belőlük, és azt se tudom értelmezni. Olyan mintha egy némafilmet néznék, de nem ismerném a történetét. A képkockák váltják egymást hol élesebben, hol kevésbé... én pedig ezekből kell összerakjam a múltamat, mint holmi összekeveredett puzzle-ből segítség nélkül, teljesen egyedül.


Fura az ölelése, idegen. Nem ilyennek tűnt az emlékképben. Bár ott más volt, kisebb... védtelenebb. Ezért volt az én feladatom, az én küldetésem az, hogy védelmezzem. Mert mindenki csak belé akart belekötni, hiszen túl vézna és esetlen ahhoz, hogy akárcsak visszaüssön nem hogy megvédje magát. De ez a férfi megerősödött, a teste végre felnőtt ahhoz a hatalmas szívéhez, ami mellkasában odabent dobog...
~Épp csak megtaláltalak, nem akarlak még elveszíteni!~ Hangosan félek ezt kimondani, pedig érzem valamit kéne reagálnom neki arra, amint az imént meggondolatlanul mondott. A kimondott szónak ugyanis ereje van, nem lehet semmissé tenni vagy megváltoztatni. Képes gyógyítani, ugyanakkor sebeket is ejteni. Így némán fúrom fejemet inkább Steve nyakához és hagyom kikívánkozó könnyeimet kibuggyanni végre. Mélyeket lélegezve szívom magamba az illatát, miközben magamhoz szorítom, a ruhájába markol mindkét kezem. Ő is érzi ezt, mert szorosabban ölel magához; én pedig bújok hozzá, mintha kiscica volnék aki az anyjánál keres védelmet a tél hidege ellen.


Amikor végre rá merem emelni a tekintetemet látom, hogy őt is a sírás fojtogatja szinte. A hangja remegni kezd, én pedig pislogva és bólintva hagyom jóvá mindazt amit mond nekem. Nem tudom, hogy hová akar vinni, de már nem is érdekel. Bárhová is menjünk, amíg velem lesz jó lesz nekem ott; mert ahol Ő van, ott van számomra az otthon.
- Rendben Steve, mutasd az utat és én követlek. - Felelem sírástól karcos hangon, hiába köszörülöm meg előbb a torkom... ezen sajnos az most nem igazán segít. Lassan eresztem el, miközben gyorsan pislogok párat hogy a szememben ragadt könnyek tova gördüljenek és végre tisztábban lássak, ne ilyen homályosan. Tisztán akarom látni Őt és azt amerre megyünk. Az útvonalat memorizálni próbálom, hátha később még szükségem lesz rá... régi, rossz beidegződés ez nálam. - Hová megyünk Steve? - Kérdezem bátortalanul angolul tőle, hangom akár az olajozatlan gép szinte csikordul. Nem illik ez a nyelv a számba, az orosz jobban hangzik ám azt tudom nem értené.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 61
Join date : 2016. Sep. 19.
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Szomb. Feb. 25, 2017 3:53 pm

Egyik felem azt kívánja, hogy ez a pillanat örökké tartson, de a másik részem sürget, hogy induljunk le a tetőről, mert mihamarabb biztonságban akarom tudni Buckyt. Gyengéden eleresztem hát, és igyekszek egyben tartani magamat, hogy ne hulljak darabokra, ahogy elkínzottan a szemembe néz.
- Gyere. - mondom halkan, nagyon finoman ragadom meg a karját, vállát, hogy irányítsam, merre jöjjön, de véletlenül se érezze, hogy kényszeríteni próbálom; kiszabadulhat, ha akar. Mintha minden ereje kiszaladt volna a tagjaiból, odaadó és kezes lett, mint egy gyermek.
- Haza, Bucky. Haza megyünk hozzám. - sóhajtom, és végigmérem - Mondtam. Rendbeszedünk téged. Például biztos vagyok benne, hogy egy kiadós vacsora, és egy alapos fürdés igazán jót tenne neked. - próbálok könnyedén beszélni, de újra elszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy milyen régen lehetett ebben része. - Kád is van. Nagyon jó. Teleengeded forró vízzel, persze nem tűzforróval, csak, hogy kellemes legyen, és beleülsz, és akár el is aludhatsz benne. És a hajadat is megmoshatod, van samponom, ami nem csíp, ez már nem a lúgos szappan, amivel anyukád mosta a hajadat, előrehajolva, és te meg ordítottál dühösen, úgy csípett, emlékszel? - hadarok össze-vissza mindenféle csacska emléket felhozva, míg a tetőlejáró felé támogatom Buckyt.
- Emlékszem, amikor Te támogattál engem haza, a pályáról. Lázas voltam, nagyon. Így a nyakadba tetted a karomat, így ni, és fogtad a derekam, és konkrétan te vitted az egész súlyomat, mert én csak kóvályogtam, és olyanokat láttam, amik nincsenek ott. Úgy éreztem, hogy beszélnek hozzám a fák, integettem a tanárnőnknek, pedig nem is volt ott, és rád is rád szóltam, hogy ne légy udvariatlan, köszönj neki, és te beadtad a derekad, csak hogy engem megnyugtass, és szertartásosan meghajolva köszöntél a semminek... És a szám elé tetted a zsebkendőt, mikor köhögtem, és nem mutattad meg, hogy vért köhögtem, mert nem akartál megijeszteni...
Dőlnek, dőlnek belőlem az emlékek, és már leértünk a lakáshoz, behúzom őt az előszobába, és leültetem egy székre a konyhában.
- Most bezárom az ajtót, Bucky. - kommentálom minden egyes mozdulatomat. - Azért, hogy ne jöhessen be akárki. De Te bármikor kimehetsz, nézd, ez a bejárati ajtó kulcsa, amin a kék ragasztó van. Ide akasztom a helyére, látod? Akkor mész ki, amikor csak szeretnél. Nem foglak megállítani. Jó, lehet megkérlek, hogy ne menj, de erőszakkal... Nem foglak visszatartani. Megígérem.
Bizonytalanul nézek rá, annyira idegenül fest a konyhalámpának mézszínű fényében, látszik, hogy fogalma sincs, mit kezdjen olyan apróságokkal, mint például a keze.
Minél tovább nézem, annál biztosabb leszek benne, hogy megszakad a szívem, úgyhogy muszáj megtörnöm a csendet.
- Hát figyelj. - nézek be a hűtőbe. - Nem sok minden van itthon, de van ez az előkészített kaja, amit így dobozostul lehet kapni a szupermarketben... Éhes vagy? Ha gondolod, addig fürödj meg nyugodtan, addig én megmelegítem. Vagy tudod mit, van a fagyóban pizza... - válasz természetesen nem érkezik, úgyhogy muszáj újra ránéznem - Meg... megmutassam, hogy működik a melegvíz? Vagy.. vagy mi a baj? Szólalj meg, drága barátom, kérlek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 139
Join date : 2016. Sep. 09.
Age : 100
Tartózkodási hely : Rémálmaidban...
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Vas. Ápr. 23, 2017 1:20 am


Amikor megragadta a karomat, enyhén megremegtem érintésétől. Éreztem, ahogy változtat rajta egyből és a vállamra rakja inkább a kezét finoman irányítva. Próbáltam nem mutatni, hogy mennyire triggeremre talált megint ezzel. Nem viselem jól az érintést, vannak... vannak kényszeres, tudatalatti reakcióim az ilyesmire. Míg azon ügyködöm, hogy ne hulljak darabjaimra és a jelenleg elmém mélyére elzárt Katona ne ébredjen fel... úgy tud terelni, akár egy engedelmes birkát. Rábízom magam, megadva neki magam.
- Главная*? - Kérdezek vissza, ám ezúttal óvatlanul, oroszul. Fogalmam sincsen, hogy az merre van. Nekem nincsen hazám nagyon, nagyon régóta. Még mindig nem értem, hogy mire gondol.
~Miért kellene rendbe szedni?!~ Aztán felhozza a vacsorát és gyomrom hangos kordulással jelzi mennyire üres. Eddig nem is vettem észre, hogy éhes volnék ám most elemi erővel tör rám a vágy, hogy valami táplálékot magamhoz vegyek. ~Kihagytam a vacsorát, talán már keresnek is.~ Arcomon ijedtség fut át, ahogy átszalad rajtam a gondolat tetten érhetnek minket idefent. ~Jobb lenne mielőbb fedett helyre vonulni...~ Morfondírozok és távozóban figyelmem jelentős részét ezúttal nem Steve-re fordítom, hanem az esetleges veszélyforrások kiiktatására már amennyiben ilyesmi jelentkezne.


- Fürdés? - Nézek rá értetlenkedve. Én nem szoktam fürödni, engem fürdetnek; de azt inkább annak sem nevezném... csak lelocsolnak egy nagy nyomású slaggal és kész. Valahogy nem vágyom rá, még akkor sem ha Steve lenne az aki lelocsol.
~Vajon a rudat ki tartaná ebben az esetben?!~ Mélázok el, miközben kiráz a hideg. Bár alapvetően nincsen gondom a meztelenséggel mégsem szeretek meztelen lenni, ha sokan vesznek körbe. Főleg, ha csak én vagyok meztelen zavar a dolog. Nem tudnám pontosan körülírni, hogy mit érzek de ha mégis muszáj volna egy szóval definiálnom azt mondanám hogy megalázó. - Kád? - Kérdezek vissza nagy szemekkel, miközben Steve fellelkesedve mesélni kezd. Egészen tűzbe jön, szinte még az arcát is látom kipirulva magam előtt holott ezt a sötéttől lehetetlen volna meglátnom. De nem emlékszem, hiába meséli el mindezt nekem, hiába látom magam előtt a jelenetet ahogy átkozódom kiabálva miközben marja a szememet a szappan. Az emlékek foltosak, elmosódottak. Még anyám arcát sem látom igazán. Mintha nem is az én emlékem volna, csak egy régi, megfakult filmszalag amit kikezdett az idővasfoga. Ám ezt a világ minden kincséért sem árulnám el neki.


Steve behúz a lakásába, majd az előszobán át a konyhába vezet, ahol egy székre ültet. Tekintetem riadt madárként röppen tova a helyiségeken, próbálom felmérni a terepet és a későbbi menekülési lehetőségeket. Ismeretlen terepen járok, fogalmam sincsen mire számítsak és a régi, berögzült protokollok szerinti cselekvés lesz úrrá rajtam gépiesen. A kijelentésére egy pillanatra félelem suhan tova tekintetemben, hogy aztán átvegye a helyét az értetlenség. Nem értem, hogy miért kommentálja minden egyes mozdulatát. Értetlenkedve hallgatom, de hamar megnyugszom attól amit mond hiszen minden értelmet nyer egy perc alatt.
- Megértettem. - Nyugtázom tömören, röviden a dolgot; de hangomban mégis bizonytalanság csendül, kezeimet esetlenül ejtve tartom magam mellett majd emelem az ölembe, ahogy egyből tördelni kezdem miután nem tudom tenyérrel felfelé tartsam-e vagy sem. Haszontalannak érzem magam jelenleg és azt nem szeretem. Figyelem, amint a férfi szőke üstöke eltűnik a hűtőben. Ahogy Steve az evést említi a feltett kérdésére helyettem a gyomrom felel ismét hangos korgással jelezve, hogy ideje volna valamit neki is juttatni végre. Azonban a fürdésre tett javaslatára gépiesen emelkedem fel és indulok el, ám a konyha ajtóban megtorpanok. - Hol a fürdő? - Érdeklődöm röviden, majd aggódó kérdésére megrázom a fejemet. - Nincs baj. De ez - mutatok körbe kezemmel - idegen. Nem ismerem. Ez pedig veszélyes, így nem tudom megvédeni, ha jönnek majd értünk... - Hallgatok el töprengve.


* 'Glavnaya' ~Haza
// Sorry a késésért, minden összejött megint IRL Sad
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 61
Join date : 2016. Sep. 19.
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Vas. Május 14, 2017 2:07 am


Nagyon finoman, óvatosan terelem magam előtt, nehgy egy pillanatra is fenyegetve érezze magát, és megpróbáljon elmenekülni. Pontosan úgy viselkedek vele, mint egy csapdába esett madárral, lassú, már-már simogató mozdulatokkal terelem magam mellett, mert tudom, ha el akarna reppenni mellőlem, sosem érném utol.
Oroszul kérdez, amit természetesen nem értek, és belesajdul a szívem, ahogy belegondolok, hogy mennyivel természetesebben jön neki ez a nyelv, mint a saját anyanyelve.
- Nem értek oroszul, Buck. - mondom nagyon szelid kedvességgel. - csak a jó öreg angolt beszélem, drága barátom, ez sosem volt másképp. Ne feledd, hogy aludtam hetven évig, és nem volt alkalmam nyelveket tanulni. - ezt poénkodásnak szánom, de úgy remeg a hangom az elfojtott sírástól, hogy abszolút nem hangzik viccesnek. Sebaj. Bucky úgysem értené jelen állapotban a viccet, úgy sejtem.

Fürdés? Kád? Minden szóra visszakérdez, de ezúttal legalább angolul. Mosolygok rá folyamatosan, még akkor is , ha fáj, még akkor is, ha zokogni szeretnék egy eldugott sarokban, mégis hogy változhatott meg minden ennyire, és hogy tehették ezt vele, és egyáltalán... De most nincs idő a sajnálkozásra. Most Bucky az, aki igazán számít.
Bucky az, aki igazán számít.
A legjobb barátom. A testvérem. Az egyetlen, aki igazán fontos még nekem ezen a világon, és ha ő nincs, akkor akár én se legyek többé. Nem akarok egy olyan világra ébredni, ahol ő az ellenségem.
Szívfájdító a látvány, ahogy ide-oda rebbenő tekintettel méri fel, hogy merre is tudna menekülni majd. Persze, nem mondhatnám, hogy állapotát tekintve nem számítottam erre a reakciójára, mégis furcsa szemtől szemben megtapasztalni ezt.
Úgy válaszol, mintha egy katonai eligazításon lenne, de nem igazítom ki, egyszerre ne akarjak túl sokat, ne kívánjak lehetetlent. Aztán a fürdőt kérdezi, és hozzáfűzi végre a saját gondolatát is, és nem tudjam, hogy sírjak -e vagy mosolyogjak, mert végre többet is mondd, mint egy-egy szó, viszont amit mond, az végtelenül elszomorít.
- Semmi baj, Buck, ha értünk jönnek - nyomom meg az értünk szót - akkor én majd vigyázok Rád, rendben? Én itthon vagyok itt.. és ne feledd, én előbb voltam szuperkatona, mint te. - próbálom visszahozni kamaszkorunk játékos versengős civódásait - ami persze mindig reménytelenül egyoldalú volt, hiszen tulajdonképpen nem lett volna olyan dolog, amiben Buckyval versenyezhettem volna , ő mégis mindig úgy csűrte-csavarta a szavakat, hogy úgy tűnjön egyenrangúak vagyunk. - Gyere, barátom. Menjünk a fürdőbe.
Betessékelem az aprócska fürdőszobába, és készítek ki neki törölközőt, amin persze a S.H.I.E.L.D logoja van. Szinte mindenem tőlük van, mivel ez szolgálati lakás, csoda, hogy az alsógatyáimat nem emblémázták be.
- Innen már boldogulsz, Buck? - kérdezem, megpróbálva könnyedre venni a figurát - Mert akkor kimegyek, tudsz nyugodtan pancsolni. Vagy... - értetlen, tanácstalan arcára pillantva átfut az agyamon, hogy talán mégsem olyan nagyon kézenfekvőek a dolgok itt számára. - VAgy... szeretnéd, hogy izé...segítsek valamit?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 139
Join date : 2016. Sep. 09.
Age : 100
Tartózkodási hely : Rémálmaidban...
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   Hétf. Júl. 31, 2017 5:10 pm


Elfelejtettem, hogy Steve nem tud oroszul. Nekem annyira könnyedén jön a nyelvemre, annyira természetesen... megszoktam, hogy oroszul beszéljek. Így kaptam a parancsok legtöbbjét a törlés után. Ördögi kör: Kiro. Sokk. Küldetés. Kikérdezés. Sokk. Kiro... Vég nélkül.
- Haza? - Ismétlem meg a kérdésemet ugyanolyan reményvesztetten és értetlenül mint korábban, ám ezúttal angolul hogy már ő is értse. Még mindig nem értem, hogy mire gondol. Mosolyog rám, végig; ám én látok a szemében oly mértékű fájdalmat ezzel egy időben, amitől szívem szerint a sarokba kucorodnék zokogni. Már, ha képes lennék rá. De tagjaim nem mozdulnak, a programozásomnak hála mozdulatlanul állok, várva a következő parancsra. Semmi felesleges mozgás, semmi felesleges beszéd. Csak várakozom, ahogyan egy jó katona tenné. ~Hisz az vagyok nem?~ Teszem fel magamnak a kérdést. Világ életemben katonaként definiáltam magam, a HYDRA is katonaként bánt velem.



Szakavatottan mérem fel a lakása paramétereit, tájolom be az esetleges veszélyforrások várható irányát. A lakás nehezen védhető, kevés kijárattal van ellátva. A szobák is egymásba nyílnak, a tűzlétrára is az ablakon át vezet az út, mint nem egy bérlakásban itt a nagy almában. ~Alma... honnan tudom, hogy New York egy nagy alma?!~ Megrázom a fejem, ez a gondolat foszlány most nem hiányzott ide. Majd később foglalkozom vele. ~Valahonnan kerítenem kellene egy füzetet!~ Jó volna ezeket feljegyezni, hogy mik jutnak eszembe mert kissé kaotikusak a gondolatok a fejemben. Zsibonganak mind, kezd belefájdulni a fejem is. Ám nem mozdulok, jelét sem mutatom ennek. ~Egy gépnek nincsenek érzései. Ne érezz! Ne érezz! Ne érezz! Nyomd el! Nem láthatják meg!~ Mantrázom magamban, befelé fordulva ahogy mindig. Mindig megbüntették, ha bármi jelét mutattam... megtanították, hogy az érzések rosszak. Kiirtandóak. És most, hogy megint érzek... hogy megint vannak érzéseim miatta ~Steve, ez is a TE hibád!~ kedvem lenne a képébe kiáltani, hogy elrontott. Miatta romlottam el, miatta lettem haszontalan. Már nem bírom ellátni a feladatomat, selejtes vagyok.



Így nem mehetek vissza a HYDRÁhoz, de már nem is akarok. Valami végleg megváltozott bennem, már más vagyok. Ugyanakkor vele sem maradhatok, túl veszélyes. ~Valamit ki kell találnom mielőtt belül szétszakadok!~ Mert maradni akarok, minden hideg logika és észérve ellenére. A lelkem ~Van nekem egyáltalán olyanom?!~ a tudatom egy része görcsösen ragaszkodik az előttem álló, még mindig tejfel szőke, kék szemű férfihez.
- Te az ÉN küldetésem vagy! - Morgom alig hallhatóan, lehajtott fejjel. Talán meg sem hallotta, reménykedem. Viszont a rosszallásomat nem tudom leplezni, hogy már megint ő akar engem megvédeni. ~Hát nem látja, hogy nincs rá szükségem? Hogy veszélyes vagyok?!~ Persze az, hogy azt mondja ő itthon van logikus és erre igazából támaszkodhatnék... csakhogy nem vagyok csapatjátékos. Régen talán az voltam, de most már egyedül dolgozom. Ha volt is csapat körülöttem, leginkább támogatásból, fegyvert és alapanyagot hoztak magukkal, amiket felhasználhattam... de mindig, mindig egyedül dolgoztam.



Hagyom, hogy a fürdő felé tereljen. Beérve kissé megtorpanok. A pánik a torkomba kúszik, ahogy meglátom a S.H.I.E.L.D. logóit mindenfelé. Mindenhol ott vannak. A törölközőn, a szappanon, a függönyön... Egyre mélyebbeket lélegzem, egyre szaporábban, ahogy körbenézek... a pánik kezd úrrá lenni rajtam. A szoba egyre kisebbnek hat és Steve ekkor kérdezi meg, hogy megy-e egyedül is innen. Hát nem. Nagyon nem.
- Neee... ma-maradj! Ké-kérlek! - Nyúlok utána a vállára téve a kezemet esetlenül. ~Egy katona nem könyörög! Azonnal fejezd be! Ez a gyöngeség jele, meg fogják büntetni! Meglátják! Meghallják! Nem engedheted meg!~ A gondolataim ismét rabul ejtenek, a protokoll ahogy viselkednem kéne ismét szembe megy azzal, ahogy jelenleg érzek. ~Ne érezz! Ne érezz! Egy gép nem érez, csak teszi a dolgát!~ De én elromlottam, hibás vagyok, érzem. Mert igenis érzek. Tudom, hogy nem szabadna, hogy nem lehetséges... de érzek. Félek. ~Miért félek? Steve segíts, nem értem mi történik velem!~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
Sponsored content
TémanyitásTárgy: Re: you're still an innocent   

Vissza az elejére Go down
 
you're still an innocent
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG ::  :: Alternatív játékok-
Ugrás: