Natalia Alinovna Romanova

Név: Natalia Alinovna Romanova
Alias: Yelena Belova, Natasha Romanoff, Tasha, Madame Nikita, Nancy Rushman, Laura Matthers, Nadine Roman, Oktober, Black Pearl, Ebon Flame, Ms. Heck, Nat, Tsarina, Red, Natalia Shostakova, Natuska, Czarina, Babette, Black Widow
Avatar: Scarlett Johansson
Születési idő, hely: 1928 *képregény 1984 *film, Szovjetunió
Család:   Ivan Petrovich, a nevelőapja, aki majd beadja a Fekete Özvegy programba. Állítólag Vindiktor volt a testvére.
Nikolai, halott férj, akitől majdnem született is gyermek. Utána Alexi Shostakov, az ex-férj… James Barnes az egykori szerető tanár képében.
Karakter-alkotó pontok:

• hivatás: 2 pont
  
• harci képzés: 1 pont (fegyverek, akrobata, kézitusa)
  
• nyelv: 1 pont (6 nyelv)
  
• zsenialitás: 1 pont (hacker)
  

Képességek:

• Lassú öregedés – hála a szovjet szérumnak, mely a Fekete Özvegy
  programhoz hozzátartozik, ezért tűnik most is erős húszas kinézetűnek. (1928as születéshez képest)
  
• Gyorsaság, mozgékonyság, reflexek  –  az emberi mértékben. Nem emberfeletti.
  
• Erő  –  az emberi mértékben. Nem emberfeletti.
  
• Ellenállóképesség – rendkívül magas, fizikailag és lelkileg egyaránt, ahogy az immunrendszere is rendkívül erős mindenféle betegséggel szemben.
  
• Érzékszervek – fejlettek egy emberhez képest, mind az öt.
  

Súlyos hátrány: az orosz szérumnak köszönhetően, nem lehet sohasem gyereke. Nem tud terhes lenni.
Foglalkozás: ügynök, fejvadász
Titulus: Black Widow

Tudnivalók:
Jellem:

Nevelőapja, Ivan már sokat hozzátett az életéhez, alakította ki a lány jellemét, hogy majd beadhassa a Fekete Özvegy programba a KGB-hez. Ha addig nem hervadt le az arcáról a mosoly, nem komolyodott meg velejéig, akkor a kísérleti program  tett róla. Tökéletes gyilkost faragott belőle, aki kevésszer hibáz a munkája területén. Megtanulta irányítani saját és mások érzelmeit, és tökéletesen be tudott épülni a rendszerekbe, az emberek bizalmába.
Azonban ő is rendelkezik érzelmekkel. Clint mentette ki az orosz ügyekből, kapott egy esélyt, amiért élete végéig hálás a férfinak, és nem tudja hogyan megköszönni. Igyekszik javítani a múltbeli tettein, és a jót választani, még ha az néha nagyon is nehéz.
Olyan nő, aki nehezen tud nyitni érzelmek terén, de könnyen hallgat meg másokat. Próbál segíteni ahol tud, és a maga módján nagyon nagy szívvel rendelkezik, csak ezt… senki sem tudja róla.

Előtörténet:
Fehér, hamvas bőr néhol apró heggel csúfítva. Fekete, testre simuló tüll szoknyával ellátott dressz. Vörös, kontyba fogott göndör fürtök... a Fekete Özvegy balerina. Kecses, gyönyörű, halálos.
Billentette csuklóját, akár egy csábító; tipegett a cipőben, mint egy csillag; hajlott akrobatát megbotránkoztató módon.  De ez...ez csak a felszín. A 28 lány, csak álca.  A balett hazugság. A fehér bőr teli van lila foltokkal, a fekete ruha el van szakadva, a vörös hajkorona csapzottan lóg alá, mintha csak túlélő táborból jött volna. Egyetlen dolog nem változott, méghozzá a kék szempár, mely töretlenül, rendületlenül nézett előre, még akkor is, ha a elesett, ha újra a földre került.
Vörös ajkába harapott, hogy a remegést elnyomja, miközben újra kinyújtotta feszes lábát, akár egy királynő.  Újabb kör, újabb nap, újabb edzés, mintha az örök körforgásnak sosem lenne vége.  Mégis mi ez? Hol a kijárat?
Datálni onnan lehetne, mikor Ivan Petrovich egy nap magával húzta Natashát és nagy büszkén mutatta a tánc lehetőséget a kislánynak, aki mit mondhatott volna? Hiszen balerina lesz! Balerina lehet... akkor még csak nem is sejtette, hogy milyen orvul átverték, hogy az orránál fogva vezették, mint egy bábut.  Mire feleszmélhetett volna, addigra bekerült egy olyan játékba, amiből nem lehet kiszállni, kivéve ha veszít. Ő mégis csak egy Romanov, nem ismeri azt a szót, hogy veszítés. Napról napra küzdött, mindent megtett, csak hogy életben maradjon, csak hogy Ivannak bizonyítson. Napról napra... óráról órára... percről percre. Folytonos küzdelem, hogy a folyamatos szelektálásba ne csússzon bele. Próbált élni,  próbált több lenni  mint ami, hogy egyszer... egyszer ő legyen a Fekete Özvegy.  Olyan távoli volt, oly messzi,  oly végtelen utat kellett előtte bejárni, csak hogy túlélje, csak hogy...
Közben észre sem vette, hogy töretlen mosolya lassan lelohadt; szeme csillogása kifakult; erőteljes kisugárzása megváltozott. Mind lelkileg, mind fizikailag alakult, és olyan valamivé, valakivé alakult, ami nem biztos, hogy valaha is akart lenni... de egy pofonnal könnyebb volt elintézni mindent, mint hogy belemerüljön az érzelmek viharába.
Fejét felszegte, merev arccal nézett a távolba, ahogy csípője kibillent és hátrahajolt, akár egy gumibaba, mint akinek nincsenek tartocsontjai. Arcán nem látszott semmi sem abból, hogy majdnem szétreped belülről a nyomástól, mely vállát terhelte. Tökéletesen beletanult minden szerepbe: könnyen alakított egy csitrit, ahogy a domináns eleganciát is, vagy éppen egy benzinkúti parasztot. A kisujját sem kellett mozdítania nagyon, hogy bármivé, bárkivé átalakuljon. Erre tanították, erre fejlesztették, hogy a tökéletes gyilkos, orosz fegyver női alakban megszülethessen.

Magas, szikár alak, akin duzzadtak az izmok. Sötét haja arcába lógott, így markáns vonásait eltakarta. Tökéletes... lehetett volna, kivéve azt az egy bökkenőt. A bal karja... megcsillant a neonfény a fémen, mely a vállból eredt és egész karjára kiterjedt. Felül pedig egy vörös, ötágú orosz csillag volt felfestve. Barnes... nem is kellett sokat várni rá, ahogy betoppant a szobába, és egy merev pillantást vetett tanoncára, Natashára. Áthidalta a távolságot, és mielőtt a nő bármit is mondhatott volna, keze lendült.
Nem ez volt az első órájuk, így nem volt meglepő az erőteljes mozdulat. Natashának esélye sem volt erőben a férfi ellen, sokkal inkább a gyorsaságára tudott támaszkodni. A régen vesztes meccsek most már kezdtek alakulni, lassan egymáshoz szoktak, végül már nem is tudták a másikat legyőzni. Tudták egymás gyengepontjait, ismerték egymás mozdulatait, és az edzések egál küzdelmekbe torkolltak.
Natasha elhajolt, ahogy lendületet adott a férfinak, hogy tovább menjen, de nem mintha Bucky rest maradt volna, máris másik kezével nyúlt a nő után,  mintha csak át akarná ölelni...
Talán, egy másik alkalommal Natasha nagyon is jó néven vette volna, azonban... azonban most nem. Most edzés volt. Most küzdöttek. Most nem az övék volt a pillanat. Most nem volt helye a bizsergető érintéseknek, a hosszú csókoknak, a szoros öleléseknek, a túlfűtött perceknek, mikor alig tudtak a másikkal betelni. Ki gondolta volna? Bucky, aki egy katona, egy agymosott orosz, akit egy olyan nő mint Natasha, emberivé tudott tenni. Ki gondolta volna az első órán,  mikor mozdulni is alig bírt a padlóról Natasha, hogy egyszer idejutnak el. A titkos percek, amik csak az övék voltak... egy röpke pillanatra eszébe jutott a férfi borzongató légzése, mely felperzsele a bőrét. Miért kell így élniük? Mindenki elől bújdosni? Dühítette, azonban másképp nem lehetett, ha akartak maguknak bármennyi időt is. Akkor még nem is sejtette, hogy milyen vészesen közel van az, mikor egyszer ennek is vége lesz... hiszen minden múlandó...

Merev, passzív ravaszra csúszott vékony ujja, ahogy bemérte ellenfelét a tetőről. Nem volt könnyű megtalálni sem, de kiiktatni, úgy tűnik, hogy még könnyebb lesz. Nem zavartatta magát lelkiismerete miatt, a Fekete Özvegy program megtanította a gyilkolásra hidegvérrel. Már nem gondolkodott, hogy az áldozat lényeges, vagy sem, egyszerűen kiiktatta, ha ezt kérték tőle, cserébe mindenféléért, leginkább információkért, de még a pénz, vagy épp fegyver sem volt hátrány. Ő nem állt egyik oldalon sem igazán, ahogy esett, úgy puffant. Sok mocsok, sok vér és holttest tartozott kezéhez, de… erre képezték, erre adta be a nevelőapja. Ezzé vált. Borzalmasnak hangzik, de mikor ebben szocializálódik az ember, akkor egészen másképp hat. Natasha nem tudta volna másképp elképzelni az életét,  csakis így.  Ő nem az, akinek a legnagyobb baja, hogy mit vegyen fel, vagy milyen ruhát vegyen, sokkal inkább, hogyan ússza meg élve a helyzeteket, mert nem egyszer került már harapófogóba. Ezzel jár, mikor egyedül dolgozik az ember. Akarva, sem akad olyan ember, akiben őszintén megbízhatna...
Halk dörrenés, a fegyvera vállának feszült,  ahogy a golyó kirepült. Oda sem kellett néznie,  már akkor tudta,hogy ssikerült vagy sem. Azonban a lövedék nem tévesztett célpontot és egyenesen a férfi felé haladt. Képkockákban lehetett látni még ilyen távolságból is, ahogy átszakítja az ing fehér szövetét, majd bőrének finom felszínét és elsüllyed a húsban... kötőszövete nem volt elég, hogy meggátolja a golyó útját,  így az pár bordán átjutva a szívben ért célba, vért fröccskölve maga után.  Hát, ennyi volt. Újabb áldozattal gazdagodott a listája, nem mintha eddig annyira kereste volna őket, azonban akkor is szépen gyűltek, akár az éves ajándékok száma. A célpont eldőlt, de Natasha már nem nézte végig, ahogy vére kifolyt az élettel együtt belőle. Összeszedte cuccait, lefotózta a holttestet, majd távozott.Ahogy jött, úgy ment - észrevétlenül.  Mintha ott sem lett volna. Pedig a Fekete Özvegy lecsapott - kegyetlenül, hibátlanul.  

Farkasszemet nézett a szőke férfival, akinek arca ugyanúgy feldagadt, mint neki. Legszívesebben azonnal megfejelte volna, ha lett volna olyan távolságban, azonban majdnem két méter választotta el őket, és ő meg volt kötözve. A férfi - vagyis nevezzük inkább nevén -, Clint előrelátó volt a harc után, amit mindketten megszenvedtek. Natashának rég volt már méltó ellenfele, de a férfi csak azért nyert, mert nagyon jól célzott, Tasha pedig csak a menekülésre koncentrált.
Mérgesen, eszeveszett rángatta kezét, ami le volt kötve erősen. De nem adta fel. Nem ő lenne, ha ennyi lenne. Már pedig nem fog veszíteni, lehet, hogy most úgy tűnt...
- Hagyj fel vele, Romanova! - Clint hangja rekedtes volt, és a férfi megdörzsölte arcát.  Ő várt, türelmes volt, hogy a nővel tudjon tárgyalni.
Natasha csak mélyen szívta be a levegőt.  Még ha fizikailag meg van kötve,  pszichológiai vezetés még a kezében lehet, de ahhoz le kell nyugodnia. Tasha... nyugalom. Végigvette az összes módszert, amivel meg tudja téveszteni a férfit, amivel újra a helyzet magaslatára kerülhet.
Kék tekintetét értelmesen a férfira vetette. Nem is gondolta volna, hogy ez a beszélgetés egy életre megváltoztatja. Hogy olyan lehetőség kerül a kezébe, amit bűn lenne elutasítani. Maga mögött hagyhatja a KGB-t, és új élete lehet, új lehetőség. Nem kell katonaként élnie és gyilkolnia. Javíthat azon, amit elkövetett.  Túlléphet azon, ami. Új és teljes élet. Bűntudata megnyugodhat, még ha el is nyomta, de volt. Minden egyes halott után, akinek életét ő vette el. Végre, tehetne ellene valamit. Nem kell annak a képnek megfelelnie már,  amit Ivan és az oroszok akarnak. Most már önmaga lehet, az, aki akar lenni. Akinek életében nem fegyverek, halottak, feladatok vannak, hanem egyéb dolgok is. Persze, ezzel a kormánynak kell ajánlania magát, de mégiscsak kiút a sötétből. Az alagút végén fény pislákol a számára.  Rajta múlt, hogy megragadja, vagy sem. Nem volt hülye, és foggal-körömmel ragaszkodott az ajánlathoz. Akarta az új lehetőséget, mely Clint képében jött el hozzá, akit majdnem meg is ölhetett volna.
A csapatra nézett, ahogy mindenki merev, elhatározott tekintettel nézett szembe a veszéllyel. Tudták, hogy meghalhatnak, de mégis mindig mentek, mindig segítettek, mindig próbáltak egy jobb világot létrehozni. Az elején kirívónak érezte magát, hiszen nem egy Steve Rogers volt, de ahogy ismerte meg őket, egyre inkább kezdett rájönni, hogy nem számít a múlt, hanem csakis a jelen, hogy mikre képesek, és mik a céljaik. Lehet ő rossz ember, de ha most mást akar, most segíteni akar, akkor már mindegy, hogy mit tett. Már pedig, Natashát sokáig megkötötte a múltja. Sokáig nem tudott egészen túllépni saját maga és tettei felett.
A tájra pillantott, ami a repülőről nagyon kicsinek tűnt, majd találkozott pillantása Steve-ével, és a többiekével. Melegség járta át a lelkét. Egy hely... egy hely, ahol önmaga lehet, ahol számít, akiket szinte a családjának tekint. Ez a Bosszúálló csapat! Lehet Tony bármilyen egoista, Steve pedig mártír, Bruce teli tudománnyal, és Clint... akkor is egy csapat. Akkor is ők a Bosszúállók, akik csak segíteni akarnak.
Megropogtatta ujjait, és egy mosoly futott át az ajkán. Retteghet a világ. Legalábbis jó volt ezt képzelni, de néha belegondolt, hogy valószínűleg a Bosszúállók ellene is mentek volna, ha Clint nem dobja fel a lehetőséget. Akkor ő is rossznak számítana...
- Na, csipet-csapat, ideje mennünk - csapta le Tony a rostélyt, és intett egyet Hillnek, aki vezette a gépet. Ők pedig hatan felsorakoztak a nyitódó ajtónál, mindenki egy-egy táskával, hogy utána kivethessék magukat. Natashában szétáramlott az adrenalin, beszívta a hideg levegőt, ami megcsapta, és alig várta, hogy együttesen ugorjanak, és szétrúgjanak egy pár segget.
- 3...2...1... Ugrás! - És kivetődtek mindannyian, hogy egy bosszút álljanak.