Név: Diana Raben Alias: Dae Avatar: Ellen Page Adatok: 1997. április 2-án született, Austin-ban. (Texas) Karakter-alkotó pontok: 3 pont - Szuperszérum 0 pont - Harci tudás (puszta kézzel) 0 pont - Vezetés 0 pont - Felületes tudás (Szociológia)
Képességek: Szuperszérum - Szupererő, gyógyulás, ellenálló képesség Dae-t a HYDRA elrabolta és kísérleteztek rajta. Megkaparintották az eredeti szérum terveit, amivel Amerika Kapitányt változtatták át, és foglyul ejtett tesztalanyaikon kísérletezve, végül Dae maradt egyedül életben, az újrakészített szérumtól megnövelt erővel. Mindenben ugyanarra képes. Szupernagy, emberfeletti az ereje, az ellenálló képessége és az egészsége. Foglalkozás: Egyetemista, szociológus Titulus: Ügyeletes sükebóka bajkeverő
Tudnivalók: Dae egy fiatal, 19 éves egyetemista, Amy Henderson legjobb barátnője, és amellett, hogy kis baráti körének tagja, egy igazán félelmetes titkot rejteget. A HYDRA elrabolta és a kikísérlezett szuperkatona-szérummal különleges képességűvé tették. Dae szókimondó, nyugodt de szarkasztikus, őszinte és egyenes, de másokban nehezen bízik meg és a harsány emberek egyszerűen ingerlik, csak néz rájuk nagy szemekkel, pulóvere vagy sála mögé bújva.
Előtörténet:
Azt hittem, a városban jöbb lesz nekem. Én, a buta kis vidék lány. Lassan már hiányoznak azok a hülye, csillagos-sávos zászlók, ahogy lassan lengenek a napsütésben. És a kansasi meleg. Ha nem találkozom Amy-vel, én megőrülök itt. És/vagy felakasztom magam, leugrom a Brooklyn hídról, kiugrok a metró elé és sikítva kitépem a hajam és kirohanok a Time Square. Vagy mindezt egyszerre. A cashről nem is beszélve, úgy értem, csajszi, rá kéne szokj, hogy több sráccal hívatod meg magad, mert nem fogsz kijönni a hónap végére. Kezdem lassan úgy gondolni, hogy a sztriptíztáncos egy ésszerű mellékállás egy egyetemistának. De találkoztam ezzel a csajszival meg aztán további érdekes emberek akadtak mellénk, és így jóval kevésbé érzem magam úgy, hogy reggel főbe lövöm magam a metrón. Annak ellenére is, hogy... Hát ez nem Kansas, Dorothy, ahogy körbenézek az egyetemen. Khm. Igen. Az ott a foci csapat. Széles vállak, atyám és milyen mellizmok és... Komolyan sakkozni tudnék annak a srácnak a hasán, hát én... Puff. Nem, Dae, mondd, hogy nem sétáltál neki egy oszlopnak. Picsába.
Rendben. Arra felfele van a terem. iPad megvan, telefon megvan, gyorsan fülhallgatót be, mintha mi sem történt volna. Remek. Az a két spanyol lány látta és... Ne vigyorogjatok. Ilyen tökéletes barna bőr meg nincs és... Mennyire telt és... Ne pillants le a mellkasodra, Dae, ne pillants le... Késő. Fuck. Why oh why Lord. Dae. Egyik láb a másik után. Ez az. Jól van kislány. Hehe, ott van a szemináriumi terem, ahol először találkoztam Amy-vel. Hmm. Végül is, mi is volt az a gyakorlat? Egy hónapja nem voltam benn rajta. Persze az első órán, keressetek párt és olvassátok végig ezt a húsz oldalas szöveget a pingvinek vándorlásáról. Pingvinek? Szociológiát tanulok elvileg, nem? Mi a büdös jóéletet keresek én itt? - Szóval mit tudunk a kutató munkájából meg a sarki állatok vándorlásáról? - kérdezte az előadó. Kockásinges-csokornyakkendős professzor. A maga módján aranyos a szürke halántékával és skandináv magasságával. Ha nem azon gondolkodom, hogy egyenként gombolom ki a gombokat az ingén, végigsimítva a mellkasán, talán figyeltem is volna azokra a rohadt madarakra. - Azt hogy valami furcsa dolga van az ürgének a pingvinek felé, és nem akarom megtudni, kinek a tojásait keltegeti. Hát hogy tudná megállni Diana Raben hogy ne dünnyögjön be valami irtó pofátlan faszságot. A mellettem ülő, vagány rövid, szőke hajú lány rám nézett. A professzor is hallotta. De én visszanéztem a lányra és elmosolyodtam. Na. Így találkoztam Amy-vel.
És ahogy vigyorogtam rá, egy rossz mozdulattal majdnem eltörtem az asztalt. Ja igen. Az. Az énem másik fele.
Tizennyolc voltam, tehát egy éve és a lányokkal Nevadába mentünk kocsival. Az a hülye Jenny unokatesóm meg a vihogós barátnői, de Niel is velük ment, ó, Neil és az elbambuló, édes pofija. Eriksen. Hát még a neve is svéd. Száznyolcvanhat magas. Ezt... Ne kérdezd, hogy honnan tudom, mert elég ciki és nem vallom be. Azzal a tudálékos pofijával és széles vállaival. Óh, Neil. Ha nem Victoria-t nézed folyamatosan kigúvadó szemekkel... Hát persze. Victoria. Kerek csípő és nagy mellek és hosszú szőjke haj és... Hm... Hm. Szóval teljesen befüvezve feküdtem a kocsi motorháztetején Jenny és Neil között, tudva, hogy már sose érünk oda Nevadába, Victoria azzal a fekete franciával mentek el dugni a bkros felé, egy üveg californiai borral, és valamit magyarázott Neil a Tejútrendszerről és én közben átadtam a jointot Jenny-nek és vihogtam rajta és oldalra fordulva csapkodtam Neil mellkasát, és ajkamat beharapva néztem rá várva, hogy lesmároljon, de kezdtem azt érezni, hogy mindjárt én teperem neki a kocsi motorháztetejének... Amikor feltűnt a furgon. És én már nem is emlékszem, csak a gyöngyházfényekre, és a durva kezekre és a nagy, vörös csápos polipra a kocsi belsejében. Sikítani is elfelejtettem, talán csak szipogtam.
Aztán a drogok és a tűk és a hihetetlen fájdalom, ahogy a nagyfeszültség a tagjaimba vág. Azt hiszem, sikítottam. Hideg volt és meztelen voltam. Sikítottam. Ez tuti.
És ahogy egymás ellen kényszerítettek harcolni a többi tinédzserrel. A döbbenet, ahogy az öklöm téglafalat bont le. A szérum. Ugyanaz a szérum, amit Steve Rogers kapott a negyvenes években. A HYDRA újraalkotta, és mi voltunk a tesztalanyok. Egymás után vitték ki éjjelente a testeket. Egyedül maradtam. Már majdnem... Már majdnem elfogadtam. Mi az, hát csak engedelmes kell legyek és kezdett finom lenni a dícséret és finom lenni a büntetés és az elektrosokk is.
A robbanások és a lövöldözés, ami csak félig van meg. És az a szép, fekete hajú nő, akinek az arca az enyém fölé hajol. Lena Luthor a nevem, mondta.
És magával vitt. Ő intézett el mindent, otthon, elsimította a szálakat az eltűnésem körül. Egyszerűen megöltek minden HYDRA-tisztet, aki tudott rólam, akkor, éjjel. Az ő ösztöndíja fizette az egyetemet is.
Na, csodaszép bazmeg, megint... Kezd vizes lenni a szemem és... Nem. Gyorsan, Dae...
- Szia Dae, bocsi, van jegyzeted? Josh végtelenül, nagyon harsány. Az a srác, aki jó fej és kedves és... Csak... Nem. És ő nem érti, hogy nem. Úgy értem, tényleg kedves srác. Tényleg. De nem. És ráadásul... Olyan... hangos. - Szia Josh - köszönök vissza, halkan és mérsékelt lelkesedéssel. - Aha átküldhetem. - Jaj, szuper! Meghálálhatom egy itallal? Vigyor, magabiztosnak tűnő vigyor. Látom, hogy remek a nyakán egy ér. És eltágultak a pupillái. Jaj, Josh, mennyit gyakoroltad ezt magadban? - Öhm... Persze, hívom Amy-t meg Jeremy-t is, oké? Látom Josh arcán a szétterjedő csalódottságot, de jó arcot vág hozzá. Bólogat, gyorsan improvizálva. - Hogyne, aha, ő igen, akkor majd beszélünk Facebookon. Ahogy ellép mellőlem, tudom, hogy nem fogunk erről beszélni Facebookon. De a szemem megtalál egy vadóc, merész, szőke, taréjos frizurát. Felpillantok a magas lány tarkójára és hideg karjaim pillanatok alatt kulcsolódnak köré. Olyan meleg a nyaka, muszáj a hideg ujjaimat a nyakszirtjére simítsam. Amy. És a gondolatok a fejemben... Mi lett volna, ha Amy találkozik azzal a furgonnal? Mi van, ha többen vannak ebben a városban is, akik... Nem. Ő nem tudhatja, de ha a közelében látnám őket... Pajzsom nincs, de az erőm megvan hozzá...
Kezdőlap
Tárgy: Diana Raben 
Hétf. Dec. 19, 2016 1:51 pm
