Jó reggelt!

Fogalmam sincs meddig voltunk lent a klubban, de arra emlékszem, hogy finomnak gondoltam az italokat. Clay eleinte viccesen figyelmeztetett, hogy beüthet hamar a dolog, de végül rávettem, hogy igyon Ő is. És most...most azt sem tudom hol vagyok. A fejem sajog, az ablakon beszűrődő napfény elvakítja a szemem így gyorsan behunyom.
-Mi a franc? - motyogom. A szám íze valami förtelem, gondolom a leheletem is. Oldalra pillantok és azonnal ledöbbenek. Nem akárhol vagyok. Caly-nél...Clay ágyában és Ő pedig itt horkol mellettem.
-Baszki!!!

Clay kellemesen ringatózott egy tóban a holdfényben, mikor egyszer csak fény vakította el. Egy csészealj szállt alá, majd egy alak lépett ki belőle, kitakarva a fényt. Gyorsan motyogott valamit arról, hogy ugyan már, vigye innen azt a bevizsgáló eszközét, amiből persze csak némi motyogás hallatszott valójában.

Így igaz, Clay édesdeden aludt, és az álmában közepesen nagy traumaként megélt (hülyeség) álom kapcsán felmerülő reakciói kimerültek abban, hogy morgott valamit maga elé, és átfordult a másik oldalára, hogy inkább a hátát süsse a nap. Továbbra is nyakig betakarózva maradt, ami nem volt teljesen indokolt egy nyári reggelen.

- Nem tudom, hogy békével jöttél-e, de ha nem, én még kisebb szürke emberkét csinálok belőled! - Fenyegetőzött közben a közeledő törpére, aki nagy fején hatalmas szemeket viselt, és apró szájával gonoszan mosolygott.
Nem igazán volt koncepciója arról, hogyan is került ide, és nem is különösebben foglalkozott vele. Álom lévén a helyzet abszurditása egy cseppet sem zökkentette ki. Természetesen akadt racionális magyarázata is annak, miért álmodik valaki perverzül mosolygó földönkívüliekkel. Egyszerű: Tele van velük a tévé. Tényleg, a csapból is ez folyik. Ha éppen nem gyíkemberekről és titkos kormányokról van szó, akkor idegenek jönnek, akik elrabolják az egyszerű polgárokat. Az más kérdés, hogy Clay sosem volt egyszerű sem fiziológiáját sem történeti hátterét tekintve, de az álombéli kis szörnyet ez láthatóan nem zavarta egy percig sem.

Zavarban vagyok és próbálok az emlékeimben kutatni a tegnapi nap ivásos kezdetétől a végéig. De nem nagyon sokra emlékszem. Azt tudom, hogy koktélt ittam koktél után és táncoltam, sokat, nagyon sokat. Valami rémlik asztalon táncolásról is, de remélem az csak valami tévképzetem.
Emlékszem arra, hogy pár srác felkért táncolni és táncoltam is velük, de a legtöbb időt Clay-jel töltöttem. A baj az, hogy úgy látszik túl sokat, mert itt kötöttem ki nála és halvány lila gőzöm sincs, mikor és hogy kerültünk ide.
Elnevetem magam a motyogásán aminek semmi értelme sincs, de megnevettet. Próbálok halk lenni, az se tudom kivel van egy szobában vagy kollégiumban, vagy nem tudom, fogalmam sincs pontosan hol vagyok.
Végül úgy döntök felkeltem ezt a jó madarat még mielőtt a délután is itt ér minket.
-Jó reggelt Csipkerózsika! Hasadra süt a galaxys. - motyogom a füléhez hajolva.
Reménykedem benne, hogy bármi okán is kerültem ide max egy csók csattant el közöttünk semmi több. Helyes srác meg minden, de ha ebből nem csak ennyi lenne, azért szeretnék rá emlékezni. Többet sose iszok, becsszó!
Elkezdem finoman csapkodni az arcát hátha eredményre jutok vele, bár amilyen mélyen alszik ki tudja.
Lecsúszik rólam a takaró és ekkor eszmélek fel, hogy fehérneműn kívül abszolút nincs rajtam semmi...csodááás.

Clay igen lassacskán tér magához, ami egyáltalán nem szokása. Ahogyan az sem, hogy ne emlékezne rá, mi történt előző este. Márpedig most mindkét helyzet fennáll. Homályos tekintettel pislog ki a takaró alól, majd csiga lassúsággal fordul az oldalára, hogy megpillantsa a hang forrását.
- Jeanne! - mondja halkan - Jó reggelt! Te mit csinálsz itt? És... Hol a ruhád?
Ekkor nagyra tátja szemeit, és felül, amilyen hirtelen ez lehetséges. Nagy lendülettel szívja be a levegőt, ami azt a tipikusnak mondható meglepődés hangot adja ki ennek következtében.
- Te... te hogy... Meg mi... Mi történt? - nevet zavartan - Azt hiszem, kicsit becsíptem tegnap... - teszi hozzá.
Utóbbi nyilvánvalóan nem történhetett meg. Clay hogy akár haloványan is érezze az alkohol hatását, ipari mennyiségben szükséges vedelnie a piát. Ez pedig biztosan nem történt meg, hiszen... Miért is történt volna? És hogyan? Nem, az egészen kizárt!
~ Hogy a fenébe keveredtél ide, Clay? Mi volt az éjszaka? De tényleg... - tekintetével egyszerre mohón és meglepetten méri végig újra és újra az előtte elterülő, igencsak szemrevaló női testet ~ Mi történt, Clay? Mit csináltál?

Kezdem úgy érezni, hogy Clay az a fajta srác, aki kimondottan képes még egy atomrobbanás következtében is mélyen aludni és horkolni. Jobban mondva horkantgatni, mert azt csinálja és ez az összképet kicsit szexiből röhejessé teszi.
-Halihó! Jó reggelt neked is Hétalvó. Kérdésedre a válasz a nem tudom és a fogalmam sincs, körítve egy kis értetlenkedéssel. - mosolygok rá és igyekszem takarni magam a takaróval. Bár, ha történt valami köztünk az éjjel, akkor már látott körülbelül mindent...
-Nem tudom mi történt, nem sok mindenre emlékszem a tegnapi iszogatásból. Én is ilyen értetlenül néztem a mai dolgok elé, mint te. - pirultam el.
Tegnap kissé elvetettük a sulykot a lazulásban, és ennek ez lett a következménye, bármi is legyen ez. -Én is, nem is kicsit. És nem csak nekem hiányoznak a ruha darabjaim, khm. - vigyorgok rá zavartan.
Ugyanis rajta sincs semmi, legalábbis a takarón kívüli részén nincs, hogy az alatt mi van, a jó ég tudja csak megmondani.
-Lefeküdtünk? - kérdezem, de közben talán hülyeség is volt feltenni a kérdést. Valamit csak éreznem kellene, ha eljutottunk odáig...hacsak be nem horkolt előtte, ki tudja, semmire sem emlékszem.

Clay egy kis ideig csak bambul maga elé, és láthatóan erőlködik, hogy legalább valamelyest előhalássza az elveszett emlékeket. Először rövidebb rándulás a mimikájában, majd hosszabb vicsor és szemlehunyás lesz a próbálkozás következménye. Képek villannak be elé, vad, lelket bolygató képek. Sok vörös, fekete és fehér színnel. A formák csupán lassan, és akkor sem teljesen állnak helyre elméjének vásznán.
- Mond csak... volt valakivel vagy valamivel konfliktusunk az éjszaka?
Homlokát dörzsöli, mintha fájna a feje. Hogy a kellemetlen érzés lelki vagy fizikai eredetű, az kívülről nem állapítható meg biztosan. Minden esetre Clay nem kifejezetten örült az emlékezetkiesésnek - különös tekintettel arra, hogy ilyenben még sohasem volt része, már emlékei szerint természetesen -, ugyanakkor az esetleges erőszakos emlékeknek még kevésbé örülne. Ettől függetlenül, ahogyan azt a kíváncsi emberi természet is diktálja, próbálja visszaszerezni őket.
- Nincs esetleg valahogy egy nagyobb sérülés vagy heg rajtad? - kérdezi hirtelen, majd Jeanne-re pillant.
Ezek után persze lesüti a szemét, és kissé elfordul, hogy ne bámulja az igencsak alulöltözött lányt.

Küzdök a tegnap esti emlékekkel, de ezek a villanások semmi konkrétat nem tárnak elém, ami csak még nagyobb fejfájást okoz és abból már így is van bőven.
Látom Clay sem boldogul a tegnap esti történésekkel, akkor ez már lehet jobb, ha a homályba vész. Lehet nem véletlen, hogy egyikünk sem emlékszik, a tudatalattink szeretné, ha rejtve maradna. Vagy csak kimondottan sokat ittunk és ez az eredménye, nem is tudom melyik a valószínűbb a kettő közül...
-Huh, nem tudom, annyira emlékszem, hogy volt valami szőke csaj, aki balhézni akart, de mire belekezdett volna bealudt egy széken. - vonok vállat. - Másra nem emlékszem.
Hiába is gondolkodok semmi más nem ugrik be, márpedig, ha ilyesmi történt volna az azért csak megragad, nem?
-Öhm...nem tudom, szerintem nincs...semmim sem fáj. - mondom komolyan, de azért vannak bennem kétségek, azután, hogy itt kötöttem ki Clay ágyában, ruha nélkül...már semmiben sem kételkedem.
-Te megsérültél? - kérdezem, de kicsit jobban magam köré tekerem a takarót, bár ha minden igaz Clay látott már mindent, de nem emlékszik, feleleveníteni az emlékeit pedig most nem sok kedvem van, tekintve, hogy van egy szép filmszakadás mindkettőnk emlékeiben.
-Most mi lesz? - nézek rá aztán magamra, a helyzetet csak nem söpörhetjük szőnyeg alá.

Clay egészen bizonyos volt abban, hogy megsérült vagy a lány veszélybe került. Esetleg mindkettő. Soha nem ütötte még ki az alkohol, és kizárt, hogy egy kis egyetemi partin történjen meg először. Az viszont lehetséges, hogy nagyobb trauma érte fizikailag, esetleg érzelmileg is, aminek következtében aztán védekezésként vagy muszájból ösztön módba kapcsolt a teste. Ez persze csak találgatás, de ennél jobb tippje nincs az emlékezetkiesésre. Ennek a történetnek még muszáj lesz utánajárnia. Nem kockáztathatja, hogy bármilyen infó kikerüljön róla akár pletyka szintjén is.
- Ha balhé lett volna, arra biztosan emlékeznénk - füllentette legyintve, és már tovább is szaladtak a gondolatai a többi kérdésre.
Közben fel is kelt az ágyról, és hát egy boxer most az összes öltözéke, ami rajta van. Sérülés nem látható a testén. Szerencsére Hollywood-nak rengeteg munkája van abban, hogy az átlagember elhiggye, a focistáknak nincsenek hegei. Szóval ebben semmi furcsa nincs elvileg. Persze az is igaz, hogy ő általában nem izmozik, hanem fut, céloz, lő. Ahogy a lába bírja, illetve annál egy fokkal kevésbé. A biztonság kedvéért.
- Hát most az lesz, hogy innentől tudni fogom, nyaktól lefelé is hihetetlenül szép vagy, és hogy nincs szükséged push-up melltartóra - válaszolja széttárt karokkal, majd elvigyorodik - Ezen kívül igazából nem tudom. Azért ez most elég kellemetlen, mert ha lefeküdnék egy ilyen csinos lánnyal, én bizony szeretnék rá emlékezni - teszi hozzá őszintén, enyhe pírral az arcán - Mondjuk fontos kérdés lehet, hogy vannak-e bátyáid, akik ha hallanak az esetről, meg akarnak-e majd verni - tereli aztán a témát a vicc felé. Vagyis hát megpróbálkozik vele.