Now You Know - You're Taken

A felállást a váratlan izomrángások meghiúsították. Lassan felemeli jobbját. A kézfején nincs se bőr se hús, csak sárgás, kormos csontváz. Csuklótól könyékig pedig el van szenesedve a keze. Mellkasán tátongó sebből csordogál a vér. Arcán furcsa fintor jelenik meg a fájdalomtól és a jobb keze látványától. Elise lábai felé fordítja a fejét, haja arcát takarja. Vár, maga sem tudja mire. Végül a lány leguggol és megszólítja. Lassan felemeli tekintetét, arcán mély vágások, szembogara véreres, körülötte egészségtelenül vörös a bőre. Homlokán itt ott a sebek alatt megvillan a csont. Egész teste megrándul, haján néhány kisülés csattan el. Némi várakozás után egy szó szerint fülig érő mosolyt ölt magára. Fogsora jól látszik oldalról a seb mögött.
-Hogy ne lennék?
Elszenesedett kezét Elise felé tartja. A csontokat megmozgatja amik lágyan csörögnek. Mindeközben halkan kuncog.
-Úgy tűnik mély benyomást keltettél bennem.
Egy kóbor áram ismét összerántja a felső testét. Visszatámaszkodik négykézlábra leszegett fejjel. Vesz egy mély levegőt. Újabb rázkódás de ez már alig látható. Végül még egy bizsergető érzés végig fut mellkasán majd abba marad. Lassan kifújja a levegőt, mire a sebekből fekete füst kezd el áramlani és begyógyítani a hegeket. Szövetek, hús végül bőr fedi el a kilátszó csontokat. A mély sebek összehúzódnak és nyom nélkül össze zárnak. A földre hullott pár csepp vér pedig fekete füstté szublimál. Behunyt szemmel lassan felemelkedik és sarkaira ül. Behunyt szemmel hátra szegett fejjel várja, hogy a mellkasán tátongó seb is teljesen felszívódjon.
-What is dead may never die...
Sarok ülésből guggolásba löki magát és lassan feláll. Kinyitja szemeit, narancsba borult tekintetét kivételesen nem kíséri sötétség.
-...but rises again...
Kimért léptekkel indul el a kijárat felé.
...harder...
Az ajtóhoz érve minden erejét összeszedi.
-...and sronger.
Azzal csapást mér az ajtóra.

Hogy az én megszólalásomra esett -e ki a HYDRA katona az átmeneti transzállapotból, vagy amúgyis időszerű volt, nos, ezen kár is lenne gondolkodni, lényeg, hogy megtörtént.
Eltorzul az arca, aztán összegyűjti a nyálát, és köp, a véres nyál pedig Heart ügynök hófehér bőrén landol.
...és akkor még a maradék türelmem is semmivé lesz, ahogy tanúja lehettem, hogy mellettem próbálnak megalázni egy nőt.
Hiába a szépen hangzó monológ Heart ügynök szájából, és a nyugalom, amivel ő viseltet a gesztus iránt - azok után, hogy szép szavakkal csitította ennek az alaknak a félelmeit.
Hiába minden.
Pusztuljon el.
- Te alávaló senki. - bődül fel bennem valami ismeretlen őserő, ami minden visszaverődő hangjával gyilkos haragomat táplálja. Megmozdul az öklöm, és hatalmasat mosok a képébe, hallom a reccsenést, de az adrenalintól nem is érzem, hogy a saját öklömben roppantak meg a csontok, vagy a fickó arcában. Nem is érdekel. CSak ütöm, ütöm, ahogy a zsákot az edzőteremben, csak épp feleannyira nem érzem, buborékba kerül körülöttem a világ, ahol a haragod ködén át látod, hogy mozog a többi ember szája, de azt már nem hallod, hogy hozzád beszélnek-e. Nem érzem, hogy visszaüt-e vagy sem, nem fáj semmi, nem érzek semmit, csak a késztetést, hogy ezt itt előttem a földdel tegyem egyenlővé, hogy fájjon neki, hogy szenvedjen, épp úgy, ahogy Bucky szenvedhetett a HYDRA karmai között, és semmi könyörületet nem érzek iránta, ahogy nyilván ők sem éreztek Bucky iránt.
A gyűlölet megsokszorozza az erőmet, véresek az ütésnyomok az arcán, nem tudom, az ő vére-e, vagy az én öklömön repedt fel a bőr, megdöglesz, üvölt bennem valami pogány hang, vessz el, pusztulj, nincs helyed a világban, ha a gyűlölettemmel ölni lehetne, ti már rég szétolvadtatok volna maró savában.
- Utolsó esélyed van arra, hogy kinyisd az ajtót. - mondom dühtől karcos, mennydörgő hangon - Ha nem teszed, semmi hasznod a számunkra. És abban a pillanatban elpusztulsz. Mit érsz vele? Ha ujjlenyomatos, hát halott kézzel fogsz kijuttatni, ha retinaszkenneres, hát kivájom a szemedet. Nekem mindegy. Rajtad áll, hogy kinyitod-e vagy sem. DE nem fogsz megakadályozni abban minket, hogy kijussunk.
Ahogy a földre esett, szenvtelenül lépek a torkára.
Aztán valahonnan az oldalsó látótérből bekúszik a Fekete Hölgy arca, füst száll mögüle, mint a pokolból, hangja szólama szétpereg, és hatalmasat üt az ajtóra.

+18 Vér és erőszak


A férfi fájdalmasan üvölt fel Aurora szorításában. Keze ernyedtem zuhan mellé. Zihál, verejték és vér egyvelege csöpög alatta a földre. Behunyt szemmel, némán tűrte az enyhülő fájdalmat, arcizmai egyre inkább megfeszültek ahogy Elise forrongó közelsége meg érintette arcát, nem sokkal a szavai előtt. Szemlátomást a fájdalmai jobban lekötötték a figyelmét, mint az amit Angolul beszéltek hozzá. Miután háttal megtalálta a falat, fájdalmasan nyögött fel ismételten. Sok apró levegőt vett, kapkodott utána. Szemeit csak akkor nyitotta fel amikor Elise-el szinte összeért az arcuk. Tekintetében nyoma sem volt félelemnek. A hallottak ellenére sem. Harag és némi rókaszerű sunyiság. Arca is már húzódott volna egy meggyötört, gunyoros mosolyra, ám a kapitány ökle ezt eltorzította. A járomcsont és az orr ropogva adta meg magát a behatásnak. Szinte eszméletét vesztve dőlt volna oldalra, ha a következő ütés nem taszította volna át a másik irányba. Bőr-bőrrel, végül hús hússal találkozott. Fogak és véres köpetek röpködtek szerte szét. Az ütések egyre kevésbé billentették ki a függőleges helyzetből. A kapitány fáradt volna el, vagy valami más bújik meg a háttérben. Lényegtelen. Az kis híján eszméletlen test úgy dőlt oldalra, mint egy zsák krumpli.
Steve érezheti, ahogy a torkára lép, hogy valamelyest megsüllyed. Majd másodpercekkel később a torok visszanyomja a lábát. A lábát amire egy erős marok fog rá. Egy erős bal kéz. A vérben áztatott arcon gunyoros grimasz rajzolódott ki. A törött állkapocs visszaugrott a helyére majd megvastagodott, kicsit kiszélesedett. A törött járomcsont felszínére bőr nőtt majd a hegyes csont mind két oldalt ellapult, belesimulva az arc vonásaiba. A férfi addig deformálódott keze most igyekszik eltolni a torkán pihenő lábat. Fokozatosan nagyobb és nagyobb erőt kifejtve. Alkaraján erek dagadnak, izmok feszülnek a bőrnek. Halkan és finoman recsegve, ropogva vastagodik meg a bal kéz ahogy lassan és biztosan leemeli megizmosodott nyakáról a lábat. Bordái vissza pattannak a helyükre majd vaskos izomzat sarjad rajtuk.
A vas ajtó hatalmas csattanást követően, szinte meg sem moccan. A találat helye alig láthatóan 2 mm-t benyomódott. A katona lassan elkezd feltápászkodni a földről. Izmosabb és bő két centivel magasabb is, mint amikor elkezdtétek csépelni az imént. Mozgása darabos, kissé kótyagos de önelégült mosollyal törli le arcáról saját és a kapitány vérét. Akit abban a minutumban megpróbál megkínálni egy jobbossal. Akkora erővel, mint amit ő fejtett ki rá.

Elise nyugodtan nézett le a lányra. Borzalmas állapotban volt. A bomló hús, az égett izmok és elszenesedő csontok látványa egyenesen gyomorforgató volt, a lányban pedig kétségbeesett tenniakarás hullámzott.
Segítenem kell rajta.
Hátrapillantott.
Steve ökle jobbról, majd balról, majd megint jobbról, majd megint balról súlytott le, ütemesen, vadul. Szinte párolgott és a falakról folyt a tesztoszteron. Vér fröccsent a cementpadlóra, nyögés szakadt fel a férfiból, akit a Kapitány módszeresen halálra vert a lány szeme előtt...
- Steve! - kiáltott oda Elise. Felemelte a hangját. - Steve! STEVE! Nem kell megölnöd! STEVE!
Visszanézett a sötét hajú teremtmény felé, aki még mindig előtte vergődött.
Segítenem kéne, de hogyan? Ha hozzáérek, sebezzük egymást. Az a kavargó sötétség, istenem, a gyomrom fordul ki tőle. És az én tüzem ugyanilyen idegen és fájdalmas neki. Nem tudom gyógyítani, mert... De áramot vezetnek bele és... Hacsak az áramot tudnám kinyerni...
Elise hátranézett. Steve a férfi nyakára lépett. Eszébe jutott az a gyűlölet és sunyi vigyor.
Várjunk, ennek nincs vége.
- Steve! - kiáltott fel újra, és amikor megfordult, dühben izzó szemekkel állt már fel a vékony lány, az ajtót nézve...
Meghallotta a szavakat. Elise szemöldökei felszaladtak.
- Trónok harca? Az időzítés mondjuk nem rossz, csak...
Látta, hogy ki fognak siklani a kezéből a dolgok. Mellkasa közben vadul emelkedett és süllyedt, lassan karikák kezdtek vibrálva táncolni a szeme előtt az oxigénhiánytól.
És miközben a találat az ajtóba csapódott, Elise végül megpillantotta a pánt belsejében azt a kis műanyag, villogó eszközt...
A felismerés és az elhatározás egyszerre érték el a tudatát.

Fellökte magát, bár mélyen lihegett a mozdulatoktól. A lány a sötét hajú, vézna alak mögé lépett és halkan szólalt meg. Közben Steve lábát kilökte a férfi torka.
- Meg nem mozdulj. Egy mozdulat sem.
Ujjai megtalálták a másik nyakában a pántot. És jobbja pedig a pici szerkezetet.
A vibráló, szúrós, harsogó energia kiengedett. Elise szemei lecsukódtak a gyönyörtől, ahogy a fémbe vezetett elektromos áram nanomásodpercek alatt körbeért és baljába csapott. Szövetei mohón itták fel minden fényes, forró cseppjét.
Ujjai végül kitapintották a kis eszköz oldalait és hacsak Cyntia nem ellenkezett, egy mozdulattal tépték ki.
Jobbjábal szikrázott a kis fekete, műanyag doboz. Sisteregve-zúgva lökte ki a nagyfeszültségű, elektromos áramot és a lány ujjai szorosan fonódtak rá.
Mmmmmmh, igen igen igen....
Egy mély sóhaj szakadt fel a torkából, és miközben előre lépett, és íriszei még jobban felfénylettek, most már aranyból majdnem fehérbe, a testébe ömlő, eksztatikusan gyönyörű erőtől, hátán lefordult a kevlár mellény füstölgő teteje, halványan parázsló bőrt sejtetve az égett-szakadt póló tépett szövetén keresztül.

Ahogy a férfi jobbja a Kapitány felé lendült, úgy lépett be közéjük. Balja maga elé volt emelve és az érkező kar sokkhulláma meglepő elsöprő erővel zúgott bele megfeszített ízmaiba, még úgy is, hogy felkarját a könyökhajlat elé tette, hogy ne a pörölylő ököl találja el. Elise-t megtaszította az emberfeletti erő és jobb oldalával a Kapitánynak dőlt -
Minden porcikájából forróság sugárzott -
- Majd mindkét keze, jobbjában még mindig a kis eszközt tartva tenyerében, a HYDRA-tag alkarjára fonódott. Ujjai már nem érték át a megvastagodott izomköteget.
Az áram most már mindkettejükön keresztül cikázott.
- That's Captain America, buddy. There are rules.
És közvetlen érintési közelségből engedte szabadon a tűzcsóvákat a karjaiból, megsokszorozott erővel.
Nem engedte el a férfit, csak erős szorításban tartotta, miközben a több, mint ezer fokos lángok robajlottak a tenyeréből.
- Your turn, Cap. Break his face.

-Hagyd rá, ha meghal vissza hozom. Had vezesse le a feszültséget. Princes of Dawn...
Csitítja higgadtan Elsie-t indulás előtt.
Egész teste beleremeg az ajtóval való találkozáskor. Elveszi a kezét a felületről és lassan szétnyitja ujjait. A csontok helyükre ugrálnak, a felületi sérülés eltűnik. Bezárja majd újra kinyitja, párszor még megcsinálja, hogy bejárassa a kezét.
-HÉ!
Csattant fel rögvest, ahogy megérezte vélhetőleg Elise kezét a nyakánál. Kicsivel később ért csak el tudatáig a lány mondandója. Kezeit leengedte és fáradtan sóhajtott míg várta, mire készül a másik. Megingatta fejét ahogy felbúgott a szerkezet, összes izma ösztönösen megfeszült, ám a kínzó fájdalom elmaradt, most az egyszer. Meglepetten pattantak fel szemei. Pántja ismerősen simult ismét a nyakára. Megnyugodva simította végig a régi, sértetlen, ám koszos fémet. Nyakát behúzta, állát elrejtve a fémdarab mögé. Jobbjával rámarkolt és arról lógatta kezét. Lassan fordult az események felé figyelő tekintete. Szemöldöke felszaladt a látványon. A pali megint, mintha kezdene izmosodni, a sebei eltűntek. Cyntia szemöldöke össze szaladt. Pár lépést hátrált, elege volt mára a forróságból. Kíváncsian figyelte, hogy mi fog történni. Hüvelykujjával a pántját simogatta.

Ez is csak egy ember, mint én, és nem lehet erősebb nálam.
Nem lehet. Halandó, aki kapott egy kis turbót, mint én, vagy... vagy Bucky.
Nem lehet erősebb.
Ez a gondolat fogalmazódik meg bennem, mikor hirtelen azon kapom magam a szituációban, hogy a lábam már nincsen a torkán, a férfi pedig összeszedi magát, és hirtelen... Nőni kezd? LEhet? VAn ilyen? Dühös zavarodottsággal állok a jelenet előtt, és mintha Heart ügynök kiáltásának elhaló visszhangja eljutna a fülemig... De nem értem mit akar.
- De meg kell ölnöm. - mordulok fel lassan, tagoltan. Ki ez? Ki ez, hogy megakadályozzon abban, hogy Bucky után mehessek, hogy 70 év után újra láthassam?
A lányok mögöttem beszélnek, Heart ügynök pedig beveti magát, de nem nézek hátra, egy percre sem akarom szem elől téveszteni a mi HYDRA katonánkat, összehúzott szemöldökkel figyelem átalakulását, és érzem, ahogy a szám keserű mosolyra húzódik.
- Még mindig van trükk a tarsolyodban, mi? - sziszegem csöpögő gyűlölettel, és undorral nézem, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik az átalakulása.
Aztán üt.
Ökle meglendül felém, én pedig emelem a sajátomat, hogy fogadjam az erejét, mindegy mekkorára srófolta a HYDRA, jöjjön, és üssön rám, pokoli akaraterővel kívánom a fájdalmat, hogy érezzem, hogy még élek, hogy ember vagyok, hogy nem vagyok egy ilyen elcseszett kreálmány, mint ő.
De nem jön a pillanat, döbbenten látom, hogy Heart ügynök karja közénk csapódik.
- Menjen arrébb - ordítok rá sebzett vadként, a megsértett büszkeség fájdalmával - Megölöm. Meg fogom ölni, meg fogom...
Teljesen kivetkőzök önmagamból, amit csak megsokszoroz a kétségbeesés, hogy hiába próbálkozik a Fekete Hölgy, az ajtó még mindig nem nyílt ki.

A férfi balta arccal tűrte a váratlan látogatót. Még rá tesz egy lapáttal, így billentve ki a nőt egyensúlyából egy rövid időre. A férfi testébe tóduló feszültségnek köszönhetően megbicsaklik és térdre rogy. Kezei pár másodperccel később elfeketednek. Bőre kissé megkeményedik, ám még mindig rugalmas. Hideggé válik és tapadóssá... Egész teste feketébe borul. A lámpák fénye szokatlanul törik meg a sötét borításon amivé a bőre változott. Féltérdről Elise nyomása ellenére lassan felegyenesedik. Hajlataiban a bőr szokatlanul nyikorog. Sáros esős időt juttatja mindenki eszébe. Oda illő ez a nyikorgás. A térdig érő vízbe és sárba...
Ahogy a lángok felcsaptak, a férfi bőre érezhetően nyúlni kezdett, puhulni. Először felkiáltott, dühödten. Arca torzult és fújtatni kezdett. Ökölbe szoruló kezei ismét megkeményedtek. Felülete érdessé vált, vöröslő csíkok futottak fel válláig. A forróságban szétolvadt a fekete ketyere így az áram nem folyt tovább egyikőtökbe sem. Ezt követően, a férfi kezét leszámítva, a bőre teljesen vissza változott emberivé. Rezzenéstelen arccal, ám izzadságcseppekkel tarkítva és enyhén vérző orral állta a lány forrongó markolását. Próbálta mozgatni kicsit, ami próbálkozásról próbálkozásra egyre jobban sikerült. Keze, vállai, mellkasa szépen apránként dagadt fel az izomtól. Végül egy erélyes mozdulattal hátrahúzta a karjait amit Elsie szorított, közben előrébb lépett és feje is lendült, hogy összefejeljen a lánnyal. A fejelésbe ő maga is beleszédül.

Elise meglepetten nézett le a megroggyanó férfira. Steve dühe mellette tombolt, és a másik pedig szinte nem is foglalkozott Cap és Elise egyesített erejével. Valószerűtlen hideg és nyirkosság csapott fel belőle, a lány pedig nem tudta megmondani, az agya képzeli-e oda a rothadó őszi avar szagát vagy tényleg valami hasonló, természeti hideg sötétség árad a férfiból...
Mindenesetre Steve türelmetlen, dörgedelmes szavaira a lány készséggel hátrébb állt.
- Yea, no.
Egy golyót is felfogott volna Steve Rogers-ért. Egy tömeg dühödt HYDRA-katona és Amerika Kapitány közé bevetette volna magát. Bármikor életet csepegtetett volna át a Kapitányba, ha szüksége lett volna rá, még ha saját szökellő tartalékait is kellett volna felezze pislákoló életerővel. Bármikor maga kötötte volna be a transzfúziós tűt, hogy vért adjon Steve-nek.
Mindezeket bármikor megtette volna gondolkodás nélkül.
De ha sötétség vagy fagy vagy jég állt vele szemben, kérdés nélkül engedte hogy Steve közé és a borzalmas, misztikus sötét és hideg között álljon.
A fejelő alak elől még egy hátralépéssel hajolt el, és csak felvont szemöldökkel nézte a tusát.
Képes volt valami fémes gólemmé változni. Aztán simán talpra állt, amikor életet szívtam belőle. Aztán... Gumi izmű ember? Aztán regeneráló ember. Aztán Sötét Erdő Kerek Erdő Creepyman. Miből van ez az arc és mit etetnek vele itt???
Hagyta, hogy a kibontakozó tusa oroszlánrésze Steve-re háruljon. A lány Cyntia felé fordult.
- Segítenél neki eltörni a fogvatartónk arcát? Ha lehet, most úgy, hogy fájjon is.
Majd megfordult és az ajtóhoz lépett.
- Oké, ebből elég.
Bal tenyerét a falra fektette. Beton. Cement, beton, valószínűleg különleges kiképzés, ez hőálló... Egy ideig. Kedve lett volna egyenesen a falnak feszíteni az erejét és ott robbantani át, ahol a legerősebb. De ideje nem volt rá. Tudta, hogy ki kell jutniuk. Hogy Steve valami őrültséget fog tenni, ha nem jutnak ki, hogy Bucky után siethessen. Tudta, hogy az esélyeik csökkennek, minél tovább vannak idebent. Egy pillantás a válla felett társaira elég volt.
You must be the Captain now...
... Elise.
Furcsa érzés volt a szavakat a szájában latolgatni. Mintha a felelősség terhe a vállára szakadt volna, és...
És széles válla arra lett volna szabva, hogy tartsa azt.
Miközben visszafordult az ajtó felé, gerince mellett észrevétlenül mély, duruzsló karmazsinból hajnali bordóba változott a derengő bőr.

Jobbját az ajtóra fektette, nem messze a zártól. Acél volt, a koppanásból érezte és hallotta. Kiváló. Megnyitotta minden idegszálát jobb tenyerében. Egyelőre szinte szúrta a fém hidegsége, de ugyanez a hővezető képesség eloszlatná az erejét, mint minden elektromágneses impulzust... És számított rá, hogy ha az ejtó egy részére korlátozza a sugarat, nem csak gyorsabb lesz és kevésbé kimerítő, de a hőtágulás is mellé áll.
Talán egy lábnyi közelségben tartotta bal tenyerét az ajtó zárja előtt és akkor tüzet nyitott.
Elise nem is a fény indákat, még csak nem is a lángcsóvát nyitotta meg.
Nem, a nehéz, robajló hullámok szinte viharként dübörögtek végig izmain, csontjain és...
Forró, fehérlő plazma robbant ki a tenyeréből, egyenesen az ajtóba csapva. Jobb tenyere alatt egyből érezte a fémbe sugárzó hő terjedését és idegei, bőre, módszeresen szívták vissza testébe a terjedő energiát. Csak a jobbja és balja közt bezárt saroknyi részen engedte a plazma teljes energiáját szabadon robajlani a fémbe. Várta, hogy a több ezer fokos, fénylő nyaláb megtegye a hatását az acélon.

Cyntia továbbra is nyakpántján lógatta a kezét. Arcáról most már a nyugalom tükröződött. Be is fejezte a pánt simogatását. Figyelme ellenfelükre terelődött aki szemlátomást nem igazán hatódott meg Elise brutális támadásától. Jobban mondva nem túl sokáig. Az elmúlt néhány perc eseményeit pörgette a fejében. A pasas még mindig valamivel kisebb(? )nek tűnik, mint amikor először lépett be az ajtón. Másik, egyenlőre tétova kezét melle alá fonta és könyökét is rá tette. Nyakán billegtette a fém pántot. Vizsgáló tekintete szúrósan meredt Elise-re amikor burkolt parancsot kapott tőle.
-Ch...
Szakadt fel belőle. Valamivel közelebb lépdelt, de csak figyelt. A kapitányban szemlátomást buzgott a gyilkolási vágy. Együtt tudott vele érezni így inkább nem is avatkozott be. Ellenfelüket fürkészte. Abban biztos volt, hogy nem emberi erővel állnak szemben. A kérdés, már csak az, hogy Mutáció vagy pedig mágia az ami mindig kihúzza a csávából. Hagyta, hogy Steve kiélhesse a felgyülemlett feszültséget. Még élvezi is kicsit a box meccset.
Amennyiben ellenfelük Elise-t akarná megzavarni a hegesztésben. Vagy a kapitány kerül szorult helyzetbe. A HYDRA-katonának ront. Maga elé tartott kézzel igyekszik nekiszaladni. Emberfeletti erejével rugaszkodni el minden alkalommal a talajról, így nyerve a lehető legnagyobb sebességet, hogy ellenfelével együtt a falba csapódjon. Miután összeszedte magát az esetleges törésekből, ficamokból, Elise-hez araszol. Vállán érezve a forróságot egy lépéssel odébb megy. Amennyiben nincs szükség a segítségére, pár perc elteltével szólal meg.
-Nyugszik a beteg. Én nem halok meg, a két szöszi nem tudom meddig tudja ezt csinálni. De ki fogunk jutni innen. Más nem, én magam taszítalak a pokolba.
Lassan kitárja kezét a helység közepe felé. Az asztal alól fekete füst kezd gomolyogni és egy tekintélyes méretű kapu nyílik meg a földön. Az asztal és ha vannak székek, akkor azok beleesnek. Cyntia arcán önelégült mosoly jelenik meg. Sikolyok, hörgések, emberek és egyéb lények keserves, véget nem érő haláltusája szűrődik a kapuból. Benne végtelenül fekete és sűrűnek látszó massza, amiből végtagok kalimpálnak az átjáró széléből pedig fekete füst ömlik ki, elmosva a határát.
-Úgy hallom már várnak.
Kacag fel.

Valaha talán megdöbbentem volna dolgokon. Megdöbbentem volna, ha egy bombázó szöszi hirtelen tűzlabdákat kezd hajigálni, vagy fizikiai sérüléseket okozva égetne az érintése, és a hideg kivert volna, ha egy szűkszavú fekete hajú nő intésére a Pokol nyitná meg kapuit egy szoba közepén...
mint például most.
Szóval, valaha talán megdöbbentett volna, és patakokban folyt volna rólam a víz ezeknek láttán, valaha, egy réges régi időben, de azóta.. Azóta sokmniden történt.
Például láttam a Vörös Koponyát, láttam meghalni két embert is, aki a legfontosabb volt nekem a világon, aztán azt választottam, hogy megölöm magam, és aki egyszer már lemondott az életéről, az nem fél már semmitől.
Úgy értsd: semmitől.
Egész neveltetésem válik semmissé, ahogy gyilkos dühvel próbálom beverni az ellenfelem képét, mit sem törődve a körülöttem álló nőkkel, akikből kettő is van - mert egy férfi tud parancsolni az indulatainak, Steve, egy férfi nem verekszik, és főleg nem hölgyek jelenlétében Steve. Ódivatúan hangzanak ezek az intelmek, mintha egy letűnt korból származnának, mintha a mában már nem lenne helyük többé.
Lehet, hogy pocsékul érzeném magam, ha belegondolnék, jó anyám most mit szólna, ha látna, de ezeknek az érzelmeknek most pont nincs helye a fejemben. Szétrobban bennem a düh és a bosszúvágy, ez lehet a vérszomj, amit annyian emlegetnek.
Igen. EZ az a szó. A vérére szomjazom, azt akarom, hogy nyomorultul elpusztuljon előttem.
De kezd az elborultságon átderengeni az értelem szikrája.
Nem mégy vele semmire sem, hiszen jól láthatóan nem ember, és több az ereje, mint amit egyszerűen egy szérumtól megkaphat. Valami teljesen más faj, más erők dolgoznak benne, ami ellen ököllel - egyre nyilvánvalóbb- semmire sem mész.
Ütéseim egyre ritkulnak, ütéseim, aminek jól láthatóan semmi értelme, az őrjöngő haragon túl már hallom ziháló lélegzetvételemet az agyamban visszhangzani, és érzem Ms. Heart égető közelségét, míg a Fekete Hölgyből mintha a sír hidege lehelne.
És akkor szinte megvakulok.
Heart tenyeréből vihar indul meg, nincs közvetlen a közelemben, de égeti az arcom, és amikor félrefordulok a hirtelen inger felől, észreveszem a szoba közepén megnyíló pokoli mélységet is, amit a Fekete Hölgy támaszt.

Steve első ütéseitől megtorpan a férfi. Az elsőtől megvastagszik a nyaka, álla valamivel szélesebb, markánsabbá válik tőle. A második ütéstől is még elcsavarodik a feje de az ellenállás nagyobbá vált, nyaka kevésbé de megint izmosodik, vonásai ismét durvulnak. Végül a harmadik ütéstől már meg sem rezzen. Következő ütéseidet igyekszik kézzel hárítani de lassú. Azonban lassan de biztosan kezd utolérni. Teste folyamatosan változik. Izmok nőnek a nagyobb erő érdekében, csökkennek a mozgékonyság javításáért, csontozat vastagodik a nagyobb ellenálláshoz. Igazodik...alkalmazkodik hozzád. Végül egész testfelépítése nagyon hasonló lesz a tiédhez. Ütésváltásokba kezdtek. Nem éritek a másikat csak a kezét, lábát. Ahogy izzadság cseppek jelennek meg rajta orrnyílása tágul, úgy fest több oxigénre van szüksége. A változástól némi fintor jelenik meg arcán. Kisebb torzulás. Talán fájdalom jele. Az orrából szivárgó vér is mintha bővebb lenne.
Amikor társad kezei felfénylenek, a férfi válla, ahova a legtöbb fény és hő esik ismét fekete sziklás felület borítja be. Kihasználva a vakságodat talppal gyomorszájad felé lép, hogy eltaszítson. majd irányt vált és Elise-re ront. Szemeb fordulva a fénnyel testének elülső részét teljesen elborítja a védelmet nyújtó sziklás felület. Fájdalmasan jajdul fel az átalakulástól de látszólag töretlen elszántsággal rövidíti a távolságot.
Alig két méterre a Elise-től, Cyntiával együtt a vaskos betonfalba épül. Csontok ízületek roppannak, izmok szakadnak, sziklák törnek. Beton omlik. A Férfi Cyntiával együtt eszméletét veszti. A két összeroncsolódott test a por alatt lassan de biztosan kezdi össze szedni magát. A Férfi törött csontjai összehegednek majd fémes árnyalatot öltenek mielőtt a seb beforr rajta.
A vaskos ajtó lassan de biztosan átmelegszik és a felső acél réteg kezdi megadni magát. A beton picit ropog körülötte de nem engedi. Úgy tűnik ezt ki kell vágni, mint a Jediknek a baljós árnyakban.

Cyntia ebből a körből kimarad, vagy írhat ha gondolja de cselekménybe nem kezdhet.
Elise: Még legalább 2 zavartalan kör mire kifértek az ajtón. +1 Míg elhűl a többieknek. Ebben a körben már át tudod lukasztani, köviben már csak tágítani kell.
Steve: Van időd szusszanni egyet, illetve próbálhatod akadályozni ellenfeletek rendbejövetelét. Vagyis késlelteni azt, időt nyerve vele Elsie-nek. Vagy a túlvilág kapujából előmászó macskaméretű, szürke bőrű, csupasz és vak lényeket tartod távol Elsie-től. Agyaruk és éles fogsoruk van. Nem szívúsabbak egy macskánál de fürgék és 5 darab jön.

Elise tenyere fordult, ujjai táncoltak a plazmasugár körül.
Sssssshhhhhhhhh
Sisteregve-dübörögve zúdult ki a bőréből a napfény. A több ezer fokos, aranyló-fehérlő plazma hullámokban verte maga körül a forróságot, rövid időn belül szél kavarodott a lány körül a táguló hőtől. Csak nézte, szemei elkerekedtek, ahogy delejezve bámult bele saját ereje dübörgésébe.
There is a...
A choice to be...
... No, a choice was...
Elise nézte, nézte a lövellő fényt és egyvalami formálódott meg a fejében, annyira világosan, amennyire lehetett.
Soha nem volt még... Ilyen aranyló, fehér...
...Mint...
...A napfény.
Hátranézett a válla felett újra. Szemei épp csak halovány sárgából hajlottak szinte hófehérbe, ragyogva, végigpillantva a termen maga mögött, amiben állt a csata. Mintha körülvette volna a vihar, és tudta, meg kell állnia stabilan a közepén. A tátongó lyuk hűvös, éteri, borzongató erővel szívta be a levegőt, a plazma robajlása és a mély, feneketlen éjszakába nyíló sötétség között sisteregve, zúgva kavargott a szél, Elise szőke haját zászlóként hajtva, arcára, ahogy mindenkiére is, napfényt vetett az energia.

Meddig tudom tartani a sugarat?

A lány csendesen, nyugodt, elhatározott arckifejezéssel nézte a történéseket.
Életében először, ott, fájdalom, harag, félelem, kétely közepette, aminek egy hatalmas része az ő mellkasában zakatolt, ott, már lassan fulladozva a halmozódó oxigénhiánytól...
... Kezdte megtalálni, azt, amit... Akit...

A közeledő alak láttán talpait megvetette a talajon.
Cap el kell kapja. A sötét lány el kell kapja. Ki kell jussunk.
- Állítsátok meg - mondta nyugodtan a lány.
Ha Cap képes nekivezetni a dühét... Talán elég időm van, hogy kijussunk. Mit... Mit tenne egy királynő ebben a helyzetben? ... Ha fontos és a dühe megállíthatatlan, megállítod. Te magad. De én ebben az állapotban képtelen lennék rá. Hát... Szabadon kell eresszem a megfelelő irányba és fedezni, ahogy tudom.
Csak ez az ajtó... Nyílna ki...

A férfi a másik lánnyal együtt a falba csapódott, csontok ropogtak, sikolyok hörögtek a kapu felől, Elise pedig...
Mélyen Cap szemébe nézett, bólintott és visszafordult az ajtó felé.
A choice has been made a minute ago.
Yes. When I stopped...
That red...
It was there...
It was there in my eyes and...
What is this... Burning... Sensation really, between my shoulder blades, it's hotter than ever before...

Tartozom egy őszinte vallomással: az ütések nem csak azért ritkulnak részemről, mert kezdem visszanyerni az önuralmamat, hanem azért is, mert a fickó jól látható változáson megy keresztül az öklöm alatt. Vállasabb, izmosabb lesz, nem úgy, ahogy egy túlvilági lény, hanem mit... egy ember, és amikor végignézek rajta, akkor feltűnik, hogy testfelépítése nagyjából megegyezik az enyémmel.
Alkalmazkodik.
Felveszi a tulajdonságaimat.
Ez fut át az agyamon, de akkor Elise elvakít, a fickó pedig kihasználva ezt, ellök magától, én pedig arrébb repülök.
Nincs erre idő. Nincs idő feladni. Suhan át az agyamon, ahogy látom, ahogy Ms. Heart cselekedete esetleg eredménnyel járhat.
Van kiút.
Csak tenni kell érte.
Mintha felébrednék elborult elmém eddigi üvegkupolája alól. Látom egyik oldalon Ms. Heart-ot, ahogy képessége teljében lövelli a fényplazmát az ajtóba, vakítón sugárzik a fény belőle, a másik oldalon meg a FEkete Hölgyet látom, ahogy a fickóval együtt eltűnik a betonba épülve, összezúzva, darabokra hullva.
FElkiáltanék, de tudom, hogy itt még nincs vége egyiküknek sem, és gyanúm beigazolódni látszik, látom, ahogy máris gyógyulni kezdenek, összeforrni. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete Hölgy előhívottjairól.
A túlvilág kapujából előmászó lények kifejezetten visszataszítóak, de elsőre nem tűnnek megállíthatatlannak egyáltalán. Tudatosul bennem a küldetés, hogy azokat... Azokat próbáljam távoltartani, amíg Heart ügynök dolgozik.
A pajzsom kéne, de nagyon...
Látom, ahogy a férfi folyamatosan forr össze, és gyógyul, de kihasználandó, amíg még ártalmatlan, a szürke teremtményekre koncentrálok.
- Csak koncentráljon arra - üvöltöm hátra a lánynak - A többit intézem én!

Elise, az ajtón keresztül relatíve hűvös levegőt érzel beáramlani. Eleinte hűteni kezdi a lukat, végül az egész újra felmelegszik. A gravitáció hatására az olvadt fém lassan viaszként csordogál lefelé. A téged támadó 3 lényt megtorpan Steve közbelépésre. Eleinte csak zavarodottan topognak ide-oda. Hörögnek morognak Steve-re. Majd az egyik, majd a másik kettő vetődik rá. Karmolni és harapni próbálják a férfit. Éles karmuk és foguk van, védő ruhád nem nagy ellenfél számukra, azonban fizikai erejük csekély. Csontjaik is könnyedén törik. Nem okoz gondot eltörni a gerincüket, vagy össze zúzni a koponyáikat.
Eközben a másik kettő a falban lévő lukba rohan ahol ellenfeletekre rontanak és próbálják marcangolni. Cyntia-t békén hagyják, aki időközben magához tér. Első dolog ami a szeme elé kerül egy hatalmas kéz ami betakarja az arcát, rászorít, szinte emberfeletti erővel és amilyen sebességgel berepültetek a falba azzal a sebességgel is hagyod el azt, egészen a terem másik végén lévő falig ahol nagyot csattansz. A berohant kés kis lény teteme repül ki utánad és kenődik el a falon két fekete masszaként.
Ellenfeletek, egy torz, troll szerű lényként lép ki a falból. Hatalmasra duzzadt jobb keze, lüktet az izomtól, nyaka szinte eltűnt egy hatalmas izomtömeg öleli a fejét körbe. A torz lény teste szinte reszket, majd fájdalmasan üvölt fel. Kicsit olyan, mintha Hulk és Quasimodo torz, gyűlöletből fogant gyermeke mászna elő. A férfi térdre rogy és erőlködik. Teste lassan normalizálódni kezd. Asszimetriája csökken. Orrából komoly mennyiségű vér kezd folyni, alakuló teste időnként felsebesedik. A bőr alatt formálódó izmok mintha időnként felforrnának, bugyognak. Úgy tűnik kezd besokallni a sok variálástól... A férfi tekintetében küzdelem és harag tükröződik. Látszólag, alig van magánál, de küzd.
Eközben a pokol kapujából két kutyaféleség mászik elő, vér és nyál keveréke csorog szájukból amiben kacska, hegyes agyarak lógnak ki.


Reagsorrend: Elise, Cyntia, Steve

Zene
Elise plazmasugara alatt olvadtan folyt az acél. Homlokán verejtékcseppek gördültek végig az erőfeszítéstől. Íriszeiben a derengő fehér-arany fény lassan váltott át hófehérbe.
Almost there, girl. Show them what fire truly is.
Hátrapillantott a válla felett. Steve erejét megfeszítve viaskodott a lényekkel, vércseppek szálltak a levegőben. A torz férfi alakja ekkor tépte ki magát a puszta betonból, hátborzongató recsegéssel törve szilánkokra és porrá a cementet, vérfagyasztó formájával térdre zuhanva a padlón.
- Hhhh.... hhhh.... hhhh....
Elise szemei előtt vibráló karikák táncoltak, miközben lihegett. Miközben megfordult, vibrált tagjai körül a levegő.
- Cap - szólalt meg nyugodt mezoaltja a férfi mögött. - Come back. We're getting out.
Lepillantott kezeire. Bal tenyerében a bőr narancssárgán égett, minden ér robogva, derengve lüktetett az inak között. Széttárta két kezét és egyikből a másikba pillantott, érezve az energia hullámzását minden tagján. Minden sejtjében.
Valami... Valami kinyílt. Valami felszabadult. Az előtte térdeplő férfi testében ott fénylett az élet... Ott fénylett a lüktető energia...
És már nem hívogató volt. Már nem akarta érezni a vér ízét a szájában. Lepillantott a térdeplő ellenfélre.
- I... don't want to kill you... Drain you... I...
A Kapitányra nézett, a pokol kutyáira, az előtűnő sötét lányra. Majd újra a férfira.
- ... I am... Someone else now. I... am...
Hátában a derengő forróság kora pirkadati karmazsinból elkezdett hajnali pírba hajlani.
Előre szegezte két kezét és tüzet nyitott.
A lángok a kutyákba és a férfiba csapódtak. Erejük hátra lökte őt, ahogy azt szerette is volna, neki az olvadt és megroggyant fém ajtónak... És eltelt pár másodperc...
Majd háta mögött csikordult a fém.

Zene


Cynta rögvest az arcára telepedő kézre markol és szorítani kezdené ám akkora lendületet kap, hogy tehetetlenül röpül keresztül a helységen egészen a másik oldalig. A becsapódás hangja elnyomja azt a halk szisszenést amit kiad magából. Négykézlábra hullik a falról. Megpihen egy rövid időre míg össze szedi magát a becsapódás okozta sérülésekből. Lebiggyesztet fejéből ömleni kezd a fekete füst. összefonódva lógó fekete tincseivel, függönyként takarva el testét. Mozgolódni kezd. Arcára kiült a fekete udvar. Tekintete dühödt. Oldalra billenti a fejét amitől visszaugrik az egyik nyakcsigolyája. Behunyt szemmel tűri a kellemetlen fájdalmat. Ekkor megcsapta arcát a forróság és füleit a veszett hörgés ami a kapu felől jött. Lassan nyíltak szemei és két szolgája épp a tűz martalékává vált. Elise-re pillantott aki úgy fest, minden erejét beleadja a mostani támadásba. Füttyent egyet, ha Steve-még nem végzett a kis bestiákkal vagy, amelyikkel még nem végzett az felhagy a támadással és Cyntia lábához rohan. A lány a kapuhoz sétál, megállva előtte széttárja kezeit, a pólusokból füst kezd csordogálni és fátyolként hull alá. Körbefutja a kaput ami dobban egyet. Behunyja szemeit és a túlvilágra koncentrál.
-Menjetek onnét...
Szólítja fel Elise-t és Steve-t. Következő másodpercekben orra alatt mormog. Végül leengedi kezeit és felnyílnak szemei.
-A tiétek...
Hátrébb lép és a kapu mérete megnő valamelyest. Gorillaszerű, ember méretű lény(ek?) köralakja kerül elő a kapuból. A fekete massza lassan visszahúzódik és a pontos vonások is előkerülnek. A behemót férfi a cél, az útba kerülő berendezési tárgyak nem jelentenek akadájt, csörögve örögve kerülnek el az útból.
-Cafatokban akarom látni... Icipici apró... cafatokban. Faljátok fel az egészet!
Csattan fel. Kinyújtja a férfi felé mutató ujját, hogy ha van még önként jelentkező a kapu túloldalán aki átfér az is jöjjön.
-Vigyétek és írmagja se maradon! PUSZTULJON!
Kiált fel dühödten.

Szörnyetegek márpedig léteznek, hökken belém, ahogy a folyamatosan változó szereplőit nézem a történetnek, változnak, de ugyanazok maradnak, és ahogy az ellenfelünket nézem, aki folyamatos torzulásokon, átformálódásokon lép keresztül, lassan, lassan megszületik bennem a felismerés, hogy igen, léteznek, léteznek szörnyetegek, és ami a legmeghökkentőbb..
Hogy emberek csinálták őket.
Emberek csinálják a szörnyetegeket.
Más emberekből.
Rendben, itt van a Fekete Hölgy. A Fekete Hölgy nem ember, ez nyilvánvaló... És Heart ügynök sem az, biztosan nem. Hiszen mintha ő is átalakulna a szemem előtt.
Ott egy más világ, a Fekete Hölgy hívására, amiből a torzszülött teremtmények ugranak elő. Ott egy más világ, amiben az ismeretlen HYDRA katona folyamatosan alakul, torzul, és előbb utóbb keserves vége lesz. ÉS most mintha egy harmadik világ is megmutatkozna Heart ügynök látványából.
Mintha a szemem láttára alakulna át, persze nem olyan látványosan, mint a katona, hanem... Belülről, amit csak érezni lehet, érzékszervekkel nem behatárolható, de nő, és alakul, és rámnéz, és megszólal, és nem értem ,amit mond.
Már nyitnám a számat, hogy visszakérdezzek, de akkor előreszegezi két tenyerét, és hatalmas lángcsóva tör ki belőle, ami normál esetben felemésztene falat, csontot, húst, és embert, de persze már realizáltam, hogy a normál eset... Nos az nem ebben a helyiségben forog már régen.
Mikor a lángcsóva alábbhagy,a a Fekete Hölgy következik, hangja parancsoló, és ellentmondást nem tűrő, felszólít minket, hogy eredjünk arrébb, én pedig úgy engedelmeskedek, mint egy kamaszgyerek, arcom rezzenéstelen, csak a szemöldököm szalad fel, fájdalmat érzek, megperzselődött homlokomon megfeszül a bőr.
...újabb szörnyetegek. Ezek leginkább gorillákra emlékeztetnek, a FEkete Hölgy pedig királynőien parancsol rájuk, senki nem lenne szívesen ezen teremtmények célpontjai között.
beharapom az ajkamat.
Bucky jut eszembe.
Ki tudja, mit művelnek vele, míg mi itt küzdünk ezzel az egyetlen fickóval, ki ez, ki ez, hogy ne lehessen rajta keresztül jutni?
Vállam mögött hátrasandítok, hogy megézzem, az ajtó milyen állapotban van.

A pokol alantas teremtményei kissé vonakodva távolodnak el a kaputól, szemlátomást nem tetszik nekik a parancsolgatás. De ahogy bemérik a célpontot és tudatosítják a mai vacsorát, mindegyiküknek elindul a nyál termelés. igazából fekete, kátrányszerű, habzó lé csordogál le szájuk szélén. Hörögve, morogva rontanak ellenfeletekre aki torz külsejével küzdve pillant fel. Szemében rettegés villan. Teste megpuffad, a ahogy reflexszerűen előre próbál védelmet építeni de a bőr nem bírja a heves izom növekedést és felhasad. A hirtelen változástól megrogy és az egyik agárszerű lény a torkára mar. Azzal még küzd, a másik a kezét kapja el, azzal is viaskodik. A csöppségekre ügyet sem vet, nem képesek megkarcolni a bekeményedő bőrét. Ismét gólemszerű formát kezd ölteni ahogy a kutyákkal küzd, üvölt a fájdalomtól. A gorilla szerű hatalmas teremtmény komótosan ballag hozzá és egy határozott mozdulattal letöri a sziklává vált kezet. Fekete morzsalék szalad szét és a kéz a terem másik végéig röpül. A bestia felhörög és agyarait a férfiba mélyeszti. Súlyos kezei belepik a férfit aki üvölt. Szikla ropogás végül egy utolsó felkiáltással csönd lesz. Recsegés ropogás és jóízű falatozás. Ha valaki közel menne arra rámordulnak. A nagyfiú két kezébe veszi az alsó és felső testrészt. Igen ketté tépte. A kutyák egy-egy végtagot tudhatnak magukénak. A picik pedig a kavicsokat ropogtatják amik lehullottak a gólemből. A nagy vezetésével visszabandukolnak a kapuba ami végül bezáródik.

Elise: Ha egy kicsit lemegy az adrenalin és szusszansz egyet, kellemes ám határozott izomtónust érzzel karjaidban. Mellkas tájékon enyhe ám kellemes nyomás. Érzed ahogy a szíved kalapál. Fejedben vérbőség és egész testfelületeden kellemes forróságot tudatosítasz, kifinomult szinten.

Cyntia: A dühödt formád a kapu bezáródásakor tovaszáll. Az erődet mintha belülről valami kilökte volna a testedből. Valójában a kapu szipkázta ki egy pillanat alatt bezáródáskor. Hajvégeid bebarnulnak, szemeidet nem látod de majdnem világos barna színben pompázik. Bőröd is élettel telivé, piros pozsgássá változik. Egész testedet elnehezül. Élénkebbnek érzed a világot. Hűvös van. A tapintás újszerű, kifinomult érzéssel tölt el. Mintha... élnél. A megszokott ólmos, tompa világ érzeted egy időre elmúlik. Sebezhetőnek és gyöngének érzed magad.

Steve: A kapu bezárásával egyértelműen normalizálódik a hőmérséklet. A fojtogató rossz érzés megszűnik. Friss, tavaszias hangulat ami egy hosszú és kegyetlen tél után érkezik. Az adrenalin lassan apad és érzed jótékony hatását amitől úgy érzed, erővel töltekezel fel.

Nem tudjátok mennyi idő telt el, lehet egy óra is vagy csak néhány perc, a sűrű forgatag csalóka. Az ajtó nagyjából 2 percen belül átjárhatóvá válik mindenki számára. Egy betonfolyosóra vezet. Egy üres, neonokkal kivilágított masszív betonfolyosó. A falon egy vékony fekete kábel követi a lámpákat a folyosó végén elágazás. A kábel baloldali folyosóból ered, onnan ágaztatták el a másik 2 folyosóba. A vastag köteg pedig egy kanyargós, szintén üres folyosón vezet titeket. Néhány neon már nagyon régi, olykor olykor pislákol és kattog. A búgásukat leszámítva teljes csönd uralkodik. A másik két folyosó nem olyan hosszú, alig 50 méteresek és fal van a végükön. Azok is bizonyára vezetnek valamerre.

Elise szemöldökei felszaladtak, ahogy a titáni összeütközét nézte végig. Az egész nem történt tőle pár méterrel távolabb, és ő nem tudott jobban az ajtóba préselődni, hogy távol tartsa magát a sötétség idegborzoló kavargásától. Ahogy csont roppant, ahogy bőr szakadt, ahogy füstötös, sötét nyál fröccsent a gorillaforma lények agyarairól, a lány arcán akaratlanul undorodó, megdöbbent kifejezés terjedt szét. Teste majdhogynem kétségbeesetten lökte magából a tüzet, és lapockái között a heves energia majdnem fájt, ahogy bőrét vibrálta végig...

Az acél csikordult, fém engedett a hőnek és végül, végül nagy nehezen, az ajtó recsegve szakadt át. Elise még felnézett Steve-re, majd egész egyszerűen háttal kizuhant.
Puff.
- Köh... Köh, köh, köh... Elise:1, Ajtó:0, a S.H.I.E.L.D. átveszi a vezetést... A HYDRA vesztésre áll. - kommentálta levegő után kapkodva, fáradtan de derűsen a lány, és visszapillantott a cellába, ahol még tombolt a pokoli háború. Várta, hogy társai is átlépjenek a forró, olvadt acél keretezte nyíláson, ahol félig felpöndörödött, félig áttört a felhevült fém, és Steve felé nyújtotta kezét, a felkelésben segítséget kérve, ha a férfi is kiért a folyosóra.
- Azt hiszem, előrébb... vagyunk... Hhhh... - mondta egy nyúzott vigyor kíséretében a férfinak. - Cap... Ha nem lenne baj... - és hacsak a másik nem ellenkezett, balját átfonta a Kapitány vállán, támaszkodni.
- Hé... Sátán, ott vagy még? Mert... Indulnánk feltámasztani a pokol tüzét ezen az istenverte helyen... Látom, abban járatos vagy... huh... huh...

Amint a kapu lezárul Cyntia, mintha álomból ébredne. Kissé kótyagosan néz körbe, kisimult vonásokkal. Fáradtan ásít egyet és kezeit maga köré fonva megdörgöli alkarját. Megrázza a hideg és össze húzza magát. Tágra nyílt pupillákkal tekint körbe. A nyikorgásra az ajtó felé néz amin Elise éppen akkor esik keresztül.
-Hehehe
Kacag fel vidáman, mint egy nyolcéves gyerek. Szája elé emeli kezét és csak vigyorog alatta. A vigyor magabiztos mosollyá szelídül Elise szavaira. Őt is fel lelkesíti, noha egyik csapathoz sem tartozik igazán.
-Jövök már csillagszóró. Nem kell aggódni.
nyugodt, kissé lomha lépésekkel indul meg a többiek után. Kellemes álmosító fáradtság ereszkedik egész testére. Az ajtón miután kellően kihűlt átsétál rajta és zárja a sort. Fejét billegetve vidáman dúdol, túlvilági hangján egy kissé hátborzongató dalt.

Járása kissé darabos és az szöveg ütemére ide oda billeg, feje is egy ártatlannak tűnő mosoly mellett billen jobbra majd balra. Az elágazáshoz érve pont a végére ér.
-Innen merre?


A dal zenével

Döbbenten figyelem a sátáni jelenet kibontakozását, a kép brutális, mintha egy természetfilmet néznél a ragadozók vadászatáról. Fojtogat és borzongat egyszerre a levegő, sráckoromban már biztosan elveszítettem volna az eszméletemet tőle.
De nem most.
A jelenet hamarosan véget ér, a kapu pedig bezáródik az ördögi teremtmények után. Ezzel egyidőben a levegő is normalizálódik, érzem, hogy oxigénnel telnek meg a sejtjeim, és hatalmas levegőt veszek, úgy érzem, újjászülettem.
És akkor a legjobb következik.
Az ajtó.
Heart ügynök nagy nehézségek árán mégiscsak átzuhan az ajtó túloldalára, mit sem törődve a forró izzással, utána vetem magam. Nem érek hozzá a felpöndörödött szélekhez, de így is érzem az izzását a bőrömön, ám most egyáltalán nem fájdalmas.
Hiszen kinn vagyunk az ajtón.
Bár meg kell jegyezni, nem volt zökkenőmentes.
- Remek munka, köszönöm! - mondom megindultan, miközben felsegítem a lányt, és azzal a lendülettel szorosan át is ölelem, elmondhatatlanul hálás vagyok a szabadulásunkért. Válla fölött a tekintetem máris ide -oda jár türelmetlenül, látom, hogy több opció is létezik a továbbúton.
Hallom közben, hogy a két nő egymást szólítja, megvárom, míg a FEkete Hölgy is átkecmereg a kapun, aztán a vállamra húzom Heart ügynök karját.
- Tud jönni? - kérdezem aggódással a hangomban. Imádkozok, hogy ne legyen semmilyen sérülése, és sérült hölggyel igen nehéz lesz elverekedni magunkat Buckyig.
Ezzel a szétválás lehetőségét el is vetem, bár elsőnek az jött volna a számra... De nem bízhatom a Fekete Hölgyre az elgyengült Heart ügynököt, feltéve egyáltalán ha a Fekete Hölgy velünk tart. Neki semmi érdeke megkeresni Buckyt.
- Én jobbra mennék - mutatok az elágazásra. - A titkos cellák, a kínzókamrák mindig befelé vannak. A kijárat valószínűleg arra lehet - mutatok a másik irányba, és kérdően nézek a nőkre. - Vagy van valami javaslat? - a Fekete Hölgyre emelem a tekintetem. - Maga... Velünk tart...?

Elise felpillantott, fáradtan mosolyogva, és Steve erős karjai felhúzták kinyújtott jobbjánál fogva. A férfi érezhette, hogy a lány bőre a szokásosnál is forróbb, főleg alkarjain és kézfején, ahol a tűzerő nagyrésze tombolva hagyta el a testét. Elise ajkai szólásra nyíltak volna, és...
Steve karjai köré fonódtak.
A lány szemöldökei rögtön meglepetten szaladtak fel, teste egy nagyon rövid pillanatra dermedt meg, majd hosszú karjaival viszonozta az ölelést...
És igen, a cirkáló hormonok abban a pillanatban robbantak lángokba a véráramában, abban a másodpercben dübörögtek fel, hogy érezte a férfi bőrének illatát, testének melegét, izmainak vaskos nyomását.. Teste karnális ösztönökkel reagált, rögtön lobbanó vággyal, de...
De volt valami benne, ami ennél is erősebb volt, mélyen, valahol, ahol legfeljebb csak félig tudta, hogy ott lapul és csendesen sugall valamit minden mozdulatába Steve Rogers körül... Minden hosszú pillantásba, amivel a férfira nézett akaratlanul, minden vállveregetésbe és minden érintésbe. És a lány, ahogy az érzés végigterjedt tudatán, nem tudta kontrollálni kezét, ami gyengéden siklott fel, hogy Steve tarkóján a sűrű, barnás szőke hajba túrjon, nem tudta megállítani arcát, ami szorosan simult bele a férfi nyakába, a karjait, amik szorosan viszonozták az ölelést.
Nem tudta, milyen hosszú ideig tartott a pillanat, nem is érdekelte egy röpke másodpercig a külvilág. Steve illata otthonillat volt, és hófehér deszkájú ház illata, aminek a verandája felett a csendes, nyári napsütésben lomhán libben a csillagos-sávos zászló, Steve illata hűvös tea volt és a kandalló melege téli estén, és diós sütemény és tavaszi napfényben játszó kisgyerekek és a kanapén elszenderedés, gyerekfejekkel a vállaikon...
- Steve... - mondta halkan a lány és miután végül szétváltak, Steve kérdésére csak csendben bólogatott.
Miközben a férfi a lánnyal beszélt, Elise végignézett Steve-en.
És úgy érezte, most látja először. Nem vette észre saját szemében a csendesen keringő, aranyló szikrákat kék írisze tükrén, és csak némán, meglepetten nézte a férfit. Aztán a sötét lányt. Aztán megfordult, és a lámpákat, a beton falakat.
Steve-nek infravörös, meleg, vibráló emberszíne volt, a másik lány sötét és hideg ultraibolyájával ellentétben. A neonok körül hűvös gyöngyház-ragyogást rajzol a langyos elektromos áram, és Elise érezte benne a távoli erőműben elégő szénből lekötött, felsabaduló napfényt, ami még halkan ott vibrált egy sok millió éve letűnt kor meleg, trópusi délutánjáról...
- Wow - mondta szinte csak magának, az új szemeibe áramló színek és árnyalatok intenzitásától lenyűgözve. Csak bólintott a férfi szavaira, megvárta a lány válaszát és Steve vállát átkarolva indult meg, majdnem zihálva véve a mély levegőket, hogy fél tüdeje teljes erővel küzdve tudjon oxigént osztani minden porcikájába... Hacsak a többiek nem ellenkeztek, ő is velük tartott, bekanyarodva a folyosón.

Cyntia a zárva a sort totyogott a magas szőke páros mögött. Az elágazásnál körbetekintett. Nem igazán figyelt a többiekre, csak amikor Steve megszólította akkor ébredt fel a bámészkodásból. Megrázat a fejét. Néhány másodpercébe beletelt, hogy vissza idézze a kapitány szavait majd felmérje a helyzetet.
-Igazából...
Emeli jobbját a bal folyosó felé.
-Szerintem arra akartok menni.
A folyosóról a kábelekre mutat.
-Ez egy erőd lesz. Kétlem, hogy külső erőforrást használnának, azt el lehet vágni, akkor megbénulnak. A belső energia forrást pedig védeni kell. Érdemes középen elhelyezni, hogy a végsőkig óvva legyen.
Leengedi kezeit majd elmosolyodik. Kicsit lenézően. Oldalra biccenti a fejét és rosszallóan megcsóválja.
-Fiacskám, úgy tesz, mintha még nem irtott volna ki egy bunkert sem... Jövök veletek mert két lépést se tudnátok megtenni nélkülem... Meg szeretném életben tudni Summer Child-ot.
Azzal rápaskol a lány hátsófelére és elindul a balra nyíló folyosón.
-Szedd össze magad napsugaram.
Nem foglalkozva vele, hogy a többiek követik vagy sem, szinte jókedvűen lépdel a várható csata közepébe. Ismét énekelni kezd a zombi-gyerek-kórus túlvilági hangján...