If you wish for peace, be ready for war. ( Freya & Elise)

Elise végignézett a quinjet ablakán keresztül a lassan est fénybe öltöző metropoliszon. Ajkai akaratlanul mosolyra húzódtak ennyi fény és lüktető élet láttán, miközben a gép lassan tengelye körül megfordulva ereszkedett. A japán főváros felett kavargó csendes-óceáni felhők sötét selyemfoszlányokként borultak drámai, megtépázott drapériaként az égre, és a téli nap karmazsin-arany sugarai a halovány eget a sötét felhőkre kontrasztosan sápadtra festették. A csupa króm-üveg irodaházak oldalai vöröslő pompába borultak a napsugaraktól. A lány szórakozott mozdulattal kapcsolta be a nagy, fehér sasot formázó emblémával ellátott kevlár golyóálló mellényt. A szétterpesztett szárnyak büszkén ágaskodtak telt mellein fomborodó páncélzatán. Alatta szolid, puritán betűk egészítették ki a felségjelzést: S.H.I.E.L.D.
- Heart, hall engem? - kérdezte Maria Hill feszült, ellentmondást nem tűrő hangja és a lány szeme elé beúszott egy karcsú kéz, ahogy csettint egyet. - Azt kérdeztem, megpróbált újra kapcsolatba lépni a bázissal?
- Öhm.... Elnézést... Igen, asszonyom - válaszolta Elise, pislogva fókuszálva szemeit a kemény, klasszikus metszésű, szép és szigorú arcra. - Semmi válasz. Egyik frekvcenián se.
Hill helyettes igazgató csak fújt egyet. Hátrafordulva intett a kommandósoknak és azok felálltak az ülésekből. A S.H.I.E.L.D. bázis a Szumida-folyó torkolatánál lévő kis, tengerparti park közepén volt, ott lobogott a csillagos-sávos amerikai lobogó a fehlr sasos zászló mellett. Ahogy a gép ereszkedett le, az öböl túlpartján Kavaszaki fényei feleseltek a belváros lemenő napfényben fürdő felhőkarcolóinak pompájára.
Egy quinjet húzott felfele velük szemben a bázis udvarán lévő leszálló pályáról.
- Mit csinál az a gép??? Azonnal lépjen vele kapcsolatba valaki!
Elise megragadta a rádiót és leadta a hívást, de semmi válasz.
- Halló, Tokyo S.H.I.E.L.D. bázis, itt A103-as járat, vétel? Itt Heart hadnagy, valaki hall engem?
Fegyvereseket látott cirkálni az üres leszállópályán, és valami maró érzés csapott bele a gyomorszájába.
- Itt Maria Hill - vette át Elise-től a rádiót a felettese. - A 147-es fogolyért jöttünk Tokyo bázis, vétel. Itt Hill helyettes igazgató.
A nő Elise szemébe nézett, miközben egy izom ugrott az arcán.
- Ha itt én lennék a parancsnok...
- ... Fejek hullanának.
- Gyorsan tanul, Heart. Tegyék le a gépet - fordult a pilótához.
Elise megfordult. A matt tokban pihenő, díszes, nordikus mintával metszett markolatú kardot csatolta fel a hátára, miközben nyílt a rámpa és a kommandósok elindultak a hűvös szélben az aszfalt udvar felé.
- Heart, fogja a kettes osztagot, és induljanak meg a parancsnoki felé, mi pedig...
Lövések és kiáltások hallatszottak valahol a bázis túlsó felén. Minden fegyver arrafelé szegeződött.

A magas, hosszú hajú alak a vezérlő terem hosszú ablakain át látszott, ahogy gyors és progi mozdulatokkal halad a bázison át, áttörvve bármin, ami útját állja. Hill csak intett, és Elise bólintott, megfordult, és ő is intett saját embereinek, az oldalsó hangárbejáraton át lépve be az épületkomplexumba. Két holttest hevert nem messze a kikapcsolva nyugvó quinjetektől a nagy teremben. Fekete ruhás, ázsiai férfiak, ránézésre helyiek, nem volt más felségjelzés rajtuk, csak három, körkörösen csavarodó, szimbolikus levél egy háromszögben, a karjukon. Egy családi mon, valószínűleg a jakuza egyik nagyobb klánjának kliens szervezete, egy kisebb család emberei, hivatalosan "biztonságiak," vagy hasonló.
- De miért vannak helyiek egy S.H.I.E.L.D. bázison? - dünnyögte a lány, ahogy lehajolt az egyik holttesthez. A kommandósok türelmesen várakoztak mögötte.
Elise intett és továbbhaladtak.
- Heart, lát valamit?
- Nem S.H.I.E.L.D. erők, asszonyom - szólt vissza a vállán megreccsenő rádióba, fejét oldalra billentve és jobbjával a gombot lenyomva tartva a lány. - Én a jakuza egy szervezetére tippelek. A mi embereinknek nyoma sincs.
- Ugyanez. Tartsák nyitva a szemeiket.

Mögötte fegyverek emelkedtek, a katonák jobbra-balra pásztázva ellenőriztek minden folyosót, ahogy a főépületbe értek. Elise ujjai megtalálták a vállán a kard markolatát és halkan, fémesen csilingelve csúszott ki ívben a hüvelyből az asgardi penge. Bal kezében felfénylett az energia és lassan táncoló, fehér lángba futó gömb jelent meg ujjai között.

És a következő fordulat után megpillantotta a nőt, akit követtek.
A fegyverek mögötte felemelkedtek, csöveikre erősítve a lámpákkal, fehér fénybe borítva a megvetett lábbal álló, magas, sudár nőt. Széles terem volt, ahol álltak, több folyosó is ide futott össze, valami kantinféle helyiség, csempézett falakkal, fém asztalokkal és pultokkal.
Elise is kihúzta magát. Széles vállai, hosszú tagjai gépiesen mozdultak, harcra készen. Gleccserkék szemei hosszan néztek a sötét, fenyegető pillantásba, amit mint egy uralkodó lövellt felé a nő, gyönyörű metszésű barna szemeiből. Bőre finoman volt barnás, talán enyhén kreol, haja zuhatagként omlott vállára, minden tagjai erőt és nőiességet sugárzott...
Ki ez az amazon komolyan?
- I guess you're literally asking for it, sugar - válaszolta a lány felcsendülő mezoalt hangján élettelien, és mielőtt mozdulhatott volna...
Hill az oldalfolyosóról érkezett ekkor meg. Elise, mielőtt tiltakozhatott volna, végignézte, hogy a helyettes igazgató parancsokat üvölt és felemelt fegyverrel, bilinccsel siet a betolakodóhoz...
És látta Maria Hillt repülni az asztalok közé.
Ekkor már hosszú combjai ellökték a talajtól. Az első tereptárgyat megtalálták kezei, ami az útjába akadt - Egy hatalmas acél étkezőasztal - és egy legyintéssel hajította a másik felé. Ahogy egyenesen futva közelebb ért, lábai elrúgták a talajról...
Elise vagy kilenc láb magasságból, előre szegezett karddal, jobb térddel, ívben zuhant a nő felé.

Elise már a levegőben volt, amikor a nő hihetetlen gyorsasággal fordult. A lány gleccserkék szemei elkerekedtek, amikor a nem-emberi reflexekről tanubizonyságot tevő nő felemelt karján fémesen csendülve állt meg a kard pengéje. Látta az edzett asgardi titán-arany ötvözetet rugalmasan hullámozni, miközben hűvös, kecses ujjak kulcsolódtak a bal karjára -
A bőréhez képest minden érintés hűvösnek tűnt. Pusztán a bőr selymes felülete nem különbözött az emberitől. De az energia, ami benne cirkált...
Elise érezte a szinte áramütésszerű erőt a pillanat tört részével felérő tapintás közben. Aztán fordult, még a levegőben, a nő körül, aki puszta karjának erejével hajtotta őt tovább.

A szemközti fal rohamosan közeledett... A lány szemeinek kékjébe ekkor futottak bele az aranyló lángok fényei, mint a melegen érkező tavaszi áradat. A mellkasában dübörgő erő végigszáguldott a combjain. Elise talpaiból, mielőtt elérte volna a téglafalat, csóvákként robbantak ki a lángok. Látta a nőt letépni szakadt felsőjét, csak egy pántos, fehér trikót felfedve...
Mmmmhhhh
A képek, amik a tudatába tolultak abban a pillanatban, tűznél hevesebb forrósággal töltötték el. Miközben a talpaiból robbanó lángok visszafele lökték, és körkörösen égették le a festéket a falról, tudatában vibráló élességgel mozgott a kép, ahogy fehér combjai a nő csípője köré fonódnak...

Az érkező fém ajtó annyira volt meglepő, mint amennyire súlyos. A lány egy fordulattal kerülte ki a földön és már lökte fel magát egy térdelő támadásra...
Harsogó, éles fájdalom fogadta a járomcsontjában, majd a röppenő vércseppeket látva zuhant az asztalok közé.

Miközben Maria Hill és a kommandósok menekültek, lezárva maguk mögött az ajtókat, Elise felemelkedett a felborult fém asztalok között.
- Well, - kezdte csengő hangon. A fájdalom az arcában szinte hasogató volt. - Amikor le akarnak teperni, általában meg is hívnak előtte egy italra, sweetheart.
És újra elrugaszkodott. A nő előtt jobbra-balra lépve, mint a táncoló lángok, haladt, hogy bármilyen érkező találatot söpörhessen és elszórt egy kósza, komolytalan bal horgot, hogy leköthesse a másik figyelmét, míg az erő végigrobogott hosszú combjain...
A felhevült izmok pedig emberfeletti energiával feszültek meg, ahogy a lány gyors, öklelő forgó rúgása a nő gyomra felé repült.

A horog csúszott, ahogy kellett, és a térdelő roundhouse egy tökéletes fordulattal talált, ahogy kellett. Elise, miközben lépett tovább, ugrott jobbra és balra, érezte a perzselő erőt a hátában, és észre sem vette, hogy szikrák hullanak mögötte, csillogva úsznak a csata szelében. Egy érkező találat libbenő fordulata miatt csúszott el, és egy lehetetlenül erős, dübörgő ütés már csak a levegőt érte a mellkasa helyett, ahogy hátrébb, majd újra hátrébb lépett könnyedén. Csak vigyorral és egy kacsintással válaszolt a nő szavaira, majd ahogy az lépett, Elise is ugrott előre....

És a harcias mondat után az idegen ökléből mintha energia robbant volna szét. Annyi ideje maradt, hogy lábát megvetni próbálja de így is magával lökte az erőhullám, ami gyűrűként robbant szét.
Az azt követő támadás...
Életében először, még Elise sem tudta követni sem az erejét, se a sebességét az érkező ellenfélnek. Érezte az ujjakat, amik erősen ragadták meg mellkasán a kevlár mellényt és nem tehetett már mást, elkerekedő szemei, elnyíló ajkai meglepetten néztek fel a nő arcába, miközben saját ujjai a másik felkarára fonódtak, kapaszkodva. Dübörögve, ropogva zúgott mögöttük a beton, az acél, vas rudak meredtek ki a törött cementből, szikrák pattantak a recsegve elszakadó kábelekből...
Elise észre sem vette, hogy háta nekicsapódik egy elhajló, megerősített acél ajtónak. Azt sem, hogy leszakad hátáról a golyóálló mellény és hogy bőre alatt görbül tovább a fém, olvadt acélt hagyva a nyomában...
De a közben testén végigterjedő, csiklandozó, bizsergő aurát elkezdte érezni.
- Aghhhh.... De... Ez.... Hah.... hhhhh...
Hihetetlenül forró volt és érzéki az energia, ami a vad idegen testének vibrálását vitte tovább a testén.

Négykézláb találta magát és amikor felnézett, látta maga előtt a férfit. Megfordult, szőke haja arcába csapódott, és látta az idegent maga fölött magasodni.
Egyvalamiben volt biztos.
Nem ember.
Emelkedett a nő mellkasa, a domború formák és Elise-nek már csak egy másodperce maradt felpattanni...
- Ne, ne, várj, ne... - kiáltotta és a szembeérkező, orkánerejű szél olyan élesen vágott bele védekezően keresztbe felemelt bal karjába, hogy a fagyos pengék tépte égő fájdalomtól egy artikulálatlan, mély sikoly szakadt fel a lány torkából...
Annyit érzett, hogy háta a falnak csapódik.
És hogy tarkója keményen üti meg a hideg cementet. A fájdalom okozta könnyek kiröppennek a szeméből.
Miközben térdre esett, látta a hörgő-sikoltó férfi haláltusáját.

Felnézett a nőre és aranyban égő szemei ekkor váltottak perzselő fehérbe. Két karja egyszerre emelkedett. Balján füstölt a jeges széltől égett bőr.

Elise még a földön térdepelve nézett le égett jobb karjára. A jeges szél letépte a bőrdzseki ujját, a bőr csíkokban nyílt fel, és szinte szikrázó, elviselhetetlen fagyos kín sugárzott végig a testén, hogy szinte sikított volna torka szakadtából, miközben a puszta fájdalomtól, amit az égető fagy mart belé, könnyek folytak a szeméből. Felnézett és döbbenten nézte a férfi haláltusáját. Semmit sem tehetett. Dermesztően félelmetes, fagyos levegő zúgott keresztül a cellán orkánként, és csak amikor a holttest összecsuklott, tudott a lány feltérdelni újra.

Hátában a fájdalmas, kegyetlen halál kiváltotta harag úgy izzott gerince mentén, mintha lángok próbálnák atharapni magukat a bőrén. Szemei aranyló derengésből most váltottak ragyogó fehérbe, mint a Nagy Folyóra és a piramisokra, a palotákra és függőkertekre bocsátott fénye az aleső hajnali napsugárnak, amitől lángra kap a homok és a márvány és aranyba fordulnak a hullámok.
A szavak, amiket az idegen mondott, elérték Elise fülét, de rágóizmai ugrottak egyet az állkapcsán.
- You don't know us, - szólalt meg vészjósló, mezoalt hangja. - But we avenge.

Az energia robajló hullámként söpört végig forróan minden csontján, minden idegszálán, minden ínján és ízületén...
Majd robajló lángsugarakként szökellt elő. Az egymás köré csavarodó indák fénylő, arany ragyogással röppentek egyenesen a nőnek, és Elise tagjain már futott is végig az energia. Talpaiból egyszerre lövelltek a lángok, ahogy feszültek meg az izmok, propellerként repítve őt előre, és egyenesen vállal robbant bele az idegen mellkasába.

Elise fülei mellett elsiklottak a szavak, haragja izzó dübörgésként hajtotta, tehetetlen dühe csak olaj volt rá, amit az áldozat halála iránt érzett. Épp csak tudatalattija fogta fel a szavak értelmét, de válla már elérte a nő mellkasát. Ketten sodródtak tovább, egyenesen a falba. Elise tagjain dübörögve rohant a tűz, hátában pezsegve forrt az erő lapockái között, szinte érezte, hogy minden porcikáját elönti a tűz, a lángok, amik forróbbak voltak, mint valaha...
Én miért...
Alig volt vérgőztől pulzáló agyában még hely a meglepett kérdésekre. Ujjbegyei, könyökei, lapockái, alhasa, térdei, combizmai, mellbimbói, szemei, ajkai szinte kirobbantak az erőtől.

Durr.
Szinte hallotta, ahogy a másik tüdejéből kiszorul a levegő, fejük fordult...
Bumm.
Mintha szikra kapott volna aszáraz erdőtalajon az avarba, a másik két ajak véletlenszerű érintése felrobbantotta az összes cirkáló energiát. Elise testében a negyven fok feletti hő egy pillanat alatt, egy szívdobbanással futott fel, és érzett egy kart a derekán, szemei lecsukódtak...
A kép, hogy combjai körbeölelik a barna nő sudár derekát, kéretlenül peregtek be az agyába. A térd, ami a gyomrát találta meg, ellökte magától, ő pedig értetlenül sodródott, míg térden-tenyéren találta magát a talajon, a csapzott haj szemébe lógott...
Felnézett, a nő csengő szavait hallgatva, felemelte jobbját...

És a ragyogó szemekből előtörő fénysugár bőrébe csapott.
- Agh - szakadt még fel a torkából a nyögés, és gyönyörű, gyönyörű, orgazmikus forróság futott végig minden tagján, mintha minden eddiginél forróbb lángok közé ereszkedett volna.
Elise talpai megtalálták a talajt, és máris csúsztak hátrafele a sugár erejétől. Jobbja lehanyatlott, így a sugár egyenesen mellkasába csapott, másodpercnyi idő alatt égetve át a ruhát. Szegycsontján, mellei között felragyogott a bőr, az erek parázsló vörösbe fordulva vitték magukkal tovább a forróságot.
- What... Are you? - kérdezte értetlenül, majd újra ellökte magát. Lépései a nő előtt jobbra-balra táncoltak, jobb egyenesét egy ugyanolyan kósza bal egyenes követte, magasan, elterelésnek, majd egy keményen, csípőfordulattal megtolt jobb horog és egy lendület hajtotta íves roundhouse forgórúgás, amibe még a levegőben pörögve bal lábát is belevitte, és tenyereivel tompította az esést.

Íme. Az emberek sajátos elvei. A normák, amiket megragadva kényszeredetten akarnak beilleszkedni abba a társadalomba, ami előbb-utóbb kiveti őket magából. Több élet jogtalan kioltásáért pusztán börtönbüntetés jár. A nő acélszürke tekintete megkeményedett. Homályosan emlékezett arra, hogy az apja mire nevelte és nem helyeselné gondolatait és felfogását. De Freya képtelen volt máshogy tekinteni a világra. Önzés, irigység, hazugság... Sötét ösztönök motiválták a legtöbb embert, akit megismert. Tulajdonképpen örült annak is, hogy nem tartozott közéjük.
- I'm a warrior..- Szűrte a fogai között, csapzott haját kisimítva homlokából. Kócos, barna fürtjei hátát érték, a hajgumi, amivel órákkal ezelőtt összefogta dús zuhatagot valamelyik falba épülve heverhetett. Összevont szemöldökkel pillantott az átszaggatott rétegekre, majd fejét az érkező szőke nő felé fordította. Gyors, elrugaszkodó módon lőtt ki felé a nő, akinek a mozdulatait ösztönszerűen követte. A kézzel mért ütések elhárításának az volt a következménye, hogy a forgó rúgás talált és a levegőben megpördülve válla a padlónak csapódott, kondulva és döngve, mélyedést és felszálló port hagyva maga után. Bal tenyerét ráhelyezte az ízület kapcsolódására és rántott rajta egyet, résnyire szűkült szemekkel meredt az ügynökre.
- Annak ellenére, hogy remekül szórakozom... Zárjuk rövidre. A feladatomat már elvégeztem és jól esne egy jéghideg scotch.- Nem, mintha megérezné az alkoholt egyátalán. A szervezete villámgyorsan bontotta le azt a mérgeket, így az alkoholt is. Meglendült és az egyik asztalt felkapva hajította a nő felé. Az eszköz mögül felbukkanva ugrott, izmait megfeszítve, a szőke nő nyakába. Lábaival át fonta nyakát és lendületből vetette át maga fölött a testet. Hátra repült, miután talapi elemelkedtek a földtől és a nő kékes szemeire pillantott. Kilőtt felé, gyors mozdulatokkal és két oldalról próbálta ököllel ütni az arcát addig, míg el nem kábul.

Elise hátrafele dobta lábait és átfordult feje felett a padló felé. Már lökte is fel magát, amikor az asztal érkezett, és épp csak annyi ideje maradt, hogy tűztől fugárzó jobb karját egy beidegződött, védő mozdulattal emelje fel...

Durr.
Meglepetésként érkezett a nő. Az utolsó mondatnál is furcsább volt a sebesség, amivel képes volt támadni, és a lány tudatáig épp csak elért, hogy nem csak hogy nem emberrel, de valami egészen különlegessel van dolga, amikor már erős combok kulcsolódtak a nyaka köré.
Miközben megfordult körülötte a világ, hosszú lábai tehetetlenül próbálták térdhajlattal elkapni a nő arcát, hogy stabil pontot találjon. Teljes testhosszában vágódott végig, döngve a padlón, és a természetfeletti erejű mozdulatok nem hagytak alább.
- Mi a f...
Durr, durr, durr. Az első két ütés annyira váratlanul érte, hogy feje belezúgott a találatokba. Az első egy fülcsengető jobb horog volt és a második alatt roppant el éles fájdalommal a járomcsontja. Az érkező jobb elé Elise védekezően emelte bal karját és jobbja teljes erejével röppent, hogy egy sistergő-lobogó tüzes ököl csapódjon a másik harcos állcsúcsába. Mindhiába. A nő jobbja közben újra arcát érte, annyira sebesen, ami egy embertől, vagy akár egy asgarditól lehetetlen lett volna. Érezte a meleget a szeme körül, és látta a sziporkázó karikákat. Mindkét karján teljes erővel robogott végig a tűz, megpróbálva kikökni magát a pergő ütések közül, de a két, izmos comb titániumnál szorosabb fogóban tartotta a felsőtestét.
Így a düh és a harag keveredésével mindkét lángoló kezét, ami eddigre tűzbe borította a másik ruháit, megfeszítve lökte előre, ütésekkel válaszolva az ütésekre.
Arca szabadon maradt...
A viharként hulló öklök pedig ajkát, szemét, orrát érték...
Egy éles fájdalmat érzett a halántékában és a világ tudattalan sötétségbe merült.