Ég és Föld avagy Elise és Cyntia (18+)

+18

A város legalja. Az alvilág bejárata. Késdobálók, erőszaktevők, eltorzult mutánsok és egyéb söpredékek menedék helye. Kevesen merészkednek ide a "fényről". Émelyítő csatorna szag, az esti órákban a leengedett fürdővizek gőze nedvesíti a téglából kirakott járdákat. Egyetlen szabály van, a túlélés. Aki ide merészkedik, annak két oka lehet, keresni valakit, vagy elbújni valaki elől. Előbbi a ritkább eset, de Cyntia nem az a fajta akit érdekelnek a statisztikák. Hosszú nyakát megvakarta a vas pánt alatt. Kívül rozsdamarta, ütött kopott, belül bőrével már fényesre csiszolta a nyers vasat. Egy kis emlék a spanyol inquizitoroktól. Rámarkolt a foszló fémdarabra. Emlékek sokasága ugrott be. Tűz, karó, kereszt.
-Ch...
Cinikus mosoly és rosszalló fejcsóválás. Balját csípőjére támasztotta és oldalra nézett a csatorna medréből ahol térdig mosta a lábát a szenny. Végig nézett a hosszú párás és fülledt alagúton. A kövek réseiben moha zöldellt, a csövek elnedvesedtek a rájuk csapódó pára miatt. A patkányok nyikorogva szaladtak a résekhez. Cyntia mélán körbetekintet nyomok és jelek után kutatva. Egy rossz lámpa pislákolt a folyosó egyik sarkában. Ahogy guggolt lefele a nyirkos padlón szaladó lámpafényt fürkészte míg meg nem látta a jelölést.
-Bingó.
Kiemelte támaszkodó kezét a hömpölygő léből és felkapaszkodott a betonperemre. Könnyeden felszökkent és útnak indult a város mélyébe. A kietlen baljós alagút hosszasan nyúlt a város alá. Egy-egy hiányzó tégla jelölte, hogy jó alagútban van. A megfáradt neoncsövek időről, időre pihentek egy kicsit, majd kattogva búgva tértek magukhoz. A fiatalabbak hangos közjátékkal igyekeztek ébren maradni.
Cyntia unottan himbálózó jobbját a vállát és derekát többször körbeölelő szemes láncra akasztotta hüvelykujjával, egy feltűnően unott sóhaj kíséretével. Talpa monoton lassú kopogása jelezte közeledtét. A halk kopogásnak végül két mély dübbenés vetett véget. Lenézett az ósdi csatornafedélre. A két apró lukon fények csintalan játéka látszódott. Lassan letérdelt és rá tette fülét. Zaj. Város zaj szűrődött fel. Elégedetten bólintott és már készült felemelni a vasfedelet amikor az árnyakból előlépett egy termetes torzszülött halk morgással. Cyntia volt annyira lusta, hogy ezt figyelmen kívül hagyja és végül tényleg odébb hajította a súlyos vasat. Eztán nézett csak fel a nyálkás testű behemótra.
-Az az Erik gyerek idebújt ugye? Ne kéresd magad, más is vadászik rá. Régi ismerősök, nincs kedvem összefutni velük, úgyhogy ki vele dagadék.
A behemót már csak hörgött és illegette a fejét. Amíg egy hangos dörrenéssel el nem vesztette azt. Cyntia a felszálló lelkére vetette tekintetét, megragadta miután eltette a fegyverét láncai ölelésébe.
-Az előző kapuőr nem mondta, hogy velem nem szabad arcoskodni?
Oldalra nézett a másik sarokba, egy fej nélküli oszló tetem hevert ott. Még némi rászáradt hús volt a csontokon. Ekkor Cyntia fejébe emlékek gyúltak.
-Ja, tényleg... kicsit elszállt az agya... Látod? Te is elvesztetted a fejed, de engem zavarnak a metaforák szóval...
Elengedte a lelket majd elindult lefelé a város söpredékeihez, hogy kézre kerítse az Erik nevű mutánsot mielőtt a kormány emberei megteszik helyette. Akkor aztán lőttek a hírnevének és a dellának is...
A szűkös vas létra egyenest a szűkös "városrészbe" vezette. Gyér fénnyel megvilágított, gyakorlatilag a város -3. emelete volt. Régen valami menedékhelyként szolgált de a csőcselék megtalálta és befészkelte magát. Főként eltorzult mutánsok, számkivetettek. Egyéb furcsa lények. Cyntia elsőként a létráról szemlélte a helyszínt majd valamivel később alá ereszkedett, hogy tegyen pár kört.

Elise Heart hercegnőként felülemelkedett a káoszon.
A pizzás dobozok és papír kávéspoharak, a szétnyitva elterülő zöld, katonai táska, lehajigált bőrkabát, pulóver, pólók, szétnyújtott farmerek jelentette kusza rendetlenségen és hosszan nyújtózott meg a laptopja előtt, majd végigvetette magát a kanapén.
Csak szusszant egyet és újra felült. Nem tudott nagyon pihenni, a város így, első napjaiban annyi színnel és újdonsággal töltötte meg a fejét, meg aztán, amúgy is a későn kelő, éjjel sokáig kockuló típus volt, szóval nem nagyon fért a bőrébe.

Inkább felugrott a kanapéról és hosszú lábain elsiklott a konyha felé. Visszapillantott a felfordult nappalira. Victoria egészen biztosan a fejét fogja venni, ha meglátja a rendetlenséget, amit művészien szétterített a nő egyébként elegáns lakásának legnagyobb helyiségében. Végigfutott az agyán, hogy esetleg rendet kéne rakni... És már majdnem el is jutott addig, de egy varázslatos "majd holnap" kifogás gyorsan előugrott, és a lány csak vállat vont.
- Meh - kommentálta a helyzetet és folytatta útját a konyha felé. Kinyitotta a hűtőt és körbenézett bármi ehető-iható finomság után, és végül is kínait talált, ami nagyon rövid időn belül eltűnt Elise gyomrába, és narancslevet, amiről pedig csak lecsavarta a kupakot, és a konyhapultnak dőlve kortyolgatta élvezettel.

Az üres narancsleves dobozt és a kínai kaja dobozát természetesen gondosan vissza is rakta a hűtőbe, félig odafigyelve a környezetére, elgondolkodva nézve maga elé.
A lány a kávéfőzőért nyúlt és talált benne még egy bögrényi hideg, reggeli kávét. Elmosolyodott a siker láttán - Felrakni egy kávét azért erőfeszítés lenne - és csak elővett egy S.H.I.E.L.D. feliratú bögrét a szekrényből, majd kitöltötte a kávét és némi cukrot is hajított utána.
Ott állt, újra a konyhapultnak támaszkodva, elmélázva nézett kifelé a félig elfordított redőnyön át, a nappali ablakából sávokban látszó, esti városra. A lemenő nap utolsó sugarai még látszottak az égen halovány vörösben és kigyulladt az ezer és ezer fény, hogy New York esti pompájával köszönthesse az éjszakát. A fények sávokban vetültek a redőnyön át a nappalira, a ruhakupacokra, a pizzás dobozokra, az elegáns acél-márvány konyhára és a lány arcára, szőke hajára, megcsillogva még gleccserkék szemében.

Elise hagyta, hogy az erő átáramoljon ujjai között, a forróság végigcsorgott csontjain, erein, mint a Nagy Folyó hullámai, majd pillanatokon belül gőzölni kezdett a csésze a kezében és mivel nem figyelt, a kávé lassan gyöngyözni kezdett tenyerei között, majd bugyborékolva forrásba fordult.
- Hmmmm - sóhajtotta élvezettel a lány, ahogy belekortyolt a finom, forró italba, és miután befejezte, a konyhapulton hagyta a csészét, visszaétált a nappaliig, felvett egy farmert, bőrdzsekit kanyarított a hátára és nekivágott az estének.

Háromnegyed órával később egy kifejezetten mutánsok, Inhumanek, különleges képességűek és egyéb szupernaturálisok frekventálta bárban ücsörgött, hallgatva a méla rockzenét a háttérben nézve a biliárdozó srácokat, azon gondolkodva, kihívja-e valamelyiket egy meccsre... Amikor egy szipogást hallott és Elise megfordította a fejét. Egy könnyes szemű, gót ruhás, félig ázsiai lány állt mellette a pultnál, odadőlve előrehajolva egyenesen, és a pultos szemét kereste.
Amint a pultos meglátta, egy pillanatnyi zavar, vagy tán bosszúság, vagy valami egészen furcsa érzet-keverék futott végig az arcán.
- Sakki... Nem, nem láttuk Eriket.
- Bruce... Kérlek... Öt napja ment le és semmi, semmi hír, kérlek... Nem lehetne... Valaki nem hallott...
- Sakura, nem. - mondta visszafojtott indulattal a pultos.
- De Bruce...
- Bocsi... Bocsi, kit keresel? - ékelte közbe a kérdését Elise, rossz szokása szerint beleártva magát mindenbe, ha fájdalomban lévő embereket látott.
A lány felé fordult falfehér arccal és szipogott még egy kicsit.
- A... a barátom, E... Er... hh... Erik. Öt napja tűnt el és... és...
- És... A rendőrségre nem mentél el? - kérdezte naív jóindulattal Elise.
A pultnál mindenki úgy nézett rá, mint valami buta kislányra. Elise felemelte kezeit, "jól van, oké, csak kérdeztem" módon, majd újra a lány felé fordult.
- És... Merre láttad utoljára?
A lány nem szólt. Nem szólt egy szót sem. Csak megfordult és a szemközti fal felé nézett.
Egy vasajtó volt ott, régi, indusztriális, és semmi jót sem sejtető.
Elise az ajtóra nézett, majd a lányra. Egyik szemöldökét felemelte, majd összehúzta szemeit.
Ne, Elise, ne. Ne. Ez már most marhaság. Ez... Oh, boy. Ugye most valami oltári baromságot fogok csinálni.

Húsz perccel később, Elise Heart, ahogy egy szűk csigalépcsőn ereszkedett lefele a mélységbe, már átkozta a saját kotnyeles és csapongó természetét. Széles vállai majdnem elérték két oldalt a falakat és szálas, atlétikus termetével egy kicsit meg kellett oldalra dőljon, hoy ne verje fejét a lámpákba. A neonlámpák zizegve égtek felette és egyszercsak - Egy forduló után minden lámpa ki volt égve, mély, embertelen sötétség fogadta a hűvös, dohos levvegővel, a szűk téglafalak közt a lányt.
- Oh sweet jesus, seriously?
A lány érezte, hogy cseppenként szivárog vérébe a pánik és érezte, ahogy a feszültség ugrik fel az ereiben, minden pici szőrszála lassan felmered. Ám nyugalmat erőltetett magára és felemelte jobbját. Ahogy az energia végigfojt tagjain, arany-narancs lángok körkörös ívekben ugrottak elő az ujjai közül és tenyerében táncolva harcias fénnyel martak a sötétségbe.
Elise tovább haladt lefelé, majd egy folyosóra ért. Jobbra és balra nézett, hűvös, dohos, állott szellő fújt végig a helyiségen, ami leginkább egy elhagyatott metrómegállóra hasonlított.
- Erik, hol vagy, gyere elő - dünnyögte maga elé a lány, majd elindult abba az irányba, ahol egy széles, kapuszerű nyílás mögül talán némi fény derengett fel haloványan, kísértetiesen vetülve a csempe-falakra.

A létra érthetetlen okokból egy fa viskóba vezetett, amolyan pottyantós budi a kert végében. Egy szakadt függönnyel volt leválasztva a zajos utcáról. Már ha a standok között kialakult folyosókat utcáknak lehet evezni. Az ázott neonrengeteg és ősrégi izzók úgy voltak felfűzve az egész telep fölé, mint egy ócska nyakláncon a szemek. Cyntia elrántotta a szakadt szövetet és kilépet a két biztonsági őr közé. Azok ijedtükben ugrottak egyet, az egyikük pedig reflexből arcon csapta a bunkósával, hogy az apró termetű lány rögvest visszaszállt a viskóba, ledöntve a hátsó falat. Lánccsörgés közepette Cyntia lassan kisétált a romok közül amúgy is szakadt ruházatát sepregetve. Rosszallóan csóválta a fejét. Tett egy vállkörzést és nekiindult kutakodni. Előkotorta a gyűrött fényképet a tagról. Vágott szemű, sápadt bőrű. Ha nem lenne ennyi ex-jakuza tag itt lent, még könnyű dolga is lenne. Miután a putris piacon körbekérdezősködött és senki nem tudott semmit, elindult fölfelé a jobb környékekre. No nem sokkal jobb, de az árusokon túl itt már vannak minimális szerveződések. Velük együtt nagyobb gondok is. De ott is mind hiába kutakodott. Már kezdett bosszús hangulatba kerülni. Szeme körül kiült a sötétség. Végül elért a 2. emeltre...
-De nem akartam én idekeveredni...
Ez már az alvilág egy megközelíthetőbb szeglete. Itt kezdődik valahol a fekete piac, és ér véget a mutáns menedék. Amolyan olvasztó tégely. Itt mindig csak rumli van, és mint nő, az új arcoknak be kell mutatkoznia, akinek elfelejtik megemlíteni, vagy akik szimplán arcoskodni akarnak vele.
-Kicsit.... megváltozott ez a hely amióta itt jártam... kész kínai negyed lett itt lent... Polip masszázs? Patás thai masszázs? Ezt el se akarom olvasni...
Ez már az a szint ahol üzletszerűen bánnak a mutánsokkal, és senki nem szól érte. Cyntia megfordította a gyűrött fényképet és elolvasta a rövid ismertetőt.
-Azt mondja hogy... Erik, 22 éves, tehetséges, bla-bla-bla... gyógyító vér? Na, ez érdekes...
Cyntia előkotorta oldaláról a fegyverét és felnyitotta. Az elhasznált lőszert háta mögé dobta és betett egy frisse helyette. Becsattintotta, kibiztosította és vissza tűzte a láncai közé. Elindult a másik bejárat felé, hogy ott is körbekérdezősködjön. Ott talán még tudnak is beszélni.
Rövid sétát követően betért a bárba és rögtön kicsapta Erik képét a pultra. Mellé pedig némi csörgés kíséretében a fegyvert.
-Dalolj picinyem. Mikor ért ide és merre ment, vagy hol van?

Elise lassan, lépésről lépésre haladt előre, talpai alatt halkan tocsogtak víztócsák, amiknek gyűrűiben fehéren rajzolódott fel körökben a csempékről visszacsillanó, fehér fény. Leengedte lángoló jobbkezét, elért a sarokra és lélegzetét visszafojtotta egy pillanatra, majd végtelenül lassan kilesett a sarkon át...
Sóhajtott és kilépett. Egy elhagyott metrójárat volt, és a sínek között egy holttest feküdt, elemlápa elgurulva mellette, céltalanul világítva a messzeségbe, a tetem körül pedig patkányok szimatoltak, akik azonnal lélekvesztve oldottak kereket a lányt látva.
Indokolt lehet, lévén, hogy egy égő kezű hooman robban bele a vacsorádba, gondolta Elise, ahogy a test felé sétált. De az is lehet, hogy nem hiába rohantak indokolatlanul minden irányba. Lehet, hogy itt csak a legerősebb marad életben, vagy... Vagy nem. Nem tudom. Akarom tudni? Mi a francot keresek én itt egyáltalán? Tök biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon rossz DND dungen-járó sztori kezdete. Basszus, és egy holttest, már megint.
A lány lehajolt és észrevette... A tetoválást az arcra borult, fiatal, ázsiai férfi nyakán. Az arc nem látszott, vértócsába borult és valahogy a lánynak nem volt kedve megfordítani a testet, szóval csak felkapta a lámpát és továbbment.

Fél óra vándorlás után vette elő a telefonját, amin természetesen jel nem volt, tehát el is tette azt. Kezdett egészen biztos lenni benne, hogy a sötét metróalagutak, lezárt, kiszáradt csatornák, elhagyott pincék, összenyíló vermek sehova sem vezetnek, amikor halk morajlásra lett figyelmes, ami minden sarkon befordulva csak nőttön-nőtt. Míg egyszer csak...
Rácsos kapuval lezárt, zsibongó világot látott maga előtt, ahol az alagútban tömésig volt a levegő emberrel, lógó neonokkal, testszaggal, párával, sülő hús illatával, zsibongással. Kunyhók között tolakodtak az emberek és láthatólag a ráccsal lezárt járat csak egy rövid oldalfolyosó volt, ami egy nagyobb útba vezetett.
Egy város alatti város? - gondolta a lány, és ahogy közelebb haladt, tudatalattija érezte, hogy a neonlámpák halovány, kis energiájú fénye, a hordókban égő tüzek, a meleg lépésről lépésre űzik ki a sötétségtől a testébe gyűrűző ridegséget. Ahogy odaért a kapuhoz, meghúzta, megrángatta, de a rács nem akart engedni. Körbenézett a lány... A szervizjárat sötéten folytatódott mindkét irányba, de a kaputól nem messze, jobbra, meg volt dőlve a téglafal. Ahogy Elise odasietett, egy romos fészerbe, talán kunyhóva látott be - Egy nagy acélhordó dőlt a falnak, az vitte magával a téglarakást. A lány amilyen halkan csak tudta, nekiállt kiszedni a málló, meszes, vörös téglákat, míg akkorává tágított a nyílást, hogy széles vállaival is átférjen rajta.

A kunyhó belsejében találta magát. Az egyik fal egyszerűen hiányzott és a szomszéd kínai szexbolt neonjaira lehetett rálátni. Valószínűleg aki innen távozott gyorsan, a falon át, az boríthatta fel az acélhordót is.
Egy nyitott csapóajtó volt a lába előtt és egy létra, ami mélybe, a sötétségbe vezetett...
Nope nope, nope, nope. Nope. Nope, nope. Nope, fuck that, no, just no. Nope.
A lány körbenézett. Bűz volt, csatorna- és fekáliaszag, míg rá nem jött, hogy a kis fa kunyhó egy gravitációs wc volt, és Elise ezen lepődött meg a leginkább.
Föld alatti város? Oké. Menő. Pottyantós... Wc? Jézusom.
Körbenézett. Egy vászondarabbal volt elválasztva az illemhely az utcától.
Éljen a személyes szféra.
Elise kilépett az épületből...
Két biztonsági őr közé lépett, akik majdnem szívszélütést kapva ugráltak félre és az egyik bunkós bottal csapott hosszú ívben kérdés nélkül a lány felé.
Elise alkarral blokkolta az ütést és pár centit hátracsúszott sebtében megvetett talpa a poros talajon.
- Komolyan, tesó? Komolyan? Nem is azt kérdezem, hogy minek áll két biztonsági őr a wc mellett, nem akarom tudni, kinek a terméke ilyen k**va értékes, de az ember lányát pofán kell vágni ha kijön a wc-ről?
- Öhm izé...
- Argh - horkantott fel Elise türelmetlenül, majd odébb állt.

Talán negyed órát ment ötletszerűen előre, amikor látta, hogy elkezd változni a környék. A neonokat kínai lampionok cserélték fel, aranyláncos oroszok melegítőben kiabáltak az "utca" egyik oldaláról a másiknak vigyorogva, társaik a konténerek tetején guggoltak adidas melegítőben, kezükben cigivel és sörrel.
A guggoló szlávok, édes istenem, az interneten vagyok.
Még egyszer felnézett az oroszokra.
Suicide Squat: The worst Russians ever.
Ahogy haladt tovább, megállt egy hordónál, kezeit a tűz fölé bocsátotta. A kínai árus, aki patkányt sütött nyárson, a lengyel gyerek, aki csak vodkáját mellkasához szorítva bámulta a tüzet, a láthatóan jobb napokat látott, lerongyológott öltönyben és narkósokat megszégyenítően beesett, körös szemekkel tántorgó, férfi, a kínai nagyasszony, aki krumplit hámozott a tűzbe, mind egy pillantársa méltatták, majd újra a maguk dolgával törődtek.
Oké. Ha a patkányos rész volt a creepy darknet, akkor most tuti, a 9GAG-en vagyok. Guggoló szlávok? Ázsiaiak? Krumpli? Tuti. Az a létra lefelé, ott lent található a 4Chan. A lány közben körbenézett.
- Polip masszázs? I'm from the Internet, I've seen enough porn to know where this is going.
Tovább siklott a pillantása.
- Patás thai masszázs? Oké, egy pontig élvezem, ha fáj, de...
Majd megállapodott a szeme egy épületen. Valamiféle bár volt, pont egy alacsony, vékony lány, testén málló láncokkal átvetve, lépett be rajta. És aki a sarkon befordult...
Erik.
A srác a képről, és amint meglátta a lányt eltűnni a bárban, megállt egy helyben, mint aki kísértettel találkozik.

Elise azonnal ellépett a tűz mellől és hosszú lábain sietős lépésekkel közeledett az ázsiai sráchoz. Széles vállai, magas alakja utat törtek a tömegen át, és a lány belekarolt Erikbe és kérdés nélkül, oda sem nézve húzta magával.
A vékony ázsiai küzdeni próbált.
- Chill bro, Sakura, a barátnőd küldött. Rohadtul kisírta magát és ötletem sincs, miért, de érted jöttem. Ne nézz jobbra, ne nézz balra, csak tarts velem lépést és kezd el gyorsan dalolni ki és miért keres és hogy a francba kerültél ebbe az istenverte goth punk vampire/föld alatti blade runner sztoriba.
A srác csak elfehérdett még jobban és igyekezett rövid lábain lépést tartani a kemény iramot diktáló Elise-zel. A lánynak feltűnt a sárkány tetkó Erik nyakán.
Pont ugyanolyan, mint a holttestnek az alagútban.

Az öreg.... csaposhoz képest öreg, egész jól viselte a fegyver látványát. Persze a dekoltázs... Meg a többi vendég aki csúnyán nézi a jövevény hátát. A pultos mögötti hatalmas tükörből még a piák takarásából is jól látszik a mozgolódásuk, hangjuk megváltozott. Néhány finom rugó, halk pengő hangot ad, míg a zerősebbek fémesen csattannak. A pultos pedig csak magabiztosan kihúzza magát keresztebe fonott kézzel. Cyntia kérdőn csóválja fejét. Mire a pultos határozottan ingatja az övét. Halk ciccenés Cyntia szájából.
-Ch... Hát jó...
Lustán fordul a vendégek felé, némi lánccsörgés kíséretében. Végig néz a színes társaságon. Lassan pásztáz körbe baljóslatú tekintete. Az eszesebbek futásnak erednek. A kevésbé okosok egy része kapcsol és elteszi a fegyvert. Ők fokozott tempóban távoznak a helyszínről. Csupán két kő agyú marad bent.
-Új fiúk vagyok?
-Mit érdekel az téged?
-Csak furcsállom, hogy még nem menekültök...
Biccent fejével egy plakátra ami őt ábrázolja. Az egyiknek mintha megjött volna az esze. De a pillanatnyi megrökönyödés kaján vigyorba csap át. Cyntia nagyot sóhajt és lehunyja a szemét. Már érzi is a hideg csövet a tarkóján.
-Épp az imént szaladt el egy szőkeséggel. Három óra irányába.
-Lekötelezel, de ezért még kapni...
A lövés hangja megrázza a környéket, de csak egy pillanatra. Mivle nem követte több ezért midnenki folytatta a maga dolgát. Cyntia pedig magatehetetlenül vágódik a padlóra. A két behemót az asztaluknál egymás felé fordulva koccint. A lánc lassan húzza a sörétes puskát a pultról.
-Takaríts fel kölyök.
-...fogsz.
Emelkedik ki a pult mögül, füstben úszó tekintettel a sápadt hölgyemény. Kitartott kezében pihenő fegyver legnagyobb csöve egyenest a pultos arcába szegezi és lő. A füst elszáll a feygver pedig már a helyén van.
-Hallottad apádat, többször nem tudja elmondani.
Felmarkolja az enyhén vérpermetes képet a pultról és elindul ki a pubból. Az első lépései kissé kótyagosak és az úton is még megtántorodik, de miután megrázta fejét elindult a préda nyomába. Időnként megállt és miután mindenki belevette az útmutatásba a szőke nőt egy idő után csak ő utána érdeklődött. A képet is meglóbálta néha ha valaki értetlenkedett.
-Mocskos SHIELD... mindig beleköp a levesembe, minek ez nekik? Ennyire halhatatlanok akarnak lenni?
Cyntia egyre sietősebbre vette a dolgot míg látni nem vélte a tényleg termetes szőkét egy kis ázsiait rángatva.
-Bingó.
Azzal teljes sebességgel utánuk eredt. Amint lőtávolságba ért, becélozta a tökmag lábát és lőtt.

- ... És.... És akkor le-le-lejöttem ide mert... A rivális klán nem hagyta békén a családomat és és és... És Hanzo-sama szemében apám kegyvesztett és és és... És ennyi.
- Na az szép. Nyugi, kiviszlek innen, vakarcs, de... Miért is keresnek? Merthogy nagyon keresnek, az tuti.

Újabb polip-masszázs táblák, szexbarlang-táblák, zug-kaszinók, gyűrődő tarkójú, morcona biztonságiak itt-ott, mindez el-elsuhant Elise szeme mellett, ahogy a kivezető utat kereste. Utcai zenészek és pantomimesek játszották a maguk műsorát és különböző kofák torkuk szakadtából üvöltöttek egymás arcába.
- Nagyszerű, a YouTube komment szekcióba értem.
- Tessék?
- Mindegy. Tehát. Miért keresnek?
Erik még tovább fehéredett, és Elise kezdte komolyan azt gondolni, hogy ez a srác a meszelt falba tökéletesen beolvadó világbajnok és azért keresik, mert oda akarják adni az érmét, csak egy fehér vászon előtt volt a díjátadó és senki nem találta. Csak várakozóan nézett le Erikra, miközben karcsú dereka jobbra-balra fordulva siklott át a keskeny helyeken kofák és árut cipelő, természetellenesen hatalmas behemótok között, amikor...
Elise belenézett az egyik kiégett neontábla borítólapjába és a koszos felület homályos tükörképében meglátott egy alakot felvillanni, egy alacsony, vékony, halovány alakot. Válla felett hátranézett és két behemót között meglátta a lányt. A lányt, akinek láttán Eriknek minden bátorsága inába szállt, aki miatt lába földbe gyökerezett, aki elől jól láthatóan mindenki félrelépett, ahogy egyenesen haladt előre, egyenesen rájuk nézve, míg neki oldalazni, furakodnia, utat törnie, slisszolnia kellett, hogy legalább hasonló sebességgel siethessenek előre.
- Goddamnit.

- Ne fordulj meg kölyök - mondta nyugodt, mezoalt hangon, ahogy Erik felnézett rá. - Csak haladj előre és...
- JÉZUSOM! - sikított fel a kis ázsiai srác, ahogy meglátta a mögöttük közeledő lányt.
Nem csak alacsony volt, nem csak láncok és sötét ruhák fedték a testét, nem csak, hogy hollófekete haja volt...
De csupa vér volt a feje, a sötét vér nyúlósan csöpögött le és húzott maga után sötét pöttyökből álló, egyenes ösvényt a poros utcán át. Mintha kiszipolyozta volna az életet maga körül, mintha a kínai lampionok is haloványabban égtek volna, mintha a bádogvályogok és konténerek is megrokkantak volna a közelében, és a konténerek tetején guggoló szlávok, késeiket élezgető indiai maffiozók, hongkongi, atlétás verőlegények is szedegették sátorfájukat és sietősen magasabbra másztak, amerre haladt.
Baszki, én tudtam, hogy gót punk vampire sztoriban vagyok, én tudtam a k***a életbe is. Komolyan? Ma mindenkinek sötét ruhás gótnak kell lennie? Sehol egy félmeztelen szuperhőslovag? Sehol legalább egy bikinis mutánslány? Nem? Nem, persze...
Elise megfogta a fiú vállát, hogy az ne pánikoljon, amikor két raklapokkal megrakott kézikocsi között egyenes nyílás alakult ki egy pillanatra köztük és a lány között és ahogy emelkedett a fegyver, Elise azonnal tudta, hogy késő.
- Erik, vigy... - kiáltotta, ám a fegyver robajlóan elsült és vérpermet robbant a fiú bal vádliján elöl és hátul, ahol a golyó áthaladt rajta. Erik üvöltve elzuhant.

Elise pedig a pillanatok alatt megüresedő térben, közte és a lány között, hátrébb lépett és csípőből megfordult.
Nem tudta, ki ez a fiú. Még mindig nem tudta, miért keresik.
De egyvalamiben biztos volt, nem fogja hagyni itt lent meghalni.
- Let those who would destroy us... Step into the light. - mondta emelt hangon, ahogy bal lábát hátravetette, így féloldalasan állt a lány felé, két lépéssel a földön fetrengő Erik előtt. Jobbját felemelte és a harag és düh katalizálta forróság kérdés nélkül rohant végig tagjain, hogy szinte előrobbanjon jobbjából, ragyogó tűzcsóvaként, ami körül ívben futó fénycsíkokként plazmanyalábok keringtek. Elise tenyerét maga felé fordítva, villásan kinyitott ujjakkal, keze felett lebegő, fénylő tűzzel várta a támadást.
Legalább még öt golyója van. Én elugorhatok... De akkor Erik...
Arcán ugrottak a rágóizmok és a tehetetlen haragtól hullámban szökött fel a testhőmérséklete. Szemeiben az aranysárga szikrák kavargása összeért és fénylő, tűzbe borult íriszei rezzenetlenül nézték a lányt.
- Szóval fegyvered van és ezért vadászhatsz a nálad gyengébbekre, kislány. Rendben. Most én állok előtted. Gyere.

A táv fogyott, Cynta dolgát megkönnyítette az emberek rutinja. Sose állj egy puskás ember útjába. Pláne akkor ne ha nem közétek való. A hosszas üldözés meghozta gyümölcsét, egy leheletnyi tér, többéves rutin, egy ravasz. A repeszek tisztességesen megszórták a fiú lábát. A földön elterülő vérpermet láttán Cyntia alig három lépésből szinte nullára redukálta a sebességét. A megállástól egy kicsit meginogott és fejéhez kapott. Tarkóját taperolta ami furcsamód véres volt. Szemöldöke összeszaladt majd némi matatás után egy töltényt húzott ki a fejéből. Arcán száradó vére pillanatok alatt elszublimált és a füst a tarkójába szivárgott. Félrepöccintette a tiszta ólomdarabot. Enyhén oldalra billentett fejjel kissé unottan vizsgálta a földön fetrengő fiút. A képet a szőke védelmező zavarta meg. Cyntia tekintete kissé értetlenül futott fel a lányéhoz. Az amazon kisvártatva lángba borult. Az emberek pánikszerűen menekültek, kisebb ám fontosabb értékeiket pedig magukkal hurcolták. A konténerek ajtajai sorra csapódtak be, az áruk nagy ívben repültek a biztonságot nyújtó gigászi fémdobozokba. Cyntia egyik szemöldöke felszaladt a tűz láttán.
-Pffhhhhh....
Fintorodott látványosan a kelletlen sóhajt megfűszerezve. A leengedett fegyver markolatát lassan elengedte és fokozatosan eresztette a fegyvert egyre lejjebb. Láncszemről láncszemre ugrott egyet a súlyos készülék. Végül megragadta a láncot és lóbálni kezdte a végén csüngő shotgunt. A lóbálás abba maradt és felváltotta a halk kuncogás.
-Sweet sommer child... U know nothing...
Kiengedte szorításából a láncot és a fegyver koppant a földön. Komótosan, szinte kínzó lassúsággal tekert le magáról közel 5 méter láncot majd ellépett a kupactól.
-Akkor ha jót akarsz maganak elkotródsz onnét, mielőtt bajod esik. Nincs kedvem veled foglalkozni...
Lassú kimért léptekkel indult meg Elise irányában. Ahogy közeledett és a forróság kezdett komolyabb méreteket ölteni, szemgödre elfeketedett és halovány fekete füst táncolt a koromsötét területen. Rezzenéstelen arccal ért a lány közelébe, feltett szándéka volt egyszerűen megkerülni a lányt és Erik mellkasát bezúzni egy erőteljes ütéssel. Amennyiben a lány akadályozni próbálja, akkor figyelmét neki szenteli és megpróbálja egy gyors mozdulattal a legközelebbi konténerhez vágni majd az esetleges lángokat sepregetni el magáról, mintha csak porolná fehér bőrét. A sérülések helyén fleszabaduló fekete füst is segíti oltani a testét.
-Különös...
Tekint tenyerére ami meg-megrándul a fájdalomtól, szemöldöke is össze szalad majd bosszúsan lerázza és egy ideig ökölbe szorítja míg el nem múlik.

Elise megvetette a lábát és állt a közelgő lány útjában, egyetlenként a ragadozó és prédája között, és az alacsony, vékony lány elől mindenki, aki az alvilágban élt menekült, mint a tüzes vastól, mint a rémálomtól, amit az anyai szó űz csak el.
Ám nem volt anyai szó, nem volt menekvés, nem volt menedék. A rémálom közelgett, mint az éj feketesége, és a tüzes vas...
A tüzes vas pedig Elise volt, ahogy felvetett fejjel, ujjai között táncoló lángokkal várta a sötétséget közeledni.
Talán művészi volt egy szinten. Az "utca" falait jelentő bádogházak, konténerek tetejéről mohó pillantásokkal leselkedő nép nem tűnt el, csak a tűzvonal szélén félő kíváncsisággal várta, hogy a két emberfeletti erő összecsapjon. Elise oldalt pillantva látta a szemekben csillanó lángok és tátongó sötétség táncát.
És ahogy a lány közelgett, megérezte. Lépésről lépésre közelebb ért, míg végül a két erő találkozott és egymásnak feszült. Szinte szikrákat szórt a levegő, ahol a tűz és a sötét energiatere találkozott, ahogy a csökkenő távolsággal mindkét erő visszahúzódni kényszerült.

A lány, a vékony, hollófekete hajú jelenség, miután lassan, nagyon lassan leengedte fegyverét és kihámozott tarkójából egy ólomdarabot, közelegve Elise felé szinte kegyetlen, unott hidegséggel beszélt. Ereje, félelmetes, sötét, delejes hatalma rémisztő kegyetlenséggel feszült neki az ő lángjainak. Durva, hatalmas, borzalmasan hideg volt az a feketeség, ami ebből a vékony leányból sugárzott, természetfelettien.

Elise pedig...

Felnevetett.

Az idézet, az unott fenyegetés élettelen sötétsége úgy szította fel a lángokat a lányban, mint a tábortűzve kapó, fenyőszagú, éjjeli szél. Elise érezte, ahogy hullámok borzolódnak fel benne és hátravetett fejét csengő kacagás után újra előre hajtotta. A lángok csak fényesebbé váltak szemében, mint az áradó Nagy Folyó oldott napfénytől duzzadó, forró hullámai.
- Really now? I know nuthin'? - kérdezte játékos skót akcentussal, majd elvigyorodott. Átvákott saját Tennessee kiejtésébe.- Well I'm comin' from the South sweetheart and I ain't afraid of ya I'm tellin' ya, sweet little girl.
A vigyorgás csak szétterült az arcán.
- Ya think y'all walk all over me an' put me in the cold, cold grave ya think? Well I'm telling ya, sweet little girl, there ain't no grave can hold mah body down.
Nem várt továb, nem várta meg, hogy a lány odaérjen, hanem tüzet nyitott.
Csuklóban elforduló kezéből ívekben szaladtak ki a lángok és tűzve borították előtte az utcát, felkapaszkodott a konténerek festékén, a kézi kocsikon álló fa raklapokon.
A lány pedig előrébb lépett és saját farmerjára is felkapaszkodott a tűz. A szövet sercegve kapott lángot.
Ha a vékony lány furcsálló reakciója ellenére továbbra is közeledett, ő ívben kerülte a fiút és ha a másik tényleg a konténerhez próbálta vágni...

Elise karjait maga elé kapta és zárt alkarokkal blokkolta az ütést, aminek erőssége végighullámzott csontjain, vállaiba mart és egy pillanattal később hangos, kongó hangon csapódott háttal a lány a konténerbe, behorpasztva maga mögött a fémet. Talán a kisebb lány természetfeletti, fizikai ereje, talán a sötétség és a tűz egymást kioltó, pusztító hatása volt, ám Elise körül megfordult a világ, ahogy lecsúszva térdre esett. Melegség folyt végig a tarkóján, fémes, csúszós meleg, ami a hajába tapadt és vörösre festette a szőke fürtöket. A lány nyitott tenyereire esett, négykézlábra érkezve a találat erejétől.
- Huhhh - fújta ki a még tüdejében maradt levegőt. A világ homályosabbá vált és furcsán billent meg előtte. Érezte, hogy mind az ütés fizikai sokkja, mind a jeges sötétség ereje mélyen eltalálta. A lány pedig Erik elé került. Mondott valamit, amit Elise nem hallot saját füleinek csengésén át, ám tenyerébe nézve töprengett.

Ő pedig nem hagyta, hogy a sötét jelenség egyszerűen megölje a védtelen, kicsi, kétségbe esett életet.
Hosszú tagjainak emberfeletti erejét megsokszorozta a tűz, ahogy újra ellökte magát, vércseppeket szórva a porba, majd teljes erejével öklelve indult neki a lánynak vállal és kiegyenesedett utána, hogy karjait előre szegezze.
Tűzcsóvák robbantak ki a tenyereiből, ívben kanyarodva kapaszkodtak egymás hevébe a lángok, és Elise térdei majdnem megroggyantak, ahogy erejét a lángokba eresztette, majd megfordult, tovább lökte magát, fél karral nyalábolta át a reszkető fiút és minden erejét izmaiba eresztve indult meg, hosszú lábain teljes erőből rohanva előre.
Tudta, hogy ha meg kell védje ezt a kicsi életet, a csatát nem nyerheti meg.
Még maradék lángokat bocsátott a környező bódék és állványok felé, és a felkapó forróság gyönyörű hevének közepette futott teljes erejéből.

Cyntia észlelvén a közelgő forróságot, csak szeme elé kapta a kezét, mint ahogy mások a portól védik azt egy szeles napon. A sötét lányt ellepték a forrongó lángok. Körbeölelték kicsiny testét. Ahogy közeledett a forróság úgy kezdett elérni egy pontot, egy olyan pontot amit azt hitte soha nem fog már átélni. Kínzó fájdalom. Testéből kiömlő fekete füst próbált burkot képezni körülötte, hogy védje. A fekete füstnyelvek és a vörös lángok túlvilági táncba bakezdtek. Abban a pillanatban felhagyott a gyermek azonnali kiiktatásával és lépet a lány felé, hogy egy erős ütéssel a falnak taszítsa. A lángok lecsillapodtak, a meggyötört test nagyokat lélegzett, orrán száján dőlt belőle a hamuszürke füst. Az elszenesedett testrészek lassan kifakultak, ismét beteges fehér színbe öltöztetve Cyntiát. Egy ideig markát figyelte, ahogy remeg a fájdalomtól. Összeszorított fogakkal szuszogott. Ahogy enyhült úgy engedte le kezét és ismét a fiúra fókuszált. Egy dübbenés, fémes, ahogy a kaszni horpad. Ideje sem volt teljesen oldalra nézni, már egy irdatlan erő el is taszította egy bódéba. Majd ismét forróság, ám ez a forróság közel sem volt, ahhoz amit az előbb érzett. A pár másodperces kiesés után, felkászálódott a földről, alatta a fadarabok recsegtek, ropogtak. Lassan mászott elő a tűzből. Elszenesedett teste foltokban vörösen izzott. A körülötte kavargó füst lassan kioltott valamennyi parázsló foltot. Kivéve kettő darabot. Az a kettő Cyntia narancsosan izzó túlvilági tekintete volt, fél arcát ellepte a gomolygó sötétség. Ruhája javarészt még izzott. Tekintetével a lányt kereste. Csak hamar megtalálta. Résnyire szűkült szeme ahogy utána meredt. Megropogtatta a nyakát. Elég nagy ütést kapott, még érezte a nyomát. Lassan a fegyveréhez sétált, megfogta a lánc végét és elindult keresztül a lángokon és törmelékeken. Térd alatt már nem is volt rajta ruha, térdét a nadrág és szoknya szenes maradványai legyezték. Baljósan csörgött a lánc mögötte ahogy lassan magára tekerte végül belefűzte fegyverét. Sanda gyanúja támadt, hogy a lány a kijárat felé igyekszik, és nem afelé amerre ő jött így egy lehetőséget tartott valószínűnek. Cyntia rövidített amennyire tudott és sietős léptekkel haladt a kijárat felé. A fiú lába valószínűleg már használható állapotban van, a leírás szerint gyógyít a vére, hát elég sok kifolyt belőle. Amint szembe találta magát a két őrrel, kiosztott 1-1 fejest. Lenyitotta a feygver csövét és a két hüvely kiröppent belőle. Újratöltötte.
-Franc gondolta, hogy ma ennyit kell lövöldöznöm... Van még 1 nagy, két kicsi, a közepesek meg kifogytak... remek...
Bosszúsan felcsukta a csövet, felhúzta a 4 ravaszt és be állt egy sötét lukba nem sokkal a bejárat előtt. Ha Elise és a srác megjelennek, esetleg megállnak bámészkodni a két hulla és/vagy a hüvelymaradványokat, akkor Cyntia kilép a sötétből és megpróbálja hátba durrantani a kölköt. Vagy mellkason, a fő hogy mozgásképtelenné tegye amíg az amazonnal foglalkozik.

Sistergő-süvöltő erővel tombolt a sötétség és a tűz. Kavargó, természetellenes füst és vehemensen táncoló lángok kapaszkodtak egymásba, elemi erővel taszítva minden anyagot maguk körül. A fekete hajú, vékony lány szenvedett a tűztől, Elise pedig négykézláb, összeszorított fogakkal gyűjtötte az erejét, míg újra elrugaszkodott.

Most a másik lány repült el az ő találatától, és a tűzcsóvák utána szálltak, Elise-ben pedig szinte megfagyott a vér látva azt, ahogy a sötétség, mint az éj gomolygó leple morajlik a lány körül. Mint valami nem evilági tenger dühöngő hullámai védték a törékenynek tűnő testet, forrasztották a végtagokat, csitították a vöröslő izzást a megégett bőrön.

A lány felkapta a fiút és megiramodott, emberfeletti fizikuma tartotta fenn ott, ahol a heves energia fogytán volt. A lángok sercegve kavarogtak körülötte a tűzre kapó fákból és míg Erik jajgatott, ő érzéki gyönyörrel élvezte, ahogy tagjai szomjasan nyelik magukba a forróság erejét. A lángok meghajolva futottak teste felé, mint a csatornába örvénylő víz.

Futott és futott, talán percekkel, talán órákkal később dőlt neki egy konténernek, Erik pedig kicsúszott a kezei közül...
És négykézlábra érkezett, majd lassan felállt.
- Én... Én... Meg fog ölni... Én, engem meg fog...
Elise halántékát pár másodpercre a hideg fémnek vetette. Izzadság csorgott a homlokán, nedvesen tapadt fehér bőrének a világos, szőke haj tincsekben.
- Erik... Erik. Erik - mondta szuszogva és a fiú vállára tette a kezét. - Erik... Te... huh... tudsz... járni?
Erik lenézett véres lábára. A nadrág átszakadt és vörös cafatokban lógott, ám a bőr alatta sima volt és sértetlen.
Erik csak bocsánatkérően megvonta a vállát.
- Erik... Ez... Huh... Oké.
Elise a térdeire támaszkodott. Természetellenesen fáradtnak érezte magát, az előbbi összecsapás több energiáját emésztette fel, mint eddig bármilyen próbatétel. Majd felegyenesedett és intett a fiúnak.
- Sietnünk kell... Erre... Erre.
Erik sántítva járt, így Elise átkarolta a derekát, ő pedig a lány vállára támaszkodott, karját a lány nyaka mögé vetve, kicsit felfelé kapaszkodva. Az utcák most idegborzolóan üresek voltak, mindenki aki élt, elbújt a tomboló vihar elől. A távolban konténerhegyek között kavargó, éjfekete füst és táncoló lángok jelölték a csata helyszínét.
Elise befordult a főútvonalra, amin érkezett. A polipmasszázs, patamasszázs cégérek most magányosan lógtak, a kopott, horpadt hordókban táncoló tüzek magukban ropogtak halálos csend közepette. Innen és onnan is, mindenhonnan villanó szemek jelezték a sötétbe húzódott lakók kíváncsi pillantását és már csak méterekre volt az oldaljárat a vasráccsal...
Ahogy Elise bekanyarodott, azt látta, hogy a vasrács nyílik, fekete öltönyös, ázsiai férfiak és nők, kezükben automata fegyverekkel, nyakukon a sárkányos tetoválással haladtak át rajta. Erik klánja. Meg vagyunk mentve.
-Erik-san! - mondta az egyik nő és láthatólag megkönnyebbülten engedték le fegyvereiket az érkezők...

A fekete hajú lány abban a pillanatban lépett elő a rozzant kalyiba mellőli lyukból, amikor Elise meglátta a földön fekvő biztonsági őröket vértócsába fagyva. Tudta, abban a pillanatban tudta, hogy elkésett...
Látta a fegyvert emelkedni és látta a riadalmat a jakuza fegyveresek arcán is.
A világ lelassult.
- Erik! - szaladt ki a száján az üvöltés, miközben csípővel, törzzsel, vállal tolta arréb a fiút, félig elé lépve...
A dörrenés és a torkolattűz egyszerre érkezett, és az a furcsán hideg, bizsergő ütés a mellkasában is, ami után a pillanatok megcsúsztak, a világ megdőlt és Elise ívben zuhanva látott mindent sötétbe borulva repülni körülötte, és nem is érezte a kemény érkezést az utca porába. Csak a porfelhőt látta maga mellett táncolni és saját vércseppjeinek záporát lassított zuhanásban, karjai, oldala pedig a hirtelen lecsapó hidegségben valami furcsa, fémszagú, meleg folyadékban áztak ott a földön heverve...
Villanásokat látott, dörrenések tompa hangjai értek át a homályos üveggé merevedő világ ködpáráján, mint távoli, nyári vihar morajló mennydörgései.

Cyntia úgy fest kicsit sok időt nyert a tervezetthez képest, unalmában egyik reménysugarába kapaszkodott, és rágyújtott egy cigire. A rákban még bízott. Illetve az amazon nyújtott neki remény sugarat. Elérte azt amit századok óta senki. Értetlenül bámulta az izzó parazsat a koporsószeg végén. Ingatta is a fejét. Szívott egy mély slukkot amikor meghallotta a nevet.
-Banzáj...
Azzal a levegővétellel kilépett a sötétből, célzott, lőtt és...
-A jó édes anyukád...
Vetette magasba középső ujját, közte az égő cigarettával. Majd a következő lövést Erik kapta a mellkasába, tisztán. Cyntia szippantott egyet még a dohányból és a jakuzákra nézett. Vállára dobta a fegyvert, kitolta oldalra a csípőjét, kiköpte a cigit a nedves padlóra és lassan kifújta a füstöt.
-Aki nem akar meghalni, tipli... tudjátok, hogy...
Fegyverropogás, cikázó lövedékek, éles becsapódó és átmenő lövedékek, lassan felemelkedő füst, végül csak kattogó automaták. Cyntia térdre ereszkedve, fegyvere mellette a földön, széttárt kezében lágyan fekszik a lánc, gerince feszítve hajlik ívben hátra. Testéből füst tör fel, a földre hullott minden csepp vére füstként emelkedik a magasba és tér vissza gazdájához. Hátra bicsaklott feje lassan előre bukik, ahogy felsőteste is és csak sarkai közé ülve görnyed egy ideig. A zilált hajkorona alatt megcsóválja a fejét. Keze a fegyver után nyúl. Fel sem néz úgy szegezi az emberekre.
-Tünés!
Hörgi fel a szavakat a pokol legmélyebb bugyraiból visszahangozva. A klán jelenlévő tagjai büszkeségük dacára fegyvereiket maguk mögött hagyva, könnyekkel küszködve távoznak. Cyntia leejti a fegyvert és lassan feláll. Arcáról visszahúzódik a sötétség, teret adva fehér bőrének. Lánca lejjebb tekeredik egy huroknyit ahogy vonszolja maga után a súlyos fegyvert. Lassan lépdel a két földön fekvőhöz. Lassan lehajol az amazonhoz és belenéz üresedő tekintetébe, mélyen fürkészi azt és kirázza a hideg. Feláll s közben a hátára fordítja az amazont. Erikhez lép, hörög, prüszköl, a húsa lassan kezdi kidobni a söréteket. Megragadja a fiú lábát és Elise fölé húzza, ahol a sípcsontjánál ketté töri, a fiú felkiált kínjában. Cyntia gondosan meglocsolja a fiú vérével a lány sérült mellkasát. A vér lassan szívódik fel a lány testébe a kráterbe gyűlő vér tetején pedig a sörétek úsznak. Némi vérrel összekeni a fiú lábát, hogy azért el ne vérezzen, holtan elvégre kevesebbet ér. Vállára kapja mindkettejüket és lassú léptekkel, egy cigivel a szájában elindul a felszínre. Valahol a metróállomáson kóvályoghat amikor elkezdenek mocorogni a betegek. Először a lány kezd magához térni. Megpaskolja a hátsóját.
-Jó van kislány, megmaradsz...köhögd ki ha bent maradt egy repesz...
Meg is simogatja a hátsót, közben ide-oda forgolódik a kiutat keresve. Meglátja a homályos lámpát eldugva az egyik oszlop mögött és megindul arra.

A világot ellepő, üvegszerű ködön át homályos fátyolossággal hallatszottak a dörrenések, látszottak a villanások és valami mélységes hidegséggel kavargott fel a sötétség, uralkodóian borulva a torkolattüzekre. Elise érezte, hogy a fémes illatú melegség körbeöleli, ahogy szemei végtelen lassúsággal fordultak, látta szőke hajtincseit kibomolva úszni a vértócsában, aminek karmazsin tükrén megcsillantak a tüzek fényei...

Ujjai lassan csukódtak és nyíltak, tehetetlenül súrolva a véres port maga alatt, míg egy örökkévalóságnak tűnő pillanattal később izmai végül engedelmeskedtek és égve az oxigénhiánytól, embertelen súlyként emelték karját. Keze kétségbeesetten küzdve kapaszkodott meg bőrkabátja szélében, míg végül tenyere megtalálta mellkasa közepén a lyukat...
Tovább siklott a kéz és lassan, nagyon lassan fonódtak az ujjak a végre megtalált tárgy köré. A telefon repedéseit érezte a lány az ujjbegye alatt és megragadta végül a készüléket, majd felkarja engedett a nehézségnek és keze lehanyatlott a porba.
Tenyerében a telefonnal.
A lány szeme még mindig balra nézett és ajkai összecsukódtak lassan, ahogy ólmos fáradság lepte lassan el. Az ujjak lassan rácsukódtak a telefonra, majd elkezdték szorítani, lassan, nagyon lassan... Reccsent a kristályüveg kijelző, ropogva hajlott az alumínium keret...
Félbetört a készülék, majd tovább gyűrődött és... Végre... Egy élethossznak tűnő idő után...
Felhasadt a lítium akkumulátor és sziszegve kapott lángra, majd sercegve vetett tüzet és felrobbant.
Elise bőre tikkadtan itta a tüzet, a kirobbanó energiát, karján máris hullámokban terjedt végig a szíve felé, erősítésként csatlakozva a küzdelembe...
Valahol, mélyen, elég erő gyűlt össze és valami összecsukódott.
A vértócsa nem terjedt tovább.
Elise még látott egy vékony árnyat közeledni, majd mély, álomtalan sötétségbe borult a világ.

Egy univerzumnyi, nyomasztó fájdalom hasított belé, ahogy egy kezet érzett magán, és a lány érezte valaminek a nyomását a gyomra körül. Ahogy szemei felnyíltak, a föld lassú döccenésekben, kifordulva, lépésről lépésre haladt előtte, szőke haja esőként hullott alá és hintázott minden lépéstől.
Karjait megfeszítette és ellökte magát.
Térdre és tenyérre érkezett a hideg porba.
Felnézett és minden izmát megfeszítve tolta magát hátrébb. A fekete hajú lány, vállán a fiúval ott magasodott felette és Elise füle regisztrálta a mondatot felé, ám állkapcsa megfeszült.
Szemeit behunyta egy másodpercre, mert az ólmos, nehéz súlyba, ami a mellkasát húzta le, szúró, heves fájdalom hasított, mintha jeget szúrtak volna át a testén.
Ahogy elért egy falat, hátát nekidöntötte, nyaka engedett és halántéka nekitámaszkodott a hideg téglának. Verejtéktől és vértől csapzott haja nehezen tapadt halántékának és nyakának, bőre mintha halott hideg lett volna. Minden tagja embertelen nehézséggel húzta lefelé, ám jobb karja lassan, nagyon lassan emelkedett fel, tenyere kinyílt a lány felé...
Élettelen lassúsággal csordogált végig az erő a karján. Minden sejtje fájdalmasan sikított a megfeszítéstől, de ő kényerítve küzdötte az energiát előre, míg halovány, pislákoló lángok ugrottak ki az ujjai közül. Úgy tartotta előre a tüzet a másik felé, mint egyetlen fegyverét.
- Nyghhh - engedte ki tüdeje a levegőt panaszosan az erőfeszítéstől, és Elise mélyeket sóhajtozva kapkodott oxigén után, ám összevont szemöldöke alatt gleccserkék szemei, íriszeiben a szikrákkal nem fordultak el a sötét jelenségtől.
- Mit... Mit akarsz vele? Mit... mit akarsz... Erikkel...?
Felhúzta térdét és arra támasztotta fáradó karját.
- Amíg... Egy... szikrányi élet van... Bennem, nem... nem hagyhatok... Nem hagyhatok egy ártatlan... életet... Elveszni.

Nem siette el a hazajutást. A préda megvolt, még lélegzett. Aprókat döccent minden lépéssel a vállait nyomó terhek alatt. Időnként megállt, hogy biztosra vegye, mind kettő lélegzik, a dobálózás és a talpával keltett magas csattogó hangtól, nem mindig volt egyértelmű. Meg a lövésektől is cseng még a füle. A fény felé haladva a lány egyre virgoncabbá vált, próbált rajta dobni egy kicsit, hogy biztosabban legyen a vállán és ne essen le. De egy kicsit erősebb lökés után elvesztette az egyensúlyt és a lány a földre zuhant. Felvont szemöldökkel fordult felé. Cyntia feje árnyékot vetett Elise arcára ahogy fölé magasodott a spotlámpa alatt. Felszabadult kezével a nyakán lévő fémpántba kapaszkodott és nyakból tartotta keze súlyát. Kissé előre húzta azt így enyhén hátraszegett fejjel nézte miként vonaglik odébb Elise, aki kisvártatva ismét fenyegetni kezdte.
-Pfffh.... Kicsi lány...
Megrántotta balvállát, ezzel leutasítva a másikat magáról. Erik puffant majd nyöszörgött, lassan összekucorodott, mint egy büdös bogár. Oldalához nyúlt, amit a lánc finom csörgése nyugtázott, majd lassú, kimért léptekkel indult Elise irányába, hogy ismét baljós árnyékot vessen rá és csak a sziluetje látszódjon. Mihelyst elég közel ért, hogy a pislákoló tűz fényt vessen vonásaira is, előrántott egy szál cigarettát a fegyver mellől. Bevette a szájába, leguggolt és megragadta a lány forrongó kezét, a bőréhez érve megrándult Cyntia keze a hirtelen fájdalomtól. Szemei megrebbentek, végül szájához húzat a tüzet és meggyújtotta a dohányt. Eltolta oldalra az erőtlen kezet és a képébe fújta maró büdös füstöt. Maguk közé emelte a lángokba borult kezet, amit kezéből emelkedő fekete füst lassan felfalt. A folyamat közben ide-oda forgatta, hogy több szemszögből is megvizsgálja a történést, illetve demonstrálja a lánynak a problémáit.
-Summer child, ennél te többre vagy képes... Úgy, hogy ne pazarold az erődet. Szükségem lesz rád...
Kiköpte oldalra az alig használt cigarettát. Azzal a mozdulattal kissé hátra is dőlt, hogy Elise láthassa Eriket aki a földön fekszik, nyöszörög és mocorog.
-Miatta nem kell aggódnod. Élve több haszna van.
Visszafordult a lány felé, hogy megragadhassa dekoltázsát és enyhén oldalra húzva szemügyre vehesse a lövés helyét.
-Megmaradsz, csak ne pazarold az erődet...
Erélyesen vállba veregette. Cyntia arca nyugodt volt, többször is végig nézett a lányon kíváncsi tekintetével.
-Tudsz jönni summer child? Vagy tartsam az ajtót, míg jobban leszel?
Cyntia guggolásból hátrébb helyezte a súlypontját és lehuppant a földre. Fáradtan sóhajtott.

A vékony jelenség, aki természetellenes módon cipelte a vállán a fiút, rántott egyet a vállán és Erik lezuhant a földre és elkezdett összehúzódni magzati pózba, láthatóan fájdalomtól, félelemtől, stressztől megtörten. A lány nyugodt és unott hangon szólt hozzá, de Elise oda sem figyelt, hanem Eriket nézte.
Hogy... Hogy van még mindig életben? A fiú ugyanúgy mellkasa közepén tátongó, lőtt sebtől szenvedett, lába pedig mostanra begyógyult. Mindez csodálatosnak... Tűnt volna, egyéb körülmények között, ám ebben a rémálomszerű helyzetben csak egy tény volt a sok közül.
A hollófekete hajú lány kezét a rajta lógó láncokra akasztotta és általában véve úgy tűnt, mint valaki, akinek a világon semmihez sincs kedve, mint aki unja az egész univerzumot és a létezést úgy egyáltalán. Elise most látta teljes részletességben a kis, egyébként puha vonású arcot, ami tökéletesen ment a halottfehér bőrrel és az éjfekete hajjal - És a gótos szereléssel, a fekete ruhákban és a lánccal.
Lenézett Erikre, majd fel a lányra megint. A fiú láthatóan szenvedett, láthatóan fájdalma volt és ő nem akart semmi mást, mint odasietni és megnézni a sebeket és karjaiba venni a szenvedő kis életet. És ez az unott, kegyetlen jelenség pedig mindezt tökéletesen figyelmen kívül hagyva, közönyösen fordított hátat, hogy lassú léptekkel közeledjen Elise felé.
Ő pedig újra lenézett a fiúra, majd fel a lányra, akinek közeledésére mély árnyék vetült Elise-re. Ez félelemkeltésnek tűnt, más egészen biztosan összezuhant volna a rettegéstől...
De Elise-ben ekkor fordult át a halad parázsló gyűlöletbe, ami úgy sokszorozta meg a testében cirkuláló energiát, mint a tűzre öntött olaj. A gyűlölet katalizálta a lángokat, mint a vegytiszta adrenalin, és Elise szemeiben a szikrák újra úgy álltak össze lángokká, beborítva gleccserkék íriszét, mint a Nagy Folyó áradó hullámai tavasszal.
Az árnyék beborította, szőke hajának, fehér bőrének, vonásainak színét, alakját összemosta... De két szeme sárga-arany ragyogásban égett pontokként a sötétben, ahogy felnézett a másikra.

Haragvó fellegek kavarognak a fagyott, sötét, világon túli táj felett és delejes erővel hasít egy szikrázóan fényes, szivárványhíd az égből a földbe, energiát lövellve a talajba, majd arany-fehér páncélos-fegyveres katonák lépnek ki a hídból. A nagy, kék, fagyos lények üvöltenek és a katonák hangja ezer meg ezer férfi és nő erejével hasít az éjszakába, ahogy fegyvereiket emelik és üvöltik, hogy...

A vékony lány pedig megragadta a kezét, ami tökéletesen idegenszerű és bizarr élmény volt, és megrándult az arca a fájdalomtól.
Elise vonásai is megkeményedtek, mert az érintésnek volt valami... Hideg... És sötét... És égetően fagyos... Érzése. A közben szájába vett cigarettához húzta Elise égő karját, aki nem is ellenkezett, mert nem fecsérelte szökkenő erejét ilyesmire. A meggyulladó cigarettát kivette a szájából és Elise arcába fújta a füstöt, majd megszólalt.
Elise fejét hátravetette a falnak, és nem foglalkozott az arcába csapó füsttel. Undor és gyűlölet vegyült vonásaiban, majd megszólalt, mezoalt hangja egy kicsit repedtesen hangzott a sötétben.
- Komolyan? Ez a megfélemlítési taktikád? Köh... köh... Valaki tüzet szórt rád és füstöt fújsz az arcába? Egy pillanatig álljunk meg és gondolkodjunk ennek a természetén, mekkora fail a dolog.
Elise köhögni kezdett, egy vércsepp indult meg a szája sarkából mély, bordó csíkként, és érezte, hogy nehezen kap levegőt. Küzdenie kellett, hogy a szájába toluló folyadékot feltolja a torkából... Majd fémes ízt érzett a nyelvén.

A vért egyenesen a lány arcába köpte majd felnevetett.

A nevetés tökéletes volt. Nem csak mert hangja lágyan törte be a sötétséget, hanem mert volt pár másodperce villámgyorsan végigfuttatni, amit hallott. Élve több haszna van. Tehát most nem fogja megölni Eriket. Én nem tudok rajta ilyen formában segíteni... Elkezdhetek azon gondolkodni, hogy én éljem túl. Szüksége van rám? Abból a taperolásból ítélve... Ó, nem drága, az anyádat. Próbálj meg még egyszer a tűzzel játszani.

A lány megragadta Elise mellén a ruhát és megnézte a lövést, majd vállba veregette és Elise pedig továbbra is izzó gyűlölettel nézte a lányt.
- Aha. Hogy szükséged van rám és hogy tudok-e jönni. Milyen elegánsan leereszkedően kedves. Gondolom, ez az a rész, ahol azt szokták mondani dacosan, hogy soha, soha nem segítek neked, te pedig unottan mondasz valami lekezelőt? Várj... És cigifüstöt fújsz az arcukba. Mert az... Hatásos... Gondolom... köh, köh... ghhghhhhh... köh... kgh, kgh, köhh... Aha... Felteszem ezt tükör előtt gyakoroltad sokat. Csak halkan jegyezném meg... Hogy egy mellkason lőtt áldozat ellen olyan sok pontot nem kapsz erre. Kh... köh... köh...
Elise mély levegőt vett és kifújta.
- Természetesen... KÖH... köh.. köh... kghrrr... - köpött egy kis vért megint, - A jó ízlést a legkisebb mértékben... sem tanították meg... Például... hogy az ellenfeledet... megkínálod a csata után a szívható... vagy ihatóval... Jómodor, tudod... De persze... Hadd találjam ki a szerelésből... És a viselkedésből... Senki sem ért meg, mi? ... heimskur fáviti...*

Elise ekkor gyülekező erejét tagjaiba küldte, elindította a parancsot és minden izma siralmasan küzdve az akarata ellen, végül megadta magát. Megfeszültek hosszú combjai és könyökei megtalálták a támaszt a téglafalban. Lassan emelkedett fel a lány és szikrázó fények táncoltak a szeme előtt az oxigénhiánytól, ahogy felegyenesedett, majd a falnak dőlt.
- Nos... köh... K**vára leszarom a terveidet. És hogy... mire... van szükséged. Köh... Még hallasz felőlem, ennek nincs... vége...
Megint a lány felé köpte a vért.
Ellökte magát a faltól és megállt a lány előtt. Most ő nézett le a másikra, de nem árnyékot vetett, hanem égő szemeiből halovány fényt, enyhe sárgába borítva a vékony, ülő alakot.
- Amúgy... Tisztelettel... köh... Rohadj meg.
És elindult lassan, nagyon lassan Erik felé. Nem hajolt le, mert nem tudott volna felkelni újra.
- Erik... köh... Visszajövök... érted... köh...
És vontatott, ólmos lépésekkel megindult a kijárat irányába.

*hülye seggfej (Asgardi)

-Hühmph...
Szája szélén cinikus mosoly húzódott, ami mellesleg jól állt neki. Egészen megnyerő, már-már barátságos arckifejezést kölcsönözve neki.
-A füst idővel megfojtja a tüzet Summer...
Ekkor vérpermet borította be arcát, reflexszerűen pislogott párat majd kissé ingerültebben fejezte be mondatát.
-...Child...
Épp készült felállni amikor a lány nyelve megeredt. Érdeklődését jelezvén, jobb szemöldöke a magasba szaladt és Elise felé fordította véres tekintetét. Másik szemöldöke is mellé szaladt és inkább furcsállta a szövegelést. A vádaskodás csupán lesajnáló mosolyt csalt az arcára és ingatta a fejét. Mély sóhajt követően komolyan nézett a lány forrongó tekintetébe. Az ő kiüresedett sivár tekintetében jól tükröződtek a heves lángok. Arcán érezte a lányból áradó életerőt, aminek ránézésre híján volt. Ott volt benne a küzdeni akarás, az elemi düh, a fény, remény, minden amit egy korabelinek birtokolnia kellene. Némi irigységgel és egy jó adag sajnálattal át itatott ciccegés hagyta el száját.
-Ch... "Szokták mondani"... Én csak egyszerűen megöllek és keresek magamnak más hóhért.
Azzal lassan feltápászkodott, komótosan előhúzta fegyverét, hogy egy gombnyomással lefittyenjen a fegyver csöve. Eligazgatta benne a lőszert és egy határozott félkezes mozdulattal visszacsukta. Eközben Elise is feltápászkodott a földről és elindult Erik felé. Cyntia lassan kinyújtotta a kezét és becélozta a lány hátát. Némi csalódottság volt érezhető hangjában.
-Már pedig vége van Summer Child...
Rossz szokása volt megnyalni a szája szélét lövés előtt, de ez most kapóra jött. Idő közben szája szélére csordogáló vérbe nyalt bele és összeszaladt a szemöldöke. A fegyvert leengedte majd ismét belekóstolt. Ujjával letörölte a szája szélét majd az állagát vizsgálta és megszagolta. Ismét a lányra eresztette figyelmét aki udvariasan elküldte melegebb éghajlatra és nagyon szakaszosan.
-Nem fogsz, a kijáratot sem fogod elérni ha így fojtatod.
Amennyiben Elise nem reagál a szavaira, vagy nem úgy ahogy azt ő szeretné, elengedi a fegyvert ami csattan a földön, két szökellésből mögé siet és megpróbálja hátba csapni tenyérrel, hátha attól kiköpni az esetlegesen tüdejében rekedt sörétet. Az akció, vagy a verbális felvilágosítás után, ismét kézbe veszi a fegyvert és oldalba lövi Eriket, aki kezd időközben nagyon virgonc lenni. Némi elégedettséggel arcán elfújja a fegyver füstjét.
-Ezt azért megtudnám szokni...

A sötét lány csak cinikusan mosolygott és hasonlóan válaszolt. Elise egyszerűen lecsukta a szemét és kinyitotta újra, majd lecsukta és megint kinyitotta.
- A füst kioltja a... Hm. Tudod mit, messze nem ittam elég vodkát... köh... sőt egyet sem... köh... Ehhez a fake emotional motivation bullshithez. Köh, köh... De más problémás tinik... köh, köh... Legalább az ilyesmi marhaságokat... köh... legalább valami filteres képpel dobják fel... instára... Nem pedig... Közveszélyként... Rohangálnak... Emózva... A föld alatt... köh.
Az aranyló fény a nagy, üres, sötét szemekben tükröződött, mint valami mélységes kristály-ólom tükrökben. Szépek voltak, halálosak és felkavaróan, végtelenül sötétek, mint fekete ablakok valami fekete világ hidegségébe.
A ciccegés más körülmények között kiakasztotta volna a lányt. Ám jelen helyzetben közel sem a legfájóbb körülménynek volt tekinthető.
- De felvágták... a nyelved... Nos... Sok a szöveg és kevés... köh... a gyilkolás, szóval hagyjuk az emo shitet és nyögd ki... mit akarsz...

Elise hallotta a fegyver kattanását. Hallotta a lánc csörgését és jeges rémület gyűrűzött végig a gerincén. Szinte érezte fagyos tűként a hátának meredő pisztoly torkolatának meredését. Megállt.
Hátrafordult.
- Milyen könnyen többnek érzi magát... Aki a fegyvert tartja a másikra. Most ez... Megfélemlítés? Vagy... most... Dominancia? Köh... Mielőtt lelősz, esetleg döntsd el... köh...
Elise Erikhez beszélt és a szeme sarkából látta, hogy a lány tanakodik. Ujját az arcához emelte és elméje sarkában Elise-nek tudatosult, hogy a vérhez érnek ujjai, amit ő köpött rá. Majdnem el is kezdett vele foglalkozni, ám lekötötte a figyelmét a fiú szenvedése.
A lány utána szólt, Elise pedig csak köpött még egyet a válla felett.
Majd megállt a metrómegálló nyílásánál és kezeit a csempés falra támasztotta.
Másik tenyerét a mellkasa előtt, felfordítva tartotta, és egy fél percig csak remegett a teste egy helyben, hideg verejték ütközött ki minden tagján, míg végül megfordult. Ujjai között, tenyerén vér közepette fémdarabok pihentek.
Izzó, elsöprő gyűlölet sugárzott az arcáról, aranyló szemeiből, ahogy hangja egészen altba váltott és a lányhoz szólt.
- Sörétes? Sörétes golyóval vadászol... emberre? ... Te undorító, utolsó, mocskos rohadék. Ezért olyan szinten fogom összetörni... köh... az arcod, hogy... köh... az a füstölgő baromság... Sem... rak helyre.
Felemelte jobbját és drámai lassúsággal megfordította, hagyva, hogy a repeszek csilingelve hulljanak le és pattogjanak el a földön.

A lány pedig újra oldalba lőtte Eriket, aki összerándult a fájdalomtól.
Elise-ben átlépett egy küszöböt a forrongó gyűlölet és kinyújtott jobbjából a cirkuláló energia tomboló plazmaként robbant elő, fényes fehér-arany ívekben csavarodva, ahogy bevilágította a homályos csarnokot és a sötét alak mellkasába vágott.
Majd Elise megfordult és lassan haladva kisétált a metrómegállóból a kijárat felé.

-Minek? A lényegen nem fog változtatni.
Vont vállat nemes egyszerűséggel miközben a szájába csurgó vért ízlelgette.

Úgy festett a lány vette a lapot. Nem elsőre, de Cyntia sejtett,e hogy hamarosan beüt a felismerés. Először egy forróság hullám ütötte mellkason, majd a lány tekintetén is érezni lehetett a forróságot, végül verbálisan is kifejezésre került a harag oka. Fröcsögtek, izzottak a szidalmak. Cyntia érdeklődve húzza oldalra mosolyát. Szeméből eltűnt az unalom és kíváncsiság és némi remény csillant benne. Eriket érő lövés átlökte a lányt a vékony határon és a gyűlölet testet öltött.
-Gyere.
Suttogta szinte hangtalanul. Tekintete kihívóvá vált, mosolya elégedetté. Karjait lassan széttárta.
-GYERE!
Kiáltotta őrült jókedvvel. Ahogy közeledett a lángoszlop, arcát terítő vér felízzot majd lángba borult, végül a tűzcsóva mellkasába csapódott. Az a kevés ruha, a bőr, hús, csont másodpercek alatt adták meg magukat a forróságnak. Tüdeje, szíve sem húzták sokáig, bőre szinte semmivé vált, a hús fekete szenes darabokként vált le csontjáról melyek megsárgultak a tűztől. A kacaj végül egy kiáltásban ért véget amikor szájából lángok csaptak ki, felemésztve arcát. Az apró test lángokba borulva, fekete foltként kuporodott a lángoszlop közepére. Másodpercekig lobogott a tűzoszlop végül lankadni kezdett majd ki is hunyt. A vakító fény után alig volt látható az az éteri feketeség ami Cyntia maradványait körbevette. Egy fehér koponya emelkedett ki belőle, amit a füst sietve próbált ellepni. Túlvilági lágy kacaj szűrődött ki onnét. A fehér koponya szemgödreiben lassan alakot öltött egy szempár, egyiket gyorsan növő fekete tincsek takarták el. Ahogy a hús is kezdett megjelenni a csupasz koponyán a kacaj úgy erősödött. A csonka test egy felkarral mutatott a lány felé, az alkar, csukló lassan visszaépült rá és képesé vált a mutató ujját felé tartani. Az őrült nevetés az egész helységet bezengte.
-Te... Hohérommá teszlek, hallod Summer Child? HáháháháÁÁ!
Elise vélhetőleg még a kijáratnál is hallotta az elborult kacagást. Cyntia pedig örült vigyorral száján meredt remegő tenyereibe. Remegve össze zsorította és levegőt préselt átt száján.
-Vvvvvégre...
Egy szál semmiben, izzó nyakpánttal ült a földön még hosszú perceket magában kuncogva. Végül megragadta Eriket és elindult vele a felszínre, hogy odaadja megbízójának, épen és egészségesen, kellően megtörve.

Elise csak távolról hallotta a nevetést és a kavargó füst idegborzoló, suhogó hangját. Az utolsó plazmaoszlop, amit kiadott a tenyeréből jelenleg az ereje végét jelentette. Szeme előtt szikrák futkároztak, ahogy dülöngélve, támolyogva haladt előre a folyosókon, daltól falig, vállával, halántékával támasztva meg az omladozó, hideg csempét, míg egészen biztos lett benne, hogy rossz irányba ment, és az őt körülvevő, feketéllő sötétség végül pánikszerű félelembe taszította. Érezte, ahogy a hideg feketeség mardosva kapaszkodik fel a tagjain, kiszívva minden kis maradék energiáját, és megdermedő ujjai lassan találták meg a bőrkabátban az elrakott zseblámpát.

Remegő kezei között végül felfénylett a hűvös, elektromos fény, és a lány kifújta a levegőt, tudva, hogy a lámpa fénye talán még egy ideig távol tartja a sötétség hidegét. Miután már nem bírta tovább, lábai még megtettek egy folyosót, majd még egyet... És a föld egyre közelebb jött, míg térdei döndülve találták meg a nedves talajt. Elise küzdött, minde idegszálát megfeszítve, de a világ egyre homályosabbá vált előtte, míg fények kósza tánca tűnt fel a szeme előtt....
Halucinálok.
Túlvilág.
Valami.
Jézusom, Elise, szedd össze magad.
De szépek... körbetáncolja őket a gyöngyházfény...
Basszameg halucinálok a vérveszteségtől...

- Sirome-sama, megtaláltuk! Itt van a lány!
- Ne ácsorogjatok ott, valaki gyorsan dobja a vállára a kabátját és ragadjátok meg azonnal, csoda,hogy még él!
Fekete hajú, vágott szemű emberek magasodtak fölé és érezte, hogy egy nagy, meleg, parfümillatú kabát kanyarodik rá.
Látta, hogy a férfiak és nők nyakán sárkánytetoválás van és érezte, hogy egy erős, szikár izmú, mandulaszemű nő emeli fel. Elise még felnézett a nőre és ujjai erőtlenül kapaszkodtak meg a másik latex dzsekjében, majd mély, fekete, nyugtató, álomtalan álomba zuhant.

A végtelen sötétség függönyként veszi körbe Aurorát. A végtelen sűrű szövet pedig a saját gondolatait is csak nehezen engedi füleihez. Hideg, üres luk tátong a lány mellkasán, szíve helyén pedig egy pislákoló gyertyaláng lejt keserves táncot. A távolban gyermeteg kacagás szűrődik felé minden irányból. A hang lassan erősödik, míg nem ismerős, túlvilági kacaj zengi körbe. A távolban világosság emelkedik a talajból sápadtan fehérlenek, betegesen zörögnek a csontok. Az eddig körbezengő nevetés most már egy határozott irányból jön. A fehér csontokat lassan felöleli a sötétség, és a sötét tekintetű csupasz koponya egy ismerős arcot ölt, még sötétebb szemekkel. A szájában lévő cigaretta füstje pedig Elise képébe robban. Ahogy a szürke, kellemes illatú függöny elhúzódik, ismét a sötétségé az úr. De ez a sötétség más. Melegebb, halovány narancsos derengések jelentek meg mindenfelé, elszórtan. A belső ürességet, lassan csordogáló, kellemesen maró forróság tölti fel. Mellkasán nyoma sincs a korábbi luknak vagy gyertyafénynek. A belső forróság lassan árad szerte a lány testében. A narancsos derengés pedig erősödik, a fekete fátyol narancsba borul. Amint pislog egyet a narancsfátyol lehúzódik szeméről és egy fa tetőszerkezet tárul szeme elé. Hátát kényelmes ágynemű nyomja, orrát mécsesek hadának illata cirógatja, ahogy lángjuk óvatosan hajolnak felé. Ha felül az ágyon egy teremben találja magát, vörös színben pompázik a berendezés, amit a gyertyák narancs fénye még inkább nyugtatóvá varázsol. Körbe az egész helységben viasztömbök, leéget és még égő gyertyák százai hevernek.
Az ágy mellett egy gőzölgő raguleves forrong, alulról egy kis mécses tartja melegen az ételt. Azonban égett, szakadt ruha helyett egy díszes köntös lóg az ágy másik oldalán őrt álló szobainason. Az ágy is elég minimál, gyakorlatilag egy kényelmes matrac és egy kis párna. Se takaró, se lepedő, még egy törülközővel sem terítették le. Így azonban rögtön szembesülhet vele, hogy sérülésnek nyoma sincs. Illetve a gyertyák melege így gyorsabban ívód hatott testébe. Ha úgy dönt, hogy kiszáll az ágyból, akkor érezheti, hogy a recsegős fa padlózat is kellemes meleget áraszt magából.

Csodálatos szépségű, karcsú, áramvonalas hajó lebegett a hófehér, ősi város felett, és a királynő a parancsnoki hídról látta, hogy a papok meggyújtják a tüzeket odalent, a bronz tégelyekben és függő tálakban. Olvadt, arany fényt hordozott magával a Nagy Folyó és a függőkertek, smaragd lombú, zárt ligetek között folyt csendesen, a márvány-fehér paloták és piramisok pedig árnyékokat vetettek meleg, azúr, zöldes, hullámzó tükrére.
A királynő csak felemelte jobbját és egzotikus metszésű arca a szív alakú, klasszikus metszésű járomcsontokkal és a karizmatikus orral, a mély, sötét szemek mind csodálkozást tükröztek, ahogy ujjai között érezte bizseregni az energiát. Majd egészen halványan először...
Apró lángok gyúltak hosszú ujjai között és táncolva kapaszkodtak fel.
- ... Tűz?
Lenézett a testére. Egészen halványan látszott sudár, magas alakján, ahogy finoman domborodott a hasa, és bal kezét pedig rásimította a kis növekvő magzat felett a bőrre.

Elise Heart mélységes, végtelen feketeségből merült fel, míg a létezés egyszercsak váratlanul robbant be a világba. Szemei felnyíltak és fa tetőzet volt felette, bőrén pedig cirógatva futott végig a hűs levegő. Határozottan, kellemes meleg lett volna... Egy ember számára. Azonban Elise megdöbbenve vette észre, hogy meztelenül fekszik egy matracon. Homályos emlékei voltak hidegről, csontokról, egy vérfagyasztó kacajról, majd narancsos, meleg fényekről... És egy... Látomásról. Összeráncolta szemöldökét és a lány körülnézett.
Fogalma sem volt, mi történt, vagy hogy hol van.
- Ha nem most vagyok egy sorozat pilot epizódjában, akkor soha.
Mély levegőt vett majd lassan kifújta, ahogy felkönyökölt.
- ... A baj az, hogy az urban fantasy lájtos sztorik és a horrorok is pont ugyanígy kezdődnek.
Lenézett magára. Haloványan emlékezett... Valami sebre...
Majd beléhasított a felismerés és az emlékek sora.
Baszki. Baszki, engem mellkason lőttek. Baszki baszki.
Tüzetesen nézett végig magán... Meztelenül feküdt az ágyon, ám mellei között nyoma sem volt a sebnek, még csak hegnek sem. Egyik kezével tétován odanyúlt és végighúzta ujjbegyeit a szegycsontján fel és alá.
Oké... Oké. Poker face, Elise.
A lány felpattant az ágyról, hosszú tagjain hamar a szoba másik felében voltak és míg jobban körülnézett, leakasztotta a köpenyt és maga köré tekerte.
A lány előre lépett... És érezte, hogy meleget áraszt magából a recsegő padló és a gyertyák is. Valami megmagyarázhatatlan melegséget. Közelebb ment a gyertyák lángjához és egy pillanatig csak gyönyörködve-kéjesen nézte őket, majd...
Beletartotta a tűzve a kezét és lecsukta a szemeit. Ahogy fejét előrébb hajtotta, haja szőke függönyként borult arcára két oldalt, ő pedig nem foglalkozott semmivel, csak az ágy szélére ülve, egyik lábát maga alá húzva élvezte a tűz forró, csodálatos erejét átáramlani a bőrén és a szövetein.