need to know.

Baseballsapkám szorosan a fejembe húzva, az Aviátor-típusú napszemüveg pedig gondosan takarja fél arcomat. A védjegyemmé vált barna bőrdzseki meg a farmer egyszerű utcai járőkelő kinézetét kölcsönzi, ahogy Ms. Heart... vagyis... Heart ügynökkel keresem az utcát, ahol a célpontunk tartózkodik.
Itt álljunk meg egy kicsit, ez a mi kis kirándulásunk, nos, hogy is fogalmazzak, nem éppen.. hivatalos.
Hetek teltek el a HYDRA támadása óta, és azóta sem hagy nyugodni a dolog, de teljeskörű tájékoztatást azóta sem sikerült kicsikarnom Furyból. Hallottam olyan elejtett verziókat, hogy fölöslegesnek tartja felzaklatni a lelkivilágomat, mikor épp csak most ismerkedek az új évezreddel, de ezzel egyszerűen nem tudok és nem is akarok egyet érteni. ÚGy érzem, jogom van az információhoz, nekem van az egyik legtöbb jogom hozzá, és ha nem osztja meg velem a megszerzett, és gondosan elzárt információkat, akkor magam eredek a nyomába.
Heart ügynököt lelkiismeretesen képeztük ez alatt a pár hét alatt, ami nyilván nagyon kevés ahhoz, hogy éles bevetésre magaddal vidd az újoncodat, de ezt nem szánom annyira éles bevetésnek. Ez egy kis... Szaglászás csupán, és ha veszélyesre fordul a helyzet... Inkább sarkon fordulunk, nem akarok vele együtt harcba keveredni.
Nem feltétlenül kellett sehova se bemennem, semmilyen parancsot megszegnem ahhoz, hogy megtudjak egy-két dolgot a HYDRA New York-i terjeszkedéséről. Elég volt bőven az is, ha nyitva tartottam a szemem és a fülemet.
Egy dolog világosan kiderült számomra, hogy a HYDRA soha nem is lehetne aktívabb. LEvágtad egy fejét, és kettő nőtt belőle, különböző sejtekből tevődik össze, és ha nem találjuk meg a polip szívét, akkor hamarosan, nos... igen nehéz napoknak nézünk elébe.
Ha megkérdeznek, ezt fogom felelni, emiatt aggódom.
Mi az igazi ok?
Mindenki tudja.
Nem beszélek róla.
]Bucky a hídon, Bucky fém karján gellert kap a kilőtt golyó. Bucky késsel jön. Bucky KAlasnyikovval.
Ha megtalálom a HYDRA szívét, megtudom, ki tette ezt vele
És hol az ellenszer.
EGyelőre még minden nyugodt, és idilli, teljesen hétköznapi párocskának nézünk ki, ahogy Heart ügynökkel sétálunk az utcán.
- A Hotel neve Savoya. - mormolom orrom alatt a lánynak. - Elvileg itt kéne lennie a következő sugárútnál.
Kicsit gondolkodom, míg összerakom a tervet, majd vázolom.
- Bejelentkezünk, mint ifjú jegyespár. Aaron Costigan, és - előveszem az igazolványokat a zsebemből, és gyorsan lecsekkolom az ő nevét is - Chandler Ferris. - a kezébe nyomom, és intek, hogy rakja el. - A legfélreesőbb, legcsendesebb szobát kérjük. - érzem , hogy a jótékonyan takaró napszemüveg alatt a szemem fehérjéig elvörösödök. -  Biz... bizonyos okok miatt. Persze ehhez az kell, hogy gond nélkül elhiggyék, hogy friss jegyesek vagyunk. - megint nagyot nyelek. - Az embereink valahol ebben a hotelben rejtőznek. Itt cserélnek gazdát a fegyverek, és kell lennie egy központnak, ahol a virtuális rendszerüket kezelik. Tartsa nyitva a szemét. ÉS.. Azt hiszem, meg is érkeztünk.
A sugárúton elegáns, karcsú épület magasodik fölénk, viszonylag smart -casual, de még pont nem annyi csillagos, hogy a fejes, magas rangú embereknek megakadjon a szeme rajta. Kék neonnal világít a Hotel Savoya - felirat.
- Szóval, mi is a neve? - suttogom a lánynak, miközben megfogom a kezét. A színjáték elkezdődött..

Elise Heart belekortyolt a kávéjába, ahogy Steve Rogers mellett haladt.
Captain America needs my help.
Egyenlő arányban keveredett benne a büszkeség, valami kislányos izgalom, adrenalin-fűtötte tettrekészség, kalandvágy és... Valami, amit nem tudott megmagyarázni.
Fehér pólóra felvett elegáns, motoros bőrdzsekije mellé szaggatott farmert vett, és még a biztonság kedvéért egy aranyláncon lógó kereszt is a mellkasán csillogott a reggeli fényben, ahogy a kis bőröndöt húzta maga után.
Egy egyszerű, déli lány, csinos, de nem feltűnő, a generikus, jóképű, baseball-sapkás párjával.
Nem is kellett eljátszania semmit. Déli lány volt egyébként is.
Hosszú lábain Elise tartotta a lépést Steve Rogers-szel, és a hetedik sugárút járókelői a legkisebb mértékben sem sejtették, hogy két S.H.I.E.L.D. ügynök álruhában halad el közöttük.
Titokban. Rogue mission.
Amint Elise meghallotta, amit a férfi kért, abban a pillanatban bólintott rá. Elvigyorodott, mert talán Steve-et ugyanannyira sokkolta meggondolatlan ugrása fejjel a bajba, mint a szerződés aláírása a kórházi ágyon. De a lány elhessegetett minden aggódó vagy megkérdőjelező hangot. Dude it's Captain America. It's a no-brainer.
És pont olyan szétszórt energikussággal vetette magát bele ebbe is, mint minden másba.

Hetek teltek el a S.H.I.E.L.D.-be felvétele óta és az eleinte törékeny virágként kezelt lány türelmetlenül küzdötte magát keresztül magát a kiképzésen. Amikor a közelharci edzőt belevágta a bordás falba, okozott némi szemöldök-felvonást maga körül. Az emeleti folyosón elhaladó Nick Fury mintha még el is mosolyodott volna, lenézve az edző csarnokba, és a köhögő Wellington ügynök, ahogy lemászott a bordás falról, határozottan morcosan kérdezte, hogy a lány miért nem "kapcsolja le" a képességét edzés közben. Nem értette, Elise miért nem érti, amit mond. A fiatal újonc csak leengedett karokkal válaszolt, "De... Én vagyok a képességem, ez nem valami különálló dolog."
A lőtéri trainer, Samantha LeBeau viszont határozott elégedettséggel nézte, ahogy a lány a magyarázata közben meg sem várta a mondat végét, csak tárat cserélt az m4a1-ben és beleürítette a célpont közepébe. Oké, komolyan azt gondolja valaki, hogy egy déli lány kezébe ad egy gépkarabélyt és nem tudja használni? Amerikában??

Most pedig itt voltak. Az ügynökségnél új legjobb barátja, Amber kérdés nélkül írta alá saját névvel a leltárt a felszerelésekkel és a kis, rózsaszín bőrönbe ment a kevlár, gránátok és lőfegyverek, amit most olyan szorgosan húzott maga után a járdán.
- Savoya... Igen, ott van - válaszolta vidám hangon a lány, és előre mutatott. Majd Kézbe kapta az igazolványát.
- Chandler? - Felnézett a Kapitányra és "ugh" hangot adott a torkából. A napszemüveg miatt nem látszott, ahogy forgatja a szemét. - "I'll be there for you, when the rain starts to fall." - imitálta a dallamot halkan énekelve.
Rápillantott Steve Rogersre.
- ... Felmegy a listára - tette hozzá magyarázólag.
Rogers kapitány nyugodt, személytelen, pragmatikus eligazítása egészen... Majdnem zavarttá vált és ahogy a lány a férfira nézett, nem tudta megállítani a vigyorgást. Oh boy, Amerika Kapitány elpirul?
Egy pillanatra egy kép úszott be a fejébe, nagy hotelszobával, két személyes ággyal, és azzal a mozdulattal, ahogy ujjai kicsatolják a csillagos-sávos egyenruhát, ahogy végigdőlnek az ágyon...
Oh, boy.
...
Észre sem vette, hogy mélyebbeket lélegzett. Beharapta az alsó ajkát és csak vidáman nézte tovább a férfit, ahogy az beszélt.
- Természetesen. We're professionals. - mondta játékos komolysággal, majd egyszerűen közelebb lépve belekarolt a férfiba, egyenesen hozzá simulva intim módon, ahogy beléptek a hotel ajtaján.
- Chandler Ferris - suttogta búgó hangon a Kapitány fülébe, ahogy a nevéről kérdezte. - Aki alig várja, hogy Chandler Costigan legyen - tette hozzá mosolyogva.
Nem tudta nem észrevenni a férfiban gyűlő... Sötét... Haragot. Nem bánat volt és nem is gyász igazán.
Harag. Keserű, fájdalmas és izzó. Nem a veszteség füstje... Nem, a harag izzó tüze. És oh boy, ismerte-e Elise a tüzet?
Eldöntötte, hogy életkedvével próbálja legalább a remény fényét belesugározni a férfiba... Vagy legalábbis, ha lehet, biztosítani arról, hogy mellette van.
A recepciós professzionális mosollyal üdvözölte őket és Elise széles vigyorral köszönt vissza, továbbra is Steve-be karolva, sőt, jobbját a másik felkarján nyugtatva. Hagyta, hogy a Kapitány beszéljen, majd megcélozzák a szobát, és nekiálljanak az operációnak.

Lehet, hogy nem nekem való ez az új évezred.
Lehet, hogy a háborúban kellett volna meghalnom.
A háborúban mentél, és kész, egyenruhád volt, és fegyvereid, és pontosan tudtad, hogy meg akarnak ölni, és te is meg akarod ölni a szemben állót, ha a hazádról van szó. Szemtől-szembe mentél, nyíltan, egyenesen, és bár hol lövészárkokban, hol sáncok mögött taktikáztál, azért egy dolog biztos volt. Hogy jössz. És nem üres kézzel.
Ez a színjátszás nem nekem való.
Annyira... iszonyatosan zavarban vagyok, ahogy Heart ügynök... jó legyen Chandler... az oldalamhoz tapad.
Ha tehetném, lefotőznám a jelenetet, és visszaküldeném az időben a kis beteges, vékonyka Stevie-nek.
Ugyan, hagyjuk a kis Steve-t. Ő azért... Mégiscsak boldog volt. Ott volt neki a kis Bucky. Inkább ne tudjon a jövendőbeli kinézetéről, és arról,hogy modell szépségű ügynöknőkkel kell küldetéseket vállalnia, de arról se tudjon, hogy mi történt Bucky Barnes-sal.
Hogy a francba kell viselkedni egy jegyessel? Emlékek villannak fel a duplarandikról, mindig mindig duplarandik, hamvas szőkék, karakteres barnák, néha-néha még egy -egy vörös szépség is akadt, és ott vagyok én, és ott van a lány, morcos arccal ignorál, és inkább Bucky édes profilját figyeli, ahogy a szerencsésebb kolleginának magyaráz.
Én meg csak úgy... ott vagyok.
Jaj Steve, hát nem tanulsz te semmiből, ha nem emlékszel, te hogyan csináltad, mert nem csináltad sehogy, akkor emlékezz arra, aki viszont a mestere volt a témának.
Mit tenne most.. Ő.
Hirtelen ötlettől vezérelve derékon kapom Chandlert, csókot cuppantok a halántékára, és fennhangon mondom:
- Nézd csak kicsim, ez az a hotel, amit a katalógusban láttunk!
A recepción a hölgy igazán kedves, szívem szakadna belé, ha kiderülne, hogy ő is a HYDRA vonzásába tartozik, de attól a pillanattól kezdve, hogy beléptünk, mindenki gyanús.
- A menyaszonyommal szeretnénk itt tölteni a hétvégét - kezdem kedvesen, de határozottan - tökéletes. csendben. és. nyugalomban. - nyomatékosítok külön-külön minden szót, és közben egy pillanatra sem veszem le a kezem H.... Chandlerről. - A diszkréciójukat természetesen kifizetjük. - lehetek akár politikus csemete, egy távoli államból, aki megszöktette egy hétvégére titkos szerelmét. Milyen romantikus.
A recepciós bólogat, és elkerekedik a szeme, mikor előhúzok egy köteg bankjegyet a zsebemből.
- Természetesen előre fizetek... Készpénzben. - nyomom meg a készpénz szót, és türelmesen várom, hogy kikalkulálja az árat.
Még mindig a háborús kissrác vagyok, és utálom szórni a pénzt, nekem mindennek értéke van, és totál odavagyok a fogyasztói társadalomért, mert túl jól emlékszem még arra, milyen volt jegyre élelmet kapni.
[Bucky nekem hozta mindig az ő adag cukrát, és azt mondta, ő már megette idefele jövet, pedig annyira, de annyira imádta az édességet.]
Szóval, nem pazarolom a pénzt, mint sok ügynök teszi, igyekszem meghúzni magam, de vannak dolgok, amiért akár az éves fizetésem elszórnám, ez pedig abszolút egy olyan dolog.
Megtalálni... Őt.
- Ez egész könnyen ment . -mondom rekedten, mikor lepakoljuk a bőröndöt a szobában. Félreeső helyen kaptuk, legfelül, a folyosó végén, az ablakból épp a bejáratra látni, ki az aki jön-megy.
Én csak leülök az ágyra, és elgondolkodva nézek magam elé.
- Nos. - köszörülöm meg a torkom - Nem tudom, mi a képességed, de ha netán képes vagy a gondolataimba látni, akkor... Előre is elnézést, de van, amit nem tudok csak úgy... kikapcsolni az agyamból.

Elise továbbra is negédesen vigyorgott, ahogy a férfi átkarolta. Érezte Steve bőrének illatát, érezte a finom, klasszikus illatú after shave-et, érezte a tesztoszteron vonzóan sós illatát és...
Álljunk meg. Álljunk meg. Hogy... a francba tudom... Érezni a tesztoszteron... Micsoda...
...És érezte a férfi erős, emberfelettien dübörgő pulzusát visszhangozni a szöveteiben...
...Várjunk... Várjunk. Mióta tudom én...
A lány tökéletes elragadtatással nézett "párjára", és ez nem is volt olyan nehéz.
Hiszen Amerika Kapitány karolta át, és mint egy áramütés, rázta fel az ő pulzusát is az érintés. Elise érezte, hogy sejtjei mintha kapaszkodnának a másikba, és egy pillanatra bevillant egy kép, hogy combjai Steve csípője köré fonódnak és körmei a férfi meztelen hátába mélyednek...
Oh, boy.

A helyzet az volt, hogy ehhez hasonló érzései gyakran adódtak az utóbbi hetekben, és nem csak Steve felé. Amikor Amber mellett öltözött és csevegtek a női locker room-ban, akkor rápillantva a másik lányra, aki épp a felsőjét húzta le, és melltartóban állva csacsogott, alig bírta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a fém szekrényeknek tolja a másik lányt, ujjait végigfuttassa gerincén és fenekébe markoljon, miközben ajkai és fogai finom követelőzéssel mélyednek Amber hamvas nyakába...
Basszus, mintha kamasz lennék, megint.
És megint ott volt az az érzés.
Az az égő, szinte viszkető érzés, a lapockái között. Steve, ahogy átkarolta a lányt, érezhette, hogy még a szokásosnál is melegebb a bőre, és a gerince mellett, a lapockái magasságában szinte égetően forró.
Közben a Kapitány letette a pénzt és bámulatosan jól játszva a szerepét, látványosan kivett kettejüknek egy hétvégi kéjjszobát, úgyhogy ő csak beharapta az ajkát és teljes testtel fordult a másik felé, melkassal simulva a vállának és miközben beharapta ajkát és halkan kuncogott, ujjai epekedve karmolászták a férfit, ruhájába csimpaszkodva a kulcscsontja körül.

A recepciós megértő, tökéletesen proffesszionális mosollyal tette a dolgát, egy árva szót sem szólva. Finom vidámság illata és melegsége szivárgott belőle és...
Várjunk, hogy az istenbe... Jesus, mintha az életenergia mintáját érezném a levegőben és... wow.

A szobába érve Elise elengedte a férfit és csak vigyorgott, miközben feldobta bőröndjét az ágyra. Két lépéssel szelte át a szobát és széles vállairól gyorsa lehúzta a bőrkabátot. Mozdulatai most már gyorsak és szinte türelmetlenek voltak, ahogy széthúzta a cipzárt és elkezdte kipakolni az ágyra a kevlárt, tartalék tárakat, fegyvereket.
Steve-re nézett és elmosolyodott azon, amit a férfi mondott.
- Nos, Kapitány... Úgy értem, elég hatásosan adtuk be a fedősztorit, de én nem olyanfajta lány vagyok. Engem először italra kéne meghívni. - nevetett fel. - A képességem... Nos... Nem teljesen szoktam ezt érteni, mert a mutánsok és az Inhumanek is úgy beszélnek a képességükről, mint valami különálló dologról, de én... Hm
Megvonta a vállát és elgondolkodva nézett maga elé.
- Én nem vagyok sem mutáns, sem Inhuman, erre rájöttem.
Eszébe jutottak az infúziós tasakok. Space and Extraterrestrial Research Labs.

Közben érezte, szinte ki tudta tapintani a másikban a háttérben rezonáló haragot, amit a zavar és a pír egy pillanatra legyőztek. A lány elgondolkodva nézett a férfira.
Az első egy-két hétben Peggy Carterre gondolt. Amerika Kapitány szerelme és később a női emancipáció egy legendás alakja, és S.H.I.E.L.D. alapító.
De nem. Ez nem az a hiány volt, nem a gyász. Nem a szétesett darabok összerakása értetlenül. A gyász... Hűvösebb volt. Nem, ez élő harag volt és a HYDRA-hoz való viszonya... Az pedig azt jelenti...
- Kapitány - mondta komoly hangon a lány, mezoaltja most lágyan zengett. - Kapitány, tudnia kell, hogy akárki, akárki is az... Vissza fogjuk szerezni. És nem kell tudnia rajtam kívül a dologról senkinek.
Leült és teljesen komoly, mély szemekkel kereste a férfi pillantását.

Poénos megjegyzésére felkapom a fejem, és suta félmosollyal veszem a lapot.
- Ugyan minek is tenném, hiszen már jegyesek vagyunk - mutatom fel a nagy műgonddal beszerzett kamu-gyűrűt. - De amennyiben mégis italt óhajtanál... Fogadok, hogy van minibár. - nyúlok az éjjeliszekrény felé, és bingó! A beépített hűtő telis-tele van minőségi italokkal.
- Ez... - nézek a kezemben tartott whiskey-re. - Ez a születésem évéből van...
És az Ő születésének évéből.
- Mennyi pénzt hagytunk ott a recepción? - húzom fel a szemöldökömet értetlenül, bizonyára jól meghintettem őket zöldhasúval, hogy ha ilyenekkel pakolták tele a szobánkat, mire felértünk.
Természetesen azonnal kibontom.
két pohárba töltök belőle, aztán a lánynak adom az egyiket, és emelem rá a poharamat.
- Hát... igyunk az első... Közös bevetésre.
Ajkamhoz emelem a poharat, a whiskey testes, erős, markáns és férfias ízű, végigégeti a torkomat, és bárcsak messze vinné a fájdalmamat, mint rég, amikor az alkohol még feledést tudott hozni.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a lány önmagát, mint képességét definiálja, belebólogatok a pohárba, majd töltök magamnak még egy pohárral.
- Nagyon.. frucsa lehet. - bólintok - Tudja, én is úgy érzem magam néha. Mintha a testem.. Nem lenne az enyém. CSak egy fegyver lenne. Az U.S.A tulajdona. A S.H.I.E.L.D tulajdona. Este, mikor hazamegyek, folyton bennem van az érzés, hogy nem adtam le valamit a központban, és tudom, hogy az egész testemet kellett volna. Alatta ott van az a negyvenkilós srác Brooklynból, és... és igazából ő vagyok én. De neki... Semmi hasznát nem vennék.
Összefüggéstelenül beszélek, miközben előrángatom a laptopot, és lehívom az épület alaprajzát, hova kéne lehallgatókészülékeket telepíteni.
- Fény fog derülni mindenre, hogy milyen természetű is, amit átél. - biztatom a laptop képernyője fölött - Addig pedig emberként kell viselkednie, és az ember sorsa, hogy várakozzék.
[Annyira bölcs dolgokat mondok. Hallom, hogy Bucky felröhög elmém egyik félreeső zugában.]
Aztán olyat mond a lány, hogy arra rögtön töltenem kell még egy pohárral.
[Le akartam inni magam akkor is, a szétbombázott kocsmában, egyedül voltam, én és a whiskey, égette a torkom, és fojtott a zokogás, és nem feledtem, nem feledtem, nem feledtem. ]
- Köszönöm. - mondom rekedten. - Igazán figyelmes magától. TUdja, volt egy.. barátom, még a háború idején, még gyerekkoromból, akit...
Nem tudom folytatni, nem bőghetem el magam, ezért elhallgatok, és rezzenéstelen arccal ülök tovább, megvárva, amíg a könnyeim lecsorognak a torkomon.
- TUdom, sok lesz már az összeesküvés-elméletekből. - szedem össze magam - De biztos vagyok benne, hogy a HYDRA valami... Agymosásnak vetette alá. Ott állt velem szemben, és nem ismert meg. Meg akart ölni. Nem ismerte meg a nevét. De.. Ő volt az. Én...
Honnan tudom biztosan, hogy ő volt?
Onnan... hogy ismertem őt.
[A szemeit... sosem tudtam jól lerajzolni. ]
- ...én tudom. - szögezem le végül, a levegőben bénán lógva marad az indoklás. - Meg akarom tudni, hogy mi folyik itt.

Cyntia álmában sem gondolta volna, hogy ide keveredik egy egyszerű emberrablás után, ráadásul, úgy, hogy akit elrabolt, az valamiféle társa jelenleg. De hát, ha van pénz ő nem kérdez. Főleg ha sok van, ahol sok pénz ott piszkos munka. Piszkos munka veszélyes munka. Több pénz-több piszok.több veszély.
Egy dobozra való sodort cigaretta felét pöfékelt el a fekete furgonba, ami a mélygarázsban ácsorgott hajnal óta. Ez idő alatt igen csak megkedvelte a társát. Egy hang nem sok annyit nem szólt hozzá. Ahogy ő sem hozzá. Ez tetszett neki. Végül megérkezett a jel. Lekapta magáról a drága kabátot. Kilökte a furgon oldal ajtaját és kissé tramplin ugyan de kipattant belőle.
-Gyere dumagép, dolog van.
A sofőr és a két kísérő is a kocsinál maradtak de azért a szokásos tisztelgésükkel jó utat kívántak.
-Az... ti názi barmok...foglaljatok heil-et...
Dörmögte az orra alá miután megforgatta sötét szemeit. Léptei neszét elfedte a ritmusosan össze zörrenő láncainak kellemes dallama. Arcán önelégült, gonosz mosoly díszelgett. Azóta amióta meglátta a képen, hogy ki a kísérője a célpontjának. A paranccsal ellentétben, úgy döntött a liftet használja. Halkan csilingelt és finoman megdobta ahogy megállt az adott emeleten. Füléből kihúzta a kommunikátort amin addigra már német szidalmak is érkeztek. Benyomta a pince gombot, bedobta a kommunikátort, majd az ajtó zárót és kilépett a szőnyeggel fedett folyosóra. Kis asztalok, virágokkal, némelyik mellé egy-egy fotel volt őrként állítva. A fal váll magasságig lambériázva volt, a fehér falon sötét, majdnem fekete fadeszkákból. Ahogy közeledett egyre izgatottabbá vált, a folyosó, mintha egy árnyalattal sötétebbé és hűvösebbé vált volna. Baljós felhőként siklott keresztül, lassú, kimért léptekkel. Lépteit zaja elhaltak a szőnyegben. Csak a láncok csörögtek rajta lassú szakaszos dallamot idézve. Ujja ritmusokat kopogott a lambérián ahogy húzta. Csípőjét mindig kidobta oldalra. Egész mozgása darabossá vált a zötykölődéstől. Végül elérte a keresett ajtót a folyosó végén. Az ajtóhoz lépett és megemelte kezét. Hosszasan várt, de be nem kopogott. Hallgatózott egy kicsit. Sokat nem vett ki belőle. Kisvártatva elindult visszafele a folyosón. Felkapott egy fotelt és fél kézben az ajtó elé vitte. Csöndben lerakta. Beleült némi csörgés kíséretében ahogy a lánc a fémlábhoz csapódott. Felemelte az egyik lábát és bokáját térdére fektette. Felkönyökölt a puha karfára és megtámasztotta fejét. Haja gyöngéden hullott fél arcába, de nem tudta eltakarni azt az elvarázsolt mosolyt amivel az ajtóra bámult és várt. Várta Elsie-t, hogy töretlen, sőt, kiteljesedő jókedvvel köszönhessen neki:
-Summer Child...
Ha pedig társa időközben akcióba lendülne, akkor ugyan csak ilyen jó kedvvel rúgja be az ajtót. Rájuk szegezi a levágott, négycsövű sörétes puskáját és utána köszön a lánynak.
Mind két esetben még hozzá teszi:
-Sashi burida ne? Erik hiányol...Már amikor magánál van.


* "Száshi buridá né?"rég találkoztunk/láttalak

Elise elvigyorodott, ahogy a Kapitány a minibár felé nyúlt.
- Valóban jegyesek, szóval Aaron sweetheart, pour a drink for your lady, will you - válaszolta és közben épp a fehér pólót húzta le, majd a szakadt farmert állt neki kigombolni. Melltartóban ült le az ágyra, ahogy átvette az italt és elismerően bólintott a whisky kora alapján.
- Az első bevetés. Köszönöm, hogy elhozott, Kapitány - mondta komoly arccal.
Megemelte a poharat, majd belekortyolt.
Be kellett hunyja a szemét egy pillanatra. A whisky, mint a folyékony tűz terjedt szét a szájában, nem tudott ellenállni egy pár másodpercig az orgazmikus érzésnek, ahogy az ital aromája és íze betöltötte egész szájüregét, orrát. Majd lenyelte és vigyorogva nézett a férfira.
- Damn, Captain. Abban a korban tudták, mi a jó évjárat. De ez nem bourbon, hanem scotch. Húúh.
Letette a poharat az ágyra, majd felállt újra és vetkőzött tovább.
Miközben a férfi beszélt, ledobta a farmerját a póló mellé az ágyon és fehérneműben állt a bőrönd előtt, pakolva ki a kevlárt, a felszerelést, rádiókat, fegyvereket az ágyra. Lassan bólogatott, és figyelmesen hallgatta a másikat.
Közben a sötét, ellenálló farmer, amit előhúzott, megnyugtató kényelemmel feszült rá a combjaira. Csípőjén gombolta be a nadrágot, miközben válaszolt.
- Kapitány... Van egy olyan érzésem, hogy pont az a brooklyni srác kell legyen a szuperkatona alatt, nem?
Ahogy fordult, hogy a táskához nyúljon, ha Steve odanézett, megláthatta, hogy egy másodpercig háttal van neki a lány, széles vállai, izmos karjai, atlétikus alakja mind végtelenül világosak, majdnem fehérek voltak, ám melltartója felett, lapockái között mintha... Halványan derengett-parázslott volna a bőr két kis csíkban, a gerince két oldalán.
Megtalálta a ruhát. Újra megfordult. Felnézett a férfira.
- America is an experiment, Captain. America is a dream. Nem egy nagy darab, erős férfira volt szükség, amikor megkapta azt a szérumot, hanem... Arra, aki tud álmodni. Akiben megvan az, ami miatt Amerika... Ami miatt Amerika egy álom.A guy from Brooklyn.
Begombolta végül a nadrágot és övet kezdett felfűzni, miközben folytatta.
- ... Meg aztán... Ha már technikailag beszélünk...
Megköszörülte a torkát és a férfira nézett. Farmerben és melltartóban leült az ágyra, és újra a pohárért nyúlt.
- Kapitány, Ön az SSR programján esett át... Nem igaz?
Belekortyolt az italba és egy pár másodpercig megint csak mámorosan élvezte az ízét.
- ... És az Ön... társa, khm - próbálta a legdiszkrétebb szavakat keresni - ... Peggy Carter, khm, úgy értem... Carter ügynök. Az SSR ügynöke volt, nem?
Letette az italt és felállt. Előhúzta a pólót, amit keresett.
- ... Carter ügynök később a S.H.I.E.L.D. alapítója lett, és élete munkásságát mégis ki inspirálta? Ki vezette arra az útra, amin haladt?
Melegen mosolyogva nézett a férfira.
- ... Steven Rogers kapitány. Amerika Kapitány.
Belebújt a pólóba és lehúzta a hasán, igazgatta egy kicsit. A fekete alapon fehér felirat, Winter is coming, némileg már megkopott és megrepedezett a használattól. Kutatott tovább a bőröndben.
- ... És annak a szellemiségében, amiben hitt Carter ügynök és Howard Stark, ami inspirálta őket... Vezették a S.H.I.E.L.D.-et éveken át. Ami azt jelenti...
A lány előhúzta a kevlár mellényt és belebújt. Mielőtt összekapcsolta volna, leült az ágyra és felvette megint a poharat.
- ... Hogy akárhonnan nézem, a S..H.I.E.L.D. tartozik magához, Kapitány. Azért jött létre, hogy ugyanazt a munkát folytassa, és ugyanazt a szellemiséget tartsa fenn, amit Ön képviselt. Amennyire engem érdekel, én azt mondom, a S.H.I.E.L.D. vezetője és legfontosabb alakja Steve Rogers, és minden, amit a szervezet csinál, azt a munkát segíti, amit Ön elkezdett.
Elmosolyodott újra és koccintásra emelte a poharat. Majd letette és nekiállt a kevlár mellényt bekapcsolni.

A Kapitány a laptop felett beszélt. Elise csak vállat vonva bólogatott, majd ahogy a férfi elkezdett beszélni, újra leült és figyelmesen hallgatta.
- James Barnes őrmester. - válaszolta a lány majd bocsánatkérően-magyarázólag széttárta a karjait. - ... A történelemkönyvünkből ismerjük mindannyiukat, Kapitány, meg aztán nem csak, hogy ismert történet az önöké, de egy teljes múzeum van neki szentelve Manhattanben.
Befejezte a whisky-t és teljesen becsatolta a kevlárt. Bőrkabátjáért nyúlt és felhúzta, és az ágy szélén ülve, húzta ki haját a kabát alól, engedve le a vállaira és igazgatva, amikor összevont szemöldökkel nézett a férfira és válaszolt.
- Agymosásnak?
Térdeire támaszkodott.
- Barnes őrmester életben van? És a HYDRA kezén?
Felállt és becipzározta a kabátját.
- ... Mindent ki fogunk deríteni, Steve és vissza fogjuk szerezni őt. Khm... Akarom mondani... Kapitány. Merrefele van az a lépcső az alaprajzban, ami...
Közben csörgést hallott odakint. Felkapta a fejét.
Biztosan semmi.
Újra a laptop monitorjára nézett.
Mintha tompa hangokat hallott volna a folyosóról.
- Cap... - szólalt meg halkan a lány és jobbja ösztönösen emelkedett maga elé. Szemeiben felfénylettek a lángok, halványan derengtek az íriszei arany fényben és ujjai között tűz pattant elő, hogy kavarogva táncoljon nyitott tenyerében.
- ... Azt hiszem, nem vagyunk egyedül. - mondta továbbra is halkan és nagyon lassan megindult az ajtó felé.

Elmosolyodok, amikor a whiskey-re tesz megjegyzést.
- Sokáig nem gondoltam, hogy remek évjárat lenne ... - (ó hogy a fenébe ne gondoltad volna, csupán nem magad miatt) - de most hogy mondja... Ez valóban pazar! - bólintok, aztán lesápad az arcomról a mosoly, amikor, khm..
Vetkőzni kezd.
Majdnem félrenyelem az utolsó kortyot, és már megint fogalmam sincsen, hogy hova a csudába nézzek, hogy ne legyen feltűnő, hogy zavarba hoz a procedúra.
Már egy szál melltartóban áll előttem, és csendben megfogadom magamnak, hogy ha AZT is leveszi, akkor helyből felbontom a szerződésem.
Közben beszél, és mondatfogszlányokat el is kapok belőle, de annyira a fejembe ment az összes vér, hogy zúg, zakatol a hallásom, és különben is el vagyok foglalva azzal, hogy feltűnés mentesen máshova nézzek.
Te jó isten, ha nem fejezem be, agyvérzést kapok.
Kényszerítem magam, hogy nézzek oda, tárgyilagosan mérjem végig, ahogy minden egészséges férfiember tenné, milyen fura szerzetek a hölgyek, és mennyire nem hasonlítanak ránk.
Talán ő az a nő most, akit a legkevesebb ruhában láttam... Egész eddigi életem során .... ?!
Oké, ez pocsékul hangzott.
Eszembe jut a katonaság, a tábor, a fiúk a priccsen, a fiúk a zuhanyzóban, a testük szögletes, a mozdulataiknak élük van, durván röhögnek, és kappanhangon éneklik túl a vízcsobogást.
Egy nő annyira más. Itt áll előttem, nem is vonalai, de domborulatai vannak, kerekded és lágy, akár a mozdulatai, és kedves hangon csicsereg megállás nélkül.
Bájos, mint egy kismacska, gondolom magamban viszonylag tárgyilagosan, és eszembe jut, ifjú képzőművész koromban mit nem adtam volna, ha egy lányt ilyen kevés ruhában lerajzolhatok, és kipróbálhattam volna, milyen ezeket a kerekded formákat... megrajzolni.
Már elfordulnék, mikor úgy döntök, eleget láttam, de akkor megakad a szemem valamin, lapockái között fura a bőre, mint két hosszú seb, innen olyan, mintha kivakarta volna, mnitha a vékony sávban itt -ott hiányozna a bőr.
Meg akarom kérdezni, megsebesült-e, e aztán eszembe jut, hogy lebuknék, hogy bámulom
Aztán az jut eszembe, hogy mégis meg kéne kérdezni.
De aztán kimondja Bucky nevét, és megdobban a szívem, mint mindig, ha meghallom.
Hálásan hallgatom biztató szívait, még senki nem biztatott, ha erről volt szó. Fury hallgat, Natasha nem szól, és úgy érzem magam, mintha csak egy beteg rögeszme lenne az egész, a betegségem, amit mindenki fejcsóváló lesajnálással hallgat végig, aztán legyint rá.
Kinyúlok, és megszorítom a kezét.
- Köszönöm. - mondom őszintén, és tényleg lekötelezve érzem magam, Bucky most már nem csak egy rögeszme, de mások által is jóváhagyott valósággá vált, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy visszahozza az énem, ami harcolni fog ezért.
- Egyébként... Az előbb észrevettem, hogy... Szóval, mi történt a hátával? Megsebesült? - kérdezem határozott hangon, miközben a laptopra nézek, hogy megkeressem azt a lépcsőt, de akkor én is meghallom odakint a zajt.
Aztán csend lesz.
- Én is hallom. - mondom komoran, felkelek csendben az ágyról, és az egyik beugróba helyezkedek, ahol nem tud szembetámadni.
CSönd lett odakint.
Az a valaki megállt az ajtó előtt.
És vár.
Heart ügynökre nézek, aki megint olyan furcsa lesz, mint a mutáns-inhuman gyűlésen, lángolni kezd a tekintete, ujjából szikrák pattannak ki, és úgy érzem, nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy rákérdezzek.
Óvatosan kézbe veszem a pajzsomat, majd nagy lendülettel az ajtónak hajítom, hogy letaroljon ajtót és mögötte álló egyaránt.

Egy újabb küldetés. Szótlanul ülök a fekete furgonban, a jelre várva. A tartásom feszes, kezem az ölembe tett fegyveremen. Olyan vagyok, akár egy gép. Semmi felesleges mondat vagy mozdulat. Csak akkor szólalok meg, ha szükség van rá; akkor is tömören, a lényegre szorítkozva. Nem játszok a csizmámba és testemen több helyre elrejtett késekkel, mint más katonák tennék unalmukban. Nem csinálok mást, csak várok. A társaimmal nem törődtem, ahogy ők se velem. Már rég megtanulhatták felesleges hozzám beszélniük, úgysem fogok válaszolni ha nem akarok. És általában nem láttam értelmét, hogy csak úgy feleslegesen szellőztessem a gyomromat. ~Több fegyelmet! Itt kemény munka folyik, szedjék már össze magukat! Vigyázz katona! Pihenj!~ Némán, pusztán gondolatban feddem meg társaimat, szólásra nem nyitom ilyen miatt a számat. Nem az a dolgom, én egészen másért vagyok itt. Éberen figyelek, izmaim ugrásra késszé merevedve várják a jelet, ami utamra bocsájt végre.

Ahogy a kis fekete nőszemély nekivetkőzik és kilöki a furgon ajtaját én is megindulok. Szó nélkül menetelek, haladva a célom felé: likvidálnom kell valakit. Ma ismét vér fog folyni, fejek fognak a porba hullani. A nő szellemes megjegyzésére csak villan egyet a szemem a maszk alatt, más reakcióra nem méltatom. ~Egyszer ezért még ki fogják tekerni azt a csinos kis nyakát!~ Gondolom, amikor elcsípem a HYDRÁt éltető köszönésre való reakcióját. Nem az én dolgom, amíg nem nekem akar keresztbe tenni pont lesz@rom kit náci barmoz le. Majd elkapják egy tiszteletkörre, ha nem vigyáz arra a formás kis szájára. Arra se reagálok már semmit, hogy a lépései minden csak nem hangtalan. A ruháján hordott láncok - melyek a fegyveréhez vannak erősítve - összeütődésének katonás dallamát csak a süketek nem hallják. ~Nagyszerű, más se hiányzott!~
- Это не команда.* - Vakkantom oda félvállról a lépcső felé indulva, ám amikor a lány nem követ hanem a liftbe masírozik befelé kénytelen-kelletlen vele tartok. ~Együtt kell maradnunk!~ Nem válhatunk szét, s ha így beelőz inkább vele kell lennem. A meglepetés erejét a magam javára akarom fordítani, ahogy mindig.

A kommunikátoron át hallom a német szitokszavakat, amiket a csapatunk hátra maradt tagjai intéznek a nő felé; de most nincs időm erre reagálni, inkább én magam is kitéptem a fülemből mert oly elviselhetetlenül zavaró volt már a vernyogásuk. ~És még ezek hívják magukat férfinek?!~ Szalad át rajtam a sértett gondolat, hogy aztán tova szállva ismét csakis a feladatomra koncentrálja. Akció van. A kis fekete a maga 160 centijével, halálmadár szerelésével kilépve a folyosóra egészen elüt a környezettől. Nem illik ide, ahogyan én sem. Egy letűnt kor maradványa vagyok, egy halálos fegyver. Érzem szinte a halál előszelét a levegőben, mintha hűvösebbé vált volna hirtelen minden. Megrázom a fejemet, elhessegetve az efféle gondolatokat és megmarkolom még erősebben a fegyveremet. Izmaim ugrásra készek, tekintetem és érzékeim a környezetet pásztázza minden apró neszre ügyelve, nehogy meglepjenek minket. Bár úgy valamivel könnyebb lenne ha nem csörögne-zörögne összevissza az előttem lévő leányzó. Azonnal megálltam, amikor ő is. Láttam, amint az ajtóhoz lép és felemeli a kezét ám be már nem kopog vele. Ostobaság is lenne tőle, ha ilyet tenne.

Feszült figyelemmel hallgatózni kezdtem, a belém nyomott rengeteg szérumnak hála az érzékeim közül nem csak a reflexem javult fel emberfeletti mértékűre, hanem a hallásom is jócskán túlszárnyalja az átlagos halandókét. Át ugyan nem hallok annyira a csukott ajtókon, hogy értsem mit beszélnek odabent - ahhoz túlságosan is messze álltam meg az ajtótól - de mégis a neszeket képes vagyok érzékelni és így van időm reagálni is az esetleges támadásokra. Mert azután a kis showműsor után, amit Cyntia ~Nézd már, csak eszembe jutott így a végére a neve a kis mitugrász nőnek!~ és a láncai levágtak oda a meglepetés, tudják hogy itt vagyunk és vissza fognak vágni. Ha van egy csöpp kis eszük, támadnak. Ha viszont szerencsénk van, akkor nem tudják hányan érkeztünk - ~Némi előnye azért volt a lánccsörgésnek.~ - és így még tudok fordítani a dolgon valamelyest. A nő - vagyis inkább lány a viselkedését tekintve - felkapott egy fotelt játszi könnyedséggel és az ajtó elé tette, ráülve bámulni kezdte a bejáratot mintha valami láthatatlan, csak neki szóló színházi előadás menne. Csak a szemöldököm szaladt fel rosszallóan a parádézására.

Egy darabig fülelek, de nem látom értelmét tovább várni. ~Még a végén minden meglepetésünk tova száll.~ Dohogok magamban egy sort. Szeretem, ha úgy megy minden ahogy el lett tervezve. Ezért sem szeretem a társakat, főleg nem azokat akiket kéretlenül aggatnak a nyakamba. Nagyon úgy néz ki, lebuktunk. ~Micsoda szégyen, én SOSEM hibázok!~ Derogál nekem ez az egész, olyan méltatlannak érzem önmagamhoz; én mindig 100%-osan teljesítek. Ha a küldetés a nő hibájából fullad kudarcra a torkánál fogva a falnak fogom nyomni és egy életre megtanítom rá, hogy miként ne köpjön más levesébe. Valamiért egyébként sem kedvelem, de nem tudom mi az oka. Elfelejtettem. Mindegy, nyilván nem volt fontos annyira vagy érdekes, hogy megjegyezzem. Bentről motoszkálás halk neszeit észlelem, mintha valami súrlódó, fémes hangot vélnék felhangzani - amit egyszer valahol régen már hallottam és igen jól ismerek - mielőtt azonnal cselekednék, szinte gondolkodás nélkül az ajtó felé rontva.
- они заметили нас, это ваша вина.** - Vetem oda foghegyről, morcosan a nőnek. Igen, dühös vagyok. Dühös vagyok, hogy elszúrta a küldetésemet. Az ÉN küldetésemet. Még épp időben érek az ajtóhoz, hogy a kivágódó ajtó szárnyakon keresztül Cyntia feje felé száguldó pajzsot elkapjam a fémesen csillogó balommal. ~Nem eszik olyan forrón a kását!~ Gondolom, miközben tekintetem a Stevere célpontomra villan; hogy aztán bionikus karom lendületét kihasználva egyenesen a gyomra felé küldjem vissza a saját fegyverét izomból.


* 'Eto ne komanda.' ~Nem ez volt a parancs.
** 'Oni zametili nas, eto vasha vina.' ~Észrevettek minket, ez a te hibád.

Steve Rogers kutakodásod nem várt eredménnyel zárul. Meglepően korán hullott öledbe az eredmény. Szó szerint. Hogy sikernek is helye lesz e? Az kitűnő kérdés. Jelenleg ez rajtad és Elise-n áll. Akinek a kevlár és a kabát, szokatlan kényelmetlen érzést kölcsönöz. Lehet, hogy csak a trikó gyűrődött be hátul a kevlár alá, mindenesetre kellemes nyomásként nehezedik a szúró érzésre ami eddig ott pislákolt. Vagy csak a melltartó pánt. Kissé bosszantó lehet. Mellkasodon is érezhető ahogy a kevlár nekifeszül. Lehet, hogy egy számmal nagyobb jobb lett volna?

James Barnes, a világ ködös és egyszerű, mégis feszengő érzés. Mintha egy injekciós tűben lennél, körbezárva falakkal, a tudatod pedig dugattyúként tol a fecskendő végébe ahol egy apró rés jelenti a túlélést. A célpont likvidálása.

Cyntia, a világ szürke és unalmas. De információid alapján a fény ott pislákol az ajtó túloldalán. Az ajtó túloldalán amivel másodpercek múlva szembe nézel, hiszen kettéhasadt darabjai pörögve száguldanak feléd.

Mindanyiótokat kiráz a hideg egy pillanatra, és a kommunikátorok elnémulnak. Steve zsebében lévő telefon épp megcsörrent amikor elérte az EMI. Elise némi energia boostot érez, a Vibránium pajzs felcsendül lágyan, a robotkéz egy másodperc alatt újrakonfigurálja magát. A lemezek eltávolodnak egymástól 1-1 centire majd vissza záródnak és üzemkész a készülék. A szemes-lánc pedig lágyan szikrázik egy sort. A folyosó prérién a cow-girl-öknek és boy-oknak ez volt a déli harangszó a leszámolás pillanatában.


Amíg fogócskáztok(kb 3 kör) én a háttérből figyelek, ha fennakadás, kérdés, óhaj, sóhaj,(siránkozás ) van szóljatok nyugodtan Ha igény van körönkénti mesélői reagra szóljatok nyugodtan.
Reagsorrend a következő: Cyntia-Elise-Steve-Bucky

Smash Long and Prosper

Cyntia egy ősi dalt dúdolt magában, egy dalt amit a harcba induló férfijaik énekeltek minden háború előtt. A falu sokáig zengett míg a dzsungel zaja végül mindig elnyomta. Az ajtó alatt átszűrődő halovány fény változását vizslatta. Fejét támasztotta, másik kézzel pedig a láncát lóbálta. Némi ritmust csempészve a csöndbe. Szemöldöke össze szaladt, amint a mozgolódás megállt és némi árnyék vetült az ajtó alá. Elemelte fejét az ökléről, három kis piros pont jelezte kerek arcán a bütykei helyét. Az ajtóra pillantott ami szinte azonnal megrohamozta. A közepéből kirobbanó frizbit csapattársa elkapta. Cyntia oldalra dőlt, közben lejjebb süppedt a fotelben és a felső ajtódarab recsegve pattant meg a fotelen végül a lambériába fúródott. Az alsó darabot Cyntia fékezte le felhúzott lábbal. Bal lába a lap közepén a másik pedig a felső élén 2 ponton támasztotta. Ujjai fehéredtek, ahogy a karfába kapaszkodott. Bal lába lejjebb csúszott, jobbjával pedig maga felé húzta a tetejét, hogy lényegében rádőljön a lap. Ám a balt hirtelen megemelte, mire a roncsolt lemez, akár egy feldobott pénzérme lomhán megpördült. Lassan emelkedett hol megmutatva hol teljesen kitakarva őt ellenfelei elől. Aztán amikor az éle felé nézett, páros lábbal beletaposott, hogy nagy sebességgel lőjön ki Steve-k felé. Valószínűleg fennakad az ajtófélfán de ijesztésnek megteszi. Addig lesz ideje felkászálódni a fotelből. Válláról lesepri a faforgácsot és haját is oldalra veti amiből még lóg néhány dirib-darab szálka. Jókedvűen mosolyog a marcona társaságban. Tenyereit felfelé fordítva lassan széttárja kezeit.
-Winter is arrived....Summer Child.
A szolid mosoly vigyorrá duzzad az izgalomtól. Enyhén oldalra fordul felső teste, jobbja ezzel hátrébb kerül, hiszen kezei továbbra is széjjel vannak tárva. Tesz egy lépést jobbra. Bal kezét hirtelen összezárja és kézfejét felfordítja, mutató ujjával Elsie-re mutat. Kacsint egyet, ezalatt hátrébb lévő kezével megragadja és recsegés, ropogás közepette kitépi az ajtódarabot a falból és megpróbálja behajítani az ajtókereten, mint egy fejszét vagy kést.

A harc úgy tört ki egyik pillanatról a másikra, mint ahogy a gázolajba ejtett öngyújtótól sziszegve szabadul el a robbanás. A hangos recsegés-ropogással kiszakadó ajtó darabjai között két alak tűnt fel. Az egyik már ismerős volt Elise számára...
... A sötét lány.
Agya, ami magasztos, összetett gondolatok szórására volt, képes, most egyetlen reaciót lövelt ki.
Fuck.
A másik alak pedig egy magas, erős, maszkos férfi volt, sötét haja félelmetes keretként omlott le arca köré, két szeme a sötétség kútjaként mély pillantással nézett előre, és a sötét szemekben nem volt más, csak tiszta, pragmatikus, érzelemmentes, cseppfolyós erőszak. Jobbja valami hihetetlenül erős és bonyolult, igazából szépen mintázott kibernetikus kar volt, aminek lemezei tökéletes precizitással simultak egymáshoz. Steve pajzsa hangos kongással-csilingeléssel akadt meg a férfi fém jobbjában, és visszahajította emberfeletti erővel a vibránium fegyvert...
Egy lökéshullám futott végig láthatatlanul az épületen, egy elektro-magnetikus erő, ami úgy rezonált Elise minden szövetében, mintha szél kapott volna a tűzbe. A vibránium finoman csengett és a robotkar egy másodperccel később válaszolt...
Cyntia elejtett célzása felhangzott és miután az ajtókerethez végott egy lemezt, maga mögé nyúlt, hogy az ajtó darabját is elhajítsa felé...

Elise nem válaszolt. Nem volt csípős visszavágás, vagy vigyorgó, egymondatos beszólás. Egy másodperc sem telt el valami elmés megjegyzéssel.
Csak kinyitotta az ujjait és tüzet nyitott.
Egyből forró plazmával kezdett, nem is vette lejjebb a kalibert. Az erő a másodperc töredéke alatt cirkált végig az izmain, az erein, a csontjain, mint a Nagy Folyó áradó hullámai, amik olvadt, arany napfényt hordoznak a hátukon. A fénylő, arany-fehér sugarak törtek és sisteregve szakítottak minden tereptárgyat, ami az útjukba került. A lány abban a percben elrúgta magát.
Cyntia veszélyes volt, nagyon veszélyes. Ezt pontosan tudta. Ahogy azt is, hogy a férfi még veszélyesebbnek tűnt, emberfeletti erejével, gyilkos pillantásával és robotkarjával...
Az energia végigzuhogott a lábain. Emberfeletti erejét tovább tolta felfelé, és cseppfolyós tűzként áradt szét minden izmában, ínban és csontban. Ahogy ellökte magát hosszú combjain, érezte a nyomást a hátában, érezte az égő-szúró érzést, érezte, hogy színültig hormonoktól úszik a vére és nem foglalkozott semmivel. szemei már gleccserkékből aranyló-fénylő sárgába fordultak, a lángok kavarogtak íriszeiben, ahogy száguldva megtette azt a néhány lépést, és elrúgta magát, vállal célozva meg a fekete hajú férfi mellkasát, hogy mindkettejüket átlökje a folyosó másik oldalán lévő falon...
Törve-szakadva engedett a porzó gipszkarton, alumínium bordázat és falécezet és a záporozó törmelék és por között egy nagyobb konferenciaterem tűnt fel, széksorokkal, vetítővászonnal. Elise kigurulta az esést és most térden-guggolva állt meg, ugrásra készen.
Most már vigyorgott, miközben szemei tovább égtek kavargó, fénylő, narancs-arany lángokban. Mutató- és középujjai arca előtt keresztezték egymást, kettős keresztet formázva, egyenesen a fekete hajú, fémkarú fejvadászra nézve.
- Hashtag Team S.H.I.E.L.D. Stay down, kitten.

Szép dobás.
...lett volna.
Kapitány.
Az ajtón keresztül a színtiszta Pokol kénköves lángjai közé szakítottad magad.
Aminek az első szikráját a saját pajzsod veti, amint rokon-fémmel találkozva megcsikordul, majd abban a pillanatban már száguld is vissza feléd... De te nem tudsz félreugrani, mert a dobás irányából rideg-kéken lobog feléd az orosz tél. És te elveszel benne.
Tehetetlen nyögés szakad ki belőlem, amikor hasba talál saját fegyverem, a telefon megcsörren a zsebemben, aztán hirtelen elhal, lökést érzek, amitől a pajzs még erősebb lendülettel szegez a falhoz, Fury keres, villan át az agyamon, talán szólnom kellett volna, hogy... NEM.
Ezt... nem.
A döbbenet teljesen megbénít, és nem érzékelem az időt sem, nem tudom, percek, vagy csak pillanatok teltek-e el, a falhoz rogyva, és lecsúszva a mentén, mint egy zsák, tompán hasít belém a fájdalom, ahol eltalált, és csak hebegek, és kapkodom a levegőt, és két pillanat alatt a pokol legalsó bugyrába kerülök, lángoló ítélettel, a Halállal, és...
és egy agymosott, üres tekintetű James Barnes-sal.
Időt, időt kérek, ordítanék, amit még soha, soha nem tettem, most a nyelvemen van, nekem ez gyors, át kell gondoljam, két ösztön viaskodik bennem, és az, amelyik nem hajlandó Bucky ellen harcolni ,az eddig az életösztönnél is erősebbnek bizonyult, de most..
Most nem vagyunk egyedül.
Újabb kísérlet a letarolásunkra, ezúttal a kitört ajtó szilnákjaival, fenn akad az ajtókereten, még egy kis időt nyerek, és a felriadó életösztön türelmetlenül elkezd dörömbölni leblokkolt agyam lehúzott redőnyén. Kelj fel, kelj fel, csinálj valamit.
Üres tekintettel, elnyílt szájjal nézem, ahogy Heart ügynök Buckyra támad, átszakad a fal, és eltűnnek a szemem elől, és pont..
pont csak ennyi kell, hogy magamhoz térjek.
Pont jókor, ugyanis repül felém az újabb adag áldás.
Szemvillanásnyi idő alatt elrúgom magam a faltól, begurulok a szoba sarkába, időhúzó taktika, A nő.. szóval, ez a nő ki lehet, annyira nem.. HYDRA, és nem is kommunikál Buckyval, nem próbálja irányítani, míg egy HYDRA katona nyilván ezt tenné.
Kitérek előle, tekintetemmel kétségbeesetten keresem, hova tűnt a másik kettő, a lány, és Bucky, és nem is tudom, melyikőjük miatt aggódjak, Bucky bizonyul erősebbnek, vagy Ms. Heart, és érzem, ahogy az őrületig fokozódik a kétségbeesésem, hogy az agyam nem tudja eldönteni, hogy melyikük győzelmét remélje.
- Mit akar tőlünk? - üvöltök a nő felé, elugorva egy újabb adag törmelék elől - Maga... Maga nem a HYDRA-tól jött! - üvöltöm csalhatatlan határozottsággal.

~Vérszagra gyűl az éji vad...~ Tekintetem mint valami ragadozóé méri fel az ajtó túloldalán állókat: egy nő és egy férfi az, számomra egyértelmű ki kinek az ellenfele így az eddig hátamon lévő fegyveremet elővéve indulok meg előre, hogy végezzek a célpontommal. Érzem, ahogy a tudatom csakis arra fókuszál, ami a feladatom: a férfira, aki a célpontom. ~Végeznem kell vele.~ Szorító, feszítő érzés lesz úrrá rajtam; belső kényszerként érzem a késztetést, a parancsot ami arra kényszerít ismét oltsak ki egy életet. Nem ellenkezek, a gondolataim ködfátyol mögé rejtőznek és csak feketének látok mindent vagy fehérnek... a szürke zóna, a kiskapuk és vakvágányok immáron lényegüket veszítve tűnnek el a semmibe. Számomra csak egyetlen egy dolog jelenthet megnyugvást, ha kezeim többé nem tapintják ki a pulzusát.

A néma szempárbajt egy telefon panaszos csörgése szakítja szakítaná meg, azonban egyből elhallgat alig engedve ki a hangját. Érzem, ahogy a tarkómtól kiindulva a gerincem mentén végigborzolódik felállva a szőr és mintha a hideg is kirázna néhány másodperc erejéig. A Vibránium pajzs megcsendül és amikor az EMI eléri a kezem az szinte felel rá, egy pillanatra megtorpanok és lenézek a balomra vizsgálgatva mi a baja. A lemezek eltávolodnak egymástól 1-1 centire majd vissza záródnak és újra üzemkész a készülék. Nem értem, hogy miért konfigurálta újra magát a ketyere de amikor ökölbe szorítom fémes ujjaimat konstatálom, hogy semmi komolyabb nem történt vele. Amikor Cyntia láncai szikrákat kezdenek szórni rájövök, hogy mi lehetett a ludas. ~EMI? Nagyszerű, igazán szólhattak volna!~ Dohogok magamban egy sort, de végül is rájövök a csapat többi tagjával a korábban elhajított kommunikátorok hiányában nem tudunk kapcsolatba lépni egymással, így valószínűleg minimális kalkuláció után úgy látták jónak ezt játsszák be, elvágva a bent lévő ellenfeleinket is a kommunikációtól a kint lévő társaikkal. Ha egy csöpp kis eszük van, nem egyedül jöttek.

Az ajtó felénk szinte kirobbanó szilánkjaival mit sem törődve - lévén teljes arcomat takaró maszkot viselek - kapom le a hátamról a fegyveremet és szakavatott mozdulatokkal biztosítom ki majd lövök vele befelé a szobában lévőkre. Azonban golyózápor helyett valami egészen mást kapnak tőlem szeretet csomagban: füst bombát. A társam - ~Bah, még mindig nem hiszem el hogy a nyakamba akasztották ezt a nőt!~ - által stílusosan csak páros lábbal elhajított ajtót nézve csak rosszallóan csóváltam volna a fejemet szívem szerint belé is lőnék egy sorozatot; s bár dühöm egyre nőtt a küldetés esetleges növekvő kudarca miatt, mégsem tettem felesleges mozdulatokat, csupán minden információt, gondolatot és érzelmet mélyen magamban eltároltam. Csak az üresség maradt és a mardosó kényszer, hogy mielőbb végezzek Steve-vel. Nem nézek hátra, hogy lássam mit művel a lány, elindulok befelé az immáron ajtó nélküli szobába ám valaki utamat állja.

Tekintetem Steve-et kutatja a kiömlő füstfelhőn át, de a szőke lány aki vele van nem enged hozzá férni; hiába próbálok kitérni előle. Előkapom a fegyveremet, automatikusan a közelharcot kezdeményezem és előrántom a spéci harci késeimet. A Kali késpárbajozás nem gyerekeknek meg törékeny nőknek való. Ép kezem lendül előre kezében a fegyverrel, bionikus karomat használva támogatásra. Lefelé, felé szúrok és lecsapok a szőkeségre, mint valami csörgőkígyó; hogy aztán el is hátráljak zavartan. Hőt érzek, még pedig töménytelent. A lány ujjai közül érkezik az a tüzes valami, amit még sosem láttam. A szeme is felfénylik, megigézve bámulom pár szívdobbanásnyi idegig, míg magamhoz nem térek. ~Ehhez fogható dologhoz nem volt még szerencsém.~ Rosszul mértem fel, hogy mit kéne tennem; távolabbról kellett volna tüzelnem. ~Most már mindegy.~ Igyekszem eltérni a forró plazma elől - ami csak úgy lövell kifelé a tenyeréből - és igyekszem kikerülni. Védi Stevet, terelget minél messzebb tőle én pedig arca felé ütök a vibrániumból formált fém karommal abban a reményben, hogy az bármit kibír és leteríti majd a lendülettel ha a fejére mérem az ütésemet.

~Legalább megszédülne!~ Gondolom dühösen, tekintetem jéghideg, gyilkos és ölni tudna. A szőkeség azonban meglep újfent, elrúgja magát a földtől és forrónak ható vállával mellkason talál - oly erővel, hogy a lehelet is bennem szakad egy pillanatra tőle - és már csak azt érzem, hogy a folyosó másik vége felé röpülök vele a levegőben; éppen oda, ahonnan jöttem még a falat is kiütve. A késeimért kapok, próbálok kapaszkodót találni velük és beleállítani valami olyasmibe, ami megálljt parancsolhatna mindannak, ami történik éppen. A fém karom eközben a lány torka felé kap, remélve képes leszek elkapva megfojtani. Most elég közel van hozzám, muszáj volt ezt meglépnie, ha el akart távolítani a célpontom közeléből. Nem érdekel ki ő, él-e vagy hal-e, róla nem szólt a parancs ugyanakkor utamban áll és nem engedem, hogy SEMMI és SENKI meggátoljon benne, hogy Steve-et végül elérjem. Így vagy úgy, de oda fogok érni hozzá, csak késleltetheti a szőkeség az elkerülhetetlent.

Káromkodom egy cifrát oroszul, ahogy érzem a falat is átvittük a lendülettel. Látom, amint ugrásra készen áll ismét a nő; de én sem maradok adósa... a lendületet kihasználva gurulással tompítom az érkezés okozta esetleges sérüléseket és már pattanok is fel, farkasszemet nézve a narancsszínben égő tekintetű nővel kezemben a késeimmel, melyeket felé hajítok.
- Что ты, черт возьми, такое?* - Kérdezem tőle oroszul, miközben előkapom a következő adag késemet ismét, ám nagyon téved ha azt hiszi ezúttal is közelharcba kívánok bocsátkozni vele. Nem értem, hogy miről beszél csupán egyetlen szót értek ki az egész halandzsájából: S.H.I.E.L.D. Tudom, hogy az ellenségeim, gyűlölöm őket és ha ez a szőke is egy közülük, aki veszélyezteti a HYDRA nagyra törő terveit én kell legyek aki megállítja ebben. ~Vesznie kell!~


* 'Chto ty, chert voz'mi, takoye?' ~Mi a fene vagy?

//Elnézést a kései reaért/megcsúszásért, de IRL elhavazódtam utána meg a netemmel volt gond - Tcom én így nem szeretlek - és nem jött be az oldal rendesen, telefonról meg hiába léptem be csak apránként haladtam vele. Már amikor épp nem kaptam agyf@xt. :"D

Cyntia sötét tekintetében és világos arcán megcsillantak a lángok fényei, talán csak vonásai vetek kunkori árnyat a szája szélére, de az biztosra vehető volt, hogy a szeme csillogása nem csak a lángoktól volt olyan fényes. Felszegte állát ahogy a forróság kiáramlott a szobából és várta, hogy a forrás is utána eredjen. Meg is történt de csalódottságára a társát találta el. Reflexből eltakarta arcát a törmelék és por elől. Eleinte kissé csalódottan nézte a lyukból kiszűrődő fényt ami a hömpölygő porral keveredve csodaszép táncot lejtett. Rosszallóan megcsóválta a fejét.
-Valaki milyen eleven...
Mélán lenéz a lyuk mellé, a fotelből egy szenesedő láb maradt csak meg némi kárpit.
-Kár érte, egész kényelmes volt.
Megragadta az oldaláról csüngő, még meleg láncot és rántott rajta egy nagyot. Egy kisebb törmelék kupac alól előkerült a fegyvere és a markolat a tenyerében csattant. Már indult is be a szobába, közben vállának támasztotta a sörétest. Alig, hogy lépett egyet, egy kérdést szegeztek neki. Megtorpant és átgondolta a helyzetet. Rövid szünetet követően szóra nyitotta ajkait. Közben lenyitja a fegyverét, hogy ellenőrizze ismét a négy töltet.
-Fiacskám, Én tőled ugyan semmit, de mivel az amazonom lelépett a kollégával hancúrozni... Te is megteszed, legalábbis így, hogy fizetnek a fejedért...
A hatás kedvéért jó hangosan csukja be a fegyvert. Belép a helységbe ahol Steve van, fegyvere ismét a vállán nyugszik. Arca unott. Körbe les és a kapitányt keresi.
-Gyakorlatilag ők küldtek, de nem érdekel különösebben a Ti kisded játékotok a világuralomért. De hát, amíg Summer child végez a Dumagéppel addig mi is elüthetnénk valahogy az időt.
Ha Steve még nem ugrott neki míg az ajtóban ácsorog, ránt egyet a vállán,mire a fegyvert lassan előre billen és rászegezi Steve-re, hogy egy lövéssel kicsit heccelje. Azonban ha Steve ráront akkor elengedi a fegyvert és megpróbálja a szobában tartani az uraságot. Apró, 160cm-es méretét meghazudtoló erejű ütésekkel igyekszik csépelni a másikat. Ha netán megpróbál pajzzsal kirontani igyekszik elkapni a szélénél és vissza tuszkolni. Alacsony testalkata előnyösebb, hiszen az alacsony súlypontból nehezebb felborítani míg neki könnyebb dolga van, ám rövid végtagjainak is meg van a maga hátránya. Amíg a kapitány nem támad ő sem szándékozik.

A bionikus kar a torkára szorult és érezte, hogy elakad a levegő. Egy tompa nyomást érzett a hasánál és felszakadt a bőrkabát - Csak a kevlár mellény állította meg a precízen döfött kést. Aztán következett a fal és robajló erővel szakadt át. A szorítás elengedte a torkát, a lány körül megfordult a világ és kigurulta az esést.

Elise ott térdelt-guggolt a szállingózó por közepén. A férfi, a HYDRA-ügynök, vagy szuperkatona, zord, gyilkos pillantással nézett rá, és szemeik találkoztak egy másodpercre.
Az egyik szempár hideg volt, ölésre kész, jeges, pusztításra vágyó, pragmatikus, a módszeres gyilkolás olajozottan mozgó lelkülete sugárzott belőle.
A másik arany-narancs lángokban égett, harag, büszkeség, izgalom, tobzódó tettvágy és harciasság áradt belőle.
Elise még egy másodpercig latolgatott, és a férfi elővette újabb késeit. A lány szeme végigpásztázott rajta. Félhosszú, sötét, kibomlott haj, orrnyeregig feltolt, fém maszk és a szépen mintázott bionikus karon a fényben csillogó, vörös csillag...
Sweet jesus, seriously?
A férfi oroszul szólalt meg, hangja hideg volt és kemény.
Elise pedig csak elvigyorodott és megrántotta a vállát.
- Well Comrad, that's what she said.- vetette oda pimaszul vigyorogva.
És elrúgta magát.
Combjai emberfeletti erejét tovább hajtották az olvadt lángok, és miután ujjai közül tüzet nyitott, megfordult a levegőben.
Látta, hogy a férfi tökéletes, kifinomult, precíz és módszeres módon harcol, mint egy porszemtől mentes, művészire épített, gyilkoló gép. Érzelemmentes, kiszámított mozdulatai lecsiszolt, makulátlan, pragmatikusan a leghatékonyabb módszerrel mozogtak. Tudta, hogy ha sokáig kinyújtja a küzdelmet, a férfi állóképessége és kiegyensúlyozott küzdési stílusa felül fog kerekedni...
Ezért azt választotta, ami felé szíve szerint is haladt volna.
Kirobbanó erőt.
A lángok tűzvirágként nyíltak szét előtte, és mint a szélben szálló szirmok, ugrottak tovább egyenként, törve-olvasztva, ami az útjukba került. Elise körkörös ívben próbálta a férfit kerülni és elhajolni a kések elől, ahogy tudott. Sejtette, hogy ha a bionikus kartól hajtott egyik kés közvetlen döféssel a testét éri, a mechanikus végtag emberfeletti ereje át fogja hatjani a pengét a kevláron is. Ezért elugrott egy támadás elől és jobbra-balra ugorva, szinte tánclépésekben haladt, hogy mozgás közben ne adjon célpontot a HYDRA-ügynöknek. A tűz, mint sistergő fénysugarak, körkörösen csavarodó nyalábokban és ívekben pattantak elő a kezéből, szinte érezte zuhogni az energiát a csontjain. A célpontja egyvalami volt - A bionikus kar.
Illetve a férfi ruhája és minden körülötte, ami gyúlékony.
- The dawn has arrived, baby- kiáltotta közben és csengő nevetése áthallatszott küzdelmük robajlásán. - HYDRA-tálás közben nem szóltak, hogy belém fogsz futni? Mert ha túl forró a falat, megégeti a nyelved, cicus!

"Én tőled ugyan semmit," mondja az idegen nő, és akkor úgy gondolom, hogy végtére is nincs dolgunk egymással.
Persze a "szép summát kapok a fejedért" passzus kicsit már aggasztóbb, jól tudom, mire képesek az emberek a pénzért, bár érdekelne, hogy vajon mennyire taksálják a fejemet. Nem is tudom mi nyugtatna meg, ha keveset érnék, (mert hát mi az, hogy keveset érek, tiltakozik bennem a brooklyni kissrác) hiszen akkor miért is érné még harcolni velem, vagy ha sokat, mert akkor a kissrác elégedetten felhorkantana bennem, viszont annál nehezebb lebeszélni a támadásról, és civilizáltsbb megoldásban reménykedni. (egyszer majd leszokok arról, hogy a terroristákat is diplomatikus megoldással akarom eltéríteni a céljuktól. )
Támadóállásba helyezkedek, de egyelőre nem támadok, nem tartom indokoltnak. Ez a nő nem engem akar. Elsősorban. Heart ügynökre feni a fogát, ha jól értelmezem, aki pedig Buckyval bonyolódott akcióba pár... fallal arrébb.
Nekem pedig Buckyval lenne dolgom.
Le kéne bonyolítani egy cserét... Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, ugrok el a becsapódó lövedék elől.
Ugrásra készen állok vele szemben, mintha egy nagyon veszélyes vadállattal találnád magad egy ketrecben, te pedig nem igazán mersz hirtelen mozdulatokat tenni, viszont kínosan ügyelsz, hogy fenntartsd a szemkontaktust.
- Nekünk nincs dolgunk egymással. - mondom nagyon lassan, tagoltan. - nem éri meg harcolnunk.
Ha pénzt akar? A S.H.I.E.L.D többszörösét fizeti, ha információkat szolgáltat ki neki. Nem hinném, hogy a pénzéhesség az elsődleges szempont a nőnél, mert akkor mérlegelne, és a jobb fizetséget választaná, hiszen nyílt titok, hogy a szervezet milyen bőkezű azokkal ,akik információt adnak ki neki.
- Nekem azzal a férfival van dolgom - bökök arra, amerre a másik küzdelmet sejtem, és közben jár az agyam, hogy hogy kerülhetnék oda. Lassan a falhoz araszolok, és bemérem az ajtó melletti falat.
- Magával nem fogok küzdeni, mert számomra nincsen miért. - teszem hozzá, erősen rámarkolva közben a pajzsom fogantyújára, hangom határozott - Mi dolga van a társammal?- teszem fel a kérdést, amire ugyan nem számítok túl sok válaszra, de időhúzásnak tökéletesen megteszi.
Úgy tűnt, már találkoztak. Talán leszámolni valójuk van. Heart ügynök most a társam, de jelen pillanatban az tűnik bölcsebb választásnak, ha mindketten a saját leszámolnivalónk közelébe kerülünk.
- Mit akar tenni? - kérdezem a nőtől, nem tudom, mik a szándékai, élve, vagy holtan akar, Heart ügynökkel mi a szándéka, és...
És nem bírom tovább.
nagy lendülettel eldobom a pajzsomat, átszakítva a falat a nő mellett, én pedig a törmelékfelhőben -egy pillanatot sem elvesztegetve - átvetődök az általam tört nyíláson, hogy Bucky és Heart ügynök harcában találjam magam.

A fém karom a torkára sikeresen szorít rá és bár nem érzem, hallom a gégéjének apró roppanásait... zene füleimnek. A késem is a hasába szúr, de úgy tűnik kevlárt visel vagy valamiféle hasfalát védő mellényt ugyanis nem teszek benne kárt túlságosan. Bosszantó. Azonban nem örülhetek sokáig a sikeremnek, a falat is átviszi velem mintha faltörő kos volna és kezem elereszti a gigáját, utána már arra ügyelek hogy a talpra érkezésem után szembe fordulva legyek vele és ne nyújtsak számára sebezhető felületet. A felszálló porral nem törődöm, maszk védi arcomat felőlem akár törmelékek is potyoghatnak az égből. A nő felé hajított dobókések precíz megmunkálásúak, edzett acélból készültek és titánium bevonatúak; szinte szélsebesen igyekeznek a nő felé aki elrúgva magát egyenesen felém és dobókéseim irányába iramodik.


A késsel a kezemben vártam, hogy a megfelelő pillanatban ismét szúrhassak vért ontva. Vágytam a vörös szín látványára, a karmazsin szín egyre csak hívogatott elmémbe furakodva, az ölésre buzdítva. Tudtam, ha lesz elég időm kiismerni az ellenfelemet, győztesen fogok kikerülni a küzdelemből. Sarkaimat megvetettem és vártam a nő érkezését. Arcomon a maszknak hála nem sok minden látszódott, de egyébként is megkeményítettem vonásaimat, szemeim enyhén összeszűkülve kémlelték a tüzes szőkeség minden mozdulatát... egyre közeledett felém. Kirobbanó ereje még engem is meglepett, nem számítottam rá hogy ekkora lendületet tud venni a képessége segítségével. Ráadásul a lángok mindent elmartak bármerre is jártak a nő mellett, éhesen falva fel minden útjukba kerülő berendezési tárgyat. Hiába próbált ívben kerülni úgy mozogtam mindig, hogy szembe fordulva maradjunk egymással, miközben néha felé-felé kaptam a késekkel remélve elérem a lángok ellenére.


A lány meglehetősen ügyesen hajolt el a próbálkozásaim elől, jobbommal nem tudtam fogást találni rajta a késem segítségével minduntalan a kevlárja fogta fel a sikeresnek hitt szúrásaimat. A tűz miatt muszáj volt taktikát váltanom, különben rövid úton megsüt ropogósra. Bionikus karom lendült - amikor ismét elérhető közelségbe került hozzám - ökölbe szorított kezem a tűzzel mit sem törődve igyekezett a nőnek bevinni egy balegyenest. Azonban valamivel nem számoltam. A HYDRA tudósai egekbe magasztalt vibrániuma lassan forrósodni kezdett a lángnyelvek ölelése közepette. A tűz megállította az ellenfelemre mért csapásomat és kénytelen voltam védekezően kapni magam elé a fém karomat, mielőtt a tűz örvénylő és előrenyomuló nyalábjai testemet elérnék. Éreztem, ahogy a ruháim lassan lángra kapnak ám még egyelőre elviselhető lassúsággal égtek itt-ott meggyulladva.


~Valamit ki kell találnom, mert ez így nem lesz jó hosszú távon!~ Állok meg gondolkozni, még mindig döbbenten és immáron védekezésre kényszerülve. Furcsa, rég nem látott érzés kezd a gyomromból a torkom felé kúszni: félelem. Nem fűlik hozzá a fogam, idegen a szerepkör számomra és a hátam is végigborsódzik az egésztől. Ám ez határozottan túlerő, időm viszont nincs a visszavonulásra. Nem, az idő nem nekem kedvezett; mielőbb valami gyors és hasznos megoldást kellett találnom, mielőtt a nő túlságosan is erőfölénybe került. Steve épp a megfelelő pillanatot választja, megzavarva a kis csatározásunkat és szakítja át a pajzsával a falat ami a tőlem épp oldalra táncikáló, előlem kitérni próbáló szőkeséget kapja oldalba - aki a repülő pajzs útjában van - és viszi egészen a falig meg sem állva. ~Áucs, ez fájhatott!~ Gondolom kaján vigyorral, de maszkom takarásában csak szemeimnél a nevető sáncok halovány árkádja jelenik meg pár másodpercre, hogy aztán elkomorodva minden figyelmemet a nyíláson át érkező Steve irányába fordítsam.


Kezemben még mindig ott az egyik, megmaradt késem; igaz csak a jobbomban szorongatom, a bionikusból már eltűnt a harc hevében a másik - gyaníthatóan a lány kevlárjában van valahol. Azonnal felmérem a helyzetet és villámgyors reflexekről téve tanúbizonyságot támadásba lendülök. Az esetleges ütésekre számítva kitéréssel reagálok enyhén lehajolva a felém csapó várható öklök elől, miközben a férfi feje felé igyekszem döfni, bionikus karom lendületének segítségével pedig nyomatékot adok az egésznek. Érzem, ahogy az alkarvédőm a másik kezének csapódik, test feszül testnek, izom feszül izomnak a harc hevében. ~Végre itt vagy!~ Zsigeri borzongás fut rajtam végig, jóleső elégedettség és úrrá lesz rajtam a feszítő érzés ami arra ösztökél egyre csak, hogy végezzek a férfivel minél hamarabb. Lopva fél szemmel azért időnként a tüzes szőke felé sandítok - bár reményeim szerint a falba van passzírozva - nehogy meglepjen oldalról egy-két újabb tüzes nyalábbal. Az előttem lévő férfival elbírok, hiszen közel egy súlycsoport vagyunk. Merem remélni, hogy a "társam" végre megcsillogtatja a tudományát és kiderül miért küldték mellém. Eddig nem sok hasznát vettem és csak bajt okozott.

Az első lövés után Cyntia unottan vállának támasztotta ismét a fegyvert. Fejét neki döntötte. Elhúzott szájjal lemondóan sóhajtott. Tekintete ismét üres és céltalanná vált.
-Hát öregem, ilyen hozzáállással tényleg nincs sok értelme...
Szánakozó mosoly ül arcára Steve értetlen tekintetét látva. Aztán rájött a turpisságra. Félelem... Megvetően köpött egyet a padlóra. Steve tekintetét figyelve az övé is eljut a mellette fehérlő falra. Szája zéle egy csöppet felkunkorodik és visszanéz a kék szempárra, ismételten üresen.
-Nekem meg a szőke amazonommal lenne, de az élet nem kívánság műsor.
Kinyújtja a súlyos fegyvert egy kézzel a kapitány felé, fejét veszi célba. Kibiztosítja és a ravaszra teszi az ujját. Szemei összeszűkülnek. Nem a célzástól, inkább a kapitány szavaitól. A fegyver lassan leereszkedik. Széttárja mind két kezét és értetlenül megrázza a fejét.
-Kisfiam, most akarlak kifilézni és nincs miért harcolnod?
Nekidől az ajtó félfának és megvakarja a fejét.
-El is ment tőled a kedvem... Summer Child-al van egy kis befejezetlen ügyünk. Ki akarom hozni belőle....
nem volt ideje befejezni a kapitány otrombán félbeszakította mondandóját ahogy a mellette lévő falat is. Megingatta a fejét, aztán egy pillanatra mozdulatlanná vált és fülelt. A korábbi morajlások abbamaradtak. Lustán fordult meg hátával végig gördülve az ajtófélfán. Végig lépdelt az apró előszobán keresztül a folyosón majd Elise és a társa által ütött nagyobb résen besétált a másik helységbe. Lángok és szálló por fogadta. Mire odaért a két tesztoszterontól fűtött férfi már egymást csépelte. Méla arckifejezése lágy mosolyba öltözött ahogy meglátta Elise körvonalait az egyik falban pislákolni. Nyújtott léptekkel odasétált és kilépve a füstből előtte termett jókedvűen.
-Ez a mahagóni nem megy a szemedhez Summer Child.
Azzal megpróbálja egy gyors mozdulattal kikapni a kevlárba ágyazódott kést és mozdulat lendületével fordulásból egy gyomorra célzott rúgással áttuszkolni a következő helységbe a lányt. Már ha van még, ha nincs az sem baj. Ha sikerrel jár csapattársa felé pillant. Fogást vált a késen majd a kapitány lába felé hajítja. Aztán nekiiramodik és megkísérli a lánccal elkapni hátulról és fojtani a szőkeséget.

Elise lépésről lépésre táncolt a férfi körül, a tűz viharként kavargó lángjai, a fény és harag és bátorság ostromolta a hideg, olajozottan tökéletes, félelmetes és elpusztíthatatlan gépiességet, mint a robajló tenger a parti sziklákat - Grandiózus erők ütközése volt, székek és asztalok borultak, félrecsúszó vagy blokkolt találatok törték át az ablakokat... A kar, ami támadni lendült volna, védekezően emelkedett, pont azután, hogy Elise egy lépéssel hátrébb táncolt... Kitérve a kibernetikus robotkar halálos gyorsaságú csapása elől... Elise csengően felnevetett, látva, hogy a sistergő-ívben nyíló tűzvirágok úgy suhannak át a levegőn, hogy kettejük között szinte ágyudörgésként süvöltött a vibrániumon végigfolyó, minden irányba pályát váltó láng, a plafonba kapva, a padló fáját szenes-parázsló szilánkokká robbantva, belemarva a bútorokba és az ablakok előtti függönyökbe...
... Alig érezte, és csak a tudatalattija vette tán észre, hogy a robotkar már nem tartja a kést... Azt a tompa szúrást a mellkasa alatt, a bordái tájékán...
A férfi megvetette a lábát és talpai lassan csúsztak hárta a szoros illesztésű, polírozott hajópadlón, lába előtt a lefelé terelt lángok felhasították a fát. Elise ugyanúgy hátrafele csúszott, és érezte...
... Érezte, azt a fájdalmas-gyönyörű érzést, mint egy csúcsa felé közeledő orgazmus, ami ott cirkulál a tagjaiban, de nem tudja elérni a tetőfokot... A forró parázs, ami úgy szúrta a lapockái közötti teret, mintha mellkasa hátrafelé akarna kirobbanni... Mellein szűk volt a testpáncél, karjait szorította, úgy érezte, vállai nem férnek bele és hogy gerince mellett, két oldalt... A tűz...
- Oh Comrad, never mess with the mother of...

... Robajló-csilingelő hangon szakadt be mellette a fal és a vibránium halkan, dallamosan zengő hangja még elérte a fülét, mielőtt minden levegőt kiszorított a mellkasából az emberfeletti erejű, öklelő ütés és a világ elmosódva suhant...

Az aranyhajú herceg a királynőt árkarolva a kerekedő hasfalon tartotta a kezét.
- ... Ezt... Ezt a tüzet látod a...
A királynő szép metszésű, egzotikus arcán, mély, sötét szemeiben mosoly futott végig. Csak arcát fordította oldalra, hogy ajkai Odin ajkai mellé leheljenek egy csókot.
- ... Ó, anniy mindent nem tudsz még, Asgard hercege.
Ízisz nagy, sötét szemeibe nézett, és a férfi mosolyogva, gondolkodva nézett vissza rá.
A magzat újra megmozdult, és most ő is érezte Ízisz hasában a pici mocorgást.
És a melegséget. És a királynő felemelt ujjai között újra lángok táncoltak végig.

- ... dragons. Köh, köh, dragons. Mother of dragons. Így fejeződik be ez a vicc, Cap, és nem pajzzsal.
Elise körül a gerendázat, a gipszkarton és a meghajlott alumínium tartóelemek meredtek felfelé. Mélyen volt belezuhanva a megroppanó szembefalba, a csillagos-sávos pajzs ott ágaskodott mellette a falban.
És mielőtt feleszmélt volna... A sötét lány felette magasodott, karja lendült, Elise hallotta a szavakat... Szemeiben végigfutottak a lángok és éles fájdalom hasított az oldalába...
Ahogy a kés kicsusszant, a kevlár szétbomlott, neonsárga mikro-polimer bolyhai és vér szakadt ki onnan, ahol a fegyver a páncélon keresztül az oldalába fúródott. Elise érezte a kemény, éles fájdalmat és látta a következő mozdulatot...
Karja szinte ösztönszerűen mozdult, gipszkarton szakadt és...

... A rúgás döndülő zengéssel érkezett a vibránium pajzs közepébe. Elise épp hogy csak kitépte a falból és maga elé kapta... Összegörnyedő tagjain végigfutott az ütés gyengített ereje, és talpai megtalálták a talajt. Átszakadt mögötte teljesen a fal. A lábai csúsztak a parkettán, az élő sötétségként közlekedő halálvihar, a vékony lány olyan erőt hordozott a tagjaiban, hogy Elise-t keresztüllökte a falon.
Ő pedig elszánt, tomboló dühöt tükröző arccal emelkedett fel a csillagos-sávos vibránium pajzs mögül.
A lánc érkezett, ő emelte balját, koppant a pajzson, majdbalja köré tekeredett a nyakának szánt vaskos fémlánc.
Szemei kavargó aranyban égtek, ahogy válaszolt. Hangja zengő mezoalt volt.
- Summer child? Try more like, oh, I don't know, maybe...
Jobb keze a láncba fonódott, ami összekötötte kettejüket. Baljával magához szorította azt és érezte, hogy az erő végigfut minden tagján, mint a raobajló hullámok... Kétszer csavarodott meg jobb alkarja előtt a lánc, ő pedig kinyújtotta azt, ujjait felnyitotta...
- ... Dracarys. - Csengő nevetése felharsant.
A lángok kirobbantak az ujjai közül, egyenesen Cyntia felé. Közben, pillanatok alatt hevült át a fémlánc, szemről szemre adva tovább a hőt...

Talán lelkiismeret-furdalásom is lehetne, mert az előző mozzanat olyan volt, mintha elmenekülnék a harc elől, és én olyat soha nem teszek.
Mert ez nem volt éppenséggel kompromisszumra jutás. Hiába is hitegetem magam.
De az is igaz, hogy én VALAMIÉRT jöttem, és ez a valami - a válasz a kérdéseimre - talán ott járja halálos táncát egy fallal arrébb, ahova az imént átszakítottam magam a pajzsommal, szerencsésen oldalba találva Heart ügynököt.
Tűz, lángok mindenhol, kisvártatva megérkezik utánam a fekete hajú nő is, és a társamat veti célba, nekem meg Bucky rohan egyből.
A lángok parázslón izzanak körülöttem, felforrósítva a teret, már-már kibírhatatlan hőt generálva körénk, de elég Buck szemébe néznem a maszk mögött, hideg, rideg, jeges, orosz tél hóval, faggyal köszönt rám, és a szívem-lelkem egyaránt jégbe dermed.
A kezében táncol a kés, reflexei félelmetesek, ereje precíz, pontos, és ki kell zárnom az elmémből minden mozdulatot, amit a másik két nő tesz mellettem, és minden idegszálammal rá kell hangolódjak Bucky mozdulatainak ritmusára, ha nem akarom otthagyni a fogam.
Bucky olyan, mint egy gép.
Hát... szerencsére olyan mint egy gép.
A mozdulatai egy bizonyos idóperiódus után meglepően kiszámolhatóak lesznek, rajtad vagyok, öreg barátom, elkaptam a beléd táplált logikát, félelmetes, fenyegető, precíz, pontos dinamikát, amit egy rendszer szerint csinálsz, és nem a régi csalhatatlan ösztöneid szerint.
Kemény ellenfél vagy, de én érzem a mozdulataid az enyéim finomhangolásában.
A pajzsom nincs velem, nem használhatom, Heart ügynök kezében láttam utoljára, és eszem ágában sincs visszaszerezni tőle, mert ha valamivel, hát vibrániummal meg tudja védeni magát... Persze nem mintha félteni kéne, körüllobogja, izzik benne a tűz, hangja szólama szétpereg, mintha másik dimenzióból jönne, és jaj, Rogers, nem figyelhetsz rá, mert ez a csapás is túl közel volt az arcodhoz, Bucky kése megkarcolja az arccsontomon a bőrt, vérzik, a következő csapás pedig valószínűleg a nőtől jön, éles fájdalom a bokámban, és felkiáltva féltérdre esek, amikor a lábamhoz kapok, penge markolatát érzem, beleállt a lábamba, automatikus mozdulattal tépem ki a sebből, és hajítom vissza a feladó felé, persze csak nagyjából bemérve, hogy az merre is van, mivel egy pillanatra sem merem levenni a tekintetem Bucky-ról.
Pokolian fájna, ha hagynám, de az adrenalin nem hagyja, hogy törődjek vele, elkapom Bucky csuklóját, és a belémhasító kín minden erejével tartom, hogy ne tudjon tovább ütni vele, hogy legalább egy pillanatra kizökkentsem.
- BUCKY - üvöltök az utolsó kétségbeesett próbálkozással, lábamon folyik a vér, és most először belerettenek, hogy nincs tervem arra, hogy mi legyen a következő mozdulatom.

Szilaj táncunkat járjuk a szőkével, a lángnyelvek pedig mindet felperzselnek körülöttem. Érzem, ahogy lassan forrósodni kezd a fém karom és lassan, módszerese kínozva kezdi el perzselni az illesztésnél a bőrömet. Még nem elviselhetetlen, de érzem a fájdalmat. Ez talán az egyetlen, amit érzek húsba maróan: a fájdalmat. Ez tölt el rettegéssel, olyasmiket juttat eszembe... amikre nem akarok emlékezni.
~Minek az?!~ Szívem szerint kitépném magamból mindet, Rumlowt és a kis kompániáját... ~Koncentrálj katona! Koncentrálj az előtted lévőre, a feladatodra!~ Erővel kényszerítem magamat, hogy figyelmemet ismét a tüzes szőkeségre tereljem át. Mozdulataim gépiesek, begyakoroltak és nem utolsó sorban halálosan precízek emiatt. Éppen erre, a gyilkolásra képeztek. Mégis a lángok nyerik meg az idő ellen vívott csatát és győzedelmeskedve kényszerítenek védekező szerepkörbe.


Látom a lány kitérését, hallom a csilingelő nevetését. Bántja a fülemet. Így persze észre se veszi, ahogy a kevlárjába állítom bele bionikus karom erejét kihasználva a balomban tartott késemet... szinte elveszik benne, ez most biztos találat ezzel tisztában vagyok és elégedett félmosolyt villantok amit az arcomon lévő maszk miatt ezúttal sem láthatott.
~Talán a bordái közé ment...~ Mélázom, miközben megvetem a lábam még épp időben, hogy kitérjek a felém hasító lángok legerősebbjei elől. Mindketten hátrafelé csúszunk a fa padlón, a szőkeség pedig ismét felém köpi a szavakat, de befejezni már nincs lehetősége a mondatát. Ugyanis a vibránium pajzs különleges és utánozhatatlan hangot hallatva követeli magunknak a figyelmét, jelezve érkezését. Szinte kirobban a falból, ahogy Steve áthajítja és töri vele az utat magának... hozzám. Valahol mélységes elégtétellel nézek a szőkére, aki immáron a falnak van passzírozva és a célpontom minden figyelme immáron csakis rám irányul. Így én sem maradok adósa, azonnal reagálok rá és éhes vadként vetem magam prédámra. Erre vártam, érzem a zsigereimben... ahogy a parancs dolgozik bennem, egyre azt kántálva öld meg...


A gyilkos tánc ismét kezdetét veszi, de ezúttal ez egy egész másféle tánc mint amit a szőkével jártam... ez a férfi legalább annyira képes hozzám igazodni mint én hozzá. Szinkronban mozgunk, legyen szó a kitérésről, a támadásról vagy épp a védekezésről. Éppen olyan döbbenetesen gyorsak a reflexei mint nekem és végre úgy érzem ellenfelemre akadtam, akit élvezet lesz legyőzni. Ekkor érkezik meg a fekete hajú nő is a falon ütött lyukon át. Figyelemre se méltattam egy másodpercnél tovább alkalmi társamat, aki megindult a szőkeség felé. Tegye csak a dolgát, én már a saját célpontomon rajta vagyok. Tekintetem ridegen, kíméletlenül tekint a másikra és elemzi minden mozdulatát, reagálva rá tegyen bármiféle próbálkozást. Látom a szemében szárba szökő érzelmeket, de nem értem. Szinte ideáig érzem a félelmét ám mégis úgy reagál rám, mint aki valójában nem is tőlem tart.
~Akkor mégis mitől?!~ Suhan át rajtam a kósza gondolat, s ahogy megjelent úgy távozik is nyomban; átadva helyét a harccal kapcsolatos mérlegelésnek és tervezésnek. Újabb oldalról próbálkozom, kezemben ott villan a kés fényes pengéje és hamarost az arcát is sikeresen vágom meg; a lelkem sötét bugyra pedig táncol a gyönyörtől a karmazsin vörös szín láttán. Talán éppen ezért nem veszem jó néven, amikor egy idegen kés - az én késem, amit a társam hajított el - Steve lábában landol és amaz felkiáltva esik féltérdre a lábához kapva.


Tekintetem villan a fekete hajú nőre, aki mindezzel mit sem törődve máris a szőkére veti magát.
- Мы получим вас обратно, он мой!* - Vetem oda a hollófekete hajú nőnek, de többre nem méltatom. Felé se nézek, inkább az előttem lévő férfire összpontosítok minden idegszálammal. Figyelem, amint kitépi a sebből a kést és visszaküldi a feladónak ugyanazzal a lendülettel, ahogyan kapta. Elismerésre méltó, ahogy tűri a fájdalmat és nem omlik össze. Tekintete még mindig az enyémet tartja rabul, ahogyan én az övét. És akkor elkapja a csuklómat, szinte belemar ahogy a fájdalmát kihasználva szinte emberfeletti erővel szorítja jobb, még ép kezemet. Megdöbbenek, nem számítottam erre. A képembe üvölt valamit, egy nevet. Egy nevet, amit nem tudok hová tenni.
- Ki a fene az a Bucky? - Kérdezek vissza összezavarodva, miközben érzem valamit megpendít bennem ez a szó. Ismerősnek hangzik, mégsem emlékszem rá mi ez. Nem értem mi történik velem. Visszhang támad bennem, a tudatalattim vadul ordibálva jelez be ezúttal ismét triggerére akadt; ám én mégsem tudom értelmezni az elmém mélyéből felöklendezett jeleket. Lefagyott a Windows. Reboot. Időt kérek. A pillanat pedig elmúlik, fémes balommal reflexből rántom elő az eddig tokjában pihenő revolverem és a férfire szegezem. - Válaszolj! - Utasítom, ezúttal orosz helyett angolul. Nem sok választ el attól, hogy ha nem válaszol szuvenírt hagyva lábon lőjem noszogatás gyanánt.


* 'My poluchim vas obratno, on moy!' ~Ezért még számolunk, ő az ENYÉM!

//A "Who the hell is Bucky?" kérdéskör margójára xD:
http://rebloggy.com/post/my-edits-captain-america-chris-evans-steve-rogers-bucky-barnes-sebastian-stan-bu/96112526655
http://rebloggy.com/post/my-edits-captain-america-steve-rogers-i-tried-bucky-barnes-not-my-screencaps-the/109633176009

Cyntia talpa nagyot dübbent a fémkorongon. Támasztó lába megrogyott és egyet szökkent a váratlan erőhatástól. Ám a hangok mindent elárultak számára. A rúgás kellően erősre sikeredett, a fal ropogva engedte át a szőke lányt. Egy fájdalmas kiáltás pedig úgy vágott a fülébe ahogy a kés a célpont lábába. Kihúzta magát és elégedetten elmosolyodott. Társára nézett akit sikerült felheccelnie. Kacsintott felé és dobott egy puszit neki. Ellágyult vonásokkal fordult célpontja felé, aki akkor emelkedett fel a pajzs mögül. Harag, elemi dühöt vélt felfedezni tekintetében. Cyntia szíve megdobbant. Furcsa régi érzés kerítette hatalmába. Cinkos mosoly ült arcára.
-Ezt akartam látni...
Konstatálta magában és miután alkarjára perdített két hurkot a lánccal a következő körrel már csapott is Elise irányába. Ám a lánc elakadt. Egy erőteljes rántást érzett rajta. Elise szavait hallva, felnézett és látta a nyíló ujjakat, a vibráló levegőt a lány körül. Érezte, hogy ezt nem kéne telibe kapni. Most valahogy nem... Kifordult oldalra kezéről próbálta letekerni a láncot közben de akkor az alkarjába ágyazódó kés odaszegezte azt. Mellkasából egy lökést érzett felszabadulni. Felnézett támadójára aki már eltűnt a lángnyelvek mögött ami a láncon kúszott Cyntia felé. A sötét lány mélyfekete szemeiből fekete füst pöffent ki és narancsba fordultak, a lökéshullám amit érzett alulról színezte át a szemét. Ijedt tekintete megkeményedett, vonásai elnyúltak, tenyerét pedig a felé rohamozó lángoknak szegezte. A tenyeréből kiszakadó feketeség néhány másodpercig feltartotta az aranyló áramlatot ám végül elnyelték a lángok és egy hangos, túlvilági kiáltás kíséretében hátra taszították. Egy kétajtós irattároló szekrénybe zuhant.
-Ghhhh.....haaaaaaa........ghiiiii....haaaaaaa....
A földön összekuporodva, a lángokba takarózva feküdt. Egy elszenesedett kéz nyúlt ki és ahogy a padlóra tenyerelt fehér, majd szinte azonnal elsárguló, csont bukkant ki a leváló széndarabokról.
-GÁÁÁÁÁÁÁÁHhhhhhhhh.... Zá hrí ná, harave!
Üvöltött, s ahogy a padlóba mart a szenes kéz az ujjpercek is leváltak a testről. A lángoló kupac lassan kialudt, körülötte a talajon fekete köd keletkezett. Lágyan terült szét a fekete ziháló kupac körül. A kupac teteje megemelkedett, fehér folt bukkant elő és egy izzó szempár. A köd terjeszkedése megállt majd Cyntia felé kezdett gomolyogni. A túlvilági hörgés lassan zihálássá szelídült. A fekete kupac kezdett emberi alakot ölteni a fehér foltok eltűntek. A szempár pedig emelkedni kezdett. A fekete füst pedig lassan ismét emberi külsőbe öltöztette Cyntiát. Remegő jobbkezére nézett ami sokkalta lassabban épült vissza. Izzó szemei körül nem tűnt el a feketeség, szemgödre végtelen sötét udvarrá változott. Nyakán a viseltes fémpánt vörösen izzott és sistergett a nyakán. Ruhái cafatokban lógtak róla, erősen szenesedő, izzó szélű darabokban csüngtek. Szemöldökét összehúzta és fájó, sajgó jobbját ökölbe szorította. Szemeit összezárta a fájdalomtól, egész teste beleremegett hosszú másodpercig, aztán mosoly jelent meg az arcán, a remegés pedig kacagásba csapott át.
-Ez az!
Széttárta karjait, bőréből némi füst szállt fel, egész kisugárzása megváltozott. Szinte egész arcát ellepte a szeméből áradó sötétség. Izzó szemei szinte csillogtak a gyönyörtől.
-Most pedig Summer Child...
Az olvasd, rajtamaradt láncot játékos könnyedséggel tépte le magáról. Jobbját kinyújtotta felé, tenyere a föld felé nézett, megfeszültek ujjai.
-Mutasd mid van...
Cyntia lába alatt fekete kapu jelent meg és két démonszerű lény pattant ki belőle. Vakok voltak, csökött csontos testüket vékony szürke bőr fedte, szájnyílásukat szarus hegyes fogak tarkították. A kapu eltűnt a két csökevény pedig Elise felé rohant. Nyomukban pedig Cyntia, hogy míg a férgek a lány lábát támadják addig ő megpróbálja megragadni a pajzsot és csípőből fordulva vagy kirántani Elise kezéből és elhajítani, vagy vele együtt egy még ép falhoz vágni.

A ropogó-süvöltő lángok úgy haladtak végig a levegőn, hogy szinte gyönyört okozott Elise-nek hangjukat hallani. A csontjain és erein folyó erő forró volt és csodálatos és...
Egyre halkabb.
Amikor a másik lány sikoltva bezuhant a szekrénybe, Elise előrébb lépett és térdeire támaszkodott.
- Bucky??? - kérdezte meghökkenve, ahogy a falon lévő résen át hallotta Cap hangját és annyi kérdőjel ugrott fel a fejében egyszerre, hogy azt se tudta, melyiken döbbenjen meg elsőnek. Bucky. Barnes őrmester. HYDRA. HYDRA? Vörös csillag? Hosszú haj? Életkor? ...?
Say....
....
......
WHAT?
A lány látta, hogy Steve lába megroggyan. Az iroda, ahova érkezett, már félig lángokban állt, és a nagy konferenciaterem, amin keresztülszántottak, parázsló-lángoló nyomokban jelezte az ő útját. És a romok és a lángok között látta, hogy a két férfi egymásnak feszül. Segítenem kell neki... Tarts, ki, Cap...
Lépett előre és...
A fájdalom úgy hasított bele egész bal felébe, hogy meg kellett támaszkodjon a mellette lévő íróasztalon. Szemöldökei felszaladtak, ajka megdöbbenve kerekedett el és jobbjával most volt ideje oldalához nyúlni...
- Köh... Köh, köh, köh...
Nehezen kapott levegőt. Érezte, hogy zihál, hogy vadul emelkedik és süllyed a mellkasa. Vér és a kevlár bolyhos, neonsárga mikroszálas polimer szövete maradt az ujjain, ahogy oldalához nyúlt. Érezte, hogy valami fémes és meleg csordul le az ajka sarkából...
A lány felnézett. És megértette. A nyilalló, égő fájdalom az oldalában. A pajzs becsapódásának helye, ahol bordák törtek el, minden bizonnyal. Talán egyik, talán másik, legvalószínűbben mindkettő átszúrta a tüdejét.
És amikor a sötét lány kitépte a kést az oldalából, akkor omlott össze a bal tüdeje.
- Oh, generally... Fuck.
Megigazította a szíjat a pajzson, készülve megiramodni...
Ami a szemei előtt történt, attól teljesen megrökönyödött.
....

- Seriously, that is called cheating. - mondta enyhén fáradtan összehúzva a szemöldökét. Elise jobb lába söpörve fordult hátra, csípőjével együtt, a pajzs emelkedett előtte, készülve elrugaszkodni vagy becsapódást fenntartani, ahogy a helyzet igényelte...
- ... You're allowed to have more than one one-liner insult, you know.... Hhhhh... huh.... huh. - mondta, de a mondat végére már rohamosan fogyott ki a levegőből. - This.... Is not trash talk, this... Is just awkward..... hhhh... The summer child thing...
A lények, amik megindultak felé, sivítva vágtak át az irodán.
Elise érezte, hogy fogy az izmaiban az oxigén. És hogy a tűznek is pihenésre volna szüksége a szövetei között.
Napfényre.
Forróságra.
Körbepillantott és még jobbját lefelé szegezve, egy kisebb lángvirággal tűzbe borította a szőnyeget, a szövettel font polimer sziszegve kapott lángra alattuk...
Majd nem várta meg az érkezőket. Ahogy nekiiramodott, az első lény hátára lépve rugaszkodott el és ívben zuhant a pajzzsal Cyntia mellkasa felé...
... Akárhogy is, utána egy fordulattal érkezett és elengedte a csillagos-sávos pajzs hevederjét. Ahogy megfordult a tengelye körül, csillagokat látott mindenfelé, vadul kapkodta már a levegőt, de a pajzs baljából jobbjába került. Az ív teljes volt...
- Cap! - kiáltotta annyi erővel, amennyit még fél tüdeje ki tudott szorítani, majd elengedte a pajzsot. A fordulattól és teljes erejétől meghajtott pajzsot, amennyire tudta, Bucky hasa felé célozta, hogy merőlegesen pattanjon tovább a Kapitány felé... De majdnem csak egy ima volt, hogy kövesse a pályát a vibránium fegyver, amit szánt neki. Majd fordult, és...

A harapás a jobb térdén élesen hasított bele a bőrébe és izmaiba, az ízületbe.
Elise egy fájdalmas kiáltással fordította arra lángban ragyogó szemeit...
A második lény pont jobb lábát kapta el, ami a levegőben követte fordulatát. Bal combja, ami a tengely volt, megdőlt és Elise érezte, hogy megállíthatatlanul hanyatlik el a lény súlyától húzva, mint egy kibillentett búgócsiga...
A padló éles csattanással következett és a mellkasára ugró démonszerű döggel megfeszülő izmokkal hadakozott Elise az égő romok között.

A hőség kezd elviselhetetlen lenni a szobában, amit csak fokoz a gyötrelmes kétségbeesés, ahogy Bucky megpróbál eltenni engem láb alól, Ms. Heart körül pedig egyre forróbbá válik a helyzet - minden értelemben.
A lábamba fúródó penge pedig pláne nem segít, inakat, izmokat szaggat szét, csillagokat látok a kíntól, és igyekeznem kell, hogy Bucky fókuszban maradhasson a számomra.
NEm érti, amit mondok neki, ez látszik rajta, de nem amiatt, hogy ne beszélné a nyelvet már, hiszen emlékszem a múltkori találkozásunkra. Érti. Persze, hogy érti.
CSak a neve... A nevét nem tudja hova tenni.
És ez roppantul elkeserít.
Belékapaszkodom, görcsösen, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba, és úgy kiáltom az arcába a nevét, amire megvonaglik szoborszerű arca, merev, és érzéketlen, de látni benne a fütyörésző tányérsapkás régi jó öreg Buckyt.
Én látom.
- Te vagy. - válaszolom, sebesebben véve a levegőt. - Te vagy Bucky. James Buchanan Barnes. A srácok kezdtek el így becézni az elemiben, mert hat James járt még az osztályba, emlékszel?- elmosolyodok az emlékre. - Az ablak melletti padsorban ültél, és...
Ám az érkező vibránium pajzs a tűzfüggönyön át félbeszakít. Kerekre nyílt szemmel lököm arréb Buckyt, és vetődök be a pajzs elé, hogy elkapjam, az én pajzsom, legfontosabb fegyverem.
Megrázom a fejem, mikor a kezemben tartom a pajzsot. Fogalmam sincs, mi folyik a terem másik oldalában, ahol a nők harcolnak, de most megerőltetem a tekintetem, és hunyorogva nézek Heart után.
...és úgy látom igen szorult helyzetben vagyok.
Simán szakítom el a figyelmem Buckyról, mintha nem a megölésemre küldték volna, hanem az oldalamon harcolna, félig hátat fordítok neki, még hátrálok is felé két lépést, hogy nagyobb lendületet vehessek a pajzzsal, könyököm a mellvértjéhez ér, aztán mit sem törődve a lábamba hasító fájdalommal, nekirugaszkodok, és nagy lendülettel a lány felé dobom a pajzsot pontos célzással, leszedve róla a lényt, elsodorva a másikat, végül a falba szegezve mind a kettőt.
Jó dobás volt.
Automatikus mozdulattal fordulok Bucky felé, hogy megosszam vele az örömöm, de rideg arca egyből visszazökkent az időben.