Aurora & Landmine - robbanékony elegy...

Aurora csak arrébb dota a haját, a férfi oxfordi oktatását hallva, és elengedett egy teljes roundhouse-t, ami épp csak, hogy elkerülte a másikat, majd másik lábát is utána dobta, all in alapon.
De az idegen képzett harcosnak bizonyult. Mozgása olajozott volt, pragmatikus, és ahogy csak kerülte és kerülte az ő ütéseit és tűzcsóváit, nem kétséges, hogy sok energiát felhasználva, viszont hatékonyan hátrált és tért ki.
Goddamnit stay in one place already fucker.
- És? - kérdezte, miközben átrepült egy konténeren, izzó vasat hajlítva maga körül. - Ez az a pont, hogy el kéne ismerjem az intelligenciád? "Ti amerikaiak buta és kulturálatlan nép vagytok, de bezzeg én a keleti nevelésemmel és oxfordi oktatásommal?" Szerinted mennyire szarom le? Egy hülye, gyáva, gerinctelen pöcs vagy. Szerinted hülgye, gyáva, gerinctelen pöcsök mennyi részpontot kapnak egy oxfordi diplomára?
Egy ütése beért. Majd folytatta volne egy teljes térdeléssel, de a férfi kitért előle.
- ... Spoiler: Semennyit. Továbbra is egy gyáva pöcs maradsz.
És ekkor találta be teljes erővel a ládát, ami felhasadt és a sziszegő, zöld gázfelhő terjengeni kezdett. Aurora hátrébb ugrott, miközben látta a férfit sprintelni. Körbenézett. Balja akaratlanul emelkedett a lángok felé, bőrébe húzva az erejüket, hogy legalább a láncreakciót megakadályozza, mielőtt teljesen begyullad az egész anyag. Mire körbepillantva megtalálta a megoldást, a közeli, széttépett konténerolvadtan csorgó vastócsája formájában, a másik már gázálarctól altorzult hangon beszélt hozzá.
- Micsoda??? - kérdezte Aurora tökéletesen meghökkenve. Válla felett hátranézett. - Te ilyen szarokat tartasz itt és mellette akartál valakit tízezer fokos kémiai tűzzel halálra égetni? Te így tehetségből vagy ennyire indokolatlanul idióta vagy ezt is tanultad Oxfordban és gyakoroltad sokat tükör előtt?
Közben már a ládán térdelt, majd egy erős mozdulattal nyomta vissza a tetejét.
Ha valami kioltja a tüzt, az az oxigénhiány.
Trust me. I know.
Ujjai megtalálták az olvadt vasat és gyorsan lapátolni kezdte, mint az iszapot. Gyönyörűen fennséges volt a fém hője, de nem tudott vele foglalkozni. Úgy kente szét sebtében a tároló résein, mintha krémet kenne egy tortára, majd tenyere alatt minden hő elindult a testébe, hogy rá is dermedjen a vas a ládára.
Ez bőven hagyott egy percnyi időt a másiknak a menekülésre. Elise megfordult és ha már nem látta a férfit a gázálarcban, hát körbenézett.
Az egyik felborult és kinyílt konténerhez lépett és előhúzta a női ruhák közül, amiket látott, az első farmert és bőrdzsekit, ami a kezébe akadt. Sebtében öltötte magára a ruhát, és mezítláb nekiindult, a másikat keresni. Közben érezte, hogy torkát marja a kémiai anyag, ami elszabadult.

A világ legegyszerűbb módján egyszerűen semmit sem reagáltam az ügynök dühödt szóáradatára és becsmérlő szavaira. Nem, nem azért mert méltóságomon aluli lett volna, hanem mert több energiát követelt a testéből előcikázó olvadt plazmatűz robbanásainak kerülgetése, ami egyre nehezebbé vált. Az izmaim egyre jobban tiltakoztak a megterhelés ellen, ízületeim minden egyes perdülés, szaltó és szökkenés után egyre jobban fájtak. Csak idő kérdése volt, mikor talál el a dühöngő fúria, az pedig azonnal a halálomat jelentené.
Valahol szerencsém volt, amikor az ügynök szabályszerűen belerobbant a vegyi anyagokat rejtő ládába. Békésen megszerezhettem a gázmaszkot, sőt lett volna időm elpárologni is a színről, ahogy a csaj nekiállt elfojtani a lángokat, de hát... ez a nap tele van meglepetésekkel és nem csak nekem, most már neki is lesz egy pár. Az oxigén elfojtása jó ötlet is lehetett volna, ha nem ilyen veszett hőfokon égő anyaggal találkozik. A fém megedzése során meglepő mennyiségű oxigén marad megkötve a molekulái között, márpedig ilyen heves égésnél ez felszabadul. Szinte biztosra volt vehető, hogy kellő utánpótlása lesz a vegyszernek, míg szabályszerűen elfolyik körülötte a tároló és felszabadul újra a szabad levegőre. Szép nagy adag egyszerre, de ez még nem az az időpont, mikor ezt az információt meg kell osztanom a nővel. Igen, még mindig információt akarok és kénytelen leszek előhúzni az utolsó meglepetést a kabátujjból. Az egyik ládából egy könnyű kis pisztolyt húztam elő, így amikor megfordult, arra számítva nyilván, hogy már elmenekültem, meglepetéssel konstatálhatta, hogy még a helyemen vagyok, ő pedig egy Smith&Weston csövébe bámul. Rámosolyogtam, még ha ezt nem is láthatta a gázmaszk takarásában.
- Okos. Időt nyertél vele, legalább tíz percet, lehet még húszat is - vontam meg a vállaimat. - Én nem akarom kiirtani fél New Yorkot, csak a prédámra vadászok, igaz nincs is szívfájdalmam az "ártatlan áldozatok" kapcsán. Eddig úgy tűnik neked sincs. Ez tetszik - tettem hozzá szinte már erotikus kéjjel. - Nem kell aggódnod, amíg te nem játszol felelőtlenül a tűzzel, addig a kis játékszereimnek semmilyen veszélye sincs. Landmine papa tudja, miként kell kezelni bármit ami ég vagy robban. Most viszont kapsz egy esélyt... ügynök... tényleg, mondj már valami értelmes megszólítást, ez olyan hivatalos... bár végül is mára jó lesz az a Líz is. Na szóval kapsz egy esélyt, hogy megmutasd tényleg olyan vagány chica vagy és leszarod az áldozatokat. A kocsimba rejtett pokolgép, az csak egy elterelés volt, aminek a detonátora a zsebemből kilógó vörös toll volt. A fekete is egy detonátor. Jelsugárzó. A vevőkészüléke pedig egy olyan bombára van szerelve, ami alkalmas egy öt emeletes bérház megsemmisítésére. Amíg jelforrás aktív, addig veszélytelen. De ha megszakad, vagy... - az ujjammal eljátszadoztam egy kicsit a toll fején - megszakítják, akkor a folyamat beindul és az anyag detonál - közöltem nyugodtan és mereven. Színpadiasan megnéztem az órámat. - Délután negyed kettő. Szerintem ilyenkor még tele van a Benjamin Franklin általános iskola... Na most, a mögöttem lévő ládákban nincs semmi tűzveszélyes. Égess porrá, ha nem hiszel nekem, de ha igazat mondtam, velem pusztul a jelsugárzó is. Vagy legyél inkább S.H.I.E.L.D.-es kis pincsi, az a jól idomított fajta, akkor nem lesz tele a holnapi újság a halott gyerekek maradványainak fotóival, de... én még mindig válaszokat akarok cica-mica. Akkor ki kell oltanod a lángjaid, ha csak nem akarod kockáztatni a jelforrást. Akkor viszont kénytelen leszel most már szembe nézni velem, babám - pörgettem meg a megmaradt kukrimat. - Vagy jó cicus leszel és elkezdesz szépen dorombolni egy bizonyos jelvényszámról...

A férfi monológja először haragot lobbantott be a lányban. Aztán ... Riadalmat. Az arca megnyúlt, szemei elkerekedtek. Ösztönei azt súgták, hogy tegyen meg mindent az ártatlan áldozatok megmentéséért, a gyerekek, akik életveszélyben voltak, nagyobb félelmet keltettek benne jóval, mint a mellkasának szegezett fegyver. Aztán a következő mondatok alatt ez a döbbenet újra elkezdett felhevülni haraggá és közben kemény éllel emelkedett fel mellé a kötelességtudat...
Egy, S.H.I.E.L.D. adatbázishoz hozzáférést adni egy bűnözőnek nagyobb nemzetbiztonsági kockázat, mint egy pokolgép.
Kettő, nem tárgyalunk terroristákkal.
Három, a protokol nagyon egyszerű erre az esetre: Kiiktatás.
Négy, most már puszta kézzel akarom széttörni az arcát.
Elise szemeiben a fénylő, sárga-arany szikrák ekkor értek össze egységes, ragyogó hullámmá. Ajkai elnyíltak és mezoalt hangja mélyebb és fenyegetőbb volt, mint az előbb.
'You can call me... Aurora.'
Abban a pillanatban, hogy a visszafogott lángok izmai felé fordultak és combja ellökte a talajtól, a lapockái közti forróságot elengedte a lány. Hallotta még, hogy a bőrkabát sziszegve-reccsenve enged...

A lángokból álló szárnyak három méteres fesztávolságukkal egy pillanat alatt nyíltak ki, Aurora előtt keresztben kulcsolódva össze. Tapintásuk forró volt, de anyagszerű, mintegy láthatatlan, üvegszerű erőtérbe öntött és anyaggá formált tűznek. Nem kérdezett, nem tárgyalt, támadásba lendült és a szárnyakat maga előtt tolta söprő pofonra, hogy aztán, ahogy szétnyíltak, csuklóban támaszkodjon velük a talajra, tovább lökve magát ugrás közben, előre szegezett térddel repülve a férfi gyomra felé.

Elképedten bámultam, ahogy a nő hátából óriási angyalszárnyak nyíltak szét két oldalra, félresöpörve az útban lévő ládákat és hordókat, mintha a legendák egyik főnixe elevenedett volna meg, eleven tűzből font, gyönyörű ámde halálos lény, márpedig ez a mesebirodalmi szökevény most dühöngő fúriaként vetette magát előre, egyenesen felém. Azok a szárnyak nemcsak nagyok voltak, de kifejezetten baromi nagyot ütöttek is, ezt volt szerencsém megérezni, ahogy a testem a levegőbe emelkedett, majd pörögve aláhullott pozdorjává zúzva a mögöttem heverő tekintélyes méretű raklapkupacot. Egy pillanatra kigyúltak a szemem előtt az éjszakai égbolt fényei, a számban pedig elömlött a vérem sós íze felszakadt ajkaimból ömlött bőségesen a képembe. A hátamon fekve kapkodtam levegő után, másodpercnyi késlekedéssel lendültem csak talpra, hogy a sugárzó fájdalmat kontrollálható szintre tudjam szorítani. A nő térdelő támadása így azonban legalább nem ért el, lévén még nem voltam ott, ahová ő már várt, így a kezdeményezés az én kezembe került egy pillanatra. Elegáns piruettel fordultam oldalra, majd csípőből adva egy félfordulatnyi lendületet hozzá igyekeztem oldalról belerúgni az ügynökbe, ekkora szárnyakat végül is nehéz eltéveszteni, nem? Igaz, marhára nem nézegettem sikerrel jártam-e, újabb piruettel pörögtem tovább, hogy aztán a fogaimra tapadt vértől súlyos túlvilági vigyort küldjek a szőkeség felé.
- Aurora, mi? Hát akkor lássuk az első lövések eredményét, te bolsevik cirkáló - dörmögtem gúnyosan, majd vállat vontam, persze minden idegszálammal a lány mozgására koncentrálva. - Tudod, volt egy esélyed. Én viszont mindig megtartom a szavam, akár így, akár úgy...
Hüvelykujjam megszorult a detonátor indítógombján, a kis rádiójel megszakadt. Valahol, tucatnyi utcával arrébb a robbanószerkezet többé nem foghatta a szignált, ez pedig elindította a halálos folyamatot. A szikra felvillant, a kilökődő hullám pedig szétvetette a vegyi anyagokat, hogy aztán romboló légnyomással, majd a nyomában járó lángförgeteggel terítse be az iskola épületét, eleven tűzhalálnak adva a tanárok és a termekben ülő gyermekek testét. Még a Hezbollah fénykorában is ritkán volt ilyen sikeres akciónk, ha nagyon szerencsések, akkor száz környékén megáll a halálos áldozatok száma, de inkább háromszorosa a valószínű, az örök életükre lenyomorodókról nem is szólva. Nem igazán hatott meg a dolog persze, ez nem az én felelősségem. Az ügynök hozott egy döntést, én pusztán alkalmazkodtam a cselekedeteihez. A rendőrség, az FBI vagy a hadsereg megpróbált volna tárgyalni, ha más nem az időt húzni, minimalizálni az áldozatokat. Az ügynöknő valóban jéghideg tudott maradni a tüzes felszín alatt, céltudatosságáért pedig elismeréssel adóztam. Mostantól viszont ideje a helyszín elhagyására koncentrálnom, mert nyilvánvaló volt, egy istennő hazavágásához nyilvánvalóan felkészületlen voltam ma este. Az iránt meg semmilyen illúzióm sem volt, hogy ha hozzám férne, akkor egyáltalán élve hagynám-e el a lepusztult raktárat. Azért sokért nem adtam volna, hogy láthassam, ilyen rezzenéstelenül veszi-e majd tudomásul támadása következményeit, amikor az esti híradóban látja a képsorokat. Igaz ezt vagy Allah oldaláról látom meg, vagy el kell tűnnöm innen. A S.H.I.E.L.D. érezhetően más játékot játszik, mint azon kormányszervek, amikkel a yenkik részéről eddig dolgom volt.
Mostantól kezdve én sem pazaroltam a lélegzetet felesleges csevegésre, itt már nem maradt mondanivalója senkinek. A másik kukri-kést is röppályára állítottam a nő felé, majd megpróbáltam utána vágódva vállal felöklelni a csajt. Elvileg, mondom elvileg, akármilyen erős is egy istennő, a testsúlya akkor sem több, mint egy ekkora méretű halandóé, akkor pedig a puszta fizika törvényei szerint fel fogom dönteni, már ha eltalálom. Ha sikerülne, akkor egy gyors rúgás az arca irányába és már vágtatnék is kifelé az épületből. Szégyen a futás, de rothadjon meg, aki kerget...

A férfi nyekkent és repült, és Aurora térde már nem érte el a földre zuhant ellenfelet. A férfi egy vérprofi, edzett gyilkológép pragmatizmusával lendült el és kitért a következő támadás elől, majd még egyet hajolt, mielőtt saját rúgását csípőből fordította, mint egy tökéletes karatés térdelést. Ez a találat lépés közben jött és...
Puff. Elise érezte, hogy az oldalában reccsen valami, érezte a fájdalmat és a rúgás erőszakos lendületét, ami arrébb söpörte. Bal lábát megvetni próbálta, de már tovább csúszott, csak szárnyaival tudott megtámaszkodni a padlón, és méterekre volt a férfitól, amikro az elővette a tollat és...
- NE!! - üvöltötte dühösen a lány, haragosan és kétségbeesetten, ám a másik mit sem törődve semmi mással, lenyomta a gombot...

A S.H.I.E.L.D. és a CIA kiválóan tudnak együtt dolgozni, ha akarnak. És ha a nemzetbiztonság forog kockán. És ha a CIA-nak el kell tüntetnie a saját félbehagyott és elpuskázott piszkait.
Az, hogy Nick Fury felemelte a telefont, egy lépés volt ahhoz a körülbelül egy órás telefonáló körhöz az Egyesült Államok külügyében, a védelmi minisztériumban, a szenátusi és kongresszusi titkosszolgálati bizottságban, ami aztán gyorsan kiadott parancsokhoz vezetett.
Három műhold New York-ra és Jersey állarma állítása negyven percen belül volt meg, még az előtt, hogy Elise a férfival a raktárhoz ért volna. A lehallgatás és Landmine IT segítőjének felkutatása sokkal rövidebb volt. Abba kellett némi mágia, hogy a robbanószert megtalálja a két hatalmas kormányügynökség szakértői gárdája...
Ám, mint a dolog természete adta, az egyikük maga volt a CIA.
A másik pedig a S.H.I.E.L.D. És a nyomozásba bevetett mágia ebben az esetben nem technikai bravúr volt ... Hanem tényleg mágia. Illetve szuperhumán képességek.

Körülbelül három perccel a gomb lenyomása előtt siekrült kiüríteni az iskolát és negyven másodperccel előtte felhúzni az erőtereket a rafináltan elhelyezett robbanószerkezetek köré.

És amikor a férfi lenyomta a gombot a tollon....
Az energiaterek két lábnyi gömbjeivben szép fényekkel villogtak fel némán a villanások.
Az iskola ablakai finoman megremegtek. Valahol leesett egy tábla tartójából egy kréta. A neonok zümmögtek tovább.

Ebből azonban Aurora semmit sem tudott.
Az arca eltorzult a haragtól és nem fogta vissza magát. Gyilkolás volt a célja, és nem mondott semmi mást. Szárnyai forgószelet kavartak, ahogy lecsaptak, levegőbe emelkedve, ívben a férfi felé. Előre szegezett tenyereiből pedig a forróság, végiggördülve izmain, inan és bőrén, kipattant, két, kavargó, széles tűzcsóva formájában, a férfi felé. Pásztázva söpört velük, pattogot, ropogott, sziszegve olvadt és kapott lángra minden az útjában.

Hiába az embert érik még meglepetések, még a profi terroristákat is, mint a magamfajta kiszolgált veteránjait a Hezbollahnak. Azt hittem korábban, minden létező biztonsági protokollt bevetettem a magam védelme érdekében, mikor elkezdtem ezt a kis színjátékot, ami régebben mindig elég is volt a Közel Keleti terrorista sejteknek a CIA technológiai védőhálója alatt maradáshoz, de úgy tűnik ez nem az én estém. Mostanra már mindent tudtak rólam nyilván, ha tökéletes lehallgatási rendszer kereteibe fogtak be, a fizikai segítség hiánya az ügynöknek egyértelmű dolgokból adódott, Aurorának nem igazán volt szüksége erősítésre...
Mint aki rugóra jár indultam meg a nő felé, hogy mint már említettem vállal megpróbáljam felöklelni és menekülő utat kereshessek, de a tomboló valkűr ezt a kísérletemet már le sem reagálta. Messze hangzó üvöltéssel küldte útjára felém a két óriási lángcsóvát, amelyek szabályszerűen letarolták maguk előtt a felhalmozott fa és fémládákat. Innen nem volt hová menekülni, nem volt hová kitérni, hiszen ez a két plazmalöket szabályszerűen beterítette maga előtt a terepet, márpedig én emberből vagyok, ezt kikerülni nincs módom, sem lehetőségem. Ez még eljutott a másodperc tört része alatt az agyamig, de aztán már semmit sem gondoltam vagy éreztem, még a lángok tomboló hevét sem...

Külső szög: Aurora lángjai kúp alakban szétterülve beborítják maga előtt a raktárépület nagyobb részét. Landmine, bár képzett harcművész, de mostanra fáradt és nem emberi gyorsaság, erő valamint fizikai adottságok volnának szükségesek ahhoz, hogy ez elől a lángtenger elől kitérhessen, erre a merénylőnek nem maradtak sanszai. Furcsa fintora az életnek egy piromán számára. Teste pörögve hull alá az épület kormosra égett falának aljába, összeégett testében már nem pislákol az életenergia, megmaradt egyetlen szeme üvegesen mered az egykori asztal maradványainak helyére és a megsemmisült adathordozókra.

Landmine halott.

(A karakter elhalálozott az oldalon, további játékokra nem felkérhető, folyamatban lévő játékait természetesen még befejezi. Köszönöm a játékot, egy élmény volt Tűzistennő )