Clay & Océane - Jövendőbeli hallgató?

Mindent gondoltam ezidáig az egyetemekről, mindent, kivéve pozitív dolgokat. Mutáns vagyok, a lehetőségeim korlátozottak, egy egyetem nem pont az a hely, ahol mindent titokban lehet tartani. Minden egyszerűbb volt, mikor még a Birtokon tanultam, de az élet sosem áll meg egy fejezetnél, a történet halad tovább. Felnézek az impozáns méretű épületre és közben érzem, hogy a gyomrom úgy liftezik, hogy hamarosan garantáltan rám jön a rosszullét.
A bátyámnak említettem, hogy egyetemet szeretnék végezni, nem mondott semmit, most akkor ez jó vagy sem? Fontos számomra a véleménye, eddig mindenben a szüleimre hagyatkoztam, de mióta a bátyám betoppant az életembe, a dolgok változtak.
Még mindig sok minden nem tiszta közöttünk és szoknunk kell egymást, de szerintem van lehetőség arra, hogy áthidaljuk a távolságot, amit a szüleink okoztak közöttünk. Elindulok az épület felé, igyekszem nem körbe pillantani pedig hallom a nevetgéléseket, a zajok olyanok nekem, mint afféle titkos kódok. Behunyom egy pillanatra a szemem és hallgatom ahogy két focista a következő meccsre kidolgozott felállást beszélik meg, aztán ott van két lány, viháncolnak és az iménti két focista után áradoznak. Újra megindítom lépteimet és ugyanabba a hibába esem amibe elég gyakran, a fülemmel látok, a szememet behunyva tartom és belebotlok egy kemény dologba, egy kemény dologba aminek dobog a szíve, hangosabban veri a tam-tam-ot, mint a Big Ben óratorony délben.
-Elnézést, nem figyeltem. - Szabadkozom, de még mindig két centire vagyunk egymástól, felpillantani nem merek. Lehetek akármekkora harcos, lehet különleges képességem, ettől még egy lány vagyok, aki a szociális életével akkora kudarcot vallott, mint amekkora kudarc volt a II. Világháború is.
-Bocsánat. - Mondom még egyszer és hátrébb lépek, a kínos helyzet a speciaitásom, büszke vagyok magamra, még nem járok ide, de már ismer lassan mindenki. " Az a béna lány tudod, jah, igen, tudom."

Ez az én formám! Itt az egyetem, végre vége a vizsgáknak de még nem kezdődött el a szezon sem, erre az első helyes csajba úgy botlok bele, hogy... hát... szó szerint. Kis híján fellöktem szegényt. Clay, hallod, kell neked ennyit nézelődni meg álmodozni, mi?
Hősünk most kevéssé érzi magát hősnek, ellenben némi pír azért megjelenik az arcán. Ez persze azt eredményezi, hogy két darab kétlábú rák pislog egymásra, és nagyjából egyszerre mondják egymásnak:
- Bocsánat. Izé... Ne haragudj, elbambultam. Tudod, azt hiszem, még nem pihentem ki egészen a legutóbbi vizsgákat - mondja eleinte kissé zavartan, majd határozottabban oldottabb hangon nevetve - Ha máűr így egymásba botlottunk, hát, szó szerint... Clay vagyok - nyújt kezet, ahogy manapság az emancipált nők felé szokás. A nem emancipált nők meg valahogy még jobban mosolyognak a kézfogás hatására, de Clay még nem tudja biztosan, ez ilyenkor mit is jelenthet.
A kézfogás után - vagy ha elmaradt, helyett - a hátizsákja kantárjaiba kapaszkodik egy kis biztonságot keresve, majd néhány pillanattal később már lazábban, egyik kezével gesztikulálva folytatja a beszélgetést.
- Megengeded, hogy meghívjalak egy kávéra? Mondjuk bocsánatkérésként az előbbiért.
Claynek van egy ilyen rossz (?) szokása, hogy szereti magára vállalni a felelősséget. Gyakran olyan esetekben is, mikor nem feltétlenül az ő hibája az adott történés. Érdekes, máskor játszi könnyedséggel rázza le az esetleges támadásokat, vádakat, tökéletesen eltalált érvekkel. Furcsa fazon ez a Clay, annyi biztos. Ahogyan az is, hogy igazán jó szándékú mindenkivel. Hogy ez jó vagy rossz tulajdonság, ki tudja?

Sikerem szokott lenni elbaltázott pillanatokban, azt hiszem ebből rekordot volnék képes dönteni. A képességemnek hála elég gyakran elkalandozok és bár a hallásom ebből eredően kiváló, a látást nem helyettesíti, ezt meg kellene már tanulnom. Szabadkozom és egyelőre fel sem merek pillantani bambulásom áldozatára, aki olyan volt akár egy kőszikla, majdhogynem Én csapódtam fenékkel a betonra.
-Nem, Én kérek bocsánatot, hajlamos vagyok az elkalandozásra. - Mosolygok, de még mindig nem néztem fel rá, egyenesen a mellkasát bámulom, ami egy idő után valószínűleg több lesz, mint ciki. - Én meg Jeanne vagyok. - Elfogadom a felém nyújtott kezet és mosolyogva megrázom. Végre sikerül felemelnem a fejem a jó pár centivel magasabb srácra. Igen, ilyen az Én formám, még be se iratkoztam és már is belerohanok egy igen helyes srácba..a helyes nem is a legmegfelelőbb.
-Nem, Én hívlak meg téged egy kávéra, mert az Én hibám volt, csak így egyezek bele. - Mosolygok és csípőre teszem a kezem afféle kihívás gyanánt. A srácok nagy része nem tud mit kezdeni azzal, ha egy lány nem a megmentésre váró hercegnő.
-Semmiképpen sem engedhetem, hogy miután letaroltalak még meg is hívassam magam kávézni. - Halkan felnevetek. - Mehetünk?

Clay a kezdeti meglepetésből igen hamar vigyorra majd könnyed, felszabadult nevetésre vált. Eszébe nem jutott volna, hogy egy lány valami kacifántos úton kihozza egy véletlen összeütközésből, hogy bizony neki kell a fiút meghívnia. Ez a meglepetés pedig annyira szórakoztatja, hogy a nevetéstől hosszú pillanatokig képtelenné válik a beszédre. Kissé kipirulva felel aztán, mikor egy kissé megnyugodott.
- Ahogy akarod - teszi fel kezeit védekező tartásban - Végül is te kihasználtad testi fölényedet. Úgy döntöttem, elfogadom a bocsánatkérő meghívást - és viktoriánus korba illő, udvari meghajlással kíséri magasztos, felhúzott orrú nemesi beszédét.
Igen, el is neveti magát a végére. Nem hosszan, de ezzel tökéletesen komolytalanná teszi a rövid ideig egészen hihető - bár sejthetően mímelt - színészi játékot.
- Van egy büfé itt a sarkon, ha az megfelel. Kis bódé. Úgyis jó idő van, a parkban le is ülhetünk aztán.
Hát jó, sodródjunk az árral! Ez eddig összességében egy igen kellemes meglepetés a mai napra. Lássuk, mi lesz belőle!

A nevetése belőlem is kacagást csal ki. Sose szerettem, ha meghívnak bármire is, főleg nem úgy, hogy Én okozok valami galibát aminek utóhatása volna - mint ebben az esetben - egy kávé meghívás.
-Bizony, a testi fölényemet, veszélyes vagyok ám, jobb velem vigyázni, tarolok, mint egy buldózer. - Mosolygok.
Meghajlását pukedlizéssel viszonzom és a végén mind a ketten ismét nevetünk. Talán az utóbbi időben nem is nevettem ennyit, mint most. Mert talán végre olyan világba csöppentem, ahol pár percre normális lány lehetek, egy normális srác közelében. Persze a valóság hamarosan ismét ajtóstól ront majd be a házba, de addig is miért ne élvezhetném ki?
-Tökéletesen hangzik, mutassa az utat Uram. - Vigyorgok.
nem gondoltam volna, hogy így alakul majd a mai nap, meglepő nem? Persze kicsit bűntudatom van, Cael-nek fogalma sincs hová tűntem, egyszerűen felszívódtam és nem üzentem neki, oh, ha tudná, hogy milyen jól szórakozom. De azt hiszem a mai nap és ez a srác csak az Én titkom lesz, egy normális nap, a sok elfuserált között.
Nem kell messzire mennünk, hogy elérjünk a bódéhoz, barátságos helynek tűnik és sikerül elfelejtenem, hogy nem vagyok átlagos ember.
-Na, milyen kávét szeretne mai friss tarolásom áldozata? - Vonom fel a szemöldököm miközben ránézek.

Nos, Clay, ez nem is olyan rossz eddig! Úgy tűnik, egyszerű egyetemi napból egy randiba csöppentél. Látszik, hogy itt a tavasz. Na jó, talán nem is randi, de még az is lehet. Filmekben mindig így kezdődik. Utána jön aztán a dráma jobbról-balról, rögtön az erotikus jelenet után...
Clay egy mentális pofont intézett magának, hogy férfiúi hormonjai és fantáziája nehogy egészen elfedjék látó- és hallóterét az általuk igen szorgosan vetített filmmel. Így van, ő sincs fából, sőt! Élettel teli húsból van. Sok, erős húsból...
Illendően biccent, majd mutatja is az utat, ahogyan azt a most megismert kisasszony kérte. Egészen beleéli magát ebbe a nemes fiatalúr és nemes hölgy játékába.
- Erre tessék, kedves Hölgyem!
Igazán szórakoztató, az a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül üdítő végre a női társaság számára, hiszen a tavasz a haveroknál is megérkezett. Ha nem arról beszélnek, hogy kaptak el egy-egy csajt, akkor az a sztorizás tárgya, hogyan kapnák el egyiket vagy másikat. Egyszóval megy a keménykedés meg a minden, ami ilyenkor szokott.
Hamarost el is érik a már emlegetett bódét, ahol hot-dogot, hamburgert, sült krumplit, és egyéb egészséges ételeket árusít egy fiatal - talán maga is egyetemista - lány. Alkatából ítélve ő gyakran étkezik itt. Clay természetesen ezt egy percig sem jegyzi meg, sőt esélyesen eszébe sem jut. A tőle szokásos derűvel és barátságos mosollyal huppan be a kicsi kocsi kicsi kiszolgáló ablaka elé. Természetesen kávét és teát is árusítanak, bár utóbbit leginkább csak a külföldiek veszik.
- Szép napot! - köszön az eladó lánynak, majd visszafordul Jeanne-hez - Nos, mihez lenne kedved? - mintha el is felejtette volna, és valójában el is felejtette, hogy most éppen ő van meghívva.

Vigyorognom kell, ahogy ránézek, kedves srác, humoros és úgy fest túlbuzog benne a bocsánatkérés kényszere. Nem gondoltam volna a mai napról, hogy így alakul majd. Számítottam persze arra, hogy történni fog valami, mert velem általánosságban történik valami abszurd, bizarr vagy meghökkentő.
De erre semmiképp nem számítottam és jóleső meglepetésként ért ez a srác.
-Szia! - Köszönök a velem egyidős forma lánynak, de se mosoly, se komolyabb köszönés nem érkezik válaszul csak biccent.
-Héé, nem úgy volt, hogy Te vagy az Én vendégem?- Mosolygok és már veszem is elő a pénztárcám és tanulmányozni kezdem a kávé kínálatokat. Egzotikusabbnál egzotikusabb kávék vannak felsorolva ami meglepő egy ilyen kis bódénál. Végül maradok egy tejeskávénál, enélkül is épp annyira fel vagyok pörögve szinte mindig.
-Egy tejeskávét két cukorral, és te mit kérsz? - Fordulok Clay felé.
Eszembe jut hirtelen, hogy eredeti tervem az volt megnézem az egyetemet közelebbről, de már el is tértem az eredeti tervemtől méghozzá jó nagy kanyarral.
-Esetleg van lehetőség arra, hogy körbe vezess az egyetemen? Nagyon úgy néz ki itt fogok tanulni. - Mondom mosolyogva és azt hiszem teljes lelkesedéssel.

Clay úgy dönt, neki is tökéletesen megfelel egy tejeskávé. Tanulni ma már nem fog sokat, ezért túl sok koffeint nem érdemes innia. Arról nem is beszélve, hogy különösebb hatása nincs rá hosszú távon, negyed órás túlpörgés pedig most nem biztos, hogy kifizetődő volna számára.
- Persze, szívesen körbevezetlek - feleli a felkérésre - Akár már indulhatunk is. Mire vagy kíváncsi?
Amit nem tudott behatárolni, az az, hogy vajon ez a Jeanne milyen személyiség. Errefelé a legtöbben vagy link alakok, és csak a buli miatt jönnek, vagy szobanövény stréberek. Az a kevés, aki megtalálja az egyensúlyt a két szélsőség között, nos ők általában a kedvenc társasága. Igaz, akad az előbbi két csapatból is haverja bőven. Ő már csak ilyen. Barátságos. Azt pedig a legtöbben igencsak kedvelik.
Közben sűrűn biccentget, rá-rámosolyog ismerősökre, ahogy elhaladnak mellettük. Részben a csapatban betöltött helye, részben jelleme okán igen sokan ismerik. Ő pedig sosem volt udvariatlan, az üdvözlést viszonozza. Néha még olyankor is, ha nem feltétlenül jut eszébe, kicsoda pontosan, akivel éppen összefutott.

Kikapjuk a tejeskávékat, búcsúzóul intek a lánynak, szegény, ebben a melegben nem lehet kellemes ott kuksolni egész nap és forró kávékat osztogatni. Élvezem a napsütést és a sétát is, a társaság pedig nem kevésbé kellemes.
-Mindenre, kíváncsi vagyok megérné-e felbőszíteni a bátyám és a szüleimet, hogy eljövök a biztonságot adó otthonból, tudod hogy van ez. - Rántom meg a vállam. Persze ennél minden jóval bonyolultabb, de ezt nem kürtölhetem világgá természetesen. De a lényeg valóban ez, a szüleim féltenek, még úgy is, hogy tudják teljesen nem vagyok védtelen. A képességem a hétköznapi bajoktól megvéd, de ettől még szülők, az a dolguk, hogy féltsenek.
-Te szeretsz itt tanulni? Milyenek a programok? A társaság? - Kíváncsiskodom és közben a tejeskávémat szürcsölöm. Szeretnék kicsit normális lenni, ebbe pedig az egyetemi élet pont beleillik. Persze extra óvatosnak kell lennem, mert a lebukás veszélye hatalmas. A birtokon számtalan dolgot megtanultam és úgy jöttem el onnan, hogy tudom mire vagyok képes és hogy ez kicsit sem veszélyes rám és másokra tekintve.
A szüleim szeretnék, ha felelősségteljesen kezelném azt, ami megadatott nekem, hát hogy is tudnám ezt jobban bebizonyítani, mint ha minden zökkenőmentesen megy egy egyetemi évben?

Annyi most már egyértelmű Clay számára, hogy Jeanne valamiféle kevésbé szem előtt lévő érdekességekre kíváncsi az egyetem kapcsán. Ennek megfelelően úgy kanyarítja lépteit, hogy a könyvtár épülete felé vegyék az irányt. Következő mondata még ennél is tovább árnyalja a képet, és egy kissé zavarba is jön, mikor belegondol a legvalószínűbb eshetőségekbe.
- Ha akarod, a bátyád és a szüleid bosszantására is van itt bőven lehetőség - feleli arcán enyhe pírral és széles mosollyal. - Sőt, nagyon sokan alapvetően ezzel töltik az idejüket, mielőtt aztán jellemzően kibuknának. Természetesen meg lehet találni a kellő egyensúlyt, ám mindenképpen némi körbevezetés utánra hagynám, ha nincs ellenedre - teszi hozzá, és egy kacsintást azért megenged magának még a végére.
Clay nem ügyetlen a csajozás terén, de azért bőven nem tekinthetjük szemérmetlen nőcsábásznak. A tipikus hazug szemét jelző pedig egyszerűen nem illeszthető rá. Ő az az egészséges egyensúly, akinek még van karizmája, de nem szokása visszaélni vele. Ő legalábbis abszolút törekszik rá, hogy a lehető legjobb szándékkal járjon el mindenkivel.
- Egyébként a könyvtár felé tartunk. Apjuk és bátyjuk bosszantására némelyik kisebb, privát olvasószobát vagy valamelyik anatómia szertárat szokták használni. De házibuliból is van dögivel. A kollégiumok pedig szülői szemmel kész fertők - szummázza röviden, és a végére el is neveti magát.

Természetesen érdekel az egész egyetem épülete, de most nem egy száraz idegenvezetésre van szükségem, ahol még arra is fény derülne, hogy ugyan kinek a nevei kötődnek hozzá, ki építette blablabla...persze ezek mind érdekesek, érdekelnének is más esetben, de Clay társaságában szívesebben tudnék azokról a dolgokról amelyet egy diák ismer, egy olyan srác, akit úgy tűnik kedvelnek és ismernek is a többiek.
-Nos jobban szeretem az egyensúlyt, és ha már felvételezek nem szándékozom kibukni. És nincs ellenemre, ha semmiképp nem feledkezel el róla. - Pirulva mosolygok.
Szeretném azt gondolni, hogy ez egy könnyed kis beszélgetés két ismeretlen fiatal között, de már jócskán túlléptük ezt és azt hiszem nem is bánom.
-Nos igen, ezt gondoltam, sajnos eddig nem sokat sikerült a saját korosztályomban tartózkodnom és úgy istenigazából szeretném élni az egyetemisták életét. - Vigyorgok és most semmi sem lenne képes letörölni az arcomról a mosolyt. Jó kedvvel nyitok be a hatalmas könyvtárba. Körülvesz a millió régi, dohos, de annál értékesebb könyv.
-Tulajdonképpen miért pont idehoztál először? Netalán van itt titkos átjáró, amiről jobb tudnom, mert ott kell majd elmenekülnöm egy feldühödött professzor elől? - Nevettem.
Már egyre biztosabb voltam abban, hogy szeretnék idejárni és a jelek szerint nem lennék teljesen egymagam mert máris ismerek egy embert és ez később csak bővülhet, ha persze nem történik valami abnormális, amit csúnyán el kell majd sikálni mögöttem.
Az egyik távoli polc mögül zajok hallatszottak ki, természetesen csak Én hallhattam, mert épp elég távol volt tőlünk.
-Hallok valamit, gyere. - Ragadtam meg a karját és úgy osontam, mintha minimum egy kém film főszereplője lennék.
Az egyik labirintusnak tűnő kanyar után befordultunk egy polcsor mögé és Én azonnal elfordultam.
-Elnézést, bocsi, bocsiii. - Motyogtam az éppen nagyon mérges és rémült párocskának, akik nyilván egy kis nyugodt pillanatot akartak, szerencsére a ruhák többnyire még rajtuk voltak.
-Mi voltunk itt előbb, haver vidd a csajod és találjatok másik helyet. - morgott a srác és nem zavartatva magát újra a barátnője nyakát kezdte csókolgatni.
-Istenem, de ciki. - Motyogtam miközben sietősen előreindultam, kifelé a könyvtárból.

Clay meglepetésében Jeanne-t követve menekülni kezd a kínos szituációból, míg kellő távolságba nem érnek, majd kitör belőle a nevetés. Meg is torpan, és szemét lehunyva kacagja el magát.
- Hát nem pont őket akartam megmutatni neked! Úgy látszik, a könyvtár egyéb felhasználásáról is kaptál egy gyors bemutatót.
Az igazat megvallva ő sem számított ilyesféle műsorra. Tény, nem ez volt az első eset, hogy valakire sikeresen rányitott. Az ilyesmi előfordul errefelé. Csupán azért sietett el akkora lendülettel, mert azonnal átvette a lány pánikszerű ijedtségét.
- Ne aggódj, szerintem már el is felejtették, hogy ott jártunk! - teszi hozzá még mindig széles vigyorral.
A katalógusnál megáll egy pillanatra, és nekilát magyarázni kicsit a könyvtár használatáról. Gyors összefoglalót tartva a feltételekről meg hogy mit hol érdemes keresni. Mond pár szót a házsártosabb könyvtáros hölgyekről, akik esetleg egy-két hangosabb cipőkoppanásért is képesek kötözködni, ha rossz napjuk van. Ezen rögtönzött gyorstalpaló után lassú léptekkel megindul kifelé, hacsak pártfogoltja mást nem mond.
- Na, mi legyen a következő állomás? - pillant rá kérdő tekintettel.

Egyszerre érzem magam kínosan és nevetségesen, de azért mikor eltávolodunk a párocskától belőlem is kitör a nevetés. Nem pont erre számítottam és szerintem Clay sem.
-Mindenre fel kell készülni, köszönöm az ingyenes bemutatót, a prospektusokat majd elrakom. - kacagok még mindig. Egy egyetemi könyvtárt nem így képzel el az ember. Én legalábbis nem. Sokkal inkább egy mufurc, szemüveges könyvtárosnővel, aki minden pillanatodat figyeli és a legkisebb hangzavarért is leharapja a fejed.
De be kell valljam sokkal jobban mulattam így mint akkor, ha elkapott volna a könyvtárosnéni.
Clay-jel úgy érzem mintha teljesen normális fiatal lennénk, képességektől mentes, átlagos. Ilyet nem érzek gyakran, mert még csak lehetőségem sincs arra, hogy átlagos dolgokat tegyek. Vagy elakarnak kapni vagy magamnak kell figyelnem mindenre, mert a képességem szeret önálló életet élni.
-Belefeledkeztek egymásba. - Mosolygok.
Végig hallgatom az előadását és érdekesnek találok mindent. Szinte már vágyakozom az egyetemi élet után. Lehet teli lenne lebukási lehetőségekkel, de ettől még lenne egy alkalmam arra, hogy éljek, hogy olyat tegyek, amit minden más fiatal tesz, na nem az előbbi könyvtáros jelenetre gondolok.
-Hmm...nem is tudom, mutass meg mindent, amit szeretsz itt csinálni, jó helyeket, bármit. - Vigyorgok és a lelkesedésem határtalan, már elrejteni sem vagyok képes. Úgy festhetek, mint egy ragyogó csillag, tündöklök és teljesen vidám vagyok.

Clay kénytelen elgondolkodni egy kicsit, mi is legyen a következő állomás. Persze nem tart olyan nagyon sokáig a dolog, mivel Jeanne hamar hozzáteszi, hogy olyat mutasson neki, amit ő szeret csinálni. Úgyhogy a fiú arca töprengésből széles vigyorba vált, majd futni kezd.
- Gyere, mutatom is!
Arra azért ügyel, hogy pártfogoltja is tudja tartani vele a tempót. Neki hobbija és sportja a futás, de nem várhatja el mindenkitől, hogy nekik is az legyen.
Hamarosan elérik az egyik közeli ligetet, ahol egyből csattan valami Clay arcán. Pontosabban előtte. Szerencsére a kezében, mert időben kapcsolt. Egy labda, vagy tojás, ahogy tetszik. Amerikai focis sporteszköz. A támadók az ő haverjai, néhányan csapattársak is. Velük szokott dobálni errefelé szünetekben.
Gyorsan bemutat mindenkit mindenkinek, és egy-két könnyebb passzt küld azért a lánynak is, hogy játszanak kicsit. Nem időznek sokáig, már megint futni kezd. Pontosabban csak kocogni. Következő megálló pedig a sportközpont, aminek kapujánál végül megáll.
- Ez itt az egyik kedvenc részem az egyetemen - jegyzi meg szinte azonnal - Ide járok edzeni, a csarnokban vannak a meccseink, de lazulni is elég jó. Van minden: futópálya, uszoda, konditerem, gőzfürdő, szauna, és viszonylag olcsón masszázs is - majd a felsorolás után színpadiasan meg is hajol.

A lelkesedése rám is átragad és úgy rohanok utána mintha csak két kis kölyök volnánk, akik a nap nagy részét fogócskával töltik. Kiérünk egy tisztásra ahol fociznak, még emlékszem mikor apával amerikai focit játszottunk, ügyetlennek ugyan nem mondanám magam, de nem is vagyok egy élsportoló ebből a játékból. A passzokat elkapom és visszadobom, büszke vagyok magamra amiért nem bénázok el egyet sem és örömmel lepacsizok a srácokkal. A fülem mellett azért elengedem azokat a beszólásokat amelyek cenzúrát igényelnének.
De itt sem időzünk túl sokáig, Clay be van zsongva és már rohan is másik helyet mutatni, nincs is ellenemre a dolog.
Megállunk a sportközpont előtt, a prospektusokban legalábbis így lett megnevezve, Clay hamarosan igazat is ad a gondolataimnak.
-És had tippeljek, hmm, szoktál úszni, súlyt emelni, mond, hogy nyertem. - mosolygok.
Engem leginkább az úszás és a futópálya az, ami kíváncsivá tesz, mert ez az a két dolog, amit szívesen űzök szabadidőmben.
-És megnézhetjük a futópályát és az uszodát? Meg a többit is, de ezt a kettőt mindenképp szeretném látni Uram. - pukedlizek a meghajlására válaszolva és felkacagok. Clay egy kész udvari bolond, vicces, de aranyos is, és nagyon jóképű is, na persze, ez elsőre is feltűnt, az ilyesmi nem kerüli el a figyelmem..

Clay először meglepődve pillant a lányra, mikor az felsorolja kedvenc sporttevékenységeinek, nos, egy részét. Lassacskán azonban leesik neki, hogy amaz viccelődik vele, így jóízűen felkacag.
- Ahogy mondod. Illetve többek között ezeket is csinálom, igen - fokozza tovább a lány láthatóan túlzónak szánt felsorolását.
Egy röpke pillanatra láthatóan elgondolkodik, mielőtt aztán felcsillanó szemekkel és a tőle megszokott lelkesedéssel neki nem lendülne megint. Int, majd kocogásban indul tovább.
Néhány percbe telik, míg egy ajtón betérve valamiféle régi pincehelyiségbe érnek, ami egy egészen hangulatos kis underground klubnak tűnik. Kevernek itt mindenféle koktélt - alkoholmenteseket is -, és néhány helyiségben squash és kidobó mennek. Szóval sportolók bulihelye.
- Na, hogy tetszik?

Persze elnevetem magam, csak cukkolásnak említettem ezeket a sporttevékenységeket. De tetszik amikor beszáll a viccelődésbe és tetézi azt még. Most már hangosan nevetek.
-Szinte gondoltam. - motyogom két mosolygás között.
Aztán ismét futásnak eredünk, ez a srác valóban rengeteget rohan. Ma legalább egy verseny távot megtettünk az egyetem körül. De nem bánom, ez egy olyan átlagos nap, amire már rég szükségem volt.
A pincehelyiség ahová érünk természetesen tömve van diákokkal. Leginkább sportolókkal, akik egymást próbálják valami játékban legyőzni és közben a jól megérdemelt italukat isszák. Rögtön megteszik a hely, talán a rejtélyessége miatt vagy azért, mert ilyenben nem igen volt még részem.
-Imádom! Menjünk, nézzünk körül. - lelkesen indulok meg a bárpult felé, hogy azért valami helyi egyetemi "specialitást" is megkóstoljak.


Folytatás: Henderson rezidencia