A Mutant and a Valkyrie walk into a bar (Rosabelle és Elise)

Elise Heart elfordította a kulcsot és a jármű halk dorombolása leállt. Csendesen pihent combjai között a szépséges, áramvonalas gép, a fém halkan kezdett pattogni, ahogy hűlni kezdett a téli hidegben.
A lány felpillantott, miközben sisakját húzta le és aranyló haja zuhatagként omlott vállaira a motoros téli kabátban. Érdekes, amennyi péntek estém, aminek erőszakos vége lett, mostanában mindig úgy kezdődött, hogy leszállok a motorról és besétálok egy bárba.
Majd a lány átvetette hosszú lábát a nyergen, leszállt a motorról és besétált a bárba.
A fagyos levegőben reszkető ajkai közül kavargó páraként szállt ki a lélegzet. A lány orrig húzta fel vaskos sálát, ujjait behúzta a kabát ujaiba, széles vállait megpróbálta minél szűkebbre összehúzni, de karcsú alakján így is végigfutott a didergés, és Elise másodperceken belül menthetetlenül vacogott, akár egy sarki jégsapkára ledobott, trópusi nagymacska. Brrrr, de utálom a telet.
A mindig csacsogó és életteli Elise úgy nézett ki vastag ruhái mögül a világra, mintha apokalipszis venné körbe. És ez az ő szempontjából teljesen igaz is volt. Emberek számára érthetetlen volt az a félelem, amivel egy puszta hóesést nézett, és úgy tartotta magát távol egy darab jégkockától, mint az emberek a felhevült, tüzes vastól.
Az emberek. Hm. Furcsa volt, hogy hogyan állt át a gondolkodása hetek alatt.
Hogy nem okozott problémát a megkülönböztetés: Földi emberek és én.

Felpillantott az égre. A hideg, engesztelhetetlen téli fagyot mintha egyenesen beengedte volna a világba a fakó texasi égbolt. A fehér házak távolabb, a tó partján, büszkén magasodtak a deres fű fölé, a csillagos-sávos zászlók meg-meglengtek a téli fuvallatra, ami szabadon szárnyalt a fák felett.
És minden fájdalmas hideg ellenére a lány a sálak alatt elmosolyodott.
It's still good to be back in the South.
Nem is gondolta volna, a new york-i pulzáló életmód után milyen engesztelhetetlen honvágya lesz csak egyetlen fehér deszkás házra és lassan szálló csillagos-sávos lobogóra pillantva.

Ahogy felnyitotta a bár ajtaját, körbepillantott. Nem tudta megállni, hogy ne tartson egyenesen a pult felé, és el is döntötte, burbon-nel fog kezdeni. Lehet, hogy business, not pleasure, de hideg van. És ahogy végül a pultnál lehúzta a cipzárt motoros téli kabátján, letéve a sisakot a csiszolt felületre, a felvillanó kockás ing a koptatott farmer felett mindent sugallt: Meglépett valley girl, kidobott barátnő, a farmer szőke lánya, szabadnapos pincérnő vagy bolti eladó vagy bármi más, egyvalamit azonban egyáltalán nem: Álruhás S.H.I.E.L.D. ügynök.

Nem tudom eldönteni, hogy a felettesem hosszú hónapok fáradtságos felkészüléseit és tesztjeit nem tartotta elegendőnek és még mindig arra kíváncsi, hogy hol vannak a határaim, vagy nemes egyszerűséggel csupán utál. Én az utóbbit tartom valószínűbbnek.
Akaratlanul is felmordulok, ahogy ezen zsörtölődők. Szívem szerint rágyújtanék egy cigarettára, de eszembe jut, hogy nem dohányzok, soha nem is éltem azon káros szenvedéllyel. Mindegy. Úgy is van egy érzésem, hogy az este folyamán lesz alkalmam levezetni a feszültséget.
Ez lesz az első szóló küldetésem mióta csatlakoztam a S.H.I.E.L.D.-hez. Mármint az egységemből egyedül leszek, az eligazításon mondták, hogy lesz egy partnerem is. Másik egységben van, de ő is „különc”, mint én, de hogy miben más, mint az „unalmas” emberek, arról már nem kaptam tájékoztatást. Ja, biztos, hogy szivatni akar felettesem. Csak egy képet mutattak, hogy őt kell keresnem. Külsőre semmi extra a csaj, szóval ötletem sincs, hogy mit tudhat. Egy második fej vagy zöld bőrszín segíthetett volna, mert akkor egyértelmű, hogy alakváltó, de nem jött be. Szóval az esti programom úgy néz ki, hogy egy ismeretlen képeségekkel bíró ügynökkel fogok megfigyelni néhány rossz útra tévedt fiúkát, akiknek a birtokában feltételezhetően valamilyen 0-8-4-es van a birtokában, amitől szeretnének megválni, jó pénzért természetesen.We gonna have a nice time kids!

A hó eközben békésen hull körülöttem. Egy percre megállok, hogy élvezhessem a pillanatot. Szeretem a telet. Tetszik, ahogy az égből alászálló pelyhek fehérré varázsolnak mindent. Ilyenkor minden lenyugszik, minden olyan csöndes lesz. Imádom. Mintha a békét, vagy ha azt nem is, egy kis csodát akarna hozni az emberek életébe, jelezve, hogy van remény – elfedve a múlt mocskait, és szó szerint tiszta lapot adva nekünk.
Pláne itt, a déli Texasban lehet meglepő ennyi havat látni. Bár, ezt lehet hogy csak a New Yorkban szocializálódott fejem véli így.
Tovább folytatom utam és pár perc múlva már a megadott helyszínen, egy kocsma, sarkánál állok. Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. Belenyúlok a kabátom zsebébe, ahol kitapintom a füldugókat, a biztonság kedvéért a nadrágom zsebéhez is nyúlok. Ott is megvannak. Nyugalom, nem lesz baj. Bíztatom magam. Egy kocsma. A lehető legcsöndesebb hely… se. Végül is, hülyén venné ki magát, ha valami alvilági üzletet egy művészeti galériában akarnának megkötni. De az sem volt normális, aki kitalálta, hogy azt küldjék ide, aki a hangos zajoktól elájul… Csak tudjam meg, hogy pontosan ki jött fel ezzel az ötlettel… még pár dolgot kipróbálnék a képességemmel kapcsolatban.

Fekete csizmámról leütögetem a havat, bézs színű szövet kabátomat megigazítom, majd belépek a szórakozóhelyre.
A zaj szintje bőven a határ alatt van, ennek örülök. Csak maradjon is így.
Körbe pillantok a helyiségben, tele van a hely szellemiségéhez passzoló személyekkel. A pultnál megpillantom a partneremet.
Kecses léptekkel a bárpulthoz sétálok és mellette állok meg.
- Egy gin tonicot, legyen szíves! - biccentek oda a pultosnak. Oké, hogy munka van, de nem is lehetne feltűnőbb, ha valaki pia nélkül van egy bárban. Letekerem a nyakból a sálat, majd a lány felé fordulok.
- Ezt a havazást! Utoljára akkor láttam ilyet, amikor jötüni kiküldetésben voltam márciusban - hagyta el a kód a cinkos vigyorra húzódó számat. Bírom ezeket a mondatokat, el tudom képzelni, hogy az illetékesek azon vannak, hogy minél randomabb dolgokat találjanak ki. A legjobb pedig az, hogy milyen képet tudnak vágni azok, akiknek ezt tévesen mondjuk.
A piám végszóra megjön és belekortyolok. Kezdődhet a buli.

Elise megtámasztotta a pultot, fél fenékkel felülve a bárszékre. A polírozott fát törölgető, másik szőkeség rágózás közben felnézett és fáradt, de kedvesen csengő hangon szólalt meg, miközben fejével a lány felé bökött.
'What can I get ya, honey?'
Elise pedig egyből otthon érezte magát, a déli kiejtést hallva. Miközben a mosoly szétterjedt az arcán, rendesen felült a bárszékre. Vigyázott, hogy ne tűnjön túl vidámnak. Megigazította a kézi fegyvert, ami hátul szakított-koptatott farmerjába volt tűzve.
Egy S.H.I.E.L.D. ügynök kompakt, polimer bevonatú, félautomata .38-ast használ munka közben.
De egy déli lánynál, aki agresszív pasijától futott el, sokkal több értelme van egy csillogó, forgótáras .45-ösnek.
Egy asgardi hercegnőnek pedig egyáltalán nincs szüksége oldalfegyverre.
De asgardi hercegnők nehezen olvadnak be egy texasi bárban, viszont Elise, a déli lány, igen.
Maradt tehát a forgótáras .45-ös.
A fáradt mosoly nem ment túl nehezen, hiszen a motorozás és a hideg olyan erővel húzta le minden tagját a lánynak, hogy nem kellett sokat ráadjon, hogy a nyúzott kinézet meglegyen.
'Oh you know, whatever washes out this asshole from my system,' válaszolta panaszosan és a pultos lány pedig tökéletesen megértően bólogatott.
'Got ya sis'', felelte és már töltötte is a bourbon-t.
A beszélgetés hangjaira figyelve Elise hátranézett. Valami fiatal lány köszönt oda nem messze tőle egy kosztümös, középkorű nőnek. Mintha a "jöttün" szót hallotta volna, és összevonta szemöldökét, de a pultos következő mondatától nem hallotta pontosan.
'Did he beat ya?'
'Huh?', fordult vissza a másik lány felé. 'Oh. No. Wasn't like that. But he was a jackass.'
'Huh. Why do we always go with those?', kérdezte belsőségesen, a pultra támaszkodva a pultos lány, letéve maga mellé a törlőkendőt.
Elise csak elmosolyodott.
'Beats me.' És megemelte a poharat.

- Tessék? - kérdezte a kosztümös nő, akit Rosabelle megszólított. Először értetlenül fordult oda, majd valami felismerés csillant a szemében. - Persze. - folytatta egy pillanattal később. Megfordult és letette whisky-jét a pultra. - Nekem nem szóltak, hogy beküldenek még valakit. Kitől kapta a parancsot?

Ez most nem jött be.
A nő olyan arcot vág, mintha az űrből jöttem volna. De ha végül is arra gondolunk, hogy Jöttünheim gyakorlatilag ott van… De paradoxon módjára, pont ebből a tekintetből vágja le az ember, hogy nem ismerős neki a világ ezen szegmense.
Szóval nem Ő lesz a ma esti partnerem. Jobban meg kellett volna néznem a képet, amit az eligazításnál adtak. De most könyörgök, egy hófehér bőrű, szőke lányt kell keresnem itt…csak belépve vagy hat ilyen külső adottságú egyént figyeltem meg. Aztán még ránk mondják, hogy egyformák vagyunk… De inkább itt fejezzük be a sztereotípiák tárgyalását.
- Bocsánat, túl hosszú munkanap, túl rövid piák - kacsintottam rá, csak hogy teljesen kattantnak könyveljen el magában.
Munkára fel, keressük meg a tényleges kolleginát.
De Ő korábban talált meg. Még szerencse, hogy csak a „rossz oldalra” fordultam és nem kell az egész krimót szemmel tartani. Az egy csomó időt elvenne az igazi munkától, amin talán a teljes küldetés sikere múlhat. Azt pedig nem engedhetem meg. Pláne nem „zöldfülüként”, ráadásul egy különc zöldfülüként.

Felültem a szöszke melletti bárszékre, majd bárpult felé fordulok. Egy kicsit bennem van a késztetés, hogy ellökjem magam és megpördüljek párszor, de az túlságosan is gyerekes lenne egy ilyen küldetésen. Ha haverokkal jöttem volna, csak úgy, akkor belefért volna, de ez nagyon nem az a szitu. Talán utána meg lehet engedni az ünneplést.
Kezembe vettem a poharamat, a pohárra kicsapódó pára azonnal az ujjaimat áztatta. Óvatosan letettem a poháralátétre az italomat, majd a peremén körözni kezdtem a mutatóujjammal. Sosem tudtam azt a bizonyos csilingelő hangot így előidézni, de a mozdulatsor rögzült bennem a sok próbálkozás után.
- Végső soron ugyanaz az ember adhatta ki a parancsot - mondtam halkan, miközben a tekintetemet lassan a lányra fordítottam. Első ránézésre túl fiatal nekem ahhoz, hogy ügynök legyen. Ha valamit megtanultam az új életem során az az, hogy ilyenkor vigyázni kell az ügynöktárssal is, ki tudja, milyen meglepetést rejteget… Vagy létezik, hogy két újoncot küldtek be? Ha igen akkor ezek nem normálisak. És a főnököm tényleg utál.
- J. R. O’Keefe a közvetlen felettesem - sóhajtottam majd kinyújtottam a jobb kezemet. - Rosabelle Jung, New York-i bázis. Készen állsz arra, hogy szétrúgjunk pár gonosz hátsót? - vigyorogtam rá cinkosul.
180 fokot fordultam, egyik kezemben a pohár, másikkal a lány felé dőlve könyökölök, hogy jobban halljam, de közben azt is láthassam, mi folyik a kocsmában.
Amint kinyílt az ajtó megcsapott a hideg szél. Pár, nem túl biztató alak lépett be. Körülnéztek, majd az egyik leghátsó zugban ültek le. Ezt az egész jelentet a poharam karimája mögül néztem végig.
Kezdődhet a játék: különleges bűnözők, vagy csak helyi huligánok?

Elise szeme sarkából látta a mellé lehuppanó, vékony, ázsiai lányt. Tehát hozzám jött. Tehát a kosztümös nőre azt hitte, én vagyok. A halk, de hallható bemutatkozásra Elise szemei elkerekedtek és egy villanásra sokat mondó tekintetet lövellt a lány felé, mielőtt a pultos is felemelte a fejét és aggodalmas-bizalmatlan hangszínnel szólalt meg.
- What? Agents? Are you feds?
Elise két kezét felemelte és továbbra is csacsogó hangszínnel válaszolt.
- Mi? Jaaajjj ugyan dehogy!
Fejét hátradobva nevette el magát. Kockás inge fölé felvett bőrkabátjában tényleg tökéletes szeleburdi déli lány volt, ahogy vihorászott.
- Ha azok lennénk, akkor jól széjjel rúghattam volna annak a faszkalapnak a seggét.
A pultos halványan elmosolyodott, de még nem volt meggyőzve.
- Hát az van, hogy... Tudom hogy vérszívó meló, de ilyen parfümöket árulunk... Tudod, ilyen háztól házig.
Bocsánatkérően emelte fel még magasabbra a kezeit.
- Hé, egy lány megél, ahogy tud, oké? Ehelyett a pöcs helyett is én fizettem a lakbért, apám már az előző fiúnál dobott ki otthonról, valamiből élnem kell, nővér, nem?
A pultos most már megértően bólogatott.
- Elég csini pofid van, szöszi, ha pultosra lenne esetleg szükségünk...
Egy vigyorral válaszolt.
- Liz. - mondta. - De édi vagy, tudod mit, ha ez a szar nem jön be és nem viselem el a menedzsert tovább, visszajövök. Egy hetet adok még a dolognak.

A pultos rámosolygott majd elment egy óbégató vendéggel foglalkozni.
Elise pedig egy lopott körbepillantás után éles mozdulattal fordult a ránézésre is kezdő ügynök felé.
- Mégis a kódolt azonosítással mi történt? - kérdezte rögtön más hangszínnel - Saját megszokott, mezoalt hangján. Széles vállaival félig a Jung ügynökként bemutatkozó leányzó felé fordult.
- O'Keefe. O'Keefe-nek közvetlenül azt mondtam, hogy egy narkóst küldjön. Fogadjunk, hogy Romanoff megint félbe vágta az utasításom és átcsapta magához, de Cap most már erről hallani fog.
A gyors, halk és tüzes kommentár a végére ért. Elise lecsukta a szemét és sóhajtott, majd lepillantott az italára és nyugodtabban folytatta.
- Elise Heart hadnagy. Üdv a terepen. Sons of Chaos. Motoros banda. Zenith nevű, alfheimból származó anyagot terjesztenek, emberekre fokozottan veszélyes. A cut-jukról megismered őket. Ne lépj semmit, amíg nem tűnnek fel.
Majd belekortyolt az italába és hangosan folytatta.
- Ne mondod hogy Betty-t megcsalta az a féreg! - bokszolta vállon a lányt, viszaváltva magasabb hangszínbe és déli akcentusba. - Az mán egy olyan rendes lány, jobbat ki se foghatna a' biza!

Szövetségiek? Akaratlanul is felnevettem erre az elképzelésre. Oh, drágám, ha tudnád, hogy valójában miről is van itt szó…égnek állna minden hajszálad.
Óvatosan a másik lányra néztem. Káromkodik, mint egy kamionsofőr. Remélem, hogy nem csak a szája nagy, de természetében is heves. Nincs kedvem egyszerre elintézni a rosszfiúkat, meg egy kényes hercegnő törékeny lelkivilágát ápolgatni…
- Sminkes biznisz - vontam meg a vállaimat, azonnal reflektálva arra, amit a szöszke mondott. - Valakinek ezt is meg kell csinálni. És most őszintén, nem mi, nők tudjuk ezt a legjobban véghez vinni? Pasik nem érthetnek ehhez! - kacsintottam rá a pultosra és közben igyekeztem nem hányni az ilyen beszédtől. Ez a déli vidék tényleg nem az én New Yorki fejemnek való. Na mindegy, egyszer mindent ki próbálni, nem?

Szerencsére a pultosnak jobb dolga akadt egy hangosabb, ámbár kevésbé szomjasabb vendéggel. Már épp ideje volt! Noha még nem tűnt úgy, hogy itt lennének a célszemélyek, azért már jó lett volna a tárgyra térni a partneremmel, amihez ő akadályozó tényezőt jelentett.
- Azt hiszem az előző áldozatnál azonosítható lettem. Viszont, ha megismételtem volna a kis mondatocskát, az egy esetleges szemfülesebb egyénnek feltűnhetett volna - motyogtam az orrom alatt, hogy csak ő halhassa, és közben szinte megbabonázva néztem a kezemben tartott poharat.
A következő mondata után leesett az állam. Ki ez a csaj, hogy O’Keefee-nek csak úgy közvetlen odaszólhat, hogy mit akar… Meg Romanoff? Cap? Miért van neki közvetlen kapcsolata a Bosszúállókhoz?
- Nem, nem hiszem, hogy Romanoff ügynöknek köze lehet ehhez. Viszont O’Keefee-ből táncoló cirkuszi medvét fogok csinálni - morogtam, miközben egyre szorosabban fogtam a poharat. Nyugalom, koncentrálj a feladatra. Terepen van, ügynök.
A bemutatkozására csak biccentettem. Hadnagy. A külseje alapján nem gondoltam volna erre, túl fiatal, hogy az legyen. Hacsak nincs valami képessége, ami kihatással van az öregedésére. Ha jobban belegondolok a körülmények alapján ez tűnik a legreálisabb forgatókönyvnek. Aztán ha kiderül, hogy a kora közelebb van az ezerhez hazamegyek. New Yorkba. Gyalog.
- Sons of Chaos - ízlelgetem magamban a nevüket, majd bevillan.- Illegális fegyverkereskedelem. A fekete piacnak nincs olyan szegmense, amiben nem lennének jelen. Hát persze - még korábban is volt velük ügyem, a másik szervezetben, amikor még ember voltam.- Már volt velük dolgom pár évvel ezelőtt. Mennyire kell embernek lennie a fogyasztónak? - ráncoltam össze a szemöldökeimet. Ha narkós kell ide hát legyen, végülis nem a külső teszi az embert. Gimiben sem a szakadt ruhás suhanc terjesztette a szert...
Kicsit váratlanul ért, hogy visszaváltott a déli alter egójára. Egy kortynyi gondolkodási idő után én is megpróbáltam előadni, valami hasonlót.
- Biza! Pedig hányszor figyelmeztettük őt, hogy vaj van annak a fajankónak a füle mögött! De muszáj a saját feje után mennie - csóváltam meg a fejemet teátrálisan. - De nem ám! Messze a vidéken nincs olyan derék lyány, mint a mi Bettynk! - csattantantam fel.

A bejárati ajtó ismét kinyílt, vagy hat nagydarab fickó lépett be. Az előző bagázs úgy tűnik, csak pár helyi suhanc lehetett. Ezek azonnal a kocsma egyik legtávolabbi szegletében vonultak. Mindegyik kapucnis felsőt viselt, egyszerű farmerral és bakanccsal. Laikus szemlélődőnek egyszerű munkásembernek látszódtak. Viszont, ahogy a mondás is tartja, aki keres talál. Az egyiknek a pulóvere alól ki is kandikált a Hart hadnagy által is megemlített cut.

- De tudod mi a helyzet drága? Manapság mán alig találni becsületes, igazi férfit! Nem csuda, hogy egy olyan tökkelütüttet talált magának szegény pára! - majd meghúztam a poharamat és igyekeztem óvatosan az illusztris társaság felé, hogy a hadnagy is megfigyelhesse őket.