(Halloween) Westshire-kastély

Halloween Party a Kastélyban (Lorna és Crystalia)

Halloween estéjén a kastélyban party kezdődött.

Sokfelől gyűlt errefelé a fiatalság, egészen széles körű volt a meghívottak és az épp csak betoppanók köre, míg az esti órákra már zsibongó, színes, hangos buli alakult ki, megannyi kosztümmel, jelmezzel, ötletes, frappáns, nagyon kocka vagy nagyon szexi öltözettel. Voltak itt teljesen részeg egyetemisták, voltak itt munkájukból kiszabadult huszonévesek, aranyifjak, akik nem hagyták volna ki a partizás lehetőségét a tengerre néző kastélyban, volt itt mindenki más.

A hotelt birtokló cégcsoport örököse eldöntötte, hogy halloweeni partit csap, és persze legjobb haverjait hívta, akik barátnőiket hozták, akik cserébe egy-egy fürt lánycsapattal jöttek, persze mindenkinek volt még egy haverja és a belső kör valamelyik tagja Inhuman volt. Egy másik meg mutáns. Így new york-i Inhuman arcok is eljöttek, illetve, a mutánsnak pedig másik legjobb cimborája X-Intézetes tanuló volt. Aki persze hívta a menőbb arcokat az iskolából, és megfújtak pár intézeti járgányt, hogy Maine-be tartsanak, mert persze ki hagyna ki egy ilyen bulit?

A kastély öt emeletes főépületéről, amikor a két hölgy külön-külön megérkezett, már töklámpások lógtak és már messziről lehetett hallani a zenét a hangszórókból a kastély óceánra és városra egyszerre néző udvarán, ahol bárpultnál szolgálták fel a vendégeket. Az ingyen bár ezek után még több fiatalt vonzott, és máris állt a bál, mivel a szabadtéri medence gőzölgő, forró thermálvízzel volt tele és ki kosztümben, ki fürdőruzhában ugrált a zenére a medencében.

Crystalia egy futó ismerettségből értesült a party-ról, és miután máshova nem volt menjen ezen a hétvégén, ő is feltűnt itt.
Lornát az intézetből hívta az egyik srác, és a belevaló, "hátsó padban ülő" lázadók köre, akik azon ritka arcok voltak, hogy értékelték a lány szabad stílusát. Plusz, náluk mindig volt vagy pia, vagy fű, vagy bármi más, amire szükség lehetett.

Az úgy volt, hogy Timothy-ékkal jöttem, mert Tim mindenkinek a spanja, és ide is az ő spanja hívott minket, és cserébe megígértették velem, hogy smárolni fogok egy lánnyal, (ezzel bármire rá tudom őket venni az intézetben is általában) de Tim mestere annak, hogy cirka 10 perc alatt felkúrja az ember agyát, úgyhogy úgy döntöttem, szkippelem a társaságukat, és magam indultam felfedezőútra a kastélyban, vagy mi az isten ez. (Bocs már, hogy így a közepébe vágok.)
A zene mondjuk egy erős nyolcas, mert a Gun's 'n Roses nem olyan szar, de őszintén szólva haladni kell a korral, és ha már ilyen fater korabeli zenekarokat akarunk előhozni, inkább a Queent választanám.
A dekorációben semmi extra, bár elég parás lett a hely, de ilyet az öreg Xavier Prof is rittyenthetett volna otthon az intézetben.
A jelmezek mondjuk elég gázak, még nem láttam egy olyan igazán barót. Istennek hála, Edvárd Kullen-nek nem öltöztek annyian, mint tavaly, cserébe minden második csaj Harley Quinn cuccban feszít.
Nagyon ajánlgatták a fiúk nekem is, hogy öltözzek Harley Quinnek, mert az most milyen menő, meg - és most figyeljetek, ezen az indokon beszartok - mert egész vékony vagyok, és még a hajam is szőke (!!!) Ez igen.
- Te miért nem öltöztél a kis DiCaprionak a Gilbert Grape-ből? - ajánlgattam jó szívvel a kockafejű Tim gyereknek. - Mert hát az is értelmi fogyatékos, meg hát ne sértődj meg de neked is van bajod!
Tim önérzetesen hátrasimítja a haját, és kidülleszti a mellkasát.
- Sértegess csak, Dane, ez tesz erőssé - szavalja fennkölten, és a szívéhez kap, Peeta Mellark-nak öltözött (olyan rémisztő, nem? Megőrülsz.) Aztán végigmér.
- És te most végül... ez mi? Minek öltöztél? - szól bele Pat is, joint lóg a szájából ahogy próbálja meggyújtani, én rezignáltan nézem. A fű nem a világom, egyszer próbáltam, röhögtem két órán keresztül, aztán ennyi. Nem nagy szám. Pat ezt jól tudja, mégis felém nyújtja a spanglit diadalmas mosollyal, én meg türelmetlenül intek, hogy hagyjon már lógva.
- Szóval, minek öltöztél? - paskol vállba a harmadik majom is, Chad.
- Ribancnak. - felelek rá foghegyről - Na meguntalak titeket, mentem körülnézni, csá! - na, és akkor hagytam ott őket, persze nem ekkor kúrták fel az agyamat, hanem még a kocsiúton, de az most nem tartozik ide.
Szóval, hogy ribancnak öltöztem, mert hát minek találjak ki szépen hangzó neveket én legalább nem vakítok, hogy vámpír vagyok, meg zombilány, meg mittudomén, mert hát a lényeg ugyanaz, mindenki ribancnak öltözik, tök mindegy, milyen körítéssel. Amúgy, ha meg kéne nevezni, Pókasszonynak mondanám magamat, mert hát még friss a Kiss of Spiderwoman c broadway musical élmény (ez a titkos szenvedélyem, broadway darabokat nézni suttyomban a youtubeon, és álmodozni, hogy bár én is lehetnék Broadway színésznő, de arról le kell tegyek, mert én ügynök leszek, ebben már biztos vagyok, és hát valamit valamiért, szóval van rajtam egy fekete csipkés- csillogó pókhálót idéző miniruha, ami akár rajtam se legyen, mert kb annyit takar mint egy zsebkendő, aztán így nagyjából ennyi.
Fel - alá sétafikálok a termek között, rácsodálkozva mindenre, ami jó, és leoltani magamban mindent, ami nem tetszik.
- Don't say a world, while we dance with the devil - dúdolom magamban a következő teremben, na ez végre jó zene, adom. És akkor látom meg az - úristen de gyönyörű - vörös lányt.
Még a számat is eltátom kicsit, micsoda hajkorona, te jó ég, haj-őrült vagyok, mint minden korombeli lány gondolom, nem is sokat teketóriázok, mellé billegek a tűsarkúban, és megszólítom.
- Atyaég, gyönyörű a hajad! - csapok rögtön a közepébe, őszintén lelkendezve - Eredeti, vagy festeted? Meg kell mondanod, ez milyen árnyalat. - meg kell őrülni, hát menten vörösre festem a hajam, esküszöm.

Bullshit, man.
Hosszú, vörös haja a derekát érte és szög egyenes tincsei engedelmesen hullottak vissza fedetlen vállaira, miután a fésű fokai végigsimítottak rajtuk. Crys gondolatai még mindig az Auld innben hallottak körül forogtak és lassan, erőltetve fújta ki a levegőt. Az alatt a pár év alatt, amíg Attilanon tartózkodott, a viszonyok elképesztő módon… durvultak el. Azt tudta, hogy egyedül kevés lesz tenni bármit is a H.Y.D.R.A. ellen és… apránként körvonalazódott benne az ötlet, hogy be kellene épülnie. Belülről a legkönnyebb bomlasztani a rendszert, nem igaz?
Ujjai könnyedén találták meg a csíkos ruhát a szálloda szekrényében és percekkel később már a vörös rúzst vitte fel ajkaira. Nem volt különösebb kedve partikhoz, de valahogyan hozzá kellett fognia a kapcsolatok kiépítéséhez, hiszen nem ronthatott ajtóstól a házba sehol sem. Pedig… megtette volna. A fenének sincs kedve tökölni.
- Oh, sweet hell…- Végignézett magán a tükörben és fintorgott egyet. Az otthoni ruháik annyival elegánsabbak és kényelmesebbek, arról nem is beszélve, hogy sokkal finomabb anyagokból készülnek. Megadóan felsóhajtott, belebújt a kabátba és lépteit a megrendelt taxi felé vette, hogy minél hamarabb odaérjen a helyszínre és találkozzon azzal az ismerősével, akitől a tippet kapta. Caleb inhuman volt és tudomása volt arról, hogy kicsoda is ő valójában… A fél életét rá merte volna tenni, hogy Medusa keze benne van a dologban és ő irányította hozzá a férfit, hogy vigyázzon a bajkeverő húgára. Zöldeskék íriszeivel figyelte a város sötétségbe burkolózó utcáin andalgó fiatalokat, akik kezükben papírzacskókba rejtett italos üvegeket szorongattak. A jelmezek között igazán ritkán bukkant fel egy-egy egyedi, Crystalia szemöldökei lassan vonódtak össze.
- Itt jó lesz, köszönöm.- Ezután nem szólt semmit sem a sofőrhöz- fizetett, gyorsan kiszállt és lépteit megszaporázva igyekezett a kastély felé. Figyelmét rövid ideig magára vonták a mennyezetről lefelé lógó töklámpások, majd a bárpult felé haladva végigfutottak lélektükrei a kínálaton.
- Valami erőset.- Megjegyzés nélkül hagyta a pultos „Ezt már szeretem, babám!” megjegyzését és jobbjába fogta a poharat, amiben valami aranyló folyadék lebegett. A szag, ami az italból áradt, kissé… gyomorforgató és vonzó volt egyszerre. Az ízről inkább nem akart nyilatkozni. Ekkor ért oda hozzá egy fiatal, lelkes szőke lány. Szemeiben kereste az alkohol nyomát, de végül ráhagyta, hogy milyen állapotban is van- ez nem az ő problémája.
- Ah, köszönöm, honey.- Mosolyodott el és a lány felé fordult teljesen. - A hajam színe… mondhatni a családom védjegyévé vált az évszá… tizedek alatt.- Megköszörülte a torkát és belekortyolt az italba. - Tűzvörös.- Felelte végül és hátát nekitámasztotta a falnak.

Beletelik kis időbe, míg ráeszmélek, hogy tátott szájjal bámulom a nőt, mintha körülbelül most osztaná meg velem az örök fiatalság receptjét. Így persze észrevétlenül átsiklok a kis nyelvbotlás felett.
- Tűzvörös. - bólintok elgondolkodva, míg szemem csak úgy issza befelé a látványát. Úristen, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű. Új példaképem van.
- Az egész családnak? Mármint... a fiúknak is? - teszem fel a 10pontot érő kérdést, de fasza vagy Dane, komolyan mondom, el is szégyellem magam rögtön. És még nem is ittam semmit. - Ajj, bocsi. - nyögöm ki. - de amikor zavarban vagyok, hülyeségeket beszélek. - kicsit elgondolkodom - és most zavarban vagyok, mert úristen olyan szép vagy, sokkal szebb, mint bárki ebben a teremben, pedig szerintem én is elég jól nézek ki, és... - jóég, Dane, KUSSOLJ már.
Arcom méltó lenne rá, hogy vetekedjen a csodálatos nő csodálatos hajszínével.
Zavartan a pulthoz fordulok inkább.
- Mit adhatok, szépség? - kérdezi a pultos, majd nevetve rám kacsint - nagykorúak vagyunk már, igaz-e, tündérkém?
Megvetően felhorkantok, és egy rántással megigazítom a ruhámat, ami így pont eleget mutat felül is alul is, és erre persze a disznó már nem tud mit mondani, egyből kapom is a pezsgőt karcsú üvegpohárban, mert egyedül ezt érzem méltónak arra, hogy emellett a nő mellett megigyam. Amúgyis kicsit össze kell szednem magam, mert botrányosan cikin viselkedtem.
- Egyébként minek öltöztél? - kérdezem egy fokkal visszébbvéve a fangirl - faktorból. - Mert én Pókasszonynak, de igazából tökmindegy, mert mindenkinek az a lényeg, hogy minél ribisebben nézzen ki, nem? - mutatok körbe, és apró kortyokat nyelek a pezsgőből, illedelmesen, ahogy egy úrihölgy csinálná.
Megigazítom megint a ruhámat, és megnyalom az ajkamat, hogy ne legyen olyan száraz.
- Egyébként Lorna Dane a nevem - nyújtok kezet neki - Téged hogy hívnak? Aztán lekopok, ha zavarok, ígérem. A haverjaim itt flangálnak, max visszamegyek hozzájuk. -(megyek, a francokat) te kivel jöttél? Úgy láttam tök egyedül vagy itt.

Beletelik pár pillanatba, amíg eljut a tudatomig, amit az apjáról mond. Tessék, Dane, megint beletrafáltál.
- Ó. - még mindig pipacspiros vagyok, szóval meg se látszik, ha netán újra elvörösödök. - Én... Szóval, őszinte részvétem... Meg... minden. - nyögöm ki, aztán rájövök, hogy talán ez mégsem a legszalonképesebb részvétnyilvánítás. Nem is tudom mit mondhatnék, amivel így beletrafáltam a halott apjába, úgyhogy hosszas gondolkodás után ez a vunderbár információ hagyja el a számat. - Én nem is ismerem az apámat, képzeld... De nem is baj, mert elég szar alak lehet. - teszem le újra a voksomat. - A Mama meg már rég meghalt, de hát... Az élet szép ugye? - villantok rá egy zavart, ezerwattos mosolyt, aztán inkább lehúzok még egy nyakalatnyi pezsgőt. Huh, ég tőle az arcom, hamar az ember fejébe megy.
- Szóval ez a hajszín eredeti. - sóhajtom - Mennyire csodálatos! -közelebb hajolok a következő bizalmas közléshez, és megérzem az édes illatot, ami a hajából? Bőréből? Ruhájából? Nem tudom miből árad, és megszimatolom, ahogy az ember a finom parfümöket ízlelgeti a drogériában. - Hmmm... Szóval.. Képzeld, nekem igazából zöld a hajam. Nem kamu! Úgy születtem. - bizonyságul előkapom a telefonomat, és keresek magamról egy képet a galériában. Elég sok a kihívó kép, ugyanis leginkább a sexy-snapchathez meg az ismerkedős oldalakhoz csinálok selfieket, de hát mit szégyellősködjek, csajok vagyunk, nem? - Na tessék, itt van, most ne nézd, hogy bugyiban vagyok, nem az a lényeg, hanem a hajam nézd! Itt a szobatársam segített leszivatni róla a barnát, mert ezelőtt barna voltam, de a zöldet látod, nem szívja le mert az az eredeti . - hadarom lelkesen, az arca elé tartva a, hm, hát elég kihívó fotót. - Szerintem a szőke jobb nem?
Aztán olyat mond, hogy kb a térdem remegni kezdenek, pillantása, amivel végigpásztáz a testemen, szinte éget, jólesően libabőrös leszek tőle.
- Úristen, köszi... - nem pirulok, biztos vagyok benne. Egybefüggő vörös vagyok hosszú percek óta. - Igazából a nyomodba se érek, gyönyörű vagy. - mondom őszinte csodálattal, majd elsüllyesztem a telefont a kistáskába.
Aztán egy pillanatra elkomorodik. Követem a pillantását, elvégre tinilány vagyok, csalhatatlan érzékkel rendelkezem stalkolás téren, a terem másik sarkába vezetnek a nyomok, valamelyik faszihoz, gondolom ahhoz a szépfiús fejűhöz, aki köré két perc alatt egy hordányi csaj gyűlik.
Megsajnálom, de jól láthatóan nem akar tudomást venni róla, így részvétteljesen - már amennyire Lorna Dane részvétet képes nyilvánítani, a magam kellemes modorában rákérdezek:
- Azt' pasid lelépett? - nem várok választ, közelebb húzódok hozzá. - Ne is törődj vele, egy ilyen gyönyörű csajnak minden ujjára akad kettő, nem igaz? - biztos válogat a férfiak között. Huh, biztos volt már neki... Kettő egyszerre. Vagy több.
A következő válasza kicsit kizökkent a fantáziáimból.
- Márminthogy... Földi? - kérdezek vissza, nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam, de a következő bókja ismét levesz a lábamról. - Ó te jó ég milyen kedves vagy. - még jó hogy nem kezdtem el vihogni zavaromban, mint általában. - Komolyan gondolod? - várom a megerősítést hatalmas szemekkel, aztán elfogadom az italt, amit elém tol. - Köszönöm. Mi várj, komolyan... Ez a neved? - eltátom a szám. - Tényleg olyan vagy. Csodás. Mint egy.. Drágakő. - mondom lelkesen, és emelem a poharam. - Hát akkor igyunk a találkozásunkra, kedves Crystalia. - áhítattal ejtem ki a nevét. Te jó ég. Túl tökéletes...

A zene valami borzalmas, pár éve divatos diszkóslágerre váltott, ami egyből olyan érzést keltett, mintha visszaröpent volna a kastély 2011 Halloween éjszakájába, de a tömeg már volt annyira finoman ittas, hogy mindent élvezett. Valaki ekkor ugrott ki egy emeleti teraszról a medencébe és növekedett a pult előtt is a társaság, ahol Crystalia és Lorna beszélgetett. Egy részeg lány kettejük között találta el a pultot és egymás után rávigyorgott mind a kettejükre, majd minden további nélkül átkarotla két oldalt a másik két lány nyakát és izgatottan sikoltott. Barátai eljöttek érte elcipelni és egészen zavartalan lett volna az italozás a pultnál...


Amikor feltűnt még valaki. Tökéletes volt a kosztümje. Ha halott menyasszonynak öltözött. Még a bőrének kékes márvány-mintázata is teljesen hiteles volt, megsárgult fehér dreszjén földrögök pihentek a vállain, beesett szemei döbbenten néztek jobbra és balra, fehér cipőjében félénken topogott el a pultig.
- Bocsánat... Bocsánat, mi ez a... Ki ez a sok...
- Haha, zombiara? Nagyon tutkó. Mit iszol, babám?
A lány tökéletesen döbbenten nézett vissza a nevető pultosra.
- Én... Én kérném, hogy...
Tehetetlenül fordult el a pultostól és meglátta Crystalia-t és Lornát.
- Bocsánat... Bocsánat, kik... Ki van itt, és mi ez a... Mi történik?
Utolsó szavai már egyenesen hisztérikusak voltak, majd megingott és eszméletét vesztve dőlt a padló felé.

Megdöbbenve hallgatom, ahogy részvétet nyilvánít, és hát tökmindegy, hogy udvariasságból, vagy miből teszi, akkor isd totál lehidalok, mert hát nem igaz, hogy ez a lány nem csak szép is, de jó... Ne értitek. Csak Xavier Professzort ismerem, aki jó (meg hát szép is, legalábbis fiatal korában az volt, melyikünk ne lett volna belé kislánykorában szerelmes, ahogy a régi fotókat pásztázta az elhagyatott szobákban. ) de ő mindig atyáskodik, és hát... a magamfajta kamaszlányok nem annyira díjazzák, mikor atyáskodnak fölöttük.
De Crystallia (komolyan ez a neve, megőrülök, tuti egy hercegnő vagy ilyesmi) teljesen más, édes, kedves, és hú, iszonyat szexis, és gyönyörű, és totál letaglózza az embert.
- De édes vagy - nézek rá félrehajtott fejjel, ezerwattos vigyorral, és nem bírom megállni, hogy végig ne simítsak porcelánfehér bőrén, afféle önkéntelen kíváncsiságból is, hogy lám... Igazi bőre van, nem porcelán. - Bocsi nem azért mondtam mert erkölcsi tanulságot vártam tőled, kinek lenne kellemes ilyeneket osztogatni, bocsi bocsi, csak így szaladnak ki a számon a hülyeségek, ha zavarban vagyok, szólj rám nyugodtan, hogy "Lorna már megint hülyeségeket beszélsz" és akkor abbahagyom...
Amikor a hajszínére reagál, nagyot dobban a szívem, ugyanis ez a szépséges mosoly ami szétterül az arcán... Ó te jóságos ég.
...aztán még megdícséri a hajamat. Még a zöldet is. Még. A. Zöldet. Is.
Aztán jön az i-re a pont.
"Milyen kis édes vagy"
Zavaromban cseppet sem nőiesen akkorát kortyolok az italomból, mint egy ló, és pirosló arccal várom, hogy végigégesse az alkohol a torkomat, és leérjen a helyére, a gyomromba.
De akkor ugye a faszira terelődik a szó, és a vörös hajú szépség meglepően lazán reagálja le.
Hátrafordulok, és mégegyszer végigmérem az ürgét, az undor kiül az arcomra, mert hát tudjátok kicsit már ittam, és amúgysem vagyok az a fajta, aki véka alá rejti a véleményét.
Ki ez te? Kölcsönös megegyezés? Elengedte ezt a csajt? Úgy kell a hülye majmának. Hogy bazsalyog. Pff.
Amikor azt mondja elege van a férfiakból, őszintén részvétteljes arccal fordulok vissza, de a szemében semmi szomorúságot nem látok. Sőt. Valami mást. Valamit, amit... Nem tudok hova tenni eddigi tapasztalataim regiszterében.
- Annyira vagány vagy. - suttogom elragadtatva, magam sem realizálva, milyen éhes tekintettel meredek rá, tekintetem issza magába a szoborszépségű arc, az elegáns metszésű profil, az egyenes orr, a tökéletes formájú ajkak domborulatát.
- Cheers! - emelem én is a poharam, koccintok vele, és csak annyi időre veszem le a tekintetem az arcáról, amíg konstatálom, hogy a ruha eléggé felcsúszott tökéletes combján. Olyan hülye gondolataim vannak, hogy meg kéne érinteni, hogy meg kéne érezni a bőrének a forróságát, bugyborékolva, becsiccsentve vihog a vállamon egy kis Lorna, de akkor jön egy részeg csaj, átöleli a nyakunkat, és meg tudnám tépni, amiért megzavarta a kis diskurzusunkat, de szerencsére szinte rögtön elrángatják.
- Tényleg szar a zene. - bólogatok - Van kedved... keresni egy másik termet? - kérdezem reménykedve, hogy nem ráz le, hogy velem marad, de akkor megjelenik a Halott Menyasszony nőci, és összerogy a lábunk előtt.
Ijedten talpra szökkenek, mezítláb vagyok a hideg márványon, mert míg a bárszéken ücsörögtem, észrevétlenül lerúgtam a magassarkúimat, Crystalia pedig a kezembe nyomja a poharát, és "édes" nek hív, én pedig le tudnék folyni a lefolyón.
- Persze nyuszika - villantok rá egy rém idétlen mosolyt, majd lebiggyesztem a szám, ahogy a földön fekvő csajra nézek. - Tuti részeg...

Crys nagyon halványan, de ki tudja tapintani a lány pulzusát a nyakán. Szemei elkezdenek felnyílni és elmosolyodik, ahogy felnéz a lányra.
- Catherine? Catherine, te vagy az? - kérdezi, szinte fátyolos, világon túli hangon. - Jaj Catherine, nővérkém, azt álmodtam, hogy... Idegenek voltak a kastélyunkban és... Olyan hideg volt... A temető... Hmm...
Arcát belehajtja Crys tenyerébe, majd elnyomja az álom.

A jelen lévők komolyan értetlenül figyelik a jelenetet. És Lorna előtt úgy játszódik le, mint valami teljesen indokolatlan közjáték.

Ám nem sok idejük marad. Egy perc telhet csak el, amikor égszakadás-földindulás közepette recsegés zúgás, motorbőgés és sikolyok hallatszanak odakint. Az ordítás és sikítás közepén pillanatokkal később csobbanás hallatszik és üvöltések, csörömpölés és teljes káosz. Ha a két lány kinéz az ablakon, azt láthatja, hogy mindenfelé futnak emberek, ahogy a bárpult, a kerítés melletti sövény és a kerítés romjain keresztül törő terepjáró teteje felett összecsapnak a hullámok a türkizkék, alulról világított medence közepén.

A helyszínen van továbbiakban Lorna, Crystalia, Bucky és Joe.

A sofőr szerencsére nem kérdez vissza, nem kezd el okoskodni, hanem benyomja a GPSt és az úti célunkat. A gép pedig lassan életre kelve elkezdi navigálni merre haladjon. A piros gombos megjegyzését nem tudom hová tenni, de ha az a dirije hogy a GPS-szel társalog hát egészségére. Engem csak az érdekel, hogy időben odajuttasson ahová kell és elláthassam a feladatomat. Mondjuk azt nem adták utasításba, hogy pontosan mit kezdjek a hátul lapuló fizetséggel míg az új feladatot teljesítem. Oldalra pillantok, nem túl feltűnően és méricskélni kezdem a sofőrt illetve annak viselkedését.
~Fura egy alak.~ Bizalmatlan vagyok, elvégre mindig egyedül dolgozom és most össze lettem valakivel kényszerítve aki bizony kockázati tényezőnek számít. Legalábbis abban az esetben, ha a hátul pihenő aranyrudak biztonságáról van szó. Láttam, hogy mennyire meglepődött amikor meglátta mi a fizetség. ~Nem bízom benne.~ Mondjuk én senkiben sem bízom önmagamon kívül, de ez már csak részlet kérdés azt hiszem e tekintetben.


Az út csendesen telt, vagyis telt volna ha ez a mamlasz nem nyomja be a zenét. Az egy dolog, hogy kis híján összecsinálta magát a maximumra állított hangerővel megszólaló muzsikától vagy épp a látványomtól a fickó, de hogy még a hajam is szó szerint égnek állt tőle az már nem humoros.
- KAPCSOLD KI VAGY ÉN FOGOM ÉS AKKOR MAGYARÁZKODHATSZ MIÉRT SÉRÜLTEN VISZED VISSZA A KOCSIT! - Igyekeztem túlkiabálni az üvöltő zenét, miközben ökölbe szorult kézzel ment bennem fel egyre inkább az a bizonyos pumpa. Most még megadom az esélyét, hogy az autó sértetlenül megússza - elvégre nem célom a felesleges rombolás - de, ha a sofőr az én idegeimen próbálna meg táncikálni humorforrást keresve, nos azt nem igazán tűröm lelkesen. Belőlem senki se csináljon hülyét, kivéve ha erősebb nálam. Különben megismerkedik az öklömmel és annak irtózatos erejével, mert nem hagyom megtorlatlanul az ilyesféle gaztetteket.


Kevés dolog tud meglepni, de a GPSnek most mégis sikerült. Sosem gondoltam volna, hogy éppen egy élettelen gép lesz az, ami majd a frászt hozza rám. Pedig így történt. Kezdetben minden rendben volt, szépen haladtunk a pub felé a női hang utasításának megfelelően. De aztán? Aztán a következő félmondatnál egy hatalmas durranást lehetett hallani, ami roobanásnak is simán beillene. Azonnal reagálok és előkapom a fegyveremet, majd kibiztosítom. Szemeim a környéket pásztázzák, a zaj forrását, a merénylő(ke)t keresve. Ám kénytelen vagyok konstatálni, hogy a fejünk felett lévő lámpa adta meg magát, hogy aztán társai is kövessék amint elhaladunk alattuk. Kezd hátborzongatóvá válni az egész, mintha valaki szándékosan robbantgatná fel a körtéket.
~Szándékos figyelemelterelés lenne?~ Tűnődöm és újfent körbe lesek inkább oldal irányba és előre, az esetleges támadást várva. ~Nem lephetnek meg! Figyelj katona!~ Emlékeztetem magam mentálisan éberségre. Ráadásul az autó is kezd meghülyülni alattunk, egyre gyorsabb sebességgel száguldunk lefelé a dombon. A GPS egyre szaggatottabban ismétli ugyanazt a félmondatot amit képtelen befejezni, míg végül egy velőt rázó sikoltást hallat a gépezet. Döbbenten meredek a ketyerére ám a hang elnémult és átadja helyét a recsegésnek melyet egy hátborzongató hörgéssel fejel meg a gépezet. ~Mi a fészkes fene folyik itt?!~ Nem vagyok ijedős fajta, de ettől még engem is kiráz a hideg. Hirtelen támad szabadulhatnékom, és nyúlok reflexszerűen az ajtóhoz ám amaz nem enged.


Gondolkozás nélkül fordulok oldalra és ütök ökölbe szorított fém karommal az oldalsó ablaküvegbe. Az üveg megreped, sőt el is törik; ám meg sem moccan, mintha valami láthatatlan erő tartaná a helyén és nem engedni kitörni. Egy pillanatra meglátok egy alakot, csillagos-sávos egyenruhában.
~Steve?! Te mit keresel itt?!~ Nem tudom rendesen kivenni, hogy valóban ő-e az vagy csak a képzeletem játszik velem. De, ha ő itt van az azt jelenti, hogy a SHIELD is itt van. Időm sincsen megfigyelni mi történik, mert máris egy medence alján kötünk ki. Pillanatnyi idő csak, míg van lehetőségem végigzongorázni mitévők lehetünk, mielőtt berobbannak az ablakok és a víz beömlik az autóba. Gondolkozás nélkül zárom vissza a fegyveremet és rakom a helyére, több időm nem igen marad ugyanis az ár máris a nyakunkon van. Egy nagy levegőt vettem - amíg még volt a kocsiban - és miután kiszabadítottam az övéből a sofőrt kirángattam a kocsiból. Az aranyért csak azután indultam vissza, hogy a férfit kimenekítettem a vízből. Na nem mintha ilyen önzetlen volnék, de még szükségem lesz a segítségére.

Rövid tíz perc pár szóban. Hangos zene, psziho GPS és placs.
Azért kicsit bővebben. Az okés, hogy elvállaltam ma estére a soffőrködést de a dolog már nem gyengén kezd bizarr lenni. Minden esetre gyorsan ki kapcsoltam a kocsi zene berendezését és azon kezdtem tűnődni hova raktak benne ennyi hangtechnikát, ami ilyen láthatatlanul elfért. Minden esetre a rádió kikapcsolása után tátogva próbáltam a hallásom helyre állítani.
Amikor pedig a kocsi önálló életre kelt nyugodtan dőltem hátra. Közeleg a mai halálom ideje a jelek szerint. Már már kíváncsian vártam mi is fog történni, és érdeklődve néztem a fém kezű pasi próbálkozását a szabadulásra. Amikor a terepjáró végül egy medence alján landol kissé csalódott vagyok. Egy átlagos meg fulladás lesz akkor a dologból. Mielőtt azonban bármi is történhetne a főnök máris ki rángat a kocsiból és a medence partjára csücssent engem.
- Már csak egy kis koktél kellene. – Jegyzem meg.