Lily Place, Muir Beach, San Francisco, CA

Elegánsan berendezett, francia-latin stílusú óceánparti luxusrezidencia. San Francisco városközpontjától északra, az öböl túlpartján, erdős területen elhelyezkedő tágas villa, amit pár éve egy gazdag, feltörekvő kínai üzletember vásárolt meg. Itt-ott az elegáns berendezés darabjait elkezdték túlzó, méregdrága státuszszimbólumnak beillő, giccses arany tárgyak, borzalmas, agyonárazott festmények lecserélni.

A rezidencia több épületből áll, köztük parkos rész, kert, úszómedencék helyezkednek el, tetőteraszok nyílnak az óceán felé, nagy szalonok, báltermek, szauna, ebédlő, könyvtárszoba, egyéb termek, szobák váltják egymást, folyosókkal elválasztva.

Helyszín térképen

Robin Li egy igen udvarias, jó ízlésű és végtelenül gazdag úriember. Na jó, ha nem is végtelenül, de azért közel elkölthetetlen mértékben nagy forrásokkal rendelkezik. Egy hozzám hasonló, múlandó módon tehetős polgárhoz képest legalábbis mindenképpen.

Kézfogásából és mosolyából jól érződik, valóban remek hangulatban van, és a közérzete is kiváló. Minden bizonnyal szinte minden pillanata így telik, mióta ennyire révbe ért a kezdetben még garázsprojekt szintjén induló vállalkozása. Ez az internetes keresés és targeted marketing tényleg jól jövedelmez. Ha üzletember lennék, engem is komolyan érdekelni kezdene ezek után. Mivel ma este az is vagyok, érdekel is. Hát még az ezzel kapcsolatos dokumentumok, amiket a dolgozó szobájában rejteget...
Viszonylag egyszerű a terv. Mivel nem tudtunk kellően hozzáértő biztonsági szakembert szerezni, csellel és némi eltereléssel kell odajutnom a széfhez és a gépéhez, hogy aztán gyorsan meglépjek. Elég biztos vagyok benne, hogy lesz riasztó, ami túlmutat az én kis alapszintű - legalábbis a mi szakmánkban annak számító - technikai ismereteimet. Akkor pedig futás és lövöldözés, de legalább az egyik bizony megeshet.
Wolfie remélem, már régesrégen elfoglalta a pozícióját. Muszáj, hogy összehangoltan cselekedjünk, de most nem tudunk kommunikálni közben. Fémdetektor, motozás, és amit még el lehet képzelni az udvariasság határain belül, az mind előfordult a beengedésnél.
Tervem persze már régen akad, több is. Először is most flörtölök egy kicsit a barátnőjével - aki egyébként egészen szép darab -, aztán hagyom, hogy úrias kakaskodás keretein belül lepattintson róla - egy kis sikerélmény majd megnyugtatja -, és utána már csak néhány aprócska forduló kell a sikerhez...

Robin Li egy sznob, elviselhetetlenül unalmas és indokolatlanul vagyonos újgazdag volt. Harry nem szerette volna elrontani a vodka-martinit, amit épp kortyolt, ezért nem hányt bele az első virágládába, amit talált. Meg nem is illett volna a feladatába, így felvette a jó arcot, mosolygott, elbájcsevegett a többi vendéggel, elviselte Li végtelenül irritáló, aranyifjak könnyedségével ugrabugráló lányát és tartotta magát a szerepéhez.
Biztosítani a kijáratot és a tranzitútvonalat a zsákmánynak.
Pofonegyszerű. Elbájologni ezekkel az emberekkel? Rohadt nehéz.

Wolfie mindig sokat beszélt és adott magára, nagyra tartotta saját karizmáját, és ez segített is, ahogy köré építette az egyéniségét. Excentrikus, kanadai IT zseni, aki egy BASE-ugrás és egy yachtutazás közt biztonsági algoritmusokat tör fel nagyobb kupac pénzekért, IT rendszereket tesztel, kereső-algoritmusokat tökéletesít. Pont annyi volt a tudása, hogy aki nem ért hozzá, az elhiggye, aki meg ért hozzá, azzal tudjon együtt inni. A karrier más, a dal ugyanaz. Pénz keveslése bármilyen mennyiség mellett. Siker, elismerés, feltörekvés vágya, névtelenségtől való félelem, lepattintás a csinos elllenkező nemű kollegák által vagy épp remény sikerre ezen a fronton. A szakmán kívüliek általi meg nem értettség, a szakmai elismertségének keveslése a tudáshoz képest és persze maximális professzionális öntudat. Wolfie egészen viccesnek találta, hogy az első öt perc után - Itt kell itatni a másikat - Mennyire egy szó sem esik technikai részletekről, csak emberi dolgokról, félelmekről, reményekről, sikerekről, kudarcokról. Mert ez egy emberi hivatás.
Az, hogy mi van a nem-emberekkel, többször jeges félelmet ültetett a srácba. Nem egyszer idegesen pásztázta körbe a terepet, természetfeletti kihívásokat keresve. Aztán sóhajtva jött rá, hogy nem otthon van, ez egy másik világ, ahol béke van és nem robbannak repkedő anyahajók jókedvből, nem dobálnak repülő városokat gonosz robotok csak úgy hobbiként. Ilyenkor megnyugodott. Majd még jobban rátört a feszültség. Egy francot, Harry, igazából ötleted sincs, mi van itt a felszín alatt. A gondolat, hogy bármi, bármi szembejöhet vele pont annyira paranoiássá tette néha, mint amennyire annak is érezte magát indokolatlanul máskor. Általában előbbi az első ital előtt, utóbbi a harmadik után került elő.

Ray épp a kínai formával társalgott, látta Harry az üvegajtón át, hogy az üzletember barátnőjével cseverészik. Végtelenül unalmas dolgokról lehetett szó, ha Harry üzletember lett volna, érdekelte volna, de nem volt az, és mivel kifejezetten az ilyesmi untatta fedő személyiségét is, önfeledt odaadással adta az unatkozó tech zsenit, aki csak kihívásra vár és minden egyéb majomságot az ügyvédjére, a könyvelőjére, néha a terapeutájára hagy, ha túl sok alkohol és törött berendezés is kapcsolatba került a dologgal.
Csak bájcsevegve várakozott a helyén, néha Ray-t figyelve az üvegpanel-falakon át.

Olyan elegáns módon történik meg az a bizonyos lerázás, hogy nem győzök csodálkozni rajta. Könnyedén lép közbe, mielőtt egészen magamra terelném a hölgy ma esti érdeklődésének célkeresztjét - gondolhatja Li -, ám még sincs szüksége hozzá még csak felületes, burkolt inzultusra sem. Egyszerűen szóba elegyedik vele, majd felhívja valamire a figyelmét, melyre mondhatni kötelező felkapnia a fejét, amennyiben nem kíván "gyanúba keveredni".
- Uram, azt kell mondanom, Ön elsőrangú házigazda - érkezik részemről a szokásos seggnyalás, aminek valamiért mindig annyira örülnek ezek a pénzzel vastagon tömött alakok.
És jöhet is az ilyenkor elvárt dicséretek sokasága, kezdve magával az épülettel és berendezésével, folytatva a környékkel - mintha azt is minimum ő tervezte volna -, és nem kihagyva természetesen a Bordoux-i bort, amit bőszen kortyolgatunk éppen. Jól van, kicsit el is fárad az egóm a nagy görnyedésben, szóval lassan ideje lesz kiegyenesítenem. Ehhez pedig nem kell mást tenni, csak annyit, hogy elvisszük, amit akarunk.
Szerencsére ő maga ajánlja fel, hogy megmutatja a teraszt - ami egy gigantikus erkély egyébként medencével meg külön bárral -, így jöhet is a terv következő lépcsője. Nem kell ide más, csak egy kis akció, ami eltereli a figyelmet. Nem úgy általánosságban, elég, ha rólam.
Már történnek is az események, Li pohara halk, magas csörrenéssel múlik ki a pillanat töredéke alatt. Szilánkok repülnek szét, a talpa viszont a kezében marad. Előbb rá kell néznie, mire megijedni van ideje. Nem várok tovább, máris elé lépek, és vele együtt bevetődök a helyiségbe. Újabb hang, ez már mélyebb. Igen, ahogy feltápászkodom, és kinyögöm, hogy - Lőnek! - már kicsit rekedtes a hangom. Egy kis vér is tapad a kezemhez, mikor a hasamhoz nyúlok. Egyre több.
- Azt hiszem, eltaláltak... - mondom kissé elcsigázottan.
A fickó elkezd valamit magyarázni, ahogy tekintetem egy fáradt hunyorgás mögé bújtatom lassan. Azt hiszem, az egyik testőrnek kiabál, miközben fedezékbe húznak. Szép piros csíkot hagyok magam után a padlón.