Smaragd Part

Harry leállította a motort és megállt. Lehúzta a sisakot, miközben a fegyelmezett erővel doromboló gép elhallgatott. A sötét, metálos formákon apró kis pontokként tükröződtek torzulva a város fényei, a túlpart ragyogása, a kivilágított hidak és a millió csillaggal megtelt északi égbolton a halványan fodrozódó sarki fény. Az óceán egyöntetű, mély morajlását majdnem elnyomták a tengerparti park hangjai. Üvegcsörömpölés, összemosódó beszéd- és nevetéshangok. Harry a motor csomagtartójába rakta a sisakot, egy tincset a füle mögé söpört és mosolyogva elindult a part felé. Hot-dog árusok, italmérű bódék sorakoztak egymás után és a lampionok alatt párállott az emberek lehellete a hideg levegőben.
Harry szeme megakadt a katonákon. Oroszok. Harry mély levegőt vett és kifújta.
- Akkor ennyit a nyugodt estémről.
Oldalt pillantott. Sakumara öltönyösök álltak a fák között. Hajnalváros Yakuza területének határán volt, itt még a Sakamura család szedte a védelmi pénzt. Ötven méterrel arrébb, a széles park-sétány másik oldalán a Tölgyessy-ek területe következett és ki is szúrta azt a két zakós keménylegényt, aki a ma este díszőrségének másik felét adta.
A férfi csak sóhajtott és oldalra lépett, a japánok felé. Azok először oldalukhoz kapták a kezüket, ám Wolfie felemelte jobb kezét, közeledtének békés szándékát jelezve. Felemelte baljával bőrkabátjának bal szárát és megmutatta a hóna alá szíjazott fegyvertokot.
- Jó estét, fiúk. Csak egy .38-as oldalfegyver. Normál golyók. Személyes védelem.
A láthatólag vezetőnek tűnő yakuza fegyveres hallgatott egy másodpercig, majd megszólalt.
- Mi látjuk el a park biztonságát. Nincs szükséged fegyverre.
Harry elvigyorodott.
- Ha Ivánéknak arra a népes bandájára pillantok, talán jobb, ha nálam van.
A yakuza parancsnok gondolkodott pár másodpercig, majd bólintott.
- Ne okozz bajt, idegen. Nem láttunk még errefelé. Tartózkodj, idd meg az italod, és menj haza.
- Ó, tartózkodom én - vigyorodott el Harry szélesen. - Csak tartózkodással és mértékkel iszom. Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt.
Elfordult és elindult a legközelebbi sörös bódé felé. Az orosz katonák barna egyenruhájukban szinte világítottak, hangos éneklésük szinte felkiáltójelekkel rajzolta ki jelenlétüket. Egy-kettő végignézett Wolfie-n, aki csak elhaladt mellettük és megpillantotta a másik kompániát.
Kanadaiak.
- Na ne - dünnyögte maga elé a férfi.
Kanada és Oroszország között elmérgesedett a viszony jégsapka nélkül hullámzó Sarki-tenger feletti jogokért. A két ország az elmúlt hónapokban nem egyszer vonultatta egymás orra elé jobbra-balra flottáit és egy kanadai halászhajó elfogása az orosz Északi Flotta által nem igazán segített a dolgon. A kétes nemzetközi incidens még zajlott, a halászok felét már hazaengedték, a két ország képviselői a tévében rendszeresen ostorozták a másikat és a sarki térségben rendszeresen feltűntek a "gyakorlatozó" kanadai és orosz hajók. A kanadaiak kék egyenruhái szinte feleseltek az oroszok barna uniformisára. Harry megállt a pultnál, rendelt egy sört és végigpásztázta mind a két társaságot.
- És még csak egy katonanő sincs köztük, a fenébe is.
Pedig egy magas, vörös vagy szőke szépséget szívesen látott volna itt feszes egyenruhában, halálos arckifejezéssel. Kinézett az öbölre. A horizontot két, kiemelkedő monstrum szakította meg a holdsütötte északi éjszakában. A HMCS Alberta, felteszem... És az melyik, a Vlagyivosztok? A Péter Cár? Oldalt, dél felé még egy hajó fenyegető tömege látszott, erről azonban Wolfie-nek ötlete sem volt, kihez tartozott, nem tudta kivenni a fedélzet alakját.

Az óráját nézte bőszen, már réges-rég megszokta ezt az érdekes kis szerkezetet ami betájolta számára a földi időt. Eleinte nehéz volt a 24 órához hozzá szokni a megszokott 42 helyett, de lassacskán megtanultam napszakra bontani a Föld idejét és azt órákra tájolni, roppant gyorsan tanult és most már évszázadokkal később, a technika fejlődésével minden egyszerűbbé vált számára. A karóra, ami egy igen egyszerű kis darabnak bizonyult, még a 90-es évekből maradt meg Deneris-nek, most épp pontosan azt az időt mutatta, hogy megkezdődik a nagy mulatság. Mulatság, hát persze, hogy az, az emberek viselkedése mindig is mulatságos, a nagy haditervek, a bősz kijelentések és a nagy fegyverekkel való dobálózás. Deneris sokszor elgondolkodott rajta, hogy vajon mit szólnának ahhoz, ha látnák az Ő bolygójáról származó fegyvereket, minden ezerszer halálosabb, pontosabb és könnyebben kezelhető, mint ezek a vackok amiket Ők fegyvernek neveznek ezen a csökevényes világon.
Mosollyal az arcán bandukolt végig a parton, ruhája egy gyönyörű uszályos vörös, rubintokkal kirakott báli ruha volt. Táncosnőnek öltözött be ezen a napon, a sok katona, őr és testőr, mind végigmérték gyanakodva, de hamar tovább engedték ahogy úgy vélték veszélye nem lesz ott tartózkodásának. Valami komoly esemény készült, ezt tudta, ám soha nem ásta bele komolyabban magát az emberi söpredék életébe és dolgaiba. Tisztában volt a háborúkkal, a területi harcokkal, az állandósult megvetéssel amivel társaikat illették, minden egyes hatalmi kormánnyal, rendelettel és szabállyal, de életük mindennapjaival nem. Ez fontos, érezte és tudta, hát kimaradni nem akart belőle, és hogy lehet elvegyülni egy férfiakkal teli helyen? Ha egy olcsó kis nőnek kiadva besompolyog és eleinte bájologva kínálgatja magát, elvegyül, flörtöl, ahogy ezen a bolygón nevezik, és máris szinte mindenhez köze lesz, azt hall meg amit csak akar. Az őrök előtt bizonyítva, hogy fegyvertelen tovább engedték, naiv faj, a fegyver nem mindig kézzel fogható, sokszor magukban hordozzák, de hát mit is tudhatna ez az alantas emberi lény? A parton lépdelve kiszúrta a közelgő hajókat, ismerte a zászlajukat, megtanulta, tudta, hogy semmi jó nem sülhet ki, ha több egymással ellenséges haderő egy asztal mellett foglal helyet, persze képletesen értve.
A férfit, kinek arcvonásai markánsan festettek, kisugárzása erőt és ugyan nem nagy hatalmat sugároztak, de érezhető volt. Érdekesen nézte szinte megbabonázva, tetszett neki, hogy az Ő aurája nem olyan egyszerű és szürke, mint a többieké.

Wolfie a pultot támasztotta és szemlélődve pásztázott körbe. Hagyta hogy az esti szél végigsuhanjon rajta, és az esti szél a tenger szagát hozta és a feszültséget a levegőben, ami mintha homályos gyöngyházburát rajzolt volna a lampionok színes fénye köré, megtompítva a légkörben a felszabadultságot. A férfi egyik társaságról a másikra nézett és kortyolt a söréből.
Nem volt egy jó kocsmai bunyó ellensége, sőt, kifejezetten üdvözölte általában az ötletet. Ez a konfrontáció azonban messze túlmutatott a hely méretein és veszélyes, puskaporos hordóként várt egy gyújtó szikrára.
Harry tehát csak várakozóan dokkolt a pultnál, felkészülve, hogy megfelelőképp reagáljon, ha kitör a vihar.
Egyelőre azonban nem érkezett el ez a pillanat. Az oroszok hangos éneklése közben az egyik katona megpróbálta a felszolgáló lányt leszólítani, amire a társai hangosan bíztatták. A vendégek egy része láthatóan kezdett elhúzódni a tűzvonalból, ám egyelőre nem volt látható összetűzés, a parton szálló, keveredő zenék pedig üde, kora őszi hangulatot fontak a levegőbe, ami pillanatnyilag elfedte az asztalok felett lebegő, kirobbanásra váró erőszak szagát.

Harry újra körülnézett és ekkor pillantott meg egy nőt. Ruhája egzotikus, vörös, rubintokkal kirakott volt, lépése egyenesen uralkodói, mintha felemelkedne a körülötte lévőkön. Volt valami hideg, földöntúli szépség a megjelenésében és Harry figyelmét egyből megfogta a vonzó, egzoltikus idegen. Italát a széjéhoz emelte és egy félmosollyal nyugtázta, hogy a másik pont az ő irányába közeledik.

A csendes látványt megunva, mulatság és egyéb érdekesség hiányában elindult afelé az idegen felé kinek olyan izgató és érdekes aurája volt. Érzett benne hatalmat, emberekhez mérten igencsak nagyot, felettük állt bár nem kérkedett vele. Megjelenése nem keltett különösebben feltűnést, beleolvadt valamelyest az embertömegbe, csak az láthatta igazán valódi mivoltát akinek rejtőzködött egy harmadik szeme is valahol. Deneris pedig épp ezért látott benne valami földöntúli izgalmat. Persze meglehet, hogy téved és a férfi aurájának ellenére egy unalmas hétköznapi ember aki idetévedt valami nagyravágyó elképzeléssel. De ezt mind megtudni anélkül, hogy közelebbről is megfigyelhetné egyenlő a lehetetlennel. Lassan szinte már fejedelmien sétál el odáig. Ahogy egyre közeledik úgy érez egy apró bizsergést a tagjaiban ami az izgalom jele, érzi a furcsaságot, érzi ahogy elönti a kíváncsiság. Annyi Földi élet után nem sokszor akadt valami kiemelkedőre, valami gyanút ébresztőre, az emberek szürke és hatalomvágyó élete eleinte érdekelte majd hamar beleunt a monotonitásba és már nem tudták lenyűgözni. Az egymás elpusztításán amúgy is képtelenek túljutni. Ez évszázadok óta változásképtelen. Ahogyan az is, hogy a hímnemű egyedek uralkodni kívánnak a nőstényeken továbbra is. Bár mintha változás szele fújna, de oly csekély, hogy nem hinni, hogy erre komolyabb eredmény születne. Deneris ki nem állhatta az emberek ezen faját épp ezért furcsálta azt, hogy eme férfi felkeltette érdeklődését. Valamiért nem oly erőteljesen sugárzott belőle az uralkodási vágy Deneris felett ez pedig a nőnek hízelgett. Persze érezhető volt felőle az érdeklődés Deneris iránt, mint nő iránt, ez természetes, a nő tudta magáról, hogy emberi alakja egy igazi szenvedélyes nőt mutat az egyszeri emberi lények felé.
A férfi elé lépve illedelmesen ruhája szegélyét megfogva meghajolt köszönésképpen majd felnézett a férfi szemébe ami megint csak arról árulkodott, hogy bizony különb a fajtájabelieknél már ha oda tartozik egyáltalán. Meghajlása közben keblére betekintést nyerhet az idegen ha épp arra vetülne figyelme. Deneris nem tehet róla a csábítás már igazán a rutinjává vált a századok alatt. Minden férfi egy dologgal zavarható meg és az a Női test, egyértelmű. Ámbár most nem a csábítás volna szándéka mégis valahogy ez is belecsempésződik az érdeklődő kíváncsiságba.
-Üdvözlöm Uram, szép időnk van, nem igaz? - Állta a férfi tekintetét végig, mutatva, hogy nem egy üres táncosnőről van szó hanem egy álruhába bújtatott eszes elméről. Szerette megmutatni, hogy nem csupán egy kihasználható üres test még ha erre nem is volt szükség most nyilván. Vajon hogy is lehetne a legkönnyebben letapogatni mi rejlik a férfiban? Ezen tanakodva indult meg a part felé hátrafordulva egy pillanatra egyértelművé téve, hogy igényli a társaságot.

Wolfie állt és csendben, figyelmesen fogadta az érkezőt. Magas, egzotikus ruhájú nő volt, komoly, mégis talán játékos, vagy talán... Sejtelmes kifejezéssel az arcán. Egzotikus volt. A vonásai, a szemei, az orra vonala valahogy egy ősi birodalom hercegnőjére emlékeztették a férfit. És ez a kellemes meglepetés lehet, hogy enyhén az arcára is kiült. Harry visszafogottan mosolyogva bólintott a közeledő nő felé. Valami furcsa ösztön azt súgta, igazi veszélyes, nehéz kaliberű hölgy közeledett felé, mint valami csúcsragadozó, aki csak könnyedén átsétál a dzsungelen.
Végre valami érdekes.
Harry soha, de soha nem szerette az unalmas nőket. Akik csendben visszahúzódnak, akik nem szólalnak meg. Számára csak a vele egyszinten lévők voltak érdekesek. Az erősek, a bátrak, a karizmatikus és energikus személyiségek. Elvégre egy nőben pont ugyanazt kereste, mint egy férfiban. Erőt, lojalitást, energiát, karizmát. Számára ezek voltak a vonzó emberi értékek és a nem csak másodlagos volt ezek után.
Annyi nő nem értette meg eddig a viselkedését, az elvárásait, hogy meg sem tudta számolni. Annyian hökkentek meg azon, hogy férfinak nézte őket, hogy már el is felejtette a nagy részüket. Amit ezen nők egyike sem értett meg, az az volt, hogy Harry mindenkit embernek nézett és nem tett különbséget a nemek közt a viselkedésében.

A fokozódó hangzavar felkeltette volna a figyelmét egyéb körülmények között, de most minden érzékét lekötötte az új jövevény. A csendes, hideg, sós atlanti szél belekapaszkodott a nő ruhájába, ahogy büszkén és karcsún felé sétált, mint valami kószáló amazon.
Ahogy odaért, és udvariasan meghajolt, Harry érzékeit nem kerülte el a másik illata, a finom csáberővel rendelkező dekoltázs, a sejtelmes arckifejezés. Valahogy, maga sem értette hogyan, de nem zökkent meg a szokatlanul formális és udvarias köszönésen. És ami még érdekesebb volt, abban a pillanatban neki sem esett nehezére hasonlóan vállaszolni.
Fejét enyhén megbiccentette, finoman egy kicsit meghajolt, épp csak enyhén döntve egyet a felsőtestén.
- Kisasszony. Pompás idő igen. Kifejezetten, ha az ember a természetet és az elemeket jobban preferálja, mint egy unalmas városi utcát.
Egy újabb mosolyt fűzött elegánsan a mondat végére. A másik elindult a part felé és a lehető legkecsesebben invitálta magához.
Miért érzem úgy, hogy pont így szokott a filmekben egy vámpírnő vadászni? Na mindegy, én ma este szívesen feláldozom magam. A másik energikus, egyenesen... Hatalmat sugárzó jelenés volt, és ez annyira izgató volt Harry számára ösztönösen, mint amennyire a kifinomultnak ígérkező társaság a tudata számára. Volt a nőben valami ellenállhatatlan... Uralkodói megjelenés, és ez bizsergetően energikus és izgalmas volt számára. Olyan volt a helyzet, mintha egy tigris sétált volna be az erdőbe, és a farkast saját nyelvén hívta volna magához. A farkas pedig érdeklődve követte a tigrist a vadonba.

Letette a kiürült italt és a nő után ment, felzárkózva mellé.
- Egzotikus ruha, jól nevelt és elegáns kisugárzás. - kezdte a beszélgetést Wolfie, a vizet nézve, de a nőhöz beszélve. - Azt gondolná az ember, hogy... Kószáló szupersztár, koktélpartiról meglépett diplomata, vagy vakrandiról evakuáló cégvezető CEO, aki konstatálta, hogy a másik fél egy kopaszodó, pocakos könyvelő, akinek az izgalom tetőfoka a karibi offshore számlákkal való zsonglőrködés, és az az egyetlen nyaralás thaiföldön, ahol magából kivetkőzve ugrott bele a partiba két tizenéves thai lánnyal és győzködte magát, hogy az, hogy másnap reggelre eltűnt a pénztárcája és a bankkártyája, teljesen megérte. Én is evakuálnék egy ilyen parti mellől.
Harry a másikra nézett.
- Valamelyik tipp megközelítette a valóságot? - tudakolta udvarias, de játékos mosollyal.