(K) Találkozás Maine-ben (Ray és Ra'sheera)

Hideg volt. Valóságosan fagyos idő. De a háborgó Atlanti-óceán mellékén nem esett a hó. Ám zord eső szakadt a sötétlő fellegekből. A város világító tornya épp hogy csak fénypászmáival át tudta hasítani a sötétséget, ami a nehéz esőfüggöny és a gyorsan alászálló, téli éjszaka egyesül erejével ereszkedett a világra. Ítéletidő volt az óceán partján. Amikor józan lélek nem tartózkodik máshol, mint egy fotelben vagy kényelmes karos székben zárt ajtók és ablakok mögül nézve ki, az üvegen verdeső cseppek menetelésére.

A Three Slightly Tipsy Seagulls nevű hely határozottan nívósnak számított. Három főre volt foglalás aznap este. Három ember kellett találkozzon - Illetve, két emebr és egy khajit. A téma valószínűleg a következő napirendet követte: Milyen rossz az idő, honnan tudták hogy meg akarnak minket ölni, milyen helyi finomságot árul vajon a pub, van-e forralt bor, és ó igen, mit is kéne ellopnunk.

Egyelőre egy sötét hajú, szép arcú nő ült mosolyogva, elegáns zakóban a lefoglalt nagy, tölgyfa asztalnál. Kifele nézett elmerengve, a sötétségbe, miközben felemelt kezeiben egy csésze gőzölgő italt tartott. Ray és Ra'sheera még nem késtek. Ő érkezett korán.

Ami azt illeti ez a világ újból és újból meglepett, még így is hogy itt voltam már egy ideje. Érdekessége ellenére sokszor visszavágytam az otthoni ,,nyugodt" életembe. Valójában az életem ritkán volt nyugodt csatamágusként, de ez a világ még ahhoz az élethez képest is hangos és túlnyüzsgő volt. Még akkor is hogy ha ez a ,,kellemes" kis vihar úgy emlékeztetett otthonra, csak kevesebb hóval.
Összébb fogtam magamon a kabátot kesztyűbe bújtatott kezeimel. Igazából annak sokkal jobban örültem hogy kibújhattam abból a mindent takaró valamiból amit Ray valamiféle ruhának nevezett. Abban szerencsére mégjobban feltűnő lettem volna, még akkor is, ha így nehezebb volt elrejteni az arcom. A csuklyám alól amúgy is csak az láthatta akire közvbetlenül ránéztem és ő is visszanézett rám. Hiszen a nyakamköré tekert hatalmas és puha sál nem takarhatta el a szemeimet.
Az ivóban már azért jobb volt az idő. Ahogy követtem Rayt egy szót sem szóltam, maximum azon kívül hogy köszöntem az illetőnek akivel találkoztunk, ha ő rendelt valamit akkor ugyan azt kértem remélve hogy nem rendelt valami cifrát. A tekintetem elkalandozott, mintha egy közelebbi ablakon néztem volna ki, de igazából nagyon is figyeltem a beszélgetés menetére.

Ezt már szeretem, igen. Nívós étterem, nyugalom, semmi felesleges futkosás. A hely színvonalának megfelelően öltözök fel. Persze nem árt segítenem a cicának sem, így valami kevésbé lezser, kapucnival is rendelkező öltözetet kerítünk a számára. Egy tisztes jatt megoldja az ajtónálló gondját is, szerencsére.
Hm, a későbbiekben talán egy alapos borotválás és valami paróka erős sminkkel kombinálva többet segíthet. Ehhez viszont már nem ártana női segítség is. Magamat még kiigazítom, másnak a festegetésében viszont jóval kevésbé lennék magabiztos.
Nem csalódom, a korábban tűzlépcsőn akciózó hölgyet legalább részben a csinos arcáért vették fel. Esélyesen sorstársnak tekinthetem ennek kapcsán. Bár jómagam nem igazán szívlelek egy nehéz pisztolynál nagyobb kalibert magammal hurcolni, szükség esetén én sem vallanék kudarcot vele.
- Jó estét, Hölgyem! Örvendek a szerencsének! - üdvözlöm, és jelzéseinek függvényében kézcsók vagy pedig illedelmes kézfogás következik.
Innentől helyet foglalunk, jöhet a whisky jéggel - scotch, igen, mostanság gyakran van sznob hangulatom -, és a türelmes várakozás. Most már nem nálunk a labda, mi csupán meghívásra érkeztünk. Illetve még egy apró megjegyzést azért megengedek magamnak.
- Hálásan köszönjük a segítségüket! Remélem, időben érkeztünk!
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy időben érkeztünk. Külső helyszínről nem szokás késni.

Az eső odakint szakadt folyamatosan, és a vendéglő forgalma csendesen folydogált, ahogy a patakok a tetőkről és az utcákon. Csak a világító torony fénye szakította meg bizonyos időnként periodikusan a tenger felől jött sötétséget.

Az ajtónálló - Karbantartott szakállú, vörös mellényes-fehér inges alkalmazott - Először furcsán nézett a kapucnis alakra a jól öltözött Ray mellett. Már szóvá tette volna, hogy nincs szabad asztaluk, az arcot fedő csuklyájú, szvetteres nőt vizslatva, de Ray elegáns mozdulattal átadott borravalója meggyőzte a férfit, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nem is nézett a pénzre. A mozdulat önmagában elegendő volt.

A barna hajú nő nagy, kifejező, sötét szemei elkapták a két érkezőt és végignézte a belépési procedúrát. Ő sem mulasztott el egyetlen mozdulatot sem.

A nő belekortyolt forró italába és nagy szemekkel nézte az érkezőket. A dosszié a belső zsebében várt, a pici fülhallgató nem látszott kiengedett, barna haja alatt, ahogy a .22-es az öve mellett sem.
Nem az érkezőknek volt szánva, hanem bárkinek, aki beleszólt volna a megbeszélésükbe.

1,2% esély van interferenciára.
- Köszönöm, édes - mormolta dallamos hangon suttogva, ahogy a jóképű, fiatal férfit figyelte. Az ajtónálló leszerelése tökéletes volt. A nő szája elismerően hajlott le, és bólintott.

Felpillantott a két alakra, ahogy helyet foglaltak az asztalnál. Egy varázslatos mosollyal viszonozta az udvarias üdvözlést.
- A találkozásunk most kevésbé drámai - válaszolta kedves hangon a férfinak. - Elnézést a kapkodásért a múltkor, nem volt sok időnk.
Miközben a pincér kirakta az itallapot eléjük, udvariasn bólintott, majd visszanézett a két jövevényre.
- Nem tesz semmit. Viszont esetleg meghálálhatják azzal, hogy elfogadnak egy megbízást. - válaszolta könnyedén és felnyitotta az egyik itallapot, lerakva a szemben ülők elé.
- A grogos tea egészen kiváló itt.