Now You Know - This is gonna hurt

+17 Vér, erőszak

Végül megérkeztek. A rács csörögve zörögve szalad fel megnyitva az utat egy íves beton folyosóra. A folyosóra kis helységek nyílnak. Mint egy kaszárnya. Valamivel nagyobb itt az élet. Fegyveres ládák, félig meddig letakarva, némelyik felnyitva bennük amerikai fegyverek. A folyosóról mindenki elhúzódik a mélyedésekbe vagy a termekbe nyíló átjárókba. Páran felismernek, hőbörögnek, vihognak. Tudják, hova visznek. Senki sem szeret Rumlow-hoz járni. Főleg nem ha kíséretet kap hozzá.
Az egyik köpet a behemótot éri. Az csak megáll, lassan fordul az illető felé akiben meghűl a vér. Arcát belepi a nagyfiú marka és felkeni a mögötte lévő betonfalra. A csont és a töltelék ropogva kenődik el összefüggő masszaként a falon. A folyosón csend lesz. Aki teheti visszahúzódik és folytatja a dolgát. A folyosó végén egy hasonló vas ajtó található, mint ami mögé ti voltatok zárva. A parancsnok kopog, majd vár az engedélyre, végül belép. Az előző cellának a fordítottja, vélhetőleg ez a gömb alja lesz. Fémasztalok, iratok, csempézett fal, valamivel kulturáltabb világítás és Ő. Brock Rumlow Egy fogazott késsel piszkálja ki a koszt körme alól. Onnét les fel rád, íróasztala mögül. Arcán gonosz mosoly rajzolódik ki. Az asztalba állítja a kést és feláll.
-Kifelé.
Biccent a többieknek. Kezét kinyújtja a parancsnok felé. Ő is szemlátomást nyugtalan idebent.
-Azt kérem.
Átveszi, csöndben vár míg az ajtó be nem csukódik. Két keze között megpörgeti a korongot és elégedetten felkacag. Lassú léptekkel indul el körülötted. Az ajtóhoz érve egy könnyed mozdulattal bezárja azt.
-A Tél Katonája... Meg kéne, hogy dicsérjelek... Ellenben azzal a cafkával!
Felkapja az irattároló szekrényre rakott kontrollert és mérgében rámarkol. Pár másodpercig csak markolja aztán vissza csapja a fém szerkényre. Csak úgy cseng.
-Vagy, nevezzelek Buckynak? Te rohadék!
Azzal vissza kézből lekever egy hatalmasat. Lerázza kezét és felhelyezi karjára a pajzsot, önelégült mosolyal lépdel az asztalához, egy pillanatra elnézegeti magát a tükörben. Végül visszafordul az asztalhoz, lehajol és lassú mozdulattal egy kulcscsomót vesz ki a fiókból. Arcán kaján vigyor ücsörög.
-Tudod mennyire fáj, hogy még csak nem is köszöntél?... Mindegy is, úgy is megfogod tudni...Bucky...
Fröcsögi fintorogva becenevedet.

Megérkeztünk, de már az odaúton is érezhető volt mindenki részéről a feszültség szinte már tapintható módon. A katonák mint vicsorgó vérebek a rácsok mögött - akik lépni nem tudnak vagy jelen esetben nem mernek - várták mi fog történni. Kissé úgy éreztem magam, mintha kivégezni vinnének és a csőcselék összegyűlt szemtanúnak és élő sorfalat állnak élő sírkövekként kikövezve az utamat a vesztőhelyig. A gyomromban lévő gombóc akkor sem csillapodott, amikor végül elérjük a vasajtót ami tökéletes ikre annak ahová korábban zártak Steve-vel és a többiekkel. ~Vajon mi lehet veled Steve?!~ Mélázok el egy néma pillanatra, megengedve magamnak azt a luxust hogy ha máshol nem is, legalább a gondolataimba engedjem beférkőzni a férfi iránti aggodalmat. Addig sem magammal törődöm és azzal, ami itt vár rám. Igazából nem érdekel, hogy mi lesz velem csak Ő ússza meg élve. Magam sem értem, de nem akarom hogy baja essen és ezért bármire, tényleg bármire képes vagyok... nem csak ölni az úgy túl könnyű és szórakoztató lenne, akár megalázkodni is ha azzal célt érek. A cellát elnézve éppen az alatt/felett (?) lehettünk ahová minket zártak korábban. Elméláztam egy pillanatra, hogy mi lenne ha szabad volna a kezem.
~Könnyedén át tudnám vinni a kupolát és a segítségükre lehetnék.~ De vajon segítségre szorulnak valóban? ~Steve, mi lehet veled most?!~ Fogalmam sem volt és bevallom ez jobban zavart most, mint a tény hogy Brock elé hoztak. A nagydarab melák a földre nyomott és egy elfojtott nyögéssel vettem tudomásul a dolgot, hogy végre eleresztett még ha csak ilyen módon is. Brock arcán semmi jót nem ígérő gonosz vigyor terül szét lassanként, majd elkérve a pajzsot távozásra szólítja fel a beosztottjait. Kettesben maradunk.


Kezdetben már épp elaltatja a gyanúmat, hogy nem azért hívott ide mert szagot fogott. Hiszen jól végeztem a dolgomat - én mindig jól végzem a dolgom - és ha nem avatkoznak közbe még talán Rogerst is legyűröm az adrenalinnak hála, ha össze tudom szedni magamat. De kizökkentettek és most itt vagyunk ahol szembe kell nézzek azzal a férfivel akit viszont látok a rémálmaimban. A dicséretére a szemem se rebben, póker arccal állom a férfi tekintetét miután feltápászkodtam a földről. Ha nem lenne a kezem hátra kötve akkor kihúzva, katonásan állnék várva a parancsot. Ilyennek készítettek, belém oltották, nevelték; sőt egész életemben katona voltam, másként nem is tudnék talán létezni sem. Egy pillanatra akkor rebben meg a szemem csak, amikor a becenevemet említi - olyan idegenül hangzik a szájából, teljesen más mint Steve-től hallani - ám hirtelen pislantani sem merek igazán, nehogy lemaradjak valamiről. Megijedek tőle. Fura érzés, régen nem látogatott vendégként köszön rám a hátamon végigszaladó borsózás és a testemet elöntő jeges veríték.
~Tudja, tudja hogy mi folyik itt!~ Belül, elmém mélyének sötétjében James Buchanan Barnes pánikolni kezd, én pedig igyekszem hidegvéremet megőrizni ám tekintetem árulkodóvá válik pár másodpercre mielőtt vonásaimat rendezni tudnám újfent.


Mire felfogom, hogy megpofozott már vége is az egésznek; viszont így a lendülettől egyensúlyomat veszítve ismét elesem a hosszú láncban megbotolva, mely még mindig a nyakamnál elől lévő láncszemhez van erősítve. Az oldalamon fekve nézek fel a gyűlölt férfire és szemembe félelem helyett a rettegés kezd költözni, a nyakamig fel kúszva és a érzéketlennek hitt szívembe marva. Látom, amint a kapitány - az én kapitányom - pajzsát erősíti fel a karjára és önelégülten vigyorogva vizsgálja magát a tükörben.
~Steve pajzs nélkül is különb kapitány, mint ő valaha is lehetne!~ Hangzik fel egy dühös ám vékony hangocska a fejemben. Ha valaki, hát én aztán tudom jól mennyire nem attól a vibrániumba oltott bumerángtól lesz Amerika Kapitány az aki. Ez belülről fakad és hiába pózol, pozőrködik annyira a tükre előtt, Rumlow továbbra is csak az marad aki... egy közutálatnak örvendő számkivetett zsoldos. Még a saját társai sem kedvelik és erre jó okuk van, a férfi sosem bánik senkivel sem kesztyűs kézzel. Én már csak tudnék mesélni... de hála égnek a törléseknek hála nem emlékszem mindenre; csak arra amit ő, Brock Rumlow nem engedett elfelednem. A kulcscsomót elnézve a kezében nem értem mit akar. ~Elengedne?~ Nem tudom, hogy mit nyitnak azok a kulcsok; de valahogy nem is szeretném megtudni úgy érzem. Szótlanul, némán tűröm a szavait válasz nélkül, melyeket hozzám intéz. Felesleges válaszolnom és tudom jól úgysem tudnék semmit sem mondani, ami kedvére tenne vagy lenyugtatná.
- Я здесь, в вашем распоряжении!* - Szólalok meg nagy sokára, állva a tekintetét. Mostanra vonásaim ismét a Tél katonájának maszkját öltik magukra, arcom érzelemmentes, rezzenéstelenül várom az elkerülhetetlent. Csak reménykedni tudok benne, hogy míg velem tölti az idejét és bennem leli örömét eszébe sem jut Steve...


* 'YA zdes', v vashem rasporyazhenii!' ~Itt vagyok, rendelkezz velem!

-Alakul ez.
Bólogat elismerően. A kulcs zörögve perdül meg ujján és tűnik el mellénye felső zsebében. Egy terebélyes irattárolóhoz lépdel az iroda hátsó felében. Látszólag véletlenszerűen benyomja a szekrény néhány ajtaját. Az utolsót is megnyomja és hátrébb lép. A szekrény felnyikorog és odébb csúszik. Alatta egy keskeny csapóajtó van.
-Gyere.
Szól higgadtan és határozottan. Míg odaérsz felnyitja az ajtót, egy szűkös, meredek lépcső vezet le, nagyjából 1,5 emeltről van szó. A lépcső alját halovány, vibráló neonfény világítja meg. Tenyérrel taszít rajtad egyet ha netán tétováznál lemenni. Utánad megy, bezárja a csapóajtót, kulcsra, majd hallani ahogy a súlyos mechanika vissza illeszti a helyére a szekrényt.
Egy plafonig csempézett, középen lefolyóval ellátott helységben vagy, több műtős asztal van elszórva a helységben. Mindegyiken más-más felszerelés található. Egyikkel talán még tényleges műtét is végezhető. A baloldali falra egy rács van szerelve, ami felér a plafonig. A plafonon egy sínpálya van rajta futómacskával. A hosszúkás kezelő berendezés a bejárat mellet lóg. Van egy kényelmetlen ágy, egy vasszűz a leghátsó sötét sarokban aminek csak a szilluetje látszódnak a pislákoló fényben. A neon szakaszos búgását leszámítva teljes a csönd.
-Remélem ismerős.
Megragadja a daru kezelő paneljét. A villanymotor felbúg, lánc csörög és egy daruhorog ereszkedik le fejmagasságba. Előveszi ismét a kulcscsomót és kioldja a bilincsed egyik felét. Tisztán érzed ahogy a fém lehullik bőrödről. Megragadja tehetetlen fém karodat és előre hozza. Felpillant rád és várja, hogy mellé tedd a másikat. Mihelyst így teszel csattan rajta ismét a bilincs, beakasztja a daruhorogba. Vissza lép a kezelőhöz és a villanymotor ismét mozgásba lendíti a láncokat. Bilincsednél fogva szépen lassan emel.
-Most pedig elbeszélgetünk egy kicsikét. Közben játszunk is.
Miután a lábad már nem éri a földet a futómacska megmozdul a sínen és elvontat a terem közepére. Melléd sétál és a sötét kis bádogtákolmánynál szöszmötöl. Egy kohó lobban lángra. Szinte érzed a belőle éradó forróságot. A hideg nyirkos levegő lassan nehezedni kezd a szobában. A kohó erős fényében jól látszik a bele lógatott tárgyak nyele. Fűrész, kalapács, pár karó, egy hosszú sebész olló, szike. Feláll és a tüzet bámulva kérdez.
-Mi történt a hotelban?
Közvetlen ezután átsétál a másik oldalra. Halk nyekkenés, víz csobogás. Kezet mos. Elzárja a slag végét és eléd sétál, hogy a kohó tüze megvilágítsa fél oldalát. Kezében a slaggal rád céloz.

Bár tudom, hogy most jól feleltem és Brock elégedett mégis... az elismerő szavaira nem reagálok, eleresztem a fülem mellett őket. Tekintetem nem túl feltűnően, mégis követi a kulcs útját míg el nem tűnik a ruhájának zsebében.
~Tudnom kell, hogy hol keressem ha majd szükség lesz rá.~ Ismerős mozdulatait figyelem, ahogy benyomja a szekrény ajtajait látszólag random módon - holott koránt sem véletlenszerűen teszi mindezt -; hiszen nem először járunk a privát játékszobájában, ahol kedvére gyötörhet úgysem hallja senki. Senki, aki számítana. ~Vajon, ha most megkínoz Steve is hallani fogja?~ Valamiért - fogalmam sincsen miért - de nem akarom, hogy tudjon arról ami odalent fog folyni. Tudom, hogy túlreagálná és megint csak veszélybe sodorná magát. ~Most nem tudok ott lenni, hogy kimentsem.~ Bár a magam módján pontosan ezt teszem, Őt védem - addig sem vele foglalkozik Rumlow - mindattól, ami ebben a szobában várna rá Halálfej kamrájában. Lassan és határozott léptekkel indulok meg eleget térve a hívásának. Abban bízva, hogy ha a lehetőségekhez képes együttműködöm vele hellyel-közzel talán könyörületes lesz. Mert mondjanak bármit róla, igenis képes a könyörületre csak nem túl sűrűn alkalmazza.


A csapóajtónál megtorpanok, nyelek egyet. Tétovázom ahogy megrohannak a kellemetlen emlékek a múltból. A kis látogatásaim itt nála, a műtőasztalhoz szíjazva eltöltött hosszú órák, a fájdalom és a kín, az égett hús szaga, a vér semmi mással össze nem téveszthető fémes íze a számban, a fuldoklás és az azt követő érdes fájdalom amint ismét lélegzetvételhez hagy jutnom és már maga az éltető oxigén okoz fájdalmat amint tüdőmbe áramlik. Emlékszem. Vesszek meg, de emlékszem dolgokra. Olyasmikre, amiket újra és újra megtett velem míg belém nem égtek. Hogy a törlések ellenére is nyoma maradjon bennem... örökre. Rumlow persze taszít egyet rajtam, így a lépcsőn gurulok lefelé tehetetlenül amint belök a mélybe. Míg nagy nehezen tápászkodom fel a hideg, csempézett földről odalent, hallom a kulcs csörgését. Az a rohadék belülről bezárta a csapóajtót, elzárva a későbbi menekülés lehetőségétől.
~Mi a fenét tervezel te szemétláda?!~ Teszem fel magamnak a kérdést némán.


Brock kérdésére elrévedek, ismét visszazuhanva kissé abba a letargikus és katatón állapotba, ahogyan akkor festek ha emlékezem vagy emlékezni próbálok valamire. Bár tekintetem a teremben lévő műtős asztalokat nézi, én valahol mégis egészen másutt járok gondoltban. A neon zúgása csak rásegít mindarra, hogy az általam elnyomott rémképek újra felszínre törjenek apránként, ahogy elmém felöklendezi magából őket. Válasz helyett így inkább csak némán bólintok, nem akarok megszólalni félek hogy remegne a hangom. Az pedig a gyengeség jele lenne. Rumlow mindenkit gyűlöl és eltapossa azt, aki nála sebezhetőbb vagy gyöngébb miután élvezettel törte össze, végleg megsemmisítve az illetőt. Ezért nem mutathatok ki semmit sem felé, ki kell bírnom tegyen velem bármit. Mindketten pontosan tudjuk, hogy amikor nem tréningen vagy küldetésen vagyok, esetleg lefagyasztva alszom, akkor itt esz a fene az ő felügyelete mellett. Tudományos érdeklődés mondogatta, de tudom, látom rajta milyen beteges élvezettel nyüstöl újra meg újra. Nem, ennek az egésznek egy másodpercig sem volt soha köze a tudományhoz - legfeljebb ezzel indokolta miért tölt velem idelent ennyi időt kettesben - inkább csak örömét lelte betegesen a gyötrésemben. Mintha ártottam volna neki valaha a múltban - melyre persze a törléseknek hála nem emlékszem - és így szerezne érte valamiféle elégtételt.


Megkönnyebbülve sóhajtok fel, amint a bilincs lekerül végre a bőrömről. Ám nem örülhetek sokáig, ugyanis a fém karomat életképtelenné tévő szerkezetet továbbra is rajta hagyja, megbénítva. Csupán csak ép, szétnyomorgatott csuklómat tudom némi körkörös mozdulattal lazítani valamelyest, míg a vibrániumból készültet megragadva Brock előre húzza a hátam mögül. Először nem értem mit akar, majd leesik rám vár. Megadóan helyezem a másik mellé ép kezemet, hogy ismételten - ezúttal szemből - csattanhasson rajta a bilincs. Persze ez hiába kényelmesebb a már kikészült váll- és kéz izmaimnak, a fejem fölött lógó horogba akasztva lassan kezd felfelé emelni karjaimnál fogva. A hideg is kiráz attól, ahogy azt mondja "játszunk". Nem, mindenre csak játékra nem készül velem. Addig emel a szerkezet segítségével felfelé, amíg már a lábam sem éri a földet... akkor végre megkegyelmez és megállítja a gépet, a terem közepére irányítva a sínen  a futómacskát. A legrosszabb az egészben az, hogy nem szól egy árva szót sem, csak nekiáll szinte már rituális módon az előkészületeknek. Tüzet gyújt és érzem a levegőt lassan elnehezülni. Ahogy befejezi, még mindig nem nézve rám kezd faggatni. Nem tudom mit felelhetnék a kérdésére, ezt át kell gondoljam hogy a történtekből mit és mennyit mondhatok el.
~Steve miatt.~ Szinte üvöltött bennem a belső kényszer, hogy megvédjem a férfit a HYDRÁtól de különösképpen Rumlowtól.


Próbálom felidézni a történeteket. A hotelban hirtelen kellett döntenem, mérlegelve a lebukás kockázatát és most iszom meg a levét annak, hogy egy inkompetens társat adtak mellém, nem hagyva hogy úgy tegyem a dolgom ahogy szoktam és nem sikerült maradéktalanul helyes döntést hoznom.
~Hibáztál katona! A küldetésed kudarcba fulladt, ezért büntetést érdemelsz!~ Szólalt meg egy kis hangocska bennem vádlón és tudtam igaza van. Az volt a dolgom, hogy sose hibázzak és mégis elbuktam. A HYDRA pedig megtorol minden hibát, vér és fájdalom az ára minden egyes vétségnek. Jobb hát mielőbb túlesni rajta.
- Из-за моего партнера они признали нас. Они знали, что кто-то идет, но они не знали, сколько мы. Я должен был решить быстро. Так что я атаковал и удивил их. Мы боролись, то прибыло подкрепление.* - Válaszoltam, röviden és tömören foglalva össze a lényeget Rumlow számára. Olyan sarokpontokra, minthogy Cyntiával egyetemben én is megszabadultam a kommunikátoromtól vagy hogy mi történt pontosan odafent mielőtt megérkeztek volna nem tértem ki. Egyelőre az EMI-ről sem tettem említést, mivel fogalmam sem volt hogy a HYDRA vagy a SHIELD vetette-e be. Tekintetem követi a mozdulatait, figyelem amit vélhetőleg kezet mos. Várnám a választ vagy az újabb kérdést, amit ezek után intézni kíván felém; de csak a slagot kapom telibe tőle, tekintetem még elkapja a kaján vigyort az arcán - módfelett élvezi a helyzetet a mocsok, hogy rohadna meg - mielőtt a víz mindent elmosna... szó szerint.


* 'Iz-za moyego partnera oni priznali nas. Oni znali, chto kto-to idet, no oni ne znali, skol'ko my. YA dolzhen byl reshit' bystro. Tak chto ya atakoval i udivil ikh. My borolis', to pribylo podkrepleniye.' ~A társam miatt felismertek minket. Tudták, hogy jön valaki de azt nem, hogy hányan vagyunk. Gyorsan kellett döntenem. Így támadtam és megleptem őket. Harcoltunk, majd az erősítés megérkezett.