New York, szabadon választott könyvtár // Wanda & Clay

Clay a szokásosnak mondható nyár végi kutatómunkáját végezte az egyik könyvtárban, mikor is összegyűjti az év közben várhatóan szükséges könyveket és jegyzeteket. Ilyenkor még talál is belőlük, nincs kivéve az összes. Otthon aztán nyugodt körülmények között kijegyzeteli, amit úgy érez, hasznos lehet. Mindezt persze az óratematikák alapján. Ez a módszer tavaly is igen hasznosnak bizonyult.

Történt ez egészen addig, míg valaki nagy sietve mögé nem toppant. Érezte az égető tekintetet hátán, ahogyan mintha hátán egy több tenyérnyi folt bizseregni is kezdett volna hirtelenjében. Gondolta, hátha valamelyik helyes lány ismerőse az, ahogy fordult hátrafelé. Hamar rá kellett jönnie, hogy ezt a helyes lányt nem ismeri. Még. Láthatóan ez hamarosan változni fog, az ő szándéka szerint mindenképpen, hiszen arcára teszi a kezét, és igencsak szuggesztív módon mélyeszti tekintetét Clay szemeibe.
- Oké - feleli kicsit meglepett arccal, majd miután a lány elindult ráncolja csak össze a homlokát. Mintha szája mozgatása nélkül juttatta volna el hozzá szavait.
Clay, biztosan képzelődsz!
Pillanatok kérdése csupán, míg megérkeznek ők, akiknek azt a bizonyos mondatot kell felelnie.
- Hello, nem láttál erre egy hosszú hajú lányt?
- De igen, arra ment - mutatja Clay a korábban kért irányban - Kiment a hátsó ajtó felé. Láthatóan nagyon sietősre vette - tette hozzá, hogy lehetőleg igazsággal fejezze be, mivel egyébként sosem volt túl tehetséges a hazudozásban.
Amazok csak biccentenek, és már haladnak is tovább. Tekintve, hogy semmiféle egyenruha nem volt a két férfin, a fiú fejében már valamiféle kémregény kalandos története kezd kirajzolódni, miközben új védence után indul. Keresése nem tart sokáig, lévén ideges verejtékének szaga messziről elárulja.
- Bajban vagy? - kérdezi a rejtező mögé lépve.

Ahogyan Wanda is érezheti, Clay-nek esze ágában sincs bántani őt. Sőt, ő maga is volt már üldözött, ezért egy fajta megelőlegezett bizalommal közelített hozzá. Sarokba szorított vadra emlékeztette a lány tekintete, tartása. Minden bizonnyal ő is ilyen lehetett bujdoklása idején. Most azonban segíthet egy sorstársán. Amennyiben valóban sorstársa. Hisz nem tudhatja, hogy joggal követték-e vagy sem. Az a különös bizsergés pedig, mikor amaz megérintette... Csinosnak csinos, de ez biztosan nem szerelem volt, amit érzett.
- Lehet, hogy tudok segíteni. Akkor viszont őszintének kell lenned velem! - feleli halkan - Csináltál velem valamit az előbb, igaz?
Tekintete kissé gyanakvó, némi kíváncsisággal fűszerezve. Egyelőre nyoma sincs ellenségességnek tartásában, ám a gyanú, mint olyan a vérébe ivódott már gyermekkorában.
Az emberek valamilyenek, sokfélék, különbözőek. Jellemző azonban, hogy egészen másmilyenek, mint amilyennek mutatni akarják magukat. Éppen ezért az a legegyszerűbb, ha nem bocsátkozik feltételezésbe, és némi óvatossággal jár el minden kétes helyzetben. Érdekes, hogy ez a kissé naivnak mondható fiú ilyen oldallal is rendelkezik, még ha szerencséjére általában nincs is rá szüksége, hogy felfedje.

Clay, te idióta... Már megint olyasmibe ütöd az orrod, amibe nem kéne! Ha ez a lány egy menekülő kísérleti alany, akkor azért. Ha meg nem, akkor azért. Itt zaklatsz egy ismeretlent, csak mert úgy tűnt, valami furcsa vele kapcsolatban? Eszednél vagy? Arról nem is beszélve, ha kiderül, hogy az Unió emberei keresik. Ha bevisznek, életed végéig egy üvegben fognak vizsgálgatni. Ami szerencsés esetben nem tart túl sokáig.
~ Francokat! Ha az Unió keresi, akkor pont, hogy segítenem kell neki! Ki tudja, miket műveltek még másokkal!
Clay egy hosszú, mély sóhajjal nyugtázza legújabb választott védence magyarázkodását, majd kissé csalódottan vállat von. Tudja, hogy érzett valami furcsát. Ahogyan abban is egészen biztos, hogy nem egy közönséges iskolakerülővel van dolga, akit a tanárok hajkurásznak. Úgy dönt, taktikát változtat.
- Jól van, ahogy gondolod. Igazából lehet, hogy csak képzeltem azt a furcsa bizsergést, ami biztosan nem szerelem volt - teszi hozzá nevetve - Ahogyan azt is, hogy csukott szájjal szóltál hozzám, de minden szavadat értettem. Lehet, hogy túl sok tévét néztem mostanában - tárja szét bocsánatkérőn kezeit - Minden esetre ha úgy gondolnád, valami titkos társaság üldöz, és egy hősre van szükséged, szólj bátran! Itt leszek a polc túloldalán - fejezi be még mindig látványosan elviccelődve a dolgot. Szükségszerűen, hiszen ha tévedne, nem szeretné bolondnak mutatni magát senki előtt.
Ezzel úgy érzi, az ideális módon rendezte is a helyzetet. Ha tényleg csak valami komolytalan dologról van szó, talán még egy kis kacajt és randit is elnyerhet színpadias bohóckodásával.

Clay kikeres néhány tudománytörténeti könyvet az orvostudomány nagy alakjairól, és lapozgatni kezdi őket. Eleinte csupán az asztal fölé hajolva, állva, mivel időnként újból és újból valamelyik polchoz lép egy-egy újabb darabért. Néhány röpke perc elteltével kellően félelmetes könyvkupac gyűlik össze a terebélyes olvasóasztal közepén, így helyet foglal az egyik mellé készített széken.
Bár látszólag teljességgel belemerül az olvasásba, valójában tökéletesen tisztában van a lány közelségével. Mintha egy kevéssé enyhült volna a rettegés szagát árasztó verejték intenzitása, továbbra sem tekinthető nyugodtnak. Ez az állapota valamelyest Clay-re is kihat, lévén igen áthatóan stimulálja érzékeit.
Odalent a vaskos, ódon ajtó hangosat nyikordul. Tompán visszhangzik nyílásának megfáradt, majd becsapódásának keserves hangja a régi épület falain belül.
- Visszajöttek a barátaid - jegyzi meg a fiú jól érthetően ám nem különösebben hangosan, fejét fel sem emelvén aktuális olvasnivalójából - Percek kérdése, és feljönnek ide is, az a tippem.
Komoly frusztrációt okoz számára, hogy az ő az egyetemen átlagosnak mondható intellektusával is nyilvánvalóan felismerhető kétes helyzet az orra előtt szövődik, ám az ösztönei szerint vélhetően ártatlan vagy ártatlanabb fél nem hogy nem kér a segítségéből, még azt a csekélyke őszinteséget is sajnálja tőle, hogy beismerné: Igen nagy bajban van.

Clay lassacskán megfordul, és kezdi úgy érezni, talán nem csak egy tereptárgy szerepét játsza ebben a történetben. Kedvesen elmosolyodik, majd egy kis csalafintaság kúszik ebbe a mosolyba. Közelebb lép, és cinkos vigyorra húzva egyébként is felfelé ívelő száját, láthatóan súgási célzattal közelebb hajol.
- Hogy állsz a mászással?
Hátrébb húzza fejét, és sokatmondóan az egyik közeli ablak felé biccent fejével. Széles fák takarják el a tér felől, az egyik közeli ágon pedig éppen egy mókus szalad végig.
- Itt ki lehet jutni egy lezárt teraszra. Mi is fellógtunk már párszor haverokkal. Pont a fejünk felett van.
Idő közben lentről beszédfoszlányok hallatszanak fel. Clay kissé oldalra fordítja fejét, enyhén lehajtja, és igyekszik kiszűrni a számára hasznos hangokat. Őt keresik, nem a lányt. Hát persze, hiszen ő mondta, hogy arra látta távozni. Abból a kis térből, ahol éppen egyedül volt akkor. Visszafordul hát védence felé.
- Még nem recsegnek a lépcsők, de szerintem hamarosan fognak, ha lent nem találnak. Becsukom utánad az ablakot, és maradok magyarázkodni. Felmegyek érted, ha leléptek.
Ezzel az ablakhoz lép, és ki is nyitja. Öreg már, erre is ráférne egy csere. Ahogy a könyvtár egész épülete. De sokmindent meghagynak eredeti állapotában, mert a csere rontana a műemléki jellegen, restaurálásra viszont nincs elég emberi erőforrás. Miután a lány kimászott, ha kimászott, becsukja utána az ablakot, és visszamegy az asztalhoz. Közben hallgatva az immár recsegő lépcsők zaját.

Clay jó tíz perccel később mászik fel arra a bizonyos lezárt teraszra. Egyik vállán ott lóg a hátizsákja, arcán egy fanyar mosoly, ami lassacskán szélesedik. Odasétál a lányhoz, leül a legközelebbi kőpadra, és sóhajt egy nagyot. Táskáját az ölébe veszi.
- Kértek még rólad egy személyleírást, meg véleményt, hogy szerintem milyen volt a lelkiállapotod. Mondtam, hogy idegesnek tűntél és siettél. Aztán kaptam egy telefonszámot meg egy e-mail címet egy esélyesen kamu nyomozóiroda névjegyén.
Elővesz három szendvicset, amiből egyet maga mellé készít, egyet védence felé nyújt, a harmadikat pedig aztán szépen elkezdi kicsomagolni a szalvétából.
- Sima sonkás-sajtos, egy kis paradicsommal meg salátával benne. Elárulod, mit akartak tőled ezek a fura fazonok, vagy jobb, ha nem kérdezősködök? - kérdi oldalra sandítva, majd nagyot harap a szendvicsből.
Egészen megéhezett ebben a nagy izgalomban, így nem tart ki túl sokáig a szendvics. Ezért is készítette oda a másikat, ami hamarosan az első sorsára jut. Ha nem kap választ vagy azt a választ kapja, hogy ne kérdezősködjön, csak megpróbál valami semleges témáról csevegni. Mondjuk a szép időről vagy arról, milyen kiváló építészeti remek ez a könyvtár, csak kár, hogy nincs karban tartva, és hasonlók.