1525 - Pirates of the Past - Kevin & Cyntia

Egy spanyol karavella, lassan 3. hónapját tölti az óceánon. Különleges csomagjának az egész országban híre ment. Maga a pápa szentelte fel a hatalmas hajót még indulása előtt, hogy biztosan célba érjen. A karavella oldalába hatalmas betűkkel imádságok vannak vésve latinul. A csomagtérben pedig Vatikáni katonák állnak őrt egy hatalmas vas szarkofág körül. A vasszűz láncokkal többszörösen átvetve van kikötve a hajó gerendáihoz. A padlóhoz is több ponton oda van fogatva. A legénység főként keresztesekből és Inquisitorokból tevődik össze. Mindenkit megviselt az éjszakai vihar ami úgy dobálta a hajót, mintha holmi gumikacsa lenne egy pancsoló gyermek vizében. A díszes, felszentelt és imákkal ellátott szarkofág tüskés belsejében Cyntia láncra verve zötykölődik. Mellkasából kifelé ágaskodó fa karó épp, hogy a szarkofágba fér. Az őrök időnként unalmukat csillapítva a fegyverük lapjával döngetik a fémkoporsót ami fülsiketítően zeng belül. A lányt egyetlen apró dolog vigasztalja, hogy már felhagytak az elevenen elégetéssel.
Az óceán nyugodt, zöld vize lágyan fodrozódik az erős szél és a tűző nap összjátékától. Az előző napi eső miatt azonban nagyon párás még a levegő, illetve a nap is párologtatja az óceán vizét. Ezért a horizon a kékségbe vész. A látási viszonyok mondhatni gyöngék. Ám 1-1 kósza madár egyértelmű jele a part közelségének.

Egy újabb kor, a Föld egy másik vidékén. Jó móka volt Hajreddin Barbarossa gályáinak egyikét vezetni a Földközi-tengeren, de egy idő után már unalmas. Pláne, hogy végre felfedezték az Újvilágnak nevezett hatalmas kontinenst. Talán az is izgalmasabb hely lesz most már, mert ezek az indiánok nem túl szórakoztatóak. Pláne nem a tengeren. Bár mókás volt egy papagáj képét beleégetnem az egyik fennsíkjuk tetejébe a többi mellé. Remélem értékelni fogják. Beállítom hát a Tardist a karibi régióra. Az interdimenzionális radar jelez is valamit egy nem túl távoli dátumon. Nosza, nézzük meg mi is az! Pár pillanat s már ott is vagyok! Kicsit előbb érkezem meg az egyik indián rabszolgákat szállító karavellára. A Tardis faláda képében materializálódik, s miután felcsatoltam egy falábat, vígan lépek ki ajtaján. Persze a spanyol legénység nem örül a váratlan látogatónak, ahogy én sem rakományuknak. Túlerejük ellenére kiváló kardforgató tudományomnak hála lefegyverezem őket és kiszabadítom az indiánokat. A legközelebbi szigeten partra rakom a távozni vágyókat, de akik hajlandónak bizonyultak alattam szolgálni kalózként, nos ők maradhattak. Kissé vegyes a legénység, de megteszi, főleg ha némi alkohollal lelkesítem is őket. De a készletek fogyóban, s jómagam is izgalomra vágyok, így hát irány a tenger!
Egy viharos éjszakát követően némiképp elgyötörten ébredezik a legénység. Már fejadagon élnek, velem együtt. Mivel tengeri zsákmányt nem találtunk, így jobb híján a part felé tartunk. Elvégre nem csak a vízen lehet fosztogatni. Az árbockosárban lévő őrszem váratlanul jelezni kezd. Egyetlen távcsövünket szemem elé kapva fürkészem a kissé párás horizontot. Hamarost kiszúrok egy a miénkhez hasonló spanyol karavellát, nem is olyan messze. Az éjszaka hozhatott össze minket a vihar, s most is a nehézkes látási viszonyok folytán épp csak sikerült észrevenni. Hiába, Sasszem-et nem véletlenül hívják így. Intek a legénységnek, hogy csendben készüljenek. Hajónkat a célpont felé kormányozzuk, kis számú ágyunkat is megtöltjük és készülünk a kézi tusára. Nincs most időnk cselhez folyamodni, túl türelmetlen és még annyira nem is összeszokott a legénységem. A széljárás kedvező, s amint elég közel kerülünk, ellövetettem az ágyúkat, egyenest az árbocokra. Ha sikeres, úgy megbénul a hajó, könnyebb lesz mellé hajózni és megkezdeni a kézi tusát. Már alig várom!

A hajótól nem messze feltűnik egy másik a ködpára takarásából. Zászlók alapján barát. Nem is zavartatja magát a legénység. Kezdetekben ügyet se vetnek rá. Azonban az árbockosárban unalmas ücsörögni. Előkerül a távcső és kíváncsi tekintetét a közeledő karavellára szegezi. Pupilla tágul tüdő megtelik aztán elharsogja a szót melyet senki sem szeret hallani.
-KALÓZOK!
Felzendül a legénység, mint a hangyaboly. Mindenki sürögni forogni kezd. A kormányt tekeredik, majd csattan a végállomásán. A hajó belseje is megbolydul. A lepedők lekerülnek a hatalmas ágyúkról, a hajó falain ablakok nyílnak. A következő pillanatban pedig találat éri a hajó vitorláját. Hatalmas lukat ütve bele. A következő találat pedig leszakítva az árboc tetejét. Nem sokkal ezután a hajó már csak sodródik és oldalvást fordul az érkező felé. Az ágyuk bőgnek az acélgolyók pedig sikítva rontanak a támadók felé.
A dörrenésre és a hirtelen irányváltásra Cyntia is felfigyel. Fejét képtelen volt mozdítani a benne álló tüskék miatt. Ahogy a hajó befordult ő is oldalra csúszott egy kicsit a szarkofágban amire túlvilági felkiáltással reagált. De már jött is az érte járó büntetés. Egy nagy kalapáccsal a két ajtó résére csaptak. A tüskék ilyenkor néhány millimétert beljebb majd kijjebb nyomódtak. Ha ezt nem tűrte el szótlanul akkor kapta a következőt.
A szállító hajó lassan de biztosan megállt és már csak az áramlatok vitték. A legénység nehéz páncélzatba, pajzzsal és egykezes kardba öltözött. Nem maradt más számukra, mint a közelharc. A raktérből a hatból 2 dragonyos sietett a fedélzetre erősítésként. Míg várták az elkerülhetetlen a fedélzetre felcsörlőztek két ágyút amikkel majdnem minden irányba tudtak lőni. Ezzel próbálták akadályozni a közelebb kerülését a támadóknak.

Bizony nem volt nehéz kiszúrni minket. Sem szándékunkat. Ez az egyetlen nehézsége a tengeri kalózkodásnak. És pont ez teszi annyira izgalmassá! Lüktetnek az ereim, ahogy két szívem hevesen dobogva pumpálja a vért testemben. Az ilyen izgalmakért élek. Az első lövések sikeresek, főárboc kilőve, így már valóban csak a kézitusa van hátra. Távcsövemmel azért végigpásztázom a fedélzetet, meglesve a védekezési taktikát. Páncélos, lovagszerű védők. Ostobák! Csak felkell lökni őket, vagy a vízbe hajítani és nekik annyi. Persze míg ez nem sikerül, addig veszélyesek. És azok a puskások… Még elég primitívek. Hát, ha sikerül elvéteniük az első lövést, akkor nyert helyzetben vagyunk. Vagyunk olyan gyorsak, hogy mire újra tölthetnének lecsaphassunk rájuk. Minden a gyorsaságon múlik és abban jók vagyunk, amit csak fokozz elcsigázottságunk. Mert én se járok be a Tardisomba sült csirkét zabálni. Persze az ágyúk sem kerülik el a figyelmemet.
- Aki elsőként foglalja el az ágyúkat, az dupla annyi részt kap a zsákmányból! – hangos éljenzés a felelet motivációs beszédemre. Más taktikai utasítást nem kapnak. A kézitusa fog eldönteni úgyis mindent.
Az ellenséges hajó mellé érve megindul a csáklyázás majd parancsszavamra:
- Roham! – vakmerő kalóztársaim hangos üvöltés közepette vetik át magukat a másik hajóra. Ki kötélen, ki ugorva, ki pedig pallón átimbolyogva. Ám ahogy lenni szokott a legbátrabbakat éri a legerősebb csapás. Mégis elszántságban nincs hiány. S hogy jómagam se maradjak ki a buliból, az egyik visszaröppenő kötelet elkapva s az árbocrúdtól elrugaszkodva lendülök át a másik oldalra. Rögvest lesz is dolgom az egyik páncélos katona személyében. Kardpárbajunk rövid és trükkös, lévén egy jól irányzott lábrúgást követően sikerül kibillentenem egyensúlyából és a padlóra jutatnom. Ellesz ott egy darabig. A csata heves, de bízva győzelmünkben kiáltom el magamat.
- Kapitány! Adja meg magát! – s eközben a tat felé tartok ahol van a kormánykerék és reményeim szerint a hajó parancsnoka. Úgy illik vele vívjak meg, ezzel is megadásra bírva őt.

Az utolsó 100méteren a keresztesek már nem erőlködnek a hajó távol tartásával. A fedélközi ágyúkat magukra hagyják és fegyvert ragadnak. Aki teljes páncélban díszeleg az a néhány ember pajzsuk takarásában felszegezett karddal várják a rohamot. Mögöttük egy sor lándzsás készül kiszúrni a fal mögül. Az lakzatot addig kéepsek tartani amíg a hajó köteleken nem kezdenek el átlibbenni a kalózok. Fém fémmel csattan, kiáltások üvöltések ahogy a fém fegyver helyett húst ér bele mar. Kevin célpontja, a kapitány, féltérdre ereszkedve a kormány mögött, pallosára támaszkodva imádkozik. Látszólag ügyet sem vet a férfira, illetve annak szavaira míg be nem fejezi. Felemelkedik.
-Amen!
Vastag fekete bőr páncélját szegecsek sokasága díszíti a szélük mentén, középen pedig egy hatalmas kerestet rajzolnak ki. A lába mellett egy kis edény benne olajos víz és egy rongy. Kardjáról még csöpög a szentelt víz ami nagy gonddal lett felvíve a pengére. Úgynevezett másfél kezes kezes kard. Pallosnál rövidebb de egy átlag kardnál hosszabb. Egy illetve két kézzel is jól forgatható. Két kézzel rámarkol és a hegyét Kevinfelé szegezi, így nem látszik a penge tényleges hossza. Görnyedt a testtartása és lassan lépdel oldalra.
-Nem adom át a hajót ilyen hitetlen kutyáknak. Szent küldetésünk megszabadítani az anyaföldet a gonosztól és vissza zárni börtönébe.
Hirtelen kilép és bök egyet...
Eközben a kalózok vélhetően lejutnak a raktérbe. Cyntia csatározás hangját véli felfedezni. De ismerős hang nem jajdul fel oly fájdalmasan mint szeretné. Kardokat testeket vél hallani ahogy földre zuhannak. Majd egy kórusban elkántál imát. A fedélzeten a legvitézebb keresztesek is lassan fűbe harapnak vagy vízbe fulladnak súlyos páncéljukban. Van aki megadja magát, van aki pedig sajátjait kezdi gyilkolni, hátha életben hagyják.

Nem hülyék ezek az emberek. Jól felvértezve és alakzatban várnak minket. Római falanxtaktika. Okos csel, csak sajnos nem egy hajón. A síkságon vígan győzedelmeskednének, miként a rómaiak, de itt sokkal könnyebb kihasználni e hadrend gyengeségét. Nevezetesen átlendülni felettük vagy az árbocköteleken átmászva a hátukba kerülni és támadni. Pech az áldozatoknak, győzelem nekünk!
Jó helyen kerestem a kapitányt. Rá is leltem. Éppen imádkozott. Megvárom, nem vagyok tiszteletlen. Elvégre az előző kalandom során egy-két pápai gályát is megcsáklyáztunk. Mikor szóra nyílnak ajkai már izgatottan pörgetem kezemben szablyámat.
- Reméltem is, hogy nem adja meg magát harc nélkül! Ez bátorságra vall! De ne remélje a győzelmet! – megindítja támadását, ami elől könnyedén elperdülök. Nem kedvező a helyzet eme lovag számára. Könnyedebb és gyorsabb vagyok nála, így nehezen fog eltalálni. De ha sikerül neki, az fájni fog. Minden esetre igyekszem gyorsan lezárni a küzdelmet. Míg szablyám élével indítok egy csapást, úgy számítva, hogy az hárítja, igazából falábamból lendületet véve igyekszem térdhajlaton rúgni. Ha a tervem bejön, összecsuklik és könnyedén letudom fegyverezni. Az talán elég lenne ahhoz, hogy jobb belátásra bírjam. Lent a fedélzeten pedig nagyban megy a kézitusa.

Az erőkülönbséget a harc igen korai szakaszában megérzi a kapitány. A számára tisztességtelen mozdulattól térdre rogy, díszes fegyvere pedig a padlón csúszik majd vizet fog ahogy a korlátok között kecsesen elsiklik lágyan zörgő hanggal. Bal kezével rámarkol ellenfele pengéjére, egy gyors mozdulattal talpon terem és jobbjával igyekszik ütni újra és újra. Bal kezéből ömleni kezd a vér de az adrenalintól elvakulva nem fogja fel.
Cyntia a hangok alapján arra a következtetésre jut, hogy egyre többen érkeznek le a helységbe. Egyre vadabb és hosszabb csatáknak a fültanúja. Kiáltások, imák, szitokszavak és halálhörgés váltogatja egymást. Végül egy utolsó halálhörgést hall amit egy kiadós ujjongás követ. Egészen messziről is lehallatszik, vélhetőleg a fedélzeten is már végéhez ért a csata. Felülről cipők kopogása, a fa bútorok kínkeserves recsegése ahogy feltörik és átkutatják a hajót. Érték nem nagyon van rajta pusztán élelem abból se valami kiadós mennyiség. Sózott hús, kenyér, bor, ostya. Némi arany is fellelhető, de főként az étkészlet, tányérok kupák képviselnek értéket. Meg ugye az ékszerek. Arany nyakláncok, gyűrűk, egy arany veretes biblia. A vasszűz mellett egy arany edényben poshadt, szebb nevén szentelt víz hever.

A csata igen erőteljesen folyik. Embereim teljes erőbedobással küzdenek, mint akiknek nincs vesztenivalójuk. És való igaz, az életükön kívül másuk per pillanat nincs, s ahhoz, hogy az is megmaradjon, győzniük kell. Ezért tombolnak oly nagy hévvel. Ellenben azt nem értem, hogy ezek a keresztes lovagfélék miért harcolnak hasonlóan elszántan. Két évtizede még a Földközi-tengeren nem tapasztaltam ilyen lelkesedést egy pápai gálya kifosztása kapcsán sem. Ennyire fanatikusak lennének? Kétlem. De minden esetre ez adna magyarázatot arra is, hogy maga a kapitány is miért küzd ilyen vakmerően, hogy még pengémre is rámarkol, nem törődve a felspricenő vérrel. Meglepettségemben még egy jobbost is bekapok, ami némileg megtántorít. Kedvem azonban nem szegi a további küzdelmektől. Újból lábamat hívom segítségül és a kapitány alhasába rúgok egyet, hátha így térdre és megadásra kényszeríthetem.
A jelek szerint kalózaim kezdenek felülkerekedni és egyre jobban elárasztani a hajót, azt véve magukhoz amit csak érni tudnak. Most nincs időm rájuk parancsolni, meg egyébként se biztos, hogy tudnák magukat türtőztetni.

A kapitány térde megreccsen és tehetetlenül rogy rá. A maga alá fordult térd még nyekken egy keserveset mire felkiált. Fogása elgyöngül a pengén és a vérrel együtt maga mellé hullik a sérült tag. Zihálva fordítja a fejét legyőzőjére.
-Istenért és az egész világért melyet Ő teremtett... Ne nyissák fel a szarkofágot...
Próbálja szabályozni a légzését. Körbepillant a lépcsőn már a kalózok állnak sorba, hogy a végső küzdelmet láthassák.
-Minden ami szent... Ne nyissák ki. Nem szabad.
Néhány sérült kalóz szalad fel a hajótestből.
-Kapitány! Találtunk valamit. Értékesnek tűnik.
A Keresztes kapitány Kevinre néz és fejét ingatja. Szinte remeg a félelemtől.
-Ne...Nem szabad...

***

Cyntia körül elhaltak a zajok. Ismét síri csend és mély sötétség borult köré. A hajó ringatózott az őt ostromló apró hullámoktól. Cyntia testébe fúródott tüskék pedig ismét mozdultak és cincálták a húsát. Remegő testtel tűrte a kínzó fájdalmat. Szinte már fel se fogta a konstans kínt amit ez a börtön okozott. A négy feszes lánc ami a hajó 2 oldalához köti a vasszüzet csillapítás nélkül ad át minden apró rezgést a lány testébe fúródott karóknak.