FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 What Makes a Good Man?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 5:09 pm

Zene
Dr. Cael Rodd hátára kanyarította a bőrkabátot, ahogy lelőtte a villanyt. Még visszanézett a redőnyök között beszürelmő fénytől csíkosra festett lakáson, az utcalámpák, a hold, a kikötői fények, a csillagok és a város fényeitől felrajzolt padló és konyhapult vonalaira, majd kilépett az éjszakába.
A férfin egyszerű, világos ing és férfiasan kopottas, motoros bőrkabát volt, és ahogy leért a ház elé, felpattant a csendesen várakozó sportmotorra. A sötét, gyöngyházfényes íveken apró pontokként ragyogtak a lámpák és a csillagok, sós, őszillatú levegőt hozott az East River felől a szél...
- All right, girl, show me - mondta halkan, ahogy keze végigsimult a motoron és lábát átvetette a nyergen, majd dorombolva indult be a gépezet és fél percen belül nagy sebességgel hasított végig a magányos motoros a Hunts Point elhagyatott utcáin.

Fél órával később érkezett meg Cael a Long Islandi helyre, amit keresett. Auld Inn, volt kiírva a cégérre a bejárat felett, és a lámpák fénye a környező erdő barnuló zöldjébe hasított, ahogy a borostyánnal benőt, vaskos téglafalakra rajzolta a nagy, smaragd levelek árnyékát. Magas, masszív, emeletes épület volt, a kevés egyike, ahol megfordult egy fajta közönség.
Superhumanok. Mutánsok, Inhumanek, és társaik. Mostanság érezhető volt közöttük az enyhülés, és Cael elkapott egy-egy pletykát, hogy Amerika Kapitány és valami társa békét kötött köztük. Közveltenül ez után valami rajtaütésben félig elpusztult az egyik másik superhuman-találkozó pont, így az Auld Inn egy fokkal keresettebb lett.
Odabentről kifelé szűrődött a spotify-ról berakott zene és a hangzavar meg a nevetés. Ahogy Cael felsétált a lépcsőn, kettesével szedve az utolsókat, a tornáchoz, és kinyitotta az ajtót, sör, hangok, otthonos zűrzavar fogadta. A hűvössé váló, október eleji éjszaka után végtelenül barátságos látvány volt a ropogó kandalló, a vastag falak, a nagy kanapék és fotelek általi fogadtatás.
Sokan voltak a bárban. Cael hallotta, hogy valami esemény lesz kifejezetten, talán valami fellépővel, de nem nagyon foglalkozott vele. Társait kereste szemével és amint megpillantotta a felé integető két alakot, mosoly terült szét az arcán. Vállával utat vágva megindult feléjük.
Jó volt nem egyedül lenni.

Amikor hazaért, Tammy nem volt otthon. Cael természetesnek vette, hogy befogadja a lányt, amíg New Yorkban van, természetesnek vette, hogy reggel amikor elment munkába, hagyott reggelit serpenyőben a konyhában Tammy-nak és frissen főzött kávét... Amit nem vett természetesnek, az az volt, ahogy a kettejük dinamikája indulásból beindult.
Hogy hányadán álltak, azt egyáltalán nem tudta eldönteni.
A lány a semmiből került elő, szó szerint egy katasztrfával tűnt fel New York-ban és Cael szúrós felszíne alatt egy teljes vihart vonzott végig, mint a Hold áthaladásától morajló, olvadt vas és nikkel magnetoszféra a Föld kemény kérge alatt.
Nem sokat találkoztak az utóbbi napokban, Cael sokat dolgozott, és amikor hazaért aznap, Tammy már nem volt otthon. Péntek délután volt, fáradtan dőlt ki a kanapéra és Deborah-ék akkor hívták fel.
Ő pedig igent mondott és egy zuhannyal később bele is vetette magát az éjszakába.
- Cael! - kiáltotta élénk hangon Deborah.
- Medic! Medic! Ez a rövid gyors megivást kér, hol egy orvos? - mondta szintén fennhangon Jamie és Cael nevetve érkezett meg közéjük.
Deborah Rosenstein őrmester és Jamie Alvarez őrmester, 1st Marine Division, cael egykori bajtársai voltak... És közeli barátai még most is. Kék egyenruhájukon ott voltak az őrmesteri sávok és a kitüntetések, fehér, simléderes sapkájuk a pulton pihent és két oldalról karoltak bele a doktorba. Cael felnevetett és már fogta is a rövidet, majd ledöntötte.
- Huh!
- Strong eh? - kérdezte Jamie és Deborah felnevetett Cael arcán.
- Oi, nélkülem kezditek az ivást?
Harry Ainsley őrmester ekkor érkezett meg és úgy csimpaszkodott rá Cael és Jamie vállára, hogy szájával kivehesse a második poharat Cael kezéből.
- Shooting straight, gunnery chief?
- Damn straight ma'am - válaszolta Deborah-nak Harry, és letette saját fehér kalapját a másik kettő mellé a pultra.
- All right. Egy teljes kört itt a csapatnak - intett a pultos felé Cael és megéljenezték a többiek, majd ahogy letették eléjük a négy italt, egyszerre vették fel.
- Who's like us? - kiáltott fel Cael, hogy túlharsogja a pub zaját.
- Damn few! - válaszolta kórusban három társa.
Majd a szokásos kör következett. Kinek a gyerekei hogy bírják a szülők bevetését. Deborah második pici fia lassan három éves lett és ő pedig nagyon örült, hogy befejezte a második turnust, vissza se megy. A volt feleség szerencsére fizeti a gyerektartást. Jamie visszamegy még egy turnusra, mert még hitel van a házon... Harry végre találkozott a húgaival és most pihen egy ideig. Caelről érdeklődtek a többiek és ő gyorsan felvázolta a helyzetet Tammy érkezésével.
Közben Deborah háttal a pultnak dőlve nézte a színpadot. Cael nem látta, hogy mögötte zenészek kerülnek lassan a kis emelvényre, csak Deborah-ra pillantott, ahogy az megszólalt.
- Hmmm. Azt a szöszit emlékeztessetek, hogy vigyem ágyba. - mondta alt hangján és Cael felnevetett, válla felett megnézve, kit talál ilyen vonzónak a félelmetes tengerészgyalogos őrmesternő, amikor egyenesen leesett az álla és megdermedt ott, a pult előtt.

Tammy volt az emelvényen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 8:06 pm

- Istenemre mondom, Tamara Phyllis, hogy meg fogom mérgezni a kávédat, amennyiben meggondoltad magadat. - Mordult fel a bájos arcú Rosie és meghúzta a sörét. Ismerte már annyira a barátnőjét, hogy egyetlen pillantásából képes volt megmondani, mi forog a szőke fürtök alatti agytekervényeiben. Tammy pedig annyira szorította a kezében tartott üveget, hogy ujjai szinte teljesen elfehéredtek. Rosie szavaira csupán vett egy mély lélegzetet és felsóhajtott. Füle mögé igazította hosszú percek kínlódása árán kivasalt szőke tincseit és belekortyolt a kaktuszlébe, amit ivott.
- Nektek, a buszban teljesen más énekelni, mint egy teljes pub közönsége előtt. Hülye voltam, hogy egyáltalán belementem…- Zendült fel nőiesen mély hangján a panasz. Megköszörülte a torkát és végignézett az Auld inn közönségén. Az ő asztaluknál ott ült Victorie és még két ember, akik Rosie miatt jöttek. Egyiküket sem ismerte és már most gyűlölte magát azért, mert hagyta, hogy rávegye a lány erre a fellépésre. Volt már ezen a helyen, a barátai nélkül- mutáns lévén megnyugtató volt számára néha a sajátjai között lenni. Lepillantott begipszelt jobbjára és fejét a vörös üstökű lány felé fordította.
- Csak lámpalázas vagy. Vagy hiányzik a cuki dokid?- Szúrt oda vigyorogva a lány Tammynek, akinek savanyú ábrázatát látva felkacagott- a célját legalább elérte és a lány felhörpintette üdítője maradékát, majd megindult a színpad felé.

Ma nem találkozott Caellel, amire kifejezetten ügyelt. Meg akarta ragadni a lehetőséget, hogy helyrehozza mindazt, amit hat évvel ezelőtt gyáván elrontott és vissza akarta kapni az életébe a férfit, a Napot, mely lehetővé teszi univerzuma létezését. Azzal, hogy elfogadta az ajánlatát  és az elmúlt két hétben nála lakott, többet vállalt el, mint amit elbírt. A reggelek, amikor hazaért a munkából- mert Mitch halála miatt nem állhatott meg az élet és szervezni kellett a Road következő fellépését-, csöndesen teltek. Mindig mosoly kúszott vonásaira, amikor meglátta a kávét és a reggelit, amit a férfi hagyott neki. Amikor egyedül volt a tiszta, elegáns lakásban nyugodtnak érezte magát. Viszont ha véletlenül találkoztak… Furcsa volt újra együtt élni, talán az eltelt évek, talán a saját, kusza érzései miatt, de úgy érezte, pulzál körülötte a levegő, ha Cael mellette volt. A doktor megmaradt közvetlennek, természetesnek és kedvesnek, amilyennek emlékezett rá, mégis volt benne valami furcsa, abban, ahogyan ránézett. Attól félt, az orvos képtelen lenyelni mindazt, ami fölött próbálnak eltekinteni- mert leülni megbeszélni a múltat, a lángokat, amiket Tammy gyújtott… Nos, azt nem tették meg.
- Jack!- Szólalt fel és megemelte kezét a színpadon állva, majd leszaladt az emelvényről, hogy az újonnan érkezőt megölelje. - Victorie már nagyon vár. - Mosolyodott el, miután elengedte a harmincas évei közepén járó férfi. Régóta figyelte, mi van kialakulóban a két főnöke között és örült. Megérdemelték egymást, két remek ember. - Arra van az asztalunk, de én megyek, mert Rosie le fogja tépni a fejemet.- Visszasétált a pódiumra, közben megigazította a bőrhatású ruhát magán. Kezébe vette a mikrofont és futólag körbepillantott a termen, kizárva mindenkit. Az még eljutott hozzá, hogy felkonferálták, de ezután megszűnt körülötte a külvilág. Baljával végigsimított a hűvös fémen és megköszörülte a torkát, amíg Rosie mögötte elindította mögötte az alapot. Szerette azt a dalt, amivel kezdték a fellépést és meglepte, mennyire könnyen ment. Kiszakadt belőle minden feszültség, amit az elmúlt két hétben felhalmozott magában, lehunyt szemekkel építette fel a katarzisig a számot. Lehunyt szemhéjai mögött látta a fürdőből kilépő férfit, amint nedves haján megcsillan a nap fénye, egy kósza vízcsepp lassan lefolyik a nyakán. Nevet, mond valami viccet, hogy elhasználta az összes meleg vizet, mire ő megforgatta a szemeit. Ezek voltak azok a pillanatok, amik megszépítették az emlékeit, hozzánőttek, tudat alatt is hozzáláncolták a legjobb barátjához. A zene elhallgatott, ő elnémult és mielőtt elkezdődött volna a következő alap, ivott egy korty vizet. A második volt az, amit Cael lakásában tanult meg, miután beköltözött. Eltűnődött azon, hogy végre belevág a saját karrierje építésébe, ennek volt a legelső apró mozzanata a ma esti fellépés. Ez el fog dönteni mindent... szemeit kinyitva a távolban mintha egy ismerős alakot látott volna mozdulni, de elhessegette a gondolatot. Ő mégis mit keresne itt?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 8:40 pm

- Ejj basszus ez a bőrszerkó - mondta Deborah. - Anyám.
- Állj be a sorba, Thunder, - szólalt meg Hary. - Az első én leszek, aki lekapja egy italra. Nem igaz, Doc?
Harry Caelre nézett.
- Doc?
Deborah is ránézett.
- Doc. Cael. Kísértetet láttál?
Cael csak nézett fel a pódiumra...
wow.
Lehajtotta az italát.
Azok a délutánok a tó mellett, meg a biciklizés, meg... Milyen kicsi térdei voltak és... Az az aranyos, dundi lány és...
wow. Mikor nőtt fel és mikor... Lettek ennyire.... Teltek...

Nem tudta megállni, hogy tekintete ne vándoroljon végig a lányon.
- Jesus, Doki. Jól vagy? Gyorsan, öhm, pultos, kérünk még egy kört.
A többiek a kezébe adták az italt, megveregették a vállát, ő jobbra és balra mozdult el.
Tamara Phyllis-t fogadjuk nagy-nagy örömmel, érkezett a felkonferálás.
Harry prüszkölve köhögött az italon, Deborah-nak kiesett a kezéből az üres felespohár, valahol csilingelve tört ripityára, Jaime pedig hol Caelre, hogy Tammy-ra nézett.
- Ő? Ő Tammy? - kérdezte Deborah.
- Ő. - válaszolta röviden és halkan Cael. De az agya közben másfelé járt. Miért lép fel Tammy egy superhuman helyen? Miért van pont itt? Miért ennyire dögös ebben a... Jézusisten...
A többiek ránéztek, majd egymásra.
- The Doc called dibs.
- I heard it too.
- Double dibs is what I heard.

Cael kósza mosollyal jutalmazta a többieket, és észre sem vette, hogy szó szerint elnyíló szájjal nézi a színpadot. Az első számot talán már hallotta a rádióban, talán nem, valahonnan ismerős volt, de mindegy is volt teljesen. Becsukta a szemét, nyelt egyet... A zene a philadelphiai erdőt juttatta eszébe, és a tavat, és egy lányt, aki az ágyán fekszik, ölébe fektetett fejjel, mint a húg, akit mindig is akart, mint a kalandregényekben a hős lelki társa, és az ő képregényeit forgatja a kezében, miközben hangosan kommentálja, amit lát, és fura hangokon olvassa ki mindenkinek a monológját. Csengő nevetés, ami az ablakokon beáramló, arany napsütésbe kapaszkodik, a meleg fény, ahogy smaragdba fordítja Tammy szemeit és végigfolyik fekete-piros kockás ingén. Az éjjeli kiosonás a hűtőhöz, ahol ott találja a lányt és beszélgetés suttogva a zizgő neon mellett, ami körül szúnyogok döngicsélnek, Tammy a pulton ül, Cael mellette támaszkodik, és a lány visszafojtva kuncog, ahogy szájából kihúzza a nutellás kanalat, majd belemélyeszti a bödönbe és Cael szájába nyomja. Ő pedig Amerika Kapitány egyik monológját idézi, dünnyögő, nutellával teli szájú hangon, és meghallják Cael apjának lépéseit és a tornácajtón kirohannak a kertbe, hogy nehogy bajba kerüljenek a káésői ébrenlét miatt.

Cael csak nézte a lányt, és közben Tammy már mást énekelt.
- Az istenért, Doki, ne legyél már ennyire elveszett - mondta Deborah, és ahogy Tammy a második száma után végignézett a tömegen, ahogy a kék egyenruhás tengerészgyalogosok felé közeledett a pilantása, Deborah közelebb lépett és Cael vállára támaszkodott intim közelséggel, halkan nevetgélve valamin.
- Micsinálsz, Thunder? - szűrte tökéletesen meglepődve fogai között Cael, aki teljesen meg volt döbbenve, hiszen Deb soha semmilyen vonzalmat nem mutatott a férfiak után.
- Wingmankedésnek hívják, Doki, csak mosolyogj.
Szó ami szó, sötét, kiengedett hajával, testhez álló egyenruhájában a sportos, sötét szemű Deb tényleg elég vonzó látvány volt. Caelnek ötlete sem volt, ennek milyen hatása lesz, ha Tammy tényleg észreveszi, de aztán a lány új számba kezdett és Deb is elengedte a férfit, majd intett a pultosnak, mivel az ő köre jött.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 9:13 pm

Befejezte a negyedik, utolsó számot is, a taps után meghajolt és visszatette rendeltetési helyére a mikrofont, lesétált a színpadról és Rosieval egyetemben leült az asztalukhoz. Végigsimított a gipszen, gondolataiba mélyedve idézte fel a sötét hajú nő képét, ahogyan közel hajolt Caelhez, aki mosolyogva hallgatta a mondandóját. Tekintetét az asztallapra függesztette és kifújta a jó ideje bent tartott levegőt, eldobva az ötletet, hogy belenézzen a nő fejébe. Nem. Jobb nem tudni.
- Az úristenedet, Tams. - Mordult fel Jack. Tekintetében ott fénylett némi hitetlenkedés, az csak szelíd dudorászásnak tűnt utólag felidézve, amit a buszban művelt a két lány. - Ki foglak rúgni. Akkor végre komolyan fogod venni és kezdesz valamit a hangoddal. Indulj el valami versenyen, vagy mit tudom én... - Ennyi volt, amit a férfitól el lehetett várni. Tammy ajkai széles mosolyra húzódtak és felnevetett, balját a tarkójára tapasztva. Kért egy szem Advilt, mert a kezdeti tompa fejfájása migrénné erősödve lüktetett. Jack felpattant az asztaltól és a pult felé vonult, hogy szerezzen neki egy üveg alkoholmentes sört. Tammyt azonban nem hagyta nyugodni, amit a pódiumról látott, ajkait beharapva bambult el egy rövid pillanatra. Cael számára ezek szerint nem jelenthet mást, puszta barátnál. Sötét, nehéz érzés áradt szét tagjaiban, a bizonyosság ólomsúlyként nyomta vállait.
- Oh, köszi.- Vette el a sört és belekortyolt. Jól esett az íz, ami szétáradt szájában, segített másfelé terelni figyelmét. De mégis, vissza-vissza tértek gondolatai ahhoz, akiről igyekezett egy pillanatra elfelejtkezni. Miért van itt? Mi köze lehet a férfinak ahhoz a helyhez, amit köztudottan –saját köreikben köztudottan legalábbis-, különleges lények látogatnak? Erőltetve fújta ki a levegőt és meghúzta az üveget. Kiszáradt torkának jól esett a szénsav cirógatása, a kesernyés íz élénkebbé tette. Rosie meglépett az egyik sráccal, lassan Victorie és Jack is megindultak… Ő pedig egyedül maradt a férfival, akinek még a nevére sem emlékezett. Josh… Jack… Jeremy? Szemöldökét ráncolva találgatta az alak nevét, mialatt az egy történetet mesélt magáról. Eltársalgott vele szívesen, de egyre kevesebb energiája maradt arra, hogy figyeljen a férfira.
- Ne haragudj, de nekem szükségem van egy kis friss levegőre. Nem… maradj csak, visszajövök. - Hárította el szelíden a felajánlást és megfogta a fekete kabátot, amit a hátára terített. Megindult az ajtó felé, táskáját baljában fogva és megdörgölte fáradt arcát. Felhevült bőrének jól esett a kora őszi, hűvös levegő cirógatása. Felnézett a sötét égre és lehunyta egy rövid pillanat erejéig a szemeit, imádkozva, hogy enyhüljön a fejfájás és hasson már az a nyamvadt pirula. Két perc fel-alá járkálás után mintha oldódott volna a koponyáját ostromló kín, így felszaladt a lépcsőn és kinyitotta az ajtót. Rosieval lesz egy pár szava, abban már biztos volt. Nincs szüksége jelenleg egy éjszakás kalandra, bőven elég az számára, hogy megpróbálja kezelni a helyzetet, amibe saját magát keverte. Nem nézett Caelék felé, attól tartott, meglát valamit.
- Oh, boy… Szörnyű hideg van odakint. - Szólalt meg, miután visszaült a helyére és megigazította a szél által összeborzolt haját. Fáradtnak érezte magát és kábának, legszívesebben elindult volna haza, hogy átvegyen egy pólót és egy nadrágot, megfogjon egy doboz jégkrémet és megnézze azt az új horrorfilmet. - Mmhh... - Igen, ez annyira csábítóan hangzott. Akkor legalább nem kell végignéznem, ahogyan az a kettő... Megitta a maradék alkoholmentes sört az üvegből és erőteljes mozdulattal lerakta az asztalra. - Öhm... Ne haragudj, Jake, de én most hazamegyek. Nem... Nem kell velem jönnöd.- Arcán végtelen fáradtság tükröződött, kedvtelenséggel keveredve. Rosie hozta el kocsival, de majd fog egy taxit. Felállt az asztaltól és ezúttal belebújt a kabátba, felhúzva a cipzárt. Táskáját markolva elindult a kijárat felé, maga mögött hagyva a vörös hajú srácot, a tömeget, Caelt és a nőt, aki belehajolt a fülébe... Türelmetlen mozdulattal tért ki egy részeg, dülöngélő alak elől és feszült pillantást vetett rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 10:26 pm

- Ne menj oda, Doki, majd ő idejön.
De komolyan, most oda is mehetnék, memondhatnám, hogy klassz volt és...
Végül is, tényleg idejöhetne ő is.
Vagy menjek én oda vagy...
Igazából... Ha akarna, idejönne. Ide se néz.
Komolyan.
Meg amúgy, nem ő hívott ide. Nem is szólt, hogy...
De ez egy mutáns hely. Talán nem...
Meg lehet, hogy őt is a haverjai hívták.
Várjunk, lehet, hogy valaki, aki...
Aha. Pofás. Kurvára szép. Akkor lepattintott és nekem nem is szólt?

Cael állkapcsa megfeszült, ugrottak egyet a rágóimok. A többiek hangosan röhögtek és osztották egymást, ő pedig udvariasan mosolygott, néha bólogatott vagy felnevetett, de az agya egyáltalán nem ott járt. Tammy elindult kifelé, és ő intett a lánynak, de az nem is látta, nem is nézett oda. Mintha Cael észrevétlen lett volna, csak továbbment, Cael pedig a megfogyott vendégsereg között végignézte, ahogy a lány kilép a bárból.
- Doc. Végül is most utána mehetnél - mondta Deborah.
- Üüüü Dokiii de dögös ez a csaaaaaj.... - mondta Harry, akinek láthatólag a nyolcadik kör rövid a hetedik sörére már kezdett hatni. Jaime pislogott és közben lassankörbepillantva húzott elő egy jointot az egyenruhája belső zsebéből, majd egyből a fűszag terjengett szét a levegőben, ahogy meggyújtotta. Pár slukk után adta tovább a többiek felé és Deb, csak rázta a fejét, de Cael az ajtóra nézett, majd bólintott és elvette a füves cigit. Beleszívott, de jóval erősebb volt, mint gondolta - Csak összeráncolt homlokkal engedte ki a füstöt. Nem különösebben szerette, de pici mértékben enyhén ellazító hatása tudott lenni.

Tammy elköszönt a sráctól, akivel beszélgetett, és elkerült egy részeget, aki felé tartott, amikor Cael meghallotta a motorok hangját.
Mély gépi hang, pöfékelő, dübörgő. Harley Davidsonok és low rider túra kivitelben. Kihúzta magát és látta az érkező kompániát az ablakokon át...
...Sokan voltak...
... Jó sokan. A lámpák fénye bevilágított az ablakokon, ahogy a motorok az Auld Inn elé értek, de az üvegeken át Cael látta a homályos alakok fején a csukját. Fehér csuklya.
- Bazmeg... Bazmeg bazmeg bazmeg.
A három tengerészgyalogos azonnal úy húzta ki magát, mintha áramütés érte volna őket. Cael szemét követve néztek ki az ablakokon és arcuk megkeményedett.
- Szolgálati fegyver?
- Nincs nálam.
- Semmi.
- Egy oldalfegyver sem.

A fehér csuklyák csak azt a szervezetet jelenthették, akik most már nem csak színesbőrűekre, hanem mutánsokra is vadásztak. És félelmetes renoméjuk része volt a lefűrészelt golyó, a sörétes, a teflonköpenyes és az incendiary. És Cael látta a gépkarabélyokat és a sörétes puskák sziluettjét emelkedni a fényszórók pászmájában...

A vér szinte megfagyott egy pillaantra az ereiben.
Tammy ott volt a bejárat előtt, az ajtótól nem messze, tökéletesen a kereszttűzben.
Cael ellökte magát a pulttól. Szálkás izmai, lábai olyan erővel hajtották előre, ahogy csak bírt teljes megfeszítéssel futni. Méterekre volt a lánytól, amikor meghallotta az első dörrenést...
Teljes erővel érkezett Tammy oldalába és átkarolta, ahogy magával rántotta és ívben zuhantak el. Közben, mint a mennydörgés, szólaltak meg a fegyverek és egy pillanat alatt az ajtó, az ablakok, a függönyök egyszerre robbantak be, faforgács, üvegszilánkok és cafatokra szakadó szövet záporaként hullva a bárba. Golyók fütyültek el és Cael meg Tammy kétszer átfordultak egymáson, mire megálltak. A doktor a föléjük került asztalt egy rúgással döntötte el a ropogó automata és félautomata fegyverek felé és Tammy-ra fordult, hogy testével védje a szőke lányt a lövedékektől.
Üvöltözés, sikítás, hörgés hallatszott mindenhol, zuhogó üveg és recsegve összeomló bútorzat hangjai. Testek zuhantak el tompa puffanással és a bárpultos shotgunja hangos döndüléssel válaszolt, míg egyszer csak elhallgatott és valami nehezen zuhant a bár italpolcaiba.
Az asztal, ami melléjük borult, kopogva fogott fel egy-két golyót.
- Jól vagy? Nem találtak el? - kérdezte Cael, közvetlen közelről nézve le a lány arcába, kisöpörve a szőke hajat Tammy homlokából. Remegő aggodalom és tettrekészség keveredett a hangjában, ahogy a másikhoz beszélt, majd ha Tammy válaszolt, egyszerűen kezét a lány arcára fektette és saját arcélét Tammy-éhoz simította.
- Ahogy megláttam őket és ott álltál és azt hittem, hogy...
Mély lélegzetet vett és a lány érezhette, hogy Cael mellkasa a légvételtől az övének feszül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Szomb. Okt. 01, 2016 11:10 pm

Minden annyira gyorsan történt, hogy ideje sem volt felfogni. Ólomsúlyúnak érezte a karjait, a gipsz már zavarta és feszélyezte. Legszívesebben leszaggatta volna karjáról, de azzal csak ártott volna. Lassan fújta ki a levegőt és nyúlt a bejárat kilincse felé, hogy kinyissa és kilépjen a hűvös estébe. A fegyver hangja hallatán tekintetében kék lángok lobbantak, mielőtt azonban tehetett volna valamit, valaki teljes erőből az oldalába vágódott, lerántva a földre. Az ismerős illattól kihagyott egy ütemet a szíve, majd az eddigieknél gyorsabban pumpálta a vért testében. Kétszer fordultak át, mielőtt megálltak volna, de addigra kialudt a fény Tammy szemeiben. Tágra nyílt pupillákkal nézte közvetlen közelről a doki arcát, lélegzetét visszafojtva tűrte, hogy Cael arcéle hozzáérjen az övéhez. Itta magába minden sejtjével a férfi közelségét, azt kívánta, bár örökké tartana a pillanat...
- Nincs semmi bajom. Te jól vagy?- Egymásnak feszültek a testeik, de Tammy már csak arra tudott gondolni, hogy mennyien sérültek meg. Gépies mozdulattal simította meg a dús hajat, ujjai beletúrtak Cael hajába és örült, hogy épségben van a férfi. Mély levegőt vett, fejét belefúrta a doktor nyakába, letolta magáról Caelt és fejét lehajtva olyan erővel harapta meg ajkát, hogy kicsordult a vér fehér fogai mögül. Ökölbe szorította balját, míg hallgatta a rémült sikolyokat, a földnek ütköző, tehetetlen testek hangját… Remegő térdekkel állt négykézlábra és halkan suttogva szólalt meg.
- Szerettem volna, ha erre nem kerül sor. Nem akartam, hogy valaha is megtudd…- Nyelt egyet, majd belenézett a másik szemeibe. - Fel ne merj innen állni.- A pillantásában volt valami végtelenül szomorú, ahogyan Caelre nézett. Ez volt az indoka annak, amiért elmenekült évekkel ezelőtt- inkább halt volna meg, semmint hogy a családja megtudja, mégis micsoda. Az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy a mai este után nem csupán New Yorkot kell elhagynia, hanem a Jakylle’s Roadot is, a bandát is, Rosiet, Victoriet… Elveszíti Caelt… Végtelenül sötét érzés ébredezett benne, szinte megbénítva tagjait. Sikítani akart, tönkretenni maga körül mindent, de leginkább azt a rengeteg embert, akik puszta irigységből és ostobaságból gyilkoltak. S mit kellene ezután tennie? Talán visszamegy az iskolába, a professzor biztosan meg fogja engedni, hogy neki dolgozzon. Azt sem nézte jó szemmel, hogy eljött onnan… De a Willel való csúnya szakítás után nem bírt maradni. Most pedig nem képes tűrni, hogy az épület előtt álló szörnyetegek még több embernek ártsanak. Kifejezetten örült, hogy egy lapos talpú cipőben van és nem magas sarkúban kell parádéznia- rugalmas mozdulatokkal mászott át az asztalon, a földhöz közel maradva. Mozdulatain látni lehetett, hogy tudja, mit csinál, reflexszerű, képzett módon lépdelt oda az ablak mellé, kerülgetve a golyókat. Körbepillantott a helyiségben, azt kutatva, mennyien lehetnek azok, akik képesek lesznek tenni valamit. Nem, nem válhat mészárszékké ez a hely. Nyelve hegyével megnedvesítette alsó ajkát- ott volt az egyik asztal mögött Cael asztaltársasága. A tengerészgyalogosoknak lehet hasznát venni, de először a sérülteket kellene elvinni valahová. Balját lassan emelte fel mellkasa magasságáig: az asztalok, amit nem használt fedezéknek senki, nyikordulva mozdultak meg, majd az ablakoknak csapódtak és befedték az üregeket, melyeken keresztül érkezett a golyózápor. Nem mert Cael felé nézni, helyette behatolt az egyik motoros agyába és kiolvasta azt az információt, amire szüksége volt.
- Még… jönnek.- Rekedt hangon, szárazon közölte a tényt. Nem volt benne biztos, hogy hallotta-e valaki, mert a golyók továbbra is záporoztak a falakba, az asztaloknak csapódtak. Meg-megremegő kézzel tartotta az asztalokat a helyükön, arcára rá volt írva, hogy mennyire letaglózta az a látvány, ami az Inn belsejében volt. Vérző, mozdulatlan testek, a vörös hajú fiú kicsavarodott tagokkal feküdt egy szék alatt… - Valaki… a sérülteket… - Suttogta elhaló hangon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Vas. Okt. 02, 2016 12:05 am

Ahogy fütyültek a golyók, ahogy ropogott a fa és hörgések és kiáltások csattantak, eltűnt egy pillanatra a külvilág, eltűnt minden, csak Tammy maradt, és az, hogy ujjai Cael tarkóján a hajába túrnak, és millió apró idegvégződés bizsergett végig szinte elektromos hullámmal. A szőke haj illata, az ujjak érintése, az a dallamos hang...
Cael szeme felnyílt, mert visszatért a külvilág, mert a lány mondott valamit, valamit, amitől a férfinak összevonódott a szemöldöke és értetlen arckifejezéssel nézett le rá.
Ő pedig beharapta az alsó ajkát, vér cseppent a padlóra, majd ahogy felállt, szinte szökőár futott végig a bárban...
Nem látszott semmi a fizikai világban, hacsak a Cael nyakszirtjén felágaskodó szőrök nem számítottak. De valami kirobbant és elszabadult, egy energiaáramlat, ami a lányból jött. Ami hátratolta Caelt, és a férfi tágra nyílt szemekkel fordult át, a lökéshullámtól a padlónak szegezve, karjaival megtámaszkodva a háta mögött...

Akármi is volt, akármi is történt, Tammy ragyogni kezdett. Cael szeme látta a mágia finom hártyáján táncoló fényeket, ha becsukta, látta a csillagok frekvenciáját... És amit Tammy csinált, az elemi erővel törte, sodorta magával, és rendezte újra a körülötte lévő világ szövetét. Asztalok fordultak át, emelkedtek meg és repültek az ablak felé...
Több érzés robbant be a férfi fejébe.
Egyfelől, a benne lévő varázsló megdelejezve gyönyörködött a fenomenális eseményen, a tudós lélegzet-visszafojtott csodálkozásával.
A benne lévő katona abban a pillanatban a stratégiai lehetőségeket vette számba.
A benne lévő orvos villámgyorsan gondolta végig, mit tehet lőtt sebekkel.
És a benne lévő férfi...

Zene
Valahogy...

Furcsa... Nyugalom lett rajta úrrá. Minden egyszerre állt össze előtte. Minden, a tűzvész, a furcsaságok, emlékek, Tammy eltűnése...
És...
... Tudtam.
Tudom, hogy tudtam.
Valahol belül...

Nem volt benne biztos. De úgy érezte, valami sugallat az agya hátsó részében...

Cael felállt és utasításokat osztott.
A tengerészgyalogosok gyorsan szelték át a bárt, Deb kezében már ott volt a shotgun, Jaime italokat szedett le a polcokról molotov-koktéloknak, Harry a kijáratokat ellenőrizte. Pattagó katonanyelven pörgött a beszéd, a mutánsok pedig a sérülteket gyűjtötték.

Cael pedig a lány mögé lépett. Lépésről lépésre érezte a bőrén az energiát sugározni, a Tammyból áradó, fájdalmas, kitörni követelőző, gyönyörű erőt,érezte a szelét és a tajtékot, a ragyogó fényt, ami láthatatlanul áradt a lányból...
Tammy hangja elhaló volt, szinte csak alig hallhatóan suttogott.
Szilánkokra vetülve robbant be az egyik, a betört ablakoknak láthatatlan erővel támasztott asztal Tammy és őelőtte. Kilátás nyílt a bár előtti részre, a motorosokra, a nagydarab, kövér férfira, aki bőr mellényben, csuklya alól kilógó fekete szakállal fogta kezében a barikádot betörő shotgunt. Újra felhúzta a kart, leengedte, egyenesen Tammy felé célozva, majd meghúzta a ravaszt, felfénylett a torkolattűz...
Tompa, vízszerű puffanás hallatszott.
A gömb aura áttetsző, kékes kristály-üvegként futott végig a lány előtt. A mágus balja a szőke hajkorona mellett emelkedett fel, Tammy válla felett, és a gyűrű fehéren ragyogott rajta. Most ömlött belőle a mágia és a kettejük elé emelt energiapajzs pillanatok alatt hullámokat vetve nyelt el még egy sor, becsapódó golyót.
Jobbja pedig átkarolta a lányt hátulról a kulcscsontja előtt, bal vállán nyugodott a tenyere, mellkasával támasztva a robajló erőt fenntartó mutánst, ahogy lassan cseppfolyós áramként energia szivárgott át rajta, csendes, hűs megnyugvást sodorva végig a görcsös, kimerült izmokon.
Kezének legyintésére az aura kiegyenesedett és befoltozta a lyukat. Megkerülve szembeállt a lánnyal és a szemeibe nézett egészen közelről, egyik mély, kék szemből a másikba, komoly arccal, ujjaival végigsimítva finom arcélén a hamvas bőrt. Így állt egy pár pillanatig, nem törődve azzal, ami körülöttük történt, a romokkal és a kiáltásokkal és a kinti fegyverropogással.
Majd közelebb hajolt.
Csókot nyomott a szőke hajkorona közt Tammy homlokára.
Így maradt hosszú másodpercekig, majd hátrébb lépett. Halványan félmosolyra húzódott az ajka, klasszikus metszésű, enyhén borostás, szögletes arcán Caelnek valami megmagyarázhatatlan érzés terült szét.
Valami mély és nyugodt.
Majd megszólalt.
- Tear them apart, Tams.
Ellépett a lány mellől és célba vette a sebesülteket. Kinyitott kezei között kék-fehér fények táncoltak haloványan, apró szikrákat vetve a levegőbe.
- Már kíváncsi voltam, meddig tart ezt elővenned, Doki - mondta egy halvány vigyorral Deb, aki a shotgun töltényeit számolta a pulton, a férfi kezei felé intve.
Cael széttárta a tenyereit és az energia megindult a sebesült testek felé. Lecsukta szemét, hátravetette fejét és látta maga előtt, ahogy a a galaxisból könnyekként csöpög a fény és folyik végig a világegyetem hártyáján, hogy a karjaiban áramba gyűlve kéklő-fehér energiaként törjön elő, ágakra szakadva, célba véve a sebesült testeket. Csontokat, szöveteket, szerveket forrasztva össze az útjában, rostokat ugrasztva a helyükre.
Cael kifújta a levegőt és válla felett Tammy-ra nézett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Vas. Okt. 02, 2016 1:08 am

Tammy hallotta, érezte, ahogyan vére a fülében lüktet, enyhe zúgást keltve. Számíts a jóra, de készülj fel a legrosszabbra. Xavier professzor a saját bőrén tanulta meg ezt a leckét és Tammy összekavarodott gondolatai között ez volt az egyetlen, ami tisztán kivehető volt. Szinte fájt, olyan erővel lüktetett a mellkasában létfontosságú szerepet betöltő szerv. Ujjbegyeinek hegyén is érezte az energiát, ami belőle áradt, tekintetét a földre szegezve nézett maga elé. Éles gyakorlatok voltak… Mégis, ez teljesen más volt. Látta a rengeteg vért, az összetört szilánkokat és remegni kezdett. Lehunyta kéken izzó szemeit és mély levegőt véve próbálta megtalálni a hidegvért, azt, amire jelen pillanatban a legnagyobb szüksége lett volna.

Nem volt rá képes, pánikolt. Libabőr futott végig a testén, szemmel látható jelét mutatva állapotának. Megnyalta a száját, és saját, alvadó vérének íze hányingerrel töltötte el. Soha nem használta még az erejét ennyi ember előtt és remegő térdein mozdítva arrébb lépett, pillantását körbehordozta a termen. Egyes sérültek tágra nyílt szemmel néztek rá, a tengerészgyalogosok közül egy nő futó pillantásra méltatta, majd beszélgetésbe elegyedett a mellette álló társával. Ebben a pillanatban mindenki fejébe be tudott volna férkőzni.
Mindenkiébe, kivéve azt, akinek képtelen volt a tekintetét elviselni magán. Nagyot nyelve fordította arcát a bárpult felé és széthullott gondolatait próbálta rendezni. Ha ennek vége, el kell mennie. Nem… el akar menni. Egy helyre, ahol egyedül lehet és megnyugodhat. Valahová, ahol nem lesz kartávolságnyira az orvos, hogy kísértse minden pillanatban. Az eltelt két hét alatt addig hajszolta magát, míg már képtelen volt testvérként nézni Caelre és a legjobb barát kifejezést is borzalmasan nehezen mondta ki magában. Összezavarodott- abban a hitben élt, hogy az évek múlása egyre megszépítette emlékeit, hamis fényt adva a történteknek. Az, akit látott… megváltozott. Magasabb, szikárabb alkatú volt, mint a nyurga tinédzser, akivel a tóparton ülve mályvacukrot sütött. Elképzelése sem volt, hogyan kezelje a helyzetet, ami fellépett és nyugalmat akart. Legalább pár órára…
Összerezzent az éles, kemény hangra, amin felszólalt az orvos. Fejét ösztönösen felé fordítva figyelte, ahogyan utasításokat oszt és a tengerészgyalogosok ugranak szavaira. A sértetlenek, vagy legalább mozogni képesek félrehúzták az útból a sérülteket, a többiek pedig fegyverek után néztek. A sötét hajú nő, aki Caelhez hajolt nemrég felvette a shotgunt és újratöltötte. A szituáció önmagában véve roppant módon kegyetlen volt. Benne sosem fordult meg még a gondolata sem, hogy gyűlölje a képesség nélkülieket, hogy szörnyként tekintsen rájuk, most mégis… Démonokként látta a motorosokat, akik lőszert nem sajnálva törtek életükre. Fejét lehajtva nézte a lábait és megköszörülte a torkát. Hat éve… pusztán apróbb trükköket használt, hogy könnyebbé tegye az életét. Olyankor, ha senki sem látta. Most pedig úgy állt itt, mint egy fal, ami elválasztja az épületben tartózkodókat a halál mocskos, romlott valójától. Elemi erővel pulzált benne az érzés, hogy meg kell őket védenie. Az övéit.
A berobbanó asztal szilánkjaiból néhány felkarcolta a hátát, a karjait, a sebekből vékony csíkokban megindult a skarlátvörös folyadék szivárgása. Tekintete a mögé került férfira fordult, sérülést keresve rajta, annak arcát gondosan elkerülve. A különös, mély hangra oldalra fordította a fejét és ledermedve állt. A Cael ujján lévő gyűrű izzott, földöntúli fényt ontva magából, amit még úgy is látott, hogy annak karja a feje mellett emelkedett fel. Értetlenül nézett a doktor arcára, vonásairól a teljes, totális döbbenet volt leolvasható. Ajkai enyhén szétnyíltak, ahogyan az erőtér kiszélesedett, látható akadályt képezve a feltépett falon. Leengedte a karját, de az asztalok a helyükön maradtak, nagyot nyelve nézett a vállán nyugvó kézre, amiből szinte érezte az áramló erőt. Sosem tűnt föl neki régen, hogy gyermekkori barátja képes lenne ilyesmire. Olyan jól elrejtette előle a titkait, hogy most elemi erővel szakadt a lány nyakába kétségbeesés, meglepődés, értetlenség, harag… Csöndben tűrte, hogy a férfi megkerülje őt és szembeálljon vele, kéken lángoló tekintetébe fúrva sajátját. Az arca vonalán végighaladó ujjak finom érintése inkább fájt neki, mint megnyugtatta volna.
- Ez…- Annyiban maradt mondandója, amit moccant a mágus és közelebb hajolt hozzá. Majd közelebb és még közelebb, egészen addig, amíg ajkai a homlokán lévő bőrhöz nem értek. Még egy ütem maradt ki, majd még egy és még egy, amikor felegyenesedett a varázsló. Irigyelte a nyugalmat, amit érzett a másik, ami kiült fáradtnak tűnő, borostás arcára, benne tornádóként tomboltak az érzelmek. Némán vált tanújává a varázslatnak, amivel Cael az összes sérült ellátásához hozzákezdett. Mintha mi sem lenne természetesebb, olyan rutinnal dolgozott. Sötét, mélyről jövő érzéshullám kapta el és késztette arra, hogy kiszakítsa az ajtót a helyéről és elforduljon a teremtől, ahol a varázslat éppen véget ért és Cael felé fordította a fejét. Most már úgyis mindegy… Tagjai egytől egyig lángba borultak, ahogyan teljesen elengedte magát és nem törődött a felé süvítő golyókkal. Az egyik súrolta a vállát, balját felemelve forrósította fel a fegyvereket, olyan hőfokra, hogy a csuklyát viselő alakok kezeiből lehetőleg kiessen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Hétf. Okt. 03, 2016 9:38 am

Tammy csak nézett rá nagy szemekkel, íriszeiben derengett a kékség, mint a lángra gyúlt sarki jég, túlvilági, tündöklő, hűvös ragyogással, és arcából mintha kifutott volna a szín. Talán a képessége használata gyengítette le, vagy az a sor érzelem, ami kirobbant az arcára, Cael nem tudta eldönteni. Abban a percben csak át akarta volna ölelni a lányt és tartani erősen a karjaiban és kisöpörni a haját az arcából és közelebb hajolni hozzá és ajkát Tammy ajkához érinteni és ujjait belefonni a lány hajába, végigsimítani a fülének ívét, ujjbegyeit végigvezetni halántékától a haján át a tarkójáig és...
Közelebb hajolt, csókot nyomott Tammy homlokára és továbbment. Nem volt idő. Nem volt lehetőség. Automata fegyverek dörögtek odakint és ő széttárt ujjai közül engedte ki a a varázserőt.
Szemük még találkozott egy percre. A mutánsok és az Inhumenek közben már elfordították a foteleket és akanapékat barikádokká, kiáltások harsantak, tüzek gyulladtak, villámok keltek életre és amikor az asztalok a láthatatlan erőktől elengedve hullottak le, kinti lámpafény áradt végig a báron, majd felfénylettek a fegyverek torkolattüzei. Pattanó feszültség és villámok lángok és tövisek válaszoltak rá, egy lány előre szegezett kezeinek parancsára üvegek, korsók, kések és tányérok röppentek ki az ablakokon halálos sebességgel és mindennek közepén ott állt Tammy, felemelt karjából áradó erővel parancsolva a fegyvereket túlhevülésre és Cael látta a vért fröccsenni, ahogy a lány bal karját találta el egy golyó...

A férfi előre lendült. Futtában intett saját bal karjával, olyan mozdulatot téve, mintha egy redőnyt húzna le. Tammy előtt ívben csukódott le a puszta levegőből feltűnő, kristályüveg-szerű energiaburok, auraként védve a lányt. Pár pillanattal később ért őda Cael és átkarolta az összeesni készülő mutánst. Jobbja karjai alatt, balja combjánál fogták meg a lányt és a férfi lassan hátrált, miközben az aura egyenletes tempóval követte visszavonulását.
A pult végéig jutott, ami mellmagasságig fedezéket nyújtott nekik, és befordult, óvatosan lehelyezve a lányt a földre, nekidöntve hátát a pultnak, óvatosan tartva tarkóját, szinte féltően engedve el.
Cael végigsimította a lány arcélét, majd tenyerét a homlokára tapasztotta, megállapítani, van-e hőemelkedése. Majd két oldalt a lány arcára tette ujjainak hátát, ugyanezt megállapítani és jobbjának két ujjával megkereste Tammy nyakán a pulzusát, egy pár másodpercig figyelve azt. Kinézett a pult mögül.
- Doc!
- Kösz.
- Here they come!
- Hold the lines, be right there.
Harry a levegőn át egy m4a1 gépkarabélyt dobott a férfi felé, majd a padlón csúsztatta át a tartalék tárakat. A férfi elkapta és megnyugtatóan nézett le Tammy-ra, miközben gyakorlott kezekkel lökte ki a tárat és helyezett be egy újat. Flehúzta a csúszókart, kattanva ugrott a kamrába az első golyó, majd letámasztotta melléjük.
- Tams - mondta nyugodt, kedves hangon. A lányra nézett. néhányszor végigsimította a haját, közben végig mélyen a szemeibe mélyesztve a pillantását, egyikből a másikba, majd újra.
- Tams, a képességed nagyon erős. Nem Inhuman, ugye? Nem. Mutáns. Figyelj rám.
Közelebb hajolt és hüvelkyujjai óvatosan találták meg Tammy halántékát két oldalt, lassú körökben masszírozva a bőrt.
- Figyelj rám. Amire szükséged van, az... Egyensúly. Kitartás. Kondícioonálás. Ekkora energiát magadban hordozni nagyon sok akaraterőt és koncentrációt igényel.
Mély levegőt vett és lassan fújta ki.
- Emlékszel... Emlékszel a tópartra? Emlékszel a juharfákra a parton?
Közben csata hangjai hallatszottak. A motorosok most rohanták meg a bárt. Cael kinézett a pult fölött, majd visszahajolt Tammyhoz. Időről időre dobbanások, kiáltások, recsegés-ropogás hallatszott, villámok fehér fénye verődött vissza a falakról, kísérteties derengésbe vonva Cael és Tammy arcát is egy percre.
- Tams, azt kérem, hogy.... Gondolj a juharfákra, oké? Csud be a szemed és... Gondold végig, hány águk volt. Milyen messze voltak a tótól? Ez a te tópartod. A te fáid. Minden, ami itt van, ami itt található, a te fejedben van. Te uralod és te döntöd el, hogy mi merre van és hogy néz ki. Hogy kék-e az ég vagy felhős. Hogy merről süt a nap. Vegyél mély levegőket, és akkor nyisd ki újra a szemed, ha mindent tökéletesen a helyére raktál, ahogy szerinted lennie kell.
Cael ökölbe szorította a kezét, felfénylett a gyűrű, és annyi erő kavargott végig rajta, amennyit egyszerre a férfi teste be tudott fogadni. Majd kinyitotta a kezét és lehúzta a kis, fekete ékszert bal kezének gyűrűsujjáról. Felemelte a lány kezét és hacsak Tammy nem ellenkezett, felhúzta rá.
- Egy kis segítség a dologban. Ha nagyon szétcsúsznának a dolgok, hagyd, hogy a benne lévő energia egyenletes örvénylésére álljon ütemre a saját erőd frekvenciája.
Még egyszer végigsimította a lány halántékát... Majd megragadta a fegyvert és kigurult a fedezékből.

Dr. Rodd feltérdelve nyitott tüzet rövid, gyors sorozatokban. Egy érkező kés elől elhajolt, majd tussal ütött ki egy lábat és halántékra csapott a fegyver agyával. átgurult egyik fedezékből a másikba és Harry vállának vetette a vállát. Tombolt a káosz odabent, mutánsok és Inhumanek szórták az erejüket a motorosok tömegére. A pult mögül Deborah fedezte egy csapat visszavonulását, akik alig bírtak a támadó puszta fizikai túlerejével, míg néhány férfi átlendült a pult felett. Közelharc következett, a félelmetes törzsőrmester ujjai között egy olló jelent meg, ami tövig mélyedt az első nyakába, a második arcába pedig vodkás üveg csapódott, vért és szilánkokat szórva mindenfelé. Cael látta, hogy Deb bajban lesz és intésére újabb energi-aura jelent meg a pulton, aminek egyenesen nekifejelt a harmadik támadó. Fordította kezét, körkörösen intett és őelőtte is megjelent egy burok, ami lassan haladt előre, ahogy felegyenesedett és célba vette a visszavonuló superhumaneket, rövid sorozatokkal fedezve őket, amikor...
Oldalról jött a találat. Egy baseball-ütő érte el a mellkasát és ahogy bordák reccsentek, az ütés kiszorította a levegőt a tüdejéből. Cael jobbját felemelve próbált blokkolni, már nem volt ideje - A következő rúgás mellkason érte, majd a hatalmas, nagy hasú, roppant erejű motoros megragadta a doktort bőrkabátjánál fogva és Caelnek még felugrott a gyomra a torkába, ahogy repült a pulton át, majd ahogy belezuhant a legfelső italpolcba, az üveg, fa és műnyag recsegése közepette mély, öntudatlan sötétség következett, még mielőtt elérte volna a közeledő padlót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Hétf. Okt. 03, 2016 11:36 pm

Mindenre gondolt az eltelt évek alatt, csak arra nem, hogy talán Cael is hasonló lehet hozzá. A felfedezés alapjaiban véve rázta meg jelenleg egyébiránt is megviselt lelkét: sokkolta az elé táruló látvány, képtelen volt fölfogni az emberekben megbúvó rosszakaratot… Cael képességei. Visszapörgette magában mindazt, amit látott és megborzongott. A mikor és a hogyan megválaszolatlan maradt, gondolataiba merülve kereste emlékei között az árulkodó jeleket, de nem talált semmit. Lassan fújta ki a levegőt és megrázta a fejét. Erre sem ideje, sem felesleges ereje nem volt most. Körbepillantott és talán még az előbbinél is jobban elfehéredve látta, ahogyan a mutánsok és inhumanek felveszik az eléjük dobott kesztyűt és képességeiket használva vágnak vissza. Kék lélektükreivel a doktort kereste és megkönnyebbülve látta, hogy nincs semmi baja. Ekkor érte a karját a második golyó, ami belefúródott a húsba és hátratántorította. Elesni nem volt érkezése, két erős kar emelte fel a földről. A világ kezdett előtte elsötétülni és úgy érezte, minden csepp erejét elszívták… De nem akarta már itt feladni, meg kellett védenie a többieket, Caelt, legfőképpen őt…

Észrevétlenül csúszott át a mindent körbeölelő sötétségbe a tudata és csupán az után tért magához, hogy fejét óvatosan a pult mögé támasztották. Az apró, törődést sugalló érintések finom áramütésekként hatottak, tekintetét az orvosra emelte, aki sebes, hozzáértő mozdulatokkal cserélt tárat a fegyverben. Amire orvosként képesnek sem kellene lennie… Szemöldökeit összehúzva figyelt. Vagy talán tanítanak ilyet az orvosin? Kába volt, torka fájdalmasan égett a ki nem mondott kérdésektől. Lehunyta a szemeit, mert a lüktető fejfájástól homályosodott a látása, de pár másodperc múlva már újra Cael arcát nézte, aki a nevét szólította. Meg akart szólalni, de a tarkójára tévedt ujjak azt is elfelejtették vele, hogy pontosan mit akart felhozni. Elsápadva köszörülte meg a torkát és fejét elhúzta az ujjak elől. Meg kellett volna nyugodnia, lenyelve minden feszültséget és arra összpontosítania, ami a feladata lenne. De még most is, így is… pusztán a másik karjait érezte maga körül.

Mutáns.

Még gondolataiba szőve sem bukkant fel ez a szó, sokkal inkább jellemezte magát „valami”ként. Ehhez társult a visszás, negatív érzés, ami miatt sokszor bűntudata volt attól is, hogy használta az erejét. Cael szájából mégis olyan jelentéktelen tényezőként hangzik fel… Fejét alig láthatóan mozdítva feljebb ült.
- Hiszen azt sem tudom még pontosan, hogy mire vagyok képes…- Fújta ki a levegőt élesen, hangja feszültségtől szikrázott. Balját homlokára tapasztva igyekezett visszatalálni a fénybe. Amikor az Intézet tanulója volt, apró trükkökre volt csupán képes még, s a professzor idejének jelentős részét a telepátia fejlesztésére fordította. Valamiért úgy vélte, ha megérti annak a képességnek a működését, a többit is képes lehet kezelni… De ennyire messze még sosem ment el. Körülöttük lövedékek csapódtak a falba, félelmetes morranások és nyöszörgések keltették életre a rémálmot, mely megelevenedett. Úgy tett, ahogy a férfi kérte és lehunyta a szemeit és maga köré képzelte a lehető legélesebben a tópartot, a juharfákkal. Ezernyi féltve őrizgetett emlék helyszíne… De nem a faágakat számolta, a leveleket, vagy akár a felhők formáját alakította. Egészen egyszerűen csupán felidézett magában egy érzést, ami elfogta akkoriban, ha a fiúval volt.

Mintha jeges vizet zúdítottak volna rá, szemei úgy nyíltak szét és látták beesni az italpolcba, onnan pedig tehetetlenül zuhanni a földre Cael testét…

Valami mélyen, nagyon mélyen elpattant benne.

Mintha levegő nélkül ragadt volna a befagyott tó jege alatt, remegő kézzel mászott át üveg- és faszilánkokon, elszórt töltényeken, nem törődve azzal, hogy térdeit, lábait, ujjait felsérti a törmelék. Remegő baljával felfordította az arccal előre esett testet és a fejet ölébe véve kereste a carotison a pulzust. Képtelen volt levenni lélektükreit a sápadt, eszméletlen arcról. A kezén lévő gyűrűt óvatosan lehúzta és visszahúzta gazdája gyűrűs ujjára, óvatosan megtámasztotta a fejet kabáton, amit levett magáról és a fej alá gyűrt. Meglátta a köpcös, visszataszító kinézetű férfit, akinek az agya nyitott könyv volt előtte… A fellobbanó harag pedig megtöbbszörözte határozottságát. Tekintete kékes lángjai eltüntették a szem fehérjét, két ragyogó, tengerszín fényt árasztva, az éjszaka sötétjével vetekedő szempárt festve. Pillantására mozdult a törött fadarab, átszúrta a férfi combját. A következő pillanatban a nehézkes test nekicsapódott a falnak és eszméletlenül hullott a földre. A lány felállt és a felé suhanó kést akaratával a használója torkába fordította. Szinte pulzált a belőle áradó energia, majd’ lángot vetve, tárgyakat mozdítva és puskákat megolvasztva tört előre egyik fehér csuklyástól a másikig. Csontok törtek, ruhák gyulladtak fel, a helyiségben rohamosan nőtt a hőmérséklet, mintha a sivatagba kerültek volna. Baljának mozdítására felemelkedett a törött whiskys üveg és egyenesen egy magas, vékony csuklyás hátába fúródott, aki gurgulázó hangot hallatva esett össze. Tisztában volt vele, hogy körülötte ugyanúgy zajlik tovább a küzdelem, fajtársai ugyanúgy kiveszik a részüket belőle… De látva a visszavonulásukat megértette, hogy sok más lehetősége nem maradt. Az ellenség száma több volt az elégnél, balja lendítésére vaskos tűzfüggöny gyulladt fel, válaszfalat képezve a két csoport között.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Kedd Okt. 04, 2016 3:25 pm

Caelnek... Kósza, halovány képek úsztak el a szeme előtt. Tammy az ölébe veszi a fejét a tó partján. Hosszú, szőke haja kibomolva omlik kerek melleire, a fehér-fekete tengerészmintás, csíkos bikini kiemeli domboruló, kerek formáit, a tincsek pedig aranyban törik meg a nap fényét. Könnyű, késő délutáni nyári szél kel a tó felől és belekapaszkodik a lány hajába, abba a szépséges arany koronába és ő felnézve mond valamit, a hangja elmosódik, de Tammy nevet rajta...
Miközben... Ujjai megkeresik Cael pulzusát a nyakán...
A lány már nincs ott, térdig van a tóban és mosolyogva fordul vissza, lendülő kezei ívben fröcskölök a vizet és...
- Doc! Doc! CAEL!
Valaki finoman paskolgatta az arcát és a férfi fejébe lüktető, parázsló fájdalom hasított, ahogy lassan merült fel újra az élet és az ébrenlét világába. Nem volt benne biztos, milyen színes képeket látott megnyúlva, megfakultan, fénytől polarizáltan, mint valami távoli "akár-lehetett-volna", vagy "eljöhet-még" álmokat, de abban biztos volt, hogy a jelen és a való világ sokkal rosszabb volt, mint ahova került.
- Mi... Öhm... Tammy?
- Ott van nem messze. A barátnőd nehéz kaliberű tökös csaj, Cael.
A férfi összevonta a szemöldökét. Az illat, amit érzett, a feje alá gyűrt kabátból érkezett. Megkapaszkodott Deborah karjában és a nő felhúzta, majd megtámasztotta vállánál a férfi.t
- Easy there, Doc... Megvagy?
Ő pedig csak bólogatott és a bárpultra támaszkodva szinte hunyorogva nézett maga elé, mert olyan hihetetlen volt, amit látott.

Tammy térdig állt a romok és testek között. Karjának lendítésére, akaratának parancsára az erő hullámai verődtek tajtékozva faltól falig, szinte dübörögve-harsogva hatalmát végig az egész helyiségen. Egy férfi torkából kés állt ki, Vergődve és vérzáport hintve végig magán, a lányon és a környezetén, elkerekedő szemekkel hanyatlott el.
Golyók fütyültek, ordítások harsantak. Parancsára dagályként vonult az energia és mindent egységes, meleg aranyló fénybe borított a tűzfüggöny, ahogy előpattant a semmiből, falként választva el a támadókat a mutánsoktól. Jaime és Harry már két oldalt a mellette álltak, Harry kicsit előrébb, Jaime féloldalasan háttal, folyamatosan fedezve magukat és Tammy-t, és ha a lány nem mozdult volna, ők szelíd erőszakkal húzták magukkal.

Égő italos üveg érkezett a tűzfüggönyön át és Deborah már lökte is Caelt. Így is alig értek ki az üvegszilánkokkal és szerte-szét folyt szesszel permetezett italmérésből, amikor minden, a polcok, a pult, a padló lángra kaptak.

A bár vendégei is egymást átkarolva vonultak visszafele. Hol Tammy-ra néztek, a harcos amazonra, akik az élükre állt... Hol pedig Caelre, a gyógyítóra, aki segített rajtuk.
A férfi elérte a szőke mutánst. Közben észrevette, hogy a gyűrűje újra az ujján van. Egy pillanatig érezte a feszültséget magában, érezte a kimondatlan kérdéseket...
De egyszerűen nem tudta megállni, hogy abban a pillanatnyi nyugalomban, amíg Deborah és Jaime a hátsó ajtót feszíti fel, ne lépjen oda hozzá, ne karolja át hevesen, ne simítsa ujjait Tammy hajába a halántékán, ne húzódjon hátra egy pillanattal később, hogy miközben erősen, de gyengéden tartja a lányt, mélyen a szemébe nézzen, pillantása elérje a szép metszésű ajkakat, érezze, hogy mély levegőt vesz, és szinte nem is tudva, mit csinál, lassan, egész lassan hajoljon egy kicsit közelebb és...
Reccs.
- Megvan!
Cael szinte bele sem kezdett a mozdulatba, amikor Jaime éles hangon jelentette, az ajtó nyitva. A férfi hátrább lépett és elengedte a lányt, miközben mindenki megindult körülöttük, hogy minél hamarabb kijussanak.
- Tams... Jól vagy? Nagyon jól egyensúlyoztad az erőd.
Közben intett, hogy távozzanak - Legalább nem kellett a lány szemébe nézzen, és valami doktori udvarias arckifejezéssel leplezze a zavart.
Mégis... Mit gondoltam, amikor...
Az adrenalin és a tesztoszteron meg a felfokozott izgalom. Teljesen biztos.
Good damnit Cael Rodd, szedd össze magad.

A hideg, esti szél megcsapta az arcát, ahogy kiértek a fák alá.

...

Abban a pillanatban csillantak a kések, a polírozott baseball-ütők, a feszítővasak az égő épület fényében, és két oldalról rohamozta meg őket a tömeg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 24.
Age : 25
Tartózkodási hely : New York
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Kedd Okt. 04, 2016 6:40 pm

Kisöpörte csapzott fürtjeit homlokából és mélyet lélegzett a portól, füsttől és vérszagtól vaskossá, nehézzé vált levegőtől, ami végigkaparta légcsövét és köhögésre ösztönözte, amint tüdejébe ért. A szemeiben lángoló sötét, éjjeli égbolt nem látott át az általa gyújtott. széles, vadul lobogó lángfüggönyön. Arra azonban fel volt készülve, hogy bármelyik irányból érkezhet egy golyó, üvegdarab vagy egy erőtől duzzadó, halálos szorítású kéz. Ólomsúlyúvá vált lábait nehezen emelte, így a mellette álló egyik tengerészgyalogos szelíd erővel húzta maga után. Menet közben egy rövid pillanatra lehunyta a szemeit, és amikor kinyitotta, már nem lángolt benne túlvilági fény, évszázadokkal ezelőtti sötét éjek feketéségét tükrözve. Nem merte tanulmányozni az őket körülvevő mutánsokat, egyenesen félt belenézni bárki szemébe is. Csöndesen követte a visszavonuló tömeget, hátra maradva, hogy őt érje a támadás és ne másokat, ha van rá mód. Most már nem volt oka visszafogni magát, a tömegben valahol látta Cael magas alakját feltűnni és egy fokkal lazábbá vált tartása. Tehát magához tért… Baljával megtörölte izzadságtól gyöngyöző homlokát és nekidőlt a hűvös, mocskos falnak, pár pillanatra támaszt nyerve, erőt gyűjteni.

Ekkor bukkant fel előtte egy lány és egy idősebb férfi között átfurakodva a mágus, aki egy szót sem szólva húzta el a menedékül szolgáló hűvös faltól, karolta át szorosan és illesztette kezét tarkójára, hajába túrva. Olyan erővel szorította magához a lányt, hogy Tammy már-már attól félt, kiszorul tüdejéből minden levegő és bordái megrepednek. Mindezek ellenére szelíd melegség terjedt szét mellkasában lassan, feje az ölelés lendületétől rábicsaklott Cael vállára. Bal tenyerét lágyan rátapasztotta a doktor lapockájára és viszonozta az ölelést. Mint aki hosszú évek óta hazatért… Nem tudta, nem is akarta elképzelni a világot az orvos nélkül. A pillanat, amikor meglátta az ernyedt testet, élete legsötétebb másodperce volt...


- Annyira örülök, hogy jól…- Pupillái tágra nyíltak, ahogyan a tekintetébe belefúródott a férfi különös fényben égő pillantása. Elfelejtett levegőt venni közeledő arcát látva, a mellkasában pulzáló szerv hangos, erőteljes dobbanással adta tudatára, hogy szűk helyre zárták. Ajkai kissé elnyíltak a csodálkozástól, de nem moccant. Mielőtt pedig bizonyosságot szerezhetett volna, az ölelésnek vége szakadt, Cael hűvös, udvarias arckifejezést öltve fordult el tőle. - Mit…?-  Tökéletesen értetlenül nézte a kifelé siető mutánsok közé keveredő alakot. Talán képzelte az egészet…  Teljesen érthető lenne, hogy a saját hülyeségem zavar meg. Tekintetét a földre szegezve indult meg, karját maga köré fonva. A csalódottság volt a legélesebben kivehető azok közül az érzések közül, amik benne kavarogtak. Már a homlokára kapott lágy csók is elég volt ahhoz, hogy kábulatba essen, most pedig… Tekintetét az előtte haladó férfi hátára szegezte és megborzongott. Jól láttam volna? Fejét megrázva, ajkába harapva lépdelt és néha-néha visszanézett a lángok martalékává váló helyre. A fák alá érve a hűvös szél belekapott hosszú hajába, kedve szerint táncoltatva azt.

Fülét pedig megütötték a szaladó léptek hangjai, a tömeg két oldalról támadta meg őket. A legelső, felé érkező ütést begipszelt jobb karjával hárította, a kiélezett vas pedig belevágott a kemény, fehér anyagba. Tekintetébe visszaköltözött az éjszaka színe, a férfi messzire repült. Baljával kiszedte a fémet a gipszből és a karjába hasító éles fájdalom hatására nyelt egyet és lassan mozgatni kezdte az ujjait. A lábaik alatt elterülő, nedves fűszálakat előbb vékony réteg dér fedte be, ami egységes, kemény jéggé fagyott. Baljával húzó mozdulatot tett, mire hangos recsegés zúgott föl és a fagyott, éles növényzet egyenként válva el a földtől, a levegőbe emelkedett. A lányból áradó erő halvány lökéshullámokat keltett, ahogyan szemeit lehunyva koncentrált. A Hold és a lángoló épület fénye megcsillant a fegyverré alakított fűszálak hegyes, éles tűkként lebegtek a mutánsok feje fölött. Az alacsony, gömbölyű nő egy baseball ütőt lendített bordái felé, de mielőtt célt ért volna, megállt a mozdulatban és a sötét fák közé csapódott, összetörő faágak hangjával kísérve. Arra azonban már nem maradt ideje, hogy maga mögé is figyeljen- szinte a semmiből feltűnő kés egyenesen a dereka mellé fúródott be, ha az utolsó pillanatban nem mozdul, talán a csigolyák közé ékelődik. Fájdalmas, tiltakozó nyögést hallatott és megtántorodott. Pillantása a temérdek, fagyott fűszál felé fordította és levegőért kapkodva szabadjára engedte őket, hogy darabokra szabdalják az ellent. Megérezte a szájában a fémes ízt és köhögött egyet, majd az elméje felé kúszó sötétség ellen küzdve az elé kerülő, fegyverrel támadó csuklyás karjához érve engedte szabadon erejét, s a kar előbb kékülni kezdett, majd megdermedt, a fagy pedig terjedt tovább... Tammy pedig feladta a küzdelmet és egyenesen előre dőlt, beburkolózva a jótékony, meleg, óvó sötétségbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 96
Join date : 2016. Sep. 25.
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   Kedd Okt. 04, 2016 9:43 pm

Ott volt köztük az a pillanat, letagadhatatlanul. Tammy pupillái úgy tágoltak szét, mint a vérbe cseppentett adrenalintól az izgalom, és mély azúrkék szemei úgy pillantottak Cael tekintetébe, hogy a világ megszűnt körülöttük teljesen.
Aztán reccsent a fa, engedett az ajtó és szétfeszítette a pillanat erejét. A férfi pislogott, a szeme mintha égett volna a tűző naptól, és csak kilépett az ajtón, egyenesen az ellenség gyűrűjébe.
Tammy nem értette, amit mondani akart, érezte a zavart a hangjában, legszívesebben homlokon csapta volna magát, de már nem volt idő.

Minden pillanat úgy nyúlt, meg, mint az örökkévalóság. A kiáltások, a dobogó lábak, a véráramba csepergő adrenalin. A férfi érezte, hogy a tesztoszteron úgy hajtja, mint valami utolsó csodaszer, előre, az éjszaka borzalomtól cseppfolyós sötétségében. Hullámzó erővel morajlott fel a lány képessége mögötte, felgyűrve és szilánkosra törve az univerzum alatt a valóság szövetét. Szinte sikított a kvantumvilág, ahogy a tudat fénye továbbsöpörte az energiamezőket és úgy ragyogott fel Tammy hatalma, mint vihar közepén a hullámokat törő sziklán a világító torony.

A férfi csak csodálkozva megfordult. Megint felderengtek a lány szemei. Mint valami világon túli, csodálatosan éteri fényben égő gleccser, úgy ragyogott a két, kék írisz, és a mágus azonnal tudta, hogy a csata abban a pillanatban dőlt el.
A mutánsok képességei elszabadultak: Villámok cikáztak, tövisek repültek, egy ruháit szaggatva levető gorilla két bestiális öklével zúdította a csapásokat, egy nőstény oroszlán kiugrott emberi ruháiból, hogy letarolja az érkezőket... Mégis, mindannyiuk ereje csak pislákolt Tammy mellett, aki teljesen más szinten, egy dübörgő hatalmat engedett szabadjára, fénylő alakjával maga köré görbítve a téridőt.
A fagy, a dér, a pengévé váló fű,a hurrikánként kavargó energia közepén a férfi csak ellenállva a vihar erejének közelebb és közelebb tornászta magát, intésére ívben nyílt ki a pajzs, amin kések, feszítő vasak, baseball ütők ütköztek energiából álló kristály-üvegbe a lány körül.
Cael felemelt jobbjában ragyogó fény izzott fel, ahogy abba az irányba fordult, amerre Tammy. Még látta a baseball-ütős nőt elrepülni, és a következő témadó felé fordította a fénygömböt, izzó fehérséget lőve a férfi arcába, amikor...

Az a felszakadása az apró hangnak a csata hevében is eljutott a füléig. Megfordult és a vér megfagyott az ereiben. Látta a férfit Tammy mögött állni, látta elrepülni a testet, mint egy rongybabát.
A felismerés, hogy nem tudta megvédeni...
A lányt...
A nőt...
Akit...

Zene
... A doktor karjai akkor fonódtak a lány köré, amikor a fűszálak pengéinek serege elszabadult. Vér förccsent, sikoltások rázták meg a ligetet, diadalittas csataüvöltés zengte be a gyepet, és mutánsok lendültek előre győztesen, menet közben kaszabolva le az ellenfelet, a sötét, a táncoló fények és a hormonok tüzelte emberkívüli, gyilkos lendületben. Cael nem foglalkozott semmivel. Nem foglalkozott a csatával, ami mostanra eldőlt, nem foglalkozott a felugató fegyverhangokkal, nem foglalkozott Deborah kezével a vállán. Csak térdre ereszkedett, tartva a lányt és felfénylett ujján a gyűrű...
- GaaaaaaaaaaááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHH!
Eltorzult arcának fájdalmas ordítása velőtrázóan süvöltött a fák között. Lecsukta szemét, látta a csillagokat...
És szaggatta, szipolyozta az erőt. Szinte érezte, ahogy idegsejtek égnek ki az agyában, érezte, ahogy ömlik testébe az energia, majd minden maradék ereje karjain keresztül ujjai felé folyt. A kő a gyűrűben felfénylett, és ujjai is felragyogtak, ahogy patakzott a kéklő-fehérlő erő a lány testébe. A mágus ujjai megtalálták a kést, majd lassan, nagyon-nagyon lassan kezdték kihúzni a sebből. Szövetek álltak össze, vér serkent az erekben, a vese, ami átszakadt, lassan összeforrt, majd az izmok, majd a szövetek, majd...

Cael nem tudta, mennyi idő telt el. Már csend volt. Halkan hallotta emberek hangjait, akik tanakodnak, holttesteket szednek össze, hallotta Deborah és Jaime hangját. Ő csak térdelt, teljesen elzsibbadt, érzéketlen lábakkal, sarkain ülve, karjaiban tartva a lányt, combjára fektetve, hasának döntve Tammy tarkóját. Felpillantott. Barátai bólintottak felé és ő intett a fejével. Közelebb hajolt a lányhoz...
Tammy szuszogása egészséges, egyenletes hangon, édesen csengett a fülében. Érezte, hogy szemei felforrósodnak...
Not now, damn it...
És egy nagyon halvány, finom csókot lehelt Tammy arcára.
Tűnékeny mosoly tűnt fel Dr. Cael Rodd arcán. Ujjai féltően simították végig a csodaszép arc éleit, gondoskodó szeretettel fésülték a szőke tincseket. Mély, álomtalan álomban pihent a lány az őszbe fordult tölgyfák susogó ágai alatt, a csatatér közepén, ott, a kezei között.
Egy örökkévalósággal később Cael gyengéden átnyalábolta Tammy-t és a szőke tincsek aláborultak, ahogy a lány halántéka mellkasának dőlt, mikor felemelte. Jaime, Harry és Deborah mellette voltak, a vállát veregették, és szavakat mondtak, barátság, nyugtató odafigyelés jeleként. Cael sak bólintott és a kimerült Tammy-val a karjában megkerülte a csendesen lángoló bárt, hogy megtalálja motorját a fák alatt. Felcsatolta óvatosan a lányra a sisakot, majd maga elé vette a nyeregbe és a halkan doromboló gépezet hangja lágyan hullámzott szét a fák között, ahogy a férfi elsuhant és perceken belül az aszfalton szedte a mérföldeket karjaiban a nővel. A tölgyek megértő, simogató, őszi susogással fedték el a motor hangját és percekkel később már csak a vöröslő lámpafény derengett a távolban, Cael és Tammy mögött.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
Sponsored content
TémanyitásTárgy: Re: What Makes a Good Man?   

Vissza az elejére Go down
 
What Makes a Good Man?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Algernon & Gwen – Good luck

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG ::  :: Egyesült Államok :: New York-
Ugrás: