Like darkness needs the light... lost souls needs hope (Tammy & Cael)

- MENJETEK MÁR!- Ordította el magát, miközben homlokáról elindult lefelé az izzadtság csöpp és végigfolyt arcán. Két karját maga elé tartotta, tekintetében vad lángra kaptak a gleccserek és túlvilági erő ragyogott a rájuk tüzet nyitó katonákra. Will mögötte állva lőtt ki kezéből fekete, démonian sötét gömböket és akit eltalált, tekintete feketébe fordulva nyitott tüzet saját bajtársai ellen. A férfi barna tekintete aggódón villant a lány felé, aki egymaga tartotta vissza a feléjük záporozó golyókat és tett egy erőltetett lépést hátrafelé. A barna szemekben szinte vulkánból feltörő magmaként lobbant fel a harag és a lány felé törő katona nyakát elkapva törte ki a nyakat, ami hátborzongató roppanást hallatva engedett az akaratnak és a test groteszk, természetellenes pózba torzulva hullott a földre.
Tammy aggódó tekintete a gyerekek felé kúszott, akik Will mögött álltak, rémült pillantással nézve a fegyvereket.
A lány tudta, már az első pillanattól kezdve, hogy mit vállal föl és nem bánta annak ellenére sem, hogy életek kiontott vére tapadt a kezéhez. Megvolt az ereje ahhoz, hogy segítsen és úgy érezte, amíg képes levegőt venni, oltalmazni fogja a sajátjait. Tekintete ott függött a négy éves kisfiú arcán, akinek zöld szemeiben hatalmas könnycseppek tűntek fel. Botladozó léptekkel indult el a nővére felé, aki az ajtó mellett hevert, hátát a falnak támasztva, üveges tekintettel meredve maga elé. Torkából még mindig szivárgott a vér, megadva a tévképzetet, hogy Susan élete még mélyen ott pislákol a gyorsan hűlő testben. A vörös hajú lány csupán az öccsét akarta kiszabadítani az épületből, amikor ellopta az egyik lopakodót és sejtése sem volt arról, hogy mekkora lavinát indít el lépésével. Tammy azúrkék íriszei mérhetetlen fájdalommal figyelték az élettelen lány testét és a fiút, aki saját lábaiban kis híján elesve tört felé.
Ekkor érte el az első golyó a mellkasát.
A levegő kiszakadt a tüdejéből és a szájába szökő vér kicsordult rózsás ajkai között.
Nyelvével lassan megnyalta ajkait, amik finom mosolyra húzódtak.
Tekintetébe valami mély, élveteg él költözött és balja ujjainak alig észrevehető mozgatásával felemelte a férfi testét a földről, majd nekihajította a többi katonának. Fejét Will felé fordította, aki ordítva utasította a gyémántpáncélt teste köré vont mutánst, hogy vigye ki a kicsiket az épületből. Torkából megkönnyebbült sóhaj szakadt fel és kiköpte a szájában összegyűlt vért. A fájdalom tompa viharként lüktetett elméjében és megköszörülte torkát, miután a mellkasán függő karmazsinszín kristályra pillantott. A kő csatornát nyit… stabilitást ad.
Úgy hallotta Cael szavait, mintha abban a pillanatban súgta volna őket a férfi füleibe és lehunyta szemeit. Érezte a védelem nélküli elméket és a következő mély lélegzetvétellel együtt belépett a nyitott kapukon. Halotta az elsülő fegyvereket és megtántorodott a kimerültségtől. Amíg Will a túlélőket fedezte, ő nem foglalkozott a testébe fúródó golyókkal, felkapta a sírdogáló gyermeket és szoros ölelésébe zárta a belé kétségbeesetten kapaszkodó fiút.

Órákkal később feladta a tiszta ruhákat a gyermekre és lehelt egy szelíd, szerető csókot a homlokára. Ujjai finoman érintették meg a rövid, barna hajat és az apró kezekbe adta a csokoládét, nyugodtan figyelve, ahogyan Bill az utolsó kockáig eltünteti az édességet.
- Tams, biztosan te akarsz róla gondoskodni?- A magas, izmos X-Men értetlen pillantását érezve magán Tammy vérnyomása felszökött az egekig és feszült hangon szakadt ki belőle mindaz, ami az elmúlt órákban forrongott legbelül.
- Will… Senkije sincs. - Tekintete a jobbját fogó apró kezekre siklott és gyengéden cirógatta meg a pici ujjakat. - Tudom, milyen, amikor elveszíted a számodra legfontosabbat. Emlékszel, hogy…- Elnémult és megtörölte az apró ajkakat. - Nem fogom meggondolni magamat. A képessége… erős és még annyira kicsi, hogy… Igen. Tartozom ennyivel Susannek.- Halkan csengtek szavai és felrémlett előtte a tanítványa arca, akit az első intézetben töltött hónapja után megkapott mentoráltnak. Bűnösnek érezte magát a lány halála miatt és érezte hogy a lány csak akkor lesz képes békében nyugodni, ha ő viseli gondját az öccsének. Miután pedig ezt eldöntötte, nem volt a világon semmi sem, amiért meggondolta volna magát.

Az este közeledtével fáradtan simított végig a testén rózsaszín heget hagyott töltények nyomain és magára vette a fehér ruhát, majd ajkaira kente a vörös rúzst. Ha Cael nem lenne ott a jelmezbálon, talán el sem indulna, csak maga mellé fektetné az apró testet és elaludna. De így… Képtelen lett volna maradni. A kezdeti négy hónap megnyúlt és immár fél év telt el azóta, hogy látta az orvost és érezte követelőző, éhes ajkait sajátjain. Akkor kellett távoznia, amikor végre… Végre a szikra lángra kapott. Nem tudta, Cael hogyan fogja fogadni, de Deb szavaiból ítélve biztosra vette, hogy ott lesz a mágus a győzelmi partin. Ahogyan mindenki más is.

Dr Cael Rodd ujjai követhetetlen sebességgel lendültek, és és az ereiben cikázó energia kirobbanva követte mozdulatát. Jobb keze megtalálta a roncsok éles fém szélét és teljes testtel lendült át az akadály felett. Minden izmai adrenalintól túlpörögve feszült meg, térde ívben hullott le a magasból a férfi halántékába...
És kigurulta az esést az összecsukló test mellett. A katona kezéből kifordult a sugárvető, és Cael felett sárgás nyalábok röppentek el, ahogy az összeomlott tégla- és betonszintek között vetődött el, majd tagjai teljes erővel lökték felfelé...
Balja precízen kivitelezett ívet írt le és a fehér füstként szivárgó, túlhevült energia egy pillanat alatt vetette szét magát, hártyás-kristályos, kékes-fehéres membránná...
A sugárvetők hangjai tompán surrogtak, ahogy lövedéknyalábok csapódtak a pajzsba. Cael hátrébb lépett és jobbja felemelkedett, hogy átható, sistergő fény-nyalábot küldjön fel a HYDRA-katonák előrenyomulását fedező drónok felé.... Túlhevülve ingott ki két drón a formációból, mint a tűzbe repült darazsak, surrogva zuhantak, füstölgő rotorokkal...
A két, vöröslő HYDRA-emblémát kevlárján viselő kommandós úgy lendült át a pajzs felett, mintha nem is emberből volnának... A varázslóban rejlő tengerészgyalogos tudta, hogy ez részben igaz is. Felfénylett a karmazsin kő a gyűrűjén, de a fénysugár már sokat nem tehetett. Az érkező ütés úgy találta el a gyomorszáját, mint valami orkánszerű öklelés...
A vihar azonban akkor érkezett meg, amikor arany-fehér-szőke szélként suhant át Cael előtt Lily.. A nő forgó mozdulatai mellett célt tévesztve zúgtak el a HYDRA-kommandósok ütései. A varázslónő felemelt jobbján lila-fehér színben égett a gyűrű, és mozdulataiból szinte vibrált az erő. Szőke haja forgatagként repült körülötte, táncoló léptei követhetetlenek voltak a kommandósok számára. Az első egy gyors, precíz, söprő ütéstől hanyatlott el, a második egy kiszökkenő villám-csíktól és a harmadik és negyedik, akik most tűntek fel a romos raktárépület leomlott felső szintje felől, emelték fegyvereiket...
Cael intésére a membrán mozdult, és mint egy energiából álló falevél, borult Lily köré. A mágiától hajtott sugárvetők lövedékei lecsúsztak a pajzsról és a nő forgószelet idéző mozdulattal lépett előre, ujjai között fénylett a gyűrű és...
A fénylő jelenség úgy ragyogott fel, mint az álom. A gyűrű pillanatok alatt nyúlt meg és változott át, egyenesen...
Lily kezében a fehér bot a nagy, bíbor-lila kővel orkánként forgott, majd ahogy előre szállt, lilás villám robbant ki a kövéből, embert, téglát, betont törve maga körül...

Vége volt.

A S.H.I.E.L.D. erők és a mágusok harsogó hangon szólították fel megadásra a HYDRA-erőket. Fél órán belül bilincs pattant a korrumpált HYDRA-máguson és miután a S.H.I.E.L.D.-ügynök, aki vigyorogva felvette az adatait - Valami Heart ügynök vagy ki, magas, vállas nő, mint egy valkűr, de egy déli tinilány mosolyával - Cael csak ült tovább a quinjet rámpáján, vérző orrának nyomva a papírtörlőt.
Ahogy felnézett, elmosolyodott.
- Now that's the Phantom Dancer I know - mondta meglágyult hangon.
Lily csak lezuppant mellé és Caelkezébe is nyomott egy kólát és belekortyolt a sajátjába. A vérükben veszélyesen alacsony volt a vércukor.
- Srsly Cael, that was some crazy Marine shit you pulled.
Cael csak megvonta a vállát.
- Meg akarod magad öletni, hallod?
Lily ékes, karizmatikus londoni akcentusa elütött a sok amerikai között.
- Mit mondjak, sikerült, nem?
- Aha, és Tammy-nak ki számol be arról legközelebb, ha darabokban hozunk vissza? - kérdezte Lily. Aggodalom csengett a hangjában. - Ha tényleg omega mutáns, én nem fogom elvinni a hírét, hogy szétlövetted a hülye fejed.
- Haha... You love me - mondta barátságos nevetéssel Cael.
- Shut up you wanker - mondta Lily és vállon bokszolta.
- Oké - mondta Cael és bólintott. - A jelentést meg kéne írnom még délután. Ma este lesz az a halloweeni buli és... Nem tudom, talán némi meditációval össze tudom szedni azt a...
- Jaj kuss már - mondta Lily és felállt megkeresni a bőrkabátját. - Nem arra van szükséged.
Cael felnézett összevont szemöldökkel.
Lily megtalálta, amit keresett és közeleb lépett, egyenesen Cael mellkasának nyomva a kis dobozt.
- Erre van szükséged ma. Go get her, tiger. - Lily felhörpintette a maradék kólát. - Én megírok minden szart, te csak készülődj el. Tartozol egy itallal és kínaival.
Cael lenézett a kezébe. Egy doboz óvszer.
Elvigyorodott, zsebre vágta és felállt.
- Na és pont csata közben te mire mentél volna ezzel, Lils?
A távozó nő megvonta a vállát. Hátrapillantott.
- Ki tudja, a HYDRA-sokat hogy kellett volna vallassam. De most megyek leszólítom azt a szöszi S.H.I.E.L.D.-es csajt és ahhoz nem fog kelleni. Heart ügynök - szólt most már előrefelé. - Heart ügynök, egy szóra?

Cael csak zsebre vágta a kis dobozt, kiitta a kólát és remegő izmokkal indult meg a csapatszállító felé.

...
Zene
Dr. Cael Rodd sportmotorja halkan dorombolt a bár előtt, ahogy lassan gurulva, lustán állt meg a mechanikus bestia. A férfi lehúzta sisakját és beletúrt szőke hajába, majd leszállt a motorról. Egy csapat tizenéves lány halkan kuncogva és elragadtatott pusmogással figyelte az érkezését - A Xavier Intézet minden hallgatója, X-Men és mindenki más, aki számított, itt volt.
Cael csak játékosan feldobta a slusszkulcsot, majd ujjaikörül pörgette és zsebre rakta. A bárba lépve lehúzta kabátját és felakasztotta a fogasra - Majd megfordult. Öltözékén megcsillantak az este fényei.
Volt ott minden. Halloweeni party volt, szóval bohócok, űrlények, egy vörös hajú lány Commander Shepard N7 páncéljában, Spock-nak öltözött srác beszélgetett egy vörös fénykardot lóbáló Sith lánnyal, volt legalább öt Doctor, (Három láthatóan Tennant Tizedik Doktora és csak egy Matt Smith-inspirálta Tizenegyedik, meg egy lány kellemes genderbend Tizenkettedik Doktorként) voltak még lovagok és bohócok is... Sok nagyon csábosan öltözött, vonzó lány fordult Cael után, ám ő csak egyet látott. Finoman vállal préselte át magát a tömegen.
Megkopogtatta a negyvenes évek szőke frizuráját és fehér ruhát viselő Tammy vállát a férfi és érezte, hogy a torka szinte szétrobban a verdeső pulzustól, érezte, hogy tűzforró, folyékony izgalom pezseg és viharzik minden tagjában, és attól félt, nem lesz hangja, ha a lány felé fordul...
Megigazította zakóját, jobbja, ami a lány vállához ért, laza eleganciával simította végig Tammy felkarját. Divatosan enyhén borostás állkapcsa ellazult, ahogy a tőle telhető legsármosabb rosszfiús mosolyt felvette. Ha pedig a lány felé fordult, Cael megszólalt tökéletes, oxfordi angol kiejtésben...
- Excuse me... Miss Marylin Monroe? May I introduce myself. My name is Bond. James Bond.

Mély levegőt véve simított végig természetellenes frizurába kényszerített szőke tincsein és aggódva n pillantott végig a tömegen. Nagyot nyelve dőlt neki a pultnak és kutatta az egyetlent, akinek jelenléte erőt adott volna neki.
Lélektükrei kérdőn pillantottak a macskanő jelmezbe bújt lányra, aki fedetlen vállait kopogtatta meg. A rövid, fekete tincsek éppen, hogy a lány álla alá értek és mogyorószín íriszei halovány, elismerő csillogással függtek az azúrkék szemeken.
- Miss Phyllis, ön a példaképem.- Mondta tavaszi szellőhöz hasonlatos hangján a lány és Tammy hitetlenkedve nevetett fel. Ujjai megtalálták a fiatal lány nyakát és őszinte törődéssel húzták magához egy ölelés erejéig.
- Az erő felelősséggel jár, Kitty. Azért kaptunk erőt, hogy védelmezzük azokat, akik elesettek. - Ajkain tünékeny mosoly játszott és kért egy double scotchot, miután a csaposhoz fordult. A borostás férfi a kezeibe nyomta az italt és a lány hátrálva próbált kijutni a tömegből, amikor a fájón ismerős ujjak megkocogtatták vállait. pulzusa az egekbe szökött, mialatt a férfi felé fordult és képtelen volt megállni, hogy tekintete ne fusson végig a máguson.
Should me be the next Bond girl?- Pimasz, gonoszkodó vigyor terült szét vörösre rúzsozott ajkain és lesütötte tekintetét. Belekortyolt az italába és letette a mellette lévő asztalra, ajkai önkéntelen mozdultak és Caelt egy szoros ölelés erejéig vonta magához. - Merre vannak Debék? Cassie…?- Az eltelt hónapok alatt nem volt alkalma tartani a kapcsolatokat annyira, mint szerette volna. Azt sem tudta, hogy a két nő között bimbózó románc hogyan alakult. És most, hogy mellette állt a szeretett férfi, fellángolt benne a hiány a többi emberért… és a vágy, Cael iránt. látta a sóvár pillantásokat és akaratlanul is közelebb állt a férfihoz, mint az indokolt lenne. Azután…
Wil jelent meg a tömegben, felé furakodva, karjaiban az apró gyermekkel, akinek szemeiben égtek a könnyek. Tammy tekintetébe hirtelen éles, figyelő él költözött és a lány megindult a barna hajú férfi felé, feje Will füléhez hajolt kérdezni valamit, miközben a két apró kéz már nyaka köré kulcsolódott és szerető csókot lehet az apróság homlokára, mint sötét éjjel egén ragyogó fény kacagott fel a gyermek és csempészett vidámságot az est komor hangulatába. Tammy óvó ölelése nem oldódott, míg a csöppséggel Cael mellé nem ért és nem is látta a férfit, míg kabátját rá nem adta a Spiderman hálóruhát viselő fiúra.
- He’s… Mine.- Ujjai cirógatták a rövid fürtöket és anyatigrisként állt a gyermek mellett, tekintetében földöntúli fény égett. - His name’s Bill… and… Well… Ehm.- Cael kezébe adott egy whiskyt és megköszörülte a torkát. Ujjai beletúrtak precízen eligazított frizurájába és közelebb lépett a kisfiúhoz. - Én fogom őt felnevelni. - Cael zöldes szemeinek fényében elveszett. félve, rettegve húzta össze magát és szemmel látható módon remegtek vállai. Will felé nyomakodott a tömegen keresztül és Tammy szemei nem látták az ellenséges pillantást, amit a varázslóra vetett. A lány egyedül a gyerekkel volt elfoglalva, aki a nyakába bújva kereste a menedéket. A lány hófehér karjai átölelték az apró derekat és a magasba lendítette a kicsi testet.

Cael egy szempillantás alatt azon kapta magát, hogy egy Tammy borul a nyakába és szemei elkerekedtek, szemöldökei felvonódtak. Karja egy pillanatra széttárultak, ahogy megvetette a lábát kettejük súlyát tartva, majd a lány hátán kulcsolódtak össze, érezve a selymes bőr melegségét az ujai alatt. Nem tudta megállni, hogy ujjbegyei ne cirógassák végig Tammy meztelen vállait, hátát, a lapockáját, ne fussanak végig a gerince ívén, érezve a csigolyákat tapintása alatt...
A kérdésre csak egyik szemöldökét felvonta és ravasz, játékos félmosoly ült ki az ajkára, megemelve az anyajegyet bal orcáján.
- The next Bond, girl, Miss? - kérdezte olyan ártatlan hangon, hogy csak egy lehetletnyi pajkosság ütött át a szavain. - Well, my calendar says I'm free tonight. Let's see after a couple of drinks, shall we? - kérdezte a lánytól. Jobb kezének ujjai megtalálták Tammy kezét, felemelte a lány karját és úgy fordította át maga előtt egy tánclépésben. Ahogy Tammy újra szembekerült vele, balja már át is fonta a lány derekát és úgy nézett a szemébe, játékosan, barátságosan... Mintha csak keringőznének.
- Cassie? Deb? - kérdezte egy pillanatra értetlenül. Lassan csóválta meg a fejét. - Miss Manson, ha jól emlékszem, csak engem hívott erre az eseményre. Nem tudtam, hogy más ismerősök és barátaink is itt lesznek...
Szemei felpilantottak és akkor futott végig valami keménység az arcán. A két, sötét szem mintha pillanat alatt borult volna be.
- ... Vagy kísértő árnyékok a múltból - mondta, és hangjába megint, egy másodperc alatt költözött vissza az az érces, karakán él.

A barna hajú férfi egy kisfiúval a kezében érkezett. Tammy odalépett hozzá és valamit súgott a fülébe...
... Gyerekkel. Mekkora egy gerinctelen faszkalap. Hogy el fogom törni az arcodat, te féreg....
Tammy pedig odalépett Cael elé. A kisfiú a kezébe fűzte pici kezét, Cael viszont nem is nézett rá, mert zord, sötét pillantásával úgy követte Will minden mozdulatát, mintha most nyitná meg a mennyek kapuját és minden tüzes haraggal készülne eltörölné a férfit a föld színéről.
Emlékezett a képre, emlékezett arra a kézre Tammy vállán a képen. Cael csak egyetlen kommentet írt akkor az italozós este képe alá - "Have fun". Aznap este izzó harag és féltékenység dörömbölt benne, össze tudott volna törni sorozatban három betonfalat, majd Will arcát, de csak felpattant a motorra és nekivágott az éjszakának.
És most itt volt ez a kísértő jelenés.
A férfi, akinek a képe Tammy emlékeiből olyan mélyen égett a tudatába. Tammy karjai Will nyaka körül. Az a csók, ami Willnek jutott és nem neki, mert Tammy úgy döntött, elfut tőle és Willt választja...
- Oh. - mondta, miközben a lány mellé ért. - Látom, ismerős karokba futni már visszatérő megszokás - jegyezte meg halk, hideg hangon a Tammy-nak.
Will felé nézett...
És Cael egy tökéletesen elegáns mosollyal felemelte felé a whisky-jét.

A két férfi pillantása találkozott.
Oh it is on, asshole. I got your personal hell for ya, cheeky cunt, come and ask for it.

Egy másik ital került a kezébe és Tammy hangját hallotta.
- Hmmm? - kérdezte, oda sem nézve, majd leesett neki a mondatok értelme. A lányra nézett. Majd a kisfiúra. Majd megint Tammy-ra, majd megint a kisfiúra.
A csöppség felnézett rá és...
Cael Roddnak ekkor lágyultak meg a vonásai. A szemébe derű költözött, egy apró mosoly oldódott fel az ajkain.
- Bill. - mondta játékos hangon. - Nos, azt gondoltam, - kezdte, kezével teátrálisan gesztikulálva. - Hogy ez a szép hölgy velem lesz ma este... De úgy látom, igen jóképű versenytársam akadt.
Elvigyorodva térdelt le a kisfiú mellé.
- Nos, kedves Bill úr... Az én nevem Cael Rodd. Szolgálatára - hajolt meg térdelve, jobb karjával cifra gesztikulációval, majd felegyenesedett és kezet nyújtott a csöppségnek.
Ahogy kezük találkozott, Cael játékosan fájdalmas arcot öltött, mintha hihetetlen fájdalmai lennének.
- Oh! Oh, jaj! A Hulk! A Hulk! A kezem! Óh jaj, ez a csibész eltöri a kezem!
Színpadias mutatványát csengő kacaj koronázta a csöppség részéről, Cael pedig összeborzolta Bill haját.
- Várjunk csak! Hiszen ez... Csak nem... A vörös huligán!
Megbökdöste a kissrác mellkasát, hasát.
- ... A hálóvető fenegyerek! Hiszen ez...
Széles vigyorral folytatta. Hangja sosem hallott, lágy tónusban csengett, nyoma sem volt az öblös ordítású harctéri orvos tengerészgyalogosnak.
- ... Hiszen ez... Lehetséges? Lehetséges, hogy... A Csodálatos Pókember?
Az újabb csengő kacaj után Cael már felállt és a pultra rakott kétwhisky közül az egyikért nyúlt.
- A kis vörös fenegyerek.
És a mosoly lassan halványult el az arcán. A keserű íz a szájában, a Facebook-kép Willel, a meglassuló válaszidők Tammy üzeneteiben Facebook-on....
Mind ott voltak benne. Torkát kaparta valami perzselő érzés.
Hangja udvarias volt... Mégis valami távolság hallatszott.
- Az anyatigris Tams - mondta, és belekortyolt a whisky-be. - A legtökéletesebb anyára, akit ismerek - emelte fel az italt.
Majd a mély, aranyló whisky-be nézve folytatta.
- Ez a kép sokszor játszódott már le a szemem előtt. És... Mindig tetszett. Mindig ilyen féltő harcos anyának képzeltelek el. Csak... Más vezetéknévvel. Te és gondolom... Will, biztosan nagyon boldogok lesztek.
Még egyszer megemelte a poharát. A fájdalom olyan élesen ütött bele a mellkasába, hogy utolsó mondata már fátyolos volt.
De az eleganciából nem engedett. A tökéletesen udvarias arckifejezésből sem. Bár a talaj kirohant a lába alól, a színek kiszálltak a világból, könyökével megtámasztotta magát a pulton.

Látta maga előtt a tavat. A tó partját. Tammy hangjáthallotta. Látta a házuk verandáját. A csókot a parkolóban. Azt a hosszú percet Tammy konyhájában.
Látta az egészet lángok között égni.
A fájdalom úgy ült ki az arcára, hogy már nem tudta tovább visszatartani.
Kiitta a whisky-t.
- Uram, - nézett le a pici Billre. Egy szomorú mosoly még végigfutott az arcán. Összeborzolta újra a picúr haját.
- Kérem, mint úriember, vigyázzon a hölgyre.
Tammy-ra nézett és még egy mosoly felderengett a szája sarkában.
- ... Nagyon fontos és egyedülálló hölgy. Az egyetlen, legfontosabb a világon.
Majd letette a whisky-t és távozott. Válla utat nyitott két tizenéves lány között.
Ahogy kiért a bár elé, a dohányzók közé lépett. Előhúzott egy szálat a dobozból de világát nem tudva kereste zakója zsebeiben az öngyújtót, míg...
Két kecses ujj jelent meg az arca előtt. Lángra kapott a cigaretta. Cael felnézett, megköszönve bólintott és egy szép arcú, vörös hajú, tizenéves lányt látott maga előtt, estélyi dresszben, másik kezének hosszú ujjai között tartva a cigarettát.
- Köszönöm, öhm...
- Jean Grey - mondta meglepően tiszta alt hangon a lány. Kezet nyújtott és Cael megrázta azt.
- Cael. Dr. Cael Rodd.
- Óh - mondta a lány. - Csak nem.
Cael csak összehúzta a szemöldökét.
- Nem vagy egy kicsit túl fiatal a... - intett a cigaretta felé.
Jean lenézett az égő szálra, majd Caelre.
A férfi csak megvonta a vállát.
- Nem mintha kurvára közöm lenne hozzá. Bocsánat.
- Semmi gond.
Egy pillanatig csak beleszívtak a cigarettába. Majd Cael a lány felé nézett.
- Csak nem? Talán... Ismersz valahonnan?
Jean csak vállat vont.
- Ó, Miss Phyllis szobájában láttam a képed.
- Csakugyan? - kérdezte Cael, szemöldökét felvonva.
- Igen, egyszer átmentem hozzá, csak ő volt és Will, és láttam a...
Cael elboruló tekintetébe nézve Jean értetlenül nézett egyik szemből a másikba.
- Valami rosszat...
A férfi nem válaszolt.
- Oh - mondta a lány, és szája elkerekedett. - Oh. Fuck.
Álltak egy percig.
- I thought you would lecture me about my language.
- What am I? - nézett fel Cael, sötét hangja majdnem beleveszett az éjszakába. - Fucking Captain America?

Mély, jelentőségteljes pillantással figyelte Cael mozdulatait, aki maga előtt pörgette meg és döntötte meg finoman, mintha egy tökéletesen eltervelt merényletet követne el ellene. Ajkai őszinte, vidám mosolyra húzódtak és egy apró kacaj tört fel belőle. A csengő hang azonban úgy illant el, mint nyári estéken a nyíló mirabilis jalapa illata, ha közeleg a hajnal. A mellkasában fellobbanó fájdalomtól tekintete elfelhősödött és felegyenesedve vett lassú, mély levegőket.
Még érezte, ahogyan teste önmagától lökte ki a töltény benne szétrobbant darabjait, lassú, hasító kínnak téve ki a szöveteket, amik lassan forrtak újra össze. Nekidőlt a pultnak és összevont szemöldökkel nézett maga elé, vonásai mögött feltűnt a végtelen kimerültség. Nem maradt ereje. Képessége újult erővel tombolt benne és egyetlen pillanat alatt törne a tömeg élére most is, ha a H.Y.D.R.A. vagy más ellenséges csapat bukkanna fel és törne az életekre. Addig küzdene, amíg levegőt venni képes. De a lelki ereje nyom nélkül szivárgott el és egy megfáradt pillantást vetett a feléjük nyomakodó Willre, akinek arcán ott volt a vörös nyom, mely az órákkal ezelőtti küzdelem nyomaként éktelenkedett a finom, fehér bőrön. A lány karjai nyúltak a gyermekért és abban a pillanatban érezte magát teljesnek, ahogyan a kicsi test az övéhez simult. Mélyet szippantott a gyermeksampon illatú hajból és elmosolyodott, látva a zöld szemeket övébe mélyedni. Az apró, éles szikrák felragyogtak a zöld íriszek mélyén és Tammy tudatának ajtaján kérlelőn kopogott egy apró vihar. Vörös rúzstól színes ajkain egy félmosoly játszott, mialatt kinyitotta az ajtót és engedte beáramlani az érzelem- és emlékvihart. A legtöbb, elméjében felbukkanó kérdés a nővére és a holléte körül tapogatózott és a szőke lány vonásai megkeményedtek.
Hogyan mondod meg egy négy éves gyereknek, hogy az egyetlen rokona meghalt?
Hogyan rombolod le az álomvilágot, ami óvó burokként öleli körbe?
Feszült sóhaj hagyta el ajkait és megsimította a kusza, kócos hajat. Will ez alatt leplezetlen cinizmussal vonta fel szemöldökét és végigpillantott a Tammy mellé érkező Caelen. A hideg szavak éles tőrként hasítottak a lány gyomrába és elhűlve pillantott a divatosan borostás arcra. Tekintetét Will felé fordította, aki halovány gúnnyal mosolygott Caelre és megemelte a sört, amit egy pillanattal előbb kért a pultból. Közelebb lépett a lányhoz és tekintetében ott égett ezer sértés, amit válogatott módon tudott volna a férfi fejéhez vágni, aki ott volt Tammynek, amikor ő elcseszte az egészet. Hülye volt és ezzel az óta nagyon is tisztában van és esze ágában sincs kiszállni a lány kegyeiért folytatott küzdelemből, amit szemmel láthatóan a doktorral kell megvívnia.
- Cael…- Tammy halk hangja éppen, hogy hallható volt a kiabálásoktól és zenétől visszhangzó teremben. A lány összébb húzta a gyermek álla alatt a kabátot és a kezébe adta a baracklevet, amit nagy kortyokban kezdett el inni az apróság. Korához képest alacsony volt, de a lány számára ő volt a legszebb gyermek a teremben és jobbját a kis vállra fektette, miközben torkát köszörülve kereste a mágus pillantását. - Nem hiszem, hogy ezt jól…- De a doktor meg sem hallgatta, az arcára kiült érzelmektől pedig úgy érezte a lány, mintha gyomorszájon vágták volna. Will ezalatt elvitte a gyermeket, hogy leültesse a többiek közé és Tammy kék szemei aggódón függtek a piciny fiúcskán.
Más vezetéknévvel…
A férfi szavai visszhangzottak a fülében és arcára rózsás pír ült ki, elnémulva figyelte a fájdalmasan jóképű arcot. Látta a felé érkező elismerő pillantásokat, ahogyan egy-egy diák megfordul miután elhalad Cael mellett és Tammy arca megfeszült. Fél év. Hat hosszú, keserves hónap múlt el anélkül, hogy egy pillantást is vethetett volna a gyermekkori barátja, rajongásig szeretett fénye arcára. A férfi hiánya égette belülről és sokáig képtelen volt éjjel aludni, ekkor ment le az Intézet egyik edzőtermébe, abba, amit kifejezetten az ő és Jean használatára alakítottak ki. Pirkadatig edzett, izmait megfeszítve és ott vibrált benne az elkeseredett harag. Fáradt léptekkel indult meg a konyha felé, hogy magához vegyen egy óriási bögre, keserű és forró kávét, majd lassan kortyolta el a hűvös, téli levegőben a birtok egyik fája alá ülve.
Most pedig Cael úgy hagyta itt, mintha előbbi szavai el sem hangzottak volna és értetlenül nézett rá. A sarok felé nyomakodott, miután lehúzta az italát és leült Bill mellé, akinek fejét ölébe vonta. Nem látta a kisfiú mellett ülő férfi arcán végbemenő változást és az ellágyult pillantást, amit a lányra vetett. Tammy fejében ott visszhangoztak Cael szavai a hideg, kegyetlen éllel együtt és sűrű pislogással igyekezett száműzni a kérlelhetetlennek tűnő könnycseppeket. Ujjai körkörös mozdulatokat írtak le az apró fejen és ringatták lassan álomba Billiet.
- Most már csak te és én, Billie. Ketten a világ ellen.- Hangja törött, távoli volt és jobbjának kisujját emelte esküre, amit a kisfiú sajátjával fogott meg és két nagy, kerek tekintetébe elszántság költözött. Feje hatalmas bólintásával jelezte a lánynak: áll az alku és közelebb bújt a fehér ruhába bújtatott minden eddiginél karcsúbb testhez. Karjai átölelték a lány derekát és pillái lecsukódtak, miután ásított egyet. Tammy körbenézett a termen. A műtősruhába öltözött Will hátát látta, ahogyan elhagyja az épületet kezében egy doboz cigarettával és látta Jeant belépni, egyedül. A fiatal, tizenéves lány volt a legerősebb lény, akit élete során látott- magán kívül. Xavier professzor szavai szerint ők ketten nagyon hasonlóak, de mégis… különbözőek. Tammy torkából megtört sóhaj hangzott fel és érezte, hogy Jean felé tart.
- Igyon egyet, Miss Phyllis. Nemsokára maga jön.- A lány tiszta, alt hangja közvetlenül előtte szólalt meg. Leült mellé a fekete bőrrel borított boxba és megsimította a kisfiú fejét. Tammy óvatosan simította a hegyes arc élét, fejét szelíden ingatva jobbra-balra.
- Most nem. Viszont vigyáznál rá, amíg elszívok egy cigarettát?- A lány néma válasza egy bólintás volt, a Monroe ruhába öltözött nő pedig gyengéden csúsztatta át a fejet az omega mutáns combjaira. Remegő ujjakkal vett elő a táskájából egy cigarettát és az ajtó felé tört. Bőrét csípte a hűvös levegő, de nem törődött vele. Elmélyült pillantását a jobb alkarjára fordította és baljának szabad ujjaival végigsimított a rózsaszín bőrön, ami a seb helyére került. Holnapra már ennyi sem marad.
Ahogyan ajkaihoz emelte a bűzös dohányszálat, a vége meggyulladt és nekidőlt a hideg falnak. Nem nézett semerre sem és nem elegyedett beszélgetésbe, fáradtan hunyta le a szemeit néhány másodperc erejéig.
- Oh. Fuck it all.- Mordult fel nagyot szívott a cigarettából.
- Tams.- Will tűnt fel előtte és állt elé, pillantásában agresszió és még valami égett, amit a lánynak nem volt semmi kedve sem felismerni. Egyszerűen csak haza akart menni és lefeküdni, aludni reggelig. Vagy… elaltatni Billt és lemenni az edzőterembe. - Tams, szarul nézel ki.- Állapította meg a férfi aggódón a nyilvánvalót. Tammy ajkai szarkasztikus mosolyra húzódtak. Vállait finoman megvonva fejezte ki érdektelenségét és újabbat szívott a cigiből.

Amikor Jean bement, Cael csak kint állt, a cigarettával a kezében. Hosszan nézte a város fényeit, meglassultak előtte a percek és csak elsuhanó csíkok voltak az autók, a sárga taxik, a világ sötét lángokban égett körülötte. Úgy érezte, vége. Vége van, és nincs tovább és másnap reggel motorra fog szállni és egyenesen meg sem áll a Csendes-óceánig. Milyen lehet, amikor a távolban a tenger felett megy le a nap? Talán California... Pont annyi színű és...
És utána hajóra fog szállni, és nem érdekli, merre megy, mert...

A gunyoros, agresszív hang megütötte a fülét.
Cael lassan fordult meg. A tenyérbe mászó arcú Will állt előtte. És a hangjától Caelnek minden idegszála egyszerre borzolódott fel. Érezte, hogy az adrenalin úgy pörög fel a vérében, mint az éltető drog, ami most még hajthatja. A vörös köd minden szónál lejjebb és lejjebb borult az agyán, amikor...
Mit mondott?
A felismerés, mint egy villám csapott bele a tudatába.
És az a halvány mosoly, ami derű és intelligencia keveréke volt.
Cael ujjai megtalálták a telefont a belső zsebében és előhúzta.
Csak néhány mozdulat volt.
- Bro, mit mondtál? Nem figyeltem.
Will egyenesen az arcába fröcsögte újra, majd köpött egyet Cael lába elé és elvonult.
A doktor pedig csak egy gombnyomással leállította az alkalmazást és zsebébe süllyesztette a telefont.

Megfordult és...
Tammy-t látta, fakó arccal, a téglafalnak támaszkodni. Will ott állt előtte, a karját simította végig és...
That's enough.
Dr. Cael Rodd tudata egy csapásra kelt életre. Minden, amit érzett és gondolt, minden egyetlen egy ösztönszerű cselekedet felé fordult, ahogy egyik lába a másik után indult meg. Will bólintott, majd megindult a bár felé, láthatólag valami kaján örömmel az arcán...

És Cael odaért Tammy elé.

Ez volt az a pillanat.
Mélyen, hosszan nézett a lány szemébe. Borostás állkapcsán ugrott egyet egy rágóizom, és valami feldúltság tükröződött a nyugodt vonásokban. Hosszú másodpercekg bámult a két, mély, gyönyörű, azúrkék szembe, majd megszólalt. Halkan. És a hangjában elfolytott érzelmek olvadtak fel.
- Amikor a HYDRA-bázison... Összekapcsolódott a tudatunk, Tammy - mondta, le sem véve hol egyik, hol másik szemről a pillantását. - Akkor beleégett a tudatomba nagyon, nagyon mélyen az emlék a tiédből. Hogy a karjaid pont ennek a Willnek a nyaka köré fonódnak és szerelmesen nézel a szemébe és hosszan csókolod meg. Annyira durván és forróan égett bele minden idegsejtembe, hogy...
Cael csak kifújta a levegőt és sóhajtott.
- Akkor... Amikor Willel voltál már. Tudod, én mit csináltam?
Fejét oldalra billentette.
- Téged kerestelek.
A férfi sötét szemei kutatóan néztek le. Bársonyos éjszaka és azúrkék hajnal volt a két pillantás.
- ... Amikor... A konyhámban összetörtem, ami a kezembe akadt. Akkor... Akkor tudod, miért keltem ki magamból?
Egy másodpercig keresnie kellett a szavakat. Annak az embernek a megtorpanásával, aki a tettekhez szokott.
- ... Mert az volt... Az volt az első pillanat az életemben, hogy megnyíltam valakinek. Hogy bevallottam, hogy én...
Újra sóhajtott egyet, mert kifogyott a szavakból. Felnézett a lámpára, majd újra a lány arca felé hajtotta a fejét, és most már hangosabban, érzelmesebben folytatta.
- ... És akkor hagytál elmenni, abban a hitben, hogy te és én soha....
Csak egy fújás fejezte be a mondatot. És egy szemvillanás.
- Amikor a HYDRA-bázison voltunk... És kiszabadultunk... És hozzád léptem... Te elfordultál tőlem. "Nem hiszem, hogy én vagyok a legalkalmasabb," ezek a szavak egyenként ütöttek mellkason, szóval hidd el, emlékszem a mondatra. Miért? Akkor gondoltam, hogy talán... Nem kölcsönös az, amit én...
A férfi elővette a doboz cigarettát. Remegtek az ujjai és az első szál ki is esett a kezéből. Sóhajtott és inkább visszasüllyesztette a zsebébe.
- Amikor... Utána... Felléptél, akkor ott... Én még soha... Soha nem hallottam ennyire gyönyörűen énekelni senki mást. És nem volt semmi más, nem létezett a világ, csak Te, ott a színpadon.
Ugrott egyet a rágóizma újra.
- És amikor az a latin gitáros rád mászott és ez láthatólag fájt nekem... Hagytál elmenni megint. Arra gondolva, hogy te és az a Leo, vagy ki...
Cael szemöldöke összefutott. Fájdalmas volt az arckifejezése, minden érzelem egyenként futott végig az arcán, hullámokban.
- És utána... Akkor, a tengerparton... Évek óta, évek óta gondolkoztam azon, hogy ha ezt korábban megteszem, akkor... Akkor talán ott maradtál volna velem a tűzvész után és...
Szaggatottan vett levegőt.
Zene
- ... És akkor ott, a konyhában... Soha... Soha senkinek nem mondtam még, amit...
Cael szavai megnyúltak, érces, zengő helyett dallamosan férfias lett a hangja. Küzdött a szavakkal, mert nagyon, nagyon nehezen engedte le a falakat. Át kellett törjön rajtuk, egyenként. A makacs, nyakas, skót természetét minden egyes lépésnél, minden egyes szónál arcon kellett üsse, hogy ne zárkózzon zord hallgatásba...
De ez Tammy volt. És Tammy-ért átütött volna bármennyi falat.
Amik mind benne voltak, ebben az esetben.
A benti zaj kiszúrődött egy kicsit, a sarkon tizenévesek cigiztek és semmi, de semmi más nem jutott el a férfi tudatáig, csak a lány, ott előtte, aki a téglafalnak támaszkodott.
- Tammy, én... Akkor elmentél. Négy hónapra. Amiből hat lett. Éjjelente hallgatni az óra ketyegését a falon és arra gondolni, hogy ha csak ott lennél mellettem az ágyban... És akkor érkezik a Facebook-fotó. Én már nem is zavarlak, mert el vagy foglalva, mert edzel... És az exed karolja át a vállad egy bárban. Rosie élcelődő kacsintós kommentje. Tudod, milyen érzés? Elengedni valakit, akit... Hagyni, hogy a saját útját járja, hiányolni, minden nap, és látni ezt?
És aztán... Aztán végül, amikor a napok már évek lettek a szememben, itt vagyunk és... Ki tűnik fel a kisfiúval? Will. És én... És én azt hiszem, hogy, kész, akkor vége, akkor... És hagytál megint elmenni.
A férfi közelebb lépett.
Valami mély kavargott a szemeiben. Némi düh talán, de inkább fájdalom és az az érzés, ahogy idegek szakadnak el a forró nyomás alatt.
- És én mindig, mindig baromságokba keverem magam. És mindig, mindig hagyom, hogy eltolj. Mindig várom, hogy egyszer megfogod a karom, és nem engedsz el. Hogy az ujjaid végigsimítanak a hülye, makacs skót fejemen, az arcomon, a nyakszirtemen, és azt mondod: Maradj.
Cael előre dőlt. Most már nagyon közel voltak egymáshoz.
A hangja a lágy és a fémes határán, némi férfi dühtől és feltolakodó érzelmektől csengett.
- És tudod, miért?
A lány ajkára nézett majd szőke hajára és kék szemeibe. Akkor álltak meg a másodpercek körülötte és üvegharang borult körülötte mindenre a világon, mindenre, ami létezik, csak saját pulzusa dübörgését hallotta robajló hangon visszhangzani a fülében, arcába vér tolult és végül kimondta azt, amit már annyira régen...
- Mert szeretlek.
Lassan, mélyen vette be a levegőt és engedte ki. Nagy, mély szemei összekulcsolódtak a lány pillantásával. Bármi lesz is, pofon vagy könnyek, bármi jön is ezután, úgy döntött, emelt fővel fogja fogadni.
- Mert szeretlek, Tammy. Minden makacs marhaságom, minden... Mind azért, mert... Amióta... Akkor is, amikor elmentél és... És amikor Londonban voltam, és a forró, iraki sivatagban és matróz bárokban Ádentől Újfundlandig, nem múlt és nem változott, hogy szeretlek, Tammy Phyllis.
És ekkor fogyott ki a szavakból.

Torkát enyhén köszörülve nézte maga előtt a járdán eldobott cigarettacsikkeket és lassan fújta ki a levegőt. Erőt vett rajta a kedvtelenség és hirtelen ahhoz sem volt hangulata, hogy felálljon a pódiumra. Eddig minden érzelmét képes volt így kiadni magából, de most még az éneklés is kevésnek tűnt ahhoz, hogy visszatérjen az életkedve. Fejét lehajtva ropogtatta meg a nyakcsigolyáit, és amikor egy pillanattal később felnézett, ott állt teljes életnagyságban előtte Cael.
A pulzusa abban a pillanatban a torkába robbant és mielőtt bármit szólhatott volna, Cael feszült, érces hangján belekezdett mondandójába. Erőltetnie kellett magát, hogy megértse, amit a férfi mond és ne vesszen el a két hatalmas, mély szem tekintetében. A keserűség ott forgott mellkasában, erős hányingert keltve benne és kapaszkodóért nyúlva keresztbe fonta maga előtt karjait. Nem, mintha ért volna vele bármit is.
- Cael…- De nem, a mágus hangjában ezernyi érzelem rezgett, miközben folytatta. Egy olyan irány felé haladva, amitől Tammy térdei remegni kezdtek és attól félt, felmondják a szolgálatot.
Alsó ajkába harapott erősen és a világért sem vette volna le égkék tekintetét a zöld szemek csillogásáról.
- Én…- Hosszú, végtelenül hosszú hallgatás után szólalt meg a végén. A doktor kifogyott a szavakból, a szőke lány pedig később is meg mert volna esküdni arra, hogy amikor meghallotta azt a bizonyos szót, amiért évek óta sóvárgott beteges módon, lágy zenét hallott felcsendülni.
- Tudod, miért jöttem el? - Pillantott kérdőn az összevont szemöldökök alatt csillogó szemekre. - Mert én tényleg attól rettegtem, annak ellenére, mennyire közel álltál hozzám és a… legjobb barátom voltál, hogy… Hogy ugyanúgy meggyűlölsz, ahogyan édesanyád gyűlöli a fajtámat. Az egész világon kibírtam volna bármit, csak azt nem. És… féltem attól, hogy mire vagyok képes. Hogy legközelebb akkor tör elő belőlem, amikor a közelemben vagytok és ártok nektek.- Hangja meg-megremegett, miközben beszélt, ezért nyelt egyet és tekintetét a sármos arcra függesztette.
- Amikor a H.Y.D.R.A. bázison voltunk és képtelen voltam megtartani az önkontrollt, miután láttam, hogy rád támadnak… A legtöbb ott lévő elméje megnyílt előttem. mindenkié, kivéve téged, és… Láttam Kayla emlékei között vibrálni valamit. Azt a jelenetet, amikor egy karácsonyi bulin egymásnak rontotok és olyan szenvedéllyel csókolod meg, amit én…- Elhallgatott és elfordította a fejét. Látta maga előtt a szőke lány karjait Cael nyaka köré fonódni, erőteljesen beletúrni a barnás fürtökbe és közel húzni magához az izmos testet. Szorítása erősödött karjain és vett egy mély levegőt, mialatt a szavakat kereste.
- Amikor odaléptél hozzám, láttam, hogy téged figyel és… én azt hittem, vele vagy.- Nyelve hegyével megnedvesítette ajkait és felemelte a fejét.
- Egészen addig hittem ezt, amíg ott a bárban Harry… Leo engem sosem érdekelt. Miután odakerültem hozzátok és te átkerültél gimnáziumba, én pedig elsős voltam… Láttam, hogy egyre népszerűbb vagy és a nálam ezerszer… csinosabb és közkedveltebb lányok küzdenek a kegyeidért. Annyira… esélytelennek tűnt az, hogy… Bármit is…- Ujjai megkeresték a dobozt és kihúzott még egy szálat, meggyújtotta. Legalább volt ürügye csendben maradni. Arca égett, már-már lángra kapott és megszédítette a hozzá oly közel álló férfi illata.
- A konyhában… Miután megcsók… Öhm.- Égető szükségét érezte egy újabb slukknak és mélyre szívta le a füstöt, próbálva leplezni keze, ujjai remegését. - Maradni akartam, de nem tehettem meg. Az elmúlt fél évben megtanultam irányítani a képességeimet és… Olyan, mintha megtaláltam volna a helyemet. Ahol tehetek másokért. Nekik… szükségük van rám. És… Billie… Amikor az előbb kihátráltál egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ez neked…- Elvékonyodó hangjában ott remegett a félelem és némán ingatta, lassan, jobbra-balra fejét.

Nem volt a szavak embere és a legnehezebben arról beszélt, amit érzett. Rosie előtt is pokolian bonyolult volt az egészet szavakba önteni, Caelnek pedig… Lehetetlennek tűnt. Szíve kirobbanni kívánkozott mellkasából és ott kavargott benne minden. A tóparti délutánok, ahogyan figyeli Caelt messzire úszni a hűvös vízben… A parkoló, amikor hosszú évek titkolt vágyakozása feloldódott abban az egyetlen, hosszú csókban… A konyha, amikor olyan szorosan ölelte magához a férfit, mintha az utolsó pillanatát élné életének…
- Szeretlek és… ez sosem változott. Amikor nem voltál mellettem, akkor is ott égett bennem valahol mélyen és… képtelen voltam boldog lenni.- Megvonta vállait és jobbjával letörölte a könnycseppeket az arcáról. - Nélküled... Nem is lehetek az.- Fűzte hozzá mielőtt vett volna egy nagy levegőt és belepillantott a két égi csillagként ragyogó íriszbe.

A férfi állt ot, a csillagokra boruló, szürkés felhők és a várost ünneplően felvilágított felhőkarcolók alatt, az utca fáiba belekapott a hideg, atlanti, őszi szél, és sötét, elhatározott szemei mélyen pillantottak le a lányra, a lányra, aki miatt a torkában remegett valami és a gégéjét nyomta a pulzusa. Tammy rágyújtott egy cigarettára. Közbeszólt, volna, de Cael csak mondta, és most Tammy hangja szinte fáradtan csendült fel, ujjai mintha meg-megremegtek volna, ahogy mélyen a cigarettába szívott.

És ahogy elkezdett beszélni...

Cal pillantása mondatról mondatra lett kevésbé... Sötét. Nem harag, és nem is bosszú kavargott benne, amikor a lányhoz hajolt. Inkább a döntő csata kirobbanása előtt az ellenfélre pillantó hadvezér idegessége és félelme. Az a bátor félelem. Amikor az ember ember, amikor megveti a lábát és kihúzza a hátát. Mint Hemmingway regényhősei. Mint a Kilimandzsáró havával szembenéző felfedező. Mint a szavannán haldokló férfi.
És az a férfi, ott, akkor, a lány előtt állva...
Egyik mondatról a másikra szelídült meg.
Mint egy büszke fenevadja a dzsungelnek, ami lépésről lépésre kerül közelebb a lányhoz, akinek szemébe nézve elmúlik a vörös köd a fejében.
Cael, miközben Tammy beszélt, lassan húzta le válláról a kabátot és lágyan, gondosan borította a másikra azt, a kasmír, ami most nem a tenger, hanem csak az after shave-je illatát hordozta, szinte ellepte a karcsú lányt. A férfi gondosan megigazította Tammy vállán a ruhát, és végigsimította a lány felkarját, melegítve őt...
Jobb lába mozdult és közelebb lépett. Lehajtotta a fejét, hogy Tammy arcára nézhessen - A lány a mellkasához beszélt. Cael ahogy hallgatta, lassan, nagyon lassan mozdította a kezét és ujjai gyengéden futottak végig Tammy fürtjein.
És amikor az a két, csillogó, fénylő, azúrkék szem felnézett rá...

Cael...
... Mosolygott.
Ujjai megtalálták a lány orcáit és a selmyes bőrön óvatosan törölték le hüvelykjei a könnyeket. Majd előrébb hajolt és...
Megcsókolta a lány homlokát. Hosszan, gyengéden, ajkai Tammy bőrére tapadtak, szemeit lecsukta...
És hátrébb hajolt csípőből, hogy a lány szemébe nézhessen.
Két kezének hosszú ujjai beletúrtak Tammy szőke tincseibe, végigsimították halántékát, fülét. Úgy tartotta meg a lány arcát gyengéden, hüvelykjeivel körökben simogatva Tammy halántékát.
- Tams... - kezdte és... Lágy volt újra a hangja. Bársonyos. A bariton ércessége hallatszott, de nem olyan fémesen. Megindult és meleg volt az a hang, és majdnem suttogó.
- ... Tams... Tammy, én... - Fejét oldalra billentette. Végignézett Tammy arcán, a homlokától az állcsúcsáig, pillantása a szép metszésű ajkakra és a mély, azúrkék szemekbe fúródott, mintha most látná először. Halkan megköszörülte a torkát. Jobbja végigfésülte a lány halántékát újra, elrendezve a szőke tincseket és mutatóujja gyengéden simította végig Tammí arcélét, majd újra a hajába túrt.
- Tams... Elmentél... Hát elmentél. Azt most már... Magunk mögött tudjuk. Visszajöttél hozzám, és csak ez számít. És az, hogy megtaláltad önmagad. Hogy azt az utat járod, ami a tiéd. Mindig is ezt akartam Neked.
Újra halványan mosolygott.
- Pontosan tudom, hogy olyan félelmetes és szerető anya leszel Billie számára, amilyet egy kisfiú csak akarhat. Amilyen az én anyám nem volt sohasem. Amit mindig, mindig csak benned láttam egyedül.
Cael arca oldalra dőlt, ahogy a lány szemeibe nézett.
- Tams... - kezdte újra, egy pillanat elmélázás után. - ... Akármi is lesz, én itt vagyok. És tudom, hogy most az életed tele van telítve, tudom, hogy most ez nem a legalkalmasabb időpont, hogy...
A férfi sóhajtott egyet és lassan engedte ki a levegőt.
- ... De ki fogjuk találni, és meg fogjuk oldani. Te és én. Akkor, amikor... Már alkalmasabb lesz, hogy...
Egy pillanattal később folytatta.
- Ketten a világ ellen. Mindig így akartam.
Közelebb hajolt... És ajkai a lány homloka felett, a haja tövénél érték el a sima, selymes bőrt.

Még csupán most jött rá… Nem, most mondta ki magában, hogy eddigi élete során mindig Caelt kereste és várta. Fájdalmas, csöndes űrként tombolt benne a fiatal fiú hiánya, szűnni nem akaró módon és néha még most is meglepődött, mennyit változott a férfi az eltelt évek alatt. Magasabb, karizmatikusabb és… sokkal vadabb volt, mint amire emlékezett. Számtalanszor lepte már meg az eltelt hónapok alatt, amikor azt hitte már megismerte, Cael mindig újat mutatott.
Tammy a hideg falnak dőlt, megpróbálva beleolvadni a rozoga téglaépületbe és a világért sem nézett volna fel a férfi arcára- attól tartott, akkor végleg elnémul. Torkát köszörülve nézett maga elé és mikor megérezte vállain Cael gyengéd, de erős kezét elpirult. A köré terített kabátból felszálló illat elbódította, egyenesen erőltetnie kellett magát, hogy képes legyen koncentrálni és összefüggő, értelmes mondatokat alkotni.

Ezt… Hogyan lehet túlélni?

A mágus ujjai égették a bőrét és forró bizsergést hagyott maga után érintése, táncra hívva a lányban mélyen megbújó érzelmeket. Kiszáradt ajkai szétnyíltak, midőn csodálkozó pillantást vetett a fölé tornyosuló robosztus testre. Tekintetében tükröződött mindaz a kaotikus vihar, ami tombolt a lelkében: értetlenség, megbékélés, csodálkozás, hitetlenkedés…
Fejét alig láthatóan döntötte kicsit jobb oldalra és felvonta szemöldökeit.
- Öhm… A… - Cael ujjai a tarkóját masszírozták szelíd erővel, felpezsdítve a lány vérét. Az a gondolat dörömbölt a fejében, hogy a varázsló csupán néhány rendkívül rövid centiméterre áll tőle, érezte a testéből áradó meleget; a kabátból felszálló jellegzetes illatot. Fülét betöltötte Cael mély, érdes hangja és tekintetét a szájára vetve próbálta felfogni, hogy mit mond a férfi. Ujjai megtalálták Cael mellkasát és kifújta a visszatartott levegőt, előrébb lépve homlokát a meleg, kemény mellkasnak támasztotta. Homlokán a bőr szinte lángra kapott a két diszkrét, gyengéd csóktól és a lány örült, hogy a két kar köré fonódik, tartva őt- hálás volt. Két karját a doktor köré fonta és fejét Cael nyakába temette, ajkait lágyan, végtelenül lassan húzta végig Cael nyakszirtjén és felsóhajtott.
- Hiányoztál.- Hangja meglepően rekedtes volt, gyalázatos módon elárulva érzelmeit és az arcába szökő hő révén tisztában volt vele, hogy sápatag bőre ezúttal rákvörösen ragyog a sötét fellegek alatt. Ennyi volt minden bátorsága, elnémulva hunyta le szemeit és lehelt egy intim csókot Cael arcára. Egy hosszú, örökkévalónak tűnő pillanat erejéig tekintete a ragyogó, sötét szempáréval fonódott össze, miután hátrébb lépett és motyogott valamit arról, hogy neki most be kell mennie, mert fel fog lépni és meg kell néznie Billiet is.
Holott csak attól félt, hogy ha tovább marad a mindenség közelében, lángra kap és hamuvá ég el. A nehéz fém ajtót belökte és jobbját kalapáló szíve fölötti részre tapasztotta, levegőért kapkodva kereste meg a női mosdót és huzamos ideig nézett farkasszemet önmagával. Haja Cael ujjai nyomán kissé kócos volt- lelki szemei előtt lejátszódott az előbbi jelenet és rózsás arcába még több vér tolult. Lázasan, beszédesen ragyogtak szemei, amik a nyári égboltot idézték.

- Khm.. Oké.- Megdörzsölte az arcát, megigazította kusza fürtjeit és gondosan süketnek tettette magát, amikor egy-egy diákja elé kerülve faggatni kezdte, hogy ki az az őrjítően szexi angol, akivel kint… Tammy tekintete anélkül ölt, hogy képességét használta volna. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy bennakadjon a szó a lányban és kikerülve őt kivette Will kezéből a doube scotchot, amivel felé közeledett és lehajtotta. Nem hallotta mit mondott a férfi, aki sötét pillantással méregette a tökéletes zavarban lévő lányt. Tammy fellépett a színpadra és énekelni kezdett…


Csupán negyven perccel később már az autóban ült, amit az X-Men bázisról hozott el és az anyósülésen ott aludt a bekötött Billie. Baljával a kormányt fogta és szelíden cirógatta meg az alvó gyerek arcát, miközben útját a szobája felé vette.