Hármashatár Hegy

Budapest szívében található, hivatalos megnevezésén ,,sasbérc". Kiválló kiránduló hely azonak akik hirtelen nem akarnak messze menni, természetesen már ha itt laknak... A hegyről gyönyörű kilátás nyúlik a dunára és amellette elterülő városna. Márha nem zavarnak valakit az adótornyok...


Azok után hogy megérkeztünk erre a furcsa világra, bár azon még mindig nem jutottam túl hogy Földnek hívják... hogy lehet így nevezni valamit? Számomra annyira természetes volt, hogy a mi világunk annyi másikkal áll kapcsolatban, jó igazából oblivionokkal, nem igazi világokkal, hogy eszembe se jutnak a Tamriellt a ,,Mi földünknek" hívni, mármint úgy hivatalos megnevezés formájában.
Na már most. Mi után megérkeztünk Harryvel, ezt megünnepelendően jól bepiáltunk. Ami azt illeti nem vagyok túl iszákos fajta, de új világ új italok is ugyebár. Már csak pusztán kisérleti indolkból sem lett volna helyén való kihagyni az alkalmat.
Bár azzal amivel Harry szolgálhatott egyikről sem mondhattam volna el, hogy egy jó cyrodiili brandivel felvehette volna a versenyt.
Kertelek itt... A színtiszta igazság az, hogy valahol képszakadás történt. Még emlékszem hogy este iszokgattunk, aztán most itt sétáltam, ill. botorkáltam, a naplementében. Egy hegytetőn. Többször majdnem elbotlottam a saját lábamban ezen az idegen tájon. Kiérve a szélére azonban megtorpantam. Ami azt illeti odacövekeltem egy jó pár pillanatra, mintha oda fagyasztottak volna. A látvány egyszerűen megdöbbentő volt.
Hatalmas város - ötlött fel a fejemben -, bár még mindig nem olyan borzalmas mit az a másik. Az épületek sokkal kisebbek voltak, ami már bíztató volt, de így is túlzúfoltak.
- Mara szerelmére! - kiáltottam fel, mikor hirtelen közeledni tűnt a talaj, és a rossz vége, az amelyik lejt. Hátra léptem visszanyerve az egyensúlyomat, és inkább leültem a még egyenes földre. Vagyis inkább lehuppantam. A páncélomon lévő elffém lemezek nem túl kecsesen összezörrentek.
Tudtam hogy nem lesz egyszerű dolgom ebben a világban de ez most ilyen állapotban kissé megrázott. Már ha legalábbis ugyanabban a világban vagyok még. Bár sejtésem az volt hogy igen, mágikus érzékeim nem voltak jeleneleg megcsalhatatlanok.
Beugrott hogy olvastam erről valami egyszer még a könyvtárban, a ritka és elveledett mágiákról szóló könyvek között. A teleportáció misztikus és titokzatos tudományáról, bár azok az információk nem voltak elegek ahhoz, hogy bárki elsajátítja őket.
Feltápászkodtam.
- Ó Akatosh... Akatosh... - azt akartam mondani, hogy mért engedheted ezt megtörténni velem, de aztán csak legyintettem: - Hagyjuk.
A fülemet beszélgetés zaja ütötte meg, úgyhogy elindultam az irányába, hátha valamit megtudhatok. AZ sajnos még nem jutott eszembe hogy várjak amíg kitisztul a fejem kicsit. Az hogy hallották e az eddigi eséseimet keléseimet, mint gondolat meg sem fordult a fejemben.
Egy kisebb csoport fiatal ült nem is olyan messze tőlem.
- Üdv, jó bretonok - bár ahogy így sasoltam az egyik inkább birodalminak tűnt, reméltem nem lesz belőle sértődés. Az egy másik kérdés, hogy igazából ez csak megszokás volt Harryvel ezt a kört már lejátszottuk. - Egy kis útba igazításra lenne szükségem.
A farkam vadul kavart a levegőben a hátam mögött. Örültem hogy valakitől legalább segítséget kérhetek, viszont frusztrált is voltam jelenlegi helyzetemet tekintve. Abba bele sem gondoltam hogy a torkomon több sziszegést törhetett fel mint normális beszéd hang. Most hogy így belegondolok szomjas voltam.

Az este már délután elkezdődött, pedig eredetileg egyáltalán nem így terveztem. Egy melóval több, mint egy teljes nappal határidő előtt végeztünk, ezért elmentünk lazulni a városba. Az lett a vége, hogy szétszóródtunk mindenfelé. Nekem sikerült egy csapat egyetemistába botlanom, és akaratlanul is rámakadt ez a szöszi. Azóta is folyton mellettem tekergeti a kecses kis testét. Nem, mintha ellenemre lenne.
Ez a bagázs meg olyan, hogy szeretnek inni. Műveltük már nap közben is ezt a remek hobbijukat. Azóta volt egy kis vacsoraféle, bevásárlás, és most itt vagyunk egy rakás piával. A fűről nem is beszélve, aminek a füstje csak úgy dől a két raszta srácból. Nem, mintha a többi nyolcnak ellenére lenne, ők is becsatlakoznak néha.
Érdekes, én vagyok az egyetlen, aki szereti a whiskyt. Kölykök, gondolom magamban, és mosolyogva emelem meg az üveget. Hogy pohár? Ennyire azért nem vagyok sznob. Még akkor sem, ha ing is csak rajtam van. Mármint ha nem számítjuk be a nem annyira ízléses, csicsás hawaii ingeket, amiket magára aggatott a gyúrós ikerpár.
Jól van, igazából nincs okom panaszkodni. Fiatal, zsenge lányka teszi itt magát nekem, és még piánk is van bőven. A srácok elég viccesek, ahogy produkálják magukat, úgyhogy bohócokra sincs már szükség.
A magam részéről igyekszem nem túlságosan berúgni. Nem vagoyk olyan alkat, meg amúgy is megelégszem mindig a szalon spiccel. Kellően oldott leszek tőle, hogy elszálljon a mindennapok stressze - mert én olyan hihetetlenül stresszes vagyok persze, főleg szerepkörömet tekintve -, de az egészségemet még nem pusztítja olyan mértékben, hogy komoly aggodalmat okozzon.
- Srácok, mi van ebben a cigiben? Asszem, hallucinálok - nyögi be az egyik raszta, és mereven néz a bokrok felé.
Jót nevetünk rajta, de abba az irányba nézve kénytelen vagyok mozdulatlanná válni. Reflex. Magam mögé tolom fél kézzel a csajt, és egészen ráhangolódom arra a mozdulatra, amivel szükség esetén elő tudom kapni a stukkeremet.
- Mi van itt, álarcosbál? - kérdezi az egyik gyúrós.
Nekem valahogy nem az álarc ugrik be, ahogy meglátom, inkább valamiféle mutáns. Mivel nem tesz fenyegető mozdulatot, néhány pillanat alatt megnyugszom. Az, hogy magyarul szólal meg nem tudom, hogy jó vagy rossz hír inkább. Minden esetre eddig nem tűnik potenciális támadónak.
- Szeva cicca! - bődül fel a másik gyúrós, aki már szégyenletesen részegre itta magát.
- Üdv neked is - felelek, mielőtt valamelyik szerencsétlen ragadná magához a szót - Te nem idevalósi vagy, igaz?
Elsősorban nem Budapestre vagy Magyarországra, sokkal inkább Európára gondolok itt. Ebben a gúnyában valami nagyon eldugott helyen élhetett, ha nem tűnt fel senkinek.

Igazából most néztem végig először a társaságon. De még így is az az érzésem volt, hogy jobban kótyagos a feje a többségnek mint az enyém volt. A szemem valahogy még így is kiszúrta az egyiket amelyik tisztábnak és értelmesebbnek tűnt mint a többi.
Arcom is csak grimaszba torzul az idétlen megjegyzésekre, melyből a sisak miatt nem túl sok látszott. Az jutott eszembe, hogy a macskás megjegyzések körét már Harryvel lejátszottuk. Most semmi kedvem nem volt még egyszer.
- Valóban - fordultam az értelmesebbikje felé.- Már annak is örülnék ha tudnám, hol az az itt.
Megráztam a fejem. Hirtelen meleg öntött el, kivert a víz. Lehet kevésbé józanodtam ki, mint gondoltam. Úgy éreztem muszáj levennem a sisakom.
A füleim vidoran pattantak, hogy már nem volt ami leszorítsa őket. Ismét megráztam a fejem, így a fülbevalóim is vidám hangon csilingelni kezdtek.
Végig nézve az arcokat felötlött bennem, hogy erre felé lehet nem olyan megszokott látvány egy Khajiit. Ahogy a sisakom a hónom alá szorítottam, szavaromban elmosolyodtam (kivillantva a hegyes fogaimat, eszembe sem jutott, hogy ez lehet nem is a legjobb ötlet).
Volt egy olyan félelmem azonba, hogy bármilyen választ is kapok lehet nem leszek sokkal előrébb.
- Van valami lehetőség esetleg, hogy innen vissza jussak egy helyre amit úgy hívnak New York? Ott van egy ismerősöm aki talán segíthet nekem...
Legszívesebben haza mentem volna, de annak még kevesebb esélyét láttam.

Na pont eddig tartott a viccelődés, vidámkodás, látszólagos nyugalom. A csajok elfutnak, a srácok meg, nos szintén. Ez talán jobb is így, mivel a másik lehetőség valamiféle kiegyenlítetlen harc lett volna az ifjak és a nagymacska között. Piszok nagy mázli, hogy összecsinálták magukat tőle.
- Budapest, Magyarország fővárosa. Azon belül is a város határvidéke - felelem kérdésére, majd úgy döntök, kimerítőbb válaszra lehet szükség. Akár egy képregényből vagy valakinek a képzeletéből is előbújhatott ez a figura - Magyarország az Európa nevű kontinens egyik kisebb országa, a Föld nevű bolygón. Mi legalábbis így hívjuk. Te honnan jöttél, ha már itt tartunk? - kérdezem enyhe flegmasággal, próbálva diplomatikus hangnemet tartani.
Bár akartak már párszor kibelezni különböző okokból, ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy ragadozó fogsor vigyorogjon rám. Ezekről a furcsa fülekről meg úgy az egész macskaemberről nem is szólva. Legalább páncélja van, nem valami lézerstukkere. Bár azt adott esetben talán el is tudnám boltolni tőle, ha hajlamos lehet az üzletelésre.
- Az emberek itt nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valaki úgy néz ki, mint te. Valószínűleg más is megpróbál majd elfutni előled, esetleg megtámad. Nem lesz könnyű dolgod errefelé - jegyzem meg, még ha biztosan fel is tűnt neki is.

Felvont szemöldökkel, és kikerekedett szemmel néztem ahogy a társaság nagyja elviharzik. Bolondok ezek a földiek, én mondom. Jó, értékelhetném, hogy legalább nem kötekednek. Egy ilyen helyzetben és ilyen állapotban, lehet otthon csak arra számíthattam volna.
Lassan fordultam vissza a megmaradt egyszál emberke felé miközben beszélni kezdett. Ebben nem volt semmi... fellengzősség, vagy ehhez hasonló. Egyszerűen én is kicsit még be voltam lassulva.
- Ühüm... - bólogattam feldolgozva a kapott információt. - Akkor legalább a világ nem változott azóta...
Az hogy nem ugrottam át másik dimenzióba bíztató volt, még akkor is szívesebben lettem volna otthon.
- Elnézésed kérem. Ra'sheera vagyok Winterholdból. Skyrimból jöttem, egy másik mundusból, Tamrielből. Ha jól gondolom még sosem hallottál róla... - fintorodtam el kissé. A Harryvel való tapasztalataim után, nem sok esélyét láttam annak, hogy bárkinek is mondana valamit Tamriel.
- Eh... - húztam el a számat. - Már kezdem megszokni. De hát azon meg nem változtathatok ami vagyok... - ami azt illeti nem is állt szándékomban. - Ahonnan én jöttem, ott ez... én teljesen normális fajnak számítok. De azt hiszem egy argóniaitól jobban meg ijedtek volna - mosolyodtam el kissé megint.
- Azok akik megtámadnak megismerkedhetnek a karmaimmal - emeltem kissé fel a kezem megmozgatva az ujjaimat. Bár igazából a karmaim a fémkesztyű alatt nem látszódtak, de mivel az is karmokban végződött gondoltam elégé szemléletes így is a dolog. - Vagy megpörkölődik a seggük... helyzete válogatja - vontam meg a vállam.
- De úgy látom te nem félsz tőlem...
Ez utóbbit már bíztató jelnek vettem, ennek ellenére reméltem, hogy ha nem is valami magyarázzattal szolgál, mert ezen nem volt mit magyarázkodni... de érdekelt volna a miértje.

A kedves macskauraság - már ha hímnemű egyáltalán - nem ugrik a szaladgáló prédára, így elkönyvelem, hogy esélyesen még sem az a hagyományos ragadozó fajta. Bár az tény, hogy meglepettnek tűnik. Lehetséges, hogy náluk együtt élnek emberek és az ő fajtája. Ez eddig a legjobb tippem, amit össze tudok rakni. Viszont úgy tűnik, mintha egy kicsit be lenne lassulva. Lehet, hogy csak meg van zavarodva. Az igazat megvallva én is.
Amiket ezután mond azért egy kicsit azt hiszem, sok nekem. Mármint beszél itt furcsa nevű helyekről, egyiknek angol neve van, a másik meg egy játék címe tíz évvel ezelőttről. Ráadásul gyanítom, az utóbbival ő speciel nincs tisztában, és hiába is magyaráznám. De honnan szedték a nevet ezek a játékkészítők? A cicus nem úgy néz ki, mint aki nagyon hazudni akarna.
Ahhoz meg végképp kevés az infóm, hogy a poénját értsem egy valószínűleg másik idegen fajjal kapcsolatban, amit emleget. Azt viszont remekül látja, hogy nem félek tőle. Annyira nem is volt bonyolult ezt felmérni, hiszen csak én nem futottam el.
- Jól látod, nem félek tőled. De jól értem, hogy te most véletlenszerűen teleportálgatsz? És kinek pörkölődik meg a segge? Öhm, és mi is az a mundus?
Ha már úgy is beszélgetünk, megpróbálok minél több infót összegyűjteni róla. Biztos, hogy kavar még kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb zűröket, ha sokáig itt lesz. Legalább tudom, hogy kivel-mivel van dolgom. Annak pedig végtelenül örülök, hogy ha nem is egy irodalmár, de választékosan képes kifejezni magát. Valami Conan-módra morgó macska-barbárra lehet azt mondtam volna, hogy hagyom a fenébe a bolháival együtt.
- A karmokat pedig nem érdemes emberekbe mélyesztened. Itt nagyon gyorsan terjednek a hírek, és ha valakit megsebzel, hamar ezrek küldik ellened a legjobbjaikat. Olyan gépeken utazva, amik nálatok szerintem nem is léteznek.

- Hát az első nem volt olyan véletlenszerű, inkább csak meggondolatlanságból adódó baleset... - vakartam meg nagy műgonddal a fejemet. Igazából ha belegondoltam, akkor kissé zavarba hozott az egész. Részben az én hibám volt. - Mondjuk az, hogy mért pont ide, a ,,Földre" kerültem az már megint egy másik kérdés amire én sem tudom a választ... Ez a második eset viszont, nem tudom hogy történt, ami azt illeti, tegnap eléggé bepiáltam... vagy az lehet még ma volt. Hehe... - nevettem zavartan.
- Áh az... Csata-mágus lennék vagy mi a szösz... Csak arra céloztam, hogy tudok magamra vigyázni, hogy ha kell. Ezzel elérkeztünk a másik kérdéshez. Ott ahonnan én jövök mundusnak nevezzük a halandók által lakott, mondjuk úgy világokat.
- Hmm...- gondolkoztam el. - A ti világotok olyan furcsa. Ekkora felhajtást csapni egy kis bunyóból... - húztam el a számat. Lehet csak én szoktam hozzá túlságosan Skyrimhoz. Ott ha az ember betér egy fogadóba teljesen megszokott, hogy egy kis esti bunyóra sor kerülhet... akár még nappal is. Talán ez Cyrodiilban nem volt annyira elterjedt jelenség, de nem volt példa nélküli sem.

Csatamágus. Egyrészt ez annyira nem hangzik jól, mintha akkor hangozna, ha valami emberi kinézetű illetőről volna szó. Pontosabban emberi kinézetű illetőről, aki nem sokat iszik, és véletlenül sem szór részegen varázslatokat. Már csak azért is, mert teleportálni hihetetlenül hasznos lehet, és az ügynökségen amúgy is jól jönne egy ilyen ürge. Vagyis... macska.
- Ha nem akarsz nagy feltűnést kelteni, valamilyen varázslattal embernek álcázhatnád magad - próbálom felvetni az első eszembe jutó megoldást.
Nem, mintha nem lettem volna még hasonló helyzetben, hiszen találkoztunk már furcsa kinézetű mutánsokkal erre-arra. Ez az illető viszont egyáltalán nem ismeri nem hogy az országot vagy a kontinenst, még a bolygót sem. Ezen csiszolnunk kell valahogyan. És tartok tőle, nem annyi lesz az egész, hogy ötödik elem módra beültetem a gép elé netezni.
- Rajmund vagyok - mutatkozok be, ha már így összetalálkoztunk -, de szólíthatsz Rajanak, Rajinak vagy Rajnak is.
A helyiek valamiért nagyon szeretik magyarosítani a neveket, de így legalább nem kell annyit erőlködnöm álnéven. Eléggé máshogy hangzik a magyarosított változat ahhoz, hogy ne legyen automatikus az asszociáció.
- Mi a terved ma estére? Hazajutni a világodba, vagy esetleg berúgni, és véletlenszerűen tovább teleportálni? - kérdezem, most már erősen viccelődve. Kezdek megbizonyosodni róla, hogy ez a figura egyáltalán nem ellenséges, szimplán csak egy kicsit lassabb világhoz szokott.

- Áháhá.. - nevetem el magam, amolyan kínos, mégsem megvető vagy harsány módon. - Az nem úgy működik. Láthatatlanná válni, vagy kevésbé észre vehetővé az egy dolog. De teljesen másnak mutatni magad, ha lehetséges is egyáltalán ilyen akkor bonyolult varázslat. Már hatákonyan láthatalanná válni is az illúzió magas iskolája. Azonban én nem jeleskedem az illúzió ágában - húzom el a számat. Tisztában vagyok a saját tudásommal, és korlátaimmal.
- Ra'sheera, örvendek - mutatkozok be magam is, egy hangyányi meghajlással. Szerencsére nem valami hivatalos bálon, vagy ehhez hasonlón vagyunk, hiszen ha ennél előrébb kellett volna dőlnöm, félő lett volna, hogy megszédűlök. Amúgy is hajlongjon itt akinek horker az anyja!
- Azt hiszem maradok a Rajmundnál - jegyzem meg úgy mellesleg számomra hosszú tűnődés után. A sok lehetőség amit felsorolt a végén még itt összezavar. Emberek. Meglátásom szerint mindig is szerették lerövidítani a neveket, vagy átformálni. A tőlük eltérő stílusú neveknél annál inkább, tekintve, hog inkább nem vesződtek vele, hogy megtanulják kimondani.
- Ha olyan egyszerű lenne hazajutnom, már megtettem volna - sóhajtok fel. Tekintve hogy milyen zötyögős úton jutottunk egyáltalán le ide, erre a világra emi legalább egy kicsit is halandók világára, mint mondtam mundusra hasonlít, még annál is inkább... - Úgy érzem az egyirányú út volt. Azt hiszem inni is eleget ittam mára, bár nem akarok semmi jót elrontani. Csak az a teleportálás, pont az, ha már arról van szó. Már megint, nem tudom hogy jött össze... - vakartam meg megint a fejemet.
Úgy döntöttem, ha Rajmund nem mutatja jelét annak hogy indulni készül, leültem mellé a földre, még tisztes távolságban.

Egész jónak tűnik ez az ötlet, hogy üldögélünk és csevegünk. Már csak egy jó ital hiányzik, ami mellett ugye szokták ezt a tevékenységet művelni. Elő is szedem azt az üveg bort, ami egyébként francia, és - többek között - ugyanilyen nemzetről elnevezett tevékenységre volt hivatott rávenni a kellően könnyed erkölcsű egyetemista lánykákat.
- Egy kis vörösbort? - kérdezem, és már szabadítom is meg a kupakjától. A módját azért megadom, gyorsan kerítek két poharat. Műanyag ugyan mindegyik, de a célnak megteszi.
Töltök, és az egyiket átnyújtom Ra'sheera-nak. Nem tudom, hogy ízleni fog-e neki, esetleg gúgy dülöngél majd, mint a házimacskák a sörtől. Ez már az ő dolga. Én illedelmes voltam, bevontam, ha már így összeakadtunk.
- Te, mint csatamágus milyen varázslatokhoz értesz akkor? Valamennyire azért megy a teleportálás? És tudsz tűzesőt meg jégvihart idézni? Hogy megy ez nálatok?
A varázslatban nem különösebben hiszek, de úgy gondolom, ha nem értünk egy tudományt, azt nyugodtan nevezhetjük varázslatnak is. Nem kizárt, hogy a legtöbb mágusnak mondott egyénnel ez a helyzet. Értenek valamihez, amihez mi nem.
Most pedig valóban felcsillant az üzleti érzékem mindent látó szeme, hiszen ez lehet, hogy egy nagyszerű barátság kezdete lesz.

Ami azt illeti jól esett végre leülni. Ami azt illeti szívesen meg is pihentem volna. Különös érzés volt ez. Én aki megszoktam, hogy a páncélt hétköznapi ruhaként hordom, és tábortűznél kell aludjak, most igazán elfogadtam volna a lehetőséget, hogy az akadémiai szobám puha ágyában aludjak pamut ruhában... De inkább azért tartottam magam.
Az ital felvetésére kételkedő szemekkel kezdtem vizslatni az előkerült üveget, majd elvicsorodtam. A fejemben az járt, hogy nem kéne... De aztán meg adtam magam.
- Legyen... mért is ne? - sóhajtottam majd elmosolyodtam.
Miután megkaptam a poharam, ami meg kell mondjam elég fura volt (sosem láttam még ilyet), csak az után válaszoltam, hogy belekortyoltam.
- Érdekes... - fejeztem ki tömören véleményemet.
- Nem, nem, nem... mint mondtam, a teleportálás ősi művészet. Meg merném kockáztani azt mondani, hogy talán igaz sem volt, ha éppen nem itt ülnék - kezdtem bele a magyarázatba, közban a pohárral gesztikulálva a kezemben. - Tűzesőt pedig? A szó szószerinti értelmében nem. Jégvihart? Háááát... Talán. Nagy kiterjedésű varázslatokhoz nagy gyakorlat, és magicka szükséges. Nem. Az hogy csatamágus vagyok inkább csak annyit tesz, hogy a pusztítás mágia ágában jeleskedem inkább- itt egy kis pillanatnyi szünetet tartottam. Elgondolkoztam, de végül úgy döntöttem mért ne? Szemléltessünk. Felemeltem a másik kezem, és az ujjaimmal felfelé a tenyeremet az ég felé fordítottam. Megmozgattam kicsit az ujjaimat, és fégül azok között egy kisebb lebegő láng jelent meg. Rajmund felé tartottam a kezem, hogy jobban lássa, persze azért nem úgy, hogy véletlenül felgyútsam. Így láthatta a lángot, és a páncélkesztyű alatt jobbára szabadon lévő karmos ujjaimat is.
- Bár azért tudok egy két trükköt más mágia formából is... - zártam össze végül a kezem, eloltva ezzel a lángot is.
Belekortyoltam ismét a borba. Ittam már jobbat is, de rosszabbat is. Erről eszembe ötlött az előbbi gondolatom...
- Miből van ez a pohár? - kérdeztem érdeklődve.

Nyugtázom, hogy azért nem egy csodatevő, de talán még hasznos is lehet. Egy gondolatmenet a fejemben máris azt elemzi, érdemes lehet-e bevenni valami melóba. Már ha el tudjuk takarni a füleit. Meg a fogait. Meg úgy egyáltalán a kinézetét. Igaz, távolról biztosan tud tüzet szórni, és akkor máris meg van oldva a feladata.
Ha valamire viszont abszolút nem számítottam azok után, hogy egy embernagyságú, két lábon járó macska betoppan és emberi nyelven szólal meg, majd megjegyzi, hogy ő egy csatamágus, aki részegen teleportálgat... nos, az az, hogy a felkínált bort ennyi ideig ízlelgetni fogja. Nem tán borszakértő a szentem odaát hobbi szinten? Ez most komolyan elgondolkoztat. Annyira, hogy egy pillanatra el is merengek azon, mi lehet a furcsa fantasy világ macskaembereinek leggyakoribb néhány hobbija. Mickey egér kergetésén kívül természetesen. Aztán csak becsöppen pár kérdés is, ezért úból felé fordítom fejem.
- Műanyagból. Hm, hogy is magyarázzam el... olyasmi folyadékból készítik egy eljárással, mint amivel az ostromgolyókat szokták meggyújtani. Egy fajta olajból, amit a föld mélyéről szednek ki. Jó, mert könnyű, ahhoz képest kellően szilárd. És még az áramot sem vezeti.
Utóbbiba már nem gondolok bele, vajon tudja-e, micsoda. Bár ha volt már város közelében, biztos találkozott elektromos eszközökkel. Akkor pedig valakinek el kellett magyaráznia, hogy azok mivel mennek. Amennyiben volt hozzá türelme persze...
- Szóval pusztító mágiák? A kellő TŰZerő mindig jól jöhet - sütök el egy aprócska szóviccet - Ha nincs még itt munkád, esetleg meg tudunk egyezni valamiben.

- Mű... Műanja... - próbáltam kimondani a hallott szót, de annyira eltért bármilyen nyelv szavától amit beszéltem jelenleg. Próbáltam artikulálni, de nagyon nem ment. Be le sem gondoltam milyen arcot vághattam közbe. Lehet egy kérődző tehén szebb látvány volt. Kérdően, kicsit segítség kérően néztem Rajmundra.
Ami azt illeti viszont a magyarázata igen meg lepett. Hadászati eszközből ilyen egyszerű, hétköznapi tárgyat létre hozni. Olajból... Megforgattam a kezemben a poharat, ahogy vizsgálódva néztem.
- Elképesztő - a dolog felkeltette bennem a mindig kiváncsi túdóst. Azt az énem ami mindig érdeklődik, mindig kutat, mindig érdeklik az új dolgok... Ami azt illeti mióta ide kerültem, nem nagyon éreztem ilyesmit mióta lejöttünk az űrállomásról. Lehet annyira más volt minden, túl sok volt az új, hogy inkább csak elfogadtam a dolgokat.
- És nem vezeti a villámot? - tettem fel a költői kérdést, magamban nyugtázva a dolgot. Lehet azonban ismét a megivott bor tehetett róla, de úgy éreztem ezt a teóriát rögtön tesztelnem is kell. Felhajtottam a maradék italt, majd szikrák csaptak át az ujjaim között... Azonban lehet túl sokat gondoltam erről a dologról hiányos információk nélkül. Ami azt illeti a pohár felgyulladt mint annak a rendje. Nem tudom hogy a benne maradt folyadék segített-e neki ebben a reakcióban, de végül eldobtam a kezemből a lángoló/porladó masszát a fűbe.
- Talos szakálla! - pattantam fel, és fém talpó csizmámmal tapodva igyezettem eloltani, minek következtében egy kevés égett massza a cipőmra tapadt, amit egyenlőre nem sikerült még felfedeznem. Abba pedig belegondolni sem mertem, hogy ez az elszólásom Skyrimon kívül a Birodalomban akár még a fejembe is kerüéhetett volna. No de hát ha nordok között élsz csak felveszel tőlük pár sokást... mint például a nagyobb mértékű italozást.
- Aháháhá, bocsánat - nevettem kínomban, és megvakartam a fejemet. Majd mikor kicsit lecsillapodtak a kedélyek Rajmund felé fordultam.
- Munkát? Milyen munkát? - kérdeztem kicsit kételkedve. Azoban higgadtan végig gondolva a dolgot, volt benne valami. Tekintve, hogy itt nem fogadták el a skyrimi aranyváltót, és ha még el is fogadták volna, abból sem élhettem volna meg örökké. A többi pénzem, vagyontárgyam, az egész életem pedig egy másik világban ragadt. Vagyis én kerültem ki belőle.

- Igen, műanyag. Mű, azaz nem igazi. Anyag, arra a szóra meg biztos van nálatok is megfelelő. Így könnyebb lesz megjegyezned. Egyébként valamilyen varázslattal érted a nyelvünket, vagy a te világodban is ugyanazok a nyelvek vannak használatban, mint itt?
Egyre több érdekesség akad itt. Közben már vizionálom, hogy ha valahogy a külsejét emberinek tudjuk mutatni, akkor milyen kiváló kém lehet belőle ezzel a kiterjedt nyelvtudással.
Nevetve figyelem, ahogy kísérletének következtében felgyullad a pohár. Nem is a gyúlékonysága miatt, sokkal inkább azért, ahogy megijed tőle. Kell néhány pillanat, amíg kiélvezem ezt a vcces jelenetet.
- Semmi baj. Ki az a Talos? Valamilyen istenség nálatok?
Sosem érdeklődtem komolyan a vallások iránt, és nem mindig tudtam kellően finoman fogalmazni az erősen vallásos személyek irányában feltett kérdéseim megfogalmazásakor, de ő valahogy nem tűnt vallási fanatikusnak. Nem féltem attól, hogy esetleg megbántanám ennyivel.
- Munka, igen. Általában meg kell szerezni valamit, megvédeni valamit vagy valakit, esetleg néha elkapni vagy bántani valakit. A legtöbb rejtett akció. Neked azt hiszem, nincs vagy nem olyan az ujjlenyomatod, mint nekünk, ez hasznodra válhat. Csak a nem mindennapi külsődet kell valahogy elrejteni. Ha benne vagy, már telefonálok is, és beveszünk a csapatba.
Felé fordulok, és a kezemet nyújtom. Az eddigiek alapján azt gondolom, a kézfogás nem idegen tőle, még ha talán nem is ez az elsődleges köszöntés náluk.

Mindkét füllel Rajmund felé fordulva halgattam a magyarázatát, utána hümmögve akár elejtve egy egy igen-igen kíséretéven egy bólogatást.
- Mű... mint mű, és anjag mint anyag... - ismételtem a szavakat próbálva rögzíteni magamban, hogy először azt a szót amit ő mondott, majd annak nord megfelelőjét, amiről fogalmam sem volt, hogy ő a nyelvi váltásból amúgy semmit nem érzékel. - Műanyag... műanjag... - mondtam ki először együtt a két nordszót együtt ami számomra nagyon furcsán hatott, aztán az ő nyelvén ami nem igazán jött össze. Pff... ezt még gyakorolnom kell. Arrol nem is beszélve, hogy úgy tűnik túl sokat töltöttem Skyrimban, hogy már nord nyelven gondolkozok és nem birodalmin... fene.
Aztán viszont érdeklődve tekintettem vissza a férfira.
- Ami azt illeti, most hogy mondod... Ha logikusan végig gondoljuk... Te nem beszélhetsz nord nyelven... Én pedig nem beszélhetek az itt élő összes ember nyelvén. Azt hiszem történ velem valami akkor amikor ide érkeztem. Hiszne azzal az amerikai fazonnal is teljesen probléma mentesen elbeszélgettem... és most a világotok egy teljesen másik részén vagyunk nem? Közös nyelvetek pedig nincs ugye?
- Igen - bólintottam, miután visszültem Rajmund mellé a fűbe. - A kilencek egyike... bár ami azt illeti jelenleg az ő követőit üldözik a birodalomban nálunk... Én nem vagyok kifejezetten vallásos, de ott ahol eddig éltem nagy népszerűségnek örvend.
Kikerekedett szemekkel hallgattam amit Rajmund mond. Először a fejemben valami olyan kép kezdett alakulni az egészről mintha a tovajok céhét és a sötét testvériséget egybe gyűrták volna... akár még a harcos céhhel, vagy a fegyvertársakéval.
Az izmaim megfeszültek. Nem tudtam eldönteni, hogy felugorjak és elszaladjak, behúzzak neki egyet, vagy csak üljek nyugton a hátsámon.
- Figyelj Rajmund... Én tisztességes mágus vagyok... - kezdtem bele lassan. A mágus szót pedig hallhatta szimán annak ami, vagy tudosnak is, tekintve, hogy nálunk olyan fogalom nem létezett, vagyisk inkább egy mágus mindkettő volt. - Az igaz, hogy a dolgok agresszívabb végét fogom meg, és nem áll messze tőlem egy jó verekedés... de nem vagyok bérgyilkos, sem közönséges tolvaj...
Aggódva néztem a férfira. Az igaz, hogy én is az voltam ami, és buzgolkodott bennem a khajiit vér... ha úgy volt, és a lelki ismeretem engedte megesett hogy elcsentem ami kellett... amit mindenképpen nem tudtam ott hagyni, de azért felbéreltként lopni másoknak...

Jól érezhető a felgyülemlő feszültség, még ha nem is villámmágus az illető, vagy nem tudom, hogy mondják ezt náluk. Minden esetre mindkettőnk szerencséjére nem akad ki teljesen, látszólag legalábbis.
- Nincs igazán közös nyelvünk, ugyanakkor az angolnak nevezett nyelvet a világ legnagyobb részén többé-kevésbé ismerik és beszélik. Amit pedig az imént említettem, azok csak a módszereink. Bár a megbízóink alkalomadtán szeretnék, hogy megfelelő fizetségért bármit megtegyünk, a helyzet számukra nem ilyen egyszerű. Megvan a magunk moralitása, és ha nem érezzünk ezzel összeegyeztethetőnek a feladatot, nem vállaljuk el. Kicsit úgy is tekinthetsz ránk, mint valamilyen titkos lovagrendre, akik a világra vagy annak egy részére próbálnak vigyázni. Legutóbb például a te nyelvezeteddel élve egy zsarnoktól szereztünk meg olyan információkat, amiknek a birtokában káoszt és szenvedést terjeszthetett volna. Így viszont azok, akikkel kapcsolatban állunk, meg tudták akadályozni ebben. Mivel a világ megmentése elég jól fizet, még ha csak kis részletekben csináljuk is, nagyon ritka, hogy a megélhetésünkért más célt mellőző lopásra szorulnánk.
Az arcom végig komoly, a végére viszont felderül, és megejtek egy kis mosolyt új macska-ember ismerősöm felé. Remélhetőleg még nem írt le, mint valami orgyilkos-tolvajt, és sikeresen tisztáztam magam. Még ha nem is érzem magam rákényszerítve erre. Szimpatikus valamiért, bármennyire is furcsa a fazon. A kezem még mindig felé nyújtva. Kitartó vagyok, és még közel sem fáradtam el.
- Tehát, mit szólsz? Ha egy munka nem tetszik, egyszerűen nem veszel részt benne. Ennyi. Az őszinteség a csapaton belül el is van várva.

Tehát valóban igaz volt... volt valami mágia rajtam ami miatt tudtam beszélni az itteniekkel, ebben mér biztos lehettem. Ez valahogy ideérkezésem során kerülhetett rám, ebben biztos lehettem, hiszen otthon nem voltam ilyesmire képes. Ha más nyelven akartam beszélni azt bizony meg kellett tanulnom.
Visszatérve azonban a helyzet fontosabbik kérdésére... Volat kétségeim amik elmúltak Rajmund válaszára, míg helyükbe újabbak léptek. De ami azt illeti valahogy meg kellett élnem ezen a világon is amíg esetleg haza nem érek, és eddig ez tűnt a legjobb lehetőségnek. Kapcsolatok kellettek, és pénz ebben biztos voltam.
Egy fél pillanatra még eltűnődtem a szavai által kiváltott képzeteken. Abból indltam ki amit tudtam, hiszen másból nem tudok ez egyértelmű, az otthoni céhekre gondoltam. Hiszen egészen biztos hogy nálunk is voltak ilyen szervezetek. Nem a nyilvánvalóra gondolok, hanem a titkosabbakra... de mindegy is.
- Legyen - néztem a férfira mosolyogva. - Igazából szükségem is lenne a munkára. Egy próbát biztosan megér - kacsintottam.