FRPG
 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
 

 Balthazar Jones, az órásmester

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
Balthazar Jones
Balthazar Jones
Hozzászólások száma : 8
Join date : 2017. Mar. 29.
Balthazar Jones, az órásmester Empty
TémanyitásTárgy: Balthazar Jones, az órásmester   Balthazar Jones, az órásmester Icon_minitimeCsüt. Márc. 30, 2017 7:07 pm

Név: Balthazar Jones

Alias: Balthazar. Nem kedveli a beceneveket.

Avatar: Peter Capaldi

Adatok: Glasgow, 1965 január 13. (52 éves)

Karakter-alkotó pontok: Négy pont képesség (mágia), egy pont mesterség (órásmester).

Képességek: Varázsló, tűzmágus, de roppant korlátozott szinten ért a levegő manipulációjához is, különös tekintettel az átfedésekre, mint viharok teremtése.
Súlyos hátrány: A karakter kézmozdulatokkal varázsol, és bár alapvetően jobbkezes, csak a bal kezével képes használni az erejét. Ha a karját hátrakötik, lefogják, vagy megsérül, mondjuk eltörik egy ujja, akkor nem képes varázsolni, míg a hátráltató tényező meg nem szűnik. Ha valamilyen okból elveszítené a bal kezét, vagy az igazán súlyosan és véglegesen megsérülne, valószínűleg elveszítené mágikus képességeit. Ezen kívül érzékeny a citrom illatára, egészen pontosan a citromos tisztítószerére: pánikrohamot kap tőle, mely során képtelen tisztán gondolkodni. Szerencsére mivel tudatosan kerüli ezt az aromát és nem is túl elterjedt, ez nem fordul elő gyakran.

Foglalkozás: Órásmester. Órákat javít és készít, utóbbiak igazi mesterművek, melyekbe néha egy kis mágiát is csepegtet, hogy tartósabbak legyenek. Ebből nem gazdagszik meg, de bizonyos körökben elég keresettek az órái, nincsenek anyagi gondjai.

Titulus: nincs.

Tudnivalók: Balthazar magának való ember, szeret egyedül lenni, de nem antiszociális. Nagyra értékeli a zenét és a festészetet, néha ő maga is rajzol, főleg arcokat, amiket az utcán lát. Precíz, mindig és mindenben a rendet és az átláthatóságot keresi, talán ezért értékeli jobban az órái társaságát a zajos és sokszor érthetetlen emberekénél. Számára a világ csak egy újabb fogaskerekekből és rugókból álló gépezet, ami nem működik jól, és ez kimondhatatlanul zavarja őt. Mindezek ellenére kedves és empatikus férfi, aki igyekszik törődni másokkal a maga kissé furcsa, csendesen bölcs módján. A felületes szemlélő első benyomása róla egyfajta mély, borzongató szomorúság, és ez esetben a felületes szemlélő nem tévedne: az öreg, szomorú szemek nem hazudnak.

Előtörténet:
Manapság gyakran mondogatják az emberek, hogy a világ megváltozott. Talán igazuk van. Zöld óriások randalíroznak New York-ban, megelevenedik a germán mitológia, rég halottnak hitt katonák kerülnek elő, és újabban állítólag valami denevérnek öltözött fickó tűnt fel Gotham-ben… Nem is tudom. Mármint persze ez furcsának hangzik, de tényleg az? Tényleg új? Hiszen mi, varázslók, amennyire én tudom, évszázadok óta létezünk. A baj meg baj, mióta csak világ a világ. Tedd egymás mellé a bajt, azokat, akiknek erejük van harcolni ellene, meg azokat, akiket meg kell védeni tőle, és megkapod azt, amit manapság új világnak nevezünk. Minden korban, minden tájon. Semmi sem biztos, csak a baj. Ezt egy öreg, félszemű katona mondta egyszer nekem, és aligha hallottam ennél igazabbat.
A világ zűrös és furcsa, és azt hiszem mindig is az volt. És néha attól tartok, hogy soha nem is lesz benne igazán rend.
Hosszú nap volt, zajos és fárasztó. Más néven átlagos kedd. Egy borongós, szürke kedd, és ez nem az a kedd, melyen történetünk kezdetét veszi. Egy régi barátommal vacsoráztam, aki úgy vélte, épp itt az ideje a válásom után újra randevúznom. Én nem értem a gondolatmenetét. Ha együtt akarnék élni valakivel, miért váltam volna el? Az emberek érthetetlenek. Persze a hölgy elbűvölő volt, kora negyvenes, aki nyugodtan letagadhat pár évet, okos és vicces, sikeres a szakmájában. Még csodás élet várhat rá. Ezért is igyekeztem megkímélni magamtól.
Felkapcsoltam a lámpát a munkaasztal felett, kioldottan a nyakkendőmet és szépen a szék karfájára terítettem. A fogaskerekek meg rugók, apró csavarok és foglalatok hidegen csillogó, megnyugtató halmazára néztem. Ebben láttam a rendet. Láttam, ahogy az alkatrészek órákká állnak össze, megbízható, egyszerűen átlátható dolgokká. Már gyerekkoromban is így volt. A többi gyerek hintázott vagy fogócskázott, én az építőkockákkal játszottam otthon, egyedül. Anyám mindig azt akarta, hogy legyenek barátaim. Attól félt, hogy magányos vagyok, de én azt sem tudtam, mi az. Ma sem értem igazán. Miféle ember az, aki nem képes megtalálni az összhangot önmagával?
Az iskolában már barátkoztam. A többiek szerettek, mert ügyes voltam, és ha beválasztottak a csapatba, bármilyen csapatba, valószínűbb volt, hogy nyernek. Jól éreztem volna magam egyedül is, de egyszerűbb volt megtenni, amit kérnek. Most, hogy így belegondolok, ha akkoriban a srácok nem nyaggattak volna, hogy menjek velük játszani, talán az egész életem máshogy alakult volna. Történt egyszer ugyanis, hogy fociztunk iskola után, csak ahogy azt már a gyerekek szokták, a maguk nemlétező szabályai szerint, egyenruhában, amiért később kikaptunk, a pálya mellett félredobált táskáinkkal. És a tizenéves fiúk durván játszanak, fűti őket a bizonyítási vágy és az önnön halhatatlanságukba vetett vakhitük… Mely semmivel sem rosszabb, mint bármely más hit a világon, és értelme is pont annyi van, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy elestem. Egészen pontosan a karomra estem, ami hátborzongatóan reccsent alattam, aztán jött a törött csontvégek csikorgó fájdalma. Kórház, röntgen, gipsz, a szokásos. És mivel a jobb karom, valamint valahogyan a jobb kezem két ujja is eltört, kénytelen voltam a balt használni.
És azt vettem észre, hogy furcsa dolgok történnek körülöttem. Ceruzák gurultak le az asztalról, szétpattant egy-egy villanykörte, ki-be kapcsolt a porszívó, megakadt a bakeliten a tű, vagy éppen visszafelé kezdte játszani azt… Mindig akkor, ha a bal kezemet használtam. A többi pedig már egyértelmű: aki keres, az talál is, és én találtam másokat, találtam könyveket, találtam tudást és hatalmat, olyat, amiről álmodni sem mertem volna… És mint mindenben, ebben is nagyon ügyes voltam.
A másik világ felfedezése nem okozott nekem különösebb traumát. Mint mondtam, nem nagyon értettem a körülöttem zajló alig-alig rendezett káoszt, és még egy értelmetlennek tűnő dolog ide vagy oda nem igazán számított. Elkönyveltem, mint minden más furcsaságot az életben, mint azt, miért bánt valaki másokat, miért halnak meg gyerekek, miért vannak háborúk.
Most arról kéne mesélnem, hogyan váltam hőssé. Csakhogy sohasem váltam azzá.
A lámpa éles fehér fénye táncolt a fémen, táncolt az üvegeken. Egy zsebórán dolgoztam, egy olyanon, amilyen apámnak is volt, amit még a háborúból hozott haza. Az az óra elveszett valahol, de biztos voltam benne, hogy képes vagyok rekonstruálni. Gyönyörű óra volt, nagy és nehéz, ezüst lánccal, a hátlapon farkasokkal. Azon a régi órán római számok voltak, de mindig is úgy gondoltam, hogy hagyományossal szebb volna. Apám emléke talán nem haragszik meg érte.
Huszonévesen azt hittem, én vagyok a világ ura, de engedtessék meg nekem, ez a huszonévesek népbetegsége. Mind azt hisszük, hogy mindent tudunk, hogy már elég öregek és tapasztaltak vagyunk, mert már megégetett az első szerelem, mert már keltünk másnaposan, mert már elég sokat hibáztunk ahhoz, hogy azt higgyük, tanultunk belőle. Ráadásul varázsló voltam, még inkább azt hittem hát, hogy nincs új a nap alatt számomra. Ám akkor az Álmok Fejedelme, egy végtelen hatalmú és életű lény kiszabadult sokéves fogságából, és kellett neki egy varázsló… Egy varázsló, akit valaha ismertem, aki akkoriban a barátom volt. Álmokon át vezettem el Sandman-t a bérmágushoz, az ördögűző John Constantin-hoz. Emberek álmain át utaztam egy ősi, dühös istennel, és olyan csodákat láttam tőle, melyekre halandó mágus talán soha nem lesz képes… Még most, harminc évvel később sem értem, hogyan volt lehetséges mindez. Szívesen mondanám, hogy csak álom volt, és ez igaz is, csak éppen semmin sem változtat. Ott és akkor megértettem, hogy az én tudásom, az emberek, a mágusok tudása is szánalmasan kevés és sekélyes, hogy az árnyékokon túl a régi istenek várnak és figyelnek, hogy a mágia, amit használok, csak egy vicc, lopott hatalom töredéke, melyet teljességében nemhogy használni, de felfogni sem volnék képes...
És ez furcsamód megnyugtatott. Rájöttem, hogy nem az óra vagyok, csak egy rugó, annyi sem, csak egy apró kis csavar a nagy egészben. Végre láttam a helyem az univerzumban, és ez jó volt. Tudtam, ki vagyok. Voltaképpen egy senki, de ezzel rendben voltam. Soha nem akartam híres vagy fontos lenni, és most kiderült, hogy nem vagyok az. Emlékszem, ezt az álomistennek is elmondtam, Ő csak fáradtan mosolygott.
- Ti, halandók mindig ezt hiszitek - mondta, aztán széles mozdulattal körbeintett - Az álmok szövetén járunk. Egy halandó álmáén. Halandók álmából épült a kastélyom, a kapui, a kertje, az egész birodalmam. Lucifer odalent a ti reményeteken élősködik, és nélkületek még a nővérem, Halál sem létezhetne. Talán gyengének tűntök hozzánk képest, de rajtatok áll minden. A legnagyobb és legősibb hatalmak csatároznak a lelketekért. Ha nekik fontosak vagytok, önmagatoknak miért nem?
Mást nem mondott. Harminc éve történt, azóta megházasodtam és elváltam, meghalt a fiam, a szüleim, barátok tűntem el, nők jöttek és mentek, de mindig emlékeztem Sandman szavaira és a felfoghatatlanul öreg szemeire abban a fiatal, sápadt arcban. Fontos vagyok. Mindenki az. Minden tett billent egyet a mérleg nyelvén, káoszba taszítja a világot, vagy a rend felé vezeti.
Anyám biztosan azt mondaná, hogy magányos az életem, de szerintem nem az. Talán egyedül élek, és talán nincs sok barátom, de bőven van dolgom. Mi vagyunk a fontosak, mi emberek. És nekünk kell rendet tennünk.
Az utolsó alkatrész is bekerült apám régi órájának másolatába. Megnéztem, majd betettem egy vitrinbe, a többi közé. Lekapcsoltam a lámpát, levettem a zakómat, és szépen vállfára akasztottam. Ideje nyugovóra térni. Holnap új nap virrad New York városára.
Vissza az elejére Go down
Hi dear, my name is
Eax
Eax
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2015. Sep. 20.
Tartózkodási hely : A fórumon mindenhol
Balthazar Jones, az órásmester Empty
TémanyitásTárgy: Re: Balthazar Jones, az órásmester   Balthazar Jones, az órásmester Icon_minitimeSzomb. Ápr. 01, 2017 4:10 pm

Kedves Balthazar!

Nagyon szép és éretten megírt, klasszikusan szerkesztett karakter. Egyfajta mély, szomorúan szép érzés sugárzik a karakteredből. A sok-sok villogás és pörgés közepette, azt hiszem, pontosan egy ilyen gentlemanre van szüksége a közösségünknek. Egy varázslóra. Egy órásmesterre.

A hátránnyal így már jól ki van balanszolva a képesség is.

De ha aveséd íze nem tetszik neked, nem tudunk vele sokat tenni sajnos!

Balthazar Jones, az órásmester Doctor-who-peter-capaldi-1024x576


Elfogadva!
Vissza az elejére Go down
https://earthbynight.hungarianforum.com
 
Balthazar Jones, az órásmester
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» B. Jones órásműhelye
» Boszorkányüldözés - Aurora és Balthazar

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG :: Earth By Night Klub :: Karakteralkotás :: Készülő karakterek-
Ugrás: