FRPG
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Fiók egyebekkel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 226
Join date : 2015. Sep. 20.
TémanyitásTárgy: Fiók egyebekkel   Pént. Nov. 04, 2016 9:22 pm



becenév Ant-Man. Tic-Tac. Scott. Szuper Atom Hangya. Jó, nem. Az utolsót most találtam ki.nem lehet erre változtatni a szuperhősnevem? Nem? Oké, csak... Csak kérdeztem.
születési idő 1984. március 3.
születési hely Coral Gables, Florida, USA
kor 32
play by Paul Rudd
csoport  Bosszúállók (Remélem) (Azért ha lehet, írd, hogy Bosszúállók) (Hú, ha ezt Pym megtudja, élve megnyúz) (Oké, hogy Hank ne nyúzzon meg, nem lehet így... Titokban Bosszúálló? Ilyen titkos fegyver. Titkos Hangya. Nem? Nem, oké.)
tartózkodási hely » Leginkább New York, néha a kvantumvilág, esetenként a börtön, de heti egyszer az exemmel és a kislányommal vacsizom.
család Édesapám Bob Lang, édesanyám Cassandra Lang. Róla neveztem el a kislányom.






jellem és külső

Külső: Szálkásan izmos, és olyan sármosan rosszfiús vagyok, de ragyogó barna kutyaszemekkel? Mármint, nem a buta kutyaszemekkel, hanem a hűségesekkel? Olyan... Férfiasan kutyaszemekkel? Kiskutya-szemekkel. Reflexeim, mint egy párducnak és... Öhm... Hogy a pontos adataim? Hát 180 cm magas... Jó. Oké. 175.
*Sóhaj*
173 és fél. És fél! Odaírta, hogy és fél? Oké. Barna szem, fehér bőr, egy Bosszúálló szíve... Nem, ezt ne írja bele, ez elég csöpögős baromság volt. Ugye nem írja, amit most mondok?

Belső: Öhm, hűséges, de rosszfiús? Tudja, mint... Egy törvényen kívüli igazságosztó? Ó, igen, igen. Mint Batman. Olvas képregényt? Mint Batman.
Jó, oké. Rendben, akkor az erősségeim, jó, értem, komolyabban veszem, igen, khm, köh, uncsi, köh... Hogy mi? Nem, nem mondtam semmit. Szóval őhm, elektronikai mérnök vagyok, szóval elég intelligens, betörő, szóval elég ravasz és dörzsölt, de közben szerető apa és... Ne nézzen így, ezt most nem azért mondom, mert el akarom kérni a számát. Nézze, én komolyan veszem, maga miért nem? Oké. Tehát negatívumok. Makacs, öntörvényű és nehéz elfogadnom az átlagos szabályokat.
képesség
Ant-Man páncél. Ez így olyan, mint egy pici Iron Man páncél, csak nem olyan. Gombnyomásra összezsugorodik hangyaméretűre és most tesztelem az óriásméretre nagyítását. Ilyen kis tenyérnyi frizbikkel nagyítok és kicsinyítek dolgokat. Ó! Rádiós hallóideg-kommunikátorral irányítom a hangyákat. Mindenféle hangyát. Remek kis csapat.

előtörténet
Scott:
Szóval. Én vagyok Ant-Man.
Igen. Ant-Man. Ne röhögj. Megkérdeztem, hogy meg lehet-e változtatni a nevet. Nem lehet. Mint kiderült, a ruhával együtt jött csomagban. A franchise része. Ant-ruha, Ant-Man. Tudom, hogy hülyén hangzik, de már dolgozom rajta, hogy lehet menően mondani. Ant. Man. Hrr. Khm. Ant-...Man. Még nem nagyon megy.
Oké, különben is, egy csomó másik hős rohangál hasonló névvel. Sólyom. Mi az, hogy Sólyom? Fekete Párduc. Az az afrikai király vibránium cuccban? Fekete Párduc. Mintha valami képregényhős lenne. Meg aztán ott van... Lássuk csak, ez az új gyerek. Pókember? Láttam róla videókat a YouTube-on, és Pókembernek hívják.
Meg akkor ott vannak a Bosszúállók. Ahova így elvileg fel fognak venni engem is, ugye? Nem tudom, hogy ez most csak állásinterjút jelent, vagy tényleg... A bázison már jártam. Illetve, betörtem. És elloptam ezt-azt. Kölcsönvettem, pontosabban. Nem rabló vagyok, betörő és ez nem is az volt, hanem kölcsönvétel. Mindegy, szóval ott vannak a Bosszúállók és köztük van Sólyomszem is, akinek még csak semmilyen állatra emlékeztető cucca sincs vagy szárnyai, csak íjjal lövöldöz össze-vissza így ötletszerűen. Meg aztán ott van az az ügynöknő, Romanoff? Fekete Özvegy.
Érted? Egy pókról van elnevezve. Fekete Özvegy. Ez mennyire menő.
Én nem lehetnék valami más, kicsit félelmetesebb ízeltlábú? Halálos Kobra vagy Miniatűr Skorpió?
Nem?
Oké, nem.
Ha valakit, na ŐT nevezném el Fekete Párducnak.
Szóval, annyi az ilyen szuperhősnév mostanában, hogy egy állatkertet lehetne lassan belőlünk nyitni.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a mutánsok hogy hívják magukat. Úgy értem, komolyan? Magneto, meg Küklopsz... Oké, a Küklopsz tényleg menő, de... Rozsomák?
Azaz, még egy pont az állatkerti listára.
De, szóval a mutánsoknak olyan neveik vannak, mintha képregényekből olvasták volna ki. Komolyan? Felnőtt emberek sisakkal a fejükön és köpenyben repülnek, és akkor az Ant-Man névvel van a baj?
Na jó.
Szóval Bosszúállók. Ha az állásinterjún rossz pont, hogy Sam Wilsont kiütöttem szuperhős karatéban, akkor... Izé, bocsi srácok.
De bármi is lesz, Sam Wilsont kiütöttem szuperhős-karatéban, és ezt fel is jegyezhetem valahova.
Hangya-Sólyom 1-0.

Huh. Oké. Hol is tartottam?
Sehol. Oké. Hol kezdjem?
A kislányommal szerettem volna lenni.

Cassienek hívják és a világ legédesebb kicsi hercegnője. A szemem fénye. Az én kicsi lányom, és semmi mást nem akarnék, minthogy vele legyek.
Huh. Most be lehetne esetleg vágni valami... Szomorú zenét? Zongorával? Hogy a gazdaság és a...
Hm.
Nem. Igazából az én hibám. Belesodródtam a bűnözésbe, és ez szétszakította a családomat.
És a volt feleségem kivel jött össze?
Egy nyomozóval.
Egy arrogáns nyomozóval! Annyira irritálóak azok a hatalmas, patriarchális szemöldökei meg a szögletes állkapcsa, meg a lesajnáló nézés, ahogy rám pillant és már látom az arcán, hogy elkönyvel mindennek.
De mindegy. Elviselem, elviselnék bármit, csak hogy vele legyek.
A gyámság nyilván a feleségemé, és én hogy tudjak Cassie-vel lenni, ha mégcsak gyerektartást se tudok fizetni?
És a munkaerőpiac? Tudod, ki akar egy ex-elítéltet foglalkoztatni. Ennyit a visszaillesztésről a társadalomba. Köszi! Pedig Obamára szavaztam. Uhh. Mindegy.

Az én kalandos történetem mindenesetre akkor kezdődött el, amikor eldöntöttem, hogy soha nem török be helyekre, és lopok el minden szart. És akkor egy milliárdos emberbarát, hogy adjon nekem még egy esélyt, belemanipulált, hogy betörjek egy helyre és ellopjak valami szart, amiért a lánya letartóztattatott, hogy aztán alkalmazhasson szuperhősnek, és végre a jó útra térhessek.
Amikor is a világ megmentése érdekében betörök egy helyre és ellopok valami szart.
Egészen egyszerű a dolog. Hank Pym olyasmi, mint Tony Stark, csak idősebb és morcosabb és van egy borzasztóan csinos lánya, akivel szerintem egészen jól kijövünk és azt hiszem, van esélyem is nála, mert egyszer smároltunk a házuk tornácán, szóval... Ujjak keresztbe és szorítsatok, srácok?
Mindenesetre, Pym-et kitúrta a cégéből egy kopasz, megalomán idióta, tudod, az a gonoszkodó gonosz típus, akinek az a célja, hogy gonoszkodjon, mert egy gonosz főgonosznak nincs más elfoglaltsága, mint ez. A Bosszúállók minden évben valami hasonlót győznek le, szóval... Ismerős a szituáció, gondolom. Pym, amikor megalapította a cégét, titokban tartotta a technológiát, amivel az atomok közti távolságot csökkentve hangyaméretűre lehet egy katonát zsugorítani egy speciális ruhával.
Hangyaméretűre. Innen jön az Ant-Man név. Nem is olyan rossz, mi, így elmagyarázva?
De mindezt így nem lesz időm részletesen kifejteni az okvetetlenkedő gonoszoknak, ha tovább folytatom fényes karrierem a hősök oldalán.
A negatívum, hogy rendszeresen horzsolásokkal és lila foltokkal esek haza.
A pozitívum, hogy mi vagyunk a jó fiúk és Hope-nál egész jó esélyeim vannak.
És Cassie is hősnek lát.
A pillantás a lányod szemében, amikor felnéz rád, amikor megmentetted őt és azt látja, hogy az apja egy hős...
Nem tudom elmondani, hogy... Hm.
Mesélhetnék inkább verekedésről meg hangyákról meg lézerekről?
Szóval. Most tényleg nem tudom, hogy hol tartottam.
Szóval Hank egy tankkal kiment a PymTech oldalán.
Ja nem, nem, nem, várjál. Most komolyan, hol tartottam?
Ja igen, a kopasz vezérigazgató, aki végül maga is felfedezte ezt a technológiát arra késztetett minket, hogy Kicsit Morcosabb Howard Stark, a Gyönyörű Hope, Rebellisen Elragadó Bűnöző Haverjaim és én, igen... Ant-Man... Meg egy halomnyi hangya megállítsuk.
Oké. Ha még egyszer röhög valaki az Ant-Man néven, akkor lezsugorodok és úgy pofozom fel. Elég ciki lesz.
Ráadásul, inkább gondoljunk erre úgy, hogy... Pici Iron Man. Oké? Páncél az van, szuperhősködés is van és a nap végén romantikusan smárolunk a szép hősnővel és happy end, mert a kislányom felnéz rám.
Oké, egy Thomas a Gőzmozdony lerombolta a házunk felét. Mínusz öt pont, de a feleségem háza, nem az enyém, most már, és az a pimasz arcú detektív lakik benne az asszonnyal, szóval mégis csak plusz két pont, még mindig ötös alá.
Miután pár nap leforgása alatt megtanultam a hangyákkal beszélni totál zen módban és kiképeztek a Pym-rezidencián átrepülni kulcslyukakon, és Hope annyiszor vert össze, amennyiszer kellett, hogy attól majd képzettebb legyek, eljött a kiképzésem vége, hogy kicsempésszek valamit a Stark Industries egy régi raktárából.
Ami, mint kiderült, a Bosszúállók főhadiszállása.
Really, Hank?
Amilyen zseniális az öreg, komolyan? A Bosszúállók konkrétan tök nyilvános szervezet! Nem olyanok, mint a képregényekben, nem maszkkal nyomulnak, hanem névvel, honlappal, twitter-fiókkal! Nem lehetett volna lecsekkolni így két perccel az indulás előtt a Facebook-lapjukon, hogy nem használják-e ők a Stark-épületet?
Oké.
Ekkor jött az akció. Szóval Sam Wilson megkérdezte tőlem, hogy ki vagyok és én mondtam, hogy Ant-Man és olyan szinten körberöhögött, hogy az már kínos volt. De akkor jött a szuperhős-karate és piff puff kikapcsoltam a szárnyait és nyertem.
Edzésem kész volt, bölcs buddhista shaolin mesterem (Hank Pym) hosszú felkészítésem után (Pár nap) rám bízta, hogy győzzem le a gonosz... Cégét.
Oké, így elmondva, Ultron tényleg veszélyesebb volt, de... Oké, szóval a gonoszkodó gonosznak is volt egy páncélja, oké? És a végső csatában...
Tönkretettük a lányom kisvasútját.
Most már nem fogtok egyáltalán komolyan venni, ugye?

Szóval. Kész. Feladom. Ez történt velem eddig. Most akkor... Felvesztek Bosszúállónak?

Egyenruhás 1:
Uram, én öhm... Én csak a portás vagyok.

Scott:
És maga? Agent...

Egyenruhás 2:
Uram, én... Én a takarító vagyok.

Scott:
De hát egyenruha van magukon!

A két férfi összenéz.
Egyenruhás 2:
Igen, uram, ez a Bosszúálló-bázis, és itt ilyen kék egyenruhát hordunk, mint annak idején a S.H.I.E.L.D.-nél.

Scott:
Oké, igen, öhm... Oké. Akkor én most...

Egyenruhás 1:
Ha tépne egy sorszámot, uram.

Scott:
Igen, persze... Persze. Úh. Az ott... Csak nem...

A két egyenruhás elnéz a bejárat felé.
Egyenruhás 2:
De, igen, igen... Amerika Kapitány.

Scott:
Oké, beszélek vele egyenesen. Oké, maguk csak... Köszi. Kösz! Viszlát!

Egyenruhás 1:
Uram! Uram, álljon meg! Uram, oda nem mehet be! Uram, jöjjön vissza! Biztonságiak!

Scott:
Nézze csak... Ott! Húú! Az meg ott Batman?

A két egyenruhás hirtelen felnéz a tetőablakon át.
Suhogó hangok hallatszanak közben.

Egyenruhás 1:
Én nem látok senkit.

Egyenruhás 2:
Nem is tudom, egyáltalán, ki az a Batman?

Egyenruhás 1:
Tudod, a képregényekben a... Te, ez hová tűnt???
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 226
Join date : 2015. Sep. 20.
TémanyitásTárgy: Re: Fiók egyebekkel   Pént. Nov. 04, 2016 9:32 pm



becenév » Amerika Kapitány, Cap, Jane, Lady Star
születési idő » 1925.
születési hely » Baltimore, Maryland, Amerikai Egyesült Államok (Alternatív Föld, párhuzamos univerzum)
kor » 26
play by » (Fotó KamiKame blogról)
csoport »Hősök
tartózkodási hely » New York, NY, Amerikai Egyesült Államok (Ez a világ, Föld-616, ahova első játéka alatt egy portáloon át érkezik)
család » Édesanyja Heather Lockwood orvos, szívsebész, édesapja Étienne Lacroix, francia-amerikai professzor, újságíró, politikai aktivista. Az I. Világháborúban Párizs elfoglalása és a francia fegyverletétel után menekült el Angliába. 1923-ban, a londoni békét követően Amerikába emigrált.






jellem és külső »

Belső: Bátor, makacs, okos fiatal nő, acélkemény idegekkel, hihetetlen önuralommal, katonás fegyelemmel, amihez viszont empátia, megértés és meleg szív párosul. Szeret vezetni, szereti, ha felnéznek rá, ám jó beosztott is, odaadással és precizitással végzi a munkáját. Elvei mellett szenvedélyesen kiáll és konfrontálódik, ha kell, és hajlandó megtenni, amit meg kell, ha a számára tisztának tartott elveket bármi fenyegeti. Ha ártatlanok kerülnek veszélybe, ha szükség van egy védelmezőre, mindig kiállt és odaállt, ahova kellett, ahol kellett még egy kéz, még egy váll felemelni valamit, még egy tenyér tartani az átvérző kötést a seben. Nem az a típus, aki összerezzen, ha vér fröccsen a ruhájára, ha piszkos lesz a keze vagy olajos lesz fülig, mert segít megszerelni egy autót.

Külső: Középmagasnál egy kicsit magasabb, sudár, sportos alkatú, kaukázusi (europid) európai-amerikai fiatal nő, lágy, nyugat-európai arcvonásokkal, határozott arcéllel. Haja világosbarna, szeme borostyán-barna, bőre fehér, általában katonás, praktikus viseletet szeret hordani, ellenálló ruházatot.
képesség »
A szuperkatona-szérum hatására emberfeletti erő, állóképesség, regeneráció, anyagcsere és lassú öregedés jellemző a testére. A Steve Rogers-be fecskendezett szérum egy továbbfejlesztett változatát kapta meg. Ez azt jelenti, hogy ha a teljes adagot megkapta volna, Steve Rogers-nél erősebb lenne - Ám csak egy fiolányi szérum került belé. Ezért némileg más a képesség az ő esetében. Egy kicsit alacsonyabb a maximális erőkapacitása, regenerációja, állóképessége, ám akaraterejével ezt csoportosítani tudja a testében, ahol szükség van rá, illetve, ha kell, tompítani tudja a fájdalmat, vagy egy-egy helyen lekapcsolni. Mivel a Tesserakt volt az az erőforrás, ami aktiválta a szérumot, néha furcsa energiák futnak végig a testén, ám ennek különösebb hatása nincs.

előtörténet »

Moszkva, 1951.
- Steve!
Amerika Kapitány térdre rogyott. Vér fröccsent Carter ügynök ruhájára, aki zuhanás közben kapta el a férfit, és húzta magával a fedezéknek használt ládák mögé. Jane kiáltása saját fülében csilingelt és megszűnt a külvilág, megszűnt minden hang.
- Steeeeeve! - üvöltötte teljes tüdejéből, torka szakadtával, és a golyók faforgácsokat robbantva suhantak el mellette, a ládákba csapódva, és sárga szikrákat hányva az oszlopok acél gerendáin. Nem számított, ahogy a sárga torkolatfények sem számítottak, amik fel-felvillantak körülötte. Teljes erejéből futott, és nem látott mást, csak Peggy-t, ahogy Steve Rogers mellkasára tapasztja a kezét, és a pajzsot, a csillagos-sávos pajzsot elgurulni lassan, nagyon, nagyon lassan, míg körkörös ívben elborult a cementen és ott maradt.
Térdre borulva érkezett a páros mellé. Steve száján vér buggyant fel. Oldalba támadt őket a HYDRA, Peggy elé lépett csillogó pajzsát a magasba tartva és féloldalról találták el kétszer, háromszor, négyszer... Párjának karjába zuhant a férfi, az élő legenda, Amerika Kapitány.
Steve felemelte véres kezét és szerelmének arcát simította végig. Carter ügynök vonásain könnyek futottak végig. Szavakat váltottak, Jane nem hallotta, mit, nem is értette, nem is létezett más, csak az, ahogy nagy, sötét foltok terjednek szét a kék-fehér egyenruhán, ahogy sötétvörösbe fordulnak a fehér csíkok és sötétség borul a csillagra. Katonák érkeztek, két oldalról fedezve őket,  és Jane csak azt látta, ahogy Steve száján egy vércsík fut ki és szemei lassan felé fordulnak.
- Azt mondták nekem... Egyszer... - mondta a lánynak, vállára téve kezét, szinte kapaszkodva Jane-be - ...Hogy ne legyek szuperkatona... Csak egy jó... Ember...
Mélyen a lány szemébe nézett.
- Egy jó... Ember... Jane... Nem számít, hol vagy és ki ellen harcolsz... Amíg belül... Ugyanaz a lány vagy... Aki kiáll az elveiért... Aki... Kiáll a gyengékért...
- Az... Az vagyok, Steve. Az... Az leszek. A lány Baltimore-ból. Megígéri a srácnak Brooklyn-ból, hogy az lesz.
Mindhármuk arcán fájdalmas mosoly futott szét.
Steve ujjai között volt valami, amit előhűzott egyenruhája zsebéből. Megcsillant az áttetsző konténeren a fény. Egy injekciós kapszula, vörös folyadékkal a belsejében.
- A Red Skull széruma.
- Jane... Rád bízom... Végtelenül fontos.
- Juttassuk el a Haditengerészethez? CIA-hoz? Kinek?
- Jane... Rád bíztam. Nem... Másra.
A férfi pillantása belefúródott a lány szemébe. Csak nem arra gondol, hogy...
Steve végigsimította a karját, majd újra Peggy felé fordult.
A pár utolsó szavait cserélte egymással. Steve felemelte kezét Peggy felé, ám lehanyatlott, a nő pedig megfogta, arcához emelte és odaszorította. Könnyek futottak végig a kesztyűn, ám Jane nem látta tisztán, saját könnyei elhomályosították a látását, és egy perccel később Steve Rogers feje oldalra billent.
És Amerika Kapitány eltávozott.

***
HYDRA-bázis Dél-Németországban, 1943.
- Ön mégis kicsoda abban a jelmezben?
- Én? Amerika Kapitány - mondta a férfi, miután körbenézett és bedobta hozzá a kulcsot. Szinte kölyökképű, vele egyidős, magas, jóképű, vállas férfi volt, a rohamsisak egyenesen komikusan lötyögött a fején, barna kabátja alatt valami furcsa, kék egyenruha villant fél és ahogy megfordult, Jane egy tökéletesen idétlen, csillagokkal és sávokkal mintázott, láthatólag harcban abszolút hasznavehetetlen bádogpajzsot pillantott meg a másik hátán.
Heteket várok, hogy kiszabadítsanak és valami bohócot küldenek nekem.
1943. volt, és Jane már október vége óta egy titkos bázison tartózkodott. Ott volt a vörös csillag mindenhol, ám ez nem a kommunisták vezette hely volt, de még mennyire nem. A nő már az első héten rájött, hogy nem a Mornsonn-főtitkár vezette Német Kommunista Párt volt itt az igazi úr, hanem a Német Kommunista Párt titkos tudományos részlegének, a HYDRA-nak volt a bázisán. És nem tartott sokáig, amíg kitalálta: A HYDRA nem elsődlegesen a Kommunista Németországot szolgálta.
Öt éve tartott a háború, öt éve történt, hogy a kommunista országok, Németország és a Szovjetunió lerohanták Lengyelországot és Németország egyből nyugatnak fordult. A Francia Köztársaság ellenállt, és a Dunai Föderatív Monarchia egyből hadat üzent Németországnak, ám a Szovjetunió két héttel később lerohanta a Monarchiát és úgy tűnt, Európának befellegzett. Ám Spanyolország bekapcsolódott a háborúba és az Egyesült Államok is hadat üzent a Vörös Terrornak, a Szovjet-Német Kommunista Erőknek, partra száállva a Balkánon és belépve a Monarchia területére, felszabadítva a szovjet ostrom alatt álló Budapestet, majd a másik két, már elfoglalt tagországot, Szlovákiát és Erdélyt és északnak fordult.
Néhány zászlóajjnyi tengerészgyalogost azonban a nyugati frontra küldtek, ahol beállít az állóháború.

Jane Lacroix mindig rendőr, katona, vagy tűzoltó akart lenni, ott lenni, ahol életeket lehetett menteni és nem kérdezték, hogy lány-e vagy nem. Mindig ő volt az, aki elásta a meghalt kismadarat, amikor a többi gyerek könnyekkel küszködött, és aki takarót borított a tábortűz mellett elaludt kisgyermekek hátára. Nem kérdezett, csak tette a dolgát, átkarolta, akit át kellett, megölelte, akinek arra volt szüksége, becsavarta, megszerelte, aminek csavarásra, szerelésre, javításra volt szüksége. Tizennyolc évesen lépett a hadsereg kiképző irodájába, és egy az egyben kinevették. Öt másik irodát járt végig, ahol legfeljebb titkárnői állást ajánlottak a hadseregnél, ha a lába elég jól mutatott miniszoknyában. Nem szólt vissza. Nem panaszkodott. Csak összeszorított foggal továbbbment. A hatodik irodában figyelt fel rá egy Carter ügynök nevű nő... És az SSR nevű szervhez rekrutálta, ahol két évet töltött különleges kiképzéssel, nyelvtanulással, nyakig sárosan a kiképző terepen, erdőben, vadázskéssel a pennsylvaniai éjszakában, gépkarabéllyal a nevadai sivatagban, negyven kilós menetfelszereléssel a Sziklás-hegységben, kínzás-elviselő kiképzés sötét kamráiban, jelkódolás-kurzuson, lőtéren, pilótafülkében, ejtőernyővel zuhanva, fagyos vízből partra szállva, orosz szövegeket dekódolva. Két év után hadnagyi rangban került az SSR kötelékébe, és Peggy Carter személyes csapatába vette a lányt, aki önmagára emlékeztette. Másfél éve volt felderítésnél a fronton, amikor a HYDRA elfogta. Annyira banális volt, egy osztrák hegyi vadász csapattal figyeltek meg egy bázist az alpokban és az egyiküknek sikerült magára hívni a figyelmet. A támadók sokan voltak és Jane nem szitkozódott, csak felkelt a hóban hasaló pózból és tüzet nyitott, zárótűzzel biztosítva társai és az információ megmenekülését.

És most itt volt, két héttel később és egy pajzsos bohóc magát csak simán, szerényen Amerika Kapitánynak titulálva, behajította hozzá a kulcsot.
Pompás, gondolta, és már nyitotta is a cellla ajtaját.

A többi fogoly is kiszabadult. Robbanások, tűzharc és csata következett és hajnalra a bázis romokban lángolt. És az a pajzsos bohóc kivezette őket, túlerő ellenében, egymaga a HYDRA szuperbiztos bázisáról.
Jane felgyorsította lépteit és a férfi mellé lépett a sorban.
- A pajzs túlzás. Látom az arcán...
- Hadnagy. Jane Lacroix. - felnézett a másikra. - Maga pedig... Captain...
- Steve - válaszolta a szőkeség elnevetve magát. - Steve Rogers.
- Tudhat valamit azzal a pajzzsal, ha magát küldték egyedül.
- Nem is tudják, hogy itt vagyok. A legjobb barátom és ötven másik kiváló férfi... Öhm és egy hölgy... Bajban volt, nem maradhattam egy helyben.
Jane nem szólt semmit. Csak egy halvány félmosoly látszott az arcán. A férfi ránézett és ő is elmosolyodott.
- Errefelé... Azon az oldalúton megyünk tovább, ugye? - kérdezte Steve, egy pillanatra elbizonytalanodva, ahogy az útelágazást nézte a kis falu határában.
- Akármelyiket választja, az osztaga követni fogja Önt - mondta Jane, felnézve a férfira - ...Amerika Kapitány.

***
Moszkva, 1951.
Golyók süvítettek el felettük és Jane lehúzta Peggy-t, aki Steeve haját simogatta. A férfi feje az ölében feküdt, mintha csak aludt volna.
Jane felvette az előtte heverő dobtáras Thomsont és a ládákon áthajolva tüzet nyitott. Nem szakaszosan, hanem gyors egymás utánban. Mély, fájdalmas, égető-izzó harag forrongott a gyomrában, úgy érezte, ha nem cselekszik, átlyukasztja a bőrét és itt esik össze a fájdalomtól. Kifogyott a tár és kattogott a kakas. Jane felugrott és oldalfegyverét előrántva a kövtkező fedezék mögé lépett, majd kihajolt és lőtt. Egy, majd még egy HYDRA-katona esett el. Energianyalábok és golyók suhogtak mindenfelé. Jane elökte magát a fedezékbő, tüzet nyitott, futtában haladt előre, és akkor pillantotta meg az ellenség vezérét - Red Skull, Carl Schmidt, katonái gyűrűjében, az emeletre vezető lépcső felé tartott.
Jane végigfutott a záporozó golyók között. Odakintről fehér, derengő, fehér fény szűrődött be, 1951. telének első napjai és a roppant tél alatt álmát alvó Moszkva. Amerikai repülőrajok szovjet légvédelmi tűz ellenében húztak el a város felett és golyósorozatok, fegyverropogás hallatszott az utcákról.

***
Red Skull repülőgépe az Atlanti-Óceán felett, 1945.
- Peggy, nem tudom letenni a gépet biztonságosan!
- De Steve, akkor lezuhantok!
- Peggy... Tartozol nekem egy tánccal...
Piilanatnyi csend következett a rádión.
- Steve...
- Steve!
Jane kiáltása szakította meg a páros beszélgetését.
- ... Steve, ha nem haragszol, elrabolnálak egy percre, mielőtt hazamehetsz arra a táncra. Oda akarsz érni időben, nem?
- Jane, én... Mire gondolsz?
Amerika Kapitány, fáradtan, izzadtan, kimerülten fordult meg a székben. El volt készülve rá, hogy a jégbe vezesse az Egyesült Államoknak szánt bombákkal a gépet. Az amerikai tengerészgyalogosok és a HYDRA katonák holttestei morbid módon gurultak egymáson keresztül, ahogy csökkent a magasság, barométerek pörögtek őrülten, lámpák villogtak. Ahogy a csapat a gépre jutott, Schmidt és elit emberei fogadták őket, és minden katona elesett - Ám Jane, Steve és Schmidt talpon maradt, és a férfi a Tesseraktot megragadva, ejtőernyővel kiugrott a gépből, a visszaszámlálókkal felszerelt atombombákat hátrahagyva.
- Steve, egy ember nem tudná lekapcsolni... De nézd, itt és a másik oldalon, a két vezérlőkulcs lekapcsolhatja a bombákat...
Red Skull, vagyis Carl Schmidt elszökött. A Tesseract elveszett. Ám a Német Kommunista Unió kapitulált három nappal később, aznap, amikor Steve Rogers Kapitány először vitte el Peggy Carter-t egy táncra.

***
Moszkva, 1951.
- A harciassága, Freulein, értékelendő, a HYDRA-nál sokra fitte folna - mondta hevesen Schmidt. Vörös koponyáján izzadságcseppek folytak végig, ahogy Jane torkára szegezte az ujjait
- ...Hhhhh... Ennyit bír... A HYDRA? - sziszegte utolsó levegőjével a lány.
A férfi vicsorgtt.
- Du wird sterben, du...
- Hhhh.... Va ni**er ta mere la p*te tu br***leur du m*rde!!
Nem tudta megállni, másik anyanyelvén folytak szájából a dühös szavak. Ujjait már nem érezte, kezei erőtlenül lógtak a korlát felett, amin Schmidt hajtotta át. Ütközetükben alulmaradt, törött bal karja esetlenül himbálózott, és Jane még érzett valamit, valami súrlódást, valami fémes suhanást... A pajzs... A pjazs kicsúszott törött kezének ujjai közül... Lepillantott oldalt és meglátta kék fénnyel izzani a Tesseraktot. Már túltőltődőtt a foglalatában, Schmidt újabb gépe másodperceken belül kész volt rákapcsolni a kockát Moszkva energiahálózatára és plazmasugarakkal porrá lőni a szövetséges gépeket az égen, a Föderális Monarchia közelgő seregét, az amerikai hatodik hadsereget, és a francia Köztársasági Légiót egyetlen gyors, halálos csapással...
Nem tudtam megtenni, nem tudtam megállítani. Steve... Cserben hagytalak...
A világ már sötétült, foltok úsztak a szeme előtt.
Pedig annyira próbáltam... Jó ember lenni....

És eszébe jutott valami, utolsó szikrányi gondolata, ahogy agyából szökött az oxigén. A fiola a zsebében. Steve rá bízta, nem az SSR-ra vagy  CIA-ra vagy bárkire... Rá... Akármit tesz... Csak maradjon belül... Jó ember...
A lány minden erejét megfeszítve, talpait a férfi combjaira dobta.
- He didn't like bullies, wherever they were from... You know what... Me neither
Elrugaszkodott. Tüdejébe levegő nyomakodott, oxigén futott végig a vérében, és ujjai a zsebében voltak, a konténer köré fonódva... Megfordult háttal a levegőben... Közben a szájához emelte a konténert... Fejjel lefelé zuhant... Fogaival húzta le a kupakot... Közeledett a talaj...
Jobb kezével törött bal karjába vágta a tűt és lenyomta a gombot.
A világban egy roppant hormonhullám futott szét. Szemei kitágultak.
Elemi erővel csapódott a talajba. Combjai, llábszárai, recsenve törtek el, hihetetlen fájdalom futott végig a testén.

- Ez? Ez folna a terfe, Freulein? Ennél többre számítottam... Lacroix Kapitány...
Carlll Schmidt az acéll lépcső felé fordult, hogy a szervizfoolyosóról hosszú, kényelmes léptekben elinduljon lefelé.
Jane biztos volt benne, hogy zsírtrombózisa van, és ball lábából kiállt sípcsntjának egy szillánkja. Ép jobb kezéve hőzta magát a gép felé... Messze vt, yna messze, három lépcső felett, a Tesseract foglalata...
- Amikor bombáim elérik New York-ot, akkr Bstn is odafész, Kapitány. Semmifel sem tud többet tenni, mint Steve Rogers. A holttestét átlépve fogok átgázolni Amerikán és a HYDRA végre megnyeri eszt a háborút. Esélye folt egy kefés, de már nincs.
Olyan messze van... Még fél méter... A vörös, csupasz koponyájó férfi a földszintre ért és megfrdult... Elindult felé...
Jane egy örökkévalóságig tartó időn keresztül húzta fel magát a kövezet pereménél fogva, ujjai megcsúsztak, majd még jobban kinyúlt... Majdnem... Majdnem...
Schmidt megpiantotta a földön az üres knténert, kiálló tűvel, a ányra nézett, és a Tesseraktra.
- Nein... Nein, nein, nein, nein!!!
Futtában közeedett, két méterre volt, de Jane ujjai odaértek...
Tenyere rácsapódott a túlizzó kocka meglepően hűvös oldalára.
A kirobbanó kék energia elsöpörte a futtában közelgő alakot és kozmikus viharként dübörgött végig az ő testén.
Izmai között villámok cikáztak, erő robbant szét, hangos kiáltása hosszú üvöltésbe csapott át, ahogy a fájdalom, az erő, a zabolázatlan energia felrobbant csontjai, inai izmai, erei között...

Schmidt felkelt... És valami suhanó, fehér-kék-vörös tárgy találta el a melllkasát, melyben valami roppant, valami eltört, bordák repedtek meg. Elhanyatlott  a földre, és megpróbált feltápászkodni... Ám egy csizma nehezedett a mellkasára és a fájdalom elviselhetetlenül szétfutott tagjaiban. Jane Lacroix merev, hideg tekintettel nézett le a legyőzött Red Skull-ra.
- Du Schlampe, du...
- Let's just leave it with Captain.

***
New York, 1951.
Steve Rogers Kapitány temetése több nemzetet mozgatott meg. A világ gyászolta őt, a tizenhárom évig tartó Második Világháborút, az áldozatookat, a katsztrófát. Közben Japán megadta magát, az amerikaiak felszabadították Koreát, Kína elérte Szibériát, és Moszkva is kapitulált a szövetséges erőknek. Peggy Carter két nappal később ünnepélyes keretek között adta át, a kék-vörös-fehér egyenruhájában tisztelgő Jane Lacroix-nak a kerek vibránium pajzsot a csillaggal és sávokkal. Ahogy meglátta azt a könnycseppet Jane szemében, átkarolta a lányt és ez a kép ugyanannyit került a New York Times címlapjára, mint amennyit mutogatta a sajtó a képet, ahogy amerikai gépek húznak el Moszkva felett. Három hétig bírta még a Szovjetunió a háborút. A Dunai Föderatív Monarchia, Franciarszág, az Egyesült Kiráyság és az Egyesüllt Államok erői srra vették be az utolsó városokat.
A győzelem közeledtének képeit felváltotta a kép, ahogy a hágai büntetőbíróság fehér márványlépcsőin vezeti fel a bilincsbe vert Schmidt-et,  Jane Lacroix százados, kék-fehér-piros színekben, pajzzsal az oldalán. A New York Times egész oldalas címlapon hozta le a képet:

"Captain America brings evil to justice
WE WON!"


Aznap a Szovjetunió kapitulált.


A hozzászólást Aurora összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 04, 2016 9:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
avatar
Hozzászólások száma : 226
Join date : 2015. Sep. 20.
TémanyitásTárgy: Re: Fiók egyebekkel   Pént. Nov. 04, 2016 9:36 pm



becenév » Emily, Miss Titanium, Titanium Valkyrie
születési idő » 1985. augusztus 20.
születési hely » Reykjavik, Izland
kor » 30
play by » Jessica Chastain
foglalkozás » Mérnök, Asztrofizikus, Vállalat-tulajdonos CEO, Asztronauta
faj » Kiborg (Ember)
csoport » Hősök
tartózkodási hely » Portland, Maine, Egyesült Államok
család » Édesapja Howard Stark, a Stark Industries és a S.H.I.E.L.D. alapítója, amerikai mérnök és indusztrialista nagyvállalkozó, édeasnyja Heather Keith, brit asztrofizikus. Emily 1985-ben, Howard Stark sok kalandjának egyikéből született.






jellem és külső »

Belső: Szigorú, erős, zseniálisan intelligens nő, erős tudományos hátérrel, mind a kutatásban, mind a cégei irányításában katonás rendet tart. Az életének tragédiái érzelmileg fagyottá tették, ám testének kiborggá változása, Orlando városának megmentése, hősként való szereplése és sikerei átlendítették egy holtponton. Emily Stark visszafogot humorral bír, barátaival végtelenül lojális. Nem erőszakos fajta, de van benne egy nagyon mély forrása az agressziónak, és az őt érő támadásokat képes kegyetlenül megtorolni. Tudós, vezető, közéleti személyiség, akik ismerik, felnéznek rá kitartása, ereje és intelligenciája miatt.
Külső: Magas, atlétikus alkatű, fehér europid nő. Kék szeme, vörös haja, porcelánfehér bőre van. Teste körülbelül 50%-ban kibernetikus, ez mindkét karját jelenti, lábait térde alatt és bőre, szervei felsőtestén gyomrától felfelé nyakáig. Bőre bonyolult multiszenzoros poliészter tele nanaoelektronikus neuronvégződésekkel, csontjai titánium-vibránium ötvözetből készültek és gerince, csípője is ezzel van megerősítve/kicserélve, valamint izmaiban karbon-titánium mikroszálak futnak.
képesség »
Emily Stark kiborg. Ahogy Tony Stark a teste köré építette páncélját, ő a testénbelül hordja. Ezek tech fejlettségben és hozzávetőleges képességben megegyeznek. Emily talpaiban is van sugármeghajtású thruster, amitől repülni képes, és izmai, csontszerkezete a tech miatt emberfeletti erőt ad neki. Ezen kívül érintéssel tud kapcsolódni számítógépekre és tenyereiből túltöltéssel áram-kisüléseket generál, amolyan villámok formájában. Ennél többre azonban nem képes - Fedélzeti számítógép, az agyában lévő kompenzáló cpu-n kívül nincs, nincsenek Tony Stark páncéljához hasonló fejlett fegyverei, rakétavetői, stb. A teste ellenállása képessé teszi, hogy egy-két emeletnyit nekifutásból ugorjon, (Ha nem használha repülésre a thrustereket) vagy kibírjon három-négy emelet zuhanásnak és becsapódásnak megfelelő terhelést.

előtörténet »
"This is Ground Control to Major Tom
Take your protein pills and put your helmet on,
Ground Control to Major Tom,
Commencing countdown, engines on,
Check ignition and may God's love be with you"

2013. augusztus 10. 22:14 UTC-5
Alacsony pályán a Jupiter felett.
- This is Artemis Actual. We made it. We're in orbit around Jupiter.
Emily Stark hallotta a rádión a kirobbanó ujjongást a houstoni vezérlőteremben. A quantum teleportációs kommunikátor nulla időeltolódással tartotta köztük a kapcsolatot és még a lepergő papírok hangját is hallotta, ahogy a technikusok, mérnökök és tudósok levegőbe hajítják jegyzeteiket örömükben. A parancsnok kinézett a hatalmas ablakokon és az Artemisz hófehér orra előtt roppant, gigászi arany-homok világként töltötte be a horizontot minden irányban a Jupiter. Mi vagyunk az eddig a Földtől legtávolabb jutott emberek, gondolta a parancsnok és Emily megengedett magának egy mosolyt.
- This is Ground Control to Artemis. You've made us all so proud. You should see the celebration happening on Times Square right now.
Emily oldalra pillantott. Rafaello hadnagy, az első tiszt hozzá hasonlóan, a felfedezők büszke mosolyával nézett vissza rá. Emily csak bólintott és meghúzta a botkormányt, lassan pályára állítva az űrhajót.

1996. november 4. 10:23 UTC-1
Kettes Gimnázium, Reykjavik, Izland
- Emily Stark.
A lány sóhajtott és felnézett. A tanárnő szigorú pillantással nézett a szemébe. Becsúsztatta a padba a fejlett asztrofizika-könyvet és hátradőlt. Ez időpocsékolás, gondolta mérgesen.
- Emily Stark, az új lány. Megint nem figyelsz. Azt gondolod, jobb vagy itt mindannyiunknál az osztályban, hogy neked nem kell figyelned fizikaórán?
- Igen - válaszolta unottan a lány. Az osztály egyöntetűen hátrafordult és pár másodpercig megfagyott a levegő, nem történt semmi, csak az őszi hóesés hangtalan egykedvűsége mozgott a havas tájról visszaverődő fehér fény uralta világban.
- A táblához, Stark kisasszony.
Emily sóhajtva felkelt, megigazította blúzát, begombolta a felső gombot és elsétált a táblához.
- A Naprendszer bolygói és a newtoni fizika valamint a röppályák számítása volt a legutóbbi assignment és ez az óra anyaga. Felteszem, ha ennyire okos a kishölgy, ki tudja számolni a bolygók pályáját a newtoni törvények alapján?
- A kepleri törvények alapján.
- Tessék?
- Newton nem csinált mást, csak összelopkodta a korának legjobb elméi által készült kutatásokat és kiadta a saját neve alatt. A bolygók pályáját a kepleri törvények alapján számoljuk. - válaszolta Emily korához képest mély, alt hangján. Egy teremnyi tizenhárom éves középiskolás figyelte megkövülve, mi fog most történni.
A tanárnő csak még jobban összeszorította amúgy is pengevékony ajkait. A lány vállat vont és nekiállt egyenleteket számítani a táblán. A Földnél megállt, a Vénusz pályájára nézett és letörölt egy adatot.
- Mit csinálsz, Emily talán jobban tudod, hol megy a Vénusz pályája, mint én?- kérdezte paprikásan a tanárnő.
- Igen - válaszolta a lány unottan és felírta a pontos számokat. - A Vénusz pályája enyhén elliptikus, aphelionnál 0.728213 AU és perihelionnál 0.718440 AU, és ahogy keresztülhalad a Mylankovich-ciklusán most csökken az elliptikussága. Amit a Tanárnő felírt, azok tíz éves adatok.
A nő elkezdett vörösödni, a lány pedig folytatta az egyenleteket. Egy percen belül befejezte.
A tanárnő a táblára nézett, majd a lányra, majd megint a táblára.
- A Merkúrt kihagytad - volt a rövid kommentárja.
- Mert a Tanárnő a newtoni fizika alapján kérte a pályamodelleket és a Merkúr pályája három szögmásodperccel módosul a Nap gravitációjának tér-idő görbítő hatása miatt. Felírhatom, de ahhoz einsteini relativitáselméletre lesz szükség. Írjam?
Emily aznap édesanyjának szóló írásos behívóval ment haza, igazgatói aláírással.

2007. július 2. 11:31 UTC-5
Fifth Avenue, New York City, NY, Egyesült Államok
Emily Stark ujjai reszketve találták meg az aszfaltot, vércsíkot húzva az üvegszilánkok között, amikben a lángok apró, sárga pontokként tükröződtek. Szirénák harsogtak a távolban és egy helyéről félig kiütött tűzcsap tövéből esőként spriccelt a víz. A nő átázott hajtincsei között látta a másik testet, méterekre tőle, a sötét, terjengő vértócsa közepén, arccal a föld felé...
- Annabel... Annabel!
Emily lassan, nagyon lassan lecsúsztatta válláról a biztonsági övet. Kocsijuk kerekei még mindig morbid módon forogtak az ég felé ágaskodva, a másik autó, amelyik a sávjukba térve beléjük csapódott, oldalára dőlve feküdt vagy negyven lábra tőle, mint egy halott dinoszaurusz. Emily könyökére és kézfejére támaszkodva megpróbált felkelni, lépni...
És visszaesett az aszfaltra.
- Nem... A lábam... Nem érzem... - nézett le teste alsó részére a nő és delejes, hideg kétségbeesés futott végig rajta, ahogy rájött, hogy derekától lefelé semmit sem érez...
- Annabel... - súgta könnyeivel küszködve a nő, de menyasszonya hangtalanul feküdt a terjengő vértócsa közepén... Emily még látta a kanyarban beforduló mentőt, mielőtt elvesztette az eszméletét.

2009. július 11. 09:40 UTC-5
Trinity Church Cemetery, New York City, NY, Egyesült Államok
A Nap mintha gúnyolódna az élőkkel, gyönyörűen ragyogott New York felett a nyári égen. Emily arcán egyetlen könnycsepp gördült végig, ahogy látta a koporsót a földbe ereszkedni. Leendő anyósa vállára tette a kezét és meszorította. A nő ujjait a másik ujjai köré kulcsolta a vállán. Fehér kezük ragyogott a napfényben a fekete posztón.
- Ashes to ashes and dust to dust - fejezte be a beszédet a pap és Annabel végleg elhagyta a Föld színét, ahogy a koporsó lassan ereszkedett le a talajba. Lisa és Andrew elléptek mellőle, hogy bedobják virágaikat és egy maroknyi földet lányuk koporsójára. Andrew sápadt arca, Lisa könnyei elviselhetetlenné tették a fájdalmat Emilyben, mintha fizikailag égő vasak forogtak volna a gyomorszája körül. Lenyomta tolószékén az irányítógombot, és a kerekes szék lassan, hangtalanul gurult a füvön menyasszonya szülei mellé. Emily vörös rózsája, mintha egy álomképben lenne, úszott szemei előtt lassan a levegőben és az égő tűz bekebelezte a szemhéjait, forróság ömlött végig a világon és vállai remegtek, ahogy halkan előreborult, könnyei kristálycseppekként zuhantak a fekete posztóra combjain...

2009. december 5. 11:20 UTC-5
Portland Jet Propulsion Company, Portland, Maine, Egyesült Államok
Emily Stark benyitott a megbeszélő üvegajtaján, konzervatív, sötétkék business kosztümje pont annyira éles, metodologikus eleganciával feszült testére, mint szorosan összefogott haja a halántékára. Hosszú léptekkel sétált végig a termen, a székéből elhűlt arccal felálló COO, egy pocakos, harmincas férfi szótlanul engedte át a CEO-széket az asztalfőn jogos tulajdonosának, Emily Stark-nak, a Portland Jet Propulsion Company alapítójának.
- Uraim, hölgyeim, kezdhetjük? A board elé terjesztett mergerről szóló szavazás...
Az elfehéredett arcokon végignézve a nő sóhajtott egyet.
- Igen. Talpon vagyok. A kibernetikus neuroninterfész, amit terveztem a gerincembe, két hónappal idő előtt készült el. A gratulációkat később elfogadom, most kérem, térjünk az általam töbségben birtokolt PrometheusWorks-el való merger részleteire, amelynek rögtön harmadik oldalán...
Emily megtorpant. Csupa fehér arcok voltak még mindig az asztal körül. Valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben.
A még mindig széke mellett álló Chief Operations Officer szemét lesütve köszörülte meg a torkát.
- Miss Stark, a merger...
Emily éles pillantással nézett fel a férfira. A távollétemben metorpedózták a terveimet. Nem baj, keresztül tudom így is vinni.
- Miss Stark, a board a távollétében továbbadta a részvényesek felé a vásárlási szándékot, amivel...
- Vásárlási szándékot?
Alt hangja katonásan és számonkérően csengett. Nem érkezett rá válasz. Valami borzasztóan nincs rendben.
- Miss Stark, a memo-ban, amit küldtünk, részletezve van a Hammer Indsutries ajánlata...
Emily gyomrába jeges rémület mart. Mi történt itt?
- Semmilyen memo-t nem kaptam. Miről beszél, John? - kérdezte felpattanva a székéből.
- A tulajdonosok többségi... döntéssel... Szavazták meg a cég eladását a Hammer Industries-nak...
John a szemébe sem mert nézni, lesütött pillantással jelentette főnökének a hírt.
- A tulajdonosok? A Portland Jet Propulsion Company negyven százalékban az én tulajdonom, nélkülem nem lehet keresztülvinni ilyen döntést - mondta vészjósló hangon Emily. Ahogy körbenézett, vezérigazgatójuk szemébe nem nézett egyik tisztségviselője sem.
- Miss Westfall részvényei...
Halott menyasszonyának említésére, és az implikációra Emily Stark arcizma egyetlen agresszív rándulást tett, ahogy összeszorította fogait.
- Annabel részvényei a családjának örökségét képezik.
- Mr. Westfal, mármint... Mr. Christian Westfal, Miss Westfal öccse... Eladta örökölt részvényeit Justin Hammer-nek és... Így a tulajdonosi többség...
- Erről a CEO írásos autentikációja kell, hogy a részvényeseknek legyen továbbítva - mondta Emily, és érezte, ahogy fogy lábai alatt a talaj és szorul nyaka körül a hurok.
- A COO... Betöltheti ezt... A funkciót... A CEO írásos beleegyezésével...
John homlokán hatalmas verejtékcseppek futottak végig. Senki nem nézett Emily szemébe.
- Én nem adtam ilyen írásos beleegyezést - mondta szemöldökráncolva Emily.
- De hát... Christy, a titkárnője...
Emily megprödült és az üvegfalon át az irodája mellett álló asztalnál ülő nőre nézett. Christy felnézett és meglátta főnöke pillantását. És tudta az okot. És mindenki tudta, mi történik. Christy lesütötte a szemét és mélyen a monitorja mögé bújt.
A titkárnőm elárult. A COO-m elárult. Mindenki elárult.
Emily az asztalra támaszkodott, mert megfordult körülötte a világ. Justin Hammer mindenkit megvett. A cégét elvették tőle. Pontosan látta a manővert, számított rá, de nem ilyen hamar. A Hammer Industries a Tony Stark által vezetett Stark Industries elleni hadjáratra gyűjt muníciót és momentumot és az ő cége tökéletes előbástya a helyezkedéshez. Emily felpillantott. A felismerés megdöbbentő volt.
Ezek elárultak, úgy, hogy azt hitték még két hónapig tolószékben leszek, és a gyásztól meg a lebénulástól megtörten nem tudok védekezni. Ha három héttel korábban talpraállok...
- Nos, hölgyeim és uraim - kezdte fél perc csend után, vészjóslóan nyugodt hangon Emily, és bukott vezérük szemébe egyik sem mert pillantani. - ... Az én gerincem most félig titániumból van, és üvegszál-neuron interfészekből és csak félig csontból és idegből. Ez a legerősebb gerinc ebben a teremben. Ami nem nehéz... Mert ez itt az egyetlen.
Dörgedelmes szavai csattantak. Felvette tabletjét az asztalról és hosszú lépteivel elindult a kijárat felé. Ahogy kinyitotta az üvegajtót, visszafordult.
- Egy Starkot elárulni a legnagyobb hiba, amit tehetnek az életükben. Nyugodtak lehetnek, erről meg fognak bizonyosodni mindannyian.
A dermedt csendbe merült termet elhagyva a nő kivonult, hátra sem nézve többet.

2010. május 11. 08:02 UTC-5
Cape Canaveral Air Force Station, Florida, Egyesült Államok
Emily Stark laborköpenyének zsebébe dugott kézzel állt a monitorokat nézve, titkárnője, Lily mellett, miközben lassan fújta a másik kezében lévő NASA-bögrében gőzölgő forró kávét. A Perseverence fehér teste elegánsan magasodott az államásuktól fél mérfölddel arrébb, a komplexum másik felén lévő kilövőálláson az ég felé.
Nyílt az ajtó és Justin Hammer robbant be a kezelőhelyiségbe.
- Mégis mit képzel, Stark, minek néz engem?
Emily megfordult és végignézett a kivörösödött, lecsúszó szemüvegét az orrára toló, lihegő, indulatos férfin.
- Egy féleszű idiótának, akit túlértékel a média és úgy kompenzálja ezt, hogy Starkok cégeit támadja meg, hogy nála okosabb emberek eredményeit tudja felhasználni saját önbizalma legyezésére, Mr. Hammer. Egyébként, jó reggelt. Miért kérdi? Kér kávét?
- Maga csak hiszi, hogy ezt eljátszhatja velem!
- Azt, hogy megkínálom kávéval? A civilizált emberek szokása. Lehet, hogy felébreszti azt a pár működőképes agysejtet a fejében.
- A Portland Jet Propulsion az enyém, már nem a magáé, ezt vésse a fejébe!
Justin Hammer kinyújtott mutatóujjal hadonászott felé.
- Ez így van - válaszolta hidegen a nő, kávéjába kortyolva.
- Akkor mégis mi ez a... Mit keres itt és... Ez az én vezérlőm és...
- Nem, Mr. Hammer. Ez az én vezérlőm. És azt a hajót holnap reggel az én hajóm fogja követni a Nemzetközi Űrállomásra.
Justin Hammer hápogott egy sort, majd hajába túrt.
- Ezt megtámadom. Ezt bíróságon fogom szétszedni. Ezt...
Ajkait nyalogatva bólogatott, tupíozva egy kicsit az önbizalmát, ami Emily fagyos pillantására elhagyta.
- Nyugodtan tegye. De a papírok alá vannak írva és tegnapi dátummal keresztülment az ügylet. A Portland Jet Propulsion Company az űrhajó-labort, a kibernetikai részleget, a poliészter-szintetizációs részleget, a sugármeghajtás-labort, a New York Robotics Center-t, a kísérleti műholdközpontot, a quantum experimentációs központot, és a Jet Engine Center-t, tizenhat űreszközzel, köztük a holnap fellövésre készülő Ariellel együtt tegnap eladta a PrometheusWorks-nek, ami nyolcvan százalékban az én tulajdonom és mint tudja, még mindig én vagyok a CEO-ja. És ha ebbe bele akar szólni, az írásos bizonyítékaim Christy White, a titkárnőm megvesztegetéséről és a Portland Jet Propulsion felvásárlása körüli illegális ügyletekről elegek lesznek, hogy az ügyvédeim szerint nagyjából harminc évre rács mögé kerüljön. Nem házi őrizetbe. Rács mögé. A három legjobb ügyvédi iroda New York-ban három különböző cégem alkalmazásában áll. Harvey Sperell, tudja, a gazdasági sztárügyvéd? Gyorshívün vannálam és neki meg gyorshívón van Edwardhill bíró. Szóval? Kérem, tegyen jogi lépéseket, Mr. Hammer. Kérem. Szeretném azt a bamba fejét látni a porban.
- De... de... Maga eltörte a gerincét a cégemnek! - kiabálta felháborodottság és kétségbeesettség elegyével a hangjában Justin Hammer.
Emily Stark fenyegetően közelebb lépett. Közben a visszaszámlálás nullára ért és az űrhajó rakétái lángcsóvákat lövellve, emeletes füstfelhő közepete begyulladtak.
- Az én gerincem már egyszer eltört és talpraálltam, Mr. Hammer - mondta vészjóslóan, alt hangján a nő. Justin Hammer hátrébb lépett eggyel. - És használtam az eszem és a zsenialitásom, hogy a tech-emmel újra összekovácsoljam. És most erősebb, mint valaha. Pont, mint a cégem, az eszem és a gerincem is jobb, mint egy évvel ez előtt. Magának is ezt javasolnám, Mr. Hammer... De magának egyik sincs meg. Puhatestű szervezetéhez méltó idegrendszere van. Most pedig kérem, a kijárat ott van Ön mögött, nem kísérem ki.
Emily megfordult és a lassan emelkedő Perseverence-re nézett. a monitorokon. Justin Hammer egy pillanatig szólni sem tudott, majd kiabálni kezdett.
- Még meglátja, maga büdös ribanc, hogy... Ááááááh!
Nem tudta befejezni, mert üvöltéssel vegyes sikításba ment át a hangja, amikor Emily titkárnője, Lily arcába locsantotta a forró kávét.
- Ha még egyszer ilyet mond a főnökömről, megbánja - mondta vékony hangján a nő. Emily megengedett egy halvány, büszke mosolyt.
A Perseverence a felhők fölé emelkedett, első lépcsője levált.
- Rossz Starkkal kezdett ki, Justin - mondta kimért, jéghideg hangon a nő, még közelebb lépve a férfihoz. - Ugyanazt a brillianciát örököltem, mint Tony Stark, csak nem ittam el félig. Ha még egyszer engem vagy a cégeimet fenyeget, magán fogom használni ezt a kreativitást. Tony Stark épített egy páncélt maga köré. Maga szerint én mire vagyok képes? Ki akarja deríteni?
A monitoron a Perseverence indítás plusz két és fél perc időben volt, a sztratoszféra felső határán, leválasztva a második lépcsőt. Justin Hammer gyűlölet és félelem keverékével kávétól csöpögő arcán valamit válaszolni készült.
- Maga... Maga...
- A Perseverence négyes hajtóművével probléma van! - kiáltotta Lily a monitorokra pillantva.
Emily megpördült. A kamerák mutatták az űrhajót - A második lépcső leválásánál megsérült a hátsó hőpajzs és kigyulladt a hajtómű elektronikája. A nő a pultnál ülő technikushoz lépett.
- Várt idő a felső atmoszféráig?
- Öt és fél perc... Ha a hajtómű kitart. Ha nem, 50% valószínűséggel visszazuhan - válaszolta a nő felé fordulva a technikus.
- Egyenesen Orlando-ra... Jézusom...
- Asszonyom, nem fog elégni...
- Ne butáskodjon - nézett a technikusra Emily. - Hetvenötezer láb zuhanásnál nem bomlik fel és ég el egy űreszköz.
Lily és Emily összenéztek tanácstalanul.
- Az Ariel? - kérdezte hirtelen Emily a technikusra nézve.
- Még nincs lefuttatva az indítási teszt és... Nincs a hajtómű feltöltve...
- Az interplanetáris nincs - mondta gyorsan, pattogó hangon Emily. - A főhajtóművek, de az emelkedési atmoszférikus hajtóművek eletromagnetikusak, azok távvezérléssel felkapcsolhatóak.
- De a számítógépek még nincsenek online, a délutáni második teszt előtt nem is fogják őket...
- Kettes csatorna. Készenlét. - adta le az utasítást Emily és a teremben álló, csupa kávétól átázott Justin Hammer-rel nem foglalkozott senki. Emily futva sietett ki a verzérlőből az Ariel indulási helyszíne felé.
Ha fel tudom lőni a hajómat, akkor ha visszazuhan a Perseverence... Lehet... Csak lehet, de el tudom tériteni a tenger felé... Gyerünk, gyerünk...

08:26
Emily beugrott a pilótafülkébe, felkapaszkodva a derékszögben oldalra álló üléseken. Minden kilencven fokkal meg volt dőlve, ahogy a hajó orra felfelé és nem előre nézett a kilövőálláson. Emily befeküdt a székbe és fellőtte a monitorokat. Parancsokat pötyögött be rohamtempóban, csak futottak a fehér csíkok a fekete képernyőkön.
- Lily... Lily, ott vagy? Megindult a letöltés?
- Igen, Miss Stark... De még tizenhat percre van szükségünk, hogy...
- Kapcsoljatok belső hálózatra!
- Igen... Máris... Kilenc százalék, ellenőriz...
- Látom, itt is kilenc százalék... Bejött a töltő képernyő. Ahh... Még legalább tizenegy perc így is. Hogy áll a Perseverence?
- Úgy tűnik, emelkedik és... Jézusom...
- Mi történik, Lily? - kérdezte az elvékonyodott hangú lánytól a fülében lévő kommunikátoron keresztül a nő.
- A négyes hajtómű... Teljesen kigyulladt... Miss Stark...
- Lily, szedd össze magad, mi történt?
- Miss Stark... Kigyulladt a hármas hajtómű... Megbillent a hajó...
Emily a monitorra nézett. Tizenhárom százalékon állt a töltés, amíg online állapotban lesz az Ariel fedélzeti számítógépe. Onnantól lehetne irányítani távvezérléssel. Nagyon kevés. Nagyon, nagyon kevés.
- Miss Stark...
- Lily?
- A Perseverence zuhan...
Emily becsukta a szemét. Öt percük lehetett, legfeljebb. Pontosan tudta, mit kell tennie. Mély levegőt vett és ujját a kommunikátorra téve szólt bele a vonalba.
- Lily... Kapcsoljátok fel az indítási protokollt.
- Miss Stark?!
- Nincs elég időnk, Lily. Kézi vezérléssel kell vezessem a hajót.
- Miss Stark, nincs is szkafander magánál és... Miss Stark...
- Lily... Mindketten tudjuk, hogy nem lesz szükségem most szkafanderre.
Csend volt egy pillanatig a vonalban.
- Miss Stark, ha felrepül azzal a hajóval...
- Az egyetlen esélyünk, hogy eltírítsem az útjából, ami folyamatosan csökken, ahogy a Perseverence gyorsul lefelé. Most, Lily. Kapcsold be az indítási protokollt.
Parancsokat adott ki a számítógépnek és átállt a rendszer kézi vezérléses indulásra.
A vonalban csend volt egy pillanatig.
- Igenis, Miss Stark. - válaszolta halkan Lily.
Zöldre váltottak a jelzőfények. Emily kiadta a parancsot és robajlló hangon kapcsolt be az eletromagnetikus hajtómű.

08:31
A reszkető műszerfal felett egy sárga pontot látott az égen Emily.
- Célpont bemérve, mondta semleges hangon a fedélzeti számítógép.
- Távolság?
- Ezerhétszáztizenegy méter, sbesség jelenleg 561 km/h és gyorsul.
- Elfogó pályát számíts, legalább... Huszonegy fokos pályamódosulást eredményezve, a tenger felé. Lily, hallasz? Látom a Perseverence-t.
- Miss Stark...
Asszisztense kifogyott a szavakból.
- Elfogó pályán vagyok, Lily. Kilencvenhárom másodpercen belül elérem. Indítóközpont, készenlét.

08:34
Pitty, pitty, pitty, pitty
Sípolt és pittyegett, vadul jelzett minden műszer a fedélzeten. Emily kinézett az ablakon, majd a monitorokat nézte. Statikus recsegés futott szét rajtuk és szikrák pattantak a műszerfalból, A jobb oldali monitor reccsenéssel tört ki a helyéről, elzuhanva Emily mellett. Sebesen pörögtek különböző mérők a műszerek között és aranyló lángok keretezték az ablakot, ahogy közeledett a tenger.
- Miss Stark, még mindig nem lassul...
Recsegő-ropogó hangok halaltszottak a hajón mindenhol, mély korrogó hangokkal együtt, ahogy fém feszült fémen, ahogy az Ariel tolta a tenger felé a zuhanó Perseverence-t.
- Lily, nincs kontrollom, elvesztettem az irányítást. Másodlagos fékezőrakéták?
- Minden leállt, Miss Stark - mondta a lány, és Emily még a süvöltés, recsegés-ropogás közepette is hallotta, ahogy elcsuklik a lány hangja. Nyomogatta a műszereket, vakon adott be parancsokat a billentyűzeten.
Lökést érzett, ahogy végre kinyílt egy ernyő... Későn, nagyon későn...
Kigyulladt előtte a műszerfal. Emily kapaszkodott a botkormányba, ami vadul remegett. A Perseverence súlyos, fémes, síró hangon csúszott el felette, lehagyva a zuhanásban az Arielt, ahogy az ő hajója némileg lassulni kezdett... De így is gyorsan, túl gyorsan közeledett a tenger...
Emily még parancsokat adott be, amikor kezei alatt felrobbant a műszerfal. A robbanás ereje hátralökte és kiszakította az ülést, Emily pedig mint egy rémes álomban látta saját, fehér laborköpeny ujjában lévő bal karját végigrepülni a kabinon, fröccsenő vért húzva csíkban maga után, a szeme sarkából... A ruha a mallkasán lángolt, jobb kezén három ujja maradt, amikből kilátszottak a csontok... Zuhant a hajó belseje felé, elméjén pánik rohant keresztül... Mintha kívülről látta volna önmagát...
Ahogy kirepült a pilótafülkéből a folyosóra, a verzérlő felrobbant, és lángok futottak szét a hajón... Emily lecsukta szemeit és érezte, ahogy az égő levegő végigmarja a légcsövét, a tüdejét...
Még érezte a becsapódás erejét...

Mély, öntudatlan, élettelen sötétség következett.

Öntudatlan semmi vette körbe. Majd megjelent az univerzum. Minden, ami létezett, minden ami valaha létezhet vagy akár létezhetett is volna. Apró, dimenziótlan energiahúrok rezegtek körülütte. Pozitronok és eletronok álltak össze fotonokká, és a leptonok korszaka véget ért. Áttetsző lett a világegyetem a létezése ötödik percében, ahogy a szingularitásból szétfutott energia és anyag szétvált egymástól. Az Univerzális Erő már percekkel ez előtt szétvált eletrogyenge erőre, valamint erős és gravitációs erőre és most a szub-atomi kvarkok lassan protonokká álltak össze. Neutronok alakultak ki és atommagok... És elektronok álltak pályára szuperpozícióban, tíz a tizenhatodikon a harminchetediken a negyvenkettediken a századikon az ötvenediken a hétszáztizenharmadikon a kilencvennegyediken a százhetediken számú atomot létrehozva az univerzumban... És megszaladtak az évmilliók... És a felhőkben gravitációs tömbök alakultak ki... És az összesűrűsödő anyag egyre sűrűbb és melegebb lett... És a saját nyomásuk és tömegük és hőmérsékletük alatt az újszülött égitestek belsejében mély folyamatok indultak...

És a hidrogén egyszercsak elkezdett fúzionálni deutériummá és tríciummá... És aztán héliummá...
És kigyulladtak az első csillagok.
És pörögtek az évmilliárdok és galaxisok álltak össze és távolodtak a gyorsulva táguló univerzumban, amit a sötét energia csak úgy feszített szét és az egyik galaxis egy külső karján, egy sárga, G-típusú törpe csilga körüli kék bolygón kialakult az élet... És civilizációk... És háborúk... És piramisok és birodalmak és nagy fal és számítógép és internet és űrhajók....

És az űrhajók sokszor lezuhannak és elégnek bennük az űrhajósok...

Az idő megállt, majd beindult és felgyorsult és a csillag annyira túlhevült, hogy elpárologtak a bolygón a tengerek, aztán pár milliárd évvel később kétszázhetvenháromszorosása duzzadt egy milliárd éven belül, mint egy lassú robbanás és bekebelezte a belső bolygóit... Majd összezuhant és fehér lett és kialudt.

Majd pörögtek az évmilliárdok és a kialudt csillag galaxisa egy másikkal ütközött.
Majd még tovább futottak a millárd évek, aztán billiárd és trilliárd évek és elkezdetk elfogyni a csillagok, és aztán amikor lassan mind kialudt és az uvierzumban sötét lett, már csak fekete lyukak maradtak, és neutron-csillagok, és vascsillagok, és a fekete lyukak is párologtak, szép lassan, a Hawking-sugárzással elveszítve anyagukat...
És repültek a trilliárdszor trilliárd évek és tíz az ötvenediken a századikon a hetvenkettediken évvel később már fekete lyukak sem maradtak, csak anyag és még egyszer ennyi idővel később a protonok is elkezdtek bomlani kvantum folyosó-hatáson át és még egyszer ennyi idővel később nem maradt már szubatominál bonyolultabb szerkezetű anyag az univerzumban, és a makrofizika törvényei összeomlottak, csak a kvantumfizika törvényei érvényesültek, ahogy pár trilliárd évenként egy-egy szubatomi részecske ütközött egymással.
És az entrópia egyre lassabban nőtt és az univerzum egyre lassabban hűlt abszolút nulla felé tendálva és végül szubatomi anyag sem maradt az univerzumban, a teljes sötétben és hidegben, és akkor véletlen entrópia-fluktuációkon keresztül leesett az entrópia és testetlen, gondolkodó elmék jelentek meg az univerzum romjain, majd eltűntek és mindennek vége volt és eltelt még egyszer annyi idő, mint az első szingularitás óta és egyszercsak a hamis vákuum egy thermodinamikai fluktuáción át kvantum folyosón valódi vákuumba csatornázódott és ez szétvetette a téridőt valahol a sötétség közepén és a fénysebességnél gyorsabban terjedő pusztulásban minden szétesett és végül összeomlott a tér-idő és az univerzum nem létezett többé.

2010. november 1. 09:17 UTC-5
Emily Stark rezidenciája, Atlantic Heights, NY, Egyesült Államok
Emily Stark lassan merült fel a semmiből az élet felé.
- Várjon, Doktor... A páciens reagál... Emily... Emily, hall engem?
Újra sötétség következett.

2010. november 7. 11:37 UTC-5
- Az agykárosulás miatt nem tudjuk, hogy mikor fog legközelebb kikerülni a kómából, ezért sajnos....
De hát itt vagyok, az Isten verjen meg... Hall valaki? HALLÓ ITT VAGYOK!!!!
Mint víz alatt lassan fuldokló úszónak, az ő sikolyai sem jutottak fel a felszínre a fejéből. Újra sötétség következett.

2010. november 21. 16:32 UTC-5
Emily csak nézte a lenyugvó nap festette sárgás égboltot és a madarakat, amik lassan szálltak az esti szélben.
És ekkor jött rá, hogy ébren van.
Én... Élek és ébren vagyok? És a szemem nyitva van? És azok madarak? ... A nevem... Emily, ugye?
Pittyegés hallatszott és egy fehér köpenyes férfi futott be a szobába.
- Emily... Emily, hall engem?
A nő a férfi felé fordult. Nyitni akarta a száját, de rájött, hogy egy műanyag cső áll ki a torkából... És egy gép lélegezteti... És nyúlni akart, hogy kihúzza és... Semmi...
Jobbra fordult. Majd balra.
Nem voltak karjai.
Bal karja helyén egész testén át rögzített géz volt, jobb karja egy rövid csonkban ért véget a válla alatt. Szemei elkerekedtek a pániktól és... Mozdulni akart és... Lenézett önmagára. A csípője alatt a combja közepén a takaró leesett az ágyra... És sima volt és nem voltak lábfejek az ágy végén...
Gyorsabban pittyegett a monitor.
- Lily... Lily... LILY!
- Mit mond, Ms. Stark? Emily, kérem, nyugodjon meg, Emily, kérem...
Még gyorsabban pittyegtek a monitorok és Emily rájött, hogy nem hallatszik semmi a torkából.
Újra sötét öntudatlanság következett.

2010. december 12. 16:32 UTC-5
Hol ébrenlét, hol sötétség jellemezte azt a hosszú időt, amíg Emily csak bámult ki az ablakon. Lily nagyon sokszor mellette volt, ő viszont csak nézett ki és látta a madarakat és a fákat és a nap hol lement, hol felkelt. Az első hetekben nem történt semmi. Mintha kába lenne az agya, úgy érezte, csak úszik a létezésen vegetálva. Aztán szép lassan egyenletek és számok kezdtek el kirajzolódni előtte. És a világ egyre több értelmet nyert. És aztán egy nap végignézett a testén és lecsukta a szemét és újabb egyenletek és számok futottak fel és anyagok képletei. A gépek, amik életben tartották, amik lélegeztették, amik keringették a vérét és tisztították a veséje helyett, és a gépek, amik tápanyagot és vizet pumpáltak belé csak halkan és megbízhatóan szuszogtak és pittyegtek és Emily úgy érezte, hogy csak ők értik meg, és aztán elkezdte lassan teste részének látni a gépeket. Álmaiban úgy látta, mintha mozgatná a lélegeztető gépet és kezei helyett hajtogatná a művesét és az infúziós csövek, mint csápok, voltak a végtagjai... És egy reggelen, amikor odakint esett a hó, végre elkezdte megérteni, amit az elméje mondott neki.
- Lily... Lily.... Lily...
Eltelt talán órákba is, mire néma szájmozdulatait észrevette valaki. Aztán amikor asszisztense oldalán ült az ágyon, egy szót tátogott felé.
- Kábel... Kábel... Kábel...
Másnapra sikerült megértesse magát.

2010. december 16. 16:32 UTC-5
Emily oldalra fordított fejjel feküdt. A halántékából kifutó kábel, ami az agyalapi chipre kapcsolódott, amin keresztül az idegrendszere eddig a gerincének mikroeletronikájával kommunikált, volt a fomál, amivel kommunikált a világgal. Az ágy mellett álló képernyőre futott ki minden, amit a nő gondolattal közölt, írásos formában. A legjobb fizikusok, mérnökök, orvosok, biotechnikus professzorok egész csapata fordult meg a szobájában, ami a világot jelentette számára. Lejegyzetelték az ötleteit, terveit, hozzászóltak, elkezdődött a hónapokig tartó tervezés, majd készülődés és gyártás.

2011. január 10. 11:02 UTC-5
PrometheusWorks Advanced Biotech Research Center, New York City, NY, Egyesült Államok
- Biztos ebben, Miss Stark? - kérdezte összeszorított szemöldökkel Yamato professzor, ahogy műtőkesztyűjét felhúzta a köpeny fölé. A seregni asszisztens, a fél tucat további sebész mind körülöttük sereglettek.
Emily felpillantott hasonlóan szigorú pillantással, szemöldökét összeráncolva. Elvakította a sok reflektor, amik rá voltak irányítva és kába volt a fertőtlenítők kórházszagától.
A válasza a monitoron jelent meg, kiírva.
Mit gondol, Yamato professzor? Újra élni akarok.
- Nem tudom garantálni a sikert - mondta az idős sebész, csóválva a fejét.
A maga kezébe bízom az életem, Professzor. Ami maradt belőle. Tegyen újra teljessé. Kérem.
Yamato professzor sóhajtott.
- Ha a folyamat összejön, ismétlem, ha, ha minden sikerül ez akkor is egy legalább négy hónapos procedúra lesz. Utána... Utána újra járni és kelni fog és beszélni és dolgozni és a teste teljes lesz. A tervek, amiket láttam, ha jól tudom, teljes... nanoelektronikus idegrendszert és bionikus végtagokat és szerveket fognak adni? Már, ami hiányzik. Az agyába épített számítógép már így is borzongást okoz nekem. De a szervek... Örülök, hogy, félre ne értse, hogy csak a szerveinek kétharmadát vesztette el. Az, hogy a méhe és a petefészkei épen maradtak és deréktől lefelé a teste a lábszárait kivéve... Ez magában egy csoda.
Tudom, hogy van, ami nem pótolható. Igen, még így is szerencsésnek mondhatom magam, ezzel tisztában vagyok.
- Akkor... Azt hiszem, vissza kell adjam Amerikának az új nemzeti hősét. De akármit is tapasztal a testének új részeivel, Miss Stark... Nem tudom visszaadni az életének egy részét. Nem lesz olyan pulzusa, mint nekem és mindenki másnak. A folyamatban egy eletromechanikus-bionikus keringési eszközt kap, de nem tudom a szívét visszaadni.
Azt már 2007. július másodikán elvesztettem, Doktor. Annabel volt a neve. A kezeimet adja vissza. Kérem.

Yamato professzor sóhajtott és bólintott, kezét a nő homlokára tette együttérzőleg, majd a lélegeztető gépre kapcsolta az altató gázt.


2016. január 6. 20:11 UTC-5
Alacsony pálya a Föld körül
- Ground Control, this is Artemis actual. We have succesfully entered Earth orbit. Intercept with the ISS in ninety-five minutes.
- Artemis, we confirm. The calculations are correct.
Emily fellélegzett és még egy ritka vigyort is megengedett magának. Chan Shu, a fedélzeti biológus megveregette a vállát.
- Parancsnok, egy ördögi zseni vagy!
- Teszem a dolgom, Chen. Stark-ból vagyok.
- Artemis, itt Houston. Öt percen belül szatelit-kapcsolatba kerülnek... Ha valamit tweetelni akarnak, most tegyék, mert Amerika már nagyon kíváncsi az Artemis hajóre és parancsnokára, Miss Titanium-ra!
Emily sóhajtott.
- Houston, ha még egyszer Miss Titaniumának hív valaki, senki nem kap szuvenírt a Ganümédészről és az Europa-ról, pedig direkt az indítócsarnokba szántam egy-két szebb darabot.
A technikus,és egy csarnoknyi NASA-tudós együtt nevetett a rádióban a másik oldalon.

Raffaello és Westershire épp most érkeztek a parancsnoki kabinba.
- Tényleg, Emily, olyan sok időd nem volt szuperhősködni kiborgként, így az asztronautaság mellett. - vetette fel Anna Westershire. - De ha most elkezdesz elkezdesz Te is repkedni, akkor tuti, hogy a Miss Titanium nevet nem tudod levakarni magadról.
- Vagy esetleg Iron Woman? - vetette fel nevetve Antonio Raffaello, amire még Emily is mosolygott, ám a bal tenyeréből egy apró szikrával jutalmazta Raffaello humorát, aki csak ugrott egyet, és az egész legénység hahotában tört ki.
- Öhm... Parancsnok?
Balogh Kriszta, az asztrobiológus is megjelent a kabinban, szöszi hajkoronája lebegett körülötte a null g-ben.
- Kriszta?
- Van netünk.
Emily sóhajtott.
- Akkor ki kell tweetelnem valamit, vagy a befeketetőim a fejemet veszik, hogy a TitanTech indulására nem pumpálom fel a részvényárakat.
- A következő küldetést már a TitanTech fekteti be? - kérdezte Chen mosolyogva.
- Igen, amint a merger lefut és a cégeim egyesülnek végre.
- Ez szuper. A NASA kedvence leszel, Emily, vigyázz, még a végén megajándékoznak egy pólóval.
- Hah. Az űrhajókat már így is én fizetem - mondta mosolyogva a nő.
- Úúúúúúh - nyögött fel teátrálisan a legénység, egyöntetűen.
- Miért, nem így van?
Csak vigyorok és fejcsóválás voltak a válasz.
- Nem tartasz tőle, hogy Justin Hammer megint megpróbál valamit?
- Egyrészt, a bátyám, Tony Stark így is kicsinálta már félig - mondta Emily, hátradőlve a pilótaülésben.
- Másfelől, a legutolsó próbálkozása óta félig robot vagyok. Amikor legutoljára a sajtóban valami rosszat mondott rólam, Lily emlékeztette a PrometheusTech Facebook lapján, hogy hónapokon belül itthon leszek, és készüljön úgy, hogy ez a Stark a Vasember-ruháját magában hordja, szóval ne lepődjön meg, ha bekopogok a százhetedik emeleten az ablakon.
Egyöntetű nevetés volt a válasz.
- Erre mondott valamit?
- Semmit, némaság három napig, a PrometheusWorks részvények meg harminc százalékkal megugrottak.
A legénység tovább csóválta vigyorogva a fejét.
- De ha kell, szólhatok Lily-nek, hogy öntse nyakon kávéval, az úgyis megy neki.

A Föld kéksége közben teljes pompájában merült fel szemeik előtt.
- Ah, parancsnok, figyelj csak - mondta újra Kriszta. - Szóval van netünk.
- Igen, Kriszta, én is látom - mondta Emily, akinek látóidegére kapcsolt nanoáramkörein át szemei elé máris kirajzolódtak a hálózatok és a hírek datafeed-jei.
- Csak... Emily, azt beszéltétek, hogy nincs jó szuperhősnév a médiában, és utálod a Miss Titanium-ot?
- Igen. Miért kérded? - kérdezte szemöldökráncolva Emily.
- Nézd csak... - a lány egy gombnyomással továbbított az @EmilyStarkOfficial hivatalos twitter-oldalra egy tweetet egy budapesti egyetemistától.
- Hm - válaszolta Emily. A többiek is előkapták a rég használt telefonokat és mindenki bólogatott. Mind Emily-re néztek.

Our #TitaniumValkyrie, @EmilyStarkOfficial has returned from Jupiter. Did you find any life there, Commander?

- Titanium Valkyrie. - ízlelgette a szót a szájában Emily. Hümmögés hallatszott a csapatnyi asztronauta között, asztrofizikusok, asztrobiológusok, kvantumfizikusok, PhD-s informatikusok hümmögtek egy szuperhősnéven, mintha a Naprendszeren kívüli élet lehetőségének egy forradalmi új teóriáját gondolnák épp végig.

Rengeteg kérdés futott közben be neves kutatóktól, újságíróktól, közéleti személyiségektől az út részleteiről, az élet lehetőségeiről az Europa-n, a Jupiterről, a Naprendszer felépítéséről, és még egy sor fontosabbnál fontosabb témáról, nem is beszélve a földönkívüli baktériumokról, amit az Europa-n találtak, az emberiség történetének leghosszabb interplanetáris utazását, és a földönkívüli élet Naprendszeren belül való felfedezését illetően, csak úgy pittyegett a twitter, Facebook, YouTube és Google+ kommentek, emailek és minden más csatorna.
És a teljes legénység a legfontosabb kérdésen hümmögött egy percig.
- Szerintem király.
- Menő.
- Nekem is tetszik.
- Titanium Valkyrie. Nagyon laza.
- Elég jól hangzik.
- Ugye?  - nézett szét asztronauta-társain Emily Stark. - Maradjon?
Egyöntetű bólogatás volt a válasz.

Emily Stark belépett a beállításaiba és változtatott egy-két dolgot. Például háttérképnek felrakta a Ganümédészen készített selfie-t a legénységgel és megváltoztatta a twitter-fiókja nevét @EmilyStarkOfficial-ról. Majd visszament a főoldalra és bepötyögte a választ, amire felrobbant a twitter még aznap éjszaka.

@TitaniumValkyrie:
@AbelKalnoki I just might have. I'll tell everything once I'm back to planet #Earth. Tonight there's a Starwoman in the sky!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hi dear, my name is
Sponsored content
TémanyitásTárgy: Re: Fiók egyebekkel   

Vissza az elejére Go down
 
Fiók egyebekkel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Earth by Night FRPG :: Earth By Night Klub :: Naplók :: The Dawn will come-
Ugrás: