Nincs idő magyarázatra, fogd a köveket, a kokót és a gépkarabélyt és lépj a gázra (Crystalia és Edward) (Spring Oaks, Montana)

Edward Ashford "Hyperion" megállította a motort és sóhajtva engedte ki a levegőt. Hosszú út volt. A combjai között még mindig zengett a motor és a szeme alatt még mindig mozgott a talaj, ahogy fáradtan átvetette a lábát és lekászálódott a járműről. Ahogy lehúzta a sisakját, dús, sötét sörényébe kapott a hideg montanai szél. A fenyvesek sötéten kapaszkodtak a csillagoktól fagyosan ragyogó égbolt felé. A távolban egy farkas vonyított, halk, panaszos hangja üdvözölte a lassan a keleti égre kapaszkodó Holdat.

A férfi megfordult és felnyitotta a motor csomagtartóját. A személy, aki meghívta ide, az észak-amerikai vadon közepébe, kíséretének koszorújában most szállt ki az elegáns, német autóból.
Az a személy egy brit hercegnő volt.

Hogy hogyan került három mutáns, két Inhuman és egy titán a montanai vadonba, az orosz maffiával a nyomukban, akár egy könyvnyi terjedelmű történetet is kitehetett volna. Rövidre fogva talán legyen elég annyi, hogy Edward egy mississippi folyó közepén csendesen folyammal szembe, felfelé úszó, nagy lapátos hajó közepén, a téli szélben lengő lampionok alatt két kezében egy-egy automata gépfegyverrel, és egyébként összesen egy dereka köré csavart törülközővel öltözetként, teljes zárótűzben tartotta Igor Karkarov legényeit, miközben Eleanor, alkalmi társa és mutáns forrófejű amazon, az ő kardját felkapva a földről és combjai között csúszva át, bal karjában egy ming-korabeli vázával és jobb karjában a karddal, egy imával felérő csatakiáltással vetette rá magát a tűz alatt tartott oroszokra, vörös bikiniben, miközben Lady Catherine Evelyn Leliana Windsor-Habsburg, Bristol hercegnője, bal karjában két fóliával összetekert tégla kokaint, jobbjában egy félautomata .38-as oldalfegyvert tartva sakkban Abdul Ibn Rashid Ibn Szaíd Ibn Mehmed Szuftafált, befektető-milliárdost és kokain-maffiafőnököt és üzlettársát, Sanchez Juan Pedro Salvadort, ecuadori fegyverkereskedőt, magából kikelve foglalta le a hajót a Brit Monarchia nevében.

Valamikor ekkor történt, hogy Hyperion a két kiürült m4a1 gépkarabély egyikével a közeledő Brunot, Sanchez testőrét állcsúcson vágta és még volt jelenléte a következő ecuadori maffiozó szemébe állítani a gépkarabély csövét, amikor az üvöltve és a fegyvert magával rántva zuhant át a korláton a Mississippi sötét hullámaiba. A következő, most már orosz támadó egy, a másik koürült gépkarabélyt egyébként tökéletes egykezes tenisz-fonákütéssel ütőként használva Edward által, kapta arcába az Old Timer koktélt, ami egy pillanatig fájt is a férfinak. A pultos igazán megtett és a narancs egészen jól passzolt a bourbonnel, mint kiderült. Valamikor ekkor ragadta meg Edward a háta mögött érkező szerencsétlen Szergej mellkasába röppenő vibránium kardot és két karjával átnyalábolta a két, még mindig harcoló nőt, hogy automata fegyverek teljes zárótüzében rántsa hármukat a Mississippi sötét vizébe.

És itt voltak, egy héttel később. Az egész felhajtás és versenyfutás egyvalami körül forgott.
Terragen-kövek egy ősi, paleolit szentély közepén a montanai vadonban. Spring Oaks kisváros közelében. Evelyn hercegnő, aki sosem volt annyira fontos, hogy a média kereszttüzében legyen és aki ezért viszonylag szabadon utazhatott a világban, ugyanis, Inhuman volt. És a morális jóakarat vezérelte szándékoktól hajtva nem hagyhatta, hogy bárki kezébe jussanak a felbecsülhetetlen értékű, Inhumanné tevő kövek.
Nem a hatóságok, nem a S.H.I.E.L.D., főleg nem a HYDRA, és egészen biztosan nem orosz embercsempész, arab drogbáró vagy ecuadori fegyverkereskedő kezekbe.
A nő kiszállt a kocsiból. Eleanor ekkor húzta le saját sisakját barnás szpke hajáról és mosolyogva nézett hol Edwardra, hol Evelynre. A hercegnő meg sem vált volna két megmentőjétől. Megfordult és szőrmebundáját leejtve vállairól és visszadobva a kocsiba kesztyűi mellé, egy egyszerű, de elegáns posztókabátot húzott fel. A másik két mutáns, Evelyn bizalmasai már elindultak a fogadó felé. Edward felnézett a kellemes melegséggel villogó cégérre és elmosolyodott, ahogy megütötték a felirat szerint Mary's Inn-nek elnevezett fogadóból a country-zene hangjai.

Zene
Hyperion kinyitotta a bár ajtaját. Vidám country-zene hallatszott fel a hangszórókból, miközben a lejátszási lista számot váltott. A pultos lány unottan rágózva nyomogatta a telefonját, és egy cicás videóra akadva szélesen elvigyorodott.
Evelyn halkan megköszönte a férfinek, hogy előre engedte és belépett a bárba. A két másik mutáns kinn maradt, Eleanor pedig vigyorogva lépett szintén be Evelyn után, játékos mosollyal az arcán és megpaskolva Edward állkapcsát.
A férfi csak összevont szemöldökkel nézett vissza. Kinézett még egyszer a sötétségbe.
- Tiszta.
- Tiszta. - válaszolta Eleanor, aki körbepillantott a báron. A tagbaszakadt, nagy, izmos férfire rávigyorodott, aki a vörös hajú leányzó mellett foglalt helyet. Mindketten nyugtázták, hogy sehol ellenséges aktivitás nyoma.
Edward pedig bólintott és a pult felé fordulva megindult Evelyn után. Mivel Eleanor már körbenézett, nem volt oka kutakodni. Így nem is vette észre, hogy az a vörös hajú, enyhén a country-zenéhez öltözött lány Crystalia hercegnő.
Evelyn elérte a pultot. Az italok között bongészett a szemeivel. A pultos lány forgatta a szemét, látványosan unva, hogy le kellett tegye a telefont egy percre. Edward a mellette álló három nőre nézett.
- Brandy-jük van? - kérdezte udvarias éredklődve Evelyn. Majd a lány értetlenségére vállat vonva hozzáfűzte. - Vagy akkor egy kiváló scotch.
- Öhm, van bourbonünk, ma'am - válaszolta a pultus lány. Evelyn már nyitotta volna a száját, amikor Edward sóhajtott és megszólalt.
- Oké, három sört kérünk, bourbonnel.
Evelyn hosszan nézett a férfira, de nem ellenkezett. Edward pedig nem is foglalkozott a pillantással, csak ledobta a bárszék mellé súlyos, zöld, katonai táskáját és felült, a pultra könyökölve.

Edward ült a pultnál és sóhajtott. Előhúzta a telefonját. Négy olvasatlan üzenet, feladó ki más: Alice. Orrán keresztül hosszan és mélyen vette be a levegőt. Letette a telefont a pultra, ahol a fán zúgva zizegett még egyszer, majd még egyszer.
Befejezte a scotch-ot, visszatette a poharat a lakkozott fára.
- Okés, a hely jónak tűnik - tűnt fel mellette, fáradt de még mindig életteli hangon beszélve, Eleanor. - Most meg fog felelni. Segítenél a srácoknak behozni a cuccokat?
Edward összeráncolta a homlokát és nyúzott arcán ugrott egyet a rágóizom.
- Van két tökéletesen működőképes kezed, Eleanor.
- Ne már. Hát hova tűnt a lovagiasság?
- Teljesen velem egyenrangú, felnőtt nő vagy. Nem vagy a kishúgom. Az már van kettő. Nem vagyok se a bátyád, se a pasid.
Közben felvette a telefont a pultról, mert az a lány, aki viszont tényleg a kishúga volt, megállás nélkül zizgette a másik oldalról a készüléket.

Sziaaa nagy és csodálatos bátyám <3
Figyiiii
Szóval az van hogy én meg Jessie elmennénk bulizni de sajna picit kifogytam pénzből

Eddie ott vagy?
Eddie, épp csak egy húsz dolcsi elég lenne majd meghívatom magam
Na lééégyszi

Most mérges vagy rám?

Hyperion sóhajtott és a rágóizma újra ugrott egyet. Halkan kattogott a telefon, ahogy válaszolt.
Alice, nem vagyok otthon, utazom pár napig.

Egy ideig mozgott a három pont az alkalmazásban, mutatva, hogy Alice ír. Edward közben nézte a kijelzőt, majd fél szemével figyelte csak, letette a pultra és felvette a sört.

Közben már itt vagyok nálad, az íróasztalodban találtam egy ötvenest.
Hétvégén megadom becsszó :*
Ja és nem baj ha Jessie meg Mckenzie itt alszanak nálad?
Kölcsönvettem az egyik kapucnis pulcsidat, kösziiii

Edward mérgesen horkantott fel, majdnem félrenyelte a sört.
Alice, állj csak meg - kezdte írni, de már közbevágott még egy üzenet.
Köszike, most futok, puszi :*

Alice Ashford
1 perce volt online - váltott át az alkalmazás.

Hyperion majdnem ledobta a telefont a pultra. Felemelte a korsót és mélyeket kortyolt. Ekkor látta, hogy mellé lép még valaki, a másik oldalról.
Komolyan, melyik nő akar még tőlem valamit? Mi legyek most, hordár, testőr, falkavezér, bankautomata, lelki támasz, vagy mi???
Mérgesen fordult jobbra, és már nyitotta a száját - Ám a szőkésvörös haj keretezte arcra a legkevésbé sem számított.
Összevont szemöldökei kiengedtek, megfeszülő rágóizmai feloldottak.
- Oh. Hercegnő. - mondta csendesen, olyan hangszínnel, ami nála a morcosság és düh hiánya miatt majdnem mosolygásnak felelt meg.

Crystalia harciasan kérte ki magának a megszólítást és Edward most már tényleg megeresztett egy fáradt félmosolyt. Csak megemelte a poharát és bólintott, amikor a lány elköszönt. Válla felett sandítva utána pillantott a távozó Inhuman hercegnőnek. A vörös lángözönként selymesen hullámzó haj követte hasonlóan tűzről pattant gazdáját, a karcsú csípő és a hosszú, formás lábak nem kerülték el a férfi figyelmét...
Az emlékkép arról a bizonyos éjszakáról a faházban Long Islanden egy elégedett arckifejezéssé egészítette ki a félmosolyt. Aztán Edward felemelte a söröskorsót és befejezte az italt.

A felzúgó motorok hangja a country-zenén keresztül is megütötte a fülét. Fejét oldalra kapva nézett ki a bár nagy üvegablakain. Látta a lesötétített ablaküvegű autókat és a motorosokat fordulni a parkolóban.
Igen, azt hiszem, mindannyian ugyanazért vagyunk itt.
A férfi ajkai megfeszültek.
Arra a gondolatra, hogy egy harcias Inhuman hercegnő és egy hasonlóan harcias brit hercegnő közt kell majd tűzvonalban álljon a kövek miatt, nem gondolt valami rózsás bizalommal.
Arra azonban, hogy bármelyik nő a kettő közül szervezett bűnbandák kereszttüzébe kerüljön, még kevésbé akart lehetőséget adni. Hyperion benyúlt mellényzsebébe és egy gyűrött papírpénzt csapott le a pultra, oda sem figyelve, hogy mennyi pénzt hagy ott. Gyorsan hajolt le táskájáért és átvetette a vállán.
Akkor lökte el magát a bárszéktől, amikor Eleanor újra megjelent mellette, egy bőröndöt cipelve két kézzel.
- Mondanám, hogy segíts a lépcsőn, de szerintem... - kezdte volna kötöszködően a lány, de Edward oda sem figyelve ragadta meg a felkarját és húzta magával.
- Mi... Edward, várj, mit csinálsz...
- Nincs időnk - mondta gyorsan és halkan, megfeszített arcizmokkal a férfi. - Konkurenciánk van. Fogd őfelségét és a srácokat. Indulunk. Most.

Az erdő sötéten kapaszkodott fel a hegy oldalán. Keskeny út vezetett át a sziles-fenyves rengetegen és a motoros őr sisakján felhúzott szemellenzővel ücsörgött gépe nyergében, cigarettázva a sötétben, egykedvűen figyelve az utat. A feladata az volt, hogy Igor bandájának közelébe se engedjen senkit, aki szintén a barlangtemplom felé tartana. A közelgő autó lámpafényeit látva halkan oroszul káromkodva dobta el a csikket és lecsapta szemellenzőjét. Már indította is be a motort, emelve az oldalán lógó gépkarabélyt...
Nagy robosztus árnyék suhant az út mentén két oldalt meredeken leereszkedő töltésről, a fák közül és halk nyögés kísérte, amikor a motorosba csapódott. Egy vibránium kard pengéje zengett hosszan az éjszakában, vércseppek hullottak és már rég az úton gurult végig a haldokló férfi, amikor nyakából, mellkasából ömleni kezdett a sötét patak.
Eleanor csak finoman tért ki a kormánnyal és a kocsi kerekei alatt két lágyabb zöttyenés volt a test.
Edward bólintott, most már a motor nyergében és felpörgette a gázkart, majd a felbőgő motor megfordult a teste körül, mielőtt felugrott rá és teljes gázra kapcsolva száguldott fel az emelkedőn.

- Szergej, Szása, kettesével vigyétek be az embereket, élve akarom azt a vörös szukát, Karkarov, ti maradjatok hátul és... göeh...
Igor, a vlagyivosztoki orosz kartell amerikai szárnyának vezetője, elkerekedett szemekkel nézett maga elé.
A tarkójába fúródott kard pengéje ajkai között futott ki a száján.
A felvillanó gépkarabélyok torkolattüze közepette egy vállas, sötét árnyék száguldott át a meglepett férfiak között bőgő motorral, szempillantás alatt, menet közben tépve ki a megroggyanú térdű Igor fejéből a kardot. Ívben suhant a kard és két test zuhant el vergődő kezeik között ropogó gépfegyverekkel. Társaik hangosan üvöltve fordították a motorosra a fegyvereket...
Egy roppant, medvénél is nagyobb méretű tigris, torkából robajló morgással vetődött közéjük. Mancsai alatt csontok roppantak, koponyák törtek be...

Hyperion jobbjában karddal, baljában elemlámpával lépte át a barlang küszöbét. Dohos szagú, porral keveredő levegő csapta meg az orrát, ahogy körbenézett, a részben beomlott járatban a törmelék körül még mindig porfelhők kavarogtak a megroppant sztalagmitok körül. A nagymacska árnyéka közben lépésről lépésre változott újra kecses női formává, míg Eleanor megállt a férfi mellett.
- Arra, - intett vértől sikalmlós jobbjával Edward és miközben odakint Evelyn a többi mutánsnak és Inhuamannek osztotta a feladatokat, ketten megindultak a távolban a levegőbe emelkedő, vörös hajú lány irányába.

Eleanor, tigris formájában, és Edward végignézték a lány leereszkedését. A férfi lassan engedte ki a levegőt és összeráncolta a homlokát. A nő érdeklődve nézte tovább, ami történik, Hyperionra nézett, majd újra Crystalia-ék felé.
- Mrrrr roarrr - morogta a tigris kérdően.
- Igen. Lemegyünk oda. Nem. Én sem tudom, mi történik - válaszolta röviden és tömören Edward. Majd elindult.
Hallotta maga mögött a hatalmas, puha mancsok könnyed lépéseit, mintha hópelyhek esnének a frissen fehérré vált mezőre. Edward az aknához ért és leeresztette kardot tartó jobbját. Véres balkezét megrázta egy kicsit, hogy a cseppeket leröpítse róla, majd övébe nyúlt a háta mögött, előhúzva a kábelt, ami hátul övtartójára volt akasztva. Egy klikkelő hanggal kinyílt a horgonyos acélfej és a kövek közé ékelte, majd újra a háta mögé nyúlt és kihúzott kettőt az ott tartott kis rudakból. Ujjai között egyszerre törte el őket.
Sistergő hangon élénk vörös, kémiai láng pattogott csóvában mind a két rúdból. Az akna nyílása fölé emelte őket majd elengedte. A két fáklya halkan bezuhant.
Megkapaszkodott a kábelben és leereszkedett.
A komoly arcú Crystalia és mellette, nagydarab, fegyver csövét az ő feje felé tartó férfi várta odalent. A rudak sistergő lángjai halvány vöröses fénybe borították a termet.
Hyperion bólintott és a lányra nézett, nyugodt arccal.
- Nem, nem csak titeket érdekel, hercegnő.
A tigris puha dobbanással érkezett mögé. Rögtön végignézett a másik oldalon és a fegyver láttán ajkai megremegtek és lassanhátrahúzódtak. Embertelen, természetfeletti méretével hátának marja Hyperion lapockáiig ért. Lusta, könnyed mozdulatokkal, agyarait továbbra is vicsorítva kerülte meg a férfit bal oldalt, fegyvertelen felén és felszegezett fejjel, Edward karja mellett állt meg. Ő lepillantott rá. A borostyán szemek Crystalia és a fegyveres között jártak. Edward tudta, hogy Eleanor azt becsüli meg, elrugaszkodva előbb érne-e a férfihoz, minthogy az elsüthetné a fegyvert.
Őszintén... 50-50, gondolta a becslést a titán.
Felnézett újra a lányra.
- Felteszem, mindannyian tudjuk, mikről van szó?
Majd végre a férfi felé fordította a fejét. Szemöldöke enyhén bosszankodóan ráncolódott össze.
- Haver, vedd ki az arcomból azt a szart, vagy a kezeddel együtt töröm le.
Forgó, suhogó hanggal rázta le a vért a kardjáról. Sötétlő vérfoltokkal tarkított arca újra Crystalia felé fordult, miközben nedves, sötét bőrkabátján átvetett hevederű hüvelyébe csúsztatta válla fölött a vibránium kardot. A fém hosszú, dallamos csengése betöltötte a kőfalak közti teret.

Hyperion nyugodt arccal nézett Crystalia szemébe. Sötét szemei kutatóan, fürkészően mélyedtek a türkiz pillantásba, az elhatározást mérlegelve, várakozóan. A lány kijelentésére nem válaszolt, csak egyetértően bólintott, miközben bal keze megtalálta a tigris arany-fekete bundáját. Érezte tenyere alatt, hogyEleonor nem-emberivé vált izmai meg-megremegnek a várakozástól, lassan pattanásig feszülve.
Összevont szemöldökkel hallgatta a férfi válaszát, és miközben a lány finoman tessékelte emberét, hogy eressze le a fegyvert, Hyperion is megpaskolta Eleonort vállmagasságban. A tigris ajkai visszaereszkedtek agyaraira, majd egyet ásított, hosszú, tüskés nyelve kilógott a hófehér fogak közül, megnyalta ajkait és hátsó lábaira ült.
Ez neki elég volt. Nem válaszolt a férfi kommentárjára sem, nem látta értelmét. Abban a pillanatban, hogy leeresztette a fegyvert, megszűnt Edwardnak létezni. A tudata monitorján ott maradt, mint kérdőjel, de Edward visszafordította figyelmét az inhuman hercegnőre.

Nem tartott soká, hgoy saját hercegnőjük beérje őket. Evelyn megkerülte két emberét és megállt Hyperion előtt. Crystalia szemébe nézett ő is és ajkai elnyíltak. A kérdésre oda sem figyelve, kérdéssel válaszolt.
- Oh. Ó! Hiszen... Felteszem, Inhumanek kell legyetek ti is... sister.. Igaz? - kérdezte csodálkozva a lányt.
Hogy a francba ismerik fel egymást ezek gyakorlatilag két másodperc után? Biztos valami a levegőben, futott végig a férfi agyán, és ekkor vette észre, hogy kaparja valami a torkát.
Mi a... - gondolta, miközben jobbjának véres ujjai a halántékát tapintották meg. Nagy gyöngyökben futott le rajta az izzadság.
- Mindenesetre, - folytatta Evelyn, most már visszanyerve hercegnői attitűdjét - Beszélhettek velem, de a köveket nem adom. A köveknek senki kezében nincs biztonsága. Sem kormány, sem magánszerv, határozottan nem a maffia és nem is karhatalmi szervek. Nem, a köveket el kell zárni a világtól, így akkor sem adhatom oda, ha ti is közülünk valók vagytok.

Evelyn arcvonásai annyira elegánsan kemények voltak, mint egy görög szoboré. Miközben Crystalia előrébb lépett, felemelve karperecét, birtokjogot követelve a kövekre, a magas, brit karba font kézzel állt a másik előtt és rezzenéstelenül hallgatta végig a másikat.
Nem úgy Hyperion.
Abban a pillanatban, hogy az Inhuman királyi család neve előkerült, mintha a sötétség fodrozódó hullámai sisteregtek volna végig a férfi körül. A vérébe pumpálódó adrenalin pillanatról pillanatra feszítette meg jobban az izmait. A szemben álló fegyveres őket mérte fel, Crystalia-nak is egy-egy kósza pillantása talán az esélyeket latolta, de ha Hyperionra nézett, két, éjsötét szem meredt vissza, egyenesen a türkiz pillantásba mélyedve.
A király család.
Birtoka.
Megint a hatalom, a hatalom, aminek meg kell hajoljunk.
A földönkívüli erők, akiknek irányítaniuk kell minket.
A világunkon túlról érkezettek, akiknek joga van beleszólni a dolgainkba, mert azok, akik.
És a férfi úgy érezte, maga a talaj, a talpai alatt lévő föld haragja hullámzik végig a lábain, a lábszárain.
Elég, suttogta a montanai bazalt a férfinak.
Tudom, futott be a gondolat a fekete, bozontos hajjal koronázott fejbe.

Evelyn a lehető leghidegebb és legnyugodtabb hangon válaszolt.
- Lehet, hogy hercegnő vagy, de én is az vagyok. - felelte. - A brit királyi család tagja és nem ismerem el a jogodat a kövekre, ami előrébb való lenne az enyémnél.
Végignézett a nőn, majd a férfin.
Közven Eleonor megneszelte az Edwardban növekvő feszültséget. A tigris fülei hátrahúzódtak, ahogy fejét épp csak enyhén fordította, hogy felpillanthasson társára.
Nagyon halk, nagyon mély, bizonytalan morgás hagyta el lassan a torkát. "Mit csinálsz?", kérdezte talán a tigris. Vagy hogy, "Mi a terv?"

- Hm. - folytatta Evelyn. Fejét oldalra billentette. - De talán nem is ez a lényeg.
Hosszú ujjai állkapcsát simították végig, ahogy gondolkodott. - Inhuman királyi család, azt mondod? Nem tudtam róla, hogy lenne nekünk külön királyi családunk. Azt mondom... Hm. Talán, ha mindketten megbizonyosodhatunk róla, hogy biztonságba kerülnek a kövek és...
- A kövek a Földön maradnak.
Hyperion hangja mély volt, érces, agresszív és sötéten fenyegető. Evelyn hátranézett kérdően a válla felett a férfira.
A titán pedig bal lábát oldalra csúsztatva állt meg. Jobbja lassan indult el a válla felé, miközben hátborzongatóan halkan, visszafogott erőszakkal a hangjában folytatta, megfeszülő vállai, bicepszei tónust adtak a kihívásnak.
- ... Minden egyes földi hatalom azt mondja nekem, hogy hajoljak meg előtte. És ezek ellen én lázadok. És ezek földi hatalmak.
A vibránium kard hideg, zengő, csilingelő hangon kezdett el kicsúszni a hüvelyéből.
Hyperion két szemében, elnyílt pupillái mélyén nagyon, nagyon lassan két derengő, bíbor pont kezdett körvonalazódni a feketeségben.
- ... De egy nem földi hatalomnak joga sincs beleszólni a Föld ügyeibe. Mindenki megpróbálta már, a kree-től Asgardig. Ti, Inhumanek azért jöttetek létre, mert a kree belekontárkodott a Föld dolgaiba a maga céljából. És most elég.
A kard ívben fordult meg és Hyperion megfeszülő, véres jobbjában stabil, rezzenéstelen pozícióban állt meg, keresztben a férfi előtt.
- Ennek vége. Ami a Földön van, az a Földön marad. Az a Földé. A miénk.
Hangjai az utolsó mondatnál egyre erősebben zengtek. A tigris a válla mellett, érezve a megfeszülő légkört, újra elkezdte hátrahúzni ajkait az agyarairól, és most már ő is sziklává merevedő izmokkal, vicsorogva nézett a szembenállókra.

Evelyn csak összepréselt ajkakkal hallgatta a lányt, nem vesztette el a hidegvérét a haragos szavakra. Finom metszésű arca gondolkodóba váltott, és már hajlott is a megegyezésre, amikor visszafojtott, sistergő dühtől áthatott hangon Hyperion megszólalt.

A férfi látta, hogy amint beszélni kezd, megváltozik az atmoszféra a levegőben. Érezte Crystalia minden tagjából áramolni az energiát, mintha fordulna a szél viharra a tenger felett, ám az ő ízületei, bőre, csontjai ugyanolyan haraggal morajlottak fel - A hegyek, a fenyvesek, a sziklák válaszoltak a tengerre.
- Hogyne. - szólalt meg most először halk hangon Edward. - Hogyne. Mindig van egy nagyobb jó. Mindig van egy királyi család, vagy egy szervezet, vagy egy kormány. Mindig van valaki, aki megmondja neked, miért hajolj meg előtte. Miért tud többet, és van több joga arra, ami a tiéd.
A növekvő indulattól egyre hangosabbá és hangosabbá váltak a szavak.
Orrlyukai kitágultak a dühtől, a bíbor derengés pedig lassan fényekké vált a szemeiben.
- Nem, nem nézem le a néped. Nem nézem le az Inhumaneket. Érdekes hogy tiszteletben, vagy lenézésben gondolkodsz.
Fejét felszegte és lassn engedte ki a levegőt.
- A hatalmadat és a tulajdonjogodat nem ismerem el. Vagy bármilyen jogodat beleszólni a Föld ügyeibe. Ezeket a köveket a kree hagyta itt. A Földön. Földi emberek szenvedték meg a kísérleteiket. A Föld tulajdonához tartoznak.
Kardja megemelkedett.
- Ha ki akarod vinni őket ebből a templomból... Akkor először is rajtam kell átvinned őket.
Evelyn közben hátrébb és hátrébb lépett. Nem szólt. Látta, hogy egy ponton túlléptek a tárgyalás határán, és már nem volt visszaút.
Hyperion mellé ért és felfele tartott tenyereinek ujjai kinyíltak két csípője mellett.
Két, suhogva kavargó gömb kezdett el formálódni bőre felett. Két, apró viharcella. A levegő pedig szürkés körökben kezdett el a gömbök körül fodrozódni.
Eleonor torkából halk, hosszú morgás indult meg.

Edward rezzenéstelenül hallgatta végig a lányt, állkapcsa megfeszült. Nem volt már mit mondani. Nem azért érkezett, hogy győzködjön egy Inhuman hercegnőt. Ő világosan kijelentette az ultimátumát, és a nő is világosan kijelentette a sajátját. Így tiszta volt. Érthető és világos. A harc elkerülhetetlen volt, a két fél ütközőpályára került egymás felé. Edward végignézte a falból kibontakozó hegyomlásnyi alakot, és miközben a sziklák és kövek természetellenesen mozogtak fenyegetően, ő csak hagyta, hogy a düh sokszorozta sötét adrenalinhullám végigkússzon az izmain.

Strength.
A tudata irányítása alatt a bíbor folyam sötétsége izomrostjaiba fonódott és ereje abban a pillanatban kezdett el felkúszni. Érezte a kezében a másfél kezes kard tizenkét fontnyi súlyát pillekönnyűvé csökkenni, érezte a tagjaiba felhúzott rugóként töltődő nyers izomerő felhúzott nyugalmi energiáját, mint egy felhúzott acélrugónak kilövés előtt.
Reflexes
Az erő izmai mellett idegeire is átkapaszkodott. Hyperion minden tagja érzékeny szuperhálóvá váló idegrendszerére fügeszkedve készült fel emberinél gyorsabb sebességű mozdulatokra.

- Nos, az ajtó mögöttünk van. Próbálj meg átjutni rajtunk a kövekkel. - mondta kihívóan nyugodt és fenyegetően halk hangon Crystalia-nak. Bal lábát hátravetette. Még nem látta harc közben a lányt, de érezte, hogy ereje lehengerlően hatalmas kell legyen. A puszta fizikai látványa Crystalia hatalmának, ahogy körülötte fodrozódott, döbbenetes volt. Még jó, hogy a titánok alapvetően isteneket döntenek le az égből.
Mindenesetre, a férfi várta, hogy mit lép elsőnek a dühös hercegnő és fegyveresei.

Elmúlt a mérlegelés pillanata és a megfeszülő izmok mozdultak, a testek mozgásba álltak, kipattant a feszültség. Abban a pillanatban, hogy Crystalia nyugtázta a helyzetet, Edward már tudta, hogy érkezik a támadás. A jég, ami a puszta levegőből formálódott a lány ujjai közé, hullámokat vert a hűvös barlangi levegőben a hidegével. A mozdulat kecses volt és gyors, de Hyperion reflexei, ember felettire pörgetett fokozaton már mozdultak is, villámgyors sebességgel reagálva a támadásra, Lába félkörívben lépett hátra, hogy oldalát fordítsa Crystalia felé, a kard emelkedett és volt ideje hallgatni fülében hosszan csengve a vibránium elnyújtott zengését, amikor a fagyos jég a pengét érte. Megcsúszott a találat a kardon, de Hyperion emberfeletti erejét is meglepte a találat erőssége, a puszta kinetikus momentum, amit a rövid távon is flépített. Egy pillanatra vesztette el az uralmat a kard felett, de ezzel a póz összehangoltsága is kibillent a másodperc töredékéig... Ami elég volt, hogy a forgórúgás, ami a mellkasán érte, kongó hangon döngesse végig felsőtestét, és hátralökje, a kőfal felé.

A sziklalény, ami a falból lépett elő, talán támadott volna, de Hyperion elhanyatló teste mellett vetődve, a tigris már a levegőben volt, acélos izmai medvénél nagyobb testét lehetetlen gyorsasággal lökték a lény felé.

Evelyn fejét oldalra billentette, a vele szemező, ujjai közt szikrákat pattintó Inhumanra nézve, majd jobbját előre szegezve támadott. Az egyik viharcella ujjai közül pörögve-süvöltve röppent ki, belekapaszkodva a levegőbe, Crystalia támadása után a fagyos levegőt is magával húzva a kialakuló miniatűr orkán felé, ami söpörve pörgött tovább, neki a férfinak.

Hyperion pedig a falnak esett, majd ellökte magát. Nem terelt vagy cikázott, hosszú lábai természetfeletti erővel és sebességgel hajtották, majd a lány elé érve jobb lábát behajtva lépett előre, ívben érkezve a talajra és csúszva, az utolsó pillanatban lejjebb ereszkedve egy szinttel, könyöke ívben zúgott és teljes erővel repült neki Crystalia combjának.

Hyperion csúszott tovább és fellökte magát, combból és lábszárból. Dinamikusan rugózott tovább a mozgása, amikor a találat érkezett.
Felgyorsított idegrendszere, reflexei, érzékelték a veszélyt és reagáltak, de már másra nem maradt ideje, mint baljával hárítani.
És Crystalia, az elemeket akarata köré hajlítva, ütött, és az ütés egy tehervonat erejével érkezett. Hyperion szemei elkerekedtek, a kirobbanó fájdalom betöltötte az agyát, és szinte szürreálisan látta karját kifordulni. Könyöke roppant, ízület szakadt és fordult ki a helyéről, csont tört, és a férfi egy fájdalmas nyögéssel perdült, pozícióját vesztve és még a lendület erejétől hajtva.
A sebesség, amivel reagálni tudott, még mindig ember feletti volt. Bal lába keresztbe lépett és stabilan tartotta meg, csípője tovább vezette egy fordulattal a kinetikus erőt és egy teljes roundhouse forgórúgásba konvertálta át, ami természetellenes erővel repült, egyenesen a lány gyomra felé.

A robbanás egy pillanattal később rázta meg a barlangot és Edward kibillent, törött karjával zuhanva a padló felé...
Balját gyorsan kapta félre, jobb karja behajtva emelkedett fel, hogy fejét védje, ahogy teljes testhosszban esett rá a kövezetre. A gólemszerű lény akkor robbant, amikor vér fröccsent szét a kőfalakon, a következő fegyveres fordult...
Edward fekvő helyzetből lendített. Majdnem csak hail mary dobás volt, de a vibránium suhogó csengése csonton áttörve zengett, ahogy a férfi arcán, koponyáján átfúródva a kard a kőfalba szegeződött, lógó helyzetben tartva az ernyedt testet.
A hulló kövek ellen már sehogy nem tudott kitérni viszont.
Fuck, suhant át Edward agyán, és már magzati pózba görnyedve várta a becsapódást, amikor valami nagy, erős és vad érkezett mellé...
Agyarak mélyedtek bőrkabátjába és a szövet reccsenve engedett. Mancsok taszították meg, és mély, embertelen, torokhangú, gurgulázó hörgést hallott, forró leheletet lövelve a tarkójára. A medvénél nagyobb tigris acélos izmai mindkettejüket egy tört pillanattal korábban repítették ki, minthogy tonnás kövek csapódtak be oda, ahol Edward feküdt.

- Huh - mondta a férfi, és miközben Crystalia beszélt végignézett balján. A végtag természetellenesen fordult ki könyökből, használhatatlanul lógott, mint egy heves, izzóan égő, öt fontnyi húsdarab.
El kellett engedje a reflexeket, ha nem akart a fájdalomtól elájulni.

Mind over body.
Szinte felpörögtek körülötte az eddig lelassult másodpercek, ahogy periferiális idegrendszerét elhagyta az energia. Sötét folyamként gördült fel a gerinchúrján, hogy elméjébe szivárogjon, mély bíbor ragyogással.
Tudata átvette a teljes kontrollt szervezete felett. Egy parancs volt és megszűnt minden fájdalom. Egy második parancsra tagjai olajozott precizitással mozogva tornászták fel.
- Menjetek, Evelyn, Eleonor. Vigyétek a köveket.
Crystalia-ra nézett.
- Menjetek, most. Valakinek Csökönyös Hercegnőt is ki kell cipelnie innen, ha kiértetek.

Hyperion összehúzta a szemöldökét és ingerülten engedte ki a levegőt.
- Yes me with my broken arm. Someone will have to carry you out, you idiot - mondta még türelmetlenül, majd a többiek felé fordult.
- Move your asses already.
Az oltár felé fordult, felpöccintette a kőlapot, amit jobbjával egész egyszerűen leemelt és hátratolt. A mázsás bazalt döröve csúszott a kőfalakon, majd lesiklott és dübörögve darabokra tört. Hyperion ép kezével benyúlt, nemes egyszerűséggel megragadta a köveket és Evelyn felé hajította.
- Steer clear of them, Eleonor, they're alien magic.
Majd az oltárnak támaszkodott és ránézett a nagy darab testőrre, aki védelmezően állt korábban Crys mellett.
- Go white knight and protect them. Do your white knighting thing. Shoo!

Crystalia közben erejét megfeszítve préselte ki magából az energiát, a pajzs hüvelykről hüvelykre tartotta fenn a leomló hegy súlyát. A természet vadul elszabadult ereje csapódott a természet másik elemének, és Hyperion csak csodálkozva, szemöldökét ráncolva nézte a jelenséget. Csatlakozott a nőhöz, majd amikor már a tomboló energiavihar utolsó szikrái is a végéhez közeledtek, átkarolta a csípőjét, majd felkészült, hogy megtartsa az összeomló lányt.
I don't have enough strength to maintain it all.
Sóhajtott és még egyszer utoljára irányt váltott a saját erejének.

Reflexes.
A kín újra perzselő erővel hasított a karjába, ahogy tudata elvesztette a teste feletti tökéletes kontrollt. Mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett, pupillája tágult... A férfi teste abba az ösztönszerű pánikba váltott, mint minden emlős állat teszi veszélyhelyzetben. De idegrendszerében máris pezsgett az erő, ami izmait, inait, minden egyes idegrostját és izomkötegét úgy gyorsította fel, mint a cseppfolyós, kokainnal kevert adrenalin. És amikor a nő összeomlott, Hyperion ép karja rácsukódott a karcsú testre, majd lábai elrúgták a talajról.
- Here comes nothing - dünnyögte még és teljes erejéből futott...

A leomló kövek között még volt egy ezredmásodperce teljes erővel elrúgni magukat, majd a kavargó kőpor közepette erős ütésként csapódott a háta a füves, erdei talajba.

Hyperion tüdejébe beáramlott a hűvös, esti levegő. Fák leveleinek halk sistergését hallotta a langyos tavaszi szélben, kő morajlását, amibe beleremegett a hideg, nedves föld a háta alatt és elviselhetetlen, pokoli fájdalom pulzált a bal karjában.
Körülbelül teljes biztos volt benne, hogy nulla százalékban volt meghalva.
Egy karcsú, illatos, meleg test feküdt rajta, két kerek, formás mell préselődött a mellkasának és haj borult az arcába. És ez a jelenés teljesen egyértelmű dolgokat kérdezett.
- Apparently I'm alive yeah. You, too.
Valami meleg és érdes és nedves ért a füléhez és forró lehelet kócolta össze mindkettejük haját. Egy döbbenetes méretű állat halk, aggodalmasan gurgulázó morgása csengett a fülébe.
- Mrrrrrrrrrr grrrrrrrrooahhhhrrrrrrr?
Hyperion fáradtan sóhajtott.
- Yeah I'm okay you idiot, what do you think.
A lány legurult a mellkasáról, ami felszisszenésre késztette, mert minden rántásra természetellenes ívben álló, törött bal karja úgy nyilallt, mintha égő vasfogak tépkednék le a csontjait és izmait, egyenként. Gyengéden.
- Edward? - hallatszott egy női hang, meglepően közelről és egy huppanást hallott a férfi. Ekkor már kinyitotta a szemét. Eleonor még mindig tigris alakjában hajolt be a képbe egyik oldalról, Evelyn mellettük térdelve a másik oldalról.
- I'm so unbelievably relieved that you're quite alright... Considering. - pillantott a karjára a nő aggodalmasan, majd lenézett a kezében lévő kövekre.
- What, I wonder, will we make of these?
- Yeah, I'm issuing a temporary ceasefire with Her Majesty Loudmouth Know-Better - mondta fáradt hangon Hyperion. - At least until after two entire bottles of whisky. She's right in that regard at least.
A beszélgetés fonala ennél brittesebben nem is történhetett volna.